Lemondott-e Gyurcsány Ferenc?
2009. március 22. írta: Francois Pignon

Lemondott-e Gyurcsány Ferenc?

Tudósítás a vidéki Magyarországról

A Reakció száguldó riportereként megállás nélkül igyekeztem első kézből begyűjteni a köz véleményét Gyurcsány Ferenc lemondásáról. Egy Budapesttől különböző városban tettem ezt meg.

Sajnos elég felemás tapasztalatokkal. Gyakorlatilag senki nem volt hajlandó névvel vállalni nyilatkozatát, még a fényképezőgép összetörésével is fenyegettek. Így kénytelen vagyok név nélkül, a válaszadók identitását kikockázva és eltorzítva ismertetni a véleményeket.

J. G. független politikai elemző ezt nyilatkozta a Reakció száguldó fülének:
"Nem az első hasonló húzása lenne. Legutóbb is lemondásának lebegtetésével választatta magát pártelnökké, ahogy az őszödi beszéd kiszivárgása után is bizalmi szavazásal erősítette meg pozícióját."

T. R., gumis, akit egy defekt-gyanús helyzetben ismertem meg, szintén független politikai elemzőként nyilatkozott, bár őt nem kértem, csak jött. Ezzel együtt a legszimpatikusabb volt az összes nyilatkozó közül, két feles obamával (új szleng, tanuljátok meg a barackpálinkára) is megkínált, miközben elmondta: "Szurkolok neki, igazi kalandor, ha nem lennének ilyenek, feleannyi munkánk sem lenne. Vállalkozni kell, én sem sajnálok semmi befektetést (itt kacsint), persze az útkarbantartással az állam is megadja a magáét."
Hát mire nem jó a politika. Pajkos kacsintását és autóm gumijait épp megfelelőnek ítélve jobbnak éreztem gyorsan új riportalanyt kutatni.

D.R. rendező volt következő riport-alanyom, aki nem kis sikerként könyvelheti el, hogy legutóbbi filmjét több néző látta, mint ahány millió forint közpénzbe került.
A rendezőt épp akkor sikerült elérnem, mielőtt leendő sikerei helyszínére, X. városba készült, ahol főrendező lesz, örülök hogy el tudtam érni a helyi színész-büfébe érkezése és végleges elveszejtése előtt.

D. R. véleménye szakmai volt: "Nem hiszem el, hogy ilyen bejelentést nem főműsoridőben és millió néző előtt teátrálisan tenne meg. Kamu. Nem nagy  színész, de a képességeivel szívesen látnám bonvivánként bármelyik színházamban." (A  telefonjából elkapott beszélgetésről, amiben keseregve száműzetésről és a mucsaiakról beszél, természetesen hallgatok, mint a sír)

A napom persze nem ért véget ezzel.
Ott volt K. L. hentes, akit az inkogntó végett ígéretem szerint Z. O. zöldségesnek fogok nevezni. Szóval a zöldséges szerint Gyurcsány mindig hazudik. Tehát ha azt mondja hogy lemond, akkor is tutira hazudik, vagyis nem mond le. Érted?
A zöldséges ugyanakkor kettőbe vágta csak a disznókörmöt, amit kértem, négy helyett.
Azt hiszem, Lewis Carroll a zöldségesem. Aki okosabb, szóljon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr541017358

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszfigyelő 2009.03.22. 23:45:13

"Gyurcsány nem mondhat le"Nagyot szólt szombaton a „Szabadság Kör” nyilatkozata. Miszerint Gyurcsány Ferenc nem köszönhet le úgy, hogy „maga ellen bizalmatlansági indítványt” ad be. Csakhogy Gyurcsány arról beszélt, hogy „ala…

Trackback: Konzervatórium 2009.03.22. 20:28:03

A baloldal húsz legjobb miniszterelnök-jelöltje, I. rész Az index és a Népszabadság is külön cikket szentelt Gyurcsány lehetséges utódainak, és Tóta W. Árpád is türelmetlen, neveket akar hallani. A Konzervatórium most összegyűjtötte a modern magyar balold…

Trackback: Mouse Pad 2009.03.22. 19:49:03

Hülyék az emberek? Hol mondott le Gyurcsány???Hétvégi jóféle kerti munka és 0 hír után pörgetem a blogokat, balost (ja, bocs, olyan nincs ma Magyarországon), jobbost, libbantot. Azt mondják, hogy lemondott a Miferink.Már bontanám a pözsgőt, de azért elolv…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.22. 20:48:04

@Kettes: én azt vezetném le, hogy a kommereknek van egy olyan szokásuk, hogy addig maradnak a hatalomban, amíg meg nem döglenek... óppárdon!, akarom mondani, amíg alulról nem szagolják az ibolyát...

nick_007 2009.03.22. 20:48:08

Még a végén a nyakunkon marad a Feri.

Szavazás, vita: wita.hu/index.php?show=wita&wita=113

Ön szerint van értelme a választásokig hátralévő egy évre új MSZP-s kormányt alakítani?

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.22. 20:51:15

@nick_007: Biztos, hogy nem lesz váltás. Szinte biztos. A 12 hónapból 7-et lehetne kormányozni kb. De ezek? Kormányzni?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.22. 20:53:40

@ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka: Tudom, aranyom. Te máskor is háttal szoktál ülni a tévének.

a néhai papp jános 2009.03.22. 20:54:10

@Kettes: "On hearing of the death of a Turkish ambassador, Talleyrand is supposed to have said: “I wonder what he meant by that?” Others say that this was a response by Metternich, the Austrian diplomat, to the death of Talleyrand.[9]"

gabo58 2009.03.22. 20:54:44

Mindenki ujjong most, hogy végre lemondott Gyurcsány Ferenc.
Ugyanúgy ujjongtak akkor is, amikor a "Bokros csomag" megszűnt.
Az első, aki visszasírta azt, az a Fidesz volt, s Dávid Ibolya erre felbátorodva listavezetőnek tette meg az EU Parlamenti választási listáján.
Szerintem nem Gyurcsány Ferenc volt a haladás megakadá-lyozója, hanem a Fidesz, Orbán Viktor vezetésével, a van kalapja, nincs kalapja politikájával.
Egyébként már a rendszerváltáskor a legnagyobb hibát az MDF kormány követte el azzal, hogy kiárusította az országot. Tönkre tette a mezőgazdaságot, az állami gazdaságokat és az ipart is, amelynek voltak olyan területei, melyek világszínvonalúak voltak. Ezután Horn Gyula miniszetrelnök Úr próbálta némileg korrigálni a hibákat a Bokros csomaggal. Ezután a Fidesz kormány eltapsolta azt a pénzt, amit a csomaggal a Horn kormány megtakarított.
A hiba tehát nem Gyurcsány Ferencben keresendő!
Nem lehet úgy előrehaladni, hogy valaki folyton visszahúz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.22. 20:55:47

@Kettes:
@ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka:

Én meg azt vezetném le: a kommancsoknak van egy olyan szokásuk, hogy úgy tesznek, mintha fejbelőnék magukat, aztán résnyire nyitott szemmel figyelnek, majd egy óvatlan pillanatban a szívedbe szúrják a kést. Abból kell kiindulni, hogy semmi nem igaz abból, amit mondanak. Mindezt bőséges történelmi és politikai tapasztalat támasztja alá.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.22. 21:03:14

"Nézsonra járt. Nyalkás brigyók
Turboltak, purrtak a zepén,
Nyamlongott mind a pirityók,
Bröftyent a mamsiplény.

Kerüld a Gruffacsórt, fiam!
A foga tép, a karma metsz!
Kerüld, hol grémmadár csuhan,
S a bőszhedt gyilkanyessz!"

( Lewis Carroll: Alice Tükörországban )

Francois Pignon 2009.03.22. 21:04:30

@gabo58:
Huhh, ez most így elég erős volt. A Bokros-csomag "megtakarítása" amúgy 480 milliárd forint privatizációs bevétel volt.
A többire nem reagálnék, de tisztelettel ajánlom a kapcsolat.hu látogatását is. Megértő társak, meghitt környezet várja ott a hasonlóan gondolkodókat ;)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.22. 21:06:21

@Elpet:

Van ám tovább is, csak már nem tudom pontosan. Pedig érdemes lenne folytatni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.22. 21:06:52

@Kettes: nem.

én a döglött lovon szoktam fordítva ülni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.22. 21:13:47

@Francois Pignon:

Francois, másutt kifejtettem már, de megragadok minden alkalmat, hogy leírjam. Annyira bájos az, hogy a Bokros-csomag két legfontosabbnak tartott eleme, amelyet az Alkotmánybíróság nem tarolt le: a vámpótlék és a csúszó leértékelés: két teljesen piacidegen, kézivezérléses állami beavatkozás, teljesen ellentétes a szabadpiacot mindenek fölöttinek hirdető közgazdászok elveivel. Bokros ördöggel űzött ördögöt. Bár egy igazi elit még ezt is megteheti. Ma már persze mindkettő lehetetlen lenne.
A fizető fogászati ellátás meg a magánpraxisoknak volt jó. Nagyjából ennyi.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.22. 21:14:01

@Elpet: ja ja, a kommer trükkmesterek mellett még rodolfó is elbújhatna...

egyébként egy show műsor keretében játszhatna orosz rulettet az összes pártelnök...
de persze gyf-nél fordítva lenne a szabály: 5 golyó lenne a pisztolytárban és nem 1... hehe...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.22. 21:15:16

Annak akit az érdekel mi folyik húsz éve, nem az, amit ők akarnak, hogy érdekelje:

www.kibulizottorszag.net

is 2009.03.22. 21:17:50

ez a mulatság. van egy valóság, de az nem elég érdekes, ráadásul nincs is a szája íze szerint az embernek. hát akkor elkezdi magyarázni. tök mulatságos látni a posztokat, ahogy óráról-órára fejlődik a saját, különbejáratú valóság, itt egy kis elemet hozzáadva, ott elvéve, ez így biztos nem lehetett, ezt tehát töröljük, az viszont biztos így kellett, hogy legyen, tehát akkor így is volt.

amikor egy külföldi megkérdezi, hogy milyen Magyarország, azt szoktam válaszolni, borzalmas a társadalmi helyzet. miért, kérdezi. mert ha bárki azt mondja kék, akkor azonnal, zsigerből, helyből mindenki rávágja (Orbánnál is, Kókánál is, Ibolyánál is, meg a rendőrnél is, meg a BKV-nál is, meg a cigányoknál is, meg úgy általában mindenhol), hogy akkor biztos nem kék, de vajon zöld vagy piros? ez egy olyan össznépi játék, hogy az emberek helyből átugranak a történéseken, mert másikat kitalálni helyette az olyan izgi. persze így sose lehet sehová se jutni, semmit megbeszélni, semmit egyeztetni, hiszen Te nem hiszed el, amit én mondok, én meg nem hiszem el, amit te.

látlelet, Magyarország, 2009.

2009.03.22. 21:18:51

ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka 2009.03.22. 21:14:01
Úgy érted 5 golyót tennél egy hatlövetű mordályba?
Ne viccelj, kérlek!
6 töltény is kevés lenne neki...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.22. 21:21:55

@gabo58:

Attól, hogy a baromságokat őrült magabiztossággal írod, azok nem válnak igazzá. Ilyen kretén szöveggel itt balosok nem szoktak próbálkozni. Olvasgass mavo-t, Szibarita-t, plastik02-t. A fejlődés lehetősége mindenki számára adott.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.22. 21:30:39

@is:
Vajon milyen élményanyagra alapozottan kellene bármit is elhiggyünk, amit Gyurcsány mond?

Egy dologra biztosan emlékszem: egyszer azt mondta: március 9-e után március 10-e jön. Ez igaz volt.

gabo58 2009.03.22. 21:40:32

Elpet !!
Attól , hogy neked nem jönn be valahogy nem érdekel. És hogy ki mit ír még jó ,hogy nem te döndesz róla. A te fejlődésed miatt legyél ideges és olvass mavo-t, Szibarita-t, plastik02-t. Ne akarj engem oktatni a véleményem az enyém.

Bomber 2009.03.22. 21:41:55

Ha "tökös" lenne a Feri, akkor megnevezné Viktort miniszterelnöknek.
Egyébként ezt megtehetné?

TD223 2009.03.22. 21:51:27

@gabo58: Jó hülyének lenni? Tudod, hogy 300+ milliárd volt a kasszában a 2002-es kormányváltáskor? És az országot is az MDF árusította ki, nem a szocik meg a libsik a különböző regnálásaik alatt? Te tényleg nagyon hülye vagy. Meg szted a kormány munkáját a parlamenti kisebbség akadályozza meg? Eszméletlen agymosott vagy. Ha neked Gyurcsány azt mondja 1+1=3, akkor elhiszed? Úgy tűnik.

gabo58 2009.03.22. 22:04:22

@TD223:
Bizony jó !!! És az vigasztal ,hogy a Fidesz olyan szent és sérthetetlen. Te nagyon okos. !!!

TD223 2009.03.22. 22:06:05

@gabo58: Hát én nem mondok ellent a logikának, a trivialitásoknak.

a néhai papp jános 2009.03.22. 22:08:29

@gabo58: td223: számháború? menjetek ki az áfész mögé és játsszátok le:)

tevevanegypupu 2009.03.22. 22:09:50

@gabo58:
mindig jusson eszedbe mit mondott Feri:"..hazudtunk, ejjel, nappal, hazudtunk minden hullamhosszon.." Mielott leteszed a voksod mellette jusson eszedbe, ehhez merd a cselekedeteit es azt amit mond.Es ne felejtsd el, hogy ehhez eros tamogatast kapott parttarsaitol es az szdsz-tol is.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.22. 22:09:59

@gabo58:

Mit tolsz? Tuti, hogy nem legális a cucc.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.22. 22:12:00

@TD223: A mg-t nem, de az feldolgozóipar Antallék kzdték el. A mg-t Torgyán és a kárpótlás kúrta el, ez nem kérdés. Másrészt ezekre a kényszerpályákra persze Torgyánt és Antallt is egy Szabadmadaras Párt tolta ...

star77 2009.03.22. 22:48:43

ennyi baromságot egy rakáson.mindenki lopott itt antalltól-gyurcsányig,mindenki csalt,hazudott.kivéve a fideszt,kivéve orbánékat a haza megmentőit!!csak azt nem tudom és nem értem,hogy a francba lehet az,hogy azóta egyetlenegyszer sem választották újra a nép nagyvezérét és a tettekre kész bandáját??
évek óta vergődnek,mint a partra vetett hal.az mszp a fidesz az szdsz,mdf,miép,kdnp.stb stb,mindenkinek megvan a felelőssége.nincs kivétel!!az összeset el kell zavarni.különben soha nem lesz itt megújulás.

DeMarco 2009.03.22. 23:07:39

Holnap a fidesz kezdeményezését a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról majdnem biztosan el fogja kaszálni az mszp, az szdsz segítségével. Amiből abszolút megállapítható, hogy még véletlenül sem akarják rábízni a döntést a polgárokra. Nem szeretnének előrehozott választásokat, mert akkor kiderülne, hogy nem csak Fletóval volt itt a probléma, hanem a kormányzó pártokkal. Nem bíznak semmit sem a véletlenre, az embereket megpróbálják újra hülyére venni, a hatalmuk megtartása érdekében és teljesen kizárni őket a döntési folyamatokból. Én viszont azt mondom, hogy ezt nem szabad hagyni. Ezért ki kell nyilvánítania a polgároknak, hogy elég volt. Nem hagyhatjuk, hogy megint anélkül kerülhessen valaki az ország élére, hogy bármilyen választópolgári felhatalmazást erre kapott volna. Ki kell mondani, hogy szükség van az előrehozott választások kiírására, mert enélkül nem fogja tudni senki kormányozni az országot, ha nincs mögötte egy meggyőző választópolgároktól kapott felhatalmazás. A fidesz nyilvánvaló okokból nem akarja utcára vinni az embereket. A jobbik mögé pedig sokan nem állnának be. Ezért csak civil kezdeményezés árán lehet összefogást sürgetni. Egy halvány javaslatom lenne nekem is: Március 28-át a Választás Napjának kellene kinevezni, amikor az emberek kifejezésre juttathatnák, hogy ragaszkodnak a választások szabadságához, ahhoz a joghoz, hogy ők dönthessék el, ki képviselje őket és ne a fejük felett döntsenek a sorsukról. Ezen a napon egy szál gyertyát, zászlók, transzparensek nélkül, csak egy gyertyát tegyen le mindenki a faluja, városa főterére. Nem kell hangos szó. Elég lesz a gyertyák fénye...

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.03.22. 23:22:03

@Elpet:

Lewis Carrol
(Tótfalusi István)
A GRUFFACSÓR

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turbultak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj, hol grémmadár csuhan
s a bőszhedt Gyilkanyessz!"

Kapta döfke kardját a smorc,
rég csűszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettő! Egy! Kettő! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.

"Hát megülted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turbultak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.03.22. 23:23:57

@TREX: Jellemző: nem megülte, hanem megölte a Gruffacsórt, de elírva sem rossz.

star77 2009.03.22. 23:24:01

szükség van előre hozott választásokra?új politikusokra is szükség van...teljesen újakra.nem bukottakra,meg nem válsztottakra,és főleg nem újra választottakra.elég volt hogy húsz éve próbálkoznak a mi kárunkra.

fénydublőr (törölt) 2009.03.22. 23:29:26

Mai friss: "Úgy tűnik, nemcsak kormányközeli politikusok bűvészkedtek az uniós pénzekkel, az újabban előkerült felvétel szerint ugyanis a jobboldal is kivette részét az uniós források megcsapolásából.
A Hír Tv által szerdán nyilvánosságra hozott hanganyag szerint a Szabolcs megyei Döge polgármestere egy építési vállalkozónak segített az uniós pénzek lehívásában, potom 20 millió forintért cserébe. Vincze Ferenc Tibor 2002-ben a Fidesz támogatásával lett polgármester, igaz 2006-ban már levette a független jelöltről a kezét a legnagyobb ellenzéki párt. ..."

Más: "Egy ország nem más, mint szabályrendszer, egy technikai keret az élet számára, míg egy nemzet ennél mindig több. Egy országnak szabályai vannak, egy nemzetnek pedig érzései. „Figyeljék meg, hogy amikor Magyarországon baloldali kormány van, akkor a diplomáciai tárgyalásokon milyen gyakran tűnik fel a tárgyalóasztalon a tárgyalófeleket azonosító kártyán, hogy Magyar Köztársaság. Pedig Magyarország és a Magyar Köztársaság két különböző dolog. A Magyar Köztársaság maga a technikai terep, Magyarország pedig magának a nemzetnek a megnevezése..." -mondta Orbán.

Bocs, én nem vagyok normális?

DeMarco 2009.03.22. 23:30:08

@star77: Ezzel egyet tudok én is érteni. Jöjjenek újak, frissek, tiszták. Itt lenne erre is a lehetőség.

Metz 2009.03.22. 23:30:54

nem mondott le csak majdnem! illetve majdnem nem mondott le, vagyis nem majdnem majdnem nem lemondott....

freehckr 2009.03.22. 23:31:59

@fénydublőr:
"Mai friss"

Itt a "friss" híred:
www.hirszerzo.hu/cikk.uj_korrupcios_video_a_fidesz_egy_fel_orara_eliminalta_a_kinos_polgarmestert_.46327.html

Kelt: 2007-10-04

"Bocs, én nem vagyok normális?"

Maradjunk annyiban, hogy nem én mondtam... :)

fénydublőr (törölt) 2009.03.22. 23:36:47

És ezt is komolyan mondták: ""Szóval, egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak enynyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk."

Lehet, hogy kicsit ráerősítettek, de ez hangzott el. Forgathatod, akkor is durva. Nem véletlenül buktak ám 2* (3*?)!

Más: azért megnézek bárkit, hogyha nem hagyják dolgozni folyamatosan, ha a kollegái és ellenfelei mindig csak szidják, pláne, ha hobbiból csinálja (mert anyagilag nem érdeke), mikor dobja be a törülközőt?!

freehckr 2009.03.22. 23:39:37

@fénydublőr:
"hogyha nem hagyják dolgozni folyamatosan"

Ez "politika", nem pedig bútor cipelés... Az elvtársaknak 2002 óta többségük van a parlamentben, 2006 óta szám szerint 40 fős. Amit "át akartak verni" a parlamenten, azt átverték. lásd tavaly év végén a költségvetés. Ez egy nagyon "infantilis" érv, hogy "nem hagyták dolgozni"...

Hét kib*szott év nem volt elég nekik? Még meddig hagyjuk "dolgozni" az MSZP-SZDSZ-t, hogy végre megtanuljanak kormányozni?

fénydublőr (törölt) 2009.03.22. 23:41:37

www.geocities.com/hfkhunsor/hunsor/miertgyoz.htm

A hibás szemlélet netovábbja, s ugyanezt nyomjátok Ti is! Szinte egy szó sem igaz, csak annak látszik!

freehckr 2009.03.22. 23:42:54

@fénydublőr:
Aha... szóval egy provokátor elvtárshoz van szerencsém... Rendben, nem szóltam, tudom, te csak a "munkádat" végzed. :)

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.03.22. 23:44:43

Trükk vagy nem a lemondás, a "Szabadság kör" mindjárt csapott egy kis álfélreértést, és csípőből diktatúrázott.

fideszfigyelo.blog.hu/2009/03/22/szabadsag_polgari_kor

DeMarco 2009.03.22. 23:46:46

@fénydublőr: Jajj, na nehogy már megsajnáljam szegény halálra hajszolt embert... aki magából kikelve fasisztázik nap-nap után, vádolja az ügyészséget, bíróságot és a teljes jobboldalt és szavazóit az ördögnek próbálja beállítani. A bohóc 6 évig rombolt, nem gondolod, hogy ideje volt lelépnie? Örüljön, hogy a magyar béketűrő nép és nem tette le már régen...

fénydublőr (törölt) 2009.03.22. 23:49:09

@freehckr: Abban igazad van, ennyit pöcsölni nem sokan tudnak. A kommunikáció is katasztrófális. ... "Aha... szóval egy provokátor elvtárshoz van szerencsém... Rendben, nem szóltam, tudom, te csak a "munkádat" végzed. :) "
és hobbiból!

Más: "Mindegy, a dolog lényege most nem is ez, hanem az üzenet, hogy ezek már megint tarolni akarnak, gátlástalanok, félni kell tőlük. Néhány jó munkásőr szívét bármikor nagyod dobban erre." ez a Heti Válaszból, én sajnos ezt nem is értem (és valami egyeztetési gond is van, nem?)

fénydublőr (törölt) 2009.03.22. 23:55:25

DeMarco: Jajj, na nehogy már megsajnáljam szegény halálra hajszolt embert... aki magából kikelve fasisztázik nap-nap után, vádolja az ügyészséget, bíróságot és a teljes jobboldalt ...

Volt olyan nap, amikor nem hangzott el valamelyik TV-ben, hogy hazaáruló, vagy lopós, vagy hazudós, vagy gyilkos, vagy szemkilövetős? Szerinted nincsenek fasiszták? Nem jobbosok az ügyészek (nem, csak a főnökség konkrétan!)? És hány balos bírót tudsz felsorolni (na, nem kell igaziból, de arányt?)?

DeMarco 2009.03.23. 00:04:44

@fénydublőr: Ami azt illeti a hazudós (őszöd), lopós (üdülő), szemkilövetős (okt.), hazaáruló (kettős állampolgárság) mind igaz állítások. Vagy te ezekre máshogyan emlékszel? Lehet, hogy régen volt a kettős állampolgárságról szóló szavazás, de azért nem lett ám elfelejtve nekik... és jól gondolod, szerintem nincsenek fasiszták 50 éve. Csak egy frusztrált baloldali banda van, akiknek muszáj ellenségképet festeni a nyugdíjasoknak, mert különben elveszítenék az utolsó 2 szavazójukat is. Miért kellene balos bírót felsorolnom? Szerinted a bíróknak balosoknak kellene lenniük??? Mert szerintem minden állami testületnek (rendőrség, katonaság, bíróság, stb.) teljesen függetlennek kellene lennie a pártoktól. Nekik csak és kizárólag szakmai alapokon kellene működniük. Szégyen, hogy a rendőrséget kézi vezérléssel irányítják a kormány kénye-kedve szerint. Nem az a baj, hogy Fletó nem tudja irányítása alá vonni az ügyészséget, hanem az, hogy megpróbálja és a többinél sikerült is ezt elérnie.

freehckr 2009.03.23. 00:08:46

@fénydublőr:
"hogy hazaáruló, vagy lopós, vagy hazudós, vagy gyilkos, vagy szemkilövetős?"

Ez csak téged frusztrál, de ha jobban belegondolsz... ez nem "hazugság", hanem "tényközlés"... :)

Kapitány_1 2009.03.23. 00:11:23

@Elpet: ez így van, sőt, a dakoták is így csinálják!)

fénydublőr (törölt) 2009.03.23. 00:26:01

DeMarco: Igen, ilyenkor szokott az lenni, hogy nem tudunk tovább beszélgetni, mert alajaiban máshogy gondolunk dolgokat, és ezek érzelmek, nem számok, hogy precízen lehessen osztani-szorozni őket.
Konkrétan: 1. szerintem az őszödi beszéd egy profi, vállalatvezetői agitáló beszéd volt, mikor fel kell rázni a sok faszt, hogy végre kapják össze magukat. Hogy abba mit mond bele az ember, az részletkérdés idézet: "Arra a felvetésre, hogy nem lett volna-e jobb, ha az őszödi beszéd után távozik, úgy válaszolt: nem, mert ezzel félrevezette volna az országot, azt üzenve, hogy igaz a Fidesz torz értelmezése a beszédről." Merthogy jól összekeverték a lapokat a kiadott szövegben, ha egyben nézed, szinter az ellentétje igaz. Ha teljes megújulást akarsz egy cégnél, nindent borítani kell, hogy ezt véghezvidd, előtte meg kell szerezned a hatalmat ehez, akármi áron. Magyarul: az ország érdeke volt minden 2004-és 06 közötti dolog - erről szólt röviden a beszéd.
2. üdülőlopás: az akkori jogi helyzetben a legmesszebbmenőkig elment. Történt felelősségrevonás?
3. szemki: hát ez a legnagyobb átverés, ugyanis ott voltam okt. 23-án, ennek is pont az ellenkezője volt: egy csürhe megtámadott minket (állami ünnepség a Parlamentnél), s a rendőrök keményen, de szükségszerűen keményen felvették a harcot. Ilyenkor mindig és mindenhol vannak rosszkor-rossz helyen lévő emberek, ez a pech része a dolognak. Hogy a Fideszt milyen felelősség terheli, hogy nem szólt a gyűlésén, pedig tudták, hogy a nácok feléjük mennek, mögöttük a rendőrökkel, azt ne kérdezd. Hová tüntek a prominensek vajh'?
4. Szerintem nem kell senkinek kettős állampolgárságot "csak úgy" adogatni, ezt tartom azóta is. És erre milliókat költeni meg pláne nem (népszavazásozódni)!
5. Nincsenek fasiszták? Ja, csak rasszista neonácik, az más...!
6. Bíró-ügyben egyetértek (nem azt mondtam, hogy balos bírók kellenek!, csak azt, hogy általában jobbosok), totál függetlenek kellenének!
7. a rendőrségnek a rend felügyelete a dolga, és azt is tennék, ha nem basztatnák minden nap ilyen "morvai"-k kamu dumákkal (persze, tavaly csak sétálgattak a 8-kerben a fiúk...). Amúgy rendpárti vagyok, de nem rendőrség-párti.
8. Az utolsó mondatot nem értem.
Arra a felvetésre, hogy nem lett volna-e jobb, ha az őszödi beszéd után távozik, úgy válaszolt: nem, mert ezzel félrevezette volna az országot, azt üzenve, hogy igaz a Fidesz torz értelmezése a beszédről.

fénydublőr (törölt) 2009.03.23. 00:35:21

bocs, a végén beragadt a ctrl+v

freehckr 2009.03.23. 00:39:08

@fénydublőr:
"szerintem az őszödi beszéd egy profi, vállalatvezetői agitáló beszéd volt, mikor fel kell rázni a sok faszt, hogy végre kapják össze magukat."

/me ásít. Azt hiszem ezernyi cikkben és ezernyi fórumon lett már átbeszélve ez a kérdés. A te magyarázatod még 2006 őszén volt "default" a posztkommunistákkal szimpatizáló egyének (mára maroknyivá zsugorodott) táborában, ma már a "balra húzó" elemzők is másként látják a helyzetet. A helyzet pedig a következő: nincs az a "vállalatvezető", aki a pozíciójában maradhatott volna, ha lebukik azzal, hogy "elk*rta". Ez az alaptörténet, a többi mesét csak ti kerekítitek köré. :)

"az ország érdeke volt minden 2004-és 06 közötti dolog"

LOL... szerintem ha 2004-ben kijelenti Gyurcsány elvtársad, hogy "azért fogom megnövelni lázas semmittevéssel az államadósságot a másfélszeresére, hogy a Zorbán ne nyerjen", szerintem "korrektebb" lett volna, bár abban az esetben 1) ma nem neveznénk "hazudósnak", 2) nem is nyertek volna pár százalékkal választást 2006-ban.

"egy csürhe megtámadott minket"

Az a nagy büdös helyzet, hogy már több tízmilliós kártérítéseket fizetett a rendőrség a "csürhének", mivel ugye szinte semmi sem volt jogszerű a rendőrség (??? hiszen azonosító sem volt rajtuk) részéről 2006 őszén. De ezt mondjuk már megszoktuk tőletek, elvtársak, nektek harminc év kellett ahhoz is, hogy rájöjjetek: 56-ban nem ellenforradalom volt.

"Szerintem nem kell senkinek kettős állampolgárságot"

Nem csak "úgy adogatták" volna... magyarok kapták volna. És akkor ilyen kijelentések után nekem is kedvem lenne "csürhézni", de azt nem tennéd zsebre...

"Nincsenek fasiszták?"

Az idióták többen vannak... te is biztosan ismersz párat... :)

Ahhhh... de nagy Isten állatkertje ott a sötét balfenéken, nem lenne egy utolsó dolog, ha szélsőséges eszméitek nem kerülnének be soha többet a magyarok országgyűlésébe...

freehckr 2009.03.23. 00:48:19

@fénydublőr:
"egy csürhe megtámadott minket (állami ünnepség a Parlamentnél)"

Arra még sosem kaptam választ egyébként, hogy egy MSZP-fan "baloldali" mi a lóherére emlékezik október 23-án? Az MSZMP "dicsőséges" megalakulására?

Egyébként több kordonnal védték az "állami ünnepséget" október 23-án, ha ott valamiféle "csürhe" támadott, azok csakis a videofelvételekről már megismerhetett azonosító nélküli rendőrnek öltöztetett In-Kalosok lehettek... más csürhe 2006 őszén nem volt az utcákon. :)

DeMarco 2009.03.23. 00:49:57

@fénydublőr: Valóban teljesen más szemmel nézzük a dolgokat. Az őszödi-beszéd teljesen korrekt lett volna, ha a választópolgárok szemébe merik mondani. De mi történt? Amikor a fidesz határozottan állította akkor, hogy baj van a büdzsével, túlköltekezte magát az állam, akkor Fletó lehülyézte és a tévében a teljes lakosság szemébe hazudva, hazugnak nevezte Orbán Viktort (pedig igaza volt) és letagadta a 13. havi nyugdíj eltörlését, kórházi napidíjat és hasonlókat. Pedig ha akkor beismerik, hogy igen elb*sztuk és ehhez ilyen meg ilyen lépések szükségesek, akkor most nem itt tartanánk. Az őszödi-beszéd semmi más nem volt, mint annak a tarthatatlannak az állapotnak a beismerése.
2.Az üdülő esetében lehet, hogy nem történt felelősségrevonás, ahogy más esetekben sem szokott, de azért még megtörtént..
3. Az a "csürhe" volt az egyetlen aki valóban ki mert menni küzdeni a hazugságok ellen. A csendes többség azóta is vár, hogy végre odatehesse az X-et.. Bár egyszer már odatette a 100 forintnál, de nem értették a célzást Horn-on kívül.
4. A kettős állampolgárságról szintén teljesen eltérő véleményen vagyunk, erről kár is vitatkozni. De azt el kell ismerned, hogy a 23 millió románnal fenyegetőzni és ellenkampányt viselni a kinti magyarokkal szemben elég gusztustalan volt, függetlenül attól, hogy egyetértettel-e vele, vagy sem.
5. Nem hinném, hogy azok az emberek akik a kormány távozását követelik mind rasszista neonácik lennének. A balosok között is vannak bőven rasszisták hidd el nekem.
6. ok
7. A rendőrségnek sztem az alapvető feladata a bűnügyek felderítése, esetenként megelőzése lenne. Nem a kormány minden eszközzel történő megvédése. Lásd a mostani ünnepségeket. Cumisüveg, sün, hasonlók. Erre rengeteg pénz és erőforrás megy el. A rend nálam nem a kordonok és szögesdrótoknál kezdődik. A mindennapi biztonságérzet javulásáért kellene tenni.

fénydublőr (törölt) 2009.03.23. 00:59:04

freehckr: "A helyzet pedig a következő: nincs az a "vállalatvezető", aki a pozíciójában maradhatott volna, ha lebukik azzal, hogy "elk*rta". Ez az alaptörténet, a többi mesét csak ti kerekítitek köré. :)" - Szerintem ez hülyeség, azzal inkább bukna, hogy "hazudtunk...", de az se száz.

"Az a nagy büdös helyzet, hogy már több tízmilliós kártérítéseket fizetett a rendőrség a "csürhének", mivel ugye szinte semmi sem volt jogszerű a rendőrség (??? hiszen azonosító sem volt rajtuk) részéről 2006 őszén. De ezt mondjuk már megszoktuk tőletek, elvtársak, nektek harminc év kellett ahhoz is, hogy rájöjjetek: 56-ban nem ellenforradalom volt." - ez egy dolog, attól még igaz a csürhe-támadás. Te ott voltál szintén? 56 akkor mi is volt? (lsd hvg értelmezések, keress rá)

"Nem csak "úgy adogatták" volna... magyarok kapták volna. És akkor ilyen kijelentések után nekem is kedvem lenne "csürhézni", de azt nem tennéd zsebre..." - és kik a magyarok? A házunknál dolgozik kb 50 ember (melósok a szemközti nagyépítkezésen), egy sem magyar állampolgár, kb beszélnek magyarul, kb félig cigányok (Gábor-cigányok egyébként), kb ukránok, de ők se biztosak benne... napi 4 ezret kapnak, feketén. Adj nekik Te állampolgárságot, és lehetőleg szavazati jogot is!

"Ahhhh... de nagy Isten állatkertje ott a sötét balfenéken, nem lenne egy utolsó dolog, ha szélsőséges eszméitek nem kerülnének be soha többet a magyarok országgyűlésébe... "

Ebből melyik volt a szélsőséges? Hol gyaláztunk emberi méltóságot, hol fenyegettünk élet- és vagyonveszteséggel, miről beszélsz? Ki dobál utcaköveket? Ki csinál akasztós bábukat? Ki használja fel a hitet/az egyházat?

Oké, maradjunk a szarban, a magyar(?) mobiljainkat tartsuk rovásírásos tarsolylemez-kistásiban, utáljuk a külföldi túristát, verjük le a villamosról, aztán a tábortűznél sírjunk, hogy a Románok mennyire elhúztak, aztán még lopjuk is el a cégautót...
Jó éjt!

DeMarco 2009.03.23. 01:03:11

@fénydublőr: Hát most te voltál eléggé szélsőséges!!! Ezek mind szélsőségek amiket felsoroltál. Ugye azért legalább legbelül érzed, hogy nincs igazad?

DeMarco 2009.03.23. 01:08:45

@freehckr: Örülök, hogy más emlékszik...

fénydublőr (törölt) 2009.03.23. 01:10:49

DeMarco:
Politikusok, kampány = duma. Akinek a legtöbbet elhiszik, az nyer. Miért, a 14. havi, stb Fidesz-demagógiából mi volt valós?

Bánya is megtörtént, szőlő is megtörtént, egyik sem etikus. Csak a Tocsikot vonták felelősségre, a végét ott sem látjuk, asszem, tisztán még. Pedig neki szabályos szerződése is volt.

Szerintem a csürhe az csürhe, amit a szó jelent: bűnözők, akik törnek-zúznak észnélkül, az eszme az ürügy. Egyébként nézz meg bármilyen majálist/falunapot/kolbásztöltő versenyt, hogy akkor mennyi "aljanép" gyűlik a semmiből. De ők csak szórakozni vágynak, legalább.

Szerintem nem volt gusztustalan, valós észérvek hangzottak el. Amit Viktor csinált kinn, az inkább hazaárulás (nem akkor, folyamatosan).

5. rendben, részben igaz.

7. Csak nem gondolod, hogy a rendőröknek jólesik cumisüvegeket elszedni? Csak tudják, mire készül a - sajnos ismét ezt kell írnom - csürhe, pár éves tapasztalatból. És de, a kormányt - mindenhol a világon - minden eszközzel védeni kell.
Tényleg jó éjt!

BKV reszelő 2009.03.23. 04:53:13

@fénydublőr: "Hol gyaláztunk emberi méltóságot, hol fenyegettünk élet- és vagyonveszteséggel, miről beszélsz? Ki dobál utcaköveket? Ki csinál akasztós bábukat? Ki használja fel a hitet/az egyházat?"

A te képviselőid múltjában szerepelnek a:
- koncepciós perek
- munkatáborok
- a pártonkívüliség okán a hátrányos megkülömböztetés
- andrási út 60.
- vallatás, kínzás
- vagyonelkobzás
- akasztásos kivégzés
- meghurcolás
- ők forradalmárok:
-- illegalitással
-- barikádokkal
-- idegen hatalom fegyveres támogatásának igénybevétele
-- idegen érdekek előnyben részesítése a haza érdekeivel szemben
- az egyházak felhasználása besúgó hálózatként


Éppen egy KISZ titkár jelezte, hogy lemondana....te melyik tv-t nézed ?

Szűcslaci 2009.03.23. 06:25:58

@BKV reszelő:
kihagytad a sorból a következőket - a teljesség igénye (és tudása) nélkül:
- parlamentben saját elvtársaik legéppisztolyozása
- az elkobzott vagyon saját zsebbe tömése
- egész nemzedékek megnyomorítása
- egy kibaszott hulla imádása

hulyemagyar 2009.03.23. 06:47:46

A legfontosabb kérdés felett elsiklottunk:
a gumisnál megittad az obamát?

Thyb 2009.03.23. 06:52:33

@Francois Pignon: Pedig nagyon is reálisnak tűnik, hogy Bokrosra pályáznak többen is. Nemcsak a privatizációval fogta meg anno a gazdaságot, de az uj adózási formákat is Ő vezette be. Szal azért tett valamit és ezt sem a jobb oldal sem a bal oldal max a gazdasághoz kevésbé értők tudják megkérdőjelezni.
Csakhogy azóta volt pár módositás ami egy mostani rendezést megnehezitene, pl a minimálbérek, közszféra bér korrekciós intézkedések, az ilyen olyan adószabályok amik azóta enyhültek és sorolhatnánk. Ugyanakkor Bokrost a mai napig mindenki ugy tünteti fel mint a nagy gazdasági reformert aki valamikor régen tett valamit. A kérdés, hogy most erre képes-e?
Valszeg lehetnek intézkedés ötletei, csakhogy most hosszabb lenne a gödörből való kimenetel mint az a multkor volt.
Ugyanakkor azzal, hogy Bokrost elfogadnák, a ballib oldal maga mellé állitaná az MDF-et, akik már amugy is abba az irányba kacsingatnak. Ez (ha nem is nagy mértékben) , de javithat a választási esélyeken, ha egy MDF MSZP SZDSZ koala lép életbe, aminek kb 5 éve ássák az alapját.
Részemről Bokros még miondig megfelelőbb mint akár OV akár GyF, bár a gond az, hogy a háttér gárda nem változik amire már nagy szükség lenne minden pártnál.
Igy utólag eszembe jutott Demszky 15-ei beszéde, ha nem vagyunk képesek összefogni, akkor mondjunk le. Vajon GyF szombati lépését mikor publikálták belsőleg???

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.03.23. 06:58:21

@fénydublőr:
Ejnye, ejnye, a fasiszták olyanok mint az örökmozgó.
Csak a mesében léteznek. :D

Szóval GYF nem hazudik. Nofene, ezért érdemes blogot olvasni, az ember új dolgokat tud meg.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.03.23. 07:03:51

@fénydublőr:

2. üdülőlopás: az akkori jogi helyzetben a legmesszebbmenőkig elment. Történt felelősségrevonás?
3. szemki: (...) s a rendőrök keményen, de szükségszerűen keményen felvették a harcot. Ilyenkor mindig és mindenhol vannak rosszkor-rossz helyen lévő emberek, ez a pech része a dolognak.

Nocsak, nocsak. Csak úgy a gondolatkísérlet végett : elgondoltad, mi lenne akkor, ha mindenki csak üdülőt akarna privatizálni és senki nem akarna üdülőt építeni ?

Szóval voltak mintegy százezren, úgy két óra hosszat, akik rosszkor, rossz helyen voltak.
Te, mi volt ott ? Időtörés ?

Thyb 2009.03.23. 07:35:31

@freehckr: Szép utópia a vállalat vezetőről, csakhogy nincs igazad. Mind GyF mind OV a párton belül diktatórikus hatalmat gyakorol a többieken. Mi sem bizonyitja jobban, miszerint mindenki ugy köteles szavazni, ahogy azt a párt "a vezető" meghatározza, nem pedig ugy ahogy az az adott illetőt beszavazó állampolgároknak lenne az érdeke. Nos, itt kezdődik a diktatórikus irányitás, s ez mindkét oldalon ott van. Ezért kellene a teljes politikai elitet meneszteni, mert innentől nem a szavazó polgárok érdekeit szolgálják egyik oldalon sem, hanem a hatalom megalomániás vezetőik kényekedvét.
Ez az amit nagyon nem tudok elfogadni,
Egyébként épp ugyanugy nem mond le egy cég tulajdonos sem, max kirug néhány vezető beosztottat, mert ugye valakit mégis büntetni kell.

gezabá (törölt) 2009.03.23. 07:35:55

nem mondott le... most hallgatom a rádióban, hogy a Reutersnek azt nyilatkozta GyF, hogy felajánlotta a lemondását, hogy stb., stb., ... most akkor mi van? :))) xDDD

mókás egy srác ez. kár, hogy rajtunk is röhögnek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.23. 07:39:20

@fénydublőr:
Az a szép, hogy te nyilván hivatalból játszod az autistát. Ennyire futja a fajtádtól.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.23. 08:19:01

Most nem mondott le, de át fogja adni a kormányzást.

A jobb oldal miért csak a többször bukott, országmegosztó, hiteltelen, semmihez sem értő Orbánban gondolkodik? Őt a diktatúrája miatt a párján belül se nagyon szeretik. Mással már régen nyertek volna.

Gyurcsány után a másik rákfenének Ornánnak is le kéne lépnie és jöhetne a jobb világ!!!!!

states 2009.03.23. 09:11:58

@A már 2x bukott Orbántól ments meg uram minket!: Ha jól értelek van a jobb oldal, ami tulajdonképpen a bal, és van a rosszabb oldal, ami a jobb...

Szűcslaci 2009.03.23. 09:16:22

@Elpet:
Nem volt igaz az sem. Csak bejött.

Szűcslaci 2009.03.23. 09:17:40

@states:
Már háromszor győzött az emberek ostobasága. Részt vállaltál benne, úgy látom.

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2009.03.23. 09:18:23

Csak engem zavar, hogy mi a faszért ad disznókörmöt a zöldséges bárkinek?

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2009.03.23. 09:19:07

Ja igen, mert csak minden második mondatot olvastam el, mert unalmas :) Bocsika.

mendson 2009.03.23. 09:22:00

Jesszus.Olvasgatom a magukat jobboldalinak -ugyan szerintem halvány fingjuk sincs arról mi az a jobboldaliság,inkább bolsiknak néznek ki-vallók beirásait és mit mondjak, szörnyü tájékozatlanságról és korlátoltságról árulkodnak.Pldul itt van TD223 2009.03.22. 21:51:27
Akinek halvány göze sincs a kltvetésről Ott ugyanis nincsenek a kasszába plusszok na és minuszok sem.A költségvetés az aktuális befizetésekből költ és azt szokták nézni, hogy idöarányosan hogy áll.A 2002-es kormányváltásra elköltött összege akkora volt, hogy az évi betervezett hiány 90%-át realizálta. Figyelem a HIÁNYT. Szóval még annyít, azért mert valaki 20 évvel a rendszerváltás után kommunistázik az igen csak visszamaradott, különösen annak fényében, hogy kikből áll a fidesz vezetése középszintől felfele.És még valami azért mert valaki komunistaellenes attól még olyan hülye lehet mint a segg.

Szűcslaci 2009.03.23. 09:33:34

Ezek vagytok, Ti, gyurcsányisták:

"Az MFB 82 millió euró, azaz közel 25 milliárd forint hitelt nyújt demjánnak, a ruszki lottóra"
index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/23/huszonot_milliardos_mfb-hitel_demjan_orosz_lottouzletehez/

Még van pofátok orbánpatásozni.

Locassen 2009.03.23. 09:34:11

ja, Gyurcsovics Titusz, aki magával rántja a kis hazánk nagy házának kupolájára eszenkedő kontyos Orbánt. Bakfitty.

Bummer 2009.03.23. 09:49:53

@mendson:
Aha. Aztán Medgyessyék "találtak" 320 milliárdot, meg "több pénzt az embereknek" kampányt. Most akkor túl sokat költöttek vagy túl keveset?

Hattory Hanzo 2009.03.23. 09:52:30

@Szűcslaci:

Orbán jövőre disznóvágáskor majd biztos megemlíti Sándornak.

zoli29 2009.03.23. 09:58:38

OFF:

A tegnapi Szólás Szabadsága nem volt semmi:

1. Krizsó Szilvia csillogó szemekkel, mint egy rajongó, kajálta Gyurcsány minden egyes szavát
2. Gyurcsány megfenyegette az ügyészségeket meg a bíróságokat, mondván: csak legyünk túl ezen a válságon, utána ráncbaszedjük őket (nyilván mert túl sok szocialista politikus került az igazságszolgáltatás látókörébe)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.23. 10:45:10

@mendson:
Értem én! Orbán hiányt hagyott Medgyessyre, tehát Megyó hiányt osztott szét százmilliárdos nagyságrendben. Mínuszt adni azt jelenti, hogy elvett tőlünk. Te, nem kéne neked inkább tevét baszni valahol a Golan-fennsík környékén?

Bell & Sebastian 2009.03.23. 14:46:16

@Zoli28:

1., Orbán meg nem így járt. A qrvával!
2., Szóltak néki, hogy éppen most hágott ismét az alkotmányba.

Bell & Sebastian 2009.03.23. 14:51:15

@Bukott Orbán 2x, bukott az MSZP, EGYIK SE KELL!:

Legalább megszívlelted volna Lenin intelmeit a tanulásról! De még azt sem...

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.03.23. 15:03:28

Na de kérem Mr Falafel....!
Éppen egy tevét...?
Abban semmi különleges...
Mókust, sündisznót, sivatagi rókát.

Bell & Sebastian 2009.03.23. 15:04:12

@fénydublőr:

Elolvastam az eddigi beírásaidat.
Az SZDSZ -t sehol sem szidtad? (az összes többit igen, legfőképp Orbánt)

Miért?

A kártékonysági rangsort vezetik '89 -óta. Ne csatlakozz, Te már ott vagy, jó helyen vagy, maradj csak és süllyedj el velük együtt!

tevevanegypupu 2009.03.23. 15:44:01

Nevet valtoztatok. Aze' mindennek van hatara!!(:

zoli29 2009.03.23. 15:47:48

Hack Péter, a közismerten Fidesz-közeli alkotmányjogász szerint az előrehozott választás az egyetlen tisztességes megoldás.

atv.hu/hircentrum/090323_hack_peter__elorehozott_valasztas_kell__akar_mar_majusban.html

Ács Ferenc 2009.03.23. 16:04:01

@Zoli28: Hirtelen milyen mérvadó lett a korábban csak hit gyülevész Hackapeti. :DD

Aki amúgy tényleg okos ember, rendszerváltó, Fidesz és SZDSZ-tag volt egyszerre.

zoli29 2009.03.23. 16:24:17

@Ács Feri:

A Fidesz-tagságáról nem tudtam, de az biztos, hogy ma már egyértelműen a (régi) SZDSZ-hez kötik.
Szerintem ő mindig korrekt véleményt mondott (még a Fridinél is), a Fideszt pedig nem zsigerből utálja, hanem elvi megfontolások miatt nem ért egyet a politikájával.

Francois Pignon 2009.03.23. 16:31:50

@Ács Feri: Hehe, talán most ugrik a majom a vízbe? :DD
Vajon az ATV is álláspontot vált? ;)
Szerintem izgalmas ez a Hack-nyilatkozat. Talán már a hitgyüli is levette a kezét az eddigi favoritokról?

nnpeter 2009.03.23. 16:32:23

Menjen Gyurcsány és jöjjön a Kicsi Énje..!

zoli29 2009.03.23. 16:41:36

@Francois Pignon:

"Vajon az ATV is álláspontot vált?"

Ezt azért kétlem. Mindenesetre az ATV Híradója sokkal korrektebb, mint pl. a TV2-féle Tények.
(Persze Kálmán Olga, Bánó meg Dési már más tészta...)

Ács Ferenc 2009.03.23. 18:35:06

@Francois Pignon: "Talán már a hitgyüli is levette a kezét az eddigi favoritokról?"
Azt már rágen levette. Jó pár éve inkább a szocikhoz húznak.

Zoli: egyetértek.

fanta (törölt) 2009.03.23. 19:01:10

"Francois Pignon

Tudósítás a vidéki Magyarországról"

Ja, van nem vidéki magyarország is ?

Francois Pignon 2009.03.23. 19:21:31

@Ács Feri: Úgy értettem én is. Bár hitgyülis ismerős inkább még szadeszos.

reality 2009.03.23. 19:52:47

@Zoli28: Nekem ez a link nem megy és hiába is keresem :(

reality 2009.03.23. 19:55:23

@Ács Feri: "Jó pár éve inkább a szocikhoz húznak."

Ha tényleg hisznek egy élő Istenben, akkor majd hogy számolnak el előtte (főleg az egyház vezetői)?

zoli29 2009.03.23. 19:58:40

@reality:

Úgy tűnik, leszedték a honlapról.
Csodálkoztam is, hogy pont az atv.hu-n közzétették ezt a véleményt.

MÁS:

A hvg.hu értesülései szerint az MSZP és az SZDSZ megegyezett Surányiban.

hvg.hu/itthon/20090323_kormanyvaltas_szdsz_mszp_suranyi_gyorgy.aspx
süti beállítások módosítása