Két ok, amiért vége a szociknak
2009. április 06. írta: robin masters

Két ok, amiért vége a szociknak

 A tegnapi, nyárias napon lehetőségem adódott szippantani egyet A Kongresszus levegőjéből. Most jártam először köreikben, még az is újdonságnak hatott, amiben egyébként nem volt semmi meglepő. Közben két dolog jutott eszembe, amiért ennek a pártnak, ebben a formában hamarosan örökre végre lehet. 


Cserháti Zsuzsa: Idő van 

 1. Demográfia

 A szocialista párt demográfiailag (is) borzalmas állapotban van. Ha a vasárnapi kongresszust nem turbózta volna fel a sajtósok hadosztálya, az átlagéletkor meghaladta volna a hatvanat. Túl sokat beszélünk Gyurcsány bukásáról, s szinte semmit arról, ami közép- és hosszútávon ennél is fontosabb lehet: a szocik humán infrastruktúrájából kimaradni látszanak teljes generációk. A felszínen ebből annyi jelenik meg, hogy bár jelenlegi helyzetük minden korábbinál nehezebb, ehhez képest csak egy Lendvait, Szekerest, meg Kiss Pétert bírnak előhúzni a kalapból megújulás címén, ami finoman szólva is a hatlábon járó nyolcvanas évekkel egyenlő. A mélyrétegek sem állnak jobban: Gyurcsány hanyatlásával párhuzamosan, az elmúlt években az ifjúszocik is tönkrementek, a Fiatal Baloldal rebrandingja nem sikerült, a már befolyáshoz jutott fiatal MSZP-s politikusokat pedig az életkorukon kívül semmi nem különbözteti meg a párt öregecskedő elitjétől.

 A szocialisták demográfiai válságát az teszi súlyossá, hogy ennek a krízisnek (szemben egy-egy politikai, vezetési, koalíciós vagy egyéb akadálysorral) egyáltalán nem látszik a vége. Az összecsukló támogatottságú MSZP belátható időn belül valószínűleg képtelen olyan momentumra, amely megindítaná irányába a megfelelő szelekcióhoz szükséges mennyiségű fiatalt, és ez még hosszú évekig így maradhat (sőt, rosszabb lehet). Vicces volt a helyszínen az a két Societas-os rendező srác, akik eltévesztették a rájuk osztott őrhelyet, s miután ezt csak az esemény végén konstatálták, egyikük felkiáltott: „Ó, bazmeg! Rossz oldalon álltunk!”. 

 Persze nem állítható, hogy más pártok e téren virágoznának. A Fidesznek azonban komoly helyzeti előnye van. A pártok környékén két időszakban szoktak megjelenni nagyobb számban fiatalok: egy sikerrel kecsegtető választási kampány során, valamint kormányon, az állami szféra és beszállítói HR-igényének köszönhetően. Az ellenzék pontosan ezt tudja nyújtani a következő időszakban. 

 2. Média

 A vasárnapi MSZP-kongresszus közröhej tárgya volt a helyszínről tudósító sajtósok körében. Az internacionálé alatt újságírók tucatjai emelték a magasba telefonjaikat, hogy élőben szórakoztassák a szerkesztőségben maradt kollégákat, vagy épp csengőhangként mentsék a produkciót. Ez a média már nem az a média, amire a magyar baloldal az elmúlt két évtizedben támaszkodhatott. A meghatározó véleményvezéri pozíciók egyre nagyobb hányada már az online sajtóban található, ahol a huszon- és harmincéves újságíró-generáció a meghatározó, a tendencia pedig erősödik. Márpedig számukra - még a baloldali értékrendű fiatalok többsége számára is - a fenti jelenet az abszurd kategóriájába tartozik. Nem is igazán értettem, miért volt szüksége a szociknak megint arra, hogy így zárják le a kongresszust, és szénné égessék magukat. Vélhetőleg dacból, vagy mert már fel sem tűnik nekik. Nagyon nehéz lesz vállalható erőként újrapozicionálni a pártot, és hogy ezeket a figurákat a fiatalabb sajtós generáció intellektuálisan, vezetői kompetenciájukat tekintve komolyan vegye. 

 Hogy levették kezüket a saját önképük alakításáról, az a jelenetsor is bizonyítja, amikor Bajnai beszéde alatt előbb levették a háttérbe vetített MSZP-logót (hiszen az új miniszterelnök nem pártpolitikus), az internacionálét azonban elénekeltették vele. Ahogy a képeken is látszik, ez már neki is sok volt. 

*

 Meg lehet csinálni. Az MSZP újraépítheti magát ezeregy úton-módon, felépülhet mélységes válságából éppen úgy, ahogy - bár kisebb volumenben - korábban is többször megtette már. Mindössze arról van szó, hogy ennek esélye ma szerényebbnek tűnik, mint az eddigi hasonló szituációkban. Ha az MSZP monopol baloldali párt marad, ezeket a problémákat akkor is kezelnie kell, és nemigen látszik, hogyan tenné. Lehet, hogy egyszerre könnyebb, olcsóbb és gyorsabb is lenne egy új baloldali párt létrehozása, ha nem is az MSZP helyett, de legalábbis mellette - már ha létrejön egyáltalán valamilyen egység a még nem kompromitálódott, fiatalabb szocialisták között. A válság közepén ez nem fog megtörténni. Egy esetleges Fidesz-győzelem után azonban elképzelhető, hogy nem kell sokáig várni rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr771048374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.04.07. 07:47:34

Szopás! Nem is tűnt fel, hogy az MSZP-féle Internacionálé performanszról milyen hamar elkészült az első politológusi gyorsértékelés. A videóhoz írt hozzászólások között puszedli66 írja, hogy a 24. másodpercnél, közvetlenül Havas Szófia bejelentése ut…

Trackback: Újbuda feketén fehéren 2009.04.06. 09:53:29

Internacionálé, finálé?A szocialista politikusok java része már évek óta erőteljesen dolgozik azon, hogy semmi közük ne látszódjék az MSZP vezetéséhez. Tanácsadóikkal azon mesterkednek, hogy lehetőleg egy közös hírben se szerepeljenek a kormány bármely ta…

Trackback: Abszurdisztán 2009.04.06. 09:49:45

Miért nem vagyok optimista? Orbán Viktor azt mondta a minap, hogy rövid távon pesszimista, hosszú távon azonban optimistán látja az ország jövőjét. Sajnos az én jövőképem borúsabb ennél: jelenleg nem igazán látom azt a

Trackback: Sárdobáló 2009.04.06. 09:49:18

Ezek hülyékEzek igazi hülyék. Képesek voltak a kongresszusok végén megint elénekelni az Internacionálét. Pedig Gyurcsány hatalomra jutása óta ez szerencsére nem volt divatban. (Ha másért nem, ezért biztosan megérte, hogy ő volt a szocik főnöke.) Lehet aká…

Trackback: Konzervatórium 2009.04.06. 09:15:50

Semmik vagyunk. Minden leszünk?Úgy jár néha az ember, hogy bekapcsolja a TV2-t, és percekig csak csodálkozik. Mintha a Filmmúzeum retró-romantikáját kapná véletlenül az esti híradó helyett. Pedig a tragikomédia főszereplői elvileg már nem csókos elvtársak…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.04.06. 07:27:03

Nem is értem, hogy Bajnai miért énekelte el az Internácit? Ő nem tag, nem neki szól. Ha én elmegyek Olaszországba, ott sem kell velük énekelni a himnuszukat, énekelje az, aki oda tartozik.

Úgy látszik, ennyire buta ember (vagy gyáva, konformista).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.04.06. 07:28:24

Jó reggelt, jó szurkolást!

A média változása érdekes, és ebben egyet is értek. De a demográfiai indok már legalább 10 éves - és nem működik. Nem látom bizonyítottnak, hogy van egy "szoci kohorsz", amelyik ballag a kihalás felé. Nekem úgy tűnik, ahogy a nyugdíjkorhatár közelébe ér a magyar, elkezd szoci lenni - szeretne biztos és magas nyugdíjat.
:(

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.06. 07:47:25

@tölgy:
Szerintem is ez a helyzet. Működik a ha-nyugdíjas-vagy-szavazz-a-szocialistákra kifizetési mátrix.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.06. 07:49:05

"Ha az MSZP monopol baloldali párt marad"
lmp, humanisták, jobbik, fidesz. hirtelen ezek ugrottak be az elmúlt 7 évből.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.06. 07:52:32

meg az szdsz, can't forget az szdsz.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.06. 08:02:11

@tölgy: Nem, ez nem így van.

A közvélemény kutatóknál évek óta nyílt titok, hogy vagy egy életkor vonal amitől felfele szoci szavazók vannak (voltak) inkább, míg attól lefele már nem.

Ez a vonal évről évre feljebb kerül. Az maga a Kádár rendszer szellemisége.

Egyszerűen akik már nem éltek felnőtt életet a Kádár rendszerben azokat általában más érvek motiválják.

Az egyetlen kivétel ez alól a segélyekből élők - ezeknek jórésze roma.

Igenis tisztul a társadalom.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.06. 08:04:00

@tölgy: Azt még hozzá akartam tenni, ez egy lassú demográfiai folyamat. 10 év alatt maximum elkezdődött, most látszik már jobban a hatása és kell még tíz év ahhoz, hogy demográfiailag kihaljon a Kádár rendszer.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.04.06. 08:11:55

Azé' csak meg-megnézegette a plafont a beijedt Bajnai a gyászba öltözött elnökasszony mellett.

luucy 2009.04.06. 08:12:15

Nekem is ez az Internacionálé a teljes off. Ráaádsul Lendvai szívből énekelte, úgy, hogy miközben azt éneklik, hogy föl-föl te éhes proletár,aközben pont arra készülnek, hogy az az éhes proletár majd még éhesebb legyen. :-))) Bajnainak tényleg rosszul esett. De könyörögöm az internacionálé!!!! Azóta ezzel idegesítem apáékat :D :P
Egyébként mindig lesznek hülyék, már nem annyira egységes állaápont, hogy a nyugdíjasnak mindenképpen szocinak kell lennie - legalábbis vidéken nem. Persze jóval több a szoci-nyugdíjas, de nem csak ők léteznek már. Amúgy ez a bal-jobb kérdés is megérne egy misét. Mert az MSZP Gyurcsánby térhódítása óta rohadtul nem volt baloldali. Legalábbis gazdaságpolitikai értelemben biztosan nem. Viszont a szocik, meg a szdsz is nagyon hülye, mert nem számolnak az LMP-Humanista Párt duóval, ami igencsak vonzó tud lenni. Bs395, félreértetted, mert pl Fidesz-Jobbik az jobboldali párt, legalábbis a magyar értelmezés szerint, az szdsz liberális (elméletben, mert a gyakorlat nem ezt mutatja) az LMP-Humanista Párt meg valahol középen, mindenből egy kicsit akar.
Societas - na ez szép....Ugye Zushlaggal együtt kompromittálódott a Fiatal Baloldal nevű szervezet, ami a MSZP ifi szervezete volt, ezért kellett egy új. Így jött a Societas. És hogy mennyire nincs még névben sem ötletük, ezért lekopírozták a Fidelitas nevét, csak szocisítva....Tiszta szégyen, hogy még annyi kreativitás sincs bennük, hogy saját nevet kitaláljanak. Mondjuk a Fidelitas azért nem áll olyan rosszul. Több ezer fiatal tagja van. És azért az értelmesebb fajtából. Szerintem is kell amúgy kell egy normális baloldali párt, csakhogy meglegyen az egyensúly. De az nem az MSZP lesz. EGyébként nem tudom észrevettétek-e már, de igazából azóta durvult el ennyire a politikai élet, mióta a mindenárona demokráciáért harcolni akaró Gyurcsány 2004-ben feltűnt a színen. Előtte nyugi volt. Voltak ellentétek meg minden, de nem volt ekkora utálkozás... Na mindegy :D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.04.06. 08:16:40

@br:
De, ez a vonal nem a nyugdíjkorhatár emelésével tolódik felfelé?

Másrészt, az elmúlt 3 évben nem volt némi "áttérés" a fideszhez ebben a korcsoportban is (amely párttól talán jobban remélik ma a biztonságot)?

Carnivora (törölt) 2009.04.06. 08:17:24

index.hu/video/2009/04/05/bajnai_napja/ ez a tuti reformer csapat Bajnai a hajdúbétet is jól megreformálta ...

Különösen Gyurcsány Feritől aranyos:

Föl, föl, ti rabjai a földnek
Föl, föl, te éhes proletár!

a néhai papp jános 2009.04.06. 08:17:39

ez van:
hvg.hu/velemeny/20090406_bajnai_brusszel.aspx

én mától nem foglalkozom velük, töröltem a memóriámból az egész bagázst, nem tudom, ki az a bajnai, azt sem tudom, mi magyarország államformája, ha kérdezik. visszatértünk a minket megillető felállásba: felvilágosult, idegenek által ellenőrzött protektorátus. legalább több energiám lesz hasznos dolgokra (pl. munka)

kill004 2009.04.06. 08:17:54

Bajnain valahogy nem érezni azt a tüzet, szenvedélyt...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.06. 08:19:55

@luucy:
a magyar választók kb. 80%-a baloldali cuccokra gerjed, mert nálunk az a furcsa helyzet van, hogy az emberek azt szeretik hallani, amit hallani szeretnének, így a politikusok azt is mondják nekik függetlenül attól, hogy mit kéne tenni, vagy hogy mit fognak csinálni.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.06. 08:22:26

Hát én elég sok nyugdíjast ismerek, sokuk elég szegény ( de még 75 évesen eljönnek napszámba), viszont soha nem szavaznának az Mszp-re. És a Jobbikból is kiábrándult már pár elhajló, miután volt szerencséjük egy fórumukhoz.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.06. 08:25:42

Demográfia:
Teljesen vége a szociknak. A nyuggerek 13. haviját és ingyenes lófaszait már mind a Fidesz védi és igéri.
Média:
Médiájuk már nincs.
Viszont ott a remek fidesznyik médiahenger. A párttal a néppel egy az utuk.

De még egy ok, hogy vége legyen a szociknak.
Hogy már nem szocik.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.06. 08:26:55

Ami a mátrixot illeti, a hatása folyamatosan csökken. A két nagy párt szavazóinak demográfiáját összehasonlítva, a Fidesz hátránya jelentősen csökkent a 65+ korcsoportban 2003 óta sőt, egyes alkalmakkor (pl. 2008) már át is billent a javára. Nem az a gond, hogy a szocik még mindig nagyon vezetnek a nyuggereknél, ez trendszerűen változik. Az a kérdés, mit kezd a nyuggerekkel a Fidesz (s hogy ugyanúgy szolgálja-e ki őket, mint az MSZP).

martonx 2009.04.06. 08:28:24

"Ez a harc lesz a végső"

ÁMEN! :-)

Carnivora (törölt) 2009.04.06. 08:33:10

Most Lendvai Ildi még többet fog szerepelni? :O

TD223 2009.04.06. 08:34:35

Az internacionálé reflex. Ahogy elindult a dallama, mindenki kihúzta magát, begombolták a zakót és komoly arccal énekelni kezdtek. Egyiknek sem volt meglepetés, vagy égő...

Carnivora (törölt) 2009.04.06. 08:36:10

@martonx:

Az a baj ezek mindig időnként tönkretesznek mindent amt helyrehoz utánna a jónép, aztán megint megjelennek végső harcra ... -

érdektelen 2009.04.06. 08:47:20

Bajnai fejére oda van írva az egész. Hogy mi a fenét keresek én itt.

Ne temessétek a Magyar Szocialista Pártot. Lesz még visszatérés. Gyurcsány fiatal ember. 2014-ben esélyes egy 1994-szerű győzelem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.04.06. 08:48:13

+2 amiért nem: médiahatalom és elvtársi hálózat, meg hogy rengeteg ember hisz bennük

és tudják, hogy a fidesz a hibás
mindig

Bálint Csaba · http://srbija.blog.hu/ 2009.04.06. 08:49:33

Ez a videó ez... öregem. Szavam sincs.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.06. 08:50:50

@luucy:
Te, figyu! Szerintem ők magukat aposztrofálják éhes proletárnak. mi nekik csak a fáról leszedhető termés, a learathtó vetés vagyunk.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.04.06. 08:54:55

Komolyan ezt éneklik még manapság?!!!

Ez provokatív és undorító.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.06. 08:57:35

@tölgy:
Egy normális, vagy nevezzük átlagosnak, huszonéves nem nézi a híreket. Nem érzi húsbavágónak, hogy politikai hitvallása legyen. Emlékszem, én is csak valamikor 30 évesen kezdtem el tévét nézni. Addig alig érdekelt, ki mit követ el a politikában. Szavazni ugyan szavaztam, de nem meggyőződésből, hanem buliból. Tetszett az a sok ember, ahogy fürtökben lógnak az urnák előtt. Ahogy korosodunk, úgy leszünk fogékonyabbak a politika iránt (sajnos).

Martian (törölt) 2009.04.06. 09:05:45

Gyurcsány, Bajnai szájából kb. annyira hiteles az Internacionálé, mintha Hitler beállt volna egy klezmer zenekarba.

Alf (törölt) 2009.04.06. 09:05:59

A média irányt vált és utána a tömegek is.

A szocik meg nem dacból. Ők nem érzik, hogy gáz. Már rég elvesztették a realitásérzéküket. Amikor elhitették magukkal, hogy ez így jó lesz, az már egy régi pszichózis tünete.

Mint Ceaușescu a kivégzése előtti tárgyaláson. Nem érti...

Steve the Great 2009.04.06. 09:06:06

@érdektelen: Felteszem, nem volt neki kötelező elvállalni. (vagy igen?) Viszont valami PR/kommunikációs-tanácsadóval el kéne beszélgetnie. Amikor "szónokol", kb. minden mondatban 1x összeszorítja a száját (jelezve ezzel is, hogy milyen súlyos dolgokat is mond). Ez nagyjából a 4. alkalom után már nézni is eléggé kínos.

hiba 2009.04.06. 09:08:48

Azért a fiatal szocik népét nem írnám le ennyire. Tapasztalataim szerint elképesztő mennyiségű cusi-klón lett elszórva különböző jelentéktelennek tűnő, de pénzosztó állami csomópontokba. Legalább 2 év lesz mire ezeket hasonló adottságú fidesznyikekre cserélik, addig sokat tehetnek a párt erősítéséért.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.06. 09:11:29

gordonka tökig be volt nyomva lsd-vel
ez egyértelműen láccik a videón

magyar-magyar szótár 2009.04.06. 09:12:04

A Gyurcsány Párt kongresszusán nem az internacionálét fogják énekelni, sőt, akár azt a nevet is választhatják, hogy Új Liberálisok.
És akkor majd a Nyögdíjas Tagozat viszi a (én a Hallgatag 66%-ot, a biztos beleszarók & minden választást elutasítók hallgatagtöbbségét is tallózom ám!!! ) 10%-ot, és a GYurcsány párt meg a 20 %-ot és azért az több, mint amit ez a régi MSZP elérhet.
Majd Teeeeermészettes szövetségesek lesznek, pragmatikus alapon.
Csak ehhez kell pár hónap egérút, meg a 10-20 millás FIDESZ-korrupciókat feltárni, mert ezeket mikulásra időzítették, most pedig előrehozzák, nemsoká jönnek majd a cikkek a megfelelősajtóban. :)))

újmájashurka 2009.04.06. 09:12:31

@Mr Falafel:
Durvábbak.
Ugyvannak vele hogy hadhuljon a fergese!

Villabarat 2009.04.06. 09:12:57

Nagyon bírom, hogy a Bajnait mennyire megpróbálják elhatárolni a Párttól. Most komolyan: van aki elhiszi, hogy egy kívülálló? Az egy dolog, hogy most nincsen pártkönyve. Ezt maximum a prolikkal tudják megetetni.

feliguresvagyfeligtele 2009.04.06. 09:13:52

A szocik már 6 éves kortól szerveznek a gyermekeknek nyári táborokat, és más programokat. (Okosodó- nak nevezik....) Ezután kerülhet át az ember a következő szervezetbe, életkorának megfelelően, majd ha már kellően kiképezték, jöhet a párt. Ezekben a táborokban masszívan gyúrják a gyerekek agyát, 14 éves kor felett professzionális tréningezés zajlik, sikerült beszereznem ilyen táborokból néhány anyagot, nem semmi. Utánpótlás egyértelműen van, most a régi hálózat visszavág a fancy- yuppieknak , és újra merít egy nagyot a húsosfazékból.

martonx 2009.04.06. 09:14:16

@Mr Falafel:

Inkább úgy mondanám, hogy ahogy elkezdesz a fizetésedből élni, elköltözöl otthonról, és hirtelen nagyon nem lesz mindegy, hogy mennyit keresel, és mire megy el az a rohadt sok levonás, miközben nem bírod fizetni az albérletet.

Na, ekkor fordul az ember a politika felé.

Amíg anyuék fizetik a sulit, és a legnagyobb probléma, hogy megint 50 Ft-tal emelték a Vörösboros kóla árát a discóban, addig az embernek nincs komoly politikai hitvallása.

Azhát 2009.04.06. 09:16:24

@Őrnagy Őrnagy:
"Hát én elég sok nyugdíjast ismerek, sokuk elég szegény ( de még 75 évesen eljönnek napszámba), viszont soha nem szavaznának az Mszp-re."

Teljesen igazad van, én is ezt akartam beírni. Az általam ismert összes nyugdíjas (jó, nem reprezentatív a minta) kemény vallásos TEHÁT jobbos.

Azt viszont ne felejtsük el, hogy a nyugdíjelvevés éppen a szocikhoz kötődik az emberek szemében - és a nyugdíjadás éppen a fideszhez.

érdektelen 2009.04.06. 09:18:37

@Steve the Great: A piros tribünön "föl föl, te éhes proletárt" énekelni szerintem nem Bajnai ötlete volt. Beszélni pedig tényleg meg kell tanulnia, minden mondat végén leviszi a hangsúlyt, és szünetet tart.

De ettől még lehetne jó szakember, miniszterelnök, stb.

Azhát 2009.04.06. 09:19:06

@feliguresvagyfeligtele:

"A szocik már 6 éves kortól szerveznek a gyermekeknek nyári táborokat, és más programokat. (Okosodó- nak nevezik....)... Ezekben a táborokban masszívan gyúrják a gyerekek agyát, 14 éves kor felett professzionális tréningezés zajlik, sikerült beszereznem ilyen táborokból néhány anyagot, nem semmi. "

Most akkor gyenge az mszp az ifjúság terén vagy nem? :)))
Egyikőtök azt írja gyenge, a másik, hogy erős...

Ez a baj, hogy nem tudjátok reálisan felmérni az ellenséget :)

Doubledeceker 2009.04.06. 09:26:07

@Azhát:

Az MSZP, mint párt rém gyenge, és ennek csak örüljünk, ha fele olyan erős lenne, mint a FIDESZ, soha nem szabadulnánk tölük.

És ezt most nem az érzrelemek diktálják, hanem a józan ész.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.06. 09:26:33

na majd Szigetvári et. megtalálja a gyógyírt.
Pl: a patásürdüng szavazati jogot akar a határontúliaknajk? ők meg majd a csontvázaknak azdnak a szekrényben: máris újra nákuk az előny...

Ainult Mina 2009.04.06. 09:26:33

@feliguresvagyfeligtele:

Az egyházi iskolák meg ontják a fideszes meg a jobbikos szavazókat. Az állam meg ezt támogatja.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.06. 09:27:39

@br: tudjuk, tudjuk... életkor vonal, meg a New York-TelAviv tengely... :DDDD

Ettől függetlenül röhej/gyalázat, hogy ezek képesek szájukra venni az Internacionálét. :(


@Azhát: te láttál már következetes gondolkodást jobbantaktól? :D

énlennék 2009.04.06. 09:27:48

Figyu,

nekem a legdurvább az volt, hogy Gordonka előtt, Lendvai Ildikó mellett álltak ilyen retikülös, kosztümos matrónák, ott óbégatták, hogy "...a Föld fog sarkából kidőlni..."
"Ki a f.szomok ezek?" - szaladt ki a számon.
Ott álltak a fő-fő emberek mellett ilyen nénik, mamák - kik lehettek ők?
Borzasztóan utálom a másik bandát is (Fityisz + KDNP (elnök Semmilyen Zsolt :-DD)), de ezek a nénik?!! Ezeken elképedtem. :-)
Ők valami fontos emberek "a PÁRT"-ban, vagy a takarítónők voltak? :-)

feliguresvagyfeligtele 2009.04.06. 09:30:23

Szerintem erősek, csak most az idősebb generáció kerekedett újra felül. Nekem ez az egész egy időutazás. Bár nem jutott sok a Kádár és tsai által végzett országépítésből, amikor láttam Ildikó zsíros arcbőrén tegnap azt az elégedettséget csillogni... Derék a nép

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.06. 09:31:02

@ufó - vip vendég a mélypont ünnepélyén:

Remélem ez mások arcára is akkora mosolyt csalt mint az enyémre.

Ez a helyes nézőpont!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.06. 09:31:52

az egész számítás azért hibás amúgy (bocs, Robin :) , mert a proli nem generációs, hanem szocializációs kérdéd. És ezügyében nem lehet eléggé pesszimistának lenni.

Dr Gregory House 2009.04.06. 09:34:41

Kicsit át kellett volna írni: Fel ,fel, ti milliomos rabjai a Földnek, fel, fel, te vagyonra és hatalomra éhes proletár!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.06. 09:35:05

Piszkosul nincs még vége a szociknak, nem győzöm terjeszteni az igét:

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/04/03/Ha_en_mszp_lennek/

Már készülödik az őszi előrehozott, aminek hosszútváú folyománya lehet a fidesz bukása. (Hogy miért? Ld. a poszt!)

Herényi ma reggeli nyilatkozata is ezt mutatja. Ld. 44. komment!

Doubledeceker 2009.04.06. 09:35:07


Különben most nem értem a jobb oldalt, az MSZP az új takarékossági jaj dehogy megszorító csomaggal, pont a saját zsavazó bázisát üti vágja.

Hiuszen kik szavaznak ráhuk,nyugdíjas, rokkant nyugdíjas, segélyen tengödő volt proli és így tovább.

A középosztály (like me) vagy rájuk szavaz vagy nem, de őket nem is annyira érinti a megszorítás.

Véres rend lesz itt kérem, és örüljünk annak, hoigy a Fidesz, majd kicsit könnyebb és tisztább lappal indulhat.

feliguresvagyfeligtele 2009.04.06. 09:35:15

@Ainult Mina: Témánál vagyunk. Egyházi iskolák állami támogatása. Neumann, Wigner, Petőfi, Kandó, Harsányi hopp Kóka, Kuncze ....

Ne tréfálkozzunk ki ne lenne büszke rájuk. ki erre ki arra

helixpomatia 2009.04.06. 09:36:45

@énlennék: Uggyan erre gondoltam! Kik voltak azok a kocka-alakú öregasszonyok? Pártfunkcionáriusok? Vagy nyertek a párt tomboláján és felmehettek a színpadra? esetleg ők az MSZP Asszonykórus...? WTF?

medve2 2009.04.06. 09:39:46

Sajnos nem értek egyet a poszt szerzőjével. Nem értek eyget a következők miatt:

1. Az MSZP lezárta ideiglenesen saját politikai válságát.
2. Bajnai Gordont én nem szeretm, de meglátásom szerint a közvélemény szemében stílusa kevésbé lesz irritáló, mint az elmebeteg Fletóé.
3. Igaz, hogy az MSZP megszorít. Brutálisan. De egyelőre a kormányzás látszatát kelti. Vagyis ez valami újnak tűnhet Fletó agóniájához képest.
4. Kifelé, hangsúlyozom kifelé úgy tűnnek fel, mintha megújulnának. Ellentétben a Fidesszel. Nem lepődnék meg, ha a megszorítások ellenére szűkülne a két párt között az olló, főleg azért, mert ismét előkerülnek az MSZP-s rejtőzködők.
5. Dübörög a médiából a "nincs más lehetőség" szlogen. A Fidesz ennek az ellenszerét még nem találta meg.

KopaszMercis 2009.04.06. 09:41:09

Jo reggelt jo szurkolast!

Latom ma mar a magyar objektiv fer end belenzsd ujsagirok mondanak itelet a magyar politikai elit jovojerol, hiszen ha ok rohognek az mar biztos jelent valamit

Fu de egyszeru egy primitiv egy allat akinek ennyi a vilagkepe.. nem csoda hogy tuntetni jarkal :)

sorokinV 2009.04.06. 09:42:44

Már írtam itt korábban, hogy az MSZP két korcsoportban erős. A 65+ agyilag zokni, tavasz 17 pillanatán edződött kádárnyugger és a 45-55 közötti, rendszerváltásban csalódott adóoptimalizáló "mindenrelatív" középkor.

kötözködő 2009.04.06. 09:45:49

@sorokinV: nálunk a lépcsőházban több "nyugger" is lakik, és egy kivétellel mind erősen jobboldali érzelműek. Az egyik a zsidózásra is minden lehetőséget megragad, és remek összeesküvés-elméletei vannak.

Dextro (törölt) 2009.04.06. 09:46:37

Hát a második videón könnyesre röhögtem magam. Ez már annyira abszurd mint Monty Python Repülő Cirkusza.
Hát igen a Bajnainak is el kell viselnie az MSZMP-és hagyományőrző baromságokat. Szerintem a Bajnai félék a hátuk közepébe sem kívánják már az internacionálét, de a tagság, az igen, nekik kell az infúzió meg a vörös fény, mert az megnyugtatja őket. Nonszensz az egész.

kM 2009.04.06. 09:47:28

Nagyrészt egyetértek a bejegyzéssel, de az MSZP jóval több, mint párt: egy egész viselkedésminta, kultúra, szocializációs közeg, egy hatalmas hálózat és óriási gazdasági-anyagi erő is egyszerre.

Szvsz lehet temetni, de nem érdemes, bár az biztosnak tűnik, hogy az elmúlt 60 évükben most lehetnek a legnagyobb bajban.

Ami meg a média megváltozását illeti, de ez nem is a média megváltozása szerintem, hanem a nyilvánosság szerkezetének radikális megváltozása, ezt minden következő kormány meg fogja szívni. A pillanatok alatt, bárhonnan előtörő, gyorsan befolyásra szert tevő on-line közösségeket nem lehet úgy kezelni, mint a hagyományos sajtót; ennek módszerét még nem írták meg a PR-tankönyvekben. Ráadásul a net az mindig az anarchia terepe lesz (jó is így), ennek kezelésére nem lesznek 100% csodagyógyszerek. Ez a "user generated content" dolog elég komolyan szétszedte a hivatalos és profi médiát, és egyelőre nem is látszik az.

De van itt egy harmadik tényező is, ez pedig az államszervezet kulcspozícióinak, a kulturális szféra pozícióinka birtoklása: egyre többször tapasztalom, hogy sok Fidesz-közeli értelmiséginek nem az a célja, hogy _jobban_ csinálja, mint azok, akiket elutasít és kritizál, hanem az, hogy ő maga üljön X. elvtárs helyén.

És akkor még nem is beszéltünk a Fidesz bolyhos zakóiról, a '90-es évek elején is, és most is totálisan hasznavehetetlen MDF-pártértelmiség kullancsszerű tapadásáról és követelőzéséről, aminek jogalapja szerintük az, hogy olyan szépen végigüldögéltek vattaemberekként Orbán Viktor évértékelőit. A fiatal Fidesz (Rogán generációjáig) és a hasznavehetetlen, az MDF-ből átzsilipelő ötvenesek között nagy feszkó lesz, az biztos.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.06. 09:52:14

@zsanett- a világválságtól apoetikus:
Meg kéne nézni, mi van a képviselői vagyonnyilatkozatában:)
Eörsi Mátyás meg, aki a legnagyobb patkány, Volvo terepjáróból kiszállva okít arról, hogy túl sokat költött a nép, ideje megszorítani. Biztos az autóját a versenyszférában elért sikerei gyümölcséből vette.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.06. 09:52:58

@A Nép - Te vagy!: :))
ha magától ennyire zavart a gordonka, akkor kész, elveszett az egész 'kurva ország' a lakossággal meg minden szarral együtt,

lendvai botox meg 20 évvel a lófaszváltás után pozícióba kerül, ez már a horror kategória...

most pedig MEGYEK ÉS BECSOMAGOLOM A BŐRÖNDÖT, hogy bármikor menekülhessek, mert én félek és rettegek a kibaszott maszoptól...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.06. 09:53:26

@KopaszMercis:
Mercis, de legalább némileg felizgultál, mikor nagy átéléssel énekelte az Internacionálét, ugye?

budai zöld 2009.04.06. 09:54:55

1990 körül kb. ugyanezt gondoltam, de az elmúlt 20 év megmutatta, hogy a szocik tudják, hogy kell a hatalmat megtartani.
1. a párttagság demográfiája csak lazán függ össze a szavazókéval
- ha muszáj, megdöbbentö öskövületekkel is lehet választást nyerni 94 Horn meg mondjuk Kósáné Kovács Magda, bakter. 2002 Medgyessy, de simán bejött volna a Németh Miklós
- 10-15 év múlva simán berobbanhat új negyvenes sztárként valami mostani nevetséges kiscsákó, aki beházasodik a pol.elitbe és aztán sikeres vezetöi tapasztalatokat szerez a "üzleti világban" (= valami maszopos cégben)
- ja és a választók demográfiája: ha az egyik célcsoport öregecskedik kifelé (kádárnosztalgiás nyugdíjasok), nem olyan nehéz azonosítani egy újabb nagy réteget, ami még inaktívabbá és még kiszolgáltatottabbá tehetö, szavazatért.
2. a média számára jelenleg nehezen vállalható a maszop direkt támogatása, de azért az indirekt támogatás töretlen, meg a direkt is vissza fog jönni amikor fontos lesz (lásd 1990 után pár évvel a Chartás idöszakot). Médiában sokkal kevésbé volt rendszerváltás, mint politikában.
Szóval a 2018-as miniszterelnök már simán középvezetö a Wallisnál, de az is lehet, hogy éppen miniszterelnök, vagy miniszter, és persze lesz médiatámogatása.

Arma Gedeonka 2009.04.06. 09:55:03

Nem olvastam végig az összes kommentet, de akik azt hiszik, hogy most a kiscusik fidesznyikekre cserélése jön az állami "pénzosztó" helyeken, azok nem tudják melyik bolygón élnek. Nem lesz mit osztani. Államcsőd, összeomlás, az lesz. USA, Britannia, magyarország, meg minden. A világ omlik össze. Mondhatnám, a Föld fog sarkából kikelni..., de nem a Föld, csak a rajta felépített nagy kapitalista-globalista pilótajáték.

sorokinV 2009.04.06. 09:55:19

@kötözködő:

Zsidózni a kommerek gyakrabban szoktak, mint az átlag jobboldaliak.

jozicsenko 2009.04.06. 09:55:29

hi!

valami igen fontosat ne felejtsetek el

1,8 millió ember él, aki idősebb 62 évnél - legyen 2 millió, egyszerubb számolni
3 millió felett van, aki kap valami pénzt

ha azt mondja valaki, hogy ezt vissza kell fogni, azonnal jön a sírás, hogy miért bántják a nyugdíjasokat

miközben épp az lenne a cél, hogy a valódi nyugdíjasok megkapják a pénzüket és ne bújjon el mögöttük 1 millió ember!!!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 09:56:04

@Őrnagy Őrnagy: jó hogy hisz a versenyszférában is képviselteti magát, plusz az állami megrendelésekt Martonyi módszerrel hárítja.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.06. 09:56:44

Murci: tökéletesen egyetértek, ami a szocializációs kérdést illeti. Nem is azt írtam, hogy a proliknak vagy a mélybaloldalnak lehet vége Mo-n, csak "ennek a pártnak, ebben a formában". Szerintem az MSZP nem lenne képes arra, amire a Fidesz, hogy t.i. ellenzékben is hosszú távon megőrizze az egységét. Ez a párt 4-8 szűk esztendő alatt szembe kell majd, hogy nézzen minden évtizedes megosztottságával, személyi ellentétével stb. Pont azért, mert nem elsősorban párt, sokkal inkább egy materiális érdekek által összetartott háló, ha ez utóbbi javak nem lesznek elérhető távolságban, a külöböző csoportok különböző irányban indulhatnak el.

Medve: egyetértünk Bajnai szimpátia-keltő profiljában, és ez gyilkos is lett volna 2002-ben, 2006-ban és bármikor, kiegyenlített politikai verseny esetén, amikor az imázs dönt. Ma nem ez a helyzet, és a handsome külsőség kevésbé fogja érdekelni a még oly balos választót, ha a mindennapokban a bőrén érzi a válságot.

sorokinV 2009.04.06. 09:57:51

@kM:

A nyilvánosság szerkezetváltozása legkevésbé sem szól a médiáról. Olvassa el! :)

Kakula Zé 2009.04.06. 09:57:58

Látom a Reakciónál a múlt héti cikkek után erősen kompenzálnak. Tiszta Sólyom-style, egyet jobbra-egyet balra.

88wx335dsf 2009.04.06. 09:58:30

Eredetihez közelebb álló fordítás

Ez a harc most a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé nő! –
Miénk lesz a világ.

Föl! Kárhozottjai a földnek!
Föl! Föl! Ti éhség rabjai!
Az éjnek végórái jönnek,
Az ész szavát már hallani,
Föl! Föl! A szégyent éveinkben
Töröljük le, rabok hada!
Legyünk a semmiből mi – minden:
Világunk új talapzata.

Ott fönn nem hallják meg szavunkat,
Nem óv sem isten sem vezér;
Munkások, mentsük hát magunkat!
S a közjó majd életre kél!
Hogy pórul járjon mind a tolvaj,
Hogy rács ne zúzza szellemed,
Szítsuk a tüzet…tettel – szóval,
Üssük a vasat, míg meleg!

Az állam sújt, a törvény színlel,
Az adó sebzi a szegényt;
Kötelmet a gazdag nem ismer,
A "jog" szó nem kelt már reményt.
A gyámkodásnak legyen vége!
Az egyenlőség mást kíván:
Ha jognak van kötelessége,
Ne legyen ez se jog hiján.

"Vasútkirályok", "bányabárók",
- Ocsmányok, istenítve is! -
A munkást ti fosztogattátok!
Ezt műveltétek, mást nem is!
S mit alkotott, csak ez a banda
Halmozza föl és élvezi!
Rendeljük el, hogy visszakapja!
A nép jussát követeli.

Füsttel itattak a királyok,
Béke közénk s nekik – golyót!
Ha zászló alá hívnak – sztrájkot!
Dobd el a puskát, bontsd a sort!
S makacskodnak e kannibálok?
Hogy minket hőssé gyúrjanak?
Tábornokok, majd megtudjátok:
Golyóink rátok hullanak.

Vagyunk a dolgozók nagy pártja:
Munkások, parasztok vagyunk!
A föld embert illet, hiába,
A naplopókon túladunk!
Húsunkon sokan élősködnek!
Ám, ha a hollók és ölyük
Egy szép reggelre elköltöznek,
Ragyog a nap majd – nélkülük.

Ez a harc most a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé nő! –
Miénk lesz a világ.

medve2 2009.04.06. 09:59:55

Azért amikor végignéztem ezt a videót az inmternacionáléról, bevallom nektek, én majdnem rosszul lettem.

szcsongor 2009.04.06. 10:00:18

@bécsi pszicho: @Ludas Matyi Online:

hehe meg mindig vannak akiknek ez ennyire hallatlan, hogy vannak meg a Foldon, Kuban, Kinan meg Eszak-Korean kivul olyanok, akik eneklik az Internacionalet :)
Nemetorszagban az ottani szocialista part is a mai napig enekli (pedig az NDK-s emlekek meg nyilvan ott is elnek), sot tavaly egy spanyolorszagi tuntetesen is ez szolt a hangszorokbol (mondjuk ott sose volt kommunizmus igy naluk nyilvan nem kotodnek ehhez rossz emlekek), nagyon furcsa volt ott ezt hallani...

tevevanegypupu 2009.04.06. 10:02:19

Egymasba kapaszkodnak es egy zart vilagban ugy kepzelik mehet tovabb. Kulonben zokkenokkel de megy is. De azt nem mondanam, hogy a nyugdijasok a fo bazisuk mert nem igy van. Van egy fiatalabb kozeposztaly, akik szinten habozas nelkul rajuk szavaznak. Beidegzodes, nem erdekli oket, ha meglatjak a szocialdemokracia szot mar nyomjak a gombot. Es a szocik kozott levo milliardosok imponalnak, peldakepekke valtak..De ennek ellenere nem erzik a helyzet tragikomikus voltat, mikor razenditettek az Internacionalera. Es mi mast enekelhetnenek? A Himnuszt? Ugyan mar. Lendvai, Szekeres, Kiss es a tobbiek akik a proletar internacionalizmus szekeret toltak evtizedekig?
De a legmulatsagosabb - es legduhitobb egyszersmint - az szdsz aki ezeket az embereket ujra es ujra tamogatja, segiti es falaz nekik.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:02:24

@medve2: én meg meg se merem nézni, hosszú életet kívánok magamnak, de így hírekből összeszedettek alapján már hullik a fogam.

medve2 2009.04.06. 10:02:25

@robin masters: Nem vagyok ebben ennyire biztos. Leginkább azért nem, mert nem érzem, hogy a Fidesz megtalálta az "ellenszert". Jelen pillanatban Bajnait veszélyesnek tartom, megint átkúrhatják majd a jónép agyát.

Zölderdő Béla 2009.04.06. 10:02:27

Azért van bája, amikor milliárdos vállalkozók (=nagytőkés munkaadók) éneklik a proletárhimnuszt. Olyan őszinte.

Boka1 2009.04.06. 10:02:54

Szerintem is a Hősök Terén kellett volna eljátszani az internacionálét, azokhoz az arcokhoz meg a marxista követeléseikhez jobban illett volna !

medve2 2009.04.06. 10:03:22

@zsanett- a világválságtól apoetikus: érdemes megnézni, hogy tudatosítsd, mi a tét.

KopaszMercis 2009.04.06. 10:04:46

@Őrnagy Őrnagy:
Fu bazd meg nagyon komoly az oreglany, szerintem o tanitotta meg anyadnak, hogy pontosan hogyan szerete ma melytorkot.. legalabbis nagggyon gyanus :)

Amugy ha a magyar ujsagirok kacagasabol dol el a magyar politikai elit sorsa, akkor a magyar politikai elit kacagasabol mi dol el?
Es ha IV bela 10 ev alatt 32 rendeletet hozott, akkor hanyadik Bela hozott 4 ev alatt 8 rendeletet?

sanyix 2009.04.06. 10:04:55

Azért nem semmi... ha én jókis húsosfazék közelében élő komcsi lettem volt a 89 előtt, akkor is az után a lángolna a pofám, ha kommunista jelképek, előtt kéne kommunista dalokat énekelnem...
bár lehet én vagyok csak ilyen.

Viszont kibaszott dühítő, hogy ez a tetű nép képes volt zsinórban kétszer, és eddig összesen 3 szor megválasztani a "szent" vöröscsillag prófétáit.

Most viszont tényleg ég a pofám ha egy külföldivel találkozom, ég a pofám a birka sötét népem miatt.
Büszke magyar? HAHA ezek után?
Meg az is fura, hogy a magyar nép okosnak hiszi magát, EZEK után is.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:05:37

@medve2: a milliárdos elvtársak harcra készülnek, méghozzá a végsőhöz, szerintem régóta ezen jár az agyuk.

dömper 2009.04.06. 10:07:20

valaki kérdezte a tarisznyás néniket:

ezek kérlekszépen az emeszpé fanatiksz, vagy inkább az EMESZPÉ ULTRA...

srácok fél órája itt röhög a munkahelyi kollekítva ezen a videón, eddig is azt gondoltam, hogy az szocik zöme egyáltalán nem fogta hogy rendszerváltás van ( kivéve mondjuk gyurcsányt, aki szerintem valahol érezte hogy ezzel a nótával nem lehet ), na de ennyire ?!?!

egyet nem tudok: mi a francnak kell ez a színjáték ide ? max 2-3 hónapig fogják bírni... teljesen felesleges...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.06. 10:07:23

@sorokinV: gyerekek, mta szociológiai vozsgálat volt 2001 körül, hogy a legtöbbet a szocik tábora cigányozik és zsidózik.... ebben semmi új sincs, se a szociológisoknak, se a szoci tábort ismerőknek...

kM 2009.04.06. 10:08:53

@sorokinV:

kicsit hétfő reggel volt/van még a szikár és száz százalékban pontos megfogalmazáshoz. (:

zoli29 2009.04.06. 10:09:52

Szegény Bajnai....:(
Dehát ő vállalta.

sorokinV 2009.04.06. 10:12:42

@/murci:

Volt több ilyen vizsgálat is és mindegyik hasonlókat mért. Lényeg, hogy a butaság csoportos elkövető. Zsidózni, MSZP-re szavazni, etc. primitív dolog...

sorokinV 2009.04.06. 10:13:43

@kM:

Értem én, hogy hétfő van, de akkor is. Habermas bácsi nem tévébemondó volt :)

states 2009.04.06. 10:14:36

Bajnai miután megtudta, hogy ahelyett hogy húzhatna haza, még következik az Internacionálé, felnézett az égre, hogy ilyen nincs. Pedig van, kedves Gordon, olyan ez, mint mikor a libák gágognak, másfajta hangot ki sem tudnak adni. Ezt, ha másnak nem, neked azért tudnod kellene...

lolperec 2009.04.06. 10:18:07

Viktort a trónra és akkor az egész népnek jó lesz.. egyből.. :D
sosevolt olyan jó tűzijáték, mint amikor egy amerikai postafiókcím rendezte félmilliárdért.. :)

Boka1 2009.04.06. 10:18:13

"ez a tetű nép képes volt zsinórban kétszer, és eddig összesen 3 szor megválasztani a "szent" vöröscsillag prófétáit."


Nem akarlak elkeseríteni, de ötödször választott kommunistákat a kommunista nép ( nemzet ) , és most hatodszor is komcsikat fogja megszavazni. Sajnos nincs választék a jobboldalon ( mert nincs elég jobboldali szavazó ).

Wuff 2009.04.06. 10:21:59

Ez azért humoros. Vagy inkább súlyos. De leginkább szánalmas.

Viszont az MSZP végét vízionálni nagy hiba. Egy 20%-nyi stabil bázisuk mindig volt, és lesz is. Innen építkezve meg már van lehetőség egy-két ciklust átvészelve komolyan építkezni ennek a garnitúrának a cseréjével egyidejűleg, ami a koruknál fogva egyébként is bekövetkezne.

Az inaktív választók meg szép nagy csoportot tesznek ki, és arra szavaznak, aki többet ígér nekik. Ezáltal pedig választásokat lehet nyerni.

Úgyhogy az MSZP-t temetni korai és értelmetlen.

koschwarz 2009.04.06. 10:22:01

az internacionálé elénekléséből látszik, hogy fingjuk nincs, mi van az országban. mintha be lennének zárva a saját kis komcsi világukba...nem gondolhatták komolyan ezt elénekelni 2009-ben...

koschwarz 2009.04.06. 10:23:36

@Roa: igen, sok idő kellhet még ahhoz, amíg bejutásért küzdő kispárt lesz, már ha lesz ilyen valaha....

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:24:14

@lolperec: nem úgy mint a szociknál ahol Szilvásy megalkotta az Fidesz és bandája auráját mint rossz mementó, úgy hogy senki sem halt meg, mer a tűzijátékot is elhalasztották Bukarestbe.

Héttörpe (törölt) 2009.04.06. 10:24:15

@lolperec: Várjál, ne fáraszd magad, elmondom helyetted, hogy:
bezzeg orbán, mikor kijött a bányából és koronával a fején felnézett az égen szőlőlevelet formázó tűzijátékra, felsóhajtott: "Na ezt nevezem happy endnek!" Majd ránézett a Millenárison kapott karórájára és mintha mi sem történt volna, elhajózott az ezüsthajóval egy kis milleniumi országjárásra.

Kültelki Kofa 2009.04.06. 10:26:22

@szcsongor: a vilag szinte osszes baloldali partja enekli a mai napig.

C._de_Berzsián 2009.04.06. 10:26:35

A nyugger nénik csapata...
Hogy kik ők? Hát, akinek látszanak! Nyugdíjas mamókák! ("Nekünk továbbra is Gyurcsány a vezérünk!", megvan?).
Mondjuk én a zakós pingvinekre is rákérdeznék: na ők meg kicsodák? Ők a kormányzó párt?

Bajnai szerintem Bokros alternatívája. Egy pofa, akivel pár hónapon belül a gyereket fogják riogatni, ha nem eszi meg a főzeléket. Egyrészt megpróbálják a túlélés érdekében (höhö, túlélés) levakarni a mostani "eredmény"-ről a Made by MSZP-címkét, és hát, valljuk be, Dr Alzheimer segítségével van ennek némi esélye, másrészt kell még némi idő a meneküléshez: bankbetétek nyitása, céggründolás, ejtőernyő-hajtogatás... Harmadrészt pedig új égi manna hullása várható: az Unió válságkezelő milliárdjai, hát azoknak egy függő nem tud hátat fordítani.
No, azt még elcsomagolják, aztán mennek.
a "bajnai" pedig szitokszóvá lényegül majd, mint a tocsik, a gyurcsány, cuslág, a bokros....

kispestipeti 2009.04.06. 10:27:00

nem láttam a kongresszusi széksorok között a meghívott é-koreai, és kubai elvtársak küldöttségét. szerintem legfeljebb ebben a két országban csendülhet még fel nagyobb plénum előtt az internacionálé 2009-ben. nagyon gáz! és azok a motyogó, tétova arcok, akik vagy nem tudták, vagy nem akarták énekelni. szóval ez már több, mint paródia. az pedig méginkább elgondolkodtató, hogy ezekkel cimborál a magyar, városi értelmiségi elít, jobb sorsra érdemes gyülekezete (szdsz)
az lenne jó, ha az emberek olyan mértékben elutasítanák a politikát, a jelenlegi politikai "törekvéseket"(?), hogy nem lenne esély a jelenlegi formációk utánpótlására. akkor lehetne egy teljes megtisztulás, talán. az idő a jobbérzésű embereknek dolgozik. vége lesz ennek a tudathasadásos kornak is, amikor még az átkosban szocializálódott emberekből lesznek a legnagyobb demokraták, liberálisok, polgárok, gyáriparosok, gazdasági szakértők, stb. eljön egy kor, amikor a hatalomba csak és kizárólag olyan emberek kerülhetnek, akik, már csak filmekből iláthatják, ahogy elénektik az internacionálét. akkor talán lesz esély ha nem is egyértelműen jobb, de értékeiben tisztább határvonalakkal rendelkező politikai helyzetre.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:27:25

@zsanett- a világválságtól apoetikus: de lehet hogy én voltam rossz helyen rossz időben, és Joszip Tót csak a ballliberális mende-monda, és abban csak Kaya Ibrahim hisz egyedül

szcsongor 2009.04.06. 10:28:10

briteknel Gordon Brown, nalunk Gordon Bajnai :) mindketto balos, mindkettonel kurva nagy valsag van, asszem tobb hasonlosag nincs :)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:29:31

@szcsongor: dehogy nem: mind a két hely korona gyarmat.

S. Annyi 2009.04.06. 10:30:38

Ez annyira szép és megható volt, hogy elsírtam magam. Ahogy Bajnai énekli az Interciánlét (INTERCIÁNLÉT) Lendvai nagyasszonnyal együtt és a sok rokkantnyugdíjassal, háááát...
Hüpp.

states 2009.04.06. 10:30:39

@lolperec:
Hogy tényleg végetek van, azt abból is látni, hogy már a zorbánozásotok sem a régi, színtelen, szagtalan, már az az emeszpés nyugger sem kap szagot, ha elhúzzátok az orra előtt...

KenSentMe 2009.04.06. 10:30:52

Most nem tudom, miért szidjátok, szerintem egy nagyon frappáns dalocska az Internacionálé, ráadásul értelmes és szép is..

csak az váltja ki a fejvakarás gesztusát, hogy vajon az MSZP kongresszus tényleg hisz-e abban, hogy tényleg a világméretű közjó és kommunizmus megvalósításán fáradoznak, meg az egyszerű embereknek és a munkásoknak akarnak jót..

azt se értem, miért kell ebbe a dalba rögtön az orosz Sztálinisták bűneit látni, mikor ez egy egyszerű munkásmozgalmi dal.. tessék utánanézni, jóval Marx halála előtt íródott.. összesen két dolog van benne.. 1.) ha egyszer megvalósul a népjó, addig még biztosan lesz legalább egy forradalom 2.) ahhoz, hogy megvalósuljon a népjó, az egész világon fel kell építeni a kommunizmust (internacionalizmus).

Ha az ember tisztázza magában, hogy a kommunizmus nem az, amit a szovjetúnióban műveltek (meg amit felénk, meg a vadkeleten), azért ez így nem is tűnik annyira szörnyűnek.. más kérdés, hogy az MSZP nyilván nem képviseli ezeket az egyébként kiváló eszméket.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.06. 10:31:37

@Roa: szerinted ma mit tud ajánlani az MSZP az inaktív választóknak? (a válaszhoz ajánlom a Bajnai-csomag tanulmányozását)

S. Annyi 2009.04.06. 10:32:09

Egyszer majd felkelünk ebből a szörnyű álomból, mert az lehetetlen, hogy ez valóság legyen. Ilyen még a mesében sincs.

szcsongor 2009.04.06. 10:33:34

@Kültelki Kofa: ezt mondom en is, erre megint jon egy koschwarz, akinek furcsa hogy 2009-ben meg enekli ezt elo ember.... ez megint olyan mint az arpadsavos zaszlo, ott se maga a zaszlo a baj, hanem hogy arrol mire (is) lehet asszocialni... ugy latszik egyesnek az teljesen oke, az internacionale eleneklese meg felhaborito....
felreertes ne essek, en se enekelnem soha az internacionalet, meg felolem lobogtasson mindenki olyan zaszlot amit akar, de ha az egyik oke, akkor ne vegyuk el a masik oldaltol se a jatekat :)

S. Annyi 2009.04.06. 10:34:52

Bajnai Offshore Liba Gágá Gordon kísér zordon gordonkán.

zoli29 2009.04.06. 10:35:20

Az internacionáléra egyedül azért volt szükség, hátha ezzel még be tudnak söpörni néhány kommunista szavazatot. Mivel másra nagyon nem számíthatnak.

S. Annyi 2009.04.06. 10:36:02

Lálálálá lila liba lálálálálá,
Lálálálá csigabiga lálálálálá

Dolák S. Róbert

S. Annyi 2009.04.06. 10:37:00

Interciánlét minden mszp-szavazónak ingyéééééééé!!!!!!!!!!

surayana 2009.04.06. 10:38:49

A fidesz győzni fog, 4/5 lesz. A maradékot elzavarják, egypárt lesz. Szavazni pedig a Polgári körök jelöltjeire lehet csak(Hazafias Népfront). És bölcs vezérünk, a fidesz központi bizottsága első titkára lesz a köztársasági elnök, kb 40 évre. De jó lesz...

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:38:56

@szcsongor: nem tudom, akkor én elvtelen vagyok, az árpádsávos az árpádháziaké by nyilas, az internacionálé meg a harcra készülő öntudatos munkásságé, az egyiket elhasználták, a másika már fogantatásakor túl bugó volt.

changebug (törölt) 2009.04.06. 10:41:11

Baloldal mindig volt,van és lesz!
Bármilyen hihetetlen nem kell ahhoz párttagnak lenni, hogy választáskor balra x-eljen az ember! Meg párttagnak lenni - nos ahhoz kell exhibicionizmus, hatalomvágy - csupa olyan dolog ami normál emberben nem biztos, hogy olyan erős... (mással van elfoglalva) A baloldal továbbél a globalizáció ellenességben. külföldön már kitalálták. 20 év múlva kihalnak már azok az emberek akiket a '89 előtti időkkel kapcsolatba tudsz hozni, de baloldal akkor is lesz. Ez evidencia. Mint ahogy konzervatívok is lesznek, meg vallásosak meg meg sznobok stb.
Ezek axiómák.

S. Annyi 2009.04.06. 10:41:23

@surayana: Igen, az lesz DDD!! Téged is elzavarunk!

koschwarz 2009.04.06. 10:42:01

@szcsongor: igaz, egyetértek. tök mindegy mit jelentett hajdanán az árpádsávos, meg az internacionálé, ha ma, ebben a - politikai - helyzetben teljesen más érzéseket keltenek...

maradjunk annyiban, nekem (most már) egyik sem szimpi. mindkét oldal lehúzhatja magát a wc-n.

tudom, politikailag apatikus vagyok...nincs okom az ellenkezőre.

S. Annyi 2009.04.06. 10:42:37

@changebug: És neked csak bal oldalad lesz. Félember.

Boka1 2009.04.06. 10:43:55

"Szavazni pedig a Polgári körök jelöltjeire lehet csak(Hazafias Népfront)."


A Magyar Gárdát ( Munkásörség ) kifelejtetted !

S. Annyi 2009.04.06. 10:44:02

Interciánlét minden mszp-szavazónak ingyéééééééé!!!!!!!!!!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.06. 10:44:23

@surayana:
Uram csak 2 dolog:
-Önök örülnének a legjobban ,ha egy párt maradna (az mszmp, gondolom ön is könnyes szemmel váltott rendszert 89-ben )
-Most nincs kormányzás , annál jobb ,ha van kormányzás, annál még jobb ha az emberek maguk választhatják meg ,hogy kik kormányozzanak. Önnek ez nem tetszik ( lásd 1. pont ) :D

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:44:49

@surayana: áh dehogy Feri is megmondta kicsit pihen, mert ez a bukás őt mint Orbánt nem viselte meg, meg hogy a fasiszta veszély nemhagyja megpihenni

S. Annyi 2009.04.06. 10:46:16

Gumilövedéket az mszp-szavazóknak! Igaz, már úgysem látnak, hallanak....

Wuff 2009.04.06. 10:46:46

@robin masters:

Nem számít a Bajnai-csomag, mert az most van, és az emlékezet rövid. Nyerni fog a Fidesz, csak az a kérdés, hogy mennyivel és mikor (1 év múlva, vagy azon belül). Tehát egy éven belül az MSZP ellenzékbe kerül, és kényelmesen elkezdheti a szokásos demagóg dumáját, és ígérethalmazát (úgy, mint 2002 előtt). És akkor már senki sem fog arra emlékezni, hogy az elmúlt pár évben mit műveltek. Ezért mondom, hogy van visszaút számukra.

mialenyeg 2009.04.06. 10:47:12

Beleestek ti is a hibaba, hogy azt hiszitek az szamit, ki mit mond/enekel. Az mszp mindig ugy fogja valtoztatni a profiljat, ahogy az aktualis hatalommegtarto erdekek kivanjak. Ha majd ezek az nyugdijaskoru orokifjak kihalnak, lesz mas. Kulonben is tuti hogy az mszp is az Obama style meglovaglasara keszul a kovetkezo evekben.

PikPok · http://www.sikermarketing.hu 2009.04.06. 10:49:33

Nagyon tetszett a bejegyzés, linkeltem rá: marketingizek.blog.hu/2009/04/06/b_gordon_es_a_szovegtudas_hianya

A fiatal kommentelőknek: nekem erősen nosztalgikus érzéseim támadtak, mivel hogy az általános iskolai énekkarban egy darabig jómagam is énekeltem ezeket a dallamokat - amíg állandó röhögcsélésem okán meg nem kértek finoman, hogy inkább ne... Onnantól kezdve narrátorként kellett lelkesen zengnem, hogy "Április negyedikén Nemesmedves szabadult fel a fasiszta elnyomás alól!" Ó, de szép is volt fiatalnak lenni!:))) Ezek a kosztümös mamák is ezt érezték át tegnap.
énlennék: vitatkoznék veled. Én úgy emlékszem, hogy "a Földfok sarkából kitörni..." Ne ingass meg ennyi év után...
Egyébként meg bizonyos sorok abszolút bejöttek. Miért, hát nem lett nemzetközivé a világ?:)) Na jó, kicsit máshogy, de igazuk lett!

Téglagyári Megálló 2009.04.06. 10:49:51

A szocializmus gyermekét harcba lehet hívni ezzel a vallásos énekkel. Ezt ismeri...

S. Annyi 2009.04.06. 10:50:17

Kedves Elvtársak! Remélem örültök annak, hogy Magyarország miniszterelnöke köztörvényes bűnöző lesz!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:50:50

@S. Annyi: szerintem meg minden szoci-liberálishoz költözzön be Gyurcsány egy hétre, és takaríthatnának utána ítéletnapig.

Malachi 2009.04.06. 10:51:25

sok mindent újra kéne értelmezni ebben az országban, de ilyen múlttal, ilyen társadalommal, ilyen pártokkal ez a büdös életben nem sikerülhet.

na jó talán de, majd az unokáink korában.

gondolkodni, saját véleményt formálni, nem kitalált hamis eszmék köré építeni a világképet - sokaknak ez nem megy.

lehet birkázni bármelyik oldalról a másikat, csak azt nem kéne elfelejteni, hogy ha jól tudom senkinél nincs kéznél a bölcsek köve, az univerzális végső igazság. ami alapján mély meggyőződéssel lehetne elítélni látatlanba mindent, ami nem passzol bele a mintába.

S. Annyi 2009.04.06. 10:53:28

Gyurcsány inkább hordja el magát a francba. Szép szó ez, jelentése folyásos nemibetegség. Klárájával együtt kusshadjon a Pokolban mindörökké.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.06. 10:53:52

@Carnivora:
Többet tett le az asztalra a vastagbőr ezzel az egy poszttal,. mint a reakció ez egész múlt héten ( kivétel a Heti Válaszos cikk)

szcsongor 2009.04.06. 10:54:26

@koschwarz: na akkor teljesen egyetertunk, igyunk ra :):):)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 10:55:23

@Őrnagy Őrnagy: a pénzek beszélnak zsanika meg harap.:)))

Boka1 2009.04.06. 10:57:19

"annál még jobb ha az emberek maguk választhatják meg ,hogy kik kormányozzanak"

És ebben senki sem akadályozza őket !!! Négyévente meglehet tenni szép csendben ! Ez húsz éve így van !

S. Annyi 2009.04.06. 10:58:34

Az a borzalom, hogy még mindig van 28% mszp-szavazó. 28%-nak nem fejlődött ki az agya.

S. Annyi 2009.04.06. 10:59:16

Interciánlét minden mszp-szavazónak ingyéééééééé!!!!!!!!!!

Carnivora (törölt) 2009.04.06. 11:00:53

@S. Annyi:

A szocik rokonsága meg a nyuggerek, akiknek a postás hozza a pénzecskét ... azok , akkor kopnak csak el, ha a postás kevesebb pénzecskét visz. -

S. Annyi 2009.04.06. 11:01:11

Jön a Patásorbán, reszkessetek éhes proletárok, készül már az árok!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.06. 11:02:33

@Carnivora:
2002-ben a postások ingyé' hordák ki az mszp szórólapokat

S. Annyi 2009.04.06. 11:03:18

@Carnivora: Nem kopnak el azok, "vastagbőrük" van. Mikor majd gordonka ráül a szájukra, hogy ne kapjanak levegőt, akkor is imádni fogják.

mialenyeg 2009.04.06. 11:04:31

Elsore azt gondoltam Bajnai arcarol, hogy most mar nem biztos benne, be fogja-e irni a CV-jebe, hogy miniszterelnok volt egy ideig. Aztan eszembe jutott, amikor mi is ilyen fintorokat vagva enekeltuk ezt a suliban. PR... Kokemenyen a tulelesre keszulnek... Nem tudom kik a tanacsadok, de zsenik.

VIKUNYA 2009.04.06. 11:07:18

azért nem fognak kihalni, mert ahogy a tegnapi hősök terés demonstárción is látszott, a fidesznek is megvan sajnos a maga kivénhedt, máriaországás, asztaliáldásos internacionáléja, egy vállalhatatlan slepp. egyis slepp sem vonzó a bizonytalanok számára. most a kormányt utálják, ezért a fideszre szavanznak. aztán a fidesz koronaúsztatós bagázsát fogják utálni, ezért a szocikra szavaznak. a fiatalok alapból utálják mindkét vonulatot úgy általában. a maszop akkor szívhat, ha a fidesz nem engedi fősodorba ismét a vallásos, világmegváltó, nagyonmélymagyar hordákat. persze részben őket is ki kell szolgálni, de nem ennyire. láthattuk többször, a fidesz csak szív, ha a civil hordája elszabadul. ha a jobbik koncára hagyja ezeket, amásik oldalon szerintem többet profitálhat.

S. Annyi 2009.04.06. 11:07:24

Szóval adott egy köztörvényes bűnöző miniszterelnök, meg egy sorvadttínyű krasznajamoszkvás lendvai. Jók a kilátások.

Dr Kangörény 2009.04.06. 11:08:36

Nekem mindig tetszett, amikor valaki a vágyálmainak megfelelően értelmez bizonyos dolgokat, ezzel a hozzáállással csak az a baj, hogy nagyon pofára lehet esni.

Emlékezzünk csak vissza az orbán-kormány bukására! Szerintetek azt a választást megnyerték a szocik? Egy lófaszt! A fidesz veszítette el. A most elolvadóban lévő szavazók helyére mások fognak állni, ha a fidesz megint ugyanolyan arroganciával áll neki a kormányzásnak, mint 98-ban. Az emberek 2002-ben sem felejtették el a horn féle megszorításokat, most is emlékezni fognak arra, hogy kik kúrták el a dolgot. De ha orbánék nem tanultak a régi hibáikból, ez a szánalmas őskommunista gárda még simán viszza is jöhet 2014-ben.

S. Annyi 2009.04.06. 11:10:06

@VIKUNYA: Nekem sem szimpatikusak a Máriaországások. DE! Értsd meg, hogy ebben az országban rengeteg vallásos ember él. Ugyan ez nem volt téma 50 évig, nem szoktál hozzá, hogy ők alkotják a többséget. Bármilyen furcsa, de egy vallásos ember így áll hozzá a dolgokhoz.

S. Annyi 2009.04.06. 11:11:12

@Kangörény_: Nem emlékeznek rá. A kollektív emlékezet fél év. Üres agyaktól mit vársz?

ostván 2009.04.06. 11:11:31

Egy valamit ne felejtsetek: A magát ma jobboldalnak nevező erő NEM jobboldali. És a demagógia okán iszonyúan sok szakmailag-logikailag-emberileg-erkölcsileg vállalhatatlan mondanak. Folyamatosan, ismételgetve. Aki kicsit is gondolkodik, NEM fog a Fideszre szavazni. Akkor pedig nincs más, mint az MSZP. Azok fognak az az MSZP-re szavazni, akiket riaszt Orbán és az általa (titkon, vagy nyiltan ) támogatott szélsőséges eszmerendszer. Én nagyon szívesen élnék egy igazi jobbos világban, de olyanra most nincs kilátás.

S. Annyi 2009.04.06. 11:12:54

@ostván: Akkor szavazz az mszp-re és igyál interciánlét!

Boka1 2009.04.06. 11:15:38

"Én nagyon szívesen élnék egy igazi jobbos világban, de olyanra most nincs kilátás."


Már ketten vagyunk ! Melyikünk legyen a miniszterelnök ? :D

VIKUNYA 2009.04.06. 11:17:06

@S. Annyi: értem én, bizonyos tekintetben jómagam is hívő vagyok. de olyan sok vallásos ember nem él magyarországon, nehogy azt hidd. semmi bajom a vallással, de ez, ahogy itt megnyilvánul, az eléggé sekélyes. a vallás ilyen mértékben nem lehet politikai konstituáló erő, azaz lehet, de akkor ugyanoda jut a fidesz, ahova már egyszer jutott. nagyon sok nemzeti liberális is él ebben az országban, akik ne adj isten még ateisták is. szóval több szempontot kellene itt érvényesíteni. ráadásul ne csiáljunk már vásári komédiát a hitből és a vallásból. komolyabb dolog az anná, minthogy pártdzsemborik cirkuszi mutatványainak velejét képezzék.

S. Annyi 2009.04.06. 11:17:18

"Ugyan a liberálisok korábban kikötötték, hogy Bajnai Gordon többségében külsős szakemberekből álló kabinetet alakítson, Fodor Gábor pártelnök a köztévé hétfő reggeli műsorában már nem tartotta olyan fontosnak a minisztercseréket." Hír Tv.


Nos, ennyi.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.06. 11:17:18

@ostván:
"Én nagyon szívesen élnék egy igazi jobbos világban, de olyanra most nincs kilátás."
És ezért az Internacionálét éneklő, kemény csapatra szavazol. Hiteles vagy.

Hattory Hanzo 2009.04.06. 11:18:00

Ha lenne humoruk, akkor az "Always look on the bright side of life"-ot énekelték volna, lásd Brian élete

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.06. 11:19:31

@ostván:
Igen, "aki kicsit gondolkodik", mint te, biztosan nem szavaz a Fideszre. Aki meg nagyon, az meg a Fideszre szavaz. Tartok tőle, amit te igazi jobbos világnak tartasz, arra nagyon kevesen kíváncsiak. Viszont téged nagyon szívesen elküldenénk egy olyan világba.

VIKUNYA 2009.04.06. 11:19:33

@ostván: orbánnak hátra kellene lépnie az utolsó pillanatban. addig had támadják, had kopjon tovább. de ha tényleg a bizonytalan, a semleges szavazókra is fáj a foga a fidesznek, akkor nincs más választása, mint orbánt hátratolni. nem beszélve arról, hogy ez a háborús logikát is megtörné végre kissé. mert amit lendvai és gyurcsány háborús retorikából előadott a kongresszuson, az gyomorforgató volt. no mindegy, orbán úgyse fog visszalépni, nem adja meg ezt a nyugalmat a kishazának.

S. Annyi 2009.04.06. 11:19:43

Fodor, Fodor, elmész te az ótvaros, ragyás, bús picsába. Tanulmányozd apósoddal a spermákat!

tevevanegypupu 2009.04.06. 11:19:48

@ostván:
nemsokara abban fogsz elni, amint elkezdodik Bajnai es az mszp programja. Igazi jobbos vilag lesz liberalis gazdasagpolitikaval.
Nincs okod panaszra.

Boka1 2009.04.06. 11:20:00

"Bármilyen furcsa, de egy vallásos ember így áll hozzá a dolgokhoz."

Ahogy sorra zárják be a pszichiátriákat, úgy a vallásos tömeg csak nőni fog, ami nem baj, csak ne állami pénzből ! ( ez minden vallásra vonatkozik ).

ben2 2009.04.06. 11:22:56

@szcsongor:

Az MSZP-s internacionálé éneklés azért furcsa, mert az MSZP-ben a legnagyobb a pártban illetve holdudvarában előfoduló egy főre jutó milliárdosok száma. Az általad említett országok baloldali pártjai ráadásul viszonylag ritkán hoznak olyan megszorító intézkedéseket, amivel a leghátrányosabb helyzetűeken igyekeznek behajtani az általuk elkúrt államháztartás rendbetételéhez szükséges összegeket.
Van abban némi báj, amikor Gyurcsány, Veres és Bajnai kéz a kézben énekli, hogy "fel fel te éhes proletár", miközben az utcán az éhes proletárok azt üvöltik, hogy "Takarodj!".
Az internacionálé éneklése ebben a kontextusban Monty Python szerű jelenetet eredményezett, amit a jelenlévők látható zavarorodottsága koronázott meg.
Kár hogy nem olvashattunk a gondolataikban, kb.ilyesmiket bírok elképzelni:
- Ki volt az a barom, aki ezt kitalálta?
- Ha kicsit hátrébb állok, talán betakar a Gyurcsány.
- Talán ha még egy kis beleélést az arcomra erőltetek, nem bukik le, mennyire ciki.

S. Annyi 2009.04.06. 11:22:58

@Boka1: Szólok az Allah-hívő haverjaimnak. Már le is vagy fejezve. Nem te tartottad oly büszkén azt a rózsaszínbe kötött Bibliát?

sanyix 2009.04.06. 11:25:06

@ostván: na ilyen védekezést még nem hallottam kommunistától (aki egyébként szégyelli hogy az), csak a szokásos "amásiksejobb", és az "én nemazemeszpéreszavaztam, de...).

Aki gondolkodik, és nem elmebeteg, nem szavaz az mszp-re, akármi is van a másik oldalon. Mellesleg teljesen mindegy mit mond a fidesz, az a lényeg mit csinál... és 98-02-ben úgy tűnt nagyon, hogy jót csinál...

A fidesz tényleg nem jobbos, mint ahogy a jobbikon kívül egyik sem. A fidesz középen áll. Elleben az mszp szélsőbalos. Az a szélsőséges eszmerendszer, pedig a mérsékelt nacionalizmus, ami minden magyarnak jó szokott lenni, csak az idegeneknek kevésbé jó, és egyébként minden hazaszerető országban elfogadott. Persze nem lesznek kiirtva az idegenek sem, a komcsik patásorbánozása ellenére sem.

És egyet kell értenem, az összes mszp, és szdsz szafazónak jár egy pohár hideg internaciánlé ezeken a meleg napokon :)

S. Annyi 2009.04.06. 11:27:26

@sanyix: Így jobb is: internaciánlé... Köszi!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.06. 11:29:22

@VIKUNYA:
Én nem értem ezt az Orbánt, hogy amikor a baloldali médiumok közvéleménykutatási adatai szerint is a legtöbben őt akarják Magyarország miniszterelnökének, miért akar más országban is az lenni. Miért nem elég neki Magyarország, miért kell neki még a te kishazád is? Hallatlan és különben is!

Boka1 2009.04.06. 11:30:37

"Nem te tartottad oly büszkén azt a rózsaszínbe kötött Bibliát?"

De ! Először az Andrássy úton, aztán a Plébánián négyszemközt a plebános úrral ! Ezért nem járatom a gyerekeimet hittanra ( bár az egyik lány, őt nem bántaná az atya )

Karcolt lendület 2009.04.06. 11:30:47

@changebug:
Az a gond, hogy a globalizáció-ellenes baloldalhoz Hegyi Gyulán kívül semmi köze az MSZP-nek, ez az LMP-ben és némileg a Fideszben található meg jelenleg.

S. Annyi 2009.04.06. 11:33:29

@Boka1: Hoppá! Megvagy. csakhogy a Lipótot bezárták.... Animálszexet bírod, szivi? Korbács, nyakörv? Veszek egyet a lányodnak, majd, ha nagy lesz. Az apja nyomdokaiba képhet akkor.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.06. 11:37:48

@Boka1:
Ne bassz! Megrontott egy pap? Sokáig jártál dilidokihoz?

S. Annyi 2009.04.06. 11:42:38

Boka! Nemecsek Er nő????

ladislaus 2009.04.06. 11:43:28

sajnos a boszorkany egetes mar nem divat pedig tudnek mutatni erre alkalmas egyent :)

maszop pedig... nos maga alatt assa a fát. Persze retteg mindenki a fidesz 2/3-átol, de mit csinalnak Viktorék? Semmit. Itt egy indirekt maszop-ellenes szavazataramlas indul el es hol landol? Persze hogy ellenzeknel. De majd OV lesz a diktator ha ugy adodik hogy hozzák a 2/3-ot. Mert ez nagyon ott van a pakliban.
Nyugdijasok kozott pedig ovatosan, mert nagyon sokan a rakosi kor elotti idokre emlekeznek es ok nem szeretik ezeket. Tehat sok nyugdijas nem maszopra szavaz, ne tessek oket kollektive "hibaztatni".
Fiatalok? Itt azok akik jodolgukban (szuloi hatter, haveri segitseg) jutottak jo poziciohoz, lakashoz, autohoz ugy hogy semmit nem kellett dolgozzanak erte, na azok kozott van rengeteg aki nem tudja milyen az hitelt felvenni lakasra. Ezek ugy latjak hogy az elet jo otthon, duborog es oket nem erdekli a kozosseg sorsa csak a sajatja! Szoval egy nagy elegy ez az egesz. Jo lenne maskepp csoportositani oket, nem eletkor szerint.
"Segelyesek"? Na azokrol inkabb most nem mert csak felidegesitem magam.

Es vki irta itt: Ezzel tenyleg nem erdemes foglalkozni már. szadesz pedig hiteltelen es az eddigi 3-4%-ot most sikerult megfelezniuk.

Osszegzes kepp azt mondhatnam: Magyarorszagnak politikai kulturája nincs. Ez a baj!

Téglagyári Megálló 2009.04.06. 11:44:42

@VIKUNYA:

te is a szocializmus gyermeke vagy...

S. Annyi 2009.04.06. 11:47:12

adislaus: Hat ez nagy baj. Kulturaja az nincsen nekije. Maskulonben meirt is lenne? Nem volt ra ido, hogy kialakuljon. A Fidesz 2/3-a meg rendben van, ha a nep igy akarja.

S. Annyi 2009.04.06. 11:47:54

Boka! Nemecsek Er nő????

S. Annyi 2009.04.06. 11:49:31

Boka! Vettem neked rózsaszín vibrit. kűdöm, ha kő!

ladislaus 2009.04.06. 11:51:34

es szerintem fleto tolja ildikot... :)

MZ/x 2009.04.06. 11:51:50

ben2-vel egyet értve, ez a párt már nem munkás párt. Nem olyan célokat akar megvalósítani, ezért az Internaciónálé sem illik a képbe.
Sajnos én, kicsit az ott megejelent "újségírókkal" sem tudok azonosulni. Legalább is, ha fent leírt tevékenység kötötte le őket.
Az objektiv, tárgyilagos újságírás hol van?
Nem az újságírok korának kellene meghatározni, hogy egy eseményt minek értékel, Nekik objektiven és nem saját elméleteik szerint kellenne tudósítani.
"Nagyon nehéz lesz vállalható erőként újrapozicionálni a pártot, és hogy ezeket a figurákat a fiatalabb sajtós generáció intellektuálisan, vezetői kompetenciájukat tekintve komolyan vegye. "
Az olvasó, az internettező majd eldőnti, hogy kit és miért vesz komolyan, ha objektív az információ átadás.

changebug (törölt) 2009.04.06. 11:53:05

@Karcolt lendület:
Direkt olyan dolgokat írtam amelyek NEM csak és kizárólag a magyar viszonyokhoz köthetők. Tudniillik annak nekilehet esni és lehet csócsálni... Ezért nem írtam le, hogy mit nem szeretek az úgymond jobboldalba...
Csak utalni akartam rá, hogy a jelenlegi helyzetből - hosszútávú következtetés levonni egy poszt kapcsán - szerintem - nem érdemes.

S. Annyi 2009.04.06. 11:53:24

@ladislaus: ÁÁÁ! Vadai Ágnest tolja fletó. Lendvai masztizik. Nincs, aki megtóná....

MZ/x 2009.04.06. 11:57:55

A két ok nem az lesz, amit leírtak.
Egy: Nem fent kezdik a megszorításokat, parlament, minisztériumoka,háttér intézmények, holdudvar.
Kettő: Aki általában a másiktól elvesz, de Ő nem ad bele a sajátjából, az választásokon elbukik.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.06. 11:58:09

@S. Annyi: melyik kutatás mutat 28%-ot a szociknál? Nem ismerek ilyen felmérést az elmúlt 1-2 évből sem, nemhogy most, amikor minden cég 10-14 között méri őket.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.06. 11:58:24

@S. Annyi: de viszont mostmár a Bajnainak kell. Lendvainál meg sorszámot kell húzni, merthát ugye pártelnöknőnek lenni nagyarányú beruházást kíván.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.06. 11:58:46

A demográfiáról annyit, hogy mint br megjegyezte, létezik egy bizonyos életkor, mely alatt a szoci szimpatizánsok aránya sokkal kisebb, mint fölötte, és ez a választóvonal évente egy évvel feljebb tolódik. Most kb. 55 évnél jár. A gazdaságilag és politikailag legerősebb 50-60 éves korosztályban tehát a szocik nagyon erősek és még sokáig azok is maradnak, ami viszont semmit nem változtat a kedvezőtlen demográfiai trenden.

(Ami azt az elméletet illeti, hogy ez a nyugdíjkorhatár emelkedésének köszönhető: akkor nagyon egyszerű a helyzet, csak emelni kell a nyugdíjkorhatárt.)

A szocik demográfiai eredetű visszaszorulása azért sem látványos, mert több tényező mérsékli a hatását. Az egyik az, hogy a 90-es évek közepéig a legidősebb szavazók között még sok volt a jobboldali. Ekkor ugyanis még éltek olyan korcsoportok, akiknek a fiatalkori élményeit nem a Kádár-nosztalgia, hanem a Rákosi-antinosztalgia vagy a Horthy-nosztalgia határozta meg. Az MSZP szavazóbázis öregedése a 2000-es évek elejéig nem jelentett szavazatarány-romlást az MSZP számára annak ellenére, hogy ez a tendencia mindig is létezett. Ezért téves az MSZP demográfiai lemorzsolódásának tényét arra hivatkozva tagadni, hogy az MSZP választásokat nyer. A demográfiai trend egy választási ciklus (4 év) alatt 1-2 százalékpontos gyengülést okoz az MSZP-nek. Könnyen belátható, hogy nem látványos ez a hatás, egy sikeres kampány ellensúlyozhatja, de nem a végtelenségig. Ha most 30-40 százalék szavaz az MSZP-re, akkor egy nagyon elvont, tisztán matematikai érveléssel azt lehet mondani, hogy ez a népszerűség 20 év alatt 10-20 százalék körüli értékre csökkenne a demográfiai folyamatok következtében. Ugyanis az MSZP szavazóbázis is kap utánpótlást a fiatalabb korcsoportoktól, csak kevesebbet, mint amennyi van neki az idősebb korcsoportokból, míg a Fidesz többet.

Vagyis a demográfiai folyamatok hosszú távon (5-10 éven belül) ellehetetlenítik az MSZP-t, ha nem képes teljes mértékben megújulni. Viszont nem lehet arra számítani, hogy ettől 2010-ben vagy akár 2014-ben a jobboldal ölébe hullik a választási győzelem.

S. Annyi 2009.04.06. 11:58:55

@robin masters: A biztos pártválasztók közt.

Csavarhúzós 2009.04.06. 12:00:12

A szociknak már rég vége lenne, ha nem erősítené őket az ellenoldal inkompetenciája..... Előző választáson is egy csomóan nem RÁJUK, hanem a Fidesz ELLEN szavaztak. Arra még mindig tök jók. Szóval ha megint lesz szinglihordázás meg húsz évre bebetonozódás a határon túli szavazatokkal, az még megmentheti az MSZP-t.

S. Annyi 2009.04.06. 12:00:14

@zsanett- a világválságtól apoetikus: Bajnai tolja Hillert. Hiller tolja Fodort. Fodor magát tolja. Tolják együtt egymás Szeker..ét.

S. Annyi 2009.04.06. 12:02:27

Na, pá! Boka! Ne dugj pontyot, hanem fogast!

S. Annyi 2009.04.06. 12:10:12

Egy szó, mint száz, ezeknek nem lesz végük soha! Még 2000 tonna napalmmal sem! Igaz is, ki kéne próbálni!

S. Annyi 2009.04.06. 12:12:57

Hír Tv: A "végighazudott" kampány irányítója lesz Bajnai jobbkeze. Szakértői kormány egykori szocialista kampányigazgatóval. Közleményben erősítette meg Szigetvári Viktor az Index internetes portál értesülését, amely szerint ő lesz Bajnai Gordon kabinetfőnöke. Szigetvári Viktor a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormányban kommunikációs igazgató volt helyettes államtitkárként. 2006-ban ő irányította Szekeres Imrével és Gál J. Zoltánnal a szocialista párt 2006-os országgyűlési kampányát is, melyet Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde szerint végighazudtak.

DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD,

S. Annyi 2009.04.06. 12:13:59

EZEK NEM SEMMIK. VASTAGBŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐR!!

S. Annyi 2009.04.06. 12:18:31

Innentől kezdve a vaknak is látnia kell, hogy az mszp célja Magyarország tönkretétele.

Boka1 2009.04.06. 12:24:59

"Megrontott egy pap? Sokáig jártál dilidokihoz?"

Nem sikerült nekik ! Azért annyira nem vagyok nemzeti érzelmű !!!

Sőt sokáig laktam a Hit gyülekezet melleti lakótelepen, tehát elég liberálisan fogom fel az efféle devianciát !

Boka1 2009.04.06. 12:30:35

"mszp célja Magyarország tönkretétele."


Így van !!! A fidesz célja, Mao felvirágoztatása ! Akkor egyértelmű, kire kell szavazni ! Én már a választásokig nem is fogok dolgozni !
Jön majd a nagy ONÁNIA !!! A vallásosak menjenek imádkozni,a bolondok menjenek a Kossuth térre, a buzik menjenek felvonulni, a dolgozók menjenek szabadságra !
Amerikának meg üzenjünk hadat ! Győztes nép a mienk !

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.06. 12:31:02

@S. Annyi: ez a legkevésbé releváns kategória (több kutatócég nem is alkalmazza), lévén nem ez képeződik le a választás napján. De még így is irreálisan magasnak tűnik a szám, szívesen olvasnám a konkrét adatokat, ha belinkelnéd.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.04.06. 12:31:35

Sírba kéne tenni már a sok múmiát!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.06. 12:32:19

@robin masters: @S. Annyi:

A biztos pártválasztók körében 28%-at mérnek a szociknak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha pl. most vasárnap lenne a választás, azon 28%-ot érnének el a szocik, hanem azt, hogy ennyien állítják magukról, hogy a szocikra szavaznának, ha most lenne a választás. a szocik valós támogatottságát bonyolultabb megbecsülni, közvetett és nem pontos az ilyen becslés (persze még mindig használhatóbb, mint ezek a 28%-os adatok).

Érdemes pl. elolvasni a Medián egyik márciusi felmérését, amely a parlament feloszlatásának, az új ME választásának és Gyurcsány maradásának népszerűségét hasonlította össze. Az itteni adatokból meg lehet becsülni, hogy a nem válaszolók, illetve "bizonytalanok" hatalmas, 30 százalékos tömegéből kb. 20 százalék a szocikhoz van közelebb, 10 százalék a Fideszhez. Ez alapján a Medián által március elején mért jobboldal-baloldal népszerűségarány 62:38-ról 55:45-re korrigálódik.

Az MSZP most összezavarodott, bizonytalan, de nem állítható, hogy összeroppant. Szerintem népszerűsége nem olyan kicsi, mint amilyennek tűnik, csak figyelmesen kell olvasni a közvéleménykutatásokat.

wiseguy 2009.04.06. 12:35:04

@S. Annyi: te legalább olyan inteligens vagy mint egy kavics.

Ralesk 2009.04.06. 12:35:17

Jó lenne ha csak simán az összes párt fogná magát és annak neveztetne, ami.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.06. 12:35:56

@dzsucseharcos: ez volt az a MEdián-felmérés, ami 1 nap alatt kérdezett le 1000 embert?:) Jót nevettem rajta.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.06. 12:44:11

@robin masters:

Lefitymálhat egy felmérést, csakhogy több köze van a felméréseknek a valósághoz, mint a spekulációknak.

Ha az összes megkérdezettnek mondjuk 30%-a fideszes és 15%-a emeszpés, és tudjuk, hogy aztán elmegy szavazni 45% helyett 70%, akkor vagy spekulálunk (vágyainkból kiindulva) arról, hogy a hiányzó 25% melyik oldalon állhat, vagy megpróbálhatunk kiindulni mérésekből.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.06. 12:49:20

@dzsucseharcos:
"Lefitymálhat egy felmérést, csakhogy több köze van a felméréseknek a valósághoz, mint a spekulációknak."

Nem is fitymáltam le általánosságban a felméréseket. Az 1 nap alatt végzett nagymintás, reprezentatív igényű felmérések viszont gyanúsak, és nem feltétlen szolgálhatnak igazodási pontként.

Lalikiraly 2009.04.06. 12:50:47

Egy páran mint ahogy a cikben is említve van el vannak öregedve. És ez az egész Magyar vezetésre mindenhol igaz.
Szerintem ezek az öregeknek, nehogy szakértelme nincs már de se kedve se semmi buzgósága nincs arra hogy irányítsa az országot. Ugyana mnit a KRESZ nél. 60 éve lehet jó volt de ma már nem. Elöregedtek mint az országút lassan ideje lenne hagyni élni a fiatalokat. Mert a mostani intézkedésekkel tökéletesen kinyírják az országot. A fiatalok nem hogy házasodni meg építkezni nem fognak de gyereket szülni sem... heló ennyi.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.06. 12:57:55

@S. Annyi: na ja

Viktor amúgy régen kommentelt be ide - várjuk szeretetettel, khm.

Lalikiraly 2009.04.06. 13:00:50

Az a piros felsős ősz halyú nyanya meg tiszta terminátor már :D:D:D

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.06. 13:05:10

@robin masters: Ezt értem, csak azt nem, hogy mi az, ami inkább szolgálhat igazodási pontként.

Eleve nem kellene annyira félni attól, hogy egy felmérés 1 nap alatt készül. Pl. a 2002-es és a 2006-os választás előtt a Gallup minden nap készített (nem nyilvános) felméréseket, melyek jól jelezték előre a választási eredményt. (Ez nem közismert, többek között mivel nem hozták nyilvánosságra az eredményeket.)

A mintavételi stratégiát ugyanis nem ezen az egy napon állítják össze. A reprezentativitás nem fog szenvedni amiatt, hogy a felmérés 1 nap alatt készül. A legfontosabb különbség nem a megbízhatósággal van, hanem a költségekkel: 1 nap alatt készülő felmérés több munkaerőt igényel, mint egy 5 nap alatt készülő.

Szóval úgy vélem, hogy jobb egy sietve elkészült felmérés, mint a puszta információhiány.

states 2009.04.06. 13:09:49

@S. Annyi:
Bajnai már az első nap elgáncsolta magát, először eldúdolta az Internacionálét, majd ez a Szigetvári, amitől aztán teljesen hiteles lett a Párttól független program...

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.04.06. 13:11:36

Úristen, ez a TV2-s videó nem valami médiahekk?


Uram adj erőt!!!

A nép fia 2009.04.06. 13:12:48

Hol lehet jelentkezni miniszterelnöknek?

sunblind 2009.04.06. 13:20:57

ez a gonosz patás orbán kicserélte megalázásilag a kazettát a fügöny megett

Tightend 2009.04.06. 13:29:04

A Bajnai fején 5 percig röhögtem. Csóró gyerek azt se tudta sírjon, vagy röhögjön. Aztán inkább sírósra vette, érthető módon.

beleszolok 2009.04.06. 13:31:28

Muhaha!

Havasi Szofiáne gyújtott rá a dalra, Inter legyen a nacionálé :D

Dekatlon 2009.04.06. 13:35:58

Két ok, amiért nincs:
1. Túl arrogáns a jobboldal, a kiábrándultakat nem meggyőzni hanem legyőzni akarja. Márpedig, ha sarokbaszorítják, a kiábrándult szoci szavazó, szoci szavazó marad. Vagy alakult a Fidesznek balos szekciója, lemaradtam valamiről? :)
2. A fasiszta kártyát képtelenek semlegesíteni jobbról. Vagy mi a fene volt ez a hétvégi gárdaparádé? Mindenért mégse lehet felelőssé tenni a médiát.

sanyix 2009.04.06. 13:39:59

a gonosz patásorbán festette vörösre a díszletet és rakta be az mp3 lejátszóba az internacionálét! ő volt! Szegény zordongordon csak szégyenkezett emiatt. Pedigugye a válságot is a patásorbán okozta, és neki amiatt kell miniszterelnöknek lenni, mert nagy ferenc inkább neki adta a gyakorlás lehetőségét, mert még sok válságot kell leküzdeniük, mert a patásorbán mindig újat csinál ugye.

HgGina 2009.04.06. 13:40:42

Csak szerényen szeretném megkérdezni, a MEK-ben Nagy Lajos Képtelen természetrajz című korszakalkotó művéből (nyomtatásban még a 80-as években is megjelent) miért maradt ki a Kommunista állat "szósikk"?
Írtam több levelet is az Elektronikus Könyvtár szerkesztőinek. Azt válaszolták rá egyetlen alkalommal, hogy az említett művet nem ismerik. Ideje lenne gyorsan pótolni, mielőtt végleg kihal ez az állatfaj.

elfelejtette 2009.04.06. 13:41:11

Egyetértek a postban megfogalmazottakkal, és én még hozzátennék még pár aprónak tűnő dolgot:

3. Nem csak a párt és vezetősége demográfiája változik, hanem a törzsszavazóiké is. Csökken a Kádár korszak iránt erős pozitív nosztalgiával gondolók száma.

A válság hatására is sokan átértékelik a globalizmusba (vö internacionalizmus) vetett feltétlen hitüket, a nemzetállamok, maga a nemzeti vonal erősödik, Európában szinte mindenhol erősödnek a jobboldali pártok.

4. Az MSZP nem egyszerűen baloldali és örökségében kádári, azaz kommunista utódpárt. Maga a network, amiből felépül, szintén kádári örökség, másodvonalbeli MSZMP-s és KISZ-es ifjútitánokból próbál válogatni, és látszik, hogy a díszleten kívül nem nagyon változott semmi.

5. Jönnek föl az alternatív baloldali erők, zöld pártok, neoliberalista gondolkodásúak, stb, stb... Az MSZP bizonyítottan nem volt képes ezeket magába integrálni, így várható, hogy független erőként megerősödnek, ezzel is apasztva az MSZP-re adott voksok számát.

Az MSZP a Horn időszak után lassú bomlásnak indult, ennek a terméke ez az elsőre elég eszementnek tűnő 2002-2009-es időszak. Szerintem a végéhez közeledik a történet.

cooper (törölt) 2009.04.06. 13:43:30

index.hu/velemeny/jegyzet/2009/04/06/halaltanc_vagy_tarsadalmi_reformok_/
na, ezt érdemes elolvasni

Az MSZP-nek befellegzett jó időre(. s nem Gyurcsány miatt), teljesen egyet értek Robin mesterrel. az ország jelenlegi helyzetéért a felelősség az övék, egyértelműen és bizonyíthatóan, a világ válság csak megtette azt a szívességet Orbánéknak, hogy belökte a szakadékba az egész maszopot+szadeszt. De az elithez hozzátartozik a Fidesz is, ezt ne felejtsük, polgármestereik, képviselőik ott vannak a hatalom közelében, még ha a "kormány" nem is az ő kezükben van(de lesz, ez már borítékolható). A közvélemény kutatások szerint a választópolgárok közel 50% nem akarja egyik, jelenleg is parlamentben ülő párt egyikét se:

www.tarki.hu/hu/news/2009/kitekint/20090401.html

nekik semmilyen képviseletük nincs. Tisztelem a reakciót, de Orbán és pártja populista és hazug, ugyanúgy mint a másik oldal, az Mszp. Persze igaz ez az SZDSZ-re, MDF-re is. meg persze a bigott kis semjén formációra is. Orbánéknál is hiányzik a tiszta lap. ennek ellenére azt gondolom előre hozott választás kell. Nézzük, mit tesz a Fidesz.
És akkor:

A pártok támogatottsága a teljes népesség körében 2009. január és 2009. március között(%)
márciusi adat a Tárki szerint:
mszp 12%
Fidesz 33%
Nem tudja 43%(!!!)
Egyéb párt 6% (!!!!!!!!, nem!!! jobbik, szdsz, mdf)

"....nem a zuhanás számít, hanem a becsapódás" (La Haine)

Marga Rita 2009.04.06. 13:50:22

@S. Annyi:
Már feltűnt egy ideje a fórumokban való közszereplésed, ami - érdemi mondanivaló híján - kb. vegytiszta szitkozódásból áll. Éppen a hozzád hasonlók (gyengébbek kedvéért: a tahók) miatt fognap sokan az MSZP-re szavazni.:((( A magamfajta jobbosnál is kinyílik a bicska, amikor te "szót kérsz", és diszfunkcionális, kártékony szájhősködéseddel odahánysz valamint, komment gyanánt... A magadfajta legalább annyira hátráltatja a jobboldal (2/3-os) győzelmi esélyét, mint ez a hányadék gazember intrikus MSZP-bűnszövetség. Nincs kedved szájzárat, inhüvelygyulladást kapni, tahókám?!

Dekatlon 2009.04.06. 13:50:37

Az a 43% kurvanagy meglepetéseket okozhat még. Ezek az flusztráltan-rátarti jobbos jogász-közgazdász juppik bármit képesek elbaszni, még a biztos győzelmet is. És ezt most őszintén aggódva mondtam. Sajnos jelenleg megegyeznek az érdekeink.

Malachi 2009.04.06. 14:00:32

@Marga Rita: kösz, szívemből.

ha a hasonló arcokat ki lehetne űzni az ilyen fórumokból, lehetne rendesen párbeszélni. addig marad a mostani szardagasztás.

Dekatlon 2009.04.06. 14:01:08

@sziddhárta: :)
Ha meg azt mondom, hogy itt a jobb a bal, a bal meg a jobb... lehülyéznek.
Ezzel a szöveggel lehetne tüntetni ellenük! Egy valódi kommunista kikérné magának, hogy ezeket annak mondja bárki :D

reality 2009.04.06. 14:07:11

@Malachi: Á, csak próbálják valakin elverni a port. :)

georg 48 2009.04.06. 14:12:46

Kérdem én, milyen párt az, amelyik egy héttel ezelőtt megválasztja elnökét 95 %-os többséggel, az lemond, majd egy hét múlva Ildikót választja 92%-al? Vicc.És az Internacionale? Hát végig kell nézni az arcokon. Illetve a korosztályon. Azthiszem szívesen énekelték volna a Vörös Csepelt, vagy a Hej te puska, puska vagy-ot. Szédi!!!

elfelejtette 2009.04.06. 14:19:59

@georg 48:

"És az Internacionale? Hát végig kell nézni az arcokon. "

Hát igen, és még csak nem is az adja a kontrasztot, hogy az utódpárt rendezvényén éneklik, amelyik azt sem tudja, hogy ő most büszke a múltjára vagy sem. Inkább az, hogy két milliárdos megszorításokhoz készülődvén az éhes proletárt biztatja felkelésre.

Nagyon perverz.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.06. 14:28:13

@cooper:

>A közvélemény kutatások szerint a választópolgárok közel 50% nem akarja egyik, jelenleg is parlamentben ülő párt egyikét se:

Nem. A közvél. kut. szerint a vál.polg.k közel fele nem akarja, hogy a kérdezőbiztos előtt valamelyik, jelenleg a parl.ben ülő párt egyikét választónak tűnjön. Kevésbé cinikusan: a vál.polg.k közel fel azt gondolja, azt hiteti el magával magáról, hogy nem akarja egyik parl.ben ülő stb.

Vannak tét nélküli helyzetek, amikor a hiúság nagy úr. Vannak téttel rendelkező helyzetek, amikor a hiúság kisebb úr. Az előbbiekben az emberek egy jelentős része azt állítja, hogy kifinomultságban, jó ízlésben és igényességben, valamint önállóságban magasan felette állván a mocskos pártpolitikának, ami a birka tömegnek való, ő nem szavaz / jobbikos / elempés. Az utóbbiakban pedig mérlegeli, hogy melyik a kisebbik rossz, és szavaz. Szerintem az uniós választás magas részvétel mellett azt az eredményt fogja hozni, hogy a harmadik álláspont (sem emeszpé, sem fidesz) lényegében súlytalan annak ellenére és nem ellentmondásban azzal, hogy a nagy pártok politikája iránt széles körben elterjedt undor és bizalmatlanság tapasztalható. Így működik egy kortárs demokrácia nagy gyűjtőpártokkal. Ebben semmi magyar vagy 2009-es sajátosság nincs.

>Orbán és pártja populista és hazug, ugyanúgy mint a másik oldal, az Mszp. Persze igaz ez az SZDSZ-re, MDF-re is. meg persze a bigott kis semjén formációra is.

Tehát a politika hazug. Welcome to Realworldistan.

netsrot6 2009.04.06. 14:28:18

Az anyád volt közröhej tárgya amikor megszűlt!!!

.com 2009.04.06. 14:47:15

@netsrot6: Te hogy keveredtel ide? Bezart a Velvet, kemeny gyerek?

Alex_79 2009.04.06. 14:48:32

Nekem a B. Gordon mesélte egyszer, hogy sok cégnél foglalkozott válságmenedzsmenttel és a legfontosabb feladat, hogy a válságkezelést mindig felülről kezdjük el... Ennek értelmében az egész bagázsnak kellene távoznia, különben minden ugyanúgy folytatódik mint eddig.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.06. 15:19:24

@Boka1:
A megrontás alatt seggbekúrást értettem. Jó, jó, a seggbekuki sok, de egy szopás erejéig kitart a nemzeti érzületed?

elfelejtette 2009.04.06. 17:09:48

Hospinvest csődvédelmet kért, mert a CIB lefoglalt egy nagyobb összeget, amit az OEP-től betegellátásra utaltak át. Nem mondom, hogy ennél nincs lejjebb, de jó lenne már látni, kábé hol és mikor jön el.

Syr Wullam 2009.04.06. 21:47:16

A Gyurcsány által ölelgetett mami Ferge Zsuzsa volt, ha jól láttam. Ő énekel előre a Gordonkának? Mit? Ez a sarc lesz a végső? Beszarás, komolyan.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.06. 21:56:13

@Syr Wullam:

Ferge Zsuzsa a napokban mintha nem értett volna egyet a megszorításokkal. Rosszul emlékeznék? Vagy nem ő volt mégsem Gyurcsány túláradó szeretetének célpontja? Vagy meggyőzték?

Syr Wullam 2009.04.06. 22:00:30

Akkor ki volt a néni a videó elején? Kiköpött (pun intended) F. Zs.

Syr Wullam 2009.04.06. 22:02:17

Ah, nem F.Zs. :-( Pedig a koncepijómba illett volna. ;-)

Syr Wullam 2009.04.06. 22:03:58

... koncepcijómba ... hehe

Szorgos Lajhár 2009.04.07. 18:02:23

@Boka1: Sajnos az antalli idők óta vége a normális, józan vallás- és egyházkritikának. Lekommunistáznak, ha megírod a lesújtó véleményedet a mo.-i katolikus egyház bornírt, képmutató vén marháiról, netán a reformátusok számomra elviselhetetlen nacionalizmusáról. Hab a tortán, hogy az egyházi vezetők jó része besúgó volt, tisztelet a kivételnek.

Szorgos Lajhár 2009.04.07. 18:12:32

@VIKUNYA: Erről van szó. Antall idejében úgy tűnt, hogy a Horthy-korszakhoz hasonlóan az lesz a jó magyar, aki fennen fitogtatja, mekkora fenenagy keresztény/keresztyén. Sajnos az orbáni 4 év - amely alatt a gazdaság újjáépítését, az életszínvonal emelését illetően épp hogy elkezdődött valami, a millennium ürügyén sok + dolog (műemléktemplomok helyreállítása) mellett rossz, főleg Szt. Istvánt ábrázoló szobrokkal árasztották el az országot. A zalaszentmihályi angyalt pl. ki látta, hogy valami borzalmat említsek??? A koronaMÁSOLAT esztergomi hajókirándulása pedig olyan klerikonacionalista szupergiccs volt, amelyhez fogható Horthyéknak eszükbe sem jutott volna. A Korona szakrális volta éppen láthatatlan voltában rejlett, noha mindenki tudta, hol őrzik. A nagyanyám pl. sohasem látta, mert amikor Carter visszaadta, már túl öreg volt ahhoz, hogy elcibáljuk a Nemzeti Múziumba. (A nagyapám IV. Károly koronázásán kivezényelt ludovikásként látta.) 1938-ban egy teljes napot álltak sorban, amikor az eucharisztikus világkongresszus alatt közszemlére tették talán egy vasárnapra.

Szorgos Lajhár 2009.04.07. 18:54:35

@Csavarhúzós: A szocik csak a "vezetési válság" és a miniszterelnök-keresési kutyakomédia miatt nem csaptak le Orbán beregszászi beszédére. Hogy lehet ekkora labdát adni az ELLENSÉGNEK? Persze némi konszolidációt követően beindulhat az "Orbán 50 millió ukránt akar betelepíteni" gyűlöletkórus. A szadi pedig Bajnai GYURIKA támogatásával bebiztosította magának a nagyon tudatos maszop-szavazók egy részének listás voksát, amivel ismét megkapja az 5,000000001%-ot.
süti beállítások módosítása