Vasárnap egy kis időre félretettem (időtlen idők óta) készülő szakdolgozatomat, s kinéztem a Margitszigetre, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet évadnyitójára, a XIX. gróf Széchenyi István Emlékversenyre. Persze pont lemaradtam a nyolcasok versenyéről, a hajók már kikötéshez manővereztek. A part tele volt jókedvű emberekkel, fiatalokkal, családokkal és idősebbekkel egyaránt.
Nagyon megfogott a hangulata, jó volt látni a vizet hasító hajókat és a csónakházi nyüzsgést. Gergő barátom egy kis lapon megmutatta, hogy a két háború között mennyi csónakház úszott a Dunán, a Margitsziget mindkét oldalán - mára már csak az a kettő maradt, amit az egyesület használ. Elgondolkodtam, hogy mennyire halott a folyó, mennyire nincs köze a budapestiek mindennapi életéhez a Dunának: szürkén hömpölyög egy nagy betonteknőben, alig lehet gyalogosan megközelíteni, a főváros vezetése pedig legszívesebben városi autópályává fejlesztené a rakparto(ka)t.
Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a nagyszerű Szövetség az Élő Tiszáért mintájára elindítanánk valamit az Élő Dunáért? Majd egy külön posztban leírom bővebben, mire gondolok, addig is itt van néhány urbánus evezőskép tegnapról:
