Nagy valószínűséggel néhány óra múlva a konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazásával az Országgyűlés meneszti Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, s Bajnai Gordont ülteti a helyére. Ha Bajnai valóban megteszi azokat az intézkedéseket, amiket várnak tőle, s emögé sikerül a parlamenti többséget is hétről hétre biztosítania, akkor kormányfői tevékenysége keretbe foglalja az MSZP-SZDSZ 7-8 éves kormányzását: eltörli a Medgyessy-Gyurcsány időszak megmaradt vívmányainak nagy részét is. Zárójelbe teszi a jóléti rendszerváltás és a százlépésenként bejárt harmadik út-utánérzés zsákutcájának korszakát.
2002-ben adómentessé tették a minimálbért, remélhetőleg hamarosan újra adózni kell majd minden jövedelem után. 2002-ben bevezették a tizenharmadik havi nyugdíjat (pontosabban csak elkezdték bevezetni, mert Gyurcsány alatt teljesedett ki a nagy jólét), részben már visszavonták, most teljesen vége lehet. 2002-ben 50%-kal megemelték a közszolgálati a béreket, most a 13. havi bér megvonása (és néhány évnyi visszafogott emelés után) a korábbi évek elmaradt béremeléseivel együtt elemészti a 7 évvel ezelőtti növekedés nagy részét.
2002-ben eltörölték az árfolyamnyereségadót, de ezt időközben már vissza is állították. Bevezették az augusztusi dupla családi pótlékot, amit aztán el is töröltek. 2002-ben 0, 12 és 25 százalékos áfa-kulcsokkal vették át a kormányzást, a 0-ból 5, a 12-ből és a 25-ből 20 lett azóta – hogy most aztán a 20-ból 22-23-24 legyen. És még hosszan sorolhatnánk a stornózott intézkedéseket.
A pénzügyi válságnak kellett kiosztania néhány atyai pofont, hogy a baloldal krémje (ahogy Tirpákbokrétáson oly' plasztikusan összefoglalják: az Elitek) észhez térjen az eszetlen költekezés után. 2001-ben a GDP-nk 51,5, 2002-ben 54,5 százalékát tette ki az államadósságunk, 2008-ban 73 százalék volt (2009 végére 80 százalék feletti előrejelzések is születtek már) – talán nem túl szakmai, de azért a hatás kedvéért érdemes leírni, hogy ez nominálértéken 11 ezer milliárd forintos többletadósságot jelent 7-8 év alatt (8 ezer milliárd vs. 19 ezer milliárd).
Na ez az igazi elkúrás, hiába írja le Gréczy Zsolt a következő országgyűlési választásokig még ezerszer, hogy mercedeshidakhankookautópályák.