A konzervatív szürrealista
2009. január 30. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A konzervatív szürrealista

„A bohóc nem én vagyok” (Salvador Dalí)

Az emlékezet állandóságának felbomlása

 Véres szaros gatya vagy a tridenti zsinat megfestésével lehet-e nagyobb botrányt kavarni? Sokat elárul a huszadik századról, hogy az utóbbival. A huszonegyedikről nincs mit elárulni, anything goes, ugye. Salvador Dalíról írok most: ő az, aki fiatalkori polgárpukkasztó műveivel ünnepelt művésszé vált, majd ahogy a háborúk után a katolicizmus felé fordult, a szürrealisták kivetették maguk közül. Dalínak persze volt ehhez egy-két szava. És minden máshoz is. Húsz éve halt meg Salvador Dalí, a konzervatív szürrealista.

 A fenti jelzőért valószínűleg feltört volna egy tojást a fülcimpámon, és a sárgáját rákente volna a vászonra. Vagy a fejem búbjára. Dalí kiszámíthatatlan és megfoghatatlan művész volt, és rá is játszott különcségére. Az excentrikus külső azonban hiperérzékeny lelket takart, ami fokról fokra jutott el a teljes elveszettségtől a végső bizonyosságig. Privát megfejtések következnek egy zseni személyiségének rétegeiről.

*

A leomlott híd és az álom

 Az örök otthon

 „Szóljon valamennyi harang!”

 A figuerasi partok… A Földközi-tenger egyik eldugott öblében, Katalónia északi részén vibrál a táj, ami Dalí legtöbb festményének háttereként szolgált. Festményein a homok színárnyalatait látjuk mindenütt: sárgáll a vidék a tengertől a hegyekig, a hullámmarta partoktól a velük összeolvadó egekig. A homok: megannyi metafora ihletője. Az idő, a halál, a pusztulás – mind a festő témái voltak. De Dalí nem loholt az eltűnt idő nyomában. Az ő ideje elfolyt a halál elől menekülő nagystílű életben, mint a megfestett arany zsebórák a kiszáradt tengerparti fákon. Ez a vidék volt Dalí reális és szürreális otthona, 1904-es születésétől kezdve.

 „Szóljon valamennyi harang! A munkában fáradó paraszt egyenesítse ki egy pillanatra háta meggörnyedt ívét, amely úgy hajlik a földre mint egy tramontána gyötörte olajfa törzse… Lássátok! Megszületett Salvador Dalí!” Így ünnepli később önnön megszületését a maga utánozhatatlan stílusában Dalí. Elkényeztetett úrifiú ő: apja, egy környékbeli jegyző és anyja mindent megengednek számára. Ennek egy családi tragédia az oka: volt egy bátyja, aki hétévésen, még az ő születése előtt meghalt – és őt is Salvadornak hívták, az új gyermek az ő nevét kapja meg... Szülei ezért érinthetetlen kincsnek tartják őt – amivel később nyilván maga is egyetértett.

 A környékről összegyűjtött gyerekkori impulzusok Dalíval maradnak a Párizsba, majd a világhírbe történő nagy utazásáig, és azután is. Salvador homloka mögött őrzi a vidéki spanyol életteret, gyermekkori emlékeit akkor is, amikor Amerika felhőkarcolói között, idióta rajongói körében kell eljátszania a Dekadens Európai Művészt. Világfisága ellenére élete végéig a katalán táj ihletése alatt áll: fennkölt avagy őrült víziói ott lebegnek az időtlenséget sugárzó, elsimult pusztaság fölött.

*

Feleségem aktja, amint nézi, hogy húsa lépcsővé változik

 A szerelem életmentő öve

 „Galát jobban szeretem, mint az anyámat és az apámat, jobban, mint Picassót, sőt, még a pénznél is jobban”

 A Nő, az emberi szépség örök kifejezője, az életet, ihletet és oltalmat adó lény Salvador Dalí számára a túlélést jelenti. Tizenhét éves korában, amikor már a madridi Szépművészeti Akadémia növendékeként csiszolgatja művészetét, meghal szeretett édesanyja. A madridi művészvilág bohémságaival körülvett, hiperérzékeny fiúnak egyre több kényszerképzettel küzd, paranoiddá kezd válni. Pár évvel később már konkrétan belebolondul a bizonytalanságba. Korai művei mintha az ezzel való viaskodást ábrázolnák. Ugyanazok a riasztó motívumok bukkannak fel festményein: élő csontvázak, sebből előmászó hangyák, megcsonkított testek, ürülék mindenütt. 1926-ban eltanácsolják az Akadémiáról, de az akkoriban kibontakozó szürrealisták maguk közé fogadják. A művészi-baráti társaság azonban nem tudja meggyógyítani sérült lelkét: tudjuk jól, hogy nem elég a baráti hátbaveregetés, a nagyvilági siker, ha odabent nincs egyben a szív és az elme.

 Gala az, aki – szinte deus ex machinaként – az utolsó pillanatban megmenti önmagától az elveszett fiatalembert. A Dalínál tíz évvel idősebb, orosz származású nő Paul Éluard, a francia szürrealista költő felesége, de 1929-ben otthagyja őt az egzaltált spanyol festő kedvéért. Türelemmel és megértéssel fordul Salvador felé, mint egy önmagát feláldozni képes nő, aki egész életét felteszi arra, hogy gyógyítója és társa maradjon egy kósza férfiléleknek. Mindketten tudják, hogy kapcsolatuk a halálig fog tartani.

 Nem lesz egyszerű történet: a 24 évesen is szűz fiatalember eleinte még az érintésre is képtelen. Később maga Dalí ír arról, hogy amikor Gala először fogta meg a kezét, akkor hisztérikus nevetésben tört ki, de végül a nő lábai elé omlott. „Az én nevetésem nem frivolság volt, hanem összeomlás, szakadék és rémület.” Gala ekkor azt mondja neki: „Kicsi fiam! Soha nem fogjuk elhagyni egymást!” Salvador előtt megnyílik egy másik világ, és kiléphet a maga köré felépített, szörnyekkel telezsúfolt burokból. „Először azt hittem, föl fog falni, de valójában megtanított arra, hogy a valóságot egyem.” Gala innentől fogva élete végéig társa és múzsája marad, persze nem teljesen a szó polgári értelmében. Mások elbeszéléséből kiderült, hogy az idősödő Gala újra és újra összeszűri a levet fiatal művészekkel, sőt még korábbi férjével, Paul Éluarddal is. Dalí azonban erről mit sem tud, és Gala sem köti az orrára – és nem is akarja elhagyni zseniális férjét.

        Dalí fölemeli a Földközi-tenger bőrét, hogy megmutassa Galának Vénusz születését

 Az évtizedek során Gala alakja mind központibb helyet foglal el Dalí festményein: eleinte mellékszereplőként, vagy testének egy-egy részletét ábrázolja, de a késői műveken Gala már allegorikus központi alakká magasztosul. Az, hogy mit jelentett Salvador Dalí számára, megérthető a fenti, megrendítő erejű 1977-es festményen. A kopaszodó, apró méretű öreg festő a szépség csodáját akarja megmutatni az egész látóhatárát elfoglaló, görög szobrok eszményi alkatával megfestett, kortalan Galának. Az asszonynak, aki megmentette és meggyógyította a férfit, és minden női csalfasága ellenére is hű maradt hozzá. Bűn és titok, őszinteség és hazugság, jóság és romlottság egy személyben. A Nő. Gala nélkül nem született volna meg Dalí művészete.

*

 A szürrealistákon innen és túl

 „A különbség egy szürrealista és közöttem az, hogy én szürrealista vagyok”

 Nincs senki Galán kívül, akivel szemben ilyen alázatot tanúsítana Salvador Dalí. Épp ellenkezőleg: lelke mélyébe süllyesztett, és csak asszonyával megosztott gyengeségét elleplezve a világraszóló zseni öntudatával oszt ki  mindenkit maga körül. Csodálóiról és ellenfeleiről is megvan a maga körmönfont véleménye. Élete kései szakaszában az utolérhetetlen lángész magányába húzódik, pedig művészi közösségben kezdte pályáját.

Az ampurdáni patikus abszolút semmit nem keres

 A huszadik század első évtizedeiben burjánzó, három havonta újabb és újabb kiáltványokkal izmusokat alapító és elvető művészvilágot nem kell bemutatnom az olvasóknak. Ahogy fentebb említettem, a kezdő Salvador a szürrealistákkal kerül közeli kapcsolatba. Tagja lesz a Luis Bunuellel, Paul Éluarddal, André Bretonnal, Louis Aragonnal és a költő Federico Garcia Lorcával fémjelzett alkotói körnek. Míg Lorcával annak korai haláláig jó barátságban áll (bár a költő egy alkalommal máshogy is közeledni próbál Salvadorhoz, aki riadtan utasítja el őt), és Bunuellel is élénk alkotói kapcsolatot tart fenn (együtt készítik el a máig egyedülálló – és elborzasztó – filmszörnyeteget, az Andalúziai Kutyát), addig André Bretonnal fokozatosan elmérgesedik a viszonya.

 André Breton… az ő személyiségében minden, balos értelmiségiekről alkotott negatív sztereotípiánk megtalálható. A kommunista, ateista, dogmatikus gondolkodású, Szovjetunió-rajongó Breton formálja és tüzeli mozgalommá az enyhén vagy nagyon bolond kósza művészekből álló szürrealistákat. Állandóan az ideológián lovagol, és elvárja, hogy a mozgalom vezetőjének tekintsék őt. Igen hamar határvonalakat kezd húzni, hogy mit szabad egy szürrealistának, és mit nem. Könnyedén zárja ki a neki ellentmondani próbáló művészeket a körből.

 A teljesen eltérő személyiségű Dalí nem tudja elviselni Breton szabályrendszerét, ezért egy ponton túl elkezdi szisztematikusan kikezdeni a szürrealizmus önjelölt pápáját. A legváltozatosabb, pimasz avagy sziporkázóan szellemes provokációkkal pukkasztja ellenfelét: tudja, hogy Breton ateista, ezért az olasz reneszánsz szentképek modorában megfesti a Port Lligat-i Madonnát. Majd lefesti Lenin három méter hosszú mankóval megtámogatott ülepét. Kifejti neki, hogy „el van ragadtatva Hitler lágy, húsos hátától, amelyen mindig olyan feszesen festett az egyenruha”.

 Végül vitára hívja Bretont: amíg a francia vádpontokban sorolja föl Dalí többrendbeli elhajlását, addig a spanyol sztriptízelni kezd, miközben elárulja, hogy szívesen megfestené kettejük szeretkezését. Breton fuldoklik a dühtől, és nemsokára kiszavaztatja Dalít a szürrealisták közösségéből. Indoklásában a festőt „ellenforradalmi tevékenységet kifejtő fasiszta elemnek” nevezi, aki ellen „minden létező eszközzel harcolni kell”. A vonalas szürrealisták ezentúl már csak múlt időben beszélnek róla és művészetéről, és különösen kiábrándítónak találják, hogy a világháború után a katolicizmus felé fordul az érdeklődése. Breton jóval később, Dalí nevét nem leírva (!) azt írja: „Ez a személy valamiféle társasági portréfestő, aki újabban visszatért a katolikus egyház kebelébe és a reneszánsz művészeti ideáljához; az illető mostanában a pápa hozzá írott gratuláló leveleit és bátorításait citálgatja”.

Picasso portréja

 Érdekes, de megmagyarázható epizód, hogy mindezek ellenére Pablo Picassóval, a modern festészet vitathatatlan – ráadásul szintén spanyol – nagyságával szívélyes viszonyt ápol. Felejtsük el a két korábbi zseni, a szintén egy helyen, egy időben forgolódó Leonardo és Michelangelo zsörtölődő, egymást fitymáló vetélkedését: Dalí és Picasso kölcsönös tisztelettel tekint egymásra. A már befutott Picasso a Párizsba érkezett, és eléje járuló fiatal Salvador festményeit órákon keresztül nézi meredten, szótlanul. Amikor kikíséri őt, annyit kérdez: „Érti már?” Mire Dalí azt válaszolja: „Értem.” Később Picasso ad kölcsön Dalínak, hogy kifizethesse első utazását a tengeren túlra. Dalí soha nem adja meg a kölcsönt – igaz, Picasso nem is kéri tőle vissza. Hősünk egy ízben így évődik Picassóval: „Picasso spanyol – én is az vagyok! Picasso lángész – én is az vagyok! Picasso kommunista – én nem vagyok az!”

*

Dalít hollywoodi színészek hallgatják

 Az első popsztár

 „Minden reggel, ébredéskor átélem a legnagyobb élményt: azt hogy Salvador Dalí vagyok”

 Dalí nem sokat törődik a szürrealistákkal való szakítással: egyrészt a nemzetközi elitbe igyekszik, másrészt gyarapodó vagyona miatt már amúgy is azt alkothat, amihez kedve van. Szerencsés csillagzat alatt született: Párizsba érkezése után rögtön felkapják az ítészek és a nyomukban loholó sznobok, így a harmincas évektől kezdve nemzetközi hírnevet szerez magának. Dalí az első művészek egyike, aki felismeri Amerika lehetőségeit, az akkoriban születő showbusiness bőségszaruját, és a mélység és sekélyesség közötti játék roppant szórakoztató mivoltát. Azt is mondhatjuk: Salvador Dalí az első popsztár, különc ruházatával, viselkedésével, elmés megjegyzéseivel, és immár nem csak a festészetre koncentráló művészetével. Csillogó kacatokat szór a tengerentúli bennszülettek közé, akik busásan meghálálják tevékenységét.

 Csak egy pár példa, mivel is foglalkozik élete teljében: csokoládéreklámot forgat, parfümös üvegcsét tervez, 1969-ben píárosa az Eurovíziós Dalfesztiválnak, megtervezi a Chupa Chups logóját és egy balettelőadás díszleteit, rajzfilmvázlatot készít Walt Disneynek, majd Hitchcock-kal is dolgozik. Együttműködik fotósokkal, iparművészekkel és divattervezőkkel.

 Különböző szürreális performanszokkal csap hírverést maga körül, amivel elképeszti barátait és ellenfeleit: kilencméteres óriásnak öltözve táncol Galával a velencei Szent Márk-téren, kirakatot rendez be és arany űrhajósruhában sétálgat New Yorkban, majd tizenöt méter hosszú kenyeret süttet Londonban. Egyszer mélytengeri búvárruhában tart művészeti előadást, és először mer megfesteni egy kólásüveget. Természetesen mindenhez kifejti a megfelelő elméleteket is. „Egy szép napon kivájtam egy kenyér belét, beleraktam egy bronz Buddhát, amit teljesen beborítottam döglött bolhákkal. A kenyér nyílását lezártam egy darab fával és az egészet hermetikusan cementtel borítottam be, amelyre ezt írtam föl: Lólekvár. Mit gondolnak, mit jelent ez?”
 
 Ünneplői egyszer bált rendeznek a tiszteletére New Yorkban: egy nő meztelenül, de madárfészekkel a fején jelenik meg a partin, de mások is megpróbálnak Dalí-sak lenni. „Nem használok kábítószert. Én vagyok a kábítószer” - mondja a sztárrá vált festő. De Salvador nem tud igazán mit kezdeni ezzel: imádja, ha rajonganak érte, de követőkre nem tart igényt. „Nem voltam ura többé saját legendámnak”.

*

A polgárháború előérzete

 A hagyomány ellenforradalmi művésze

 „Már-már patológikus jellegű az a rémület és idegenkedés, amit a forradalom minden fajtájával szemben érzek”

 A világhírnév és a polgárpukkasztó öntudat alatt azonban sokkal mélyebb kérdések foglalkoztatják Dalít: a szürrealizmustól és minden más izmustól eltávolodva, szerelme védelmében újra keresni kezdi önmagát. A vérbe forduló világhelyzet megrendíti az ünnepelt és önmagát ünnepeltető festősztárt. Hazájában polgárháború tör ki, majd a világháború pusztítja az emberi civilizációt. A „konzervatív” jelzővel talán ekkortól lehet felcímkézni Salvador Dalít. Visszaemlékezési alapján ugyanis egy minden habitusában megőrző személyiséget láthatunk, aki a 20. századi tömegpszichózis ellenére nem csatlakozik egy ideológiai táborhoz sem. Épp ellenkezőleg, mint egyfajta középkori (vagy: aranykori?) világnézettel rendelkező embert, rémületbe ejti a felfordulás, és nem harcol, nem állt be a sorba egyik oldalon sem. Hogy magát Dalít idézzük:

 „Határozottan olyan ember vagyok, akit nem érdekel a történelem… Vagy túlságosan előtte jártam a koromnak, vagy nagyon mögötte kullogtam, de sohasem voltam a pingpongjátékosok kortársa. A spanyol polgárháború nem módosította eszméimet. Éppen ellenkezőleg: határozott szigorúságot kölcsönzött fejlődésüknek. Már-már patológikus jellegű az a rémület és idegenkedés, amit a forradalom minden fajtájával szemben érzek. De a reakciós elnevezésre sem tartok igényt. Én nem reagálok… Nem hiszek sem a kommunista forradalomban, sem a nemzetiszocialista forradalomban, sem másfajta forradalomban. Kizárólag a hagyomány magasabbrendű valóságában hiszek. A forradalmak csupán azért érdekelnek, mert a forradalmi helyzet feltárja a hagyomány holtnak hitt és elfeledett darabjait, amelyeknek a forradalmi megrázkódtatás görcsére van szükségük ahhoz, hogy új életre keljenek. A spanyol polgárháború forradalma nem mást fedezett fel újra, mint a Spanyolországra jellemző, autentikus katolikus hagyományt.”

 A polgárháború és világháború elől - ellenfelei szerint gyávaságból, meglátásom szerint a pusztulást, barbarizmust elviselni nem képes, érzékeny személyisége miatt - Amerikába költözik, és az eseményekből levont következtetéseit és a tanulságokat megpróbálja saját művészete továbbgondolására használni. „A háború és a forradalom katasztrófái, amelyeket hazám elszenvedett, csupán intenzívebbé tették esztétikai szenvedélyem eredendő hevességét, s miközben hazám a halált és a felfordulást faggatta, én másik szfinxet: az európaivá válás, a reneszánsz szfinxét fogtam vallatóra” - írja Dalí.

A háború arca

 A spanyol polgárháború mindkét oldala csak fájdalmat okoz neki: amíg Franco katonái megölik Lorcát, Dalí közeli barátját, addig szülőföldjén katalán anarchisták pusztítanak, és több halászembert megölnek, akik szintén Dalí ismerősei voltak. A háborúk után azonban visszatér Spanyolországba, és újra szülővárosában telepszik le. A festő körül fellángolnak a viták: az avantgárd festők újra eltemetik szóban, hiszen hazatérésével legitimálja a Franco-diktatúrát. Dalínak a diktátorhoz való hozzáállása eléggé kétértelmű: a parancsuralmi rendszerekről és erőszakról ismert a véleménye, és inkább a Dalíra jellemző bizarr humor, mint az egyetértés jeleként értelmezhetjük azt, hogy gratuláló levelet írt Francónak egy újabb tömeges halálbüntetés kiszabásához.

 Önéletrajzában azt írja: „Egyszerre vagyok monarchista és anarchista: ellentétes pólusok, de valahol mégis ugyanazok”. Végrendeletében is János Károly királyt és a spanyol királyságot teszi meg örökösévé. Idősebb korábban egyre nagyobb élvezettel tör borsot a baloldali mozgalmárok orra alá: „Ha megnézed a baloldali embereket, főleg a szélsőbalosokat, akkor egy kis fehér foltot találsz a szemük sarkában. Ez az úgynevezett csipa. A jobboldali emberek, a monarchisták, és az olyan kegyetlen férfiak, mint például II. Fülöp király, kihúzzák magukat, ahelyett, hogy a földön fetrengenének, és nem ismerik azt a haszontalan jellemvonást, amit emberi együttérzésnek neveznek.”

 A heccelésen túl azonban mély és tanulságos kritikákat is megfogalmaz a modern világgal és az ideológiákkal szemben: „A háborúk utáni Európa folyamatosan felzabálta az izmusokat és a forradalmakat. Ezek végterméke a háború és a halál lett... Karl Marx azt írta, a vallás a nép ópiuma. De a történelem be fogja bizonyítani, hogy az ő materializmusa a koncentrált gyűlölet mérge lesz, amitől az emberek a modern élet mocskos, bűzös, szétbombázott aluljáróiban fognak elpatkolni”.

*

Délután az európai történelem külső övezetében

  A misztikus világrend kutatója

 „Saját világegyetemmel rendelkezni jobb, mint autótulajdonosnak lenni”

 Személyes világrendjének kialakulásában nagy szerepe van a világháború utáni élményeinek is, amelyek végül a katolicizmushoz vezetik el a festőt. Az atombombák felrobbanásának hírére misztikus látomásai lesznek, és ezekről így ír utólag: „Egy ragyogó látomás megmutatta nekem, hogy rendkívüli fegyver áll rendelkezésemre, amelynek segítségével előrehatolhatok a valóság szívéig. Ez a fegyver a miszticizmus, vagyis a létezőnek intuitív ismerete, a mindenséggel folytatott közvetlen kommunikáció, az abszolút látomás, amelyet az Igazság kegyelme, Isten kegyelme tesz lehetővé. A részecskegyorsítóknál és a kiberkalkulátoroknál is erőteljesebben, egy pillanat alatt képes vagyok behatolni a valóság rejtelmeibe… Enyém az eksztázis! – kiáltom… Enyém a tökéletesség, a szépség, hiszen a szemébe tudok nézni. Halál az akadémizmusra, halál a művészet bürokratikus szabályaira, a dekoratív plágiumokra!”

 Könnyen föl lehet fedezni a hasonlóságot egy másik modern kori, és szintén misztikus élményt átélő festő, Csontváry Kosztka Tivadar látomásával, ami után a felvidéki patikárius otthagyta addigi életét, hogy Délre menjen megfesteni a leírhatatlant. Így ír a besorolhatatlan magyar festőóriás: A fény, az isteni tűz miként fonja, miként árasztja körül tüzes szeretettel az utána esengő mennyasszonyt, a természetet. A levegő lágy lengése burkolja be a fákat, mintha féltené a nap mindent áttüzesítő erősségétől, félve szerető szeretetétől. Ragyogó, élő színek. Ó isteni szép. Azt kell mondanom, itt van előttem, vagy [azt], [hogy] élsz. Enyém vagy, érezlek bensőmben, te fönséges.”

A halottak szigetének igaz festménye

 Élete utolsó szakaszában már csak az abszolútumra koncentrál, látomásait próbálja megfesteni egyre egyszerűbb eszközökkel, az egyre hatalmasabbá váló vásznakon (még egy Csontváry-párhuzam!). Eltávolodik a külvilágtól, és bár turisták és kritikusok jönnek Salvadort, mint valami élő bálványt megnézni katalóniai otthonába, ő már az élet és halál végső kérdéseit kutatja, festményein mindegyre felmagasztalva Galát, az ő csapodár és mégis hűséges asszonyát, aki életre nevelte az elveszett fiút.

 „Gala, te valóság vagy! És micsoda a menny? Hol lelhető meg? A mennyet nem odafönt találod meg, nem is odalenn, nem is jobbra és nem is balra: a mennyet a hívő ember szívének kellős közepében találod. Én most még nem hiszek, és félek, a mennyország nélkül fogok meghalni.”

 Az istenített Gala 1982-ben hal meg, és ezután Dalí teljesen összeomlik. Nem vesz magához folyadékot, így próbál öngyilkosságot elkövetni. Megmentik, de élete utolsó éveiben emberi roncsként létezik, és már alig alkot valamit. 1989 januárjában hal meg, az európai történelem külső övezetében, egy új világrend kialakulásának küszöbén. Az ő világa már rendben volt.

 „A mennyet kerestem életem kuszált és démoni húsának szövedéke mentén és rajta keresztül – a mennyet! Jaj annak, aki ezt nem érti!”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr36908532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.30. 12:14:11

Érdekes írás.
De nem esik abba a hibába, hogy szerezni akar egy jó nevet az Ügynek? Ez most _csak egy kérdés_?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.30. 12:49:06

Ergé, te mindig ezt csinálod. Zene, festészet, film, tökmindegy.

@tölgy:

Bevallom, most megleptél. Nem gondoltam, hogy ezt hibának tartod...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.30. 12:51:15

Nagyon jó írás Daliról, remélem lesz index címlap.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 13:01:37

Tölgy, nekem nincs Ügyem, egyszerűen érdekelnek az érdekes emberek.

Régóta szerettem Dalí alkotásait, és mostanában kezdett összeállni egy kép a fejemben, hogy milyen is lehetett ez az ember a különc külső alatt.

A kategorizálásról, kedves Ulf,a második bekezdésben írok, ironikusan, hogy Dalí mit tett volna, ha meghallja ezt a címkét.

Ezen túlmenően olvashatod Dalí hosszab idézeteit a szövegben, miként is gondolkodott számomra fontos problémákról ez a művész. Nem tagadom, igen szimpatikusan.

tevevanegypupu 2009.01.30. 13:05:20

Lattam egy filmet, Bunuellel kozosen keszitettek, nagyon nem tudott megfogni bar az is nagyon eredeti es semmihez sem hasonlithato..Talan a kopia volt rossz es homalyos vagy indiszponalt voltam. Es van egy konyve is, az Elrejtett arcok, azt az egyet irta, ennyi eleg is azt hiszem.((: De a kepei..a hideg fut vegig az ember hatan mindegyiktol olyan hatasosak. Hogy tenyleg annyira jok-e azt nem tudom. De lehet, hogy Dali sokkal maradandobb es sokkal eredetibb mint amiket festett.

tevevanegypupu 2009.01.30. 13:06:27

Kicsit szorakozott..a film az Andaluziai kutya.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.30. 13:08:14

@Úlfhéðinn:
Minden Ügynek szüksége van ellenségekre is.
Mondjuk magára.

RickyTerror 2009.01.30. 13:09:32

Én is azt gondolom, hogy ha Dalí konzervatív volt, akkor kb. mindenki az, aki halott. Ennek ellenére tényleg csak gratulálni tudok. Blogokhoz képest szokatlanul szellős-ráérős írás, és ez tetszik.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 13:11:13

Ricky Terror, olvasd el a tőle vett idézeteket az írásban, és gondold végig őket.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.30. 13:38:05

A polgárháború előérzete mindig szíven ütött a harmadikos (negyedikes?) történelemkönyv borítóján.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 13:41:42

Hú, Ádám, GyP-vel szólamok szintjén egyetértenék? :)

CrL 2009.01.30. 13:44:41

Dali munka közben:

www.flickr.com/photos/monkeyc/95165918/sizes/l/

sztem sem kategorizálható SD. az biztos, hogy LSD nélkül is képes volt visszaadni milyen benézni oda ahova LSD nélkül nem nagyon lehet.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 13:48:36

Kifejező fotó, hehe. SD megmondta, hogy ő maga a drog. A káddal együtt kiöntötték a macskákat is :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.30. 14:09:47

@Őrnagy Őrnagy:

"Ő már régi ellenség. Csapataink készen állnak."

Ehh, már megint a fantasy-szerepjátékklub. És mik jönnek? Orkok? Trollok?

RickyTerror 2009.01.30. 14:12:58

Ergé: Alaposan elolvastam, mégis... nem akarom elvitatni jogod a Konzervatív Munkáért Érdemrend osztogatására, de nekem ez a bőkezű jelzőhasználat kissé nyelvpolitikainak tűnik. Polgárpukkasztás, a művészeti és társadalmi tradíciók felforgatása, segglyukak kiállítása... Hmmm.

Azt értem, hogy Dalí életében van egyfajta mozgás, ami a kezdetek, a tradíció irányába mutat. A tradícióra való rátalálás konzervatív tett, valóban. De ez nem Dalí konzervativizmusa, hanem a te konzervativizmusod. Ahogy Dalít, mint az avantgardetól a gnózisig tartó művészet- és élettörténetet a maga tiszteletre méltó mivoltában tradícióvá emeled.

És Dalí sorsa túlságosan is modern, túlságosan is XX. századi. Elég sok nagy felforgató vívódott azzal, hogy miután a semmiig rombolta a hagyományt, észrevette, hogy baj van. És a radikális dekonstrukció rémisztő élményétől megbénulva zuhant vissza a tradíció melegségébe, onnan, ahonnan voltaképpen elindult. Legyen mondjuk Wittgenstein.

A legalapvetőbb lelki szinten ráadásul a konzervativizmus jelentése felfeslik. A legelvetemültebbeket kivéve ugyanis mindenkire jellemző egy csomó konzervatív beidegződés. A növekedés, a megőrzés, az állandóság vagy a hanyatlás általános emberi érzetek. Ettől (is) ember az ember. Ennyiben mindenki, igen, Dalí is konzervatív. Ember.

Na ez a megjegyzés a témájához méltó módon folyik szét, desculpe.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 14:25:46

Ricky:
Nem merném magamra aggatni a nagybetűs Konzervatív jelzőt. Megteszik azt elég sokan mások. Sőt, igazán remélem, hogy sem most, sem később nem lehet majd egy darab címkével ellátni engem vagy a véleménycikkeimet :)

Így nem osztogatok érdemrendet sem, nem is akarok.

Egyetértünk: Dalí életében mozgás van, a teljes elborultságtól a Rend kétségbeesett, majd megynugvó kereséséig. Elég jellemző művészsors.

Dalí viszont volt olyan intelligens, hogy nem izmusok és ideológiák ölében találta meg a rendet, mint sok művész és nem művész kortársa. Pedig a 20. század tálcán kínálta erre a lehetőségeket, de ő nem állt kötélnek. Sőt, köpött a kötélre.

Ez számomra elég szimpatikus vonás :)

"Ahogy Dalít, mint az avantgardetól a gnózisig tartó művészet- és élettörténetet a maga tiszteletre méltó mivoltában tradícióvá emeled."

De ő maga is fennen hirdette a Hagyomány keresését és megtalálását.

"És Dalí sorsa túlságosan is modern, túlságosan is XX. századi. Elég sok nagy felforgató vívódott azzal, hogy miután a semmiig rombolta a hagyományt, észrevette, hogy baj van. És a radikális dekonstrukció rémisztő élményétől megbénulva zuhant vissza a tradíció melegségébe"

Bejárta a maga útját, és megtalálta a maga megnyugvását. Respect.

Ahogy az elején írtam: "Privát megfejtések következnek egy zseni személyiségének rétegeiről."

Néhány réteget piszkáltam meg, sokhoz nem nyúltam. De fontos dolgokról szóló idézeteiből látszik, hogy ezek fontos rétegek voltak, amikről keveset beszélnek, miközben sokan csak az elfolyó órák meg a pálcikalábú elefántok alkotójaként ismerik őt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.01.30. 15:40:18

"És mik jönnek? Orkok? Trollok?"
Dehogy, rádküldjük a Kalmüköket. )

RickyTerror 2009.01.30. 15:42:40

Én leginkább a mindannyiunkban rejtező reakciósra akartam felhívni a figyelmet, és arra, hogy ez az érzés még nem konstituál konzervativizmust.

De ha a te konzervatív érzéseidet gazdagítja, akkor én igazán nem pofáznék bele. A modernitás árvájaként én maradok az elfolyó idő feletti nosztalgiázásnál.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.30. 16:21:07

„Határozottan olyan ember vagyok, akit nem érdekel a történelem…"

köszi a posztot, nekem bejött...
cserébe - lazításképpen- hadd ajánljak mindenki figyelmébe 4 nagyszerű művészt, a minimalista r&r úttörőit (khm..., figyeltél tölgy, ulf...? :)), szóval a minimalista r&r élcsapatát... (jaj ne...), akik szintén azt mondták: 'well, i don't care about history...'

én hangosan hallgatom és az elmúlasztja az apátiámat, amiről a másik poszton (hosszú temetés) megy a trécselés...
jó szórakozást...

www.youtube.com/watch?v=3jcAG7Gs51I

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.01.30. 16:41:23

És rajongott Goya festészetéért. Persze ez elsősorban a kései Goya-t jelenti, de benne van az egész spanyol festészet a munkáiban, El Greco, vagy akár Velasques, tehát egyfajta
nemzeti tradíciót folytat.

"szerezni akar egy jó nevet az Ügynek?"

Nem árt. A mai hazai művész társ. és közönségük túlnyomó többsége meg van róla győződve, hogy a modern és kortárs művészet mint olyan, eleve csak is baloldali ihletésű dolog lehet.


rzs 2009.01.30. 16:57:15

hmm...

>Míg Lorcával annak korai haláláig jó barátságban áll (bár a költő egy alkalommal máshogy is közeledni próbál Salvadorhoz, aki riadtan utasítja el őt),


Ez a szép a netben... ugyanazokról a tényekről a Wikipedia a következőket írja:

Before Dalí met Gala, the Spanish poet Federico García Lorca had been strongly infatuated with Dalí, with whom he twice tried physical intimacy. However, their friendship ended when Dalí and filmmaker Luis Buñuel released the surrealist film Un Chien Andalou (1929), which Lorca interpreted as a personal attack on him.

:-)

Alfőmérnök 2009.01.30. 17:43:04

@tevevanegypupu:
Teve, az Andalúziai kutyát direkt úgy írta meg Bunuellel, hogy ne lehessen "megfejteni". Úgyhogy a hiba nem az Ön készülékében volt. Persze mindenki megpróbál belemagyarázni valamit, de az a film csak egy vízió.
De csináltak még egy filmet közösen, az Aranykort, ez kicsit hosszabb, de ma sztem élvezetesebb film.

Egyébként Lorca, Bunuel és Dali egy koliszobában lakott. :)
Különben Bunuel szerint Dalit azért zárták ki, mert eladta magát, pénzhajhászó lett, magyarul elkurvult.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.01.30. 20:38:56

Monumentális cikk egy monumentális alakhoz. Érdekes a nézőpont. (:

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 22:12:41

Gloire:
így van, spanyol festői hagyomány kései nagysága volt Dalí. Goya sötét kései képeivel meg lehet találni a kapcsolatot.

rzs:
"In typically vivid language, Dali, who married in 1934, denied their relationship ever became physical. He was homosexual, as everyone knows, and madly in love with me,' he said, according to Alain Bosquet's 1969 Conversations with Dali. 'He tried to screw me twice... I was extremely annoyed, because I wasn't homosexual, and I wasn't interested in giving in."

www.guardian.co.uk/uk/2007/oct/28/spain.books

Hát, nem kívánok vitát folytatni arról, hogy Lorca hányszor próbálta bevarrni Dalínak :) Főleg Robert Descharnes Dalí-életrajzából vettem az adatokat, ő nem írt arról, hogy többször lett volna közeledés, de ez talán nem olyan lényeges.

A filmes balhéról én is olvastam, de arról volt szó, hogy az érzékeny Lorca azt hitte, hogy az Andalúziai kutya cím rá vonatkozik :)

Az életrajz Descharnes Lorcát annak halálakor is Dalí barátjának nevezi, és idézi Dalí véleményét a költő megölése után: "Ez nemtelen tett volt, hiszen épp olyan jól tudták, mint én, hogy Lorca lényénél fogva a világ leginkább apolitikus személyisége volt. Lorca nem az egyik vagy a másik politikai ideológia szimbólumaként halt meg, hanem annak a totális és mindent magába foglaló jelenségnek az áldozataként, amelyet forradalmi zűrzavarnak neveznek".

Szvsz kegyelettel és tisztelettel emlékezik meg halott barátjáról, nem hiszem, hogy örök harag maradt volna közöttük. De nem vagyok főállású Dalí-kutató filológus, ennél többet nem tudok mondani, kérem kapcsojja ki :)

osborne 2009.01.30. 22:15:58

azért a spanyoloknál nem is lehet nem nemzeti egy művész - az maga a kvintesszencia. az az alapidentitás, a többi csak rárakódik vagy köré. Dali amúgy anarcho-monarchista volt ;]

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 22:21:06

Osborne:
- nem olyan egyszerű ez: nagy régiókból álló országról van szó, erős helyi öntudattal, és egy katalán kisebbségit nem mernék spanyolnak nevezni :)
- Dalí katalán volt, lokálpatrióta, de emellett spanyol monarchista.

Az anarcho-monarchizmust a cikkben is említem :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.30. 22:29:33

Ergé, mostanában remek posztokat ír (Goya kapcsán, Björkről, Dalíról). Szóljon, ha a Tea-Körbe is szeretne valamit publikálni. Persze a nálunk kitűnőbb és hatékonyabb Reakciótól nem akarunk senkit elkobozni, még part-time sem, de a meghívás bármikor aktualizálható. (A címem tudja.)

osborne 2009.01.30. 22:32:36

@ergé: bocs akkor ;] igazad van, a regionális identitás durván meghatározó de szó sem lehet holmi transznacionális nemzetekfeletti és sajátjait lenéző felfogásról.

Dali amúgy az atesitákat kinevette, még a Pápával is randizott egyszer ha jól tudom. Sőt Franco-t is támogatta. juj

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.30. 22:36:48

Franco juj? Nem volt ő olyan juj. A kommunisták voltak a juj.

osborne 2009.01.30. 22:40:03

Loxon, gentleman nem komcsizik ;]

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.30. 23:18:35

Osborne, még egy kicsit elbizonytalanítalak: Spanyolországban ma rendkívül erős az új baloldal, a radikális balos mozgalom, főleg a fiatalok között. Ismerek innen-onnan spanyol huszonéveseket, mind a baloldali eszmékkel szimpatizálnak, János Károlyt francóistázzák, stb. Hozzánk hasonlóan megosztott ország, erős internackó baloldallal és erős monarchista jobboldalla, eltérő múlt- és jelenértelmezéssel.

Loxon, merci. Csak annyi történt, hogy hánynom kell a magyar belpoltól, és mai vezetőinkről nincs mit mondanom, így más témákban mélyedek el itt és a Zónán is. Kifejezetten élvezem!

osborne 2009.01.30. 23:30:30

@ergé: che meg minden? vagy a nagy balos egyetemek agymosása? ez nyugat eu fiatalokra alapból jellemző. tökéletes lépés a nemzeti érzések elnyomására ;]

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.30. 23:36:33

@ergé
Őszintén kívánok minél hosszabban tartó és minél súlyosabb bulémiát.

@osborne
Gentleman nem frankózik ;>

osborne 2009.01.30. 23:39:12

@Loxon: a juj irónikus juj volt ;]

tevevanegypupu 2009.01.31. 00:21:42

A Franco rezsim a masodik vilaghaboru idejen nagyon sok zsitdot megmentett a koncentracios taboroktol ugy, hogy beutazasi vizumot adott Spanyolorszagba nekik. Franco maga kulonben marokkoi zsido volt.

"..De egyben biztos vagyok: teljes fenomenalis es polimorf aktivitasommal otthagytam korunk elferdult es lusta "muveszeten" "poetikus felfedezeseim" minden megtermekenyito nagylelkusegem tuzetol es Gala veretol felforrositott anagrammajat. Mily sokan vannak, akik lelekben az en munkaim taplalnak! Az vesse ram az elso kovet, aki legalabb "ennyit" csinalt." Salvador Dali

Bell & Sebastian 2009.01.31. 01:07:26

A spanyolok megértését (ha ez jó szó rá), nekem

Salvador Dali
A Görög

és újabban a Medina Azahara rockbanda segíti leginkább.
(Ha bárkit is érdekelne...) De nem értem Őket...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.31. 12:03:02

Bell: Goyát ajánlom még a megértéshez (ha szükséges ajánlanom :)

Itt van egy pár erős képe, bár itt csak apropóul szolgálnak:

reakcio.blog.hu/2009/01/05/ket_idegen_furkosbottal

Bell & Sebastian 2009.01.31. 17:44:43

Az ál-Petőfik képregény megvolt? Az halálos...

Köszi.

Bell & Sebastian 2009.02.01. 00:45:26

Megmagyarázom:

A Szabadságharc bukása után sokan hitték, Petőfi megmenekült, él.
De senki sem ismerte vidéken, személyesen.

Ezzel visszaélve elárasztották az országot az ál-Petőfik.
A falu etette-itatta, jóltartotta őket, amíg ki nem fogytak a meséikből, vagy le nem buktak.

Akkor volt csak gáz, ha két "ilyen" atyafi összefutott a falu határában.
Ekkor fokos-párbajjal eldöntötték, ki fürdik a tejjel-mézzel folyóban.

Láttunk már ilyet...

budai zöld 2009.02.01. 16:10:15

@Bell & Sebastian

hamár zeneileg, ez is segíti a spanyolok megértését:

Héroes del Silencio: Iberia Sumergida

érdekes képi világ, merít a szürreál tradícióból is, a szöveg is megmondós, ahhoz képest, hogy csak popzene

www.youtube.com/watch?v=t1THAGy5ynA&feature=related

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.01. 17:59:01

Miért van az, hogy a ballib hivatalos kánonban Picasso volt A Festő? A minden idők legnagyobbika, akinek neve hallatán ájuldozni kellett a gyönyörűségtől, ugyanakkor soha senkit nem láttam még, hogy önfeledten egy Picasso albumot lapozgatott volna? Hogy nekem soha semmi nem tetszett tőle, Dali vagy Magritte azonban mindig és azonnal? Annyira bosszantott ez az igazságtalanság, örülök, hogy azért saját konzervatív hagyományainkban helyére kerülnek a dolgok. Szívesen látnék Magritte-ról is egy hasonló összeállítást.

Francois Pignon 2009.02.01. 18:24:42

@Elpet: Szerintem ezt nem ballib kánon, hanem divat, és a kevésbé hozzáértők leegyszerűsítése okozza. Ahogy Einsten a fizikus, Pelé a focista, ésatöbbi.
Amúgy örülök, hogy említed, mert Magritte lépei nekem is a kedvenceim.

Francois Pignon 2009.02.01. 18:26:33

...bár valamiképp tényleg mintha kanonizálódtak volna ezek.

tevevanegypupu 2009.02.01. 20:00:15

"..bar nemikepp tenyleg mintha kanonizalodtak volna ezek."
Csak Magyarorszagon, hala Istennek mashol nem. (:

Cypriánus 2009.02.02. 15:05:06

Jaj, ne! ...
Kedves Teve!!!!!!!!!!!!
lécci, ne gyere mégegyszer azzal az ősi urban legenddel, hogy Franco marokkói zsidó volt.
ismerten gallego nemzetiségű volt, tehát anyanyelveként az archaikus luzitán északi tájszólását beszélte, a kasztíliai spanyolt úgy tanulta, bár persze "spanyolabb akart lenni a spanyolnál".

zsidókat tényleg mentett tömegesen a Franco-rezsim, de abban csak Primo de Rivera jobboldali diktátor 1921-ben hozott ún. "szefárd visszatérési törvényét" alkalmazták, (mely szerint minden szefárd zsidó spanyolnak tekintendő, )mivel Primo de Rivera összes törvényét a győztes jobboldali junta újra törvényre emelte.
az az egyes országok spanyol nagyköveteinek jófejségét mutatta, hogy nyilvánvalóan nem szefárd zsidókat is szefárdnak hazudtak, tömegesen. (pl. Budapesten)

de könyörgöm, Franco NEM volt zsidó.

Cypriánus 2009.02.02. 15:19:19

azért remélem nem bántottalak meg...:(
azt nem akartam volna.
:)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.02.02. 15:22:12

@Elpet: Ez azért múlófélben van. Olvas ma a köz Hemingwayt? Nem vagyok benne biztos. Én nem, bár nem is vagyok mérvadó. ;)

tevevanegypupu 2009.02.02. 16:33:18

Cyprianus
igazad van, tevedtem, nem Marokkoban szuletett, ott csak katonai szolgalatot teljesitett es erdekeltsegei voltak. Marmint reszben uzleti, reszben politikai. Nem bantottal meg, Franco maga is nyilvan szivesebben szuletett Spanyolorszagban.(:

Bell & Sebastian 2009.02.02. 23:36:22

Hemingwayt csak az érti, aki már érzett polgárháborús puskapor-szagot. Magyarok, kisebbségek lóhossznyi előnyben!
(Csak a rohadt, büdös, dagadt macskáit tudnám feledni...)

@budai zöld!

Heroes del Silencio - Avalancha (1995, latin rock)
4 - Iberia Sumergida
5 lemezből 3-at lőttem a limewire-i búcsúban.
+ Tierra Santa összes (szép az élet máma...)

:)))))

tevevanegypupu 2009.02.02. 23:52:27

Mar nem kotelezo olvasmany kozepiskolaban Az oreg halasz??

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.02.03. 08:48:08

@tevevanegypupu: Nekünk nem volt. Magánérdeklődésből olvastam, de éppúgy nem tartom a XX. század írózsenijének, mint kortársainak többségét sem.

tevevanegypupu 2009.02.03. 09:43:23

elGabor
Hemingway valoszinuleg kalandos eletevel szerezte hirnevet, a regenyei kozepesek, de jol lehet sirni rajtuk. A Bucsu a fegyverektol kifejezetten azert keszulhetett, hogy a vegen mindenki a zsebkendojet keresse..Es a Kilimandzsaro hava filmen valami csodalatosan romantikus.(:

Bell & Sebastian 2009.02.03. 19:29:16

@elGabor

Nem mindegy, mikor kapod le a polcról. 13-14 évesen határozottan nagy élmény, állíthatom!
(Nagyobb, mint pl. Tóta W. posztjához kommentelgetni.)

A szoci-álizmust egy dologgal nem vádolhatja senki, hogy rosszul irányították a kult-túrát, az tuti. Ennyi szemét nem volt, főleg a könyváruldákban nem. Eredménye már mutatkozik...

Ami nem fér a Tube-ra, az nincs is. :-(

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.02.04. 09:35:34

@Bell & Sebastian: Pedig én pont kb. 13 évesen vettem le először a polcról. :) Tizenkét évvel később újra megpróbáltam (érdekes újraolvasni régi kedvenceket és hanyagolt dolgokat is, mert változik az ember, és vele az, hogy miként lát dolgokat), akkor sem.

A szocialista kultúrpolitika valóban érdekes volt - a cenzúra megszűrte a jót is, rosszat is; az állam költött olyan dolgokra, ami egy piacgazdaságban elképzelhetetlen (pl. a keménykötésű Magyar Helikon sorozatra). Ugyanakkor volt, ami egyáltalán nem volt, legfeljebb külföldről, és nem feltétlenül legálisan... akár egyszerűen azért, mert a könyvszakma valamelyik korifeusa nem tartotta értékesnek vagy érdekesnek. Azt hiszem, nem hiányzik, de el kell ismerni az erényeit is.

tevevanegypupu 2009.02.04. 13:20:41

Sok ertekes dolog megjelenhetett azert. Behoztak a francia ujhullamos es az olasz neoliberalista filmeket, amiket filmklubokban jatszottak es szinte egyidoben ment a bemutatokkal. A kommunista(: Bunuel filmjeit ugyszinten. Es fillerekert lehetett venni konyveket, kaphattunk szinhaz es hagversenyberletet..Szoval ha meg is valogattak mit engedtek be es mit nem, a kulturanak nem volt olyan magas ara mint most. Teny, hogy a kotelezo olvasmanyok irtozatosak voltak, tizeneves fejjel kellett Balzacot es Gorkijt, Solohovot, Majakovszkijt olvasni es elemezni, meglehetos eroproba volt, hiszen legtobben nem egeszen ertettuk meg, hogy mifele tarsadalmi problemakrol is van szo ezekben a regenyekben es versekben 14-15 eves korunkban.

Bell & Sebastian 2009.02.04. 17:44:36

Nem is volt elsődleges szempont, érted-e, avagy sem.

A "belső" világot, a képzeletet fejlesztette, azt a bizonyos "kombinációs képességet", amit ma kompetenciának hívnak, de az leginkább impotencia. (matamatikusok absztrakciónak)

Segített összekapcsolni a különböző t. ágakat (tantárgyakat).

Ki is mondták, a "reneszánsz" ember a példa. (Mathias Rex)
Most: Rex a kutya. Kiválóan szaglik és nem pofázik vissza!

tevevanegypupu 2009.02.04. 19:09:40

Az elsodleges szempont az olvasonaplo megirasa volt. A kombinacios kepesseg nem kivanatos, sot kifejezetten veszelyes tulajdonsag volt.(:

DEP 2009.02.04. 23:27:43

Azért, tényleg megér egy köszönetet ez az írás.
Köszönet ERGÉ.

Bell & Sebastian 2009.02.05. 00:01:15

A fényességesen sugárzó Szent Ideológia mindent beragyogó napja fúziós energiájának sugaraiból Pécsig sem lövellt mágnesviharos, tér-időt zavaró pászmáiból számottevő mennyiségű elemi részecskét, hát még egy eldugott kis falucskára, ahol csak egy fénykép őrizte annak az embernek az emlékét, aki még láthatta Lenin páncélautójának a Csepel-Művekben készült méretarányos mását, amelyben magát Iljicset a sapkája idézte fel a kék nyakkendős kis Ferikének.

tevevanegypupu 2009.02.05. 09:32:54

Sebastian ez a mondat nagyon Bell volt!

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.09. 11:01:09

Óriási csóka, komoly egóval.

Egyszer ezt nyilatkozta: "A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok."

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.09. 11:07:16

Ezt - lám - más is észrevette már. :)

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.05.24. 22:39:20

Asszonyom haja rőzsetűz
Gondolatai forró villámok
Alakja homokóra
Asszonyom alakja tigrisfogak közé került vidra
Asszonyom szája a végső nagyságrendü csillagok kokárdája és bokrétája
Fogai fehér földön fehéregerek nyomai
Nyelve ámbra és dörzsölt üveg
Asszonyom nyelve tőrrel átszúrt ostya
Nyelve szemnyitó-hunyó baba
Nyelve hihetetlen kő
Asszonyom szempillái gyerek-írás rúdjai
Szemöldöke fecskefészek szegélye
Asszonyom halántéka melegház tetőcserepe
És ablaküvegen pára
Asszonyom válla pezsgő
És delfinfejü forrás a tükör alatt
Asszonyom csuklója gyufaszál
Asszonyom ujja véletlenség és kőr ász
Ujja learatott széna
Asszonyom hónalja menyét és bükkmakk
Szent Iván éjén
Fagyalbokor és csigahéj
Karja tengerhab és gát
És gabonának s malomnak keveréke
Asszonyom combja rakéta
Mozgása óraszerkezet és kétségbeesés
Asszonyom bokája bodzabél
Asszonyom lába iniciálé
Lába kulcsköteg és részeg hajóácsok
Asszonyom nyaka hántolatlan árpa
Asszonyom torka aranyvölgy
És zuhatag ágyában találka
Keble éj
Asszonyom keble tengeri vakond túrása
Asszonyom keble rubin szakadék
Keble harmatos rózsa rémképe
Asszonyom hasa a napok-éjek kitárt legyezője
Hasa óriási köröm
Asszonyom háta fölfelé menekülő madár
Háta kéneső
Háta sugár
Tarkója görgő szikla és áztatott kréta
És pohár hullása melyből ittak éppen
Asszonyom csípője hajócska
Csípője ragyogás és nyílvessző tolla
És fehér páva tollainak szára
Rejtett ringással
Asszonyom tompora homokkő és cement
Asszonyom tompora hattyu háta
Asszonyom tompora tavasz
Öle gladiolusz
Asszonyom öle csomagolnivaló és csőrösemlős
Asszonyom öle moszat és ódon cukorkák
Asszonyom öle tükör
Asszonyom szeme csupa könny
Szeme ibolyaszinü falitábla és mágnestű
Asszonyom szeme szavanna
Asszonyom szeme víz fegyházi ital
Asszonyom szeme folyton fejsze alatti fa
Szeme vízszintes lég- és föld- és tűzszintes
süti beállítások módosítása