Nostradamus jóslatai a 2009. évre
2008. december 27. írta: Francois Pignon

Nostradamus jóslatai a 2009. évre

Vannak az év végi írásoknak kifejezetten fantáziátlan műfajai. Azon a stáción szerencsére már túl vagyunk, amikor ezernyi Horst Fuchs ad karácsonyi ajándékötleteket. De a visszatekintők, vicces szilveszteri összeállítások, újévi fogadalmak és jóslatok időszaka még nem ért véget.

Nem is álltam volna ebbe a sorba, ha nem találkozom a minneapolisi székhelyű Nostradamus Future Reseach Institute legfrissebb prognózisaival, melyek a nagy jós 2009. évre vonatkozó előrejelzéseit tartalmazzák. Ezeket pedig érdemes elolvasni. Sok tőzsdei befektető is okosabban tette volna, ha odafigyel idejében a mester soraira: „A hét nemzet a porba hull, midőn az arany sárrá változik.” Bizony, 453. vers!

Néhány érdekesnek tűnő sor a jövő évről szóló jóslatokból:

„A nagy birodalom a tengerbe fúl,
a hatalmasok felosztják az új földeket.”


„Lángoló keresztek övezik
az új fekete császár útját.”


„Mikor az igaz beszéd fejedelme
hatalmát gyengülni érzi,
barna eső hull Pannónia földjére.”


(A fordításokért köszönet a Nemere István Baráti Társaság szorgos tagjainak.)

 Egyelőre vita tárgya, hogy a „Keletről nyugatra indul, és meghódítja Európát a hun magok fajtája” strófa valóban Morvai Krisztina és a Jobbik elsöprő sikerét vetíti-e előre az EP választáson.

 Kérdéses a hitelessége továbbá a „Három év száműzetés után a zöld sasok újra a legmagasabban szárnyalnak” soroknak, egyes feltételezések szerint a párizsi zavargások idején, a francia állami könyvtár ostromakor csempészhették az eredeti kézirat lapjai közé.

 Várjuk tehát az események bekövetkeztét, de addig is írjátok meg, ti mit láttok előre a következő évben. Ne feledjétek, egy elég valószínűtlen esemény előrejelzésével akár egész életre szóló és jól fizető jóskarriert alapozhattok meg. Papírforma-szerű próféciákkal tehát inkább ne is próbálkozzatok. A legügyesebb jósok között egy év múlva kitöltetlen lottószelvényeket sorsolunk ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr4841506

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtad? 2008.12.27. 08:33:04

Brainstorming, avagy mi lesz velünk jövőre? Még néhány nap és 2009-et írunk. Megint eltelt egy év. Nem volt könnyű, de nyugodjon meg mindenki a következő még nehezebb lesz. Sokunknak megszűnik a munkahelye, lapátra kerülünk és kitudja, hogy mi rossz…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.27. 09:07:29

Fake. Nincs is ilyen szervezet. :)

_astronaut 2008.12.27. 10:13:10

2009 - Merénylet Obama ellen, A Kínai főtitkárt leváltják a gazdasági helyzet miatt, Irán befejezi az atombombáját és atomhatalammá válik, Pakisztánban a muzulmán felkelés nyomán bevezetik a szigorú saria-t, Magyarországon pedig minden marad a régiben:)

gulyaszoli · http://tapirwar.tumblr.com 2008.12.27. 10:32:06

OFF:

igazából engem az érdekelne, hogy tudja-e valaki hogyan lehet követni egy bejegyzés kommentjeit a radaron anélkül, hogy hozzászólnék.

Például érdekelne, hogy milyen jóslatok fognak itt születni, de az én szürke fantáziám sajnos nem teszi lehetővé, hogy saját jövendölésekkel álljak elő (ráadásul a kristálygömböm is évi nagyjavításon van), szóval ha tudja valaki, hogy van-e lehetőség a radaron való követésre komment írása nélkül? Ha nincs, akkor sajnos lehet, hogy minden engem érdeklő postot hasonű dolgokkal kell teleszemetelnem, amit szerintem senki sem szeretne :( .

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2008.12.27. 10:43:29

guineaban megis elnokvalasztast fognak tartani. :D szlovakiaban pedig biztos. ha a nacionalista gasparovic helyett radicovat valasztanak, az sikernek szamitana. az ep valasztason pedig azert szurkolok, hogy a fidesz a kevesebb kioszthato mandatum ellenere is megorizze pozicioit. nem bizom a gyurcsany - kormany bukasaban, de szuk egy evvel az igazi megmerettetes elott egy ilyen eredmeny nagyon biztato lenne.

Francois Pignon 2008.12.27. 11:00:15

@starckz: Látok egy olyan opciót a kommentdoboz alatt, hogy "Felveszem a Radarra ezt a bejegyzést".
No meg persze hozzá is lehet szólni ;)

tevevanegypupu 2008.12.27. 11:16:54

Hun hordakent mindig jelen voltunk a Nyugat kepzeleteben, miert lenne ez maskeppen 2009-ben?(:

molaris 2008.12.27. 11:30:04

2009?
1,- Sas József a munkanélkülivé vált Gyurcsány Ferencet táncos- komikusnak szerződteti a Mikroszkóp Színpadra. A könyvelést pedig átadja Veres Jánosnak.
2,- ifj. Hegedűs Loránt bocsánatot kér és zarándoklatra megy a Szentföldre.
3,- az éves Szépséversenyt Lenvai Ildikó nyeri holtversenyben Vadai Ágnessel és Kovács Magdával.
4,- Bayer Zsolt és Bolgár György közös vicclapot indít "Elvtársak vagyunk" címmel.
(folytatás következik)

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2008.12.27. 12:22:16

világháború, mi más? (de most komolyan)

tevevanegypupu 2008.12.27. 12:22:40

- az MDF konzervativ, jobboldali part lesz
- David ibolya felajanlja Lezsak Sandornak az MDF elnoki
posztjat
- Az Apro villat tulajdonosai odaadjak a Terror Haza-nak
- Gyurcsany Ferenc bermalkozni fog
- Orban es Vona verszerzodest kotnek
- Csurka Istvan vegre ir megint valami olyan jot mint
azt a rendszervaltas elott tette
- Hiller Istvan kinevezi Mucuskat kulturalis allamtitkarra
- Demszky Gabor beperli Hillert szemelyi tulajdon kisajatitasa
miatt..
- Herenyi Karoly megalapitja a Magyar Konzervativ
Antialkoholista Ligat
- Fodor Gabor es Koka Janos valamint hiveik egyesulnek

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.27. 13:43:27

"Fodor Gabor es Koka Janos valamint hiveik egyesulnek"

- Jézus Krisztusban, vagy hogy?

tevevanegypupu 2008.12.27. 14:03:56

Kettes
((:
maga megerdemli a kitoltetlen lottoszelvenyeket.

Pelso.. 2008.12.27. 17:00:29

Minden rosszabb lesz, kész. -most nehogy optimista alvajárók vehemensen cáfolják....

molaris 2008.12.27. 18:31:15

2009?

1,- Draskovits Tibor szerzetes lesz és folyamatosan gyón- a karthauziaknál
2,- Eörsi Mátyás és Hiller István új történelem könvet ír- majd vissavonja
3,- Lampert Mónika, Dávid Ibolya, Szily Katalin "Három Grácia" néven kocsmát nyit bukott képviselőknek, a söntésben Kuncze Gáborral.
4,- Navrasits Tibor sorozatot ad ki Deuch Tamás munkás szerelmi életéről "Erre ment az energiám" címen
5,- Orbán Viktor Horn Gyulát ápolja és nem szól egy szót sem- majd csak a temetés után:"Rám bízta politikai végakaratát."
(folytatás?- akartok?)

srácz 2008.12.27. 20:42:01

Varázsgömböm Magyarországra vonatkozóan csupá ennyit mutat:
"Az EP-választásokra a Fidesz nem fog költeni egy fillért sem, csupán újra előveszik a lekapart 'rosszabbul élünk mint négy éve' plakátokat - és igazuk lesz!
Meg is nyerik a választásokat."

_astronaut 2008.12.27. 22:19:25

Annyit még hozzá tennék, hogy:
"Rosszabbul élünk mint 4 éve. Gyurcsány a Hibás!" ez lesz a plakáton.

_astronaut 2008.12.27. 22:20:28

az mszp válasz plakátstratégiája egyszerűen csak ennyi lesz:
"Orbán a hibás!"

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.12.28. 00:27:05

beleszarunk mindenbe, úgy emberesen.

aztán 2010ben visszahozzuk a szarból a kormányzást.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.28. 09:34:59

Rosszabbul égünk, mint négy éve.

jozicsenko 2008.12.28. 12:07:37

hi all!

-csúszik a 4-es metró, de csak azért, mert Demszky a 2014es visszatérésekor akarja átadni
-megkezdik az 5ös metró tervezését, potom 4 mrd Ft-ért (=előleg csak, a ceh késöbb érkezik), majd a zzzunió fizeti alapon, az építés szintén 2014-ben kezdődik (mert a zordas zorbán 2010 és 2014 között nem ad rá pénzt)
-az áfa 30% lesz, mert az SzJA ból és a regadóból nem folyik be semmi
- nyárközepén Lendvai Ildikó lelkendezve jelenti be, hogy 20%-os gázár csökkenés lesz, így elérjük a 2008 augusztusi árakat
-a NASA és a EASA szakemberei hozzánk járnak szakmai gyakorlatra: "túlélés 90%os adóelvonás szinten" címen
- Slota felajánlja Göncz Kingának, hogy egy esetleges 2010es MSZMP bukta esetén politikai menekült lehet, ha beszél ómorva nyelven vagy tátrai szlovák nyelvjárásban
- borsodi éhséglázadás, ami folytán örjöngő nyugdíjas hordák fosztják ki a csirkefarhát raktárakat
-az unióban Mohácsi Viktória addig agitál a magyar szélsőjobbról, hogy kilátásba helyezik az ensz és nato békefenntartók ideküldését, ha Orbán minelnök lesz
- ennek örömére Slota tankjai már másnap Pesten vannak, mert száz éve az volt a legnagyobb szlovák település
- a Népszabadság szlovák nyelven várja 2010-et

nem vicces, de 2009 sem lesz az ... :-(

molaris 2008.12.28. 12:43:48

2009?
A slusszpoén:
Hvas Szófia és Mohácsi Viktória tolerancia érdemrendet kap.
/Nem bírtam kihagyni./

tevevanegypupu 2008.12.28. 14:16:37

az mszp-fidesz leulnek es kozosen megterveznek egy programot ami kiviszi az orszagot a valsagbol
az szdsz, kdnp es mdf szo es kifogas nelkul alairjak
az oktatas es egeszsegugy reformjat megtervezik ugy, hogy a pedagogusokat es egeszsegugyi dolgozokat reszletesen kikerdezik
es ezt figyelembe veve alakitjak ki a torvenytervezetet..

jozicsenko 2008.12.28. 14:53:27

tevevanegypupu 2008.12.28. 14:16:37

és visszahozzák a királyságot, ahol Gyurcsány a király és Orbán a kormányzó...

pbgi 2008.12.28. 15:01:34

1. Három napja azt álmodtam, hogy a Jobbik 22%-ot szerez az EP-választáson. (Igaz, az SZDSZ is kapott 9-et...)

2. Nostradamus megjósolta volna, hogy a Fradi visszakerül az első osztályba? ("zöld sasok")
lol

tevevanegypupu 2008.12.28. 15:47:08

jozicsenko
meg az is valoszinubb amit javasol ,mint hogy megvalosuljon amit irtam. Nem kiegyezesre gondoltam kulonben csak megegyezesre 2010-ig.

eeepunk 2008.12.28. 16:26:41

Gyorsvasút épül Ferihegy I-re (9 perc) és II-re is (11 perc) (természetesen a terminál alá fut be, így nem ázunk meg), ám a sztrájk miatt csak 11 napot üzemel egész évben. A külföldi utasok inkább kocsival érkeznek a repülőtéri sztrájk miatt és vígan robognak a triplájára szélesített és egész Budapestet körülölelő M nulláson. Szívesen is jönnek, hiszen az új vállalkozásbarát adópolitika jegyében az elvonás mértéke a felére zuhan. Új (francia) atomerőmű épül Budapest szívében. A bürokrácia az ötödére zuhan vissza és nem kell sorban állni az OTP-ben sem.
És utoljár, de nem utolsó sorban Sármellék beadja pályázatát a 2022-es téli Olimpiai Játékokra (reptér ott is van, meg domb is, a hidegre/hóra meg közbeszserzést írunk ki, amit a Hídépítő izé Strabag nyer).

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2008.12.28. 17:39:44

egyébként ezeket az idézeteket hol lehet megtalálni? honnan vannak?

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2008.12.29. 00:42:02

Nyakán koronázott törpe-király sírba fordul...
De utódai folytatják művét míg végül mindenki
a sarkon koldul...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.12.29. 09:15:19

Nem igazán értettem sose, miért jó előre tudni a jövendőt.
Én nem szeretem tudni.
Talán könnyebb, ha nem tudjuk. Miért rontsuk el kevéske szép napjainkat?
Elég baj, hogy sejtünk egy csomó dolgot, ami aztán többnyire bejön.

monoo 2008.12.30. 21:40:58

„Három év száműzetés után a zöld sasok újra a legmagasabban szárnyalnak”

tok egyertelmu: a fradi visszater az NB1-be :)

Kökény6 2009.01.02. 13:48:12

„Három év száműzetés után a zöld sasok újra a legmagasabban szárnyalnak”

Vegetáriánus sasok. Algát ettek oszt' bezöldültek :)

ewelyn 2009.01.20. 21:52:10

Első gondolatom a "Keletről nyugatra indul, és meghódítja Európát a hun magok fajtája" strófáról, hogy talán gazdasági fellendülésünkről szól.
Ti. van itt lassan 2 és fél éve egy törzsvásárlói közösség, ami még nem ismert széles körben, - de hamarosan remélhetőleg az lesz - és a tervei között van egész Európa meghódítása. Ez nekünk, magyaroknak nagyon jó lesz)
Nem írhatom ki a cég nevét, de ha valakit érdekel, írjon bátran az email címemre.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.20. 22:10:50

Szerintem meg ezek a "jóslatok" arról szólnak, hogy Francois Pignon barátunk vicces kedvében volt 2008.12.27.-én...

attism · http://www.cooljatek.hu 2009.12.17. 11:11:17

Ezt is érdemes megnézni: <a href="http://recept.try.hu">Melinda oldala</a>

civilkontrol 2009.12.17. 15:46:25

Lassan ideje teriteni és megtenni a téteket a következő körre :o)

2010-ben lehull a lepel. Az elszámoltatás kapcsán Ildikónak vissza kell adnia a mujójába nyomott botoxot, majd a műtét után kiderül, hogy Ő Kovács László!
Minden más, csak mese

Téglagyári Megálló 2009.12.18. 09:25:51

"Egyelőre vita tárgya, hogy a „Keletről nyugatra indul, és meghódítja Európát a hun magok fajtája” strófa valóban Morvai Krisztina és a Jobbik elsöprő sikerét vetíti-e előre az EP választáson."

Ez bejött.
süti beállítások módosítása