Politikai slágerszavak korszakát éljük, napjainkban a legtündökletesebb vezérhím talán a „fenntarthatóság”. Főhősünk a nyolcvanas évek végén fogant. Kedvenc előfordulási helyei az uniós és nemzetközi szakzsargon lápvidékei, valamint civil szervezetek szavannái. Közéleti karrierje jelentős. Magára valamit is adó politikus manapság aligha reménykedhet újraválasztásban, ha nem biggyeszt beszédébe tucatnyi fondorlatos utalást a fenntartható fejlődésre.

 A kifejezés politikán túli területeket is megtermékenyített. Ennek megfelelően a magánszféra következetesen fenntartható növekedésről beszél. Egyesek szerint a cégek ezzel megerőszakolják a fenntarthatóság eredeti, lírai jelentéstartalmát.

 A fenntarthatóság úgy szivárgott be mindennapi szókincstárunkba, hogy fel sem tűnik a mögötte nesztelen besurranó egyenlősdi gondolata. Vagyis annak a kívánalma, hogy a következő generációk ugyanolyan mértékben részesüljenek a javakból, mint a ma embere. A generációk közötti egyenlőség, mint cél, nem kevésbé utópisztikus, mint a XX. században csúfosan kudarcot vallott társa. A fenntarthatóság szócska ezért dilemmákkal terhes. Még akkor is, ha valóban megoldásokat kell találnunk a súlyos környezeti terhelés, a szűkülő energiaforrások és a csökkenő biológiai sokszínűség problémájára.

 Talán ez járhatott a fejében Vladimir Zelezny-nek is. Az EP-képviselő egy páradús brüsszeli reggelen egy írásbeli nyilatkozat támogatására kérte kollégáit. Az euroatya „a fenntartható melléknév túlzott használatáról” elnevezésű előterjesztésében felszólítja az uniós intézményeket a kifejezés ésszerű és kiegyensúlyozott használatára. Hősünk nem állt meg itt, egyenesen uniós moratóriumot javasolt a fenntarthatóság szóra. Zelezny súlyos érvekkel párnázta alá nyilatkozatát. Szerinte a fenntarthatóság gyakran szerepel olyan szövegkörnyezetben, ahol annak semmi értelme sincs. Szerinte az ilyen kifejezések ráolvasássá és titkosírássá változnak, üres és értelmetlen mondatokat eredményezve. „A fenntarthatóság túlzott használata fenntarthatatlan” - így a tolmács- és eurokrata füleknek egyaránt szokatlan közlemény.

 Az uniós bikkfanyelv legelszántabb hívei egy emberként sóhajtottak fel midőn kiderült: a dokumentum végül nem nyerte el kellő számú képviselő támogatását.