Újra bepörgetik a világegyetemet a Vágtázó Halottkémek, habár ezúttal Vágtázó Életerő az egyik legsajátosabb magyar zenekar neve. Grandpierre Attila, csillagász, filozófus, író-költő és nem mellesleg modern kori sámán decemberben jelentette be a nagy hírt. A koncert szombaton, április 25-én lesza Petőfi Csarnokban. Addig mindenkinek van ideje meghallgatni az összes lemezt, és a szobában dörömbölni a semmi kapuin. A Reakció Grandpierre Attilát kérdezte, aki megtisztult, megerősödött és nagy betűvel kéreti leírni a Világegyetemet.

- Miért áll össze újra a VHK? Nosztalgiából? Elfogyott a pénz?

- Megtehettük volna, mint annyi más zenekar, de nem adtunk búcsúkoncertet annak idején. És eltelt kilenc év! Kilenc év az elképzelhetetlen, a VHK-ból való kilépésem után! Akkor, amikor a VHK az életünk, és az ember az életét nem szívesen hagyja félbe. Soha nem terveztem, hogy kilépek a VHK-ból, mégis úgy alakult, hogy akaratom ellenére ki kellett lépnem. Olyan volt, mintha regényíró kiléptette volna a főhőst a műből. Csőbe húzott az élet, de a sors tudja, hogy mit csinál, úgyhogy újra itt vagyunk. A kilenc év alatt óriási energiák, indulatok, vágyak csatáztak. Az eredmény: megtisztulva és megerősödve, újjászületve került ki a VHK a világok csatájából. Az eredmény: a Vágtázó Életerő.

- Hogyan élted meg, miután kiléptél a zenekarból, hogy nélküled folytatták egy darabig?

- Megpróbáltam elviselni, koncertre viszont nem mertem lemenni, mert féltem attól, hogy elszabadulnak bennem az indulatok.

- Miként fogadta a családod, meg a szakmabeli ismerőseid, hogy meglett emberként újra színpadra állsz?

- Annak idején fellélegeztek, hogy abbahagytam. De most nem fojtják vissza a lélegzetüket, a Vágtázó Csodaszarvassal már úgyis betettem a kaput. Már rájöttek, hogy javíthatatlan vagyok.

- A gyerekeid szeretik a muzsikátokat?

- Egy tíz és egy nyolc éves gyermekem van, ők mindketten nagyon szeretik a zenekaraimat – talán a VHK-t jobban, az vagányabb a számukra és a többiek, az osztálytársaik is jobban ismerik.

- Csupán egy koncertre álltok össze, vagy várhatóak újabb fellépések, netán egy új lemez is?

- A koncertet felvesszük, és ha jól sikerül, kiadjuk. Ötven próbán vagyunk túl. A próbákon futkos a hátunkon a hideg. Olyan dolgokat látok meg a Világegyetemből, amelyeket eddig még nem sikerült: mélyebbre tudok betekinteni a Világegyetembe, és kozmikus jelentőségű dolgokat fedezek föl. Félelmetes számok születtek teljesen spontán módon a próbákon, nagyszabású zenefolyamok, amelyekben a zene szertartássá válik, kilép a szokásos elvárások közül, és valóságformáló erővé válik. Ezek nagyon hosszúak, de azért kettőt bemutatunk majd. Ezek húsz-harminc perces, improvizatív tételek, mint az Élő Világegyetem vagy a Hajnal: hátborzongató, a legmélyebb alkotóerőből fakadó, az élet igazi arcát feltáró, kozmikus élményfolyamok.

- Mire jutottál az elmúlt években szerzett élményekből?

- Megtapasztaltam, hogy a varázserő sokkal jobban hozzátartozik a Világegyetem lényegéhez, mint ahogy azt én korábban gondoltam. A varázserő a Világegyetem igazi lényege. Amikor ezt megtapasztalom, átélem, az egész sors teljesebb színekben tűnik föl. Át lehet élni, hogy a Világegyetem mit tud és mit akar, és így ennek az erőnek őrületes ereje van. A varázserő teljesen valóságos, törvényszerű és gyönyörű, majd szétrobban tőle az ember agya. A zenénk már olyan lett, hogy meg lehet vele tapasztalni a végső valóságot. Olyan erős bizonyosságom van, hogy néha úgy érzem, ehhez képest a látható világ, úgy ahogy a mai világban látszik, elmehet a sóhivatalba. Ilyen, mindennél erősebb bizonyosságokat élünk át a próbán.

- Mióta hangsúlyos az ősmagyar gondolat a zenekarban?

- A kezdetektől. A nyolcvanas évek elején született meg az Élő Világegyetem című számunk. Amikor lementem próbára, és elmeséltem, hogy mit szeretnék, a többiek ki voltak akadva, hogy egy hangot akarok velük játszatni tíz percen át folyamatosan, és azt mondták, ez nekik tiszta rabszolgamunka. De már 17 éves koromban kiszakadt belőlem egy olyan zene, amire a barátaim azt mondták, hogy az valamiféle müezzin-muzsika. Akkor persze még nem kapcsolódtam tudatosan a magyarság múltjához, de attól még az ösztönösen teljesen ott volt. Mindig is az volt a VHK lényege, hogy keletiesnek tűnő varázserő és hihetetlen energia van benne. Ez a keletiesnek tűnő varázserő a magyarság lényege, de mivel ezer év óta a nyugat hatása alatt élünk, ma már az igazán magyar varázserő keletiesnek tűnik. Hogy ezt a magyarságtudattal összekapcsolja-e valaki, ez más kérdés. Bennem egyre jobban tudatosult a kapcsolat. Az elején viszont még teljesen ösztönösen jött, és akkor még csak magának a Világegyetemnek voltam elkötelezve. A zenénk születését akkor is és most is a Világegyetemhez kötöm – bár most már ehhez tudatosan kapcsolódik a magyarság lényege is.

- Annakidején hogy hogy nem váltatok a fekete bárányok részévé? Hiszen 1975-ben alakultatok, teljesen belepasszoltatok volna abba a társaságba.

- Jó kérdés, mindenesetre jóban voltunk velük, Nagy Feró például meghívott minket 1980-ban az E-klubba. Feróéknak a legmegveszekedettebb rajongóik mondták, hogy van egy még vadabb banda, ezután kerestek meg minket.

- Szoktál találkozni a mai közéletben azokkal, akik régen megpróbálták ellehetetleníteni a zenekart?

- Nem, és nem is foglalkozok ilyesmivel. De kifejezetten ellehetetleníteni nem próbáltak minket, habár rendszeresen intéztek ellenünk közvetett támadásokat. Az ORI-ban (Országos Rendezőiroda, a kommunista diktatúra zenei irányító szerve – dszg) például volt valaki, aki azt terjesztette rólunk: fényképen látta, hogy horogkeresztben játszottunk a németeknél. Amikor erre a rádióriporter élő adásban rákérdezett, akkor bevallotta, hogy tényleg ezt terjesztette, de személyesen sosem látott ilyen képeket, felvételeket rólunk. De hát 1984-ben ezért lecsuktak volna minket. Tegyük hozzá, ezt sok zenekarral eljátszották. Lehet, hogy volt egy laboratórium, ahol a fotókat retusálták, és a zenekarok tagjainak karjára horogkereszteket hamisítottak, hogy ezekkel fenyegessék a bandákat. És ez nem valami túlbuzgó káder magánakciója volt, hanem valószínűleg a kommunista párt oszlopos intézménye.

- Régen sokat turnéztatok külföldön is. Most is így lesz?

- A bajor rádió épp készít egy sorozatot a hetvenes-nyolcvanas évek magyar undergroundjáról, és ott is szerepelünk majd. Ráadásul úgy tűnik, hogy koncertezni is fogunk arrafelé, legalábbis célozgatnak a meghívásra.

- Filozófus és csillagász is vagy. Mivel foglalkozol mostanában ezeken a területeken?

- Teljes gőzerővel készülnek a filozófiai, csillagászati, költészeti munkáim. Persze nem tudom mindet egyszerre megjelentetni. Négy könyvemet kellene befejeznem. Mostanában pedig inkább a zenekarral foglalkozom. Idén van a csillagászat nemzetközi éve, ezért nagy csillagászati konferenciát szervezek Budapestre. A csillagászatban a világegyetem természetének a kérdése a legizgalmasabb a számomra. Azon gondolkodom, hogyan lehet újragondolni a 17. században kialakult csillagászati és természettudományos világképet, hiszen a 21. század a biológia és a komplexitástudomány évszázada. Szerintem itt áttörés várható, és én azon dolgozom, hogy ez minél hamarabb megtörténjen.

- Mesélj a köpenyedről!

1982-ben már megvolt az első köpenyem. Azzal együtt az idők folyamán hármat loptak el az öltözőből, ebből kettőt külföldön. A mostani kékszínű, a negyedik talán 1996 óta van meg.  A díszítőmotívumait mindegyiknek én terveztem azon képek alapján, amiket zenélés közben látok.

- Hova látsz vele?

- A köpeny segíti a zene átélését, így jobban érzem azt a világot, amivel szeretnék kapcsolatba kerülni. Ez a köpeny is - mint a zenekar - keleties, varázserővel rendelkező ruhadarab.

 VHK - Aláírhatatlan Történelem (Sziget, 1995)