Magyar jegybankelnöknek ritkán adódó lehetőséget kapott ma Simor András: az amerikai gazdasági hírcsatorna, a CNBC tudósítója házhoz jött a jegybankár véleményéért. Az élő tudósítás nyilván nem a legjobb jel, főleg, hogy a gazdasági reality előző részében Izland volt a helyszín - a televíziónak vélhetően nem az MSZP Beindultunk kampánya keltette fel az érdeklődését.
Nos, Simor nagyszerű befejező hasonlatot választott a magyarországi érdekeltségekkel rendelkező befektetési alapok megnyugtatására: „Miután a szavannán megeszi az oroszlán azt az antilopot, amely lemaradt a csordától, újabb, a csordától lemaradó antilopra kezd vadászni. Azért, hogy a magyar gazdaság ne legyen áldozat, számíthat az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére is.” Ugye minden, a sell gombon idegesen babráló alapkezelő megnyugodhatott? Mindezt az interjú utolsó fél percében, ami szerintem jelentősen csökkenti az első percekben elhangzott, teljesen korrekt miért-más-a-helyzet-mint-Izlandon kijelentések meggyőzőerejét.
Simor szerencsétlen hasonlatánál (vagy akár az esetleges holnapi kukagyújtogatóknál) ismét jóval nagyobb károkat okozhat miniszterelnökünk, aki a Válság Kormányosaként a nyugdíjasok után a devizahitelesekre is kiterjesztené óvó szárnyait. A Nincs Ingyenebéd helyett most ismét Az Állam Vigyáz Rád feliratozású lobogót lengette meg: aki a kedvezőbb feltételek miatt, az ismert kockázatok mellett devizahitelt választott, azt majd a jóságos kormány megvédi a magas törlesztőrészletek átkától. Ez ugyanaz a rendkívül káros logika, mint amikor az állam a gázzal és távhővel fűtőket szubvencionálja, szemben a többi energiahordozóval. Amikor a tizenharmadik havi nyugdíj eltörléséről írok/beszélek, mindig megkapom, hogy mennyire önző vagyok, még ezt is sajnálom szegény idősektől. Most annyival könnyebb a lelkiismeretem, hogy a dolgok jelen állása szerint nekem is kinéz egy tekintélyes szopóág a nagyszerűen időzített devizahitelemmel, mégsem szeretném, ha az állam segítene rajtam. Tudtam, hogy van árfolyamkockázat, még ha nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan és ilyen rossz irányba alakulnak a dolgok. Döntöttem, enyém a felelősség.