Árokásó bevetésen
2008. november 13. írta: aba

Árokásó bevetésen

 Míves kis portrét közölt az Árokásó-kommuna Charles Gatiról, aki a hírek szerint megkívánta a budapesti nagyköveti posztot. Esélyei nem rosszak, hiszen a jelenlegi nagykövet, April Foley már két éve van pozícióban, ráadásul őt még a lassan szedelőzködő republikánus adminisztráció nevezte ki. Ha a nagykövetes infó igaz, alapesetben nyilván altestünket verdesnénk a földhöz: milyen nagyszerű, hogy hazánkból származó ember kerül a fontos posztra. Most azonban mégsem így teszünk.

Gati figyelemreméltó könyvet írt a magyar ötvenhatról, de diplomáciai pozícióra, pláne az Egyesült Államok Magyarországon is megtépázott tekintélyének helyreállítására egy betegesen elfogult ember aligha alkalmas. Nagykövetje válogatja, kivel milyen kapcsolatot ápol, kivel rokonszenvezik az illető. Mindig vannak olyanok Magyarországon, akik úgy gondolják: a másikat az amerikai nagykövet jobban kedveli. A honi jobboldal rendszeresen azt érzi/érezteti, a ballibek felé nagyobb a nyitottság, ám az ellenkezőre is van példa: Foley-t például a Népszabadság jelentette fel állítólagos Fidesz-barátságáért.

Akárhogy is van, a Nagy Diplomatakönyv első oldalain (a koktélpartin való viselkedés alapszabályai mellett) ott van az elfogulatlanság követelménye. Legalább a látszatra illik adni. Gatit azonban még a látszat sem nagyon érdekli: ha tényleg ő lesz a nagykövet, olyan ember ülne a Szabadság téren, aki nem csinál titkot abból, hogy a Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság oszlopos tagja. Nem is nagyon értjük, miért kell neki a poszt, hiszen a hódolattól megilletődött Friderikusz Sándornak két éve még azon sóhajtozott, hogy "sajnos az ország provinciális, a vezetőinek egy nagy része provinciális".

Egy ilyen provinciális országban bizony csudanehéz az amerikai nagykövet élete. Mindig készen kell lenni arra, hogy az ember ideges tengerészgyalogosok között másszon fel egy imbolygó helikopterre, kezében az előbb levont amerikai zászlóval, miközben odalent őrjöng a barna csőcselék.

Ha Gati tényleg nagykövet lesz, már kezdhetnék is forgatni a nagyszabású amerikai akciómovie-t, amelynek az lehetne a címe: Árokásó bevetésen.

Ám ezt a filmet mi inkább kihagynánk.

 

Update: egy kis finomság Charles Gati feleségének orosz kapcsolatairól és egy korábbi hivatalos eljárásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr63767271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.11.13. 16:05:32

Tessek, kellett Orbannak a republikanus kampanyhoz dorgolozni. Meg is kaptuk a buntetest.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.11.13. 16:20:50

Olyan rossz az az országnak, ha egy olyan ember lesz a nagykövet, amelyik ismeri az országot, és jóban van az ország vezetőivel? Csak kérdezem...

plastik02 2008.11.13. 16:24:49

"Le Pen támogatottsága soha nem kúszott 18 százalék fölé, míg Orbán jobbodali koalíciója 49 százalékot kapott"

hol hasonlítja itt Orbánt Le Penhez? abban a koalícióban benne volt az Fkgp és ha úgy vesszük a miéppel is meglehetősen kiegyensúlyozott volt a viszony.

Francois Pignon 2008.11.13. 16:28:06

Fedor,
"Olyan rossz az az országnak, ha egy olyan ember lesz a nagykövet, amelyik ismeri az országot, és jóban van az ország vezetőivel? Csak kérdezem..."

Hát, akkor lehetne Gyárfás Tamás vagy Kulcsár Attila is. Nagyjából ugyanott lennénk.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.13. 16:45:28

"A Clinton-kormányzat első éveiben főtanácsadója volt az európai és orosz ügyeknek a külügyminisztérium politikai tervező részlegénél. Ezt a posztot az idősebb George Bush elnöksége alatt is betöltötte."

Ezek alapján mondjuk annyira nem tűnik alkalmatlannak. A másik meg az, hogy ebbe aztán nem nagyon van innen beleszólás, majd eldöntik a dolgot odaát. Felesleges előre nyavajogni sztem. Mármint nem látom sok_értelmét_.

Pelso.. 2008.11.13. 16:57:03

Várjuk meg, mit tesz nagykövetként, jelenleg még csak jóslatokba sem lehet bocsájtkozni.

"Mindig készen kell lenni arra, hogy az ember ideges tengerészgyalogosok között másszon fel egy imbolygó helikopterre, kezében az előbb levont amerikai zászlóval, miközben odalent őrjöng a barna csőcselék."

Ez pedig nagy baromság.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.13. 20:07:16

Természetesen a jövőről mindig csak valószínűségek alapján lehet mondani bármit. A múlt alapján lehet valamilyen várakozásunk.
Így, Gáti valószínűleg a barnaső ellen küzdene, fő feladata lenne a Vérfarkasok megállítása.

Francois Pignon 2008.11.13. 20:13:17

Ez a "várjuk meg mit tesz" ugyanabból az érvkészletből van mint az "adjunk még egy esélyt, hátha most jobban csinálják"?

Pelso.. 2008.11.13. 20:26:44

Gati még nem volt nálunk nagykövet.
Nem, ez abból a megfontolásból van, hogy nem itélünk előre, tekintettel arra, hogy még el sem kezdte megbizatását. Amennyiben voltak bizonyos szempontból megkérdőjelezhető kijelentései, - azokat nagykövetként nyilvánvalóan nem ismételheti meg.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.13. 20:30:12

Pelso,

"nem itélünk előre" - azért ígérd meg, hogy a villamost nem próbálod meg, és bemondásra elhiszed, hogy ő lenne az erősebb.

Francois Pignon 2008.11.13. 20:41:48

Több évtizedes közéleti munkásság alapján már meg lehet ítélni valakit. A demokrácia működésének egyik alapja is ez lenne, elvileg.
Vajon Lovas Istvánból milyen washingtoni nagykövet lenne? Én nem tennék vele próbát.

Pelso.. 2008.11.13. 20:43:35

Tőlgy,

Módositom: én nem itélek előre, bocs az előbbiben a többes számért.
Megigérem. Másnak hagyom a villamosdöntögető szerepet. Némi ráhatásra akadna jelentkező minden irányból bőven.

molaris 2008.11.14. 08:12:19

"ABA",- miért is?? Biztos az, hogy ez rosszabb mint a nai kurzus? Honnan tudod?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.11.14. 09:00:58

"Hát, akkor lehetne Gyárfás Tamás vagy Kulcsár Attila is. Nagyjából ugyanott lennénk. "

Ne hülyéskedjünk, kérem szépen. Most amerikai állampolgárokról van szó, akiknek van odaát is befolyásuk.

plastik02 2008.11.14. 15:57:32

"Francois Pignon 2008.11.13. 20:41:48
Vajon Lovas Istvánból milyen washingtoni nagykövet lenne? Én nem tennék vele próbát."

pff...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.14. 16:07:46

Pelso,

ha nem ítélsz előre, akkor ezek szerint nm hiszed bemondásra, hogy a villanyos az erősebb, csak ha már összemérted erődet vele. Én meg arra kérlek, hidd el, ő az erősebb, ítélj előre. Ez egy normális tudati aktus.

mrbadger 2008.11.17. 00:34:26

Fedor, én szerintem hosszútávon egyáltalán nem szerencsés az ország szempontjából, h Gati jóban van a az ország mai vezetőivel... sőt, jobban belegondolva: rövid távon sem...
süti beállítások módosítása