Történjen bármi a nagyvilágban, úgy tűnik, a Közel-Keleten sohasem zárják el a vércsapokat. Most éppen torz mosolyú kislányok, féllábbal üvöltő katonák, szénné égett öregemberek pumpálják vérüket a nagyvilág tévécsatornáinak képernyőire. Miért is? Elemzünk, okoskodunk, zsidózunk, békés együttérzéssel. És persze azzal a cinikus magabiztosággal, hogy tudjuk, ennek sohasem lesz vége. Mert ez az egész olyan természetes, mint szeretni egymást karácsonykor, és énekelni, hogy „Mennyből az angyal, eljött hozzátok, pásztorok, pásztorok”!
Előzmények
Gáza 2005 óta élvez viszonylagos szuverenitást. 2006 januárjában a Hamasz nyerte a választásokat, a mérsékeltebb Fatahhal szemben. Izrael, a Fatah és számos nyugati ország nem ismerte el a Hamaszt, mert a Hamasz sem ismerte el Izraelt. A polgárháború vége az lett, hogy a Hamasz Gázában teljesen átvette az ellenőrzést, a kormány feje Iszmail Hanija lett, míg a Fatah-vezér Mahmud Abbasz a Palesztin Hatóság elnökeként Ciszjordániába szorult. (A Fatah és a Hamasz jelenleg is úgy gyűlöli egymást, hogy az izraeli szárazföldi támadás megindulásakor több Fatah-aktivistát letartóztattak és meglőttek a hamaszosok, nehogy az izraeli fegyverek árnyékában a Fatah átvegye a hatalmat.)
Izrael mindeközben teljes szárazföldi és tengeri blokádot vont a kicsinyke földterület köré (360 km²). Amit ezért sokan a világ legnagyobb börtönének tartanak, hiszen 1,5 millió ember él itt, és a blokád miatt pipázással, fegyverpucolással és semmittevéssel töltik kilátástalan napjaikat.
Háború
2008 júniusában hat hónapra szóló tűzszünetet kötött egyiptomi közvetítéssel Izrael és a Hamasz. De mivel Izrael nem oldotta fel a blokádot Gáza körül, a Hamasz úgy döntött, hogy nem újítja meg a tűzszünetet, és december 19-én lényegében házilag készített rakétákkal elkezdték lőni a környező izraeli településeket. Erre válaszul december 27-én az izraeli légierő elkezdte bombázni Gázát, néhány nap múlva a tüzérség, majd végül a szárazföldi csapatok is bekapcsolódtak a harcokba. Jelenleg 500:5 az állás, azaz több mint 500-an haltak meg a palesztin oldalon, és öten az izraelin.
Miért?
A Hamasz állaspontja szerint Gáza élhetetlen az izraeli blokád miatt. Mondjuk, ha Pestet körbezárnák, akkor egy ideig biztos vicces lenne, hogy nem lehetne csinálni semmit, kénytelenek lennénk egész nap olvasgatni, kávézni, szexelni meg tévét nézni, de azért egy idő után mi is kezdenénk megőrülni az unalomtól (jó-jó, tudom: hűséges kommentelőink nem, de például blogolni is nehéz lenne, ha egy csomószor nincs áram). Arról nem is beszélve, hogy a mindennapi élet csak a segélyszállítmányoktól függene. Így tényleg nehéz élni.
Az izraeliek szerint viszont, ha feloldják a blokádot, akkor a Hamasz (jelen esetben nem a Hazafias Magyarok Szövetsége) arra használná a nyitott határok adta lehetőséget, hogy fegyvereket szerezzen be. Ezért nem nyitják ki a határokat. Ezért a Hamasz lő, az izraeliek válaszolnak.
Kinek jó a háború?
Akiket a tévében mutogatnak és nem nyilatkoznak, azoknak nem jó a háború. Vagy azért, mert leszakadt a lábuk, vagy azért, mert nemsokára amputálni fogják a kezüket, vagy azért, mert akit most visznek vászonba csomagolva, azzal együtt töltöttek egy csomó időt, apjuk volt, a gyerekük, a testvérük, vagy valami hasonló.
De mégis vannak ezen a földön, nem is kevesen, akiknek jól jön ez a hangzavar, a puffogtatás, Charon zenéje.
Jól jön a háború a választásokra készülő izraeli kormánynak, akik mögött már úgyis ott van egy kínosra sikeredett libanoni összecsapás 2006-ból. A revans és a siker elsősorban a védelmi miniszter és munkapárti elnök, Ehud Barak ázsióját növelné. Ez olyasmi imázsépítés Izraelben a választások előtt, mint nálunk az ökörsütés az autópályán vagy a tizenharmadik, ne adj'isten a tizennegyedik havi nyugdíj.
Jól jön a háború a Hamasznak, feltéve ha túléli az izraeli beavatkozást. Márpedig a szárazföldi háború ellenére nagyon úgy tűnik, hogy túl fogja élni néhány száz emberének megölését, és egyébként is romos infrastruktúrájának szétverését. Komoly csapás akkor érné a Hamaszt, ha az izraeli szárazföldi erők vállalnák az utcai harcokat, amire kevés az esély. Itt ugyancsak utalhatunk a libanoni kudarcra, valamint ez elhúzódó háborút és sok-sok izraeli áldozatot követelne, ami nem tenne jót a választásokra készülő izraeli kormánynak.
Jól jön a háború sok-sok Hamasz-harcosnak, akik az utóbbi időkben úgyis harcra voltak kondicionálva; a bezártság, a várakozás, a szexuális frusztráció miatt valószínűleg a tesztoszteron szintjük már az egészségügyi határérték többszöröse. Képzeljünk csak el egy portást, aki három éve áll az E-klub előtt, sohasem volt még barátnője, kevéske szabadidejében gyúr, és a kollégái mindenap azzal heccelik, hogy ma jönnek azok az ukránok, akik levágták a bátyja gyűrűsujját valami kártyaadósság miatt.
Jól jön a háború a ciszjordániai Fatahnak. Ha ugyanis a Hamaszt sikerül mégis jelentősen meggyengíteni és kivéreztetni, akkor a Fatah végre legyőzheti gyűlölt riválisát. (Lásd Fidesz vs. MSZP)
Jól jön a háború a hatalomba készülő Obamának is. Még beiktatása előtt, ha időlegesen is, de legalább elcsendesedik ez a válsággóc. Bár Obama 2008 júliusában, izraeli látogatása alkalmával elismerte Izrael jogát az önvédelemre, mégiscsak kényelmesebb kívülről nézni ezt a konfliktust. („Ha az én házamat lőnék éjszaka, amiben alszik a két lányom, hát minden eszközt megragadnék, hogy megállítsam a lövöldözőket” - mondta még nyáron az öreg nigró.)
Jól jön Bushnak, akinek az elnöksége végén az izraeliek – egyes források szerint – arra készültek, hogy lebombázzák az iráni atomlétesítményeket. Az azért mégiscsak nagyobb atomport vert volna a világban, mint az ilyen, hamar elfelejthető, egy kaptafára készülő közel-keleti csimbumcirkusz.
Jól jön a háború a Hezbollah vezetőinek, akik, hasonlóan az izraeliekhez, szintén választásokra készülnek Libanonban. A Hamasz veresége növelheti a saját győzelmük fényét, és az ázsiójukat a törékeny, de gazdag kis arab országban. Ez persze rossz hír a mérsékelt szunnitáknak, valamint Auonnak és híveinek. De mivel a Hezbollahot Szíria és Irán is támogatja, az ő győzelme ennek a két államnak is nagyon fontos lehet.
Iránnak is jól jön a háború. A helyi radikálisoknak így legalább nem kell vicces és kevésbé vicces zsidózos reklámfilmeken törni a fejüket, elég ha az Al-Jazeera képeit mutogatják a választási hadjáratukban. Ugyanis Iránban is választások lesznek 2009-ben.
Mi lesz ezután?
Hát, semmi. Vagyis vér, könnyek és szenvedés, meg persze öröm, játék, vigalom. Attól függően persze, hogy az életnek ki melyik oldalára született. Izrael január végére kivonja a csapatait, a Hamasz nemzetközi segítséggel újraszervezi önmagát, az izraeli választásokon a Netanjahu vezette jobboldali Likud győz, Libanonban és Iránban a radikálisok nyernek, Obama új közel-keleti béketervvel áll elő. Közben a gázai övezetben egyre több palesztin gyerek születik bele a nagy semmibe, a fegyvertisztogatós blokádba.
Nekünk meg marad Gyurcsány, a Robin Hood-adó, a kátyúk meg ez a sok faszság. Hát élet ez?!
(A képek a Hamasz hírtévéje és az izraeli hadsereg honlapjáról vannak.)