Szélsőjobbos támogatás Szilinek
2009. május 08. írta: TuRuL_2k2

Szélsőjobbos támogatás Szilinek

  Szili Katalin nagyon büszke arra, mekkora összefogást teremtett - a pécsi polgármester-választáson az SZDSZ épp úgy őt támogatja, mint az MDF. Talán maga sem gondolta volna, hogy ekkora személyes integrációs potenciállal bír: 18 twitteres követőjén (vajon hányan lehetnek köztük, akik pécsiek, és nem a kampánystáb tagjai?) túl a jobbikos Körömi Attilát is sikerül megnyernie ügyének.

  Az egykori fideszes képviselő először március 22-én tett hitet Szili és az őt támogató mozgalom, a Helló Pécs! mellett:

Ezért, valóban ki kell szellőztetni a várost, azaz olyan polgármesterre van szükségünk, aki nem helybe hozza az országos pártpolitikát, hanem megvédi a várost az országos megosztottság lelketlenségeitől.
Akinek helyi alkuk és mutyik érdekösszefonódásai nem kötik a kezét.
Aki nem volt részese a mindkét oldal pécsi vezetőit mára egyaránt jellemző igaztalan és nemtelen helyi harcoknak. Akit nem őröltek fel a felülről jött pártutasítások, aki nem használódott el a városi lobbik nyerészkedő harcaiban.
Aki magas és vezető közszolgai tisztségben hosszú időn keresztül megállta a helyét, sőt az országos és nemzetközi kapcsolatait a város szolgálatába tudja állítani.
Aki már többször is bebizonyította, hogy csapatjátékos volta mellett van saját határozott véleménye, amely mellett kiáll és kitart, akár saját pártjával szemben is.
Aki ugyanakkor képes stratégiai kompromisszumokat is kötni.
Aki határozott vezető, van kiállása, emberi tartása.
Akinek van tapasztalata és munkabírása.
Aki képes arra, hogy újraértelmezze a városlakók - önkormányzat – közgyűlés - hivatal viszonyrendszerét.
Aki új fazont képes adni a felelős helyi demokrácia felelős társadalmasításához.
Aki kinyitja végre a város ablakait…

Ezekre látok hiteles garanciát a Helló Pécs mozgalomban.
Ezért vállalom nevemmel és arcommal a mozgalomhoz való csatlakozást és az aktív kiállást.

  Körömi a kampány végén ismét fontosnak érezte, hogy hitet tegyen Szili mellett:

Véleményem elé egyetlen fontos megjegyzés. Integritásomat eddig is megőriztem, és ezt követően is ez a legfontosabb számomra. Ezen az alapon mondok véleményt.
A kampány elején világossá tettem, hogy Szili Katalin személyét tartom alkalmasnak a városi közélet, a várospolitika megújítására. A választás előtt szeretném e véleményemet megerősíteni.

(...)

Tanulságos kampány volt. Csak egy kérdés maradt. Az, hogy működik-e a város immunrendszere, és az alkalmas jelölt, Szili Katalin megválasztásával segít-e meggyógyítani önmagát Pécs?
Ez a város érdeke.

  Eközben a pécsi MSZP olyan szórólapokkal kampányol, miszerint Szili Katalin összefogást teremtett pártok és civilek között, míg Páva Zsoltot pártján kívül csak a szélsőjobb támogatja.

  A pécsi Jobbik azonban nem támogatja egyik jelöltet sem, csak Körömi Attila áll személyes integritása teljében Szili mellett. Talán még a példátlan szeretetkampányba is beszáll, s személyesen mondja el, ő miért szereti a szocialista jelöltet.

  Végül nem marad más hátra, mint hogy a 168 Órával kérdezzük: 47 napja nem tudjuk, mikor határolódik el Szili Katalin szélsőjobboldali támogatójától. Önnek nem hiányzik a válasz!?!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr241109494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2009.05.08. 12:01:16

Már magam előtt látom a hétfői napirendelőttieket, Gusztus Péter nagyszerű felvezetésében.

civilkontrol 2009.05.08. 12:43:19

:o))))
No hála Istennek :o)))
Persze elcsöndesedés az nem lesz.
Lesz két párt, akinek habzani fog a szája, hogy Ő nem, Ő nem, Ő soha ilyet, soha soha!!! :o)))

irrelevant 2009.05.08. 12:52:58

Hajjjjajjjajajajajaj! Szili Kati kiírta magát Európából!

kappel 2009.05.08. 12:56:09

Ezért a nyáladzásért vajon mit/mennyit kap/ott Körömi?
A város érdeke - olyan szép

Apfelbaum Ogmánd 2009.05.08. 12:58:12

Ez Körömi színvallása:

távozzon a JOBBIK-ból!

Jelzem a JOBBIK elnökének, hogy épp most megy el a hajójuk...

De EGYÚTTAL SZILI KATALIN "dávidibáoyává" silányulása is. BÁRKI JÓ, mindegy, hogy bűzlik a szövetséges, csak a SZÁM , a megfelelő számú szavazó meglegyen!

civilkontrol 2009.05.08. 13:09:33

Nem akarok itten kampányolni, de baaajer zsóóti mai cikke (a témában) a hírlapban annyire kiii...szottul telitalálat!

Earthq 2009.05.08. 13:10:43

Ez az amire sohasem gondoltam volna, hogy a Jobbik ilyen lépést tesz... Megint csak egy járható út van... Sokat gondolkodtam, hogy a jobbikra X-k az Ep választáson, de ezután nem.. Ha a Jobbik nem határolódik el ettől a döntéstől, és nem csapják ki ezt a figurát, akkor nincs miről beszélni... Marad a másik jobboldali párt.

budai zöld 2009.05.08. 13:17:33

Ezekután már télleg csak az MDF maradt az egyetlen hiteles jobboldali párt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.08. 13:17:43

Egyébként van rá akármilyen bizonyíték, hogy tényleg Körömi írta azt a bejegyzést. Mert akár Turul is megtehette volna.
Jobban örülnék, ha a "bizonyíték" nem egyetlen egy ki tudja ki által írt hozzászólás lenne.

tevevanegypupu 2009.05.08. 13:23:03

Nyilvan szuksege van a Jobbiknak penzre a valasztasokhoz. A kormany adhat, ennyi az egesz. Ha tamogatjak Pecsett Szilit akkor lesz, ha nem tamogatjak akkor nem lesz penz. Szelsojobb es baloldal kulonben is hasonlitanak egymasra eszmekben..Nem veletlenul lett sok nyilas kommunista. Nincs miert csodalkozni.

Villabarat 2009.05.08. 13:26:58

@budai zöld: "Ezekután már télleg csak az MDF maradt az egyetlen hiteles jobboldali párt." Ezt most poénból írtad, vagy komolyan? Mert ha komolyan, akkor ismeretlenül is aggódni kezdek az egészségedért.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.08. 13:29:12

@Earthq:
Nem a Jobbik, Körömi. A pécsi Jobbik senkit sem támogat.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.08. 13:32:11

@TaTa86.:
Másfél hónapja született az első hozzászólás, azóta senki sem vitatta. Sértett ember, akárkit támogatna a Fidesz ellen. A pécsi kampányban is megszólalt:
szentkoronaradio.com/belfold/2009_04_29_a-pecsi-fidesz-elnok-kettos-elete

Bell & Sebastian 2009.05.08. 13:32:19

@budai zöld:

Kérdőjel v. iróniaméter nincs?

Általában:

Szili a Fidesz-hálózat embere, Jobbik baloldali kreálmány.
Az ellentétek kioltják egymást. Mindenki nagyot téved.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.08. 13:34:19

@TaTa86.:
De, logikus. Az MSZP (és az SZDSZ) legnagyobb, talán egyetlen reménye a Jobbik.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.08. 13:37:57

@TuRuL_2k2: Rajtad kívül ki olvassa egyáltalán azt a honlapot?

Most komolyan: Szerinted nem elég, ha Körmösi vagy akármelyik jobbikos elindul a választásokon, ezzel "elszívja" a fideszes szavazatokat? Miért jó neki, hogy direkt benyal Szilinek?
Ha ezt tényleg megcsinálták, oda a szavazótábor fele...

osborne 2009.05.08. 13:39:16

Szili Kati, ha nyernél: Keresztes Pókot a Széchenyi térre!

budai zöld 2009.05.08. 13:41:05

@Villabarat
Ismeretlenül is kedves töled. Boccs, de mindig elfelejtem, hogy a neten szmálylit kell tenni az ironikus megjegyzések után :-P söt
(_8^(|)
A komolyabb véleményem a témáról viszont inkább az, hogy a hírnek az mszpre semmi negatív hatása nem lesz, talán a jobbikra egy kicsi. Lehet, hogy egy-két támogató azt fogja gondolni, hogy Jobbik mégsem az a hiteles nemzeti konzervatív párt, aminek eddig hitték. (ez a bizarr gondolat sarkallt iróniára)
Amúgy, mivel a sajtó számára nem annyira érdekes ez az apróság, zavartalanul folytathatja a munkát a maszop is és a jobbik is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.08. 13:41:22

@TuRuL_2k2: Fognak is majd csodálkozni amikor a legnagyobb lakótelepek (pl Avas) leszavaznak a Jobbikra...

szpal 2009.05.08. 13:42:43

Minden pártban vannak fura alakok, és esetleg a Fidesz környékén is akadt némi pénz, előny vagy ígéret Körömi személyes integritásának támogatására. Török Gábor mai indexes elemzését olvasva biztosnak látom a Jobbik bejutását.

Apfelbaum Ogmánd 2009.05.08. 13:43:06

@Zetek:


"G U S Z T U S Péter".....:)))

Te, ez Balogh Artur hígh-intellectuelle cigányblogger ÍRÁSMÓDJA!

S hiába szól néki a magyar ("paraszt"), hogy az GUSZTOS...)))

Apfelbaum Ogmánd 2009.05.08. 13:48:06

@tevevanegypupu:

Szerintem a RUSZKIK támogatják úgy a JOBBIK-ot, mint a "K...infót"...

Rákérdeztem e-mailben, hogy a magyar nemzetiek RUSSZOFÓBIÁJA ellenére mire dícsérgeti a Kuruc az oroszokat, erre hosszú ideológiai válasz jött ("WhitePower", azaz rasszizmus az OK),

amit én nem hiszek el.

tevevanegypupu 2009.05.08. 13:54:45

@TaTa86.:
jaj, miert mi logikus az egesz cirkuszban, ami zajlik Pecs korul?

@avocado:

mindenesetre olyan valakik tamogatjak a Jobbikot, akiknek nagyon nem tetszene a Fidesz. Es lehetnek a ruszkik is, mi az hogy, nagyon is.

Bell & Sebastian 2009.05.08. 14:00:02

@tevevanegypupu:

Mer' majd dől a lé és elszemtelenedtek a khmmm... G.p. székelyek.

Google 2009.05.08. 14:11:30

Szegény Jobbik! Annak zenél, aki fizet. Ez már csak ilyen.

Bell & Sebastian 2009.05.08. 14:16:38

@civilkontrol:

Pénz az M6 -ban, a végén Pécs. Kell nekik, minden, de minden áron!

tevevanegypupu 2009.05.08. 14:40:46

@Bell & Sebastian:
hat ugye a.. szekelyeknek kell az autonomia..Pecsett is.(:

states 2009.05.08. 15:41:17

Tud valaki valamiféle felmérésről, hogy mi várható vasárnap?

valójábannemberci 2009.05.08. 15:57:37

@states: Változó felhőzet, egy-egy zivatar keleten, és északon várható.

^^

Bell & Sebastian 2009.05.08. 16:21:33

@tevevanegypupu:

Kell a', mindenik autót vezet anélkül hogy jogsija lenne.
Szerzett olcón.

Utánfutóról tube ferrummból le, kamion rá, szélvédőn be, 60 ezer ki.
Már nem érez esőt. Gyűlöletet, azt!

wladyslawsky (törölt) 2009.05.08. 16:39:00

@budai zöld:
"csak az MDF maradt az egyetlen hiteles jobboldali párt"
BRU-HA-HA

Bell & Sebastian 2009.05.08. 16:50:42

@wladyslawsky:

Ne légy frusztrált, csak viccelt. Jó ember, na!

Google 2009.05.08. 16:54:32

@wladyslawsky:

Vicc volt. Ők már csak független, bokros teendőkkel teli munkacsoport. Császári leszármazottal és CD- kölcsönző jóbarátokkal.

civilkontrol 2009.05.08. 16:59:14

@Google: CD kölcsönzőőőőőőőőő :o)))))

tevevanegypupu 2009.05.08. 17:34:28

@Bell & Sebastian:
Gyulolettel radart lehet mozgatni. Az van boven, mar csak egy szekeres kell hozza amit hajtani lehet vele.

Nándesz 2009.05.08. 17:45:08

Ilyen a Földön nincs, ez valami blöff csak :D

civilkontrol 2009.05.08. 17:47:18

No akkor a gyűlölethez csatlakozom.
mno.hu/portal/634539
Hallgassátok meg a cikk melletti hanganyagot is. A speaker érdeklődőként felhívja a céget.
Nem tudom leírni mennyire dühös vagyok. Majdnem földhöz vágtam a laptopot.
Offshore trógerek marakodnak bajba jutott családok tetemén.

Srácok, találjátok meg, amit kerestek az 5. részhez, préseljétek ki, bizonyosodjon be, hogy a levél valódi és boruljon a bili!
Ezt a mocsok társaságot egy életre rács mögé kell vágni egytől egyig!

Ilyen aljas szemétséget tétlenül végignézni!
Végignézni??? Ezt csinálják már mióta!!!!!!

GRRRRRRRRRRRRRRR

civilkontrol 2009.05.08. 17:47:50

bocsánat az off miatt, de nagyon kijöttem a sodromból :o(

Google 2009.05.08. 18:01:40

@civilkontrol:

Teljes mértékben megértem a reakciódat.
Offolok én is; ha Oszkó pénzügyminiszter hitele bedől, az ő házát is kimazsolázzák valakik?
Vicc volt.

states 2009.05.08. 19:05:00

Az ember hitetlenkedve mereszti a szemét a képernyőre, különbuszokon, ezrével indulnak Pécsre az MSZP-s pártkommandósok, úgymond, besegíteni a kampányba. Az ember először kutatni kezd az emlékezetébe, hogy volt-e ilyesmire példa a rendszerváltás óta. Nem volt, de nem csak azért támad rossz érzése, hanem, mert rémleni kezd, hogyha nem is a rendszerváltás után, de a 40-es évek végén bizony igen, igaz, akkor nem különbuszokon, hanem teherautókon hordták a mostani párt egyik elődjének, az MDP-nek az aktivistáit. Igen, ezek voltak azok a bizonyos kékcédulás választások...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.08. 19:17:43

Pécsett ma éppen ez folyik:
www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=17963

Meg ez:
www.bama.hu/baranya/kozelet/botrany-erik-pecsett-elmarad-a-szili-pava-vita-231281

Miközben a nagy, hangos hajrában, a tervek titkosítása (!) után ezt a ronda látványtervet akarják a Széchenyi térrel kapcsolatban elfogadtatni:
www.bama.hu/baranya/kozelet/szechenyi-ter-ez-a-terv-lesz-a-vegso-219465

Körömi meg nem „szésőjobbos”, hanem hülye.

tevevanegypupu 2009.05.08. 19:18:27

@states:
a kommunistaknak elet-halal kerdes, hogy gyozzenek. Mindig kepesek voltak mindenre, majd pont most valtoznak meg. Ha Szili nem gyoz, akkor kiirta magat a politikabol, neki is letkerdes. De lehetnenek diszkretebbek is..

states 2009.05.08. 20:02:18

@tevevanegypupu:
Ezek nem hogy az elmúlt 20 évben nem változtak semmit, hanem az elmúlt 60-ban sem. Az viszont szerintem Páva részéről egy rossz döntés, hogy nem vesz részt a tévévitán. Ez egy magas labda, amit le fognak csapni. Azt persze megértem, hogy ettől a társaságtól kifordul a gyomra, de hát tudta, hogy kikkel áll szemben...

Bell & Sebastian 2009.05.08. 20:35:41

@tevevanegypupu:

Emlékszem rá középiskolás korából.
Ment át a zebrán... jobbról gyönyörű volt, néztem a buszból, bal hóna alatt mappával átért a Klinikáknál.
Kértem Istent, kárpótolja.

Megteszi?

Ács Ferenc 2009.05.08. 21:54:17

@states: "Az ember hitetlenkedve mereszti a szemét a képernyőre, különbuszokon, ezrével indulnak Pécsre az MSZP-s pártkommandósok"

Ne bolondozz már, hogy nem volt ilyen, minden kampányban ez van, buszon utaztatják a pártok az aktivistákat a billegő körzetekbe. Meg a lejárt tésztás és konzerves szavazatvásárlás, ez a magyar divat.

tevevanegypupu 2009.05.08. 21:54:52

@states:
nem tudom van-e vitanak helye, igy is es ugy is lecsapjak..Ez mar haboru neheztuzerseggel, soksoksok. Nem lenne szabad, hiszen csak egy varos polgarmestersegerol van szo. Egeszsegtelen.

@Bell & Sebastian:

Katirol beszel? isten talan azzal karpotolna legjobban, ha ez most nem sikerulne neki. Nagyon nagy nyomas ala helyeztek evek ota. Lehet, hogy tulsagosan beleelte magat..
jobb lenne ha maradna ott ahol van, amig lejar a mandatuma. Ott eleg nepszeru volt. Kulonben eleg nagy manipulator o is, de ez most meghaladja a kepessegeit.

Ács Ferenc 2009.05.08. 22:04:48

@states: "Az viszont szerintem Páva részéről egy rossz döntés, hogy nem vesz részt a tévévitán."
Nehéz úgy kommunikálni egy ilyen döntést, hogy ne tűnjön megfutamodásnak.
@TuRuL_2k2: a Fidesz a MIÉP 2002-es bedőlése után integrálni tudta a szélsőjobb szavazók kb. felét. Ennek viszont komoly ára lesz(és volt is már) mert ez a pár százalék százezreket tart távol középen. Abszolút veszteséges üzlet. Mindennek egy téves dogma az oka, miszerint a Fidesztől jobbra nem lehet párt. Ez a doktrína jó volt a nyolcvanas évek NSZK-jában a CDU-nál, de "tájidegen" a 2000-es évek Magyarországán.

Bell & Sebastian 2009.05.08. 22:13:25

@tevevanegypupu:

Igen, róla, ismét az a kérdés, mely esetben járnak többen jobban, mint a másik oldallal. Gazdasági-gazdagodási kérdés, nem politikai.

Nagy mérkőzés lesz, de ne legyen Bayernak igaza!

Az alkalmazott a munkaadójával szavaz, mivel ő is csak élni akar.
És ez nagy baj.

tevevanegypupu 2009.05.08. 22:37:57

@Bell & Sebastian:
a szabad valasztas, a lehetoseg hianya a baj. Nincs valasztek.
Hogy kivel jarnak jobban a pecsiek azt nem lehet tudni. Talan most inkabb a fidesszel. Tul sokaig volt a varos szocialista, ami nem lenne baj, csak kozben lepten-nyomon kiderult, hogy nem ertenek a varosvezeteshez, nem tudjak kellokeppen felkesziteni arra, hogy megfelelo kulturalis fovaros legyen. Sok ido nincs addig, de esetleg masfajta szemlelettel, mas szakemberekkel valami meg sikerulhet.

Kopiás Attila Steve 2009.05.09. 04:34:30

Uhh, hogy ez a Bayer mekkora tahó. Nem Szilivel, abban igaza van, mindig lelkesen egyet tudok érteni a nagy pártokkal, amikor a másikat ekézik. De learanyhalazni a társadalmat, nem okos... Főleg akkor, amikor többen vannak azok, akik egyik politikai formációt sem támogatják, mint azok, akik a legnépszerűbb pártot. A jelek szerint emlékeznek ők, de nem csak az utóbbi hét év nem tetszik nekik, hanem az azelőtti tizenkettőért sem lelkesednek...

A Körömi-Szili paktum viszont tényleg édes, kíváncsi lennék mikor és mit fognak reagálni a pártok...

states 2009.05.09. 08:54:33

@KA_Steve:
Maradjunk annyiban, ha Szili győz, akkor az a 4 másodperces aranyhal-memória is kincstári optimizmus volt a drága jó magyar nép emlékezőtehetségét illetően...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.09. 09:15:14

@KA_Steve:

"Főleg akkor, amikor többen vannak azok, akik egyik politikai formációt sem támogatják, mint azok, akik a legnépszerűbb pártot."

Ez így, ebben a formában, a valós tények hamis színben feltüntetése, ugyanis ebben a k. országban a rendszarváltás óta semelyik választáson nem ment el legalább 33%. Ez pedig azt jelenti, h 33% tökéletesen apolitikus, tökmindegy neki az egész politika. Tehát amikor a pártok népszerűségét tekintjük, akkor célszerűbb azt a kb. 60-66%-ot nézni, akik ha nem is mindig mennek el választani, de meg lehet őket érinteni a politikával. Erre a rétegre vetítve a fidesz eléri az 50%-ot, sőt, meg is haladja.

Neked akkor lenne igazad, ha azt a tökéletesen irreális elképzelést pátyolgatjuk, h elképzelhető választási részvétel akár 70-80% felett is. De nem. Ez teljesen kizárható.

Ha te azért nem mész el szavazni, mert érdekel a politika, de nem találsz számodra megfelelő pártot, akkor szerintem te abba a viszonylag szűk sávba tartozol, amelyik az 50%-os és 66% részvétel között van. Néha elmegy, néha nem.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.09. 09:18:27

Turul!

A poszt vége nagyon betalál!
"Végül nem marad más hátra, mint hogy a 168 Órával kérdezzük: 47 napja nem tudjuk, mikor határolódik el Szili Katalin szélsőjobboldali támogatójától. Önnek nem hiányzik a válasz!?!"

Ezt az érvet használhatná a fidesznyik papagájkommandója is:o))

Másfelől Szili nálam is szóba jön, de más összefüggésben. Ajánlom figyelmetekbe szeretettel:
malacnews.freeblog.hu/archives/2009/05/08/Cherche_la_femme/

Üdv.

civilkontrol 2009.05.09. 11:47:21

@sün!malac69 várja a jún. 7-e utáni jún. 8-át:
Nagyon jó meglátás!
@
KA_Steve: Hogy az aranyhalas megjegyzés nem volt szerencsés, abban egyetértünk, de szerintem tökéletesen igaz.
Az már más kérdés, hogy nem csak az érintettek tehetnek az aranyhallá válásukról. Osztom Bogár László nézeteit abban, hogy ez a folyamat mesterien kidolgozott tervezés és kevésbé kifinomult megvalósítás eredménye.
Szerepet játszik ebben a közélet és a közbeszéd elértéktelenítése, ami szintén nem véletlen, hanem leginkább legfőbb cél. Célja, hogy az aranyhalak minnél nagyobb hányadát képezzék a társadalomnak. A cél, hogy a világos sör mellett, halk böffentéssel kinyögött "Engem nem érdekel a politika" mondatot mind többen és többen érezzék magukénak.
Ennek a folyamatnak akkor szakadhat csak vége, ha az ezzel ellentétes cél képviselői hosszabb időre minden eszközt megkapnak ennek a beteg folyamatnak a megfordítására. Beleértve a médiát is.

Egy gyors kérdés, ami pl. kapásból közép-hosszú távú megoldást adna.
Miért nem kötelező középiskolai érettségi tárgy az Állampolgári jogok és kötelezettségek?
Én ezt meg is reformálnám: Állami és állampolgári jogok és kötelezettségekre!
Ahol egyrészt az ifjak "köztudatába" belekerül, hogy a bármilyen választásokon való részvétel a demokrácia alapja, ahol megtanítják, hogy az egyén tulajdonos, nem a hatalom és sorolhatnám a sort végtelenül, a "kötelezettségek" részt nem is említve.
És ott a média... Olyan egészséges köztudatot lehetne "formálni" amilyet csak szeretnénk!
Megoldás lenne. Már csak az kellene, hogy legyen olyan erő, amely élni kíván vele.
Én e tekintetben optimista vagyok és remélem, hogy nem naív :o)

civilkontrol 2009.05.09. 11:50:56

@civilkontrol:
"Ennek a folyamatnak akkor szakadhat csak vége, ha az ezzel ellentétes cél képviselői hosszabb időre minden eszközt megkapnak ennek a beteg folyamatnak a megfordítására. "
...
10 éves koromban ennél azért egészségesebb mondatokat fogalmaztam!
Sosene csináljatok olyat, aminek másnaposság a következménye!!! :o))))

táltos 2009.05.09. 12:35:07

A szocik mindent bevetnek.
Az amazon-gárdát tulajdonképpen kampánycsendsértésre szállították Pécsre:"két állampolgár szabadon hívhatja egymást szavazni kampánycsend idején is, ez semmilyen jogszabályt nem sért".
"a biztos támogatókat megerősítí, a bizonytalanokat inkább aktiválja, ha a választáshoz lehető legközelebbi pillanatban valamely politikai oldal képviselői megkeresik őket"

Csak két idézet az eligazító szövegeikből!
www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=17963#comments

bastian 2009.05.09. 16:05:36

Nem kellene itt hazudozni:

" "Körömi Attila 1998-ban és 2002-ben is bejutott a parlamentbe a Fidesz listájáról. A Fideszből történő kilépését követően a Jobbikhoz csatlakozott, a későbbiekben azonban azt a pártot is elhagyta."

MTI - fidesz.hu

tevevanegypupu 2009.05.09. 16:19:26

Ha Pecsett megszavazzak Szilit akkor az azt jelenti, hogy tetszik nekik ami tortent es tortenik, igy szeretnek folytatni tovabb. Mit lehet ellene tenni? Semmit. Demokracia. Amit akartunk.

bastian 2009.05.09. 16:49:41

@TuRuL_2k2:

A hivatkozott barikad.hu cikkben nem szerepel a "jelenleg jobbikos" szövegrész. Itt valaki nem mond igazat:

barikad.hu/node/28365

Ez pedig a stop.hu-ra hivatkozik, ahol ismét szerepel, tehát a stop.hu kezdte ezt reggel 06-kor terjeszteni, ami nem éppen jobbos oldal.
stop.hu/articles/article.php?id=485547

Várjunk meg egy közleményt inkább a Jobbiktól.

Kopiás Attila Steve 2009.05.09. 17:27:05

@sün!malac69 várja a jún. 7-e utáni jún. 8-át: Hát, bár értem az érvelés motivációját, elvégre ettől hirtelen 50% fölé kerül a fidesz, szerintem ez még jobban torzít. Egyrészt azért, mert az apolitikus emberek nagy része is rendelkezik pártpreferenciával. Akit nem nagyon érdekel a politika, csak a plakátok-reklámok szintjén tájékozódik. Szerintem az ellenzéki pártok népszerűsége jelentős ebből áll föl (nem csak most, fordítva is). Ők legföljebb nem mennek el, de ha megkérdik őket, megmondják melyik pártot támogatnák. Másrészt pedig az apolitikusság és a nagyokból kiábrándulás sokaknál együtt jár, két nehezen elválasztható tényezőről van szó. A fura az, hogy amikor kicsit van elege az egészből, akkor inkább senkire nem szavaz, amikor nagyon elege van, akkor meg akár hajlandó olyan kis pártra is szavazni, aki amúgy nem szimpatikus, csak ezek menjenek már a fenébe mert kibírhatatlanok. Ez pedig ugye nem annyira stabil dolog.
Szóval szerintem nem nagyon lehet általánosságban olyan dolgot mondani, ami bármely időpillanatban megállja a helyét, egy folyamatosan kavargó dologról van szó, amit ezernyi tényező befolyásol. A mostani pillanat azért nagyon érdekes, mert 20 évvel a rendszerváltás után vagyunk, de nagyon széles körben megfogalmazott vélemény, hogy mindössze elitváltás történt (ezt én ennyire sarkosan nem osztom, de rengeteget hallom), most először van hogy két cikluson keresztül ugyanattól szívtunk és most először van, hogy egy globális gazdasági válság is a nyakunkon van. Szóval nem lehet egyszerű a politológusok élete, nem irigylem őket. Az én szubjektív véleményem a fenti, ez mondjuk az utóbbi fél év folyamatos választási kampányára épül (ferencvárosi időközi, ep cédulagyűjtés), de persze nem tudhatom, mennyire reprezentatív...

Steppenwolf 2009.05.09. 21:41:29

Körömiről csak annyit, hogy pár éve még az egyik pécsi lakótelepi ABC zöldségespultjánál volt eladó, majd a Fidesz sajnos jól ismert és kiváló káderpolitikájának köszönhetően rövid időn belül listás parlamenti képviselő lett, de MIkes Évával, közismertebb nevén Miss Röfivel folyamatosan próbálta megosztani, bomlasztani a pécsi Fideszt (Mikes Éva egyébként a jelenlegi MSZP-s városvezetés megbízásából jelenleg a Pécs2010 menedzsmentközpontnak ad tanácsokat havi 400 ezerért), majd 2004-ben a Jobbikhoz igazolt, ahonnan szarkeverései miatt szintén rövid időn belül távozott. Az utóbbi időkben állandó kellékként jelent meg a városban MSZP-s politikusok és vezetők társaságában, így nem volt meglepetés, hogy beszállt HellóKatty kampányába is.

Amúgy, az 1600-2200 (mindenki mást mond) aktivista nagy valószínűséggel a kampánycsend és a választások idején is a városban marad, legalábbis erről árulkodik ez a tegnap készült videó:
www.youtube.com/watch?v=411cxt9aFC4

states 2009.05.10. 10:03:23

@Steppenwolf:
A Fidesz-káderpolitikájáról tegnap is kaptunk egy kis ízelítőt, Páva nem állt ki Szilivel szemben a tévévitára, ami felér a vereség beismerésével. No comment...

tevevanegypupu 2009.05.10. 10:29:25

@states:
Orban kiallt Gyurcsannyal szemben 2006-ban. Eredmeny??
Pedig Orbannak volt igaza.

Steppenwolf 2009.05.10. 10:34:08

@states: Hiba volt tőle, hogy nem állt ki, függetlenül attól, hogy a múlt héten már volt egy nyilvános tévévitájuk egy másik helyi csatornán. De hogy ez a vereség beismerése lenne, elég elhamarkodott állítás, főleg annak tükrében, hogy Szili annyira nem biztos a győzelmében, hogy a kampány utolsó napjaiban a lehető legaljasabb technikákat vetette be, hogy megpróbálja lejáratni. Ebből a szempontból megértem, hogy feleslegesnek érzi az újabb vitát ezzel a közismerten álszent kétszínű nővel.
De nem értem, ennek mi köze a Fidesz gyalázatos káderpolitikájához. Ugyanis Páva Pécs egy legmegbecsültebb politikusa és a szakmájában és polgármesterként is bizonyított. Viszont sajnos elég halk szavú és konfliktuskerülő alkat.

states 2009.05.10. 11:35:32

@Steppenwolf:
Ez, hogy nem állok ki egy tévévitára, amit az egész város nézne, nem is bűn, orbitális hiba. Semmi másnak nem lehet értékelni, mint megfutamodásnak. Egyetértek azzal, hogy Páva egy úriember, de akkor minek vállalta el a jelöltséget, pontosan tudta, kikkel áll szemben. Most meg úgy csinál, mintha meglepné, hogy ezek itt bevetettek ellene mindent. Hol élt eddig? Svájcban? Ez Gyurcsány, Szilvásy, Veres, Bajnai pártja, mégis, mit várt tőlük, valami gentlemen's agreement-et?

states 2009.05.10. 11:42:33

Vagy, ami még rosszabb: gentlewoman's agreement-et?

tevevanegypupu 2009.05.10. 12:08:24

A fidesz hatarozta el, hogy Pava ne alljon ki, egyedul ezt biztos nem dontotte el. Ez itt egy ferfi es egy noi politikus parharca, amibol nalunk ferfi nemigen kerulhet ki gyoztesen..Politikus feministak nezik es a legkisebb hibanal vagy erosebb mondatnal megtamadnak. Mintha nem tudna mindenki, hogy nalunk a feminizmus mennyire felreertelmezett es szelsosegesen beteg modszereit hasznaljak ki notarsaim eleg sokan.. Remenytelen kuzdelem. A legjobb megoldas, hogy nem allt ki.

polom13 2009.05.10. 12:30:55

Alacsony részvétel esetén(az önkormányzati választás ab ovo ilyen)a TV-vita nem dönt semmiről,mert csak a kemény magok mennek el szavazni,nekik meg mindegy.
Egyébként egy péntek esti vitát senki sem nézne meg.A TV-vitákat a Hivatásos Elemzők tüntetik fel eseményként hisz ők ebből fizetik a devizahitelt. :)

Steppenwolf 2009.05.10. 12:43:47

@states: Szili egy gátlástalan és arrogáns nő, ha a valódi arcát mutatja. Az előző Szili-Páva vitán nem hogy alig hagyta szóhoz jutni Pávát, de azzal, hogy megpróbálta terelni a beszélgetést számára kevésbé kínos irányba terelni, még a moderátori feladatokat is magához ragadta volna.
Most, hogy a végére (többek szerint az MSZP utolsó, titkos közvéleménykutatása okozta pánikhelyzet miatt) így eldurvult a kampány, komolyan, lett volna értelme a 2006-os Gyurcsány-Orbán vita reprodukciójának?

states 2009.05.10. 12:57:13

@Steppenwolf:
Hát majd meglátjuk, engem balsejtelmek gyötörnek, milyen csatorna közvetítette egyébként az előző tévévitát, illetve ezt a péntekit, valamilyen helyi?

Steppenwolf 2009.05.10. 13:10:13

Az előzőt a Pannon TV, a péntekit pedig a Pécs TV közvetítette volna, de Páva híján csak Szili mondta el a "programját".
A pénteki 1600-2000 agitátor erőszakossága és nyomasztó jelenléte a város minden utcasarkán, valamint a szombatra maguk után hagyott temérdek kosz, szemét, papírfecni és kajamaradék a város közterein hidd el, sokak számára megkönnyítette a döntést, és nem Szili javára.

states 2009.05.10. 13:50:06

@Steppenwolf:
Hát a próféta beszéljen belőled, az a baj, hogy egy Szili győzelem az egész politikai közhangulatot megváltoztathatja, és kihatna az EP-választásokra is...

kamasuka 2009.05.10. 17:16:22

Ha Szilit ma megverik, akkor az MSZP LEGNÉPSZERŰBB!!! politikusát verik meg egy MSZP-SZDSZ-MDF összegfogással!!! az egyik egy ideje legszocibb (50% felett rájuk szavazó) városban!!!

Ez hatalmas dolog lenne, mert az MSZP kurvára megnyomta a pécsi kampányát (sok okból: van köztük "huh, lebukhatunk, ha vizsgálódni kezdenek a Pécs 2010el kapcsolaban" szintüek, és persze politikaiak is). Ha ez sikerülne, akkor június 7. már egyszerű lesz és az MSZP feladja. (Ennél jobb csillagállásuk: MSZP-SZDSZ-MDF összefogás, legnépszerűbb politikus, szoci város már nem igen lesz.)

Persze ha "csak" kicsivel nyer a Fidesz, akkor még a 2010es választás sincs lefutva, ha sokkal, akkor helyes a stratégia, különösen, hogy a megszorítások még csak most következnek.

Ha kevéssel veszít a Fidesz, akkor meg kell nézni, hogy a Jobbik mennyit vett el. Ha keveset, akkor egyelőre felesleges változtatni a viszonyon, mert még nem volt megszorítás. Ha már most is pont annyit, amennyivel megverhették volna a közös jelöltet, akkor viszont kurvára abba kell hagyni egymás basztatását (nem feltétlenül kell szövetkezni, ha nem muszáj, de legalább le kell állni, és kijelenteni, hogy ha ezt akarja a jobboldal, akkor hajrá, mert így veszíteni fog, ha pedig nem, akkor kérem kussoltatni kéne Kövért és bandáját a kérdésben ... ), mert ennek nem lesz jó vége és a fél ország lelép külföldre, ha jövőre is MSZP(-SZDSZ) kormány alakul, mert még négy évet (ami ezek után lesz vagy nyolc is) nem fog az ország kibírni ...

Ha viszont minden bejön: nyer a Fidesz nagy százalékkal, a Jobbik legalább 7%ot gyűjt, akkor bizony tovább a lenini úton, mert ha ezek megszorítanak, akkor ez biza Jobbikkal vagy nélküle IS kétharmad.

kb. így állunk most ...

polom13 2009.05.10. 17:24:25

Jobbikos jelölt nincs.Fogadkoztak,hogy indítanak valakit,de4 héttel az EP-választás előtt,gondolom nem kockáztathattak meg egy 5%alatti eredményt,márpedig itt csak annyit kapnának.

kamasuka 2009.05.10. 17:26:23

Ah, ok. Akkor ez kilőve. Így viszont tiszta képet nem kapunk ... :(

polom13 2009.05.10. 19:52:21

Srácok !29 éves pécsi férfi vagyok és most könnyezem az örömtől!!
Szeretlek benneteket!!!

states 2009.05.10. 19:54:24

Hát ezt álmomban sem gondoltam volna, Szili szív, mint a torkosborz...

states 2009.05.10. 19:56:34

70%-nál 24 ezer/12 ezer, itt már az Uránváros sem segít Szilin...

kill004 2009.05.10. 19:57:07

Az adatok 78,06 százalékos feldolgozottságánál Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje 27 844, míg az MSZP által indított Szili Katalin 14 506 voksot kapott a pécsi, időközi polgármester-választáson. Páva Zsolt előnye gyakorlatilag behozhatatlan a szocialista házelnökkel szemben.

states 2009.05.10. 20:12:01

92%-nál 33 ezer/17 ezer...

polom13 2009.05.10. 20:13:32

Angyalföld!
Jövünk!
FIDESZ

states 2009.05.10. 21:44:22

Török Gábor: Az MSZP a süllyedő hajó lékjét még egy Szilivel sem tudta betömni...

szeloka 2009.05.11. 12:56:25

Jelezném, hogy Körömi 2006 óta nem tagja a Jobbiknak. Milyen év van most? 2009. Sok idő eltelt azóta. Persze a Fityeszban nincsenek is volt szocik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.02. 16:40:45

@civilkontrol: ez a poszt a kampány része

reméljük turul el tud számolni a lelkiismeretével. bár kétlem, h olyan nagy belső lelki problémát okozna neki a hazugság
süti beállítások módosítása