Nemzeti blogcsúcs - Konzílium
2008. november 13. írta: TuRuL_2k2

Nemzeti blogcsúcs - Konzílium

 Egy sorozat első eseményeként kerekasztal-beszélgetést és közönségtalálkozót szervezünk a Jobbklikk, a Konzervatórium és a Reakció meghívott szerzőivel.

 Ifjú konzervatívok? Jobboldali bloggerek? Szabadelvű-konzervatívok? Egyik sem és mindegyik. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen látjuk a világot, de összeköt minket a szabadság és a tradíció tisztelete. Szabadság és hagyomány – ez a két szó, amely meghatározza ezen közösségek tagjainak a gondolkodását, mert tudjuk: csak a szabadság biztosítja a fejlődést és csak a hagyomány teszi ezt biztonságossá. Összeköt minket a nyitottság és az egymás véleménye iránti őszinte kíváncsiság.

 Szeretnénk végre a saját kérdéseinket föltenni és nem olyanokra keresni a választ, amelyeket (ilyen-olyan célból) gumicsontként vetnek elénk. Közös meggyőződésünk, hogy a magyar közélet olykor provinciális vitáiból csak szellemi erőfeszítés árán lehet kitörni. Most itt a lehetőség, hogy minden hasonló gondolkodású polgár részt vegyen az elsődleges feladatban: a magyar jobboldal gondolati forrásvidékéül szolgáló, erősödő konzervativizmus megújításában.

 Fiatalok vagyunk, de nem gyerekek. Ott a helyünk a múltról, jelenről és jövőről folytatott vitában. És az Önöké is: szeretettel várunk mindenkit!

Beszélgetőtársak:
Balogh Ákos Gergely, Reakció  
Megadja Gábor, Konzervatórium       
Navracsics Tibor, Jobbklikk         

Moderátor: Benei Péter, Konzervatórium

Helyszín: Aranytíz Művelődési Központ, Budapest, V. kerület, Arany János utca 10. (néhány percnyi gyaloglásra a Kossuth Lajos téri vagy az Arany János utcai metrómegállóktól)

Időpont: 2008. november 20., csütörtök, 19 óra

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr18766728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.11.13. 11:09:34

na jó, komoly emberekkel nem komolytalankodom...

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.11.13. 11:19:44

"mert tudjuk: csak a szabadság biztosítja a fejlődést és csak a hagyomány teszi ezt biztonságossá."

Hat ize, attol fuggoen, ugye, ki mire hasznalja a szabadsagat, ill. ki milyen hagyomanyt akar betartani. Illetve fejlodott-e Kina, ha "csak a szabadsag biztositja a fejlodest", es biztonsagossa teszi-e Iran (vagy epp Izrael) fejlodeset a helyi fundamentalista, vallasos kozosseg tevekenysege.

phaidros 2008.11.13. 11:31:18

OFF

dolphin,

mikor is kezdett fejlődni? A nyitás után...
Vallási fundamentalizmus hagyomány.

Szezont a fazonnal. :)

ON

phaidros 2008.11.13. 11:32:04

A vallási fundamentalizmus != hagyomány . Kacsacsőrt ugye nem szereti, ezt meg nem mindenki érti. :)

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.11.13. 11:37:17

phaidros,
Kina szabad? Tenyleg? Kerdezzuk meg azert errol Turult is. A gazdasagi nyitas nem egyenlo a szabadsaggal. Szezont a fazonnal, ugye....
A vallasi fundamentalistak, az emlitett ket orszagban hagyomanyt oriznek: vallasi hagyomanyt. Es bizony szerintem nehezen egyeztetheto ossze, pl. a dubrogo izraeli IT szektorral, azok hagyomanytisztelete, akik szerint a noknek meg a Torat sem szabad hangosan felolvasniuk.

szpal 2008.11.13. 12:31:10

Turul2K nagyon ráállt a blogolásra, Emese nem fog megharagudni?

gapinthebreath 2008.11.13. 12:53:50

Hello Turul,

A két vezérszó emlegetése a Konzervatóriumon is gyakori. Bár ott valaki konkrétan feltette a kérdést, hogy mit értenek alatta, nem érkezett kielégítő válasz (legalábbis 1 hónappal ezelőtt így volt, azóta nem követtem).

Mégis, mit értetek
- szabadság
- hagyomány
alatt?

Ha ez a két fogalom ennyire központi, alaposan körül kéne járni ezt a kérdést.

üdv,
gapinthebreath

phaidros 2008.11.13. 12:57:56

dolphin,

(sóhaj)

"csak a szabadság biztosítja a fejlődést" -> "fejlodott-e Kina, ha "csak a szabadsag biztositja a fejlodest" -> "mikor is kezdett fejlődni? A nyitás után..."

mikor is kezdett fejlődni? A nyitás után..." != "Kina szabad? Tenyleg?"

?

:)

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.13. 13:04:47

Hm...igazán ígéretes kezdeményezés, mármint tényleg. Ha jó lenne az időpont mindenképp megnézném.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.11.13. 14:02:13

phaidros,

ezt meg raghatjuk egy ideig de "szabadabb" =/= "szabad". Es nem az a kerdes, hogy a puhabb, vagy a kemenyebb diktatura jobb a gazdasagi fejlodenek, hanem, hogy "csak a szabadság biztosítja-e a fejlődést?".

Vegyuk Indiat es Kinat, mert meretre hasonloak, es kb. ugyanott voltak nehany evtizede, hasonlo aspiraciokkal stb. Melyik orszagnak nagyobb a "szabadsag-foka"? (A FreedomHouse 2008-as elemzeseben India egyertelmuen "szabad", Kina pedig "nem szabad" besorolas alatt van.) Es melyikben nagyobb a fejlodes, standard gazadasagi mutatokat figyelembeveve...?

A keres nem valaszolhato meg egybiten, barmennyire is vonzo. Kina es Vietnam esete jol mutatja, hogy gazdasagi fejlodes jol megvalosithato kvazi nem letezo szemelyi szabadsag mellett is - legalabbis bizonyos ideig es fokig.

Bummer 2008.11.13. 14:03:15

Pásztor Tibor igazán beugorhatna.

Turbulencia (törölt) 2008.11.13. 14:56:43

" Fiatalok vagyunk, de nem gyerekek."

Ez elég gyerekes mondat volt :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.13. 15:51:25

hajrá

csak aztán módjával azzal a nagy nyitottsággal meg szabadsággal...:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.13. 15:53:08

aranytízben másnap (21-én) blogter szülinap lesz

ha valamely fiatalos konzervatív netán akkor is eljön oda, láthat-hallhat gitározó hannibalt.::)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.13. 15:55:25

Hát Hanni, ősblogteres voltam (a régi szép Nagypol idők :) de már egy ideje elhagytam régi köreinket. Pedig milyen jókat vitatkoztunk akkoriban is :)

Pelso.. 2008.11.13. 16:46:44

Kellemes beszélgetést és sikeres csúcsot kivánok.
A célkitüzés tekintetében látok jó adag naivitást, de ez nem baj.

Tintahal Kombájn 2008.11.13. 18:52:33

Navrasics Tibor és őgy anblokk a Jobbklikk jelenléte sok hitelt ad a konzervitizmus megújításhoz. Hajrá.

józan' 2008.11.13. 19:28:22

Nem tom', mi baja van egy-két embernek Navracsis Tiborral?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.11.13. 19:42:35

Éppenséggel a konzervatórium blog egy JP mutáns, tele Robespierre-aspiráns jakobinus antidemoktara pelyhespöcsű balfaszokkal. Érdekes lehet velük konzervet készíteni.

extrém először tölts 2008.11.13. 19:44:44

a meghívottak mondhatnának véleményt Hoppe könyvének "konzervativizmus és libertarianizmus" fejezetéről:
libertarius.extra.hu/?q=democracy/chap10

hogyan viszonyulnak az ott leirtakhoz a résztvevők, illetve a képviselt blog szerzőgárdája?

plastik02 2008.11.13. 19:49:39

"józan' 2008.11.13. 19:28:22
Nem tom', mi baja van egy-két embernek Navracsis Tiborral?"

én kifejezetten bírtam mielőtt elkezdett bohócként viselkedni a parlamentben. tanárként a mai napig kedvelem, bár már ott is kicsit több a kelleténél a politikai véleménynyilvánítás, mint az előtt. nem tett jót neki a képviselőség.

heima (törölt) 2008.11.13. 20:12:19

javaslatom megvitatásra:
"miért van az h minden liberális emberileg egy darab szar?"

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.13. 20:59:25

heima:
Húha, honnan az idézet?

___________________________ (törölt) 2008.11.13. 21:31:28

Extrém,

én spec. nagyon kedvelem. Igen: Hoppe egy racionalista fanatikus, aki úgy gondolkodik, hogy ha valamit bebizonyítottunk, akkor úgy is KELL csinálni, ha az ég leszakad is.

Tutira nem hallgatnék semmiféle konkrét politikai döntésben :)

De elméleti, filozófiai vonalon Hoppe azért zseniális, mindennek ellenére, mert egyesített két, eltérő politikai tradíciót. A következőképpen:

Alapvetően a kapitalizmusnak - és NEM "ugyanolyan" kapitalizmusnak - kétféle igazolás van:

1) liberális: személyes szabadság
2) konzervatív: polgári erények: szorgalom, takarékosság, megbízhatóság, józanság, és mérsékelten, de a közösségért ténykedés - a kapitalizmus, persze csak a JÓ kapitalizmus, ezeket ösztönzi.

Hoppe azt vezette le, hogy a polgári erények lényege a jövőorientáltság: az a képesség, hogy befektetessünk a jövőbe, hogy a jelenbeli élvezeteket fel tudjuk adni, a jelenben nehézséget tudjunk vállalni jövőbeli eredmények kedvéért.

És azt, hogy ebbéli képességünket alapvetően a nagy állam kúrta el, és ezért a minimálisállamos szabadságorientáltság és a polgári erény, a polgári tradíció egyesíthetőek.

Ez zseniális - de ez elmélet, ettől függetlenül az összes anarchista izéjét a politikai gyakorlatban nem venném komolyan.

Az viszont leszűrhető belőle, hogy olyan politikákat kell támogatni, amelyek nem az azonnali kielégülést, hanem a jövőbe való befektetést ösztönzik, mert egyrészt ez erényes, másrészt ez hatékony.

heima (törölt) 2008.11.13. 22:06:53

turul, tőlem :)
olvasgatva a kommenteket, mindig ez az érzésem támad.

Rwindx 2008.11.13. 22:07:14

heima:
Tudom hogy Mo-n az a szó hogy liberális, mára szitokszó lett, és azt is pontosan tudom hogy miért, és azt is hogy ez ellen sokat nem lehet tenni. Mindettől függetlenül: tiltakozom. :P

heima (törölt) 2008.11.13. 22:18:26

persze, nem is jó szó ide a liberális, maradok inkább a "felcímkézhetetlenek"-nél.

és persze én is elhatárolódom saját magamtól.

Rwindx 2008.11.13. 22:32:19

heima: maradjunk akkor ennyiben.


Egyébként köszi, az emailes meghívást, de valószínűleg nem tudok elmenni (különben is mit keresne ott egy liberális :D), de ha lesz felvétel róla mindenképpen megnézem.
Sok sikert hozzá.

Alfőmérnök 2008.11.13. 22:50:06

Shenpen:
Én elolvastam egy részét Hoppe-nak, szerintem nagyok sok helyes meglátása van, nekem pl. úgy tűnik a liberális államelmélet belső ellentmondásaira elég éleselméjűen világít rá. De hogy erre "magántulajdonon alapuló anarchia" a megoldás? Ez telesen hülye? Vagy bennem van a hiba?

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2008.11.13. 23:31:09

Gratulálok, és egyúttal titkon irigykedem, mennyire előttünk jártok.

jürgen · http://szupjektiv.sk/ 2008.11.13. 23:42:14

Azért nekünk is volt már egy ilyenünk... ööö ...vagyis nektek :)
korkep.sk/2008/10/20/kozlemeny/

Várom majd a ti beszámolótokat is!

Rodostó 2008.11.14. 03:30:56

Itt még nem volt pofám belepofázni a diskurzusba, mert én nagyon off vagyok a politkában, most próbálok behozni 10-30 évet, attól függ, honnan vesszük, mert a Kádár rendszerben se nagyon érdekelt.
Ezt a Hoppe könyvet el kéne olvasnom, de kicsi rá az esély. Nem arról van-e szó benne, amit "jobb" körökben disztributizmusnak hívnak (ami nem azonos a diszkrét elbutulással)? Vagyis hogy a helyi közösségekre tartozó döntéseket hagyjuk meg a helyi (kompetens) közösségben, a többire meg szervezzünk népképviseletet? És mindennek az alapja a "nagyjából egyenlően elosztott kistulajdonok rendszere"? (Chesterton.)
Ha már így ideírtam a nevét (nem hencegésből, de nekem csak idáig terjed a műveltségem), ne bántsuk a liberálisokat, Kossuth is az volt. (Speciel nem ő volt a legjobb a témában.) A mai felcímkézett liberálisok esetleg nem azért azért "gányák", mert valójában iszonyúan "konzervatívok": csak a saját szempontjaik a mérvadóak, és azokat foggal körömmel, Isten és ember ellen is megvédik? Vagyis antidemokratikusak?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.14. 09:41:18

ergé, a blogteren még ennyire sem politizálok
(egy szint alá, ugye:)

de ünnepelni eljöhetnél:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.14. 09:41:59

"miért van az h minden heima emberileg egy darab szar?"

juj
nc

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.11.14. 10:15:46

Hannibal
"miért van az h minden heima emberileg egy darab szar

En is ezen toprengek (hozzaszolasait olvasgatva ez az erzesem tamadt). Ha valakinek megvan a megoldas, kerem irja le.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.14. 10:38:20

Benei Péter mint ifjú jobboldali. A balos kormány seggét nyaló munkahelyével, és ultrabalos dumájával. Röhögnöm kell. Mint az egész Konzervatóriumon, amelyben egy konzervatív dolog még van: a neve...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.14. 11:19:47

MG,


Ugyan nekem is vannak kétségeim ezzel-azzal kapcsolatban, hogy elhajlók, de BP ultrabalos? Miközben te épp az ultrabalos BogárL-t véded? Hö-hö-hö.:)) Be kell látnod, hogy ez vicces:)))

BékésMárton 2008.11.14. 11:38:50

Helló!

Látom, a szabadság és hagyomány témán megy a pörgés. Mivel a fenti promónak ez a része Ifjúkonzervatív készülődés c. "kiáltványomból" származik, ezért el kell mondjam, hogy a Konzílium alapértékeihez ez áll a legközelebb. Semmiképpen nem a haladás és egyenlőség. Szabadság és hagyomány - sokféleképpen lehet és kell is értelmezni, de az a fontos, hogy e 2 érték alapvető legyen számunkra.

heima (törölt) 2008.11.14. 12:16:32

látom akinek inge, az fel is vette :D

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.14. 13:48:42

kedves heima, ha mindenhol szarszagot érzel, lehet, hogy nem a világ egy pöcegödör, csak a te szád szaros

tájékozódj, művelődj:
hannibal.blog.hu/tags/vers

extrém először tölts 2008.11.14. 14:01:31

kösz a válaszokat!
Shenpen, ha elfogadjuk Hoppe érvelését az újraelosztás káros hatásairól, akkor nem kellene finnyáskodni az állam radikális visszavágása miatt, bár az is tény, hogy Kádár népének rendkívül nehéz volna mindezt meggyőzően kommunikálni.

heima (törölt) 2008.11.14. 14:22:43

kedves hannibal, nem érzek én mindenhol szarszagot, sőt, csak van egy olyan hülyeségem, hogy kényszeredetten keresem a Minőséget, különösen a nem-anyagi szférában. Szerencsére ebben a blogban megtaláltam, ezért különösen zavaró h a kommentfolyamokban a "felcímkézhetetlenek" rombolják az egészet. Érted, nem azzal van baj, hogy valakinek más a véleménye, hanem az h nem tudja h mi az h Minőség.

heima (törölt) 2008.11.14. 14:25:56

www.hetivalasz.hu/cikk/0806/egymillio_otlet

Nem vagyok ez politikaelméleti guru, de az olvasottak alapján nekem ez foglalta össze a legjobban a konzervativizmus lényegét, pedig direktben nem is arról szól :)

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.11.14. 14:44:34

"Érted, nem azzal van baj, hogy valakinek más a véleménye, hanem az h nem tudja h mi az h Minőség."

Egyreszt szogezzuk le, hogy minden ide ironak iszonyu nagy makja van, hogy ide irsz te is a (nagybetus) Minoseg abszolut es tevedhetetlen felismeroje. Masreszt, ha jol ertem, nem azzal van baj, ha valakinek mas a velemenye, csak ha neked nem tetszo az a velemeny, akkor iroja egy "felcimkezhetetlen rombolo", s mint olyan, emberileg szar. Szolj, ha kihagytam valamit...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.14. 15:12:45

heima bazdmeg

ide annyit kommenteltem, hogy: hajrá!

aztán nosztalgiáztam cseppet ergével

majd megakadt a szemem a te kúúúrvára minőségi - ám szerintem mindközönségesen bunkó - kommenteden, és hangot adtam nentetszésemnek


akkor most ki is rombol itt kettőnk közül?


más: belinkeltem a blogomat, ott keress minőséget:)

Google 2008.11.14. 15:52:46

Legszívesebben én is belinkelném Bodoky és Böjthe atya beszélgetését, de az Indexen, Rekción bárki megtalálja.
Nem a nemzeti blogcsúcs konziliummal kapcsolatban, csak úgy.

heima (törölt) 2008.11.14. 16:57:10

"Egyreszt szogezzuk le, hogy minden ide ironak iszonyu nagy makja van, hogy ide irsz te is a (nagybetus) Minoseg abszolut es tevedhetetlen felismeroje."

Ezt nyugodtan leszögezhetjük, bár azt megjegyezném, hogy nem rajtam van itt a hangsúly, mert nem én vagyok itt a minőség, hanem a blog maga. Vlahol csodálom is azt a türelmet és toleranciát, amit a szerzők a felcímkézhetetlenek debilségével szemben tanúsítanak, ezért szúrja a szemem különösen, hogy ezzel a jóindulattal még vissza is élnek egyesek... (nem feltétlenül csak ezen post alapján merült fel ez bennem).

A "liberális"t javítottam, mert már 1el találkoztam, aki nem volt emberileg teljesen szar, meg rájöttem h rossz dolog a címkézés, mert eltereli a fókuszt a lényegről.

hannibal: kérdezd meg h érdekel-e.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.14. 17:05:33

Hanna,
az a baj a liberálisokkal, hogy túl szerények...

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.11.14. 18:15:46

"Vlahol csodálom is azt a türelmet és toleranciát, amit a szerzők a felcímkézhetetlenek debilségével szemben tanúsítanak, ezért szúrja a szemem különösen, hogy ezzel a jóindulattal még vissza is élnek egyesek..."

Akkor megprobalom elmagyarazni ugy, hogy meg te is megertsd:
1. - ugy gondolom, hogy ha Turul ugy erzi, hogy megjegyzeseim rombolo jelleguek, akkor szol;
2. - van nehany ember, koztuk en is, akik ugy olvassuk a blogot (sot, dobbenet, neha meg kommentelunk is), hogy nem feltetlenul ertunk egyet a posztokkal. Sot meg nem is tartom magam sem konzervativnak, sem jobboldalinak. Megtehetnem, mint ahogy sokan meg is teszik, hogy pont olyan sommas velemennyel eljem az eletemet a konzervativokrol, mint itt sokan teszik a liberalisokrol. Mondhatnam magabiztosan, hogy minden jobboladli egy ignorans, homfob soven, es ha valaki bizonyitekot keres mutogatnek a "nemzeti" portalok valamelyikere, a melegfelvonulas "kritikusairol" keszult videokra stb. De nem teszem, mert van a Reakcionak nehany szerzoje (tenyleg csak nehany, messze nem az osszes), akik mar mashol, mas forumokon, irtak olyat, ami megfogott. Nem feltetlenul azert, mert egyetertettem vele, de akkor is elgondolkodtato, ertelmes ervekkel operaltak - az o velemenyukre tovabbra is kivancsi vagyok, mert inspiralo.

Persze, ha olyan marhara terhes a jelenletem, veszem kalapomat.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.17. 10:57:24

tölgy: a konzikkal meg az, hogy nagy az arcuk

haha


heima: gondolom, hogy nem érdekel.
bár... ha pár posztomat elolvasnád, talán belezavarna a szép síkegyszerű világképedbe

de ne tedd, maradj csak előitéletes

heima (törölt) 2008.11.17. 11:44:53

utóítéletes vagyok, nem előítéletes.
süti beállítások módosítása