Isten, liba, börtön - Reakció TV
2009. április 03. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Isten, liba, börtön - Reakció TV

 Tegnap este Zugligeten sétálgattunk - a belvárost már igyekszünk elkerülni -, de sorsunkat nem kerülhettük el, megint Morvai Krisztinába botlottunk. És Lelky Lolába, aki hozzánk hasonlóan buzgón kamerázott, így közösen örökítettük meg az utókor számára a Bajnai Gordon háza elé szervezett Jobbik-tüntetést.

 A videó megint túl hosszúra sikerült, így összefoglaljuk a lényeget. A Jobbik nem kedveli a balliberálisokat, és Bajnai Gordont se. Így összefogást hirdet a Fidesszel: a párt a Gárdával együtt részt vesz a Fidesz független civil szervezetek vasárnapi tüntetésén, de elvárja, hogy Orbán Viktor is jelenjen meg a Jobbik-rendezvényeken. Ami 2002 óta zajlik, az a magyar holokauszt, ezért libát kell tépni. Morvai Krisztina emellett új keresztény teológiát dolgozott ki: eszerint Krisztus igéi alapján szeretni kell mindenkit, kivéve a komenistákat és a libatolvaj Bajnait. És államosítani kell. És sün.

 Egy új jelenségre is felfigyeltünk: a radikális jobboldal mára egyértelműen a hazai szóviccgyártás első számú letéteményese lett: ezt bizonyítja a zseniális „Bajnai Kordon” és „Ludas Mutyi” szókapcsolat, valamint a „BAJnai - nomen est omen” tábla, de a videó végignézői más remekművekkel is találkozhatnak. 

 A türelmetlenek kedvéért, akik egy pornójelenetet sem tudnak végignézni, a tüntetés néhány képben:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr651043083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 08:37:12

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
ha még hozzáveszzük ezt:

www.hetivalasz.hu/cikk/0904/szalasit_elteti_magyar_garda

Spányi Antal hírét vette, hogy elődje, Prohászka Ottokár halálának évfordulóján Székesfehérváron a Magyar Gárda Mozgalom koszorúzni fog a püspök szobránál, mi több, az alakulat Csongrád megyei szervezete Prohászka Ottokár Zászlóalj néven működik és tesz közzé botrányos mondatokat. A püspök elhatárolódik.

Azok a mondatok viszont, melyeket a zászlóalj honlapja mindehhez kommentárként hozzátesz, minden civilizált ember számára egyértelműen vállalhatatlanok. „A Hungarizmus politikai feldolgozásában és elnevezésében a vértanú Szálasi Ferenc maga is Prohászka Ottokár szellemiségéhez igazodva rajzolta föl ezt a Célt, de ő mutatta az Utat is hozzá - az élő Szálasi! Világos, tiszta, igaz meglátásait nem tudja betakarni a gazok által a vértanú számára megásott sáros és jeltelen sír. A hungarizmus él, világít, irányt mutat, minden tagadással és tipró terrorral szembe, az ifjúság vérének örök lendítő-erejével" - olvasni a szervezet weboldalán.

medve2 2009.04.03. 08:58:19

Azért filózok, hogy elmenjek-e a hétvégi tüntetésre, mert ezek bejelentették, hogy ott lesznek. Semmi kedvem gárdás egyenruhás félőrültekkel együtt lenni, semmi kedvem meghibbant morvaikrisztinákkal tömeget alkotni. A baj csak az, hogy ugyanakkor tisztele Fricz Tamásék kezdeményezését.

zoli29 2009.04.03. 09:09:00

Az első 10 mp után meg kellett állítanom, annyira fájt.

De hozzá kell tenni: ez csak következmény, mégpedig elsősorban az elmúlt 3 év következménye.

zoli29 2009.04.03. 09:13:04

@medve2:

Bennem Szöőr Anna és a Gój Motorosok kapcsán merültek fel hasonló kételyek, ettől függetlenül biztosan ott leszek.
www.youtube.com/watch?v=d502_L1WZD4

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.03. 09:15:51

@medve2: Hát ja, ez a demokrácia nevű izé oda-vissza, keresztül-kasul k. nehéz dolog. Mert nyilván a hibbantaknak is joguk odamenni. De akkor meg rendes embernek tényleg nem akarózik. Legalább is a szervezett lükékkel együtt nem. Közben meg csak kéne az a nyomatékos üzenet, ha nem is azért, mert ez bármilyen hatással lenne Gordonra, vagy bárkire, de legalább majd ne cseszegethessen a gyerekünk, unokánk, hogy aszondja: baszod nagyapó, még egy csoffadt tüntetésre se voltatok képesek, mit jár a pofátok? Szóval nehéz dolog ez. Talán jó alkalom megtanulni, hogy az elmeroggyantakat a szerveződésük csirakorában, üstöllést kell hangos köznevetség tárgyává tenni, hogy efféle közterületi elgárdásodás, elárpádsávosodás ne is fordulhasson elő. Ettől persze nem lesz kevesebb a hibbant. Csak valahogy elejét kéne venni a hibbantak szervezkedésének. Idejekorán kell kinevetni őket, amikor még emiatt inkább elszégyellik magukat, mint sem laposra vernek érte.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 09:20:38

Engem, ha nem csak a ködevők vannak, és van számottevő normális is (a fideszes középjobberek tudnak egyébként kibírhatatlanok lenni), nem zavarnak a gój motorosok meg még morvaiék se, szarok bele, hogy csatlakoznak, csak ne sajátítsák ki. Szóval ne legyen az ember finnyás.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.03. 09:25:44

@Dr. Zerge: Jól foglaltad össze azt amit kb. én is gondolok ebben a témában.

Rossz a szájízem attól, hogy ezek a hibbantak is ott lesznek, de ez most jóval fontosabb annál, minthogy patikamérlegen mérjük ki a szalonképes, nem szalonképes címkéket.

Bármilyen hibbant is a gárda meg a jobbik, a kormány és az mszp/szdsz jóval rosszabb.

polom13 2009.04.03. 09:28:49

Morvai Krisztina 2006 ősze óta harctéri sokkot kapott a nagy Gyurcsány-ellenes harcban és szellemileg teljesen összeomlott.
Ennek ellenére a tüntetésre el kell menni.lesz ott néhány rossz arc, de hát az ország nem állhat csupa klasszika-filológusból :)
A Jobbik-hoz pedig ruszki pénz érkezett,mert ők is tudják,hogy könnyebb 100ezer kiborult jobboldalit leválasztani a Fidesztől, mint visszacsalogatni 100ezer kiborult szocit a maszophoz.
4.99%-ny jobbos (1% szélsőjobb zombi+3.99%radikális),majd megint beleszavaz a nagy büdös semmi kelős közepébe,nehogy már egyszer a Fidesz 2/3-dal győzzön!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.04.03. 09:32:26

A második képen azon az előemberen mennyire rideg a Nike bézbólsapka? Á-ru-ló!
A balszélső kiscsajon meg mintha úttörőnyakkendő lenne. Á-ru-ló!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.04.03. 09:40:41

muszájka vagyok nagytudású ismerősöm tudását közkincsé tenni, valaki tudja-e hogy mi volt a válasz amikor megkérdezték a Gordont, hogy nem-e érez felelősséget?
B. G. jelenlegi miniszterelnök jelölt párton kivüli:" sajnos nem értettünk a libákhoz" köszönjük, köszönjük, és pártos tapsolást kéretik holnapra elpapolni:)))

zoli29 2009.04.03. 09:42:30

@Úlfhéðinn:

Kár azért a csinos kiscsajért, aki a videón felkonferálja Morvait...!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.03. 09:44:31

@br: Nem egészen. Az odáig rendben, hogy van ügy, van alkalom, amikor rohadtul ott kéne lenni. Eddig o.k. Hogy aztán a konkrét ember, a konkrét alkalomkor, konkrétan ilyen társaságban tényleg ott is tud-e lenni, az egy másik dolog.

De nem is ez a főcsappásiránya annak, amit írtam. Hanem az, hogy de bizony, és éppenséggel hogy rohadtul patikamérlegen kell kiporciózni, és még jó időben, ki mit érdemel. És az így nyert eredményhez rohadtul konzekvensen ragaszkodni kell. Akkor nem állhat elő efféle dilemma, hogy egyrészt ott kéne lenni, másrészt meg a fene akar ezekkel.

Félreértések elkerülése végett, hülyék mindig vannak, pár %-nyian. A szervezett hülyeségnek kell idejekorán elejét venni. Vagy - mint a Jobbik (és csatolmányai) esetében - egy szervezet elhülyülésének, mert azt be kell ismerni, nem ekkora faszságnak indult ez annó.

És ez a szép kerekre hízott fogytékosgyűjtemény éppen arra jó példa, hogy minden efféle elvi sarkalatossággal kapcsolatos apró kezdeti hezitálás, pillanatnyi politikai érdekkeresgélés, csak rossz eredményre visz. Persze ez a történelemben jártasabb júzereknek már nélkülük is bőven világos volt, de mind1, örüljünk, hogy adott a friss szemléltető példa...

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.04.03. 09:46:10

Jó kis szelepkarbantartó megmozdulás volt.
Ilyenkor jól megmongyuk, aztán haza lehet menni. És ott volt Ő is meg Ő is meg a Krisztinka is, szóval jó volt na.
Volt kereszténység meg táblás liba - tolvajok és börtön. Mindig ilyen helyeken kell rendezni, ahol jó a levegő - nyugtató sem kell ma éjszakára. Na viszlát...!

zoli29 2009.04.03. 09:47:48

Szögezzük le, hogy Morvai Krisztináék nincsenek a szervezők között, és ő nem is fog felszólalni!

Samott 2009.04.03. 09:51:33

Komolyan megilyedtem ma reggel miattuk, jovok Vecsesen fel nyolc korul a 4-esen, az iskola elott kek villogo, lassitunk... komolyan azt hittem hogy elutottek egy gyereket... de csak harom autoval demonstralt nehany barom... igazan valaszthattak volna valami mas helyet is a hulyesegukhoz. Viszont le a kalappal a rendorok elott, csak lassitanunk kellett siman elvezettek a forgalmat a seggfejek mellett...

Netuddki. 2009.04.03. 09:52:02

Morvai egy mentálisan kihívásokkal küszködő.

Ludas Gordi vót mán?

nevetőharmadik 2009.04.03. 09:52:35

Istenem... mennyire késő...

medve2 2009.04.03. 09:53:17

@dszg: És ha megjelennek a zászlóikkal és egyennruháikkal, akkor szerinted nem sajátítják ki. Vagy ha elkezdenek gágágázni?

medve2 2009.04.03. 09:54:37

@polom13: Oh, ez a kétharmad! Mennyire boldog lennék már egy sima kormányváltástól!

medve2 2009.04.03. 09:57:26

@Zoli28: Akkor Fricz Tamás szólítson fel mindenkit, hogy pártzászlót hagyja otthon és ne egyenruhába jöjjön.

states 2009.04.03. 09:57:50

Az várható volt, hogy megpróbálnak rátelepedni a vasárnapi tüntetésre, az Bajnaiék érdeke, hogy tudjanak gárdistákat mutogatni a lakájmédiájukban. Bárha több százezren lesznek, akkor mindegy, hogyan manipulálnak. Mindenesetre jó lenne, ha a szervezők résen lennének, és elhajtanák ezeket az idiótákat...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.04.03. 10:01:31

Szegény Gordon, hát hiányzott ez neked?

zoli29 2009.04.03. 10:03:18

@medve2:

Nem tudom, megtették-e, de ha megteszik, akkor egyrészt azt fogják kapni, hogy Gyurcsány szekerét tolják, másrészt szarni fognak a felszólításra.

De egyetértek states-szel: sokan kell lennünk, és akkor párszár gárdita nem tudja elkúrni.

smalladam 2009.04.03. 10:03:41

@Úlfhéðinn: a nájkisapkás ember minden tüntetésen ott van, ő varratta asszem az egyik legnagyobb árpádsávos zászlót. ahogy a fotón szereplő többi arcok között is van egy pár ismerős.

zoli29 2009.04.03. 10:04:02

párszár gárdita = párszáz gárdista

pierre bayle 2009.04.03. 10:08:26

Végre sikerült találnom egy cikket (az Origón), amely elnarrálja a híres libatolvajlás hiteles történetét. Hát nagyon jobbernek kell lenni ahhoz, hogy ezért legyilkosozzuk Gordont. Inkább Papp Lajos házához kéne menni, aki megölte tudjátok kit, azt a hokizót. Meg a Vatikánba, mer a pápa meg öli a négereket a gumióvszer tiltásával.

tevevanegypupu 2009.04.03. 10:08:50


Nevetsegesnek tunnek, csak eppen azt felejtjuk el, hogy ezek a "libasok" tonkrementek, belenyomorodtak Bajnaiba.. Az, hogy az ugynek semmifele kovetkezmenye nem lett, es egy ilyen ember lesz Magyarorszag miniszterelnoke egy masik vilagraszolo csalo utan - es ellene senki nem tiltakozik - tulajdonkeppen ezeket az embereket bizonyos mertekig hosies szinben tunteti fel. Nagy kar, hogy a felhaborodasukat olyan szemlyekkel kapcsoljak ossze akik elfogadhatatlanok.

De akarhogy is nezzuk, a jogtalansagok, torvenytelensegek ellen tiltakoznak. Mennyivel nevetsegesebbek ezek az emberek, mint a Magyar Demokratikus Charta vagy a hivatasos szuperertelmisegi alairok, akik mondvacsinalt urugyekkel jonnek ossze? Az "elit", akik az orszag szellemi iranyitasat kepzelik a kezukben tartani, es korlatlan lehetoseget kapnak arra, hogy nezeteiket publikaljak? Amik elferditettek, mondvacsinaltak es arra szolgalnak, hogy fenntartsanak egy hazug, csalo rendszert?

Mennyivel nevetsegesebb Morvai Krisztina mint Vasarhelyi Maria aki az ES-ben irkal, vagy eppen Lendvai Ildiko aki az Orszaghazban mond elfogadhatatlan hulyesegeket es meg meg is tapsoljak oket?

Tengertánc (törölt) 2009.04.03. 10:10:45

@states: lakájmédia.:))))))))))) te észlény...annyira röhögtem.:))) Még vannak emberek, akik itt tartanak??? Szerencse, hogy a fidesznek nincs ilyenje...ill. momentán jóformán csak neki van saggnyaló médiája.

Amúgy én pedig még mindíg azt mondom, hogy Morvai Krisztinának az a bizonyos...khm...darab hús hiányzik a lába közé, ami a férfiaknak van. Frusztrált kóró. Tragikus lenne, ha ez a szerencsétlen lotyó kikerülne Brüsszelbe.

A Gárda nem zavar. Véleményem szerint 80-90%-ban szellemileg visszamaradt, vélhetőleg olvasni nem tudó, írástudatlan emberekből áll. Nem kapirgálnám, de nem csodálkoznék azon, ha kiderülne, hogy sok köztük a bűnöző vagy a büntetett előéletű személy.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 10:11:25

Ti tényleg nem fogjátok fel hogy épp összeomlik a világgazdaság???!!! A Gárdába sok ijesztő arc belép, az igaz, de egy összeomlás közepette a ti bölcsészagyatokkal nem sokra megyünk, szervezett rendfenntartóerővel viszont valamire igen (sok más mellett), főleg, ha még fegyelmezni is sikerül majd őket...
Vagy azt hiszitek, hogy a fideszes lózungok tényleg megvalósíthatók és fidesz-kormány esetén nem is lesz szükség megszorításokra?
Ha orbán a miniszterelnök, akkor az USA vissza tudja fizetni adósságait, a GM nem megy csődbe, a bezárt kínai gyárak ezreiben beindul a termelés? Az orosz gázmezőkből az elmaradt beruházások ellenére jön majd gáz?
Megáll az olajkimerülés és globális felmelegedés?

Mindegy, szép álmokat nektek.

sprenczl 2009.04.03. 10:11:39

Tán ha nem nyúlta le volna a zsúrfiú a mások pénzét, akkor az ilyen tüntetők nem őt szeretnék megnyúzni. Nem vagyok biztos benne, hogy túléli....

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:12:14

Vasárnapi tüntinek nincs sok értelme:
-Bajnait megválasztják akkor is
-Előrehozott választás most jegelve van (Eus választás + 70 nap a legkorábbi dátum)
-Ingadozó szavzók nem szeretik az ilyen "erőszkos" gyűléseket
-Rászerveződnek Vonáék

Mindegy ,én nem értem miért kell most ez.... ( lehet bennem van a hiba :) )

zoli29 2009.04.03. 10:12:26

@tevevanegypupu:

Ugyanolyan nevetséges mindkét társaság, csak máshogy.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.03. 10:14:57

@pierre bayle:

Igazi sikersztori volt a Hajdú-BÉT, ugye? A technokrata haladó szakember minden problémát megold.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:15:42

@Arma Gedeonka:

Nekem " jogász agyam van" ( persze ,még nincs kezemben a diploma:) ) Van egy érzésem ,hogy bármelyik örző-védő kftnek jobban kiképzett emberei vannak...

ApukadHUN 2009.04.03. 10:15:53

ezek vazzeg úgy néznek ki, mint akiknek tényleg van megtakarításuk:)

states 2009.04.03. 10:17:34

@tevevanegypupu:
Csak az a baj, hogy az ÉS-t és Vásárhelyi Máriát a kutya sem olvassa, ha viszont vasárnap megjelennek a Hősök terén a gárdisták, akkor sikerült lejáratni az egész tüntetést, mert azt fogod látni hetekig a közszolgálati tévében, hogy Fidesz-gárdisták akarják Dunába lőni a jóságos és hazaszerető Gordonkát, aki egy forintért menti meg a hazát...

Boka1 2009.04.03. 10:20:20

Az én rokonaim ott a vidéken azt mesélték akkor, hogy 2 évvel Gordonka érkezése előtt már baj volt a Hajdu Bét-el, de pl. sok libás, amikor látta, hogy gond lesz máshova szállított. Persze a libatenyésztők között is van a " má' megszoktuk, hogy a Jóska gyün, oszt viszi a gácsért " tipusú gazda, de öngyilkosság emiatt nem volt ( bár lehet, hogy pár feles után valaki máshogy látta a világot ).

Ha Gordonka megcsinálja ezt a jobboldali programot, akkor sosem lesz gondja az elhejezkedéssel. Kérdés, hogy az Mszp és Fidesz marxista tagozata a szakszervezetekkel és radikális szervezeteivel mikor félemlíti meg Bajnait ! Aki ezeket a lépéseket felvállalja, azelőtt le a kalappal !

Boka1 2009.04.03. 10:20:53

elhelyezkedéssel, mert automatikus tárgyeset

zoli29 2009.04.03. 10:21:49

@Admiral William Adama:

Nem biztos, hogy hiba van benned, csak máshogy gondolkodsz.
Én nem azért megyek el, mert biztos vagyok benne, hogy emiatt nem választják meg Bajnait (ahhoz nagyon meg kellene mozdulnia a népnek), hanem egyszerűen azért mert azt akarom, hogy a hallassam a hangom.
Vona meg le van szarva. Arra épül rá, amire akar, nem lehet mindig ezen agyalni, mert ennyi erővel ki sem szabadna mozdulni a lakásomból, mert ha az utcán vagyok, akkor már szélsőjobbernek néznek.

pierre bayle 2009.04.03. 10:21:51

Szia Elpet,

nem olvastad, amit írtam? Csak annyit, h tán nem kéne gyilkosozni.

States: én olvasom az ÉSt, meg VM-et. Elég hisztérikusan fogalmaz néha, de létező dolgokra hívja fel a figyelmet.

magyar-magyar szótár 2009.04.03. 10:22:09

Ekkora kommunikációs támogatás Gordonéknak milliókba kerülne, viszont a Jobbik ingyen, sőt, támogatja a drágát.
Jelzem, az original verzsönben még Ludas Matyi volt Gordon, csak aztán lehet, valaki megnézte a youtube-on, mi is az a story...
Különösen azok a drága & jópofák, akik pirosfehérsávos sálat is szioveskedtek Gordon kmmunikációja üdvére betűrni. Mert az ilyenek a lekommban már: "Árpádsávos zászlókkal tüntetők" -lesznek.
Ugyanezek az önellenható taplók sziveskedtek Surányi házál is támogani a Központi Komuunikációt.

medve2 2009.04.03. 10:22:32

@tevevanegypupu: Nem nevetségesebbek, ebben igazad van. csakhogy akkor nyerünk, ha olyanok is csatlakoznak, akik nem ránk szavaztak. Ezért kártékony a hibbant Morvai és feketruhás bohócai, no meg az iráni csúzlija.

magyar-magyar szótár 2009.04.03. 10:23:36

Ami tragikus ebben az önellenható baromkodásban, hogy éppenséggel betakar a HajdúBÉT sztoriba, és ezekre mutogathatva moshatja ki magát TervGordon.

hiba 2009.04.03. 10:23:39

Tisztelettel figyelem azokat az embereket akik a tavasz első szép hétvégéjét politikai tüntetésen töltik a füvek, rügyek és kövek társasága helyett. Lelkiismeretemet azzal nyugtatom, hogy a gyógyszereiket az én adómból is támogatja az állam.

Azt viszont árulja már el valaki, hogy mi f.ért lenne érdeke megbuktatni a Fidesznek azt az embert, aki helyettük meghozza azokat a népszerűtlen intézkedéséket, amelyeken ők 1 év múlva kicsit lazítva vagy nem lazítva, csak megideologizálva bealapozhatják 8 éves kormányzásukat.

medve2 2009.04.03. 10:23:57

@Arma Gedeonka: és ez a szervezett rendfennttartó a retardált gárdások lennének?

medve2 2009.04.03. 10:24:49

@Admiral William Adama: Azért, hogy kivegye a szelet a Jobbik vitorlájából. Gondolom.

medve2 2009.04.03. 10:27:07

@hiba: Honnan vszed, hogy ez az egyetlen járható út? Mi ez a megszorítósdi kultusz?

eN 2009.04.03. 10:27:29

@pierre bayle: VM mint létező dolgokra rámutató elitértelmiségi? ezzel az erővel a Lipót összes (volt) kezeltje is írhatna ugyanoda

Boka1 2009.04.03. 10:28:17

"ennyi erővel ki sem szabadna mozdulni a lakásomból, mert ha az utcán vagyok, akkor már szélsőjobbernek néznek."

Aki most éppen szélsőbal nézeteket vall. Szerintem a radikálisokat könnyen fel lehet ismerni., pl. biztonságiőr arc és testalkat, férfi létére hosszú haj, összefogva, és az elmaradhatatlan körszakáll.

tevevanegypupu 2009.04.03. 10:29:22

@medve2:
egyetertek csak a viszonyitas kedveert mondom. A baloldal - illetve az amit annak hisznek - naponta szorakoztat bennunket sokkal latvanyosabb es raadasul sokkal veszelyesebb hulyesegekkel. A hatalom es az iranyitas az o kezukben van. Morvai es gardaja csak szereplo, de nem meghatarozo tenyezo az emberek eleteben.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:29:29

@medve2:

- Ok ,ezt én is értem . Csak én abból indultam ki ,hogy az átlag magyar ember jobban szereti a langyos pisi eseményeket. És ezek az emberek többen vannak ,mint Vonáék.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.03. 10:29:37

@pierre bayle:

Szia pierre. Gyilkosozni a bíró gyilkosozzon ítélethirdetéskor. Viszont a gyilkosozáson való műfelháborodás nem kéne elvegye annak élét, hogy itt valóban nem egy fényesen sikerült projektről van szó, a mindent elsöprő szakértelem ellenére.

eN 2009.04.03. 10:29:56

@hiba: bizony, csak egyetlen út van, a Haladás útja. Aki arról letér, fasizálódás lészen annak útja. kell ez nekünk, fél lábbal weimarban?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 10:30:06

@medve2: nem teheted föl mindigf a kérdést, hogy "és mi lesz ha". Ez amúgy sztem kicsit léccámfüggő. De mi lesz ha odafelé rámesik egy tégla és meghalok. Ismerjüka bandát, meg kell oldania aszervezőknek, hogy ne nyúlják le. a gágázásuinem érdekel,. én nem vagyok finnyás, tapostam már könnygázt, tojok a széljobbra. Ha nem ők a főnökök, szarok a jelenlétükre.

states 2009.04.03. 10:30:26

@pierre bayle:
Én is olvastam az ÉS-t 20-25 évvel ezelőtt, akkoriban a legjobb értelmiségi hetilap volt. Mára a balliberális kormányok lélegeztetőgépére kötött újság lett, ennek megfelelő szellemiséggel...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:31:51

@Boka1:
Az mszp -nek nincs jobboldali programja (sőt semmlyen programja sincs). Látom szeretnéd azt hinni , de sajna ez nem így van . JÓ NAPOT KÍVÁNOK ! :)

yafet 2009.04.03. 10:33:41

Érdekes! Megint el akartátok kerülni Morvait és a Gárdát, de megint beléjük botlottatok.

Erről eszembe jut egy vicc a vadászról és a medvéről, aki mindig megbassza a vadászt ha az nem találja el:
"Ej vadász, vadász nem vadászni jársz te ide:)"

medve2 2009.04.03. 10:34:30

@yafet: Nekem meg összeesküvés elméletek jutnak eszembe.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.03. 10:35:58

Liba, liba, liba .... gá-gá-gá .... OMG!!!

Miért kell ennyi hülyeséget hányni???

hiba 2009.04.03. 10:35:59

@medve2: Mivel szabad időmben nem makrogazdasági mutatókat elemzek, kénytelen vagyok érdekes ujságcikkekre hagyatkozni, amely azért a kiadó mögött álló érdekcsoportoktól függetlenül azt mondják, hogy minden megoldási szkenáriónak vannak meglehetős népszerűtlen akciói. De ha csak OV kijelentését vesszük a nyugdíjak befagyasztásáról, biztosak lehetünk benne, hogy évekig a nyugdíjasok megnyomorítójaként szerepelne bizonyos helyeken. Ha ezt a lépést most BG teszi meg a porcelánboltban, azzal csak jól járhatnak hosszútávon.

tevevanegypupu 2009.04.03. 10:36:12

@states:
Azert olvassak az ES-t, szemmel kell tartani az ellenfelet.(:
Sajnos nem lehet megtiltani senkinek, hogy tuntetni menjen, es a modszereket sem lehet megvalogatni. El kell turni, hogy szelsojobboldaliak es egyeb eltekeredettek ugyanugy felhaborodjanak Bajnain es ezen az egesz orultsegen, ami mar evek ota tart kormanyzas cimen. A baloldalnak meg joga van ezt kihasznalva megprobalni lejaratni az ellene tuntetoket. Ez van.

medve2 2009.04.03. 10:36:17

@dszg: OK. Irigyellek. Csak aggódom.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 10:37:12

@pierre bayle: a pápáról szállj le. És nézz utána, mit is nyilatkozott pontosan a repülőn. Persze, nem voltak kedves mondatok a gumigyártóknak. De talán hamarosan lészen erről egy összefoglaló.

@Arma Gedeonka: te új vagy, aki még életében nem ovlasott minket? Ha nem tetszik, nem is kell.

@Boka1: ez nem jobboldali program. Hanem megszorító. Ha jobbos lenne, lenne benne adócsökkentés. Nevezzük néven a gyereket.

1. Kevesebb adó/kevesebb torta - ez volna a klasszikus piacpárti reform

2. Több adó/több torta - ez pedig a klasszikus jóléti állam

3. Kevesebb adó/több torta - ez valami olyasmi, amire nem nagyon tudunk példát...

4. Több adó/kevesebb torta - na ez az, amit a gyurcsányi "reformok" jelentenek, vagy inkább jelentettek volna, ha megvalósulnak.

konzervatorium.blog.hu/2009/03/31/a_reformer_aki_sohasem_volt_az#more1038231

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 10:38:27

@hiba: a Fidesz szerint növekedéspárti programmal a növekedés kitermeli magát és nem kell megszoítani. Ezzel vitatkozni lehet, de ők így gondolják.

medve2 2009.04.03. 10:38:52

@Admiral William Adama: Ebben igazad van. Viszont a törzs jobboldali szavazóbázis meg szeretne tüntetni, ez is tény. Ráadásul joguk van hozzá és még igazuk is van.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:39:36

@hiba:

Én csak félve jegyezném meg ,hogy állami nyögdíj nem kéne. Épüljön a rendszer 2 dologra
A, magánbefizetés ( ha akarod ,de nem muszáj)
B, eltartód kap utánnad adókedvezményt ( lenne családösszetartó ereje :D )

states 2009.04.03. 10:40:20

Szeretnék már végre egy olyan miniszterelnököt, aki felveszi a fizetését, külön hányok azoktól, akik úgy kezdik a kormányzást, hogy ők nem veszik fel. Tehát irány a Hősök tere vasárnap...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:42:04

@medve2:
Önző módon választási matek szempontjából néztem :( , jó lenne nyerni végre :D

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 10:42:19

@hiba: továbbá ha most kormányr keülne és akár megszorítana, akér nem, utána nem mondhatnák a Fidesznek, hogy beleül a jóba, miután mások megcsinálták a piszkosmunkát. Viszont Bajnai után nekem Fidesz-győzelem esetén se jöjjenek nekem iylen retorikával a balosok, ők vállalták a "válságmenedzselést".

Netuddki. 2009.04.03. 10:45:00

@Arma Gedeonka: Jajj, Te nem gondolod, hogy ez az egész gárda dolog pont amiatt van, hogy a jobbérzésű állampolgárok pont miattuk ne menjenek el az "államhatalom" ellen gyűlni?
Tulajdonképpen ez a párszáz gárdista pont a jelenlegi "hatalmon" lévők szekerét tolja a viselkedésével. Nagy nehezen, jó hosszú idő (!) után sikerült csak betiltani (?) az egyesületet. Ami után mintha mi sem történt volna ugyanúgy parádéznak tovább. Na vajon miért?

hiba 2009.04.03. 10:47:08

@dszg: Nem ismerem a Fidesz programját (ezt most nem bolgárgyörgyi értelemben mondom), de ha csak józan parasztin gondolkozunk 1 éves megszorítás után, kisebb hiánnyal a növekedés párti program is könnyebben indítható akár. 1 év alatt semmi irreverzíbilis nem fog már történni ebben az országban, azon kívül hogy az MSZP leépíti önmagát.

Netuddki. 2009.04.03. 10:50:00

@dszg: Megszorítás, az megy. Gazdaságélénkítés, adócsökkentés az nem.

Mi akik bérből és fizetésből élünk, adót csalni nem tudunk vagy nem is akarunk, mikor fogunk már végre össze?
Az adócsökkentést hiába várjuk a politikusoktól.
Alacsonyabb adók kellenek, egyszerűbb és mindenkire vonatkozó szabályokkal!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.04.03. 10:50:54

Szóviccgyártás: ez vitathatatlanul a legpozitívabb oldala a kurucainknak. A kommunizmus helyett Hofi Géza szelleme kísért :)

Ami a Jobbik gazdasági elképzeléseit illeti: ezek nem lehet, hogy Horthy/Bethlen életműve helyett Marx/Lenin-t olvasnak? Kádár is csődbe vitte az államot, most se müxik. A konzi recept az lenne, hogy a legtöbb dolgot magad fizeted, az állam cserébe nem adóztat szarrá, mert magad döntöd el és osztod be a munkával keresett pénzed.

Na mindegy, én már rég nem igazodom ki, hogy valójában ki mit akar a magyar polityikában, hogy a pártcímke ellenére ki balos/jobbos....

hiba 2009.04.03. 10:51:42

@dszg: Ok, ezt értem, de ez egy szimpatizáns véleménye. A politikai párt célja, hogy programját minél jobban, hatékonyabban megvalósítsa. Leszarja ki mit mond, ha kétharmados többsége van és már kevésbé népszerűtlen intézkedésekkel is arra terelgethet egy országot amerre Ő szeretné. Ehhez pedig most ideális lenne ha 1 évig BG kormányozna óvatos Fidesz kereszttűzben. De ezt szerintem Ők is tudják. A mostani szervezkedések inkább a Jobbik leépítéséről szólnak.

Netuddki. 2009.04.03. 10:54:40

@hiba: Bakker! NE rajtam csinálják a megszorítást, és azokon akik idáig is fizették a cehhet! Tököm tele van már ezzel a megszorítós szöveggel.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:54:42

@Herr SturmLiberator: Jól látod , kb én is így gondolom :), ha egy jobbikos kommentelő szövegéből kiszeded ,hogy melyik politikust szidja, nem tudnád megmondani ,hogy vérnyugger baller írta ,vagy egy széljobber :D

tevevanegypupu 2009.04.03. 10:55:16

@medve2:
"de elrettentoek".;
Hat igen. A gyulolet es a szelsoseges megnyilvanulas csak indulatokat vezethet le, de nagyon ritkan ebreszt szimpatiat. A visszafogottsag mindig tobb..

zoli29 2009.04.03. 10:55:44

Szerintem egy új választás és egy 4 éves megbizatással rendelkező új kormány alapvetően megnyugtatná a befektetőket, és sok tekintetben új helyzet állna elő. Nagyobb mozgástere lenne egy ilyen kormánynak.

De a különböző kiadások befagyasztását, csökkentését valószínűleg akkor sem lehetne megúszni. Valószínűleg nem lenne szükség ilyen brutális csomagra, és a megszorítások szerkezetén is lehetne változtatni.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 10:56:12

Senki nem reagált a felvetésemre, hogy az egész világgazdaság van szarban. És az mitől van, ha ott nem Gyurcsány kormányzott? Mit fog ezen a Fidesz változtatni?
Továbbá vegyük észre, hogy világszerte és nyugatszerte protekcionista, autarkiás irányba tapogatóznak sokan, akár Sárközy-szinten is, ezt a vonalat pedig Vona és társai viszik nálunk. Ők a tökhülyék?

A vak is látja, hogy a Fidesz nem töri össze magát előrehozott választásért, valóban szeretnék, ha Bajnai végrehajtaná a programját, a maszop tán be se jut, nekik meg később kell a trágyakupacot átvenni, miközben gőzük sincs, mit kéne vele kezdeni.

Boka1 2009.04.03. 10:57:06

"ez nem jobboldali program. Hanem megszorító"

Nem ! Ez tipikus jobboldali program ! A megszorítás csak a pozitív hozadéka. Nem lehetne most megszorítésnak hívni, a anno sok-sok éve nem lett olna kieresztés. Ha eleve nem lett volna családi pótlék vagy 13. havi juttatás vagy nemtommilyen kamattámogatás, akkor most nem lenne visszavétel, hanem a gzdaság szépen kitermelte volna mgának ( persze sajnos munkából , ami a népünk számára fájdalmas ). Ebből a Bajnai csomagból nem tudnék olyat mondani, amivel nem értenék egyet, pedig szinte mindegyik érint.

states 2009.04.03. 10:57:17

Jó lenne, ha végre jönne egy olyan miniszterelnök, aki felveszi a fizetését és felelősséget vállal azért, amit tesz. Ellentétben ezzel a retardált barommal, aki miután csinált maga alá egy trágyadombot, hátrahagyva a klónját most elhúzott az MSZP-pártalapítványához, ahonnan majd a lopott pénzt osztogatja...

Arma Gedeonka 2009.04.03. 10:58:50

@Zoli28:

"egy 4 éves megbizatással rendelkező új kormány alapvetően megnyugtatná a befektetőket,"

Obama kormányzata most kapott 4 évre megbízatást , ez annyira "megnyugtatta" a befektetőket, hogy a FED már a saját államkötvényeiket vásárolja.

Ki bírtok látni a dobozotokból? Kik a befektetők? Hogy működik a világgazdaság egyáltalán? Helyesebben miért nem működik már?

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 10:59:11

@Boka1:

Ez még ettől nem jobboldali program. Mert ez eleve nem program . Látom még mindig nem érted :D

Netuddki. 2009.04.03. 11:01:11

@hiba: Politikusaink idáig sem adtak a látszatra. BG neve örökre összeforrt a libások megkopasztásával. Ezt a ziccert sem az utca embere sem a Fidesz nem fogja kihagyni. Azaz gyakorlatilag még egy év semmittevés jön. Már ha azt, hogy pont ő legyen a me ostoba módon mégis meg merik lépni.
A Fidesz ráadásul előrehozott választásokat akar továbbra is. Úgyhogy már e miatt sem fogják hagyni, hogy valami is történjen. Mint ahogy idáig se hagyták. Piha!

Boka1 2009.04.03. 11:01:33

Ez a fizetés nem felvétele szerintem egy gesztus a marxizmuson nevelkedett magyar nemzetnek, hogy : Ne tartsatok annyira szemét aljas tőkésnek, inkább visszaforgatom belétek.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:04:39

@Zoli28: @hiba: ha kell megszorítás, akkor is nagyobb a legitimációja, és biztosabb parlamenti többségre támaszkodnhatna egy előrehozott után. És aztán ha a Fidesz megszorítana is, azért utána nem megint az inaktíaknak kezdenének osztogatni talán, mint az MSZP tenné.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 11:04:55

@Boka1:
Csak ,hogy értsd. Itt még mindig a baloldali gazdaságpol ,meg társadalmi berendezkedés megy ,csak kevesebb pénzből. De semmi nem változik...

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:05:34

Bajnai erkölcsileg és politikailag alkalmatlan, méltatlan, a szocikat a választók ilyesmire nem hatalmazták fel, tehát le kellene mondaniuk, DE: bárki jön utánuk, a Bajnai csomag lényegében minden egyes "megszorító" elemét kénytelen lesz meglépni, és attól sokkal többet.
A lényeg a gazdaság feje tetejéről talpára álljtása lenne, hogy alapvetően azt lehet fogyasztani, amit megtermelünk és mindezt fenntartható módon, nem egyszer felélhető forrásokra alapozva.

Netuddki. 2009.04.03. 11:06:38

@Arma Gedeonka: "Senki nem reagált a felvetésemre, hogy az egész világgazdaság van szarban."

Akkor nem hallgatsz mostanában híreket. Ha akkora lenne a kaki, nem tudnának x trillió(!) dollárokat összedobni a fejlődő országok (muhaha! inkább saját maguk) megsegítésére.
Páran panamáztak a pénzügyi piacon, most párnak (látszólag) a tökére lesz lépve, oszt jó napot. A számlát pedig úgyis megint azok fizetik, akik idáig is (bér)rabszolgaként dolgoztak. Csak ezekután még kiszolgáltatobbak lesznek. The show must go on!

Azor 2009.04.03. 11:07:29

én nemtudom a reakciósokban mostanában mi ez a nagy radikál jobbos ellenesség, lassan azért kezd egysíkuvá válni az n+1 cikk.
értem én hogy ezzel ki lehet kerülni index címlapra, szuper, biztos sokan elolvassák tőle a bejegyzést, én is gondoltam rá de előbb belepillantottam a videóba de olyan amatőr módon van összehányva, hogy a cikket végül meg sem néztem :)

zoli29 2009.04.03. 11:08:16

@dszg:

Ha azt gondolod, hogy én az előrehozott választások ellen próbáltam érvelni, akkor félreértettél, vagy rosszul fogalmaztam ;)

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:09:23

@Zoli28:

persze, én is előrehozottat akarok. Csak arra utaltam, hogy az még nem old meg sokat önmagában. A Bajnai csomagot se teszi elkerülhetővé és a nemzetgazdaság produktívvá, fenntarthatóvá tételét sem teszi megkerülhetővé. Világos, hogy a világ fenekestől felfordulása idején a vezetést olyanok kezébe kell adni, akik ehhez legitimek. De nem tudom, milyen legitimek lesznek pl. egy földosztáshoz, adósságmegtagadáshoz, önellátó nemzetgazdaság kiépítéshez olyanok, akik most demagóg módon támadják bajnait elkerülhetetlen javaslataiért. Meg 14. havi nyugdíjjal is kampányoltak egykor. A jóléti államnak vége és ezt a Fidesz se merte még kimondani. Tehát ugyanabba a csapdába eshet, mint a szocik.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:10:55

@Azor: szerintem KKTT egyszerűen élvezkedik ezen :D@Arma Gedeonka: a világgazdaság ilyen.olyan működése erkölcsi kérdés. Nem a kapitalizmussal van a baj, hanem annak abszolutizálásával, a mértéktelen fogyasztással és a pénzpiacok elszakadásával a reaálgazdaságátóül. De én csak egy katolikus bölcsész vagyok.

zoli29 2009.04.03. 11:11:16

@Arma Gedeonka:

Persze, hogy az egész világgazdaság szarban van, ezt senki nem tagadja.
De csak nagyon kevés ország van olyan, államcsődközeli helyzetben,mint mi. A velünk együtt csatlakozott országok közül például mi vagyunk messze a legnagyobb kakikban, de ez ma már közhelynek számít.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:11:50

@Arma Gedeonka: nem is volt jóléti állam. CSak az adói voltak meg, az állam nem.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.04.03. 11:11:55

@Arma Gedeonka:
Ha eleve ezzel jönnének elő ,nem hogy 2/3 nem lenne ,de újra elkezdenék sütni a narancsosbuktát. (szerintem)

gyz 2009.04.03. 11:12:32

először azt hittem, egy újabb John Cleese-videó, de sajnos nem.

Az azért vicces, hogy még mindig vannak, akik szerint nem számít, hogy ott lesznek a tüntetésen ezek, mert nem szabad finnyásnak lenni.
Nem ízlés dolga azonban visszautasítani Morvaiékat, hanem erkölcsi kötelesség.

Kakula Zé 2009.04.03. 11:12:38

Nagyon jó a cikk Zelei! Klassz voltál annak idején a Magyar Hírlapban is.
Egyébként mondja már meg nekem valaki, hogy mit loptak el és kicsodák és mikor meg hogyan. Mert ez, hogy loptak már kicsit unalmas így mantraszerűen ismételgetve. Ha meg tudják akkor elkell menni a legközelebbi rendőrörsre és feljelentést tenni. Gondolom ezt a nagyasszony is tudja mert jogász. Tessék feljelenteni Bajnait gyilkosságért, Gyurcsányt lopásért Lendvait meg méhen kívüli terhességért. Majd a bíróság dönt oszt jónapot.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:15:36

@dszg:

Nem volt jóléti állam? Még van, de már csak pár hónapig. Hány munkavállaló van a 10 milliós Mo-on? 3 millió körül?
Mi a jóléti állam, ha ez nem?

Netuddki. 2009.04.03. 11:15:36

@Arma Gedeonka: A "bajnai(?) csomag" a miatt sz@r, mert csak a legszükségesebb dolgok hiányoznak belőle:
- Adóreform
- Közigazgatás reformja
- Oktatás reformja
- Korrupció megszüntetése
- Tisztességes versenyhelyzet teremtése

Olvasgass egy kis Bokrost!

zoli29 2009.04.03. 11:15:36

@Arma Gedeonka:

Én viszont azt állítom, hogy egy új választás és egy új kormány sokmindent megoldana, persze közel sem mindent.

Azok a kérdések pedig, amiket a végén feltettél, akkor lesznek aktuálisak, ha már felállt az új kormány, és elkezdett kormányozni. Ezekre hivatkozva elnyújtani a kisebbségi kormány agóniáját, őszintétlen maszatolás.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:16:25

@gyz: és akkor hagyod, hogy lenyúljanak minden megmozdulást, és eleve nem szervezel semmit,. mer úgyis rátelepednek? Gratula. Egy nem a széljobb által rendezett tüntetésen jelen lenni, mégha ők is tiszteletüket teszik, nem egyenlő az elfogadásukkal.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:17:32

@Arma Gedeonka: potn ezért nem is volt. Csak a kezdeményei.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:17:59

@kovi1970:

Nem mondtam, hogy jó a Bajnai-program, azt mondtam, hogy a Fidesz által demagóg módon támadott megszorító intézkedéscsomag legtöbb eleme elkerülhetetlen, sőt még a MÁV-os is, csak annyi módosítással, hogy nem leépíteni kell a vasutat, csak a lopást kell beszüntetni nála.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:18:42

index.hu/velemeny/eheti/2009/03/30/butak/

ha az is volna a válasz, hogy „nem, a másik oldal sem jobb, sőt sokkal rosszabb”, ez akkor sem javítja, nem menti fel a kormány pocsék teljesítményét. Az mégsem politikai identitás, hogy a csatornában én vagyok a legkeményebb szardarab.

A jó kormányzás nem önmagáért való, mert miközben természetszerűen védi önmaga hatalmát, van célja és iránya is, ami elég fontos ahhoz, hogy egy ponton túl vállalja a hatalom elvesztésének kockázatát. A polgári demokráciában a hatalom előbb vagy utóbb elveszik ugyanis. Mindenképp. Ebbe pedig egy demokratának bele kell nyugodnia.

molaris 2009.04.03. 11:18:56

@pierre bayle:
Az Origo, mint autentikus hírforrás? Ilyet sem ettem még.::))

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:19:46

@dszg:

úgy érted, a jó kezdet után az a kifejlett jóléti állam, ahol már senki nem dolgozik?

Ács Ferenc 2009.04.03. 11:20:55

@dszg: ezt koraszülött jóléti államnak nevezik. A jelenlegi szociális kiadások tetemes részét meredeken emelkedő kamatozású külső hitelekből finanszírozza az állam. 1.9 millió érdemi adózó tart el 8.1 milliót. Ez az, ami a fizetésképtelenségtől nélhány centire juttatta az országot.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.03. 11:23:41

@Arma Gedeonka:
Elárulod nekem, makimajom, hogyan tudna hatékonyabban fellépni a Fidesz annak érdekében, hogy előrehozott választások legyenek? Ha megmondod, én szólok a Viktornak.

Szlovákiában is gazdasági válság van, mégis lett eurójuk. Nemhogy Európában, de a világon is a legvégén vagyunk. Maga Obama is minket hozott fel, mint a válság legnagyobb lúzereit. Ha elkezd esni az eső, mindenki megázik, ez tény. De csak az idióták állnak ki szarrá ázva, és hangoztatják, hogy nem is esik. Ez történt nálunk is. Amikor a világon mindenhol kurva nagy balhéval számoltak, itthon az ellenzék is, Gyurcsány és Bajnai még kiállt, és közölték, hogy nincs gond, de ha lesz is, minket alig fog érinteni. Ezt elfelejtetted?

Netuddki. 2009.04.03. 11:24:01

@Arma Gedeonka: "sőt még a MÁV-os is, csak annyi módosítással, hogy nem leépíteni kell a vasutat, csak a lopást kell beszüntetni nála."

Ez így egy kicsit túl általános megfogalmazás. Ki lop? Mit?
Aki nem tudná a MÁV még mindíg azért veszteséges, mert ott tüntetik el az éppen kormányzó pártnak szánt (köz)pénzeket. Bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy ebből a többi párt nem részesedik.
Addíg amíg ez így van, egyik pártnak sem érdeke rendbetenni, vagy netán eladni a MÁV-ot.

Karcolt lendület 2009.04.03. 11:26:01

Azért érdemes kimenni vasárnap, hogy ne tudjanak Vonáék rátelepedni, max. az egyik sarokban hőbörögni.
Ideje gyakorolni demokratikus alapjogainkat, ne tudják úgy bemutatni a tévék, hogy ezt csak agyament hülyék csinálják.

@hiba:
Tekintsük egyfajta előrehozott majálisnak a dolgot és máris normál tavaszi szórakozás lesz. Remélem jó csajok is jönnek csini rucikban. ;-)
Az pedig hogy mi a Fidesz érdeke nem nagyon izgat, amúgy nekik szerintem így is jó és úgyis jó, a kommunikációs passzivitásukból úgy tűnik kértek egy kávét és várják, hogy az MSZP/SZDSZ tovább szopassa magát és ne szavazza Bajnait vagy megszavazza és elkezdjen megszorítani.

Azért megyek ki , mert az előrehozottat támogatom, kiszámíthatóbb és stabilabb kormányzás lenne, mert most nem feltétlenül Bajnai programjával van baj (vannak benne értékelhető részek, de hiányzanak is szükséges dolgok), hanem hogy meddig jut el benne és ha június 7 után megint maguk alá szarnak a szocik, akkor megint itt maradunk néhány hónap pöcsöléssel.

szpal 2009.04.03. 11:27:44

"szeretni kell mindenkit, kivéve a komenistákat és a libatolvaj Bajnait." - Nyilván Morvai nem ezt mondta, mert ez feltűnően nem lenne igaz. Jézus azt mondta, hogy szeressünk mindenkit, még ellenségeinket is, övé a bosszúállás, ő jön el ítélni holtakat és élőket. Meg mondta azt is, h. adjuk meg a császárnak, ami a császáré, kérdés, hogy a 600 milliárdos csomag tényleg a "császáré"-e, meg egyáltalán, Bajnai császár-e, vagy pedig egy gazdasági érdekcsoport aktuális politikai képviselője. Attól, hogy szeretnünk kell Bajnait, még nem jelenti azt, hogy nem lehet ellene tüntetni, a hatalom számonkérése, a civil ellenállás egyáltalán nem keresztyénietlen hozzáállás szerintem.

"arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel." Pál 1. levele Timóteushoz

Netuddki. 2009.04.03. 11:28:28

@Karcolt lendület: Azért arra ne vegyél mérget, hogy a Fidesz fogja rendbetenni a gazdaságot.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:30:58

@Mr Falafel:

Megkérdezhetem, hogy személyedben bölcsészt, jogászt, vagy más csúcsértelmiségit tisztelhetünk? Bár azt hiszem, indokolatlan e szakmákat helyből meggyanúsítani veled.

Ami a tartalmat illeti, az enyhén szólva röhejes, amikor Obama a világ legnagyobb csődjének kormányrúdjánál azzal leplezi tehetetlenségét, hogy egy neki bolhaszarnyi ország valóban súlyos, de a világot kevéssé befolyásoló bajaira igyekszik terelni a figyelmet, meg az ukránokéra, de esetleg említhette volna a nagyhatalamak sorából Izlandot is. Tipikus tragikomikus bűnbakkeresés.
A szlovákok nemsokára verhetik a fejüket a falba az eurójuk miatt. leáll az autóipar, ami a gazdasági "csodájuk" motorja volt, a válságból a kiúthoz pedig (nemzeti önellátás) kell az önálló pénzpolitika, nemzeti valuta. Igaz, visszakapják majd, amint a régi euróövezeti tagok is hagyják a fenébe az egészet.

Én nem azt mondtam, te seggfej, hogy jó, hogy nálunk tagadták a válságot a szocik korábban, én azt mondom, hogy baj, hogy az Orbán Viktor körüli bandda a Fideszben máig demagóg, hogy ha ők lennének, nem is kéne megszorítás. Orbán néha kiszabadul a kontroll alól és olyankor beszél élősködő pénztőkéről meg hasonlókról, de ápolói egyből beinjekciózzák megint, és jön a demagógia. A reakció csapata szellemileg közel áll vagy részben átfedésben van ezekkel.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:33:27

@Arma Gedeonka: épp ez az, hogy a jóléti állam adóit megcsinálták, de alatta nem volt elég dolgozó ember, meg sokszor a szociális ellátórendszer sem épp az adókhoz mérten üzemelt. Gondolj bele, a németek után nálunk vannak a legmagasabb adók Európában. De ott legalább működik a jóléti állam... Ha me nem műkszik, akkor legalább had scináljak azt a pénzemmel, amit én akarok, Mert vicces, hogy egy nem kezdő, kétdiplomás ált. isk. tanár (nem vagyok az) 40 (!) százalékot adózik, azaz 200 ezres fizetésből 80 ezret leadózik. Azaz: 120-at kap kézhez. Ami nevetséges összeg, ellenben 200-zal lehetne mit kezdeni.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:34:16

@Admiral William Adama:

Erről szól a Fidesz vádja a szocik ellen. Hogy jóléti programmal kampányolta, aztán megszorítanak. Ugyanebbe a csapdába készül a Fidesz besétálni.

Netuddki. 2009.04.03. 11:34:30

@szpal: Bakker! Ne keverjük már a vallást a gazdasággal!
Felőlem járhat egy képviselő templomba, attól még ugyanúgy ellopja az adómat amikor számla nélkül, bemondásra felveszi a ténylegesnek a többszörösét költségtérítés (muhaha!) címén. Egy ilyen díszpinty maximum addíg tud eljutni gondolkodás címén, hogy mennyit kell még kipréselni az adófizetőktől, miáltal továbbra is meglesz a havi kis külön juttatása.

Samott 2009.04.03. 11:34:56

@Ács Feri: Pontosan, es halas vagyok a sorsnak, hogy most a 8.1 million probalnak egy kicst szoritani es nem tolem vesznek el meg tobbet. Ilyen szempontbol johetne a fidesz is, celcsoportjuk vagyok, csak nehany borzaszto figurat es bullshit bofogest hanyagolnak mar...

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:36:33

@dszg:
Ne az adókra koncentrálj, hanem a gazdaság alapjaira. leépült a mezőgazdaság, az ipar, milliók segélyen élnek, aminek nem is tudjuk, mi a forrása, mert produktív termelés már alig maradt. Ez nem megy már tovább. Te ne azon aggódj, hogy miért vesznek el tőled ilyen sok adót, hanem azon, hogy jövőre lesz-e mit enned. Mert már az van veszélyben.

Dé208 2009.04.03. 11:37:05

Emlékszem annak idején a MIÉP szimpatizánsok voltak lefaszkalapozva meg lemajmozva, aztán mégis a MIÉP frak-
ciónál tisztességesebb és konstruktívabb frakció nem volt a
rendszerváltás óta a parlamentben.
Én megértem a Fideszt, hogy kétharmaddal akar nyerni /remélem
azért (is), hogy az összes Gyurcyány meg Bajnai félét végleg
hazavágja/ de be kellene látniuk, hogy egyedül ez nem fog menni.
Amikor nyertek, akkor sem egyedül nyertek.A Jobbik szerintem
nem a Fidesz szavazóit hanem főleg az Mszp-ét kurtítja meg a
szavazni nem akarókat vonja be tehát nem kellene basztatni, hanem élni kellene hagyni mert az ügy jó.

Netuddki. 2009.04.03. 11:38:23

@dszg: Nyugodtan add hozzá, amit még a munkaadó fizet be utána. Mindjárt felmegy az a 40% 60% fölé.

Kakula Zé 2009.04.03. 11:40:14

Az megvan, hogy a szociszavazó nyugdíjas házaspár megy zsidózni a jobbik tüntetésre?
Nem nagyon tudom elképzelni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.03. 11:40:56

Gedeon bácsi a nők bálványa, őt minden háziasszony úgy imádja...

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:41:30

@Dé208:

"Én megértem a Fideszt, hogy kétharmaddal akar nyerni /remélem
azért (is), hogy az összes Gyurcyány meg Bajnai félét végleg
hazavágja/ "

Nem vagy te naív? Amennyiben lehet az Indexnek hinni:
-------------------------------------------------

index.hu/kultur/media/2009/04/03/felelembol_szavazhatjak_meg_az_uj_mediatorvenyt/

"Lehet, hogy a kormányválság kellős közepén kétharmados törvényt szavaz meg kart karba öltve a Fidesz és az MSZP. Az MSZP attól fél, hogy ha a Fidesz elsöprő győzelmet arat a választásokon, minden eddiginél durvább médiatörvényt szavaznak meg, a Fidesz meg fél, hogy a szocialisták és a baloldali média ettől fél."

"Mindenkinek jó

A médiatörvény gyors megszavazása mögött inkább az állhat, hogy különböző okokból, de jól jön a Fidesznek is, és az MSZP-nek is. Fidesz-közeli informátoraink szerint a pártban többen attól rettegnek, hogy ha véletlenül kétharmados többséget szerezne a Fidesz a választásokon, akkor nem modernizálhatnák a médiaszabályozást anélkül, hogy a baloldali sajtó és a közvélemény egy jelentős része ne fordulna ellenük, mondván, a törvény egyetlen célja, hogy a Fidesz irányítása alá kerüljenek a közmédiák, és növeljék a párt befolyását a kereskedelmi médiákban is.

A szocialisták azért támogatják a médiatörvény minél előbbi megszavazását, mert a törvényt jegyző, egyes sajtóinformációk szerint magának az újonnan felállítandó médiatestületben fontos szerepet szánó Jánosi György az MSZP legtöbb érdekcsoportját meggyőzte arról, hogy ez a legjobb megoldás: hiszen, ha a Fidesz kerül kormányra, akkor egy ennél sokkal szigorúbb, a mindenkori kormánynak a média felett sokkal nagyobb ellenőrzést biztosító törvényt szavaznak majd meg.

Vagyis mind a szocialisták, mind a Fidesz azért támogatja a jelenlegi médiatörvényt, mert félnek a Fidesz elsöprő győzelmétől a következő parlamenti választásokon. Az, hogy lesz-e médiatörvény, mégis csak a jövő héten, a gombok megnyomása előtt dől majd el, hiszen a Fideszben értesüléseink szerint sokan nem támogatják a törvényjavaslatot."
---------------------------------

Valakik a Fideszben mintha a fék szerepét töltenék be...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.03. 11:42:33

@Dé208: Melyik ügy jó? A cigányirtás, vagy a zsidók "kiküldetése"?

Netuddki. 2009.04.03. 11:43:19

@Arma Gedeonka: "Te ne azon aggódj, hogy miért vesznek el tőled ilyen sok adót,"

Ugyan nem nekem írtad, de azt bízd ránk, hogy azon aggódjunk ami a legjobban érint minket. Ugyanis mi rohadt sok adót fizetünk és azt látjuk, hogy ennek nagy része csak pocsékba megy. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy sokan nem fizetik, vagy nem annyit amennyit kéne. Ez kib.ul irritáló tud ám lenni! Persze csak ha az ember maga is sok adót fizet ugye.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:45:51

@Arma Gedeonka: szerintem vegyél be egy nyugtatót. Ha nem rúgnak ki, lesz mit ennem.

tevevanegypupu 2009.04.03. 11:48:02

@szpal:
"Jezus azt mondta, hogy szeressunk mindenkit.."
De korbaccsal verte ki a kufarokat a Templombol.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:48:12

@kovi1970:

Azt hittem, magyarul írtam. Mindegy, mekkora az adód, ha elveszted az állásod és nem lesz adóköteles jövedelmed. Márpedig az államcsőd közeledtével ez esélyes, mert ma a gazdaság alapja az állami szektor, a közigazgatás, mivel ipar és mezőgazdaság már csak mutatóba maradt. Egyébként ezért magasak az adók. Nem lehet az eltartottak jövedelmét megőrizni, meg a dolgozók terheit egyszerre csökkenteni. Tehát ha kevesebb adót akarasz, nem helyeselheted a fidesz demagógiáját, amivel támadja pl. Bajnai, vagy Bokros, vagy bárki olyan megszorító javaslatait, amik az eltartottak juttatásait korlátoznák. És ezen nem segít a panasz, hogy de én megdolgoztam egykor a nyugdíjamért. Járni jár, csak nincs miből.
A gazdaság összeomlása napról napra halad előre. nem jogokról fog szólni a történet, hanem tömeges éhhalálról, ha így megy tovább.

zoli29 2009.04.03. 11:48:44

@Arma Gedeonka:

Valóban így van, azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy GyF ezt kormánypozícióból tette, és a választások előtt törvényekben is rögzítette, amely törvényeket a választási győzelem után egy laza mozdulattal visszavont.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.04.03. 11:49:22

No, csak mert rendes vagyok. Azért.
Itt van, hogy mit fogtok a Fidesz hatalomátvétele után hallani, mi lesz az irány. Mert egész egyszerűen nem lesz más lehetőségük. (Arról nem is beszélve, hogy ez lesz a nemzetközi trend is.) Szerintem. Mondjuk, jobb lett volna kilencvenben ezzel kezdeni, akkor most nem tartanánk itt...

magyarido.blog.hu/2009/03/14/allj_ki_a_hazad_ele_probaknak_ideje_ez_itt

ü
bbjnick

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:49:29

@dszg:

ezt mondom, miből gondolod, hogy nem rúgnak ki. Pl. államcsőd esetén?
Amikor egyszerre fogy el a pénz nyugdíjra, cigánysegélyre és rendőrfizetésre.

Dé208 2009.04.03. 11:49:39

@Dr. Zerge:

Pld. komcsik leradírozása örökre !

Arma Gedeonka 2009.04.03. 11:51:59

@Dé208:

lásd az idézett Index cikket, miszerint egyes fideszesek rettegnek, hogy kétharmaduk lesz. Nem akarnak ezek komcsit radírozni...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.03. 11:53:02

@Dé208: És az akkor a cigányirtással vagy a zsidók csak oda irányú társasutaztatásával jön közelebb?

Karcolt lendület 2009.04.03. 11:55:08

@Arma Gedeonka:
Egyrészt Orbán nagyjából arról beszél, hogy a KKV-k és a multik hasonló feltételekkel induljanak a versenyben (lsd. még Oriens-program), másrészt alacsonyabb adókról, amik mellett az emberek is megélnek és van értelme vállalkozni. (lsd. még Oriens-program) Ill. mintha tett volna utalást a munka és tőkejövedelmek adójának közelítésére - de ez mondjuk a munkajövedelmek csökkentéséből is kijön. Időnként beszél még családi adókedvezményről (lsd. még Oriens program), meg a közalkalmazotti bruttó bérek befagyasztásáról (lsd. még Oriens ill. Bajnai-program). De persze demagóg.

Másrészt az Obán körüli banda egyik legbefolyásosabb tagja Járai (mindkettejük elmondása szerint civilben is igen gyakran találkoznak), aki minden személyes-szakamai ellentétjük ellenére pont ugyanabból az alomból származik, mint Surányi , Simor vagy Bokros és pont ugyanolyan nagy híve is a szigorú költségvetésnek. Ahogy az a pénzügyminisztersége alatt látszott is...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 11:56:04

@Arma Gedeonka: mert nem az állami szférában dolgozom.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.04.03. 11:59:04

a kb 'Bajnai Kordon' annyira zseniális, mint Papp Rita

viszont pl a 'tetűhintás' tényleg az
szoszedet.blog.hu/2007/08/24/tetuhinta

Arma Gedeonka 2009.04.03. 12:00:07

@dszg:

Ha egy gazdaságban domináns az állami szektor, akkor a vásárlóerő nagyrészét tragikusan érinti egy államcsőd, nem? Ráadásul, ha ebbe beletartozik, hogy pl. a rendőrök se kapnak fizetést, ezért általános káosz tör ki, akkor talán mindegy, melyik szektorban dolgoznál?

Arma Gedeonka 2009.04.03. 12:01:36

@Dr. Zerge:

szóval neked lennének amúgy észérveid, tényeid, mi? Kár, hogy csak "ez" van itt e fórumon, nyilván ezért titkolod.

Arma Gedeonka 2009.04.03. 12:03:15

@Karcolt lendület:
Orbán legutóbi országértékelőjében is volt pár radikális elem, meg már a tavalyi évadzárójában is nyár elején. De mindig belefojtják a szót.
hamar eljutna a "kamatrabszolgaságig", ha hagynák.

Karcolt lendület 2009.04.03. 12:04:03

"Percekkel azután, hogy az MSZP meghívót küldött a három órakor tartandó sajtótájékoztatójára, újabb email érkezett, amiben semmisnek nevezték a meghívást. A tájékoztatón azt ismertették volna, hány szocialista képviselő támogatta aláírásával Bajnai Gordon intézkedési terveit. Bajnai eredetileg péntek délután kettőig adott időt, Tóbiás József csütörtökön még déli határidőről beszélt."

Azért ez hasonlít a múlt heti komédiára és könnyedén agyonvágja a néhol ébredező reményt, hogy hamarosan történik valami konstruktív dolog is...

zoli29 2009.04.03. 12:05:38

Orbán legutóbb már arról is beszélt, hogy lesznek kényelmes és kényelmetlen intézkedések.

orbanviktor.hu/ (a videó utolsó 1 percében)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.04.03. 12:10:30

@Admiral William Adama: úgyis cylon veszély van mindenütt... cimkézzük fel országatyáinkat type I, type II stb...

Boka1 2009.04.03. 12:14:57

"Persze csak ha az ember maga is sok adót fizet ugye."

A lakógyűlésen is annak a legnagyobb a szája, aki tartozik a közös költséggel !

Karcolt lendület 2009.04.03. 12:20:52

@Herr SturmLiberator:
Na de ki lesz a Number Six, mert nem látok megfelelő jelöltet. ;-)

De az biztos, hogy látszatra embernek tűnnek... ;-)

bomi 2009.04.03. 12:25:29

@Karcolt lendület: A vasárnapi tüntetéssel kapcsolatban eszembe jut a 2007. szeptemberi, ~százezres NOE-tüntetés. Nagyon szolid volt, a szervezők kifejezetten kérték, hogy pártjelvények, Árpád-sávos zászlók, uszító skandálások stb. ne legyenek a megmozduláson. A parlament előtt nagyon korrekt beszédek hangoztak el (Szabó Endre, Éger István, stb.). Néhány politikus megjelent ugyan a tüntetésen, de szigorúan magánemberként, a tömeggel együtt vonulva, beszédeket nem mondtak. A szinpadtól nem messze, előttem pár méterrel egy ember eleresztett kétszer egy-egy bátortalan gyurcsánytakaroggyot, mindkétszer azonnal le lett állítva.
Másnap a Népszabadság (cikkeiben többek között az MTI-t és Daróczit idézve) a következőket tartotta fontosnak megosztani az olvasóival:
A Parlament előtt az egybegyűltek többször azt skandálták, hogy "Gyurcsány takarodj". A NOE tüntetésén, melyhez 30 civil szervezet csatlakozott, részt vett Schmitt Pál, jelen volt ifj. Hegedüs Loránd református lelkész és Csurka István, a MIÉP elnöke és Csoóri Sándor író is.
Valamint idézte azt a Daróczi-nyilatkozatot, mely szerint a megmozdulás a Fidesz pártpolitikai akciója, és a megmozulás résztvevői a Fidesz hatalmi játszmájának szereplői.
A tanulság: bármennyire is megpróbál (pártoktól) független maradni egy tüntetés, a média biztosan a saját szája íze szerint fogja tárgyalni, pl. megpróbálja súlytalanná tenni, vagy összemosni néhány megjelent és nehezen vállalható figurával.
Ez ellen legjobban talán úgy lehet védekezni, ha minél többen jelen vannak, vagyis szerintem ne rettenjünk el a Gárdától. Ha ők ott lesznek, és (talán miattuk is) viszonylag kevesen vesznek részt, akkor sokkal könnyebb az egész megmozdulást egy szélsőjobb hőzöngésnek beállítani.
Azzel persze, hogy a gárdisták megjelennek, mindenképpen a Bajnait támogató kommunikációt erősítik, de létszámarányuk fontos szempont. (Ne legyenek azonban kétségeink: a tüntetésről szóló tudósítások zöme a Gárdával fog foglalkozni, ők lesznek a jelenlevők "arca".)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.04.03. 12:30:02

@Karcolt lendület: ott a pont, a Zorbán tevékenységénél hagyományosan külön kell választani a retorikát a tettektől. A duma az mindig szavazatszerő (populista), a gazdaságpolitika azonban messzemenően racionális (nem is volt államcsőd). És ameddig a gazdaság müxik, felőlem napi 20 alkalommal is felpróbálhatja a koronát a tükör előtt. A politika nem párkereső portál, a józan szavazó nem arra voksol, aki cuki/szimpi, hanem aki a nyers tények alapján alkalmasabbnak tűnik. Oszt ha nem így lesz, majd leszavazza következő alkalommal.

Karcolt lendület 2009.04.03. 12:31:44

@bomi:
Egyetértek, ez valószínűleg így lesz, de ideje elkezdeni visszavenni a tüntetés jogát a lököttektől.

Karcolt lendület 2009.04.03. 12:34:57

@Herr SturmLiberator:
Annyit hozzátennék, hogy a "megvédjük az emberek pénzét" típusú fideszes kommunikáció tényleg nagyon gáz volt, de ezt úgy tűnik, jegelték az évértékelő óta...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.03. 12:35:21

@Arma Gedeonka:
Júúúj, te vagy már egy súlyos eset!:-))
Egyébként kurvára beletrafáltál. Valóban, a pedigrém mindenképpen föléd pozicionál a társadalomban. De nem hiszem, hogy maximális pontszámú felvételikről, jeles diplomákról és külhonban szerzett PhD-król kéne értekeznünk.
Azt is hagyjuk, hogy ha már olyan szar az euró-zónában lenni, miért kuncsorogtunk a feltételek enyhítéséért.
Inkább beszéljünk arról, hogy miként lesz a megszorításokból származó bevételből gazdaság élénkítése, ha a pénz arra sem elég, hogy az államháztartási hiányt szinten tartsuk. Beszéljünk arról, hogy mit segít 50-100 milliárd forint 2009-ben. Mert ennél többről gordonka sem beszél az éven, amiből még kurvára sok van hátra. 2010-től meg nektek, kedves barátaim, kár bármit is várnotok, mert addigra nemzeti kormánya lesz az országnak, ti pedig mentek haza a kősivatagba.

hiba 2009.04.03. 12:35:32

Azt hiszem, hosszas munkaidőben gondolkozás után kialakítottam az álláspontomat a kérdésben, bár ez senkit sem érdekel.
Úgy döntöttem nem támogatom az előrehozott választásokat.
Illetve akkor nem, ha az MSZP fel tud állni BG mögé és megpróbálja helyrehozni amit elcseszett, aztán húzzanak a francba és lesz 4 vagy 8 évük hogy megszabaduljanak a szekereseiktől, gyurcsányaiktól, cuslágjaiktól. Jövőre meg jöjjön a fidesz és lesz 1 évük, hogy a VEZÉR összetartó erejével megkezdjék a gazdasági programjukat.

zoli29 2009.04.03. 12:39:15

@hiba:

Köszi, hogy értesítettél a döntésedről. Akkor most már mehetek ebédelni. ;)

Google 2009.04.03. 12:53:15

A Jobbik és az MSZP retorikája egyre jobban hasonlít egymásra. Mint egyik alma a másikra.
Ehhez a Jobbikosoknak be is kell öltözniük, a válság sem akadály, ruha van.
Hófehérke sem vette észre, hogy mérgezett az alma. Az alma az alma, gondolta. Pedig.
A Jobbik-vezér is azt mondja, a Fidesz azt várja, ők kaparják ki (mind a százötvenen) a gesztenyét az ellenzéki pártnak, de pár bekezdéssel odébb már összefogásra buzdít.
Ismerjük.

Előttem is mondták már, ideje, hogy ne rettenjünk meg tőlük, ideje, hogy a tőlük való félelem ne tartson vissza attól, hogy hallassuk a hangunkat, egyszerűen jelen legyünk. Mert a történet rólunk szól.

Naumov 2009.04.03. 12:54:41

@Herr SturmLiberator: egyetértek

OFF: Az utóbbi napokban néha ránézek a kapcsolat.hu-ra, mert érdekel, hogy Ferenc hívei hogyan dolgozzák fel a főnök bukását. Mit mondjak, ha nem a saját szememmel olvasnám, valószínűleg el sem hinném. Valaki szerint például az lenne a kiút a válságból, ha Fekete Jánost neveznék ki pénzügyminiszternek.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.03. 12:59:26

@Mr Falafel:
>ti pedig mentek haza a kősivatagba

Te sokdiplomás fasz, mesélj, téged merrefelé lehet amúgy istenesen szájonkapni, he? Faszt küldözgetsz te bárkit, na pláne bárkiket, csak úgy, többesszámban ide-oda - még ha éppen akkora agyfogyatékos is, mint ez a gedeonbácsi - he?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.03. 13:01:34

@Dr. Zerge:
Hány cigányt irtottunk ki mostanában?
Hány zsidó nem tölthet be fontos média, pénzügyi, kuturális és politikai szerepet a zsidósága miatt?
Ellenben csak az elmúlt 2-3 évben legalább 10-15 eset volt, amikor cigányok öltek magyart. Azt sem hiszem, hogy a bankszektorból száműzni kéne a zsidókat, mivel a pénzhez értenek. Több tehetségtelen zsidó színészt és médiaszemélyiséget ismerek, mint pénzembert.
Nem tudok elképzelni olyan nemzeti kormányt, amelyik azzal vesztegetné a drága időnket, hogy ezt a két etnikumot üldözné. A kicsinyes bosszú sosem volt magyar hagyomány. 2010. után sem lesz, nem lehet az. Más kérdés, hogy a köztörvényes bűnözőket pusztán azért ne hagyjuk futni, mert egykor baloldali politikusok voltak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.03. 13:03:53

@Dr. Zerge:
Annyi faszt összehordtál, hogy nem fogom győzni lenyomkodni a torkodon.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 13:13:05

@Arma Gedeonka: nem hisszem, hogy általános káosz fog kitörni. Bokros és Bajnai pedig éppen hogy a dolgozü középosztályon is szorítana.

www.es.hu/?search=author;Bokros%20Lajos

nol.hu/belfold/lap-20090228-20090228-38

inforadio.hu/hir/belfold/hir-262394
Bokros a konzervatívok által mindig felkarolt középosztályt szeretné megrövidíteni, növelni a terheiket, és mivel nem akarja megbántani a "balos választók csoportjait", a járadékosokat támogatja - ami ugyancsak azt mutatja, hogy Bokros programja kifejezetten baloldali technokrata válságkezelő program.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.03. 13:13:14

@Mr Falafel: Nem tudom, éppen kikkel vagy egy többesszámon belül, de pölö két roma honfitársunkat valakik nemrég egészen biztosan konkrétan kiirtották. Mielőtt a kétbites válaszaid jönnének, nem önbíráskodás, nem garázdaság, nem rablógyilkosság és semmi egyéb szintén igazán aljas, köztörvényes dolog nem történt, hanem szó szerint kiirtották őket. Úgy, ahogy az eber a gazt irtja a kertjében. Ahogy itt téped a frusztrált szádat, simán belefér, hogy te is ott voltál.

Nem csak a nyilvános elmebetegeket unom, de téged is, és az összes szalonzsidózót, verbálrasszistát. Kedves rokonaidat küldözgeted többesszámban ahova akarod, de nem egy nyilvános felületen a világról másképp vélekedőket, világos?

medve2 2009.04.03. 13:24:57

@Dr. Zerge: Nem kell túlzottan vele foglalkozni, vagy egy szerencsétlen, vagy egykomcsi provokátor.

medve2 2009.04.03. 13:26:12

@Naumov: Azért azt lassan realizálnunk kell, hogy a politikai válságból kijutottak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.03. 13:26:24

@Dr. Zerge:
Idegesnek tűnsz. Elfogyott a Potemixed?
Két romát kiirtottak? Kettőt? És kiirtották őket? - Anyám borogass!
Biztos magyarok tették. Ahogy a moszkva téri kardozóst is, és a baranyai robbantóst is.
Mi az a szalonzsidó? - Olyan, mint a szalontüdő?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.03. 13:32:28

Azt pedig midnehol eltitkolták, hogy a tatárszentgyörgyi temetésen MIDNEKIT kiraboltak. Herényit és a szadeszesek kocsiját is. Taklán egy lehozta az MTI, de aztán törölték.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.04.03. 13:43:11

@dszg:

???

Ez most mi ez???

ü
bbjnick

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.04.03. 13:51:14

@Naumov: Fekete Jánost? Vazzzz, amiatt jött az első IMF utána meg Bokros... mondjuk Kádár még (tarthatatlan) jóléti kiadásokra vette fel a hiteleket, a Maszop esetében inkább mutyira ment... mert adósságunk megint van dögivel, ámde nem létező közbiztonág, nem létező hadsereg, nem létező jóléti állam mellett. Ilyen értelemben Fekete János végül is tényleg jobb, mint Fletó :)

Téglagyári Megálló 2009.04.03. 14:20:37

@Naumov:

ugye érted már mit nevezek Default gondolkodásnak?

Fira 2009.04.03. 14:25:01

Ennyi libás viccet, szóviccet életemben nem hallottam.
Sok dolgom van még szóval, most elhúzok mint a vadlibák.

Fegyverbe!
Bajna Kordonra!

Téglagyári Megálló 2009.04.03. 14:38:15

s még annyit, Bajnait szülővárosában pártállástól függetlenül nem csípik, ahogy hallom

hiba 2009.04.03. 14:53:13

@Fira: Én is alig várom már a politikai áthallásokkal színesített Lúdas Matyi óvodai előadásokat, az élőlibás tüntetéseket, majd 4mancs tiltakozását. Kicsit uncsi volt már ez a Gyurcsány Takarodj.

zoli29 2009.04.03. 15:00:21

OFF:

Milyen érdekes, hogy pont ezekben az órákban, amikor megy a huzavona, hogy az MSZP támogatja-e Bajnait, a Progresszív Intézet kiad egy eléggé furcsa tanulmányt, amely szerint egy mostani választáson a Fidesz már biztosan kétharmaddal győzne.

www.hirszerzo.hu/cikk.zuhan_az_mszp_-_ha_most_vasarnap_valasztanank.103525.html

tevevanegypupu 2009.04.03. 15:06:12


Valamivel muszaj buzditani a szocialistakat az alairasra. Igy aztan kozreadjak a kozvelemenykutatasokat. De hogy meg Szily Katika es Lendvai is visszaestek? Es Bajnai is, a Gogos Gunar Gedeon..?

zoli29 2009.04.03. 15:13:49

@tevevanegypupu:

Hagyjuk már ezt a libázást, mert kiugrok az abalakon!!!

tevevanegypupu 2009.04.03. 15:22:40

@Zoli28:
meg ne tegye, maganak nincsenek szarnyai!(:

Google 2009.04.03. 16:11:27

A Hajdú-Bét-et és a libákat már levakarni magáról úgysem fogja soha.
Ha az embernek választani kell, százszor inkább áll a szerencsétlenül járt emberek mellett, mint egy felkapaszkodott, a más kárán meggazdagodott sunyi alak mellett.

És miért lenne botrány az, hogy Orbán a 80-as évek végén disszidálni akart volna?
Ha tudták volna a mai kedves ellenzői, megkönnyítették volna a dolgát.

Fira 2009.04.03. 16:11:59

@Zoli28: Botrányos! Mégis hogy képzelte? Szégyellje magát. HA ZA Á RU LÓ!

Apropó külföld.
A régi szomszédunk, Gyuribá keményvonalas komcsi és volt munkásőrparancsnok, 1990-ben mikor anyámék átruccantak Ausztriába bevásárolni és meséltek arról, hogy milyen Ausztria közölte a fickó, hogy ugyan már, kamu az egész, biztos csak átverés, OLYAN NINCS. Az nem lehet. És az sem igaz, hogy.

zoli29 2009.04.03. 16:22:16

@Google:

Természetesen nincs ebben semmi botrány, csak a média szeretne azt csinálni belőle.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.03. 16:28:16

Kedves Kínai Tróger!;-)

Bazzeg, szakadjatok már le Morvairól, ennél sokkal nagyobb a tét. Sztem - és ahogy Horn Gábor nyilatkozatát is hallottam az előrehozottról - most sokkal komolyabb fordulatot vett sakkország főjátszmája:

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/04/03/Ha_en_mszp_lennek/

zoli29 2009.04.03. 16:35:56

@malacka69 megélhetési dolgozó:

Te még komolyan veszed, amit Horn Gábor vagy bármelyik szdsz-es mond?
Éppen most bizonyították be, hogy akármennyire is fenyegetőznek, akármilyen ultimátumokat is szabnak, ha rajtuk múlik, nem lesznek előrehozott választások, mert be vannak szarva.

Egy éve folyamatosan azt magyarázzák, hogy miért adnak "még egy utolsó esélyt" az MSZP-nek - most már kb ötödször.
Azért, mert ameddig lehet, meg akarják tartani a parlamenti pozícióikat meg a különböző felügyelőbizottsági helyeket. Ennyi.

Én múlt vasárnapig hittem benne, hogy az SZDSZ-ben igenis megvan a kellő "vagányság", hogy ezt mondják, hogy ennyi, vége. De vasárnap éjszaka bebizonyosodott, hogy az egzisztenciális félelmeik mindent felülírnak.

egri Fehér 2009.04.03. 16:48:24

a videóhoz: ezek aztán tényleg nagyon örülhetnek, hogy bezárták a lipótmezői elmebeteggondozót.... :SSS
eszméletlen ez a sötétség

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.03. 17:17:27

@egri Fehér:
Gondold el, ezek az eszméletlen sötétek fognak uralkodni rajtad 2010-től, és te ettől nagyon szenvedsz majd. Imádni fogom.

medve2 2009.04.03. 17:19:28

@Google: Mi hergelhetjük magunkat a hajdubét miatt, de a többség leszarja.

zoli29 2009.04.03. 17:26:09

@medve2:

Lehet, hogy nem jó, hogy ez így van, de szerintem is ez a helyzet. Persze aki, szóvá teszi, az valószínűleg jogosan teszi.

Pelso.. 2009.04.03. 17:30:08

Legyen hát előrehozott.
Viszont, valaki, vegyen már csak annyira emberszámba, hogy körvonalazza: mi lesz másnap. A tegnapi, mai kérdések ugyanúgy aktuálisak maradnak, mint a holnapiak majd, s nem csak akkor kerülnek felszínre, amikor az új kormány hivatalba lép.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.03. 17:34:46

Ti már annyit foglalkoztok a Jobbikkal, mint az index az MSZP-vel. Ők eltolódtak széljobbra, ti meg szélbalra. Így megy ez

medve2 2009.04.03. 17:36:11

@Pelso..: Ez egy jogos kérdés. Ezt kell a fidesznek világossá tennie egy kampányban. Csak nincs kampány.

Pelso.. 2009.04.03. 17:40:55

Medve,

Szerintem kissé tévedsz, a legkisebb túlzás nélkül állítom, hogy 89' óta folyamatosan kampány van. Többek közt, azért is tartunk ott, ahol.

zoli29 2009.04.03. 17:47:42

@Pelso..:

Értem a cinizmusodat, de lehetne erről józanul is beszélgetni.

1. Az előrehozott választás nem oldaná meg sem a világválságot, sem a magyar válságot - de lehetőséget adna arra, hogy egy 4 éves mandátummal rendelkező kormány, amelyiknek biztos a parlamenti többsége, egy hosszabb távú program keretében hozzon intézkedéseket
2. Egy előrehozott választás után a piacok kicsit megnyugodnának, mert nagyobb lenne a politikai stabilitás, és tudnák azt is, hogy a kormánynak nem kell egy néhány hónap múlva esedékes parlamenti választásra gondolnia
3. Miután a piacok megnyugodnának, valószínűleg a mostaninál nagyobb mozgástere lenne a kormánynak, mert nem szorongatnák a tökét annyira, mint most
4. A Bajnai-csomagnak számos lépése (pl. különböző állami juttatások befagyasztása) valószínűleg így is elkerülhetetlen lenne, de egy frissen felhatalmazott kormánytól (annak színezetétől függetlenül) valószínűleg jobban elfogadnák, mint a mostanitól - persze ugyanúgy lennének tüntetések, stb.

Szóval senki nem állítja (vagy ha igen, az téved), hogy egy választás mindent megoldana. De összességében mégis ez lenne a legjobb megoldás.

Fira 2009.04.03. 18:13:08

Én már csak azt nem értem, hogy a Jobbik hogyan szólíthatja fel a Fideszt az összefogásra, ha a kurucinfón meg barikádponthun állandóan a Fideszt is zsidózzák, hazaárulózzák. Sőt, minap Semjén Zsoltot is lezsidózta a kurucinfó. Most akkor wtf? Hirtelen a Fidesz már nem is olyan ördögtől való? Vona Gábor zsidók talpnyalójának és cigányfajvédőnek számít mostantól?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.03. 18:28:49

@Zoli28:

Ahhoz, h megérts, el kéne olvasni az új posztomat!

Nem Hornra, hanem a logikára alapozom. Horn mindössze annyit tett hozzá, h elgondolkodtam, miért is lebegtet ilyen erősen... Mondom, olvasd el, és megértesz:


@medve2:

"Ezt komlyan gondolod?"

Mire értetted? Ha a posztomban kifejtett elméletre gondolsz, akkor igen. Ha Horn szavaira, akkor talán, félig. Sztem az nem a holnapnak szólt, hanem a holnaputánnak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.03. 18:30:23

@medve2:

A hajdúbét nem ügy, meg lehet magyarázni... Bár azt elég nehéz, h miképp maradhatott milliárdos Bajnai, miközben a libások gallyra mentek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.03. 18:34:05

@Pelso..:

Tegnap hallottam egy elemezőt, aki szerint annál előbb jön ki egy ország a válságból, minél inkább össze tud fogni. És annál jobban beleragad, minél nagyobb a széthúzás.

Ez van... de nekem sem lenne gusztusom a szocikhoz.

Pelso.. 2009.04.03. 18:46:51

Zoli28,

Nincs ebben semmi cinizmus, jobban kifejezésre juttattam volna, ha azt akarom.
Mind a 4 pontod általános igazságokat tartalmaz, kiegészíteném a befektetői bizalom javulásával.
Viszont, nem az a lényeg, hogy mennyire friss egy kormány felhatalmazása, hanem intézkedéseinek mibenlététől s azok hatékonyságától.

Az nem tetszik, hogy oly sokan sulykolják egyetlen, kizárólagos, mindent felülíró csodamegoldásként, minden egyéb kommunikáció nélkül.

Pelso.. 2009.04.03. 18:52:55

Malacka,

Bármennyire is abszurd, 2006-ban tartottam volna az ország érdekében (tudja-e vajon valaki, hogy mi az...) egy nagykoalicíót.
Szintén hallottam hasonlót, az összefogással kapcsolatban, ennek esélye ma már nulla.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.04.03. 19:02:22

@Kakula Zé:
"Az megvan, hogy a szociszavazó nyugdíjas házaspár megy zsidózni a jobbik tüntetésre? Nem nagyon tudom elképzelni."

Egy volt középiskolai osztálytársam, aki MIÉP-es volt a párt
megszünéséig most Jobbikos lett. Elég komolyan veszi, és
elég tájékozott is. Alapszervezetet hoztak létre egy jó nagy
lakótelepen, és lehet, hogy őt fogják indítani a választókörzetben

Azt mondja nekem:
- Figyelj, engem itt mindenki ismer már, én is ismerek mindenkit.
Ezek 90%-ban szocik, régi hülye komcsik, és kurvára dühösek
most. Tudod mennyi szavazatom lesz itt, ha végig megyek
valami jó szöveggel?

Ha ehez hozzárakod, hogy a kurucon mennyit mocskolják
a fideszt, hamar kiderül, hogy ők onnan egyáltalán nem
várnak szavazókat. A 2-300 000 szavazatot a kiábrándult
MSZP-sektől remélik, tudatosan csak rájuk hajtanak.

Wawel (törölt) 2009.04.03. 19:05:04

A szövegből egyértelmű, hogy próbálják összekapcsolni magukat a FIDESZ-szel, és verejtékezve próbálnak táptalajt biztosítani a szélsőjobboldalizáshoz és a démonizáláshoz. Na ez vajon kinek az érdeke? Hát nem a FIDESZ-é, az biztos.
Ezért gondolom, hogy ezeket a szövegeket az a szervezet írja, akinek turul van a címerében...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.04.03. 19:20:54

@Wawel:Ezen sokan nem lepődnénk meg túlzottan.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.03. 19:25:07

@Pelso..:

2006-ban sztem lett volna lehetőség egy nagykoalíciós paktumra:
A szocik elzavarják ferkót, és átengednek néhány fontos minisztériumot a fidesznek. Valameddig csak működött volna. Ha meg nem, jöhetett volna az előrehozott.

Nagy árat fizettünk azért, h ferenc ilyen sokáig bírta húzni. És ezzel a nagy árral egyszer el kell számolni az őt mentegető értelmiségieknek, akik megmagyarázták a megmagyarázhatatlant. Sőt, inkább bemagyarázták. Már akinek lehetett...

Üdv.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.03. 20:05:22

@Pelso..:
Tudod mit, bazmeg? Semmi nem lesz jobb, ha a Fidesz nyer. Sőt, sokkal rosszabb lesz. Viszont a fajtád kibaszottul fog szenvedni, hogy kikerül a hatalomból, és már ezért megéri. Amikor Viktor elveszi minden második havi munkabérünket, a táppénzt nekünk kell a kasszába fizetni, egy levél gyógyszer egy fél lakás árába kerül, a nyugdíjkorhatár 200 év lesz, akkor is boldogok leszünk, mi magyarok, mert láthatjuk a pityergésre torzult ostoba ábrázatotokat. Istenem, mennyország!

tevevanegypupu 2009.04.03. 20:52:27

Kulonben tenyleg ugy van..Biztos, hogy sokkal jobb nem lesz egy esetleges fidesz kormanyzas alatt, nagyon sok ostobasagot csinaltak es nyilvan fognak is, egyik sem szuletett politikus - talan az egy Orban kivetelevel, de o is rengeteg mindent elszurt es szemelyi kerdesekben szinte mindig rosszul dont - viszont nem kellene vegre ezt a sok irtozatos embert nezni es hallani minden nap.

Nem emlekeztetnenek folyon arra, hogy ezek a pofak dontottek szinte kivetel nelkul mindenben a szocializmus alatt is, es teljes mivoltukban, az osszes kepmutato hazugsagukkal egyutt is meg most is..Akik fiatalok es nem lattak ugyanezeket a hajfeju ferfiakat es dauerolt-bodoritott, rosszul oltozott kover noket szerepelni a part elvonalaban - sotet baromsagokat hajtogatva mar akkor is, csak eppen az ellenkezojet a mostaninak - vagy a kisz-ben,azok talan nem ertik meg miert olyan nehezen viseli az ember az o altaluk kepviselt "szocialdemokraciat"..es azt, hogy egyaltalan elo mernek allni ,meghazudtolva husz ev elotti onmagukat a hatalomert.

Ugynoklistakrol, antiszemitizmusrol, rasszizmusrol szonokolni..Nem szegyellik magukat es hulyenek neznek mindenkit. Szinte fizikai fajdalom, mikor latni most is a hiradokban a felsorakozott mesterharmast Lendvait, Szekerest es Kisst..
Es hallani Bekesit arrol beszelni, hogy a legrosszabb is jobb mint Orban. Nekik, azt elhiszem.

Es meg ha ertenenek valamihez, de ugyanolyan ostobak es telhetetlenek mint voltak..Szoval nem konnyu.

Pelso.. 2009.04.03. 21:02:47

Malacka,

Talán hozzátartozik a történethez, hogy a szocik GyF személyében nem miniszter-, ill pártelnököt, hanem erős ellenfelet kerestek, Orbán ellen. Na, a másik oldal, szintén...
Aztán, mutass egy értelmiségit, (bocs a kivételeknek, ha vannak) akit némi elvformáló céllal nem lehet megvenni kilóra.....

Szerintem is, a 2006 lett volna a megfelelő lehetőség.

Pelso.. 2009.04.03. 21:57:39

Falafel,

Te csak Fidesz-Mszp ill Gyurcsány-Orbán viszonylatban látod a világot, másra nincs kapacitás?
Nem kell, hogy megértsd: nem az érdekel elsődlegesen, hogy melyik pojáca ül a trónon éppen.
Viszont, nagyon szeretnék gazdasági tervek ügyében előre látni, ez irányban , legalább középtávon tervezni. Ugyanis felelősséggel tartozom sok-sok alkalmazott és alvállalkozás munkahelye ügyében, továbbá a cégtulajdonos felé a stabil működés vonatkozásában. Mindez sokkal fontosabb, mint a vég nélküli politikai csatározások, bárhol is.

Ja, te már most is szenvedsz: önmagadtól.

Rivud 2009.04.03. 22:12:13

@Admiral William Adama:
Max. egyetértek! Plusz a tragikus demográfiai helyzetre is a legjobb megoldás...

elfelejtette 2009.04.03. 22:23:45

@Zoli28: Szerintem marhára nem tudja senki, mi nyugtatja meg a befektetőket. Aki tudná, az már rég megállította volna a gazdasági recessziót.

De ha engem kérdezel, a befektetőket az MSZP odébbtakarodása nyugtatja meg. A mutatóujjamat mindig a befektetők nyaki ütőerén tartom!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.03. 22:53:16

Trágárék, halihó!

Egyszer azért elárulhatnátok, miért kell Morvai Krisztinával ennyit foglalkozni. Csinos, érett asszony, nem kétséges, de az udvarlásnak léteznek egyéb formái is.

Más.

Egyszer elárulhatná nekem valaki, akár úgy a Haladás és Progresszió szemszögéből nézve, hogy Bajnai Hajdú-BÉT ügye az siker vagy kudarc volt-e? Mert ő egy sikeres, nagyformátumú üzletember, mint tudjuk. Nem ártana a hozzám hasonlóan földhözragadt fidesznyik droidokat felvilágosítani, hogy is van ez, tehát miért is volt ez siker?

Megint más.

Nagyszerűen összeállt minden az újabb baloldali miniszterelnök ellen vezetendő karaktergyilkos jobboldali kampányhoz. Fog is ez menni, Bajnai alighanem általános gyalázat tárgya lesz az elkövetkező időben. Az MSZP mintha el sem akarná kerülni ezt. Mert azt nem gondolom, hogy egy eddig elvetett pénzügyminisztériumi javaslatcsomag benyújtására csak ő képes ebben az országban. Az MSZP mintha önkínzó kéjjel állna oda az ütések elé. Mert a Hajdú-BÉT ügye, ha máshoz nem is, de egy lejárató kampányhoz mindenképpen elég anyagot szolgáltat majd. A jobboldal egy hangos része pedig minden bizonnyal nem hagyja ki ezt a lehetőséget. Lehet találgatni: 1. nem gondoltak erre; 2. Nem volt más személy tényleg; 3. Direkt van így, hogy erről szóljon a közbeszéd. Téma feldobva, gyártsatok összeesküvéselméleteket.

Kopiás Attila Steve 2009.04.03. 23:27:18

Hát, hogy a cikkhez hozzászóljak, én ugyan személy szerint támogatom az előrehozott választások ötletét, ezért szívesen demonstrálnék.
De hogy ezért egy magát civilnek hazudó Fidesz kampányrendezvényre (másnap küldik ki a kopogtatócédulákat EP-re) menjek és ott Morvaival és a magukfajtákkal toporogjak...
Lelkesen támogatom, hajrá, menjen ki minél több ember, akinek a személyes preferenciáiban ez kicsit hátrébb van, vagy máshogy viszonyul érzelmileg a mai jobboldali pártokhoz, de nekem ez kicsit kényelmetlen érzés lenne... Nem zárkózom el mereven a dologtól, de azt érzem, hogy a demokratikus alapelvek, a valós demokrácia irányába történő gyökeres változtatás khm kicsit háttérbe fog szorulni a "legyen előrehozott választás, és akkor minden jobb lesz" mellett.
Miközben szerintem meg fenét lesz jobb, pont azért tartunk ott, ahol, mert az emberek elhiszik, hogy két szerencsétlen csapatot váltogatva egyszer majd jobb lesz. Ez olyan, mint ha két pár zoknim lenne, amit soha nem mosok, de mivel zavar hogy büdös, minden nap cserélgetem őket. Lehet, hogy az egyikkel még kakiba is léptem és a másik jobbnak tűnik, de nem igazán koncepcionális megoldás...

Kopiás Attila Steve 2009.04.03. 23:28:02

Hm, pont nem a cikkhez szóltam hozzá, my bad, fáradt vagyok... :+)

nnpeter 2009.04.04. 00:36:01

Állítólag a Köztársasági Őrezred három helyen vigyáz Bajnai otthonára, tehát 3 helyen is lehet. A családi házánál, a lakásán ahol lakik, és ahol aludni szokott, azaz ahova a nőket viszi..
Most ez melyik hely volt? Lehet hogy csak egy luxusprosti hallgatta a házban végig a Jobbik tüntetését?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.04.04. 00:43:42

Miért, az nem elég? Majd elmondja neki mi volt. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.04.04. 01:28:08

"A gonosz diadalához
csak annyi kell, hogy a
jók tétlenek maradjanak..."

Edmund Burke

www.youtube.com/watch?v=_K54ZEDfeQw

. )

Pelso.. 2009.04.04. 07:59:22

Elpet,

Hát, nem teljesen mindegy a személy immár? Mindenképp mocskolva lenne, a szocik meg mindössze "túlélési minelnököt jövő áprilisig" kerestek, semmi többet. Elkerülni a választást, az intézkedéseket (Bajnai csomag) pedig válságkezelésként kommunikálni, amelyek szükségesek ugyan, de korántsem széleskörűek, ennyi. Jelen helyzetben minden párt kb ezt tette volna, persze diszkrétebben.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.04. 08:34:15

@Pelso..:

Valószínűleg nem mindegy a személy. Az intézkedésekkel szembeni érdemi kifogásokat össze lehet mosni a személy elleni kampánnyal. Báncsák szegény Gordont. Ezeknek senki sem jó, ezek mindenkibe belekötnek. Kiváló önigazolás lesz ez az MSZP-nek a hátralevő egy évben, mindent meg fognak ezzel magyarázni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.04. 08:38:03

@Pelso..:
Dehogy! Szoktam az Alien és a Predator viszonylatában világot látni, csak annak jelenleg nem sok értelme van. Igaz, sokkal izgalmasabb. Főleg nekem, mivel sci-fi rajongó vagyok. Azonban a magyar jelen csakis Orbán-Gyurcsány viszonylatban értelmezhető. Másnak esélye sincs beleszólni tyúxaros életünk mindennapjaiba. Oké, hogy én például a Jobbikra szavazok, mert jelenleg a magyarellenesség hazai bástyáinak lerombolását látom az elsődleges szempontnak, s minden egyéb, - ide értve a gazdaság reformálása is - másodlagos kérdés. Azonban tisztában vagyok vele, hogy az abárolt Fidesz jobban fogyasztható, mint a nyereg alatt puhított Jobbik.

Te mekkora egy ostoba majom vagy, bazmeg! :-))))
Valami szaros cég középvezetőjeként akarod eljátszani, hogy te aggódsz a beosztottakért???!!! Egy több, mint évtizedes hosszúságú projektben többszáz embert alkalmazott a cégem (tulaj és ügyvezető voltam, nem manager), mégsem vetemednék addig, hogy elripacskodjam a kenyéradó jóságos főnökbácsit, habár mérföldekkel több joggal tehetném, mint te. Egyébként a vállalkozástól pont az olyan beosztottaim vették el a kedvet, mint te, te puhapöcsű kis szervilis seggnyaló. Kétféle szemlélet van a magánszférában: 1. vállalkozói; 2. alkalmazotti. A kettő közti különbség az, hogy az első képes értelmezni a másodikat, de egy alkalmazott soha nem látja a nagyobb összefüggéseket. Mivel, amint meglátja, vállalkozónak áll. Úgyhogy, csicska, kuss! aggódj a családodért, ne add itt elő a górét.

tevevanegypupu 2009.04.04. 10:36:42

@Mr Falafel:
Mindenkinek joga van aggodni a masikert, es aggodik is,akar fonok, akar vallalkozo, tulajdonos, csoportvezeto, beosztott, takaritono..Jo kollegalis kapcsolatrol nem hallott meg? Dehogynem. A felelosseg is lehet megosztott, egy csoportvezeto is erezhet lelkiismeretfurdalast, ha a tulajdonos elbocsajtja egy olyan alkalmazottjat, aki a csoportvezeto beosztottja. Felelosseget is, hiszen nyilvan elotte ot kerdezi meg a tulajdonos, hogy ki az, akire a legkevesbe van szukseg egy recrossz korszakban..A vegso dontes ugyan a tulajdonose, de a kozremukodo is reszese. Szoval azert ez a kerdes arnyaltabb.

nnpeter 2009.04.04. 10:38:03

@gloire:
Á, az túl nagy luxus lenne..

Pelso.. 2009.04.04. 12:37:32

Elpet,

Viszonylagosan, Bajnai technokrata, illetve azt az arcot próbálja majd mutatni. Ha az Mszp, "jaj, bántják szegény min.elnökünket" jelszóval védekezik, az nagyon gyenge mutatvány lesz, ki lehet használni. A racionális kifogások köre az elmúlt kb 2 évben sokkal jobban körvonalazódott. Ezt fontos lenne nem elfelejteni az ellenzék soraiban sem, felhasználható kampány során.


Falafel, te szegény, szegény......