Webkettes lakossági fórum
2009. január 20. írta: robin masters

Webkettes lakossági fórum

 Beteljesíthetők-e egyáltalán Barack Obama választási kampányának politikai és gazdasági ígéretei? – Hangzik a nyugati félteke meghatározó lapjainak felütése nap-nap után, november 4. óta. De beteljesíthetők-e a közösségszervezési, társadalmi marketinges ígéretek? Első látásra ez a szempont kevésbé fontos, pedig talán nem is.

 Ha megcsinálja, Obamáé lehet az első interaktív kormányzat a történelemben. Ami kiterjedt felületeken, folyamatosan gyűjt és értékel állampolgári véleményeket, azokra komolyan vehető visszajelzést ad és egy felhevült kampány után, hivatalában is növelni tudja a részvételi érzést. Legalább az illúzióját. Mint egy webkettes lakossági fórum, ami négy évig tart. Vagy nyolcig. A bázis sosem vágyhat többre.

 Persze ennek az éremnek is két oldala van. Az elnöki átmenetet irányító csapat a maga részéről eddig mindent megtett azzal, hogy létrehozta a change.gov honlapot, és meghonosította a heti rendszerességű YouTube-beszéd műfaját. Biztosra vehető, hogy a következő hónapokban és években más hasonló innovációk sorával próbálkoznak majd. A dolog másik része mégis az, hogy mennyire vevő és kezdeményező erre a közönség: a több tízmilliós aktivista otthon és a szimpatizánsok tömege külföldön. Hogy tényleg részt vesznek-e?

 Az első lépést most a grassroots világa is megteszi. „Csatlakozz a hullámhoz!” elnevezéssel új civil kezdeményezés indult, mely globális méretekben gyűjti a jókivánság-videókat a beiktatás előtt álló elnöknek. Bár a feltöltött videók mennyiségéből ítélve a hullámzás még nagyon az elején jár, az oldal megkapóan egyszerű, s már Budapesten is aktivizálta magát néhány felhasználó.

 Aztán, ha egy kicsit jobban megnézzük ezt a hullámosdit, rájövünk, hogy nem is annyira civil, non-profit a dolog, mint elsőre tűnik. Az egészet a Pixman Nomadic Media találta ki, akik alternatív ügynökségként saját ismertségüket építhetik, meglovagolva a nemzetközi Obama-hullámot. „Kiterjedt hálózatunk és interaktív alkalmazásaink révén talán egyedüliként vagyunk alkalmasak egy ilyen jellegû nagyszabású megmozdulás véghezvitelére” - mondja a Pixman vezérigazgatója, a marketing világától nem éppen idegen, de bizonytalan alapokon álló önsztárolással. Hiszen melyik nemzetközi reklámügynökség ne lenne képes létrehozni egy ilyen egyszerű videómegosztó oldalt, aztán elküldeni az erről szóló sajtóközleményt mindenféle blogoknak?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr46888862

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.01.20. 11:52:40

"The King of Social Networking"A 2008-as amerikai elnökválasztás kétségkívül legérdekesebb és legjelentősebb médiatörténeti mozzanata az online kampányeszközök szerepének a felértékelődése. Pár nappal az elnökválasztás előtt , bár a nyertes nevét még csak…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.01.20. 07:03:47

egy próbát mindenképpen megér. nálunk ugyan ez elképzelhetetlen lenne, hiszen a második hozzászólás alkalmával melegebb éghjalatra küldenék a politikust. talán nem alaptalanul.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.20. 07:51:02

Kíváncsi vagyok, mikor kerül sor Obama őszödi beszédére. Ez a felhajtás pedig nagyon amerikai, számomra viszont egyszerűen taszító (az lenne gondolom más elnök beiktatása esetén is, habár a visszafogottsággal arányban csökkenne az undor is - ilyenben azonban az amiknál nem reménykedem. Minden új elnök biztos még és mégnagyobb felhajtást akar.)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.20. 07:52:37

Hogy a Népszabóság összeállítás közöl, hogy készüljünk a beiktatásra-jelleggel, az meg egyszerűen nevetséges. Ma reggel Mari néni vagy egy menedzser kezébe veszi a lapot, és hm, gondol egyet, gyorsan kirepül Washington décébe. Viszi magával a Népszabót, guide-nak. Hehe.

_astronaut 2009.01.20. 09:00:34

Obama öszödi beszéde....az amerikai demokrata párt nem az MSZP, hanem ha a magyarországi -európai vonalat nézzük akkor egy keresztény-nemzeti-liberális párt. Háború és fegyver ellenes felhanggal. Az biztos, hogy sok ígéretet nem fog tudni betartani a feka, de GOERGE MAJOM REDNECK ŐŐŐŐŐ BUSH -nál biztosan jobban teljesít majd.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.20. 09:23:12

Barack Obama a Columbia Universityt és a Harvard Law Schoolt végezte el, majd tizenkét évig tanított alkotmányjogot a University of Chicagon.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.20. 09:46:11

Nem mondtam, hogy szeretem Busht, és tisztában vagyok a magyar és az amerikai pártrendszer különbségeivel, nem gondoltam, hogy a demokraták a kinti MSZP, az őszödi beszédet nem ezért írtam, csak így könnyebb volt kifejezni, mire gondolok. Viszont baromira nem tetszik az a felhajtás, rajongás és körítés, ami övezi Obamát. Amúgy nyilván csak sok sikert lehet neki kívánni, különben mi is megszívjuk.

Az MSZP pedig... nagyon savanyú, de a mienk, csakis a mienk. :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.20. 09:55:08

"Amerika ist krank", megmondta Menyhárt Jenő. És ezen Obama se tud változtatni.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.20. 10:16:02

Ez a cikk szól is valamiről? Nekem valahogy "nem jött át"? :D

@Őrnagy Őrnagy:

Rorschach-teszt: a kommentedről a csepeli autógyújtogató ugrott be (tudod, akit most kaptak el). Remélem érted a célzást.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.01.20. 10:18:40

@Őrnagy Őrnagy:

Jenő lehetőleg zenét írjon meg dalszöveget meg ilyesmit, ne véleményt. Jobban járunk mindannyian.

Bladecatcher 2009.01.20. 10:19:51

Szerintem ez olyan lesz mint az amőba, meg a kapcsolat.hu. Csak leszerelt munkásőrök helyett ostoba yuppie-k fognak kommentelni. (Ha ezt Palin csinálta volna, akkor a redneckek)

Ez a beiktató vurstli is szánalmas: Beyonce-t lecseréled Balázs Klárira, Bonót Korda Gyurira, és hopp, máris egy MSZP-majálison vagy.

tevevanegypupu 2009.01.20. 10:20:34

Barack Hussein Obama..ne hagyjak ki a masodik nevet sem, ennek ugyanis van jelentosege.(:

Bladecatcher 2009.01.20. 10:20:36

@jotunder: Zambó Jimmy és Lagzi Lajcsi pedig elvégezték a Zeneakadémiát...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.20. 10:32:38

@Úlfhéðinn:

Nem értem .Erről a csepeli ügyről nem tudok semmit. Kimaradt.
@Elpet:
Hát valóban, Elég furcsa koncertkezdő monológ, az már igaz beszéd.

De az az ország, ami a kínaiaktól függ ,az beteg :)

tevevanegypupu 2009.01.20. 10:45:19

Nem BHO akarja a felhajtast - bar biztos nagyon tetszik neki - hanem az amerikai nep..Odaat egy szot nem szabad mondani az oruletes kiadas es a tulmeretezett cirkusz ellen.;az nemzetgyalazonak szamit aki esetleg tulzasnak tartja mindezt. Rettenetesen, kegyetlenul sokat varnak tole. Jo nagy lesz a pofaraeses mindenhol valoszinuleg.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.20. 11:04:06

@Őrnagy Őrnagy:

A csávónak pár éve leégett a háza, ezért elkezdte idegenek autóit felgyújtogatni.
Azzal magyarázta, amit tett, hogy: "nekem nem jó, nehogy már másnak jó legyen".

Kissé hasonló hangvételt éreztem a kommentedben, ennyi.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.01.20. 11:46:50

Kedves olvasók!

Nekem ehhez az egész mindenséghez csak annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy vajon lét-e a jelenvaló lét?!?!?!?!
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

hcrules 2009.01.20. 11:58:14

Hihetetlen nagy a felhajtás Obama körül. Vannak akik Messiásként várják...

egy podcast azoknak akik jók angolból :)

townhall.com/TalkRadio/Show.aspx?RadioShowID=2&ContentGuid=56c15176-591c-4f57-a932-878adaf94ae1

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.20. 12:06:33

@ifj. Farkas Gyula: inkább filozófia vagy kommunukáció szakra kellett volna menned. Olvasgass Heideggert.:)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.20. 12:10:18

Beiktatás: összesen 170 millió dollárba kerül. Az eskütétel maga ebből 1,24 milliót kóstál – tájékoztatta az ABC News-t Carole Florman, a beiktatási ceremóniákat felügyelő kongresszusi bizottság szóvivője. Ami az összeg túlnyomó részét kiteszi, azok a logisztika, biztonsági kiadások, a fogadások – és a mobilvécé-bérlések ára.

A költségekhez gazdag adakozók is hozzájárultak. Ők többnyire vállalatigazgatók, hírességek. Legnagyobb csoportjuk nem másokból áll, mint a nemrég hétszázmilliárddal megsegített Wall Street-i bankárokból. Ők együtt hétmillióval segítik az ünnepségsorozatot. Így a legjobb helyekről kísérhetik figyelemmel az eseményeket. Ritsch szerint a Wall Street-iek most az új elnök legnagyobb anyagi támogatójaként lépnek elő.

Másik jelentős csoportja az adakozóknak az olyan vállalatok felsővezetői közül kerül ki, mint a Microsoft, a Google vagy épp a DreamWorks Animation. Így a ceremónia pénzelői közt van Bill Gates, Steven Spielberg, de George Lucas is. Soros György és családja 250 ezer dollárral segíti a rendezőket.

Vidéki 2009.01.20. 13:57:10

Obama választási ígérgetései emlékeztetnek Kazal Lászlónak egy régi választási kampányt kifigurázó dalocskájára.
Kanffy Hugó, képviselőjelölt falun így kampányol?
„Idefigyeljetek atyafiak, parasztok
Kánaán lesz ez a vidék, hogyha reám szavaztok.
Olcsóbb lesz a sör és a bor, de felmegy a tök ára.
Aranybullát veretek a községháza falára.”

kétbalkezes mosómedve 2009.01.20. 23:55:34

"This anti-ideology has a new and a very ugly name: it is called "Government by Consensus."

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.01.21. 09:15:17

picit sajnálom azokat, akik akkor is csak durcizni bírnak, mikor inkább irigykednünk kellene. van olyan ország, ahol még bírnak lenni közös élmények. és örülnek nekik a zemberek. erre mi rég nem vagyunk képesek. szal ne legyen akkora arc.

CrL 2009.01.22. 21:33:57

@Szájmon: haha - tölgy, na tessék ;]
süti beállítások módosítása