Gyurcsány Ferenc az új hatalomrekorder
2008. szeptember 20. írta: TuRuL_2k2

Gyurcsány Ferenc az új hatalomrekorder

 A mai nappal Gyurcsány Ferenc megelőzte Horn Gyulát a kormányfői székben: ő a '90 utáni Magyarország leghosszabb időt hivatalban töltő miniszterelnöke. Horn Gyula hivatali ideje 1994. július 15-én kezdődött, s 1998. július 6-áig, Orbán Viktor beiktatásáig tartott (mivel a 2002-es választásokat áprilisban rendezték, Orbán bő egy hónappal kevesebb ideig volt kormányfő). Gyurcsány Ferenc 2004. szeptember 29-e óta miniszterelnök, tehát a mai nappal beállítja, holnap pedig megdönti elődje csúcsát.

 A köztársaság iránti elkötelezettségből példát adva, Bolgár Györgyöt, Friderikusz Sándort, Kartal Zsuzsát és a Népszava teljes kollektíváját megelőzve köszöntjük Ferencet. Tudjuk, hogy neki nem mákony a hatalom, hanem szolgálat. Összegyűjtöttünk huszonöt ismert és kevésbé ismert idézetet tőle, a mögöttünk álló, együtt töltött, bő négy gyönyörű évből:

„Győzni szeretnék! Győzni szeretnénk, Tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim! Mi, így együtt: 2006-ban. 2006-ban is.”
(Rendkívüli MSZP-kongresszus, 2004. augusztus 26.)

„Nem a gazdaság helyzete válságos, hanem az ellenzék magatartása álságos.”
(A kormányprogram vitája, 2004. szeptember 29.)

„A hazafiság tízmillió magyar állampolgár nevében és tizenötmillió érdekében vállalt napi, közös, felelős magatartás legelsősorban: cselekvés és tett. Olyan tett, amely a nemzeti közösség teljesítményéből fakadó büszkeségre épít. A hazafiság bátorítás és befogadás, az együttműködés és összekapaszkodás képessége, a közös szociális, kulturális és gazdasági erőfeszítéseink nemzeti kereteinek megerősítése és folyamatos fejlesztése. Ez a hazafiság. Ez az a politika, amely a Magyar Szocialista Párt politikáját a következő években jellemezni fogja. Ez fogja vezetni a kormányunk politikáját is: hazafias kormány hazafias politikával, hazafias politikusokkal.”
(MSZP-kongresszus, 2004. október 16.)

„Erősből, ugye tudják, a paprika jó, a forint nem.”
(Szolnoki nagygyűlés, 2004. november 23.)

„Ezek után szeretném világossá tenni, hogy én elmegyek a népszavazásra. Elmegyek és nem igennel fogok voksolni. Elmegyek és nemmel szavazok. Nemmel az egészségügy tönkretételére, államosítására, az egészségügy rendbetételéhez szükséges lehetőségek megfojtására. Nemmel szavazok a kettős állampolgárság ügyében feltett kérdésre, mert nemmel szavazok a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra, nemmel szavazok az alacsonyabb rendű állampolgárságra. Nemmel szavazok a beláthatatlan szociális, gazdasági, etnikai következményekre.”
(Rendkívüli sajtótájékoztató, 2004. november 30.)

„Én a kamarákra úgy tekintek, mint a gazdasági önkormányzás megkerülhetetlen szervezeteire, akikkel a kormányok, ha bölcsek és okosak, nem versengenek, hanem együttműködnek.”
(A Magyar Agrárkamara XVI. országos küldöttgyűlése, 2004. december 16.)

„Van a politikának egy nagyon sokszor elismételt valós vagy hazug állítása - majd el fog dőlni, hogy melyik -, mely szerint érdemi átalakításba csak a kormányzások első évében szabad kezdeni. Mert az átalakítással, az elindulással együtt járó gondok, feszültségek, konfliktusok a maguk természete szerint előbb-utóbb fölemésztik a politika támogatottságát, mert az eredmények, minden átalakítás haszna csak később jön meg. Okos és bölcs politikus óvakodik ettől a magatartástól a választásokat megelőző egy-másfél évben. Szerintem meg Magyarország nem kíván várni. Én az elmúlt hetekben, hónapokban sokszor kárhoztattam az elmúlt nyolc évet, amiért híján volt a bátorságnak, hogy hozzányúljon öröklött igazságtalanságainkhoz. Sokszor ostoroztam a körülöttem lévőket, a politikai közéleti elitet, hogy nem adott új eszményeket, új programot Magyarországnak, nem volt bátorsága azt mondani, hogy látom, hogy eljött az ideje, hogy megmozdítsuk az országot, és van hozzá képességünk, van hozzá tehetségünk. Azt gondolom, hogy tovább kell menni ezen az úton, és minden lehetséges kockázatával és kihívásával együtt azt kell mondani, hogy hozzá kell nyúlni egy sor olyan kérdéshez, amelyben a politikai egyet nem értéstől, a politikai vitáktól való talán okos, talán oktondi félelem miatt az elmúlt időszakban Magyarország és a magyar politikai közéleti elit csendben maradt.”
(Az MSZP Sikeres Magyarország - emelkedő nemzet fóruma, 2005. április 6.)

„A száz lépés semmi más, mint az elszántság programja, az őszinte beszéd programja, a felelősség programja, a változtatás programja.”
(Az MSZP Baloldali Tömörülés Platform Országos Értekezlete, 2005. május 21.)

„Magyarország minden korábbi sikereit túlszárnyalóan sikeres ország lett. Négy szempontban egyenlő teljesítményt értünk el. Van oka Magyarországnak örülni. Van oka önmagára büszkének lenni.”
(Napirend előtti, 2005. július 4.)

„Mi a biztonság az adórendszerben? Elsősorban az, hogy kiszámítható, s hogy először történik meg, hogy valamennyi adózó, és a költségvetést tervező valamennyi szakember pontosan tudja, hogy hogyan fog alakulni a következő öt év adópolitikája, hogyan alakulnak át az egyes adónemek, az egyes sávhatárok, az egyes adókulcsok, melyek a legfontosabb változások, amelyekre a következő években számítani kell. Hiszen mindig azt igénylik az emberek, és azt igénylik a vállalkozások, hogy legyen kiszámítható a változás. Ez teremt biztonságot.”
(Napirend előtti, 2005. szeptember 19.)

„2006. január elsejétől nem lesz gyógyszeráremelés, mert az a megállapodás, amelyet másfél hónappal ezelőtt kötöttünk a gyógyszergyártókkal, ezt garantálja. (...) De mondhatom azt is, hogy 2006. január elsejétől nem lesz lakossági elektromos-áram áremelés. (...) A hétvégi tárgyalások során az is eldőlt, hogy 2006. január elsejétől nem lesz lakossági gázáremelés. Nem lesz, miközben a világpiacon - természetesen az olajárak növekedését követően - a gázárak is mozognak. De a kormány pontosan tudja, hogy okosan kell használnia az eszközeit arra, hogy a magyar piacot, és döntő módon a magyar lakosságot a lehetséges mértékig óvja a világpiac állandóan változó hatásától, de értve azt is, hogy ez nem járhat együtt bezárkózással.”
(Napirend előtti, 2005. november 28.)

„Azt a javaslatot tettük, hogy azoknak, akik már legalább két éve nem találnak munkát, és az álláskeresés rendszerében legalább kettő éve regisztrálva vannak, azaz már ilyen hosszú ideje tartósan munkanélküliek, és elérik az 55. életévüket, az előrehozott nyugdíj szabályait alkalmazva engedjük meg, hogy nyugdíjba menjenek.”
(Idősügyi Tanács ülése, 2006. február 8.)

„Az önálló nemzeti valuta ugyanis lehetőség és kockázat. 2008 végén meg kell kérdezni az embereket, hogy mit gondolnak erről. Meg kell hallgatni az embereket egy véleménynyilvánító népszavazáson.”
(„Térségünk fejlesztése 2007-2013” konferencia, 2006. március 17.)

„Győzött a harmadik Magyar Köztársaság, győzött a demokratikus versengés és a tisztelet politikája. Győzött mindaz, amit a Magyar Szocialista Párt képvisel. Mert ma este győzött a demokrácia, győztek a szocialisták, győzött a koalíció és két hét múlva ilyenkor azt fogom mondani, hogy győztek mindazok, akik azt akarták, hogy megalakulhasson a második Gyurcsány-kormány!”
(Köztársaság tér, 2006. április 9.)

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére.

(...)

Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.

(...)

Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.”
(Balatonőszödi frakcióülés, 2006. május 26.)

„Nincs szükség új rendszerváltásra. Ez nem szükséges és nem is lehetséges. Arendszerváltozás során és nyomán kialakult viszonyok okos, bátor, de mégismértéktartó kiigazítására van szükség. Új reformkorra. Országreformmal,reform Országgyűléssel, reformkormánnyal.”
(Kormányprogram, 2006. május 30.)

„Mint ahogy jól ismerik a véleményemet, átfogó, széles és valamennyiünket érintő felelősséget látok, amely lényegében a magyar politikai elit egészét érinti. Ez alól a felelősség alól én sem tudom magam kivonni. A felelősség arra kötelezett, hogy azt mondjam, hogy változtatni kell, be kell fejezni az elmúlt két év, vagy tizenöt év politikai féligazságainak és hazugságainak világát. A felelősségből a változtatás kényszere következik. Én megtettem, és teszem most is. Szeretném, hogyha mások is megtennék. Ez az én felelősségem.”
(Nemzetbiztonsági Kabinet sajtótájékoztató, 2006. szeptember 19.)

„A kormánynak az az álláspontja, hogy a rendőrség fellépése október 23-án összességében törvényes, indokolt és arányos volt.”
(Napirend előtti, 2006. október 30.)

„De nem tudok mást mondani sem nektek, sem Magyarországnak: ha nem akarjuk Magyarországot elveszíteni, ha nem akarjuk, hogy Magyarországon a nemzeti radikalizmus, a szociális demagógia, a mindent kirekesztő kivagyiság és fennhéjázás legyen az úr, akkor Magyarországnak azt kell mondanom, hogy nincs más út, mint a reformok, a progresszió, a parlamenti demokrácia megerősítésének az útja. És az a helyzet, hogy ennek a politikának ma Magyarországon az első számú és legerősebb képviselője a Magyar Szocialista Párt. És ezt a szerepet el kell vállalni.”
(MSZP tisztújító kongresszus, 2007. február 24.)

„Időnként azt kérdezik tőlem, hogy mi lesz március 9-e után? Szerintem a válasz meglehetősen egyszerű, március 9-e után március 10-e lesz.”
(Gyurcsány-blog, 2008. február 22.)

„Ha a bársonyos reformokról beszélünk, akkor az nagyjából erről a középútról szól. Nemet mondani a status quo-t őrző semmittevésnek, nemet mondani a szociális illúziókeltésre - függetlenül attól, hogy az népszerű-e vagy sem, inkább népszerű -, és nemet mondani a gazdasági sokkterápiára.”
(Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának budapesti közgyűlése, 2008. április 8.)

„A ciklus felénél járunk, mostantól új korszak kezdődik a kormányzásban. Nem változik a kormány programja, de változnak a hangsúlyok, változik némileg a szerkezet és változik a kormány összetétele is. A gyors egyensúlyteremtés célját követően - ezt a célt megtartva - a növekedés, a fejlesztés, a gyarapodás, a munkahelyteremtés körül forog majd a világ a következő két évben.”
(Kormányátalakítás, 2008. április 28.)

„Egyben kezdeményezem azt is, hogy végre induljon meg a többség az indulat ellen. Alkossuk meg a jogos nemzeti önvédelem nyitott, demokratikus mozgalmát. Szervezzük meg a Magyar Chartát, és hívjuk mindazokat, akik azt mondják: Magyarországon van mit védeni, van miért meggátolni, hogy elvegyék tőlünk tereinket, utcáinkat, demokratikus létezésünket! Gyülekezzünk szeptember 6-án, Budapesten békés, demokratikus, öntudatos, büszke összejövetelre! Mutassuk meg mindannyian, a Magyar Chartát támogatók, az abban tömörülők, hogy nem adjuk fel eszményeinket!”
(Sajtónyilatkozat, 2008. július 6.)

„Pusztán költségvetési szempontból - ha nem a nyugdíjakkal foglalkozunk, hanem a költségvetéssel - az lenne a legjobb, ha csak az inflációval tartana lépést a nyugdíj. Akkor azzal a költségvetés sokat spórolna, de önök sokat veszítenének. A mai rendszer azt mondja, hogy az az egyik igazság, ez a másik igazság, találkozzunk félúton. Ez a mai nyugdíjrendszer. Szerintem ez egy jó kompromisszum. És ha valaha változtatni kell ezen a kompromisszumon, semmiképpen nem gondolom azt, hogy ezt a nyugdíjasok rovására kell megtenni.”
(Arany Alkony Paskál Idősek Otthona lakógyűlés, 2008. július 16.)

„Nem hiszek a  sokkterápiában, mind társadalmilag, mind gazdaságpolitikailag ennek  következményeit elviselhetetlennek látom.”
(Politikai és vállalati vezetői fórum, 2008. szeptember 19.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr88643568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tíz kicsi indián 2008.09.20. 08:33:37

Kihagytad a kedvencemet, amikor azt dobta az emberek elé, hogy ha ennyit számít néhány százalék adókedvezmény, el lehet menni Szlovákiába. Szó szerint nem tudom idézni, de amikor valaki odajön panaszkodni --és tudom róla, hogy nagy baloldali-- mindig ezt mondom neki vissza, hiszen a vezére is ezt mondta nekünk.

CrL 2008.09.20. 08:48:26

szép kis csokor, gratula.

10 kicsi indián:

"El lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni. Tessék, lehet menni, majd mi elleszünk a nyugdíjasokkal."

Francois Pignon 2008.09.20. 09:12:00

Gratulálok neki, és mindenkinek, aki szavazatával lehetővé tette ezt. :\

states 2008.09.20. 09:24:40

Az idézetekkel legalábbis egyenértékű ez a zuglói óriásplakát, amely a Magyar Hírlap akkori tudósítása szerint Közép-Európa legnagyobbja volt. Akár intő - vagy égi jelnek - is tekinthette volna a választópolgár a 24. órában. De ehhez választani tudó polgárok szükségeltettek volna...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.20. 09:29:17

states:
A város fölé magasodó gigaGyurcsányból szerintem óriási (online) negatív kampányt csinálhatott volna a Fidesz, annyira nyomasztó volt.

states 2008.09.20. 09:33:54

Legyünk őszinték, megette a fene azt a választópolgárt, amelyiknek a szájába kell rágni, hogy mit is szimbolizálhat vagy jelenthet egy ilyen plakát...

Francois Pignon 2008.09.20. 09:34:40

Én úgy emlékszem, elég sokat beszéltek róla. A sajtóban még az arc mögött lakó emberek közül is megszólaltattak párat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.20. 09:34:58

Gyurcsánynak igaza van: neki pontosan elég a nyugdíjasokkal jóban lenni. A magyar nyugdíjas, - ha valaki megéri a nyugdíjas kort - szellemileg alultáplált. Van egy nagyon kedves ismerősöm, egy 73 éves bácsi, akivel "üzlettársak" vagyunk. Ez nem áll másból, mint az ígéretem betartásából a bácsi feleségének, hogy anyagilag rendbe teszem a bácsi cégét, mert ő szegény eléggé elkúrta. Mindegy. Ez az én barátom, - azt hiszem mondhatom, hogy az - úgy utálja Orbánt, hogy az elképesztő. Egyfolytában a régi rendszerről vizionál, hogy akkor mennyire jó volt. Tagja a Kapolyi-féle szocdem pártnak, és azon fáradoznak, hogy visszaállítsák a régi rendszert, ami igazságos volt az emberekkel. 3,60-as kenyér, 50 filléres gombóc a fagyiból, 10 filléres kifli, stb. Nem csoda, hogy Gyurcsány sokukra tud hatni. Elég fellebbenteni a múlt fátylát, és máris a lábai előtt hevernek. Más kérdés, hogy ez nem ferkó bűne, hanem az őt megelőző összes kormányé.

Francois Pignon 2008.09.20. 09:40:45

"Más kérdés, hogy ez nem ferkó bűne, hanem az őt megelőző összes kormányé."

Én sem verném rá egyedül a balhét, de azért ez a mondat... Kitől is hallottuk azt hogy az elmúlt 16 év politikájáról beszélt szenvedélyes igazságbeszédében?

states 2008.09.20. 09:43:41

Nem akarok kekeckedni, de a kifli 40 fillér volt, hiába, az idő mindent megszépít...

Freetibet (törölt) 2008.09.20. 09:45:50

Minden elismerésem a gyűjteményért. Azért kemény dolog a ti munkátok. Végigolvasni ezt a sok jó forrást...

CrL 2008.09.20. 09:47:28

itt egy másik klasszikus idézet az Úrtól:

"Akinek egy szobája van, az kettőt, akinek kettő van, az hármat, akinek három, az meg családi házat. Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne"

haha

states 2008.09.20. 09:50:48

CrL
Ezért szeretjük, sőt tiszteljük Nyakót: az MSZP-nek semmi köze ehhez a plakáthoz, a reklámcég követte el...

Werwolf 2008.09.20. 09:54:22

Asszem vagy gyurcsanynak lesz nagyon csunya vege, vagy Magyarorszagnak. Ha Magyarorszag egyszer talpra all, akkor gyurcsanynak nagyon csunya vege lesz. Ha nem, nem.

states 2008.09.20. 10:00:41

Werwolf
Biztos, hogy a végről csak jövő időben beszélhetünk?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.20. 10:05:27

Ne is kekeckedj, States, mert az én ált.isk. koromban bizony 10 fillér is volt. A mozijegy 2 forint. Az iskolatéj árára nem emlékszem, de az biztos, hogy tőlem egy évvel fiatalabb húgommal összesen 2 forintból reggeliztünk naponta.

Francois: Faszferkó pont az őszödi beszédben nem beszélt 16 év kormányzásról, hanem a kimosdatós-értelmezős remixelt változatban. Abban pedig ahogyan ő(k) használja/használják, egyetlen szóval sem értek egyet. Tudniilik ő gazdasági stratégiai lépésekről vartyogott, miközben a 16 év hibája elsősorban morális síkon érhető tetten. Csakhogy a gyurcsányfajzatok sosem hallottak erkölcsről, morálról. Aki közülük mégis hallott, az azt hiszi, valamilyen csúnya, szörnyű fájdalmakkal járó betegség.

tevevanegypupu 2008.09.20. 10:06:00

Remelem nem dobtak ki a plakatot. Egyszer meg majd muzeumot lehet epiteni koreje.(:

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.09.20. 10:10:41

2 idézet hiányzik :

1. A gazdasági növekedésnél is fontosabb a szociális háló.
2. Nem a középosztályt, hanem az elitet kell támogatni.
( sajnos nem szöveghű. )

Most mit lehet a cikkhez hozzátenni ? Csak azt, hogy jó lenne a négy évenként periodikusan visszatérő rettegésnek véget vetni, hogy t.i. az mszp marad ( újra 6alomra jut ). Mert a tapasztalat szerint ez adóemeléssel, államadósság növekedéssel, eszement privatizációval egyenlő.

Adópótcselevvés, elkúrás : a szezon elindult.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.09.20. 10:12:52

Az én nagy kedvencem:

"...sportolóink „halált megvető bátorsággal” játszottak az „arab terroristák” ellen.... "

states 2008.09.20. 10:23:50

tevevanegypupu
Csak nehogy mauzóleumot építsenek a plakát köré, múzeum helyett, mert még erre is van esély...

Kieran Hayes 2008.09.20. 10:49:19

E helyről is gratulálnék az igen tiszteletreméltó Miniszterelnök Úrnak, az özvegyek és árvák gyámolítójának, és kívánok neki még legalább ötször ennyit...fegyházban és nehéz vasban.

Johnny Favorite (törölt) 2008.09.20. 11:03:38

Bízom benne, hogy a hatalomban eltöltött éveinek többszörösét tölti börtönben majd ez a genyláda....hmmm, de nem is mert fel kell akasztani!

Zetek 2008.09.20. 11:04:10

A kérdés, hogy össze tudnak-e hozni ma valami botrányt. Ha nem akkor bukta nekik. Én egyébként az esőnek szurkolok.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.20. 11:04:53

Ez a TOP25 így ebéd előtt elég sokkoló volt ...

tevevanegypupu 2008.09.20. 11:16:03

states
"Csak nehogy mauzoleumot epitsenek a plakat kore.."

A Gyurcsany-Apro sugarut keresztezodeseben..

amfiteatrum 2008.09.20. 11:36:33

Ma mi ellen is tüntetnek tulajdonképpen? Egy komcsik ellen elkobzott volt zsidó villában lakó ember fog szónokolni a kirekesztés ellen?
Apró papa nem volt kirekesztő?! Vagy akkor még az volt a helye viselkedés...
És mikor szerveznek tüntetést ez a megélhetési demokráciáért félők a cigánybűnözés ellen (ami persze nincs)?

Dr Kangörény 2008.09.20. 11:36:58

1. Az idézetek nagy része valóban sületlensdég, de a maradék teljesen vállalható. A baj az, hogy a vállalhtaó dolgokat sem tartotta be.
2. "vezére" kádár óta nincs a baloldalnak, hála istennek! Ellenben a jobboldalon ott van a vezénylő tábornok, akinek igen nagy hévvel lehet nyalni a seggét.
3. Az mszp kormányzás igen nagy mértékben az akkori jobboldali kormány miatt szakadt a nyakunkba. Kicsit kevesebb arrogancia, kicsit kevesebb lenézés, kicsit kevésbé arcátlan hatalommámor elég lett volna ahhoz, hogy medgyessy a hatalom közelébe se jusson és most erről a mitugrászról sem kellene posztot írni.
4. 2010 lehetőség arra, hogy a leghosszab ideje pártot vezető, a legtöbb választást elbukó, a legnagyobb politikai kanyarokat leíró politikus újra miniszterelnök legyen. Aki - ha nem tanult az elmúlt 12 évben semmit - rövid időn belül újra lapátra fog kerülni, mert ugyanazzal a stílussal, amit anno produkáltak nem jutnak majd semmire.
5. És akkor jön Kiss Péter, mint az mszp legújabb miniszterelnöke. :-)

vizipipa 2008.09.20. 11:48:32

Nekem ez a kedvencem:
„Erősből, ugye tudják, a paprika jó, a forint nem.”
(Szolnoki nagygyűlés, 2004. november 23.)

Mert ugye az erős helyi pénz az stabil, jól működő gazdaságot jelent.

Nem mondhatjátok, hogy nem tett az ügy érdekében. Nem is értem, Gréczy ezt miért nem rángatja elő folyton?

Srí 2008.09.20. 11:48:50

Nem szabad elfelejteni, hogy a választásokat nem Gyurcsány és alattvalói nyerték meg, hanem a Fidesz vesztette el. nagy különbség.

tevevanegypupu 2008.09.20. 11:55:07

"kicsit kevesebb arrogancia, kicsit kevesebb lenezes, kicsit kevesbe arcatlan hatalommamor.."

"Fantasztikus dolog a politika, fantasztikus miniszterelnoknek lenni, imadtam..."

Hat nem szo szerinti idezet, de valahogy igy mondtak arcatlan hatalommamorral es meglehetos arroganciaval.

kamasuka 2008.09.20. 12:04:56

Mi ez, F1? Ki indul a legtöbb nagydíjon? :) Attól még nem lesz világbajnok.
Az, hogy ennyi ideje a nyakunkon van, az max. a bankszámláinak jó, meg a csókosainak, de azon kívül még kinek?

Természetesen én is gratulálok neki és a sok elkúrónak. Csak így tovább! Hasonló elveken politizáljon, nyerje meg a következő választást is, és szerintem lesz rá sansza, hogy megdönti majd a "magyar miniszterelnök legtovább külföldön bujkálás" magyar csúcsát vagy a "lámpavason lógás" magyar csúcsot is. Szóval lehet hergelni a népet, de érdemes?

Zetek 2008.09.20. 12:10:59

Srí! Jé, egy újabb mániás! A Debreczeni könyv után még mire jó ez a szöveg?

thwarter 2008.09.20. 12:12:58

Tíz kicsi indián 2008.09.20. 08:33:37

Ha jol emlekszem, az nem a zembereknek szolt, hanem a magyarorszagi nagyvallakozoknak, mondjuk ez nem mindegy, mindenesetre biztos remek ezres annak tudataban lenni, hogy te mar csak ilyen jolmegaszondo ember vagy.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.20. 12:13:47

Zetek: Srínek igaza van. Próbáld cáfolni.

tevevanegypupu 2008.09.20. 12:18:05

A Fidesz vesztette el a valasztasokat de ez csak meg rosszabba teszi a helyzetet. Mert sirni ugyebar a vesztesnek nem szabad.

NYT · http://pergetes.blog.hu/ 2008.09.20. 12:22:06

Tezsvírek ne itt kommentezzetek e, hánem indujjátok a mádzsárkártá (ez ugye nem a mádzsárgárdá?) tüntetésire!

Netuddki. 2008.09.20. 12:23:36

Kicsit umcsi már állandóan ezekkel a lenyúlósokkal (értsd. politikus) foglalkozni. Mintha az ember valami kereskedelmi csatornát nézne.
Most is tüntetnek az öszödi beszéd évfordulóján, gyurcsány ellen, orbán ellen.
Mikor kezdünk végre tüntetni az irreális adók ellen, a korrupció ellen, az adónk lenyúlása ellen? Egy normális, élhető Magyarország mellett.

Netuddki. 2008.09.20. 12:26:50

Ja, és jó tisztázni egy dolgot. Ezek a lenyúlósok nem hatalmon vannak, hanem a mi alkalmazottaink. És MI fizetjük őket az adónkból.

Srí 2008.09.20. 14:13:59

Zetek, tájékoztass egy picit bővebben a mániámról kérlek, mert nem értem. Gyurcsány mániás lennék? Esetleg Orbán? Vagy?

Megkönnyítem neked: Fidesz szimpatizáns és szavazó vagyok 1990 óta. Azt reméltem annak idején, teret kapnak a fiatalok és az előző rendszer pártkatonái eltűnnek a süllyesztőben. Nem így történt.

A 2006-os Fidesz kampány annyira rettenetes volt, hogy klavit ragadtam és megírtam az egészről az igen kritikus, részletes, több oldalnyi véleményemet a Fidesz vezérkarának. Választ nem kaptam, valószínűleg az történt, hogy összegyűrték az ímélemet és bedobták a szemétbe. Vesztésre játszottak, meg is kapták.

Egészen idáig, az előzmények ellenére sem vontam meg a bizalmam a fidesztől, de most igen. Abnormális az oroszokhoz való hozzáállásuk, ellentmond minden észérvnek, az ország érdekeinek. Nem csinálnak semmit, a parlamentből történő kivonulásuk sért. Azt akarom, hogy dolgozzanak. Tegyenek az országért ellenzékben is. Navra ehhez kevés.

Itt tartok és akkor várom, hogy felhomályosíts a mániámról.

Zetek 2008.09.20. 14:45:00

SrÍ! Tökéletes analízist írtál a mániáidról. A vesztésre játszottak kezdetűtől egészen a nem csinálnak semmit-ig. Különösen szép a "kivonulásuk sért" mondat. Az első lépés megtörtént, már csak a szövegben felhalmozott ellentmondásokat próbáld meg feloldani.

Srí 2008.09.20. 15:17:29

Most esett le, hogy egy mániásnak igyekszem válaszolgatni. Elnézést, hagyd figyelmen kívül, amiket írtam:)

vaffanculo 2008.09.20. 18:00:23

zetek, Srí nagyon sok igazat írt, sztem. egy ilyen szar kampány, amit csináltak, csakis a vesztésre jáccást érezteti...
a sok zsigeri fikázás hejett értelmesebben is kritizálhatnák ezeket a fa..okat...
a kivonulás télleg egy veretes fasság...

Zetek 2008.09.20. 18:05:59

Srí! Láthatóan humorkodásba szeretnél menekülni, de azért nem ártana legalább saját logikád szerinti ellentmondásokra válaszolnod. Van propgra, vagy nincs? Mi a bajod a Nabucco sztoriban elfoglalt Fidesz állásponttal? Miért zavarnak a kivonulások? Ezek a megjegyzsek legfeljebb a közepes színvonalú kormánypártiak esetében érhetőek.

Zetek 2008.09.20. 18:06:49

Vaffanculo! Mi a bajod a kivonulásokkal?

Invictus 2008.09.20. 21:59:04

Lesz ebből még 20 év is :(

Rwindx 2008.09.21. 00:00:00

Mit lehetne ezekhez az idézetekhez hozzáfűzni 2009 szeptember 20-án? Semmit.

Az biztos hogy ha földműves lennék kendert vetnék.

tevevanegypupu 2008.09.21. 10:18:50

A oarlamenti kivonulasokkal az a baj, hogy potcselekves. Nincs ertelme, senkit nem erdekel, legfokeppen azt - na jo, legfeljebb per pillanat es csak kicsit - akit ez erintene. Gyurcsanyt valoszinuleg bosszantja a latvanyos kivonulas, de mivel mindenki tudja, hogy a kivonulok "hallgatoznak" az ajtonal es hogy kommentaljak az elhangzottaka, kicsit nevetsegesnek tunik az egesz.

Ezenkivul mivel a Fidesz engem (is) kepvisel a Parlamentben elvarhatnam, hogy a nevemben (is) vitatkozzon azokkal a felvetesekkel kapcsolatban amivel en a fidesz-szavazo - aki azert szavaztam rajuk mert egyetertek a programjukkal - nem ertek egyet, rossznak es karosnak tartanam.

Ha nem teszik meg, hogy az altalam nem valasztott es illegitimnek tartott, rossz intezkdeseket hozo miniszterelnokkel a "szemem elott" - vitazzanak, szavakkal erelyesen cafoljak, egyuttal elmondva azt is, hogy ok mit javasolnak..hat akkor akkor onkentelenul is felmerul egy ido utan, hogy mit keresnek ott? Azt ugyan tudom, hogy jol keresnek, de hogy ezt a jo keresetet es bizalmat megerdemlik-e igy, abban mar nem vagyok mindig biztos.

Es a masik: ha egy Fidesz szavazo veszi a faradtsagot, hogy - segito cellal - leirja mi az ami nem tetszik, amivel nem ert egyet es amin valtoztatni kellene szerinte - akkor arra egy Fidesz kepsivelonek legalabb az irat atvetelekor illene annyit mondani, hogy koszonjuk, megkaptuk es elgondolkodunk rajta..

Google 2008.09.21. 11:45:28

Teve,
a személyes véleményét írta le, ugye?
Mert vannak más vélemények is.
Az, hogy nem hallgatnak meg egy embert, aki elmondta, hazudtak, trükköztek, elhallgattak, démonizáltak, sokaknak helyes tettnek tűnik. Az egyetlen helyes tettnek. Hazudjon az övéinek a szemébe, azok bírják, vajon mit nem bírnak el azok?
Majd a végén ítélkezzen a kivonulásról, várja ki a végét, már nincs sok!

tevevanegypupu 2008.09.21. 11:56:22

Google
persze hogy a szemelyes velemenyemet irtam le, ugy is mint fidesz szavazo. Jelenleg igy latom, de ha tevedtem nagyon szivesen elismerem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.21. 12:47:41

Meddig lesz vajon Gyurcsány még miniszterelnök?

Érdekes kérdés. Mindesetre furcsa az a jelenség, ahogyan az őszödi beszéd óta a Fidesz nevében sajtótájékoztatókon Szíjjártó Péter, az Országgyűlésben Navracsics Tibor szinte heti rendszerességgel drámai hangon azt sejteti a jobboldali közönséggel, hogy a Gyucsány-kabinetnek már csak napjai vannak hátra. Hogy ezt meg lehet csinálni anélkül, hogy széles szavazórétegek előtt elveszítsék teljes szavahihetőségüket, ez egy világcsodája.

Van egy csomó tényező, ami bizony erősen az MSZP-SZDSZ jelenleg búvópatak-koalíció esélyeit növeli. Mert senkit ne tévesszen meg a jelenlegi haragszomrád: Mindez egy bonyolult és hosszadalmas politikai manőver, melynek célja az SZDSZ ellen lázadozó vidéki MSZP lecsillapítása és újbóli közös akolba terelése.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.21. 13:23:03

Roppant mód zavaró, hogy a jobboldali közéletben, amely gyakorlatilag egyenlő az erésen cenzúrázottnak tűnő jobboldali sajtóval és néhány ehhez hasonló fórummal, nem találkozom érdemi, gyakorlati kérdésekről folyó disputával. Az egész jobboldali közélet a Gyurcsány-adminisztráció kritikájával van teli, különböző színvonalon és hangvételben. Arről azonban nem nagyon esik szó, hogy egy kormányváltás után, amikor is majd Orbán Viktor elfoglalja Azt A Széket, Amely Egyedül Őt Illeti, nekünk mitől is lesz jobb? Jó, nem ez a gőzhangya lesz a miniszterelnök, oké, ettől az ország egy komfortfokozattal feljebb lép. És azután? Mi történjék? Mik lesznek azok a konkrét intézkedések, amiket várunk, amitől mindannyiunknak jobb lesz?
Én erről nem láttam egy érdemi vitát sem. Ez nem kérdés? Egyedül a kormányváltás, aztán majd minden megoldódik magától? Jaj, kérem!
Az MSZP-SZDSZ hosszú évek áldatlan országlása után olyan helyzetbe került, amikor tényleges kérdésekkel kell foglalkoznia. Most büszkén veri a mellét, hogy ő az, aki végre kezébe vette a dolgokat. Az igaz, hogy nem tette volna, ha nincs ez a helyzet, de ezt nem hangsúlyozzák. Viszont hallatlan előny lesz nekik a választási kampányban, hogy konkrét problémákkal kapcsolatban konkrét megoldásokat tudnak vázolni, amire a Fidesz valószínűleg csak ködös általánosságokkal tud majd felelni. Erényt kovácsolnak majd a szükségből, és megint le leszünk egy brosúrával maradva.

tevevanegypupu

Nekem az a barátom, aki megmondja, hogy lóg a fika az orromból, nem az, aki szemérmesen hallgat róla. Vannak emberek, akiknek a nekik szánt hízelgés a mindenük.

józan' 2008.09.21. 13:58:43

Elpet, legközelebb legyél már olyan becsületes, hogy odaírod a mondandód végére: copyright by Tóta W. Árpád.
Tiszteld már meg a Mestert ennyivel légyszi. :-D

w.blog.hu/2008/09/18/udvossegtan

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.21. 14:20:42

jozan`

Igazán restellem. Tudod, sok millió ember él ebben az országban, előfordul az, hogy két, egymástól eltérő indíttatású és szellemi alapvetésű ember olyan gondolatokra jut, amiben egy harmadik hasonlóságokat vél felfedezni. Nem plagizálom Árpádot, eszem ágában sincs, azt nem mondom, hogy nem olvasom. Őt is, sok mindenki más mellett. Lehet, hogy ő is olvas engem. Ki tudja?

Azt fogalmaztam meg, hogy hiánylom az érdemi kérdésekről szóló tényleges vitát. És hogy attól tartok, ez a tényleges elképzelések hiányából fakad. És, hogy úgy gondolom, ez baj.

Lehet, hogy ez a dolog Worluknak is feltűnt. Erről én nem tehetek.

Szeretném, ha valódi kérdésekről vitatkoznánk végre, akárha "érveket mítoszokkal váltogatva".

tevevanegypupu 2008.09.21. 14:53:43

Elpet

jo lesz vigyazni azert a barati oszinteseggel, tudja a rossz hir hozojat - meg ha barat is az illeto - nem mindig fogadjak szivesen.(:

Kulonben igazan vitatkozni a mostani helyzetrol azert nehez, mert arnyekboxot folytatunk. Senki nem tud biztosan semmit: amit Feri mond kulonbozo programok okan arrol rovidesen kiderul, hogy nem ugy lesz. Orbanek nem nagyon akarnak vilagosan nyilatkozni, mert ahogy eddig is tortent, ha van valami jo otletuk arra Feri lecsap es sajatjakent talalja.Ha Orban megprobalt Ferivel vitatkozni akkor arrogans es szemtelen feleleteket kapott es meghazudtoltak, Gyurcsany Orban es a tevevita kovetoinek szemebe hazudott..Ezt nevezi a balolda gyozelemnek. Az MDF-en el tud igazodni? Mert en nem..Illetve tudni velhetjuk szandekaikat, mert ott azert eleg vilagos a szonoklat es a cselekves kozotti kulonbseg.

Es hogy Orban miert lenne jobb? Hogy jobb lenne-e most azt tulajdonkeppen nem tudhatjuk. De azt viszont tudjuk, hogy gazdasagi szempontbol es a koznyugalom fenntartasa szempontjabol jobb volt. Es nagy valoszinuseggel ugyan fullenthetett o is eleget, de nem hazudott ejjel-nappal es nem vetette be trukkok szazait..Legalabbis nem derult ki eddig.

A masik - nekem legalabbis - donto erv, hogy rendszervalto volt. Az a Nagy Imre temetesen elmondott beszed azert meg mindig eszebe jut annak aki hallotta. Sem a jobb sem a baloldall nem felejtette el. (:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.21. 21:33:44

Kedves tevevanegypupu

Nézze kérem, viszonylag kevés értelmét látom annak, hogy a Fidesz hivatalos szövegeit írjam meg itt hozzászólásokban. Értelmiséginek tartom magam, s ebbéli minőségemben kötelességemnek tartom azt, hogy kicsit einzelgängerként viselkedjem, s megpróbáljak olyan nézőpontokból szemlélni dolgokat, ahonnan mások nem teszik. Ha nem alkotok ezzel osztatlan sikert, az a dolog természetéből fakad.
A jelenlegi helyzet... Hát kérem, azért valami elég nyilvánvaló. Ha a Fideszben akkora szellemi pezsgés lenne a remélt új kormány működését előkészítendő, annak bizonyára lennének jelei. Abban rengeteg potenciális Fidesz-támogató jobbos értelmiséginek kéne részt vennie, akiknek gondolatai fel-feltünedeznének mindenfelé, ahogy a hadiipari és űrtechnológiai fejlesztés eredményei is átkerülnek a mindennapok műszaki gyakorlatába. Ha a fontos részletek nem is, de a megindult szellemi munka érezhető lenne. Ha a Fidesz mondjuk egy maroknyi válogatott szakértővel dolgoz ki programot, hát akkor bizony régen rossz. Elefáncsonttoronyban élő, igazán megbízható, derék emberek. Ők szoktak tönkretenni mindent, épp a valóságtól való elszakadásuk miatt.

Igen, a Nagy Imre-temetésen mondott beszéd. Ami, és a hozzá hasonló megnyilvánulások miatt a magyar társadalom egy jelentős része soha nem fogja Orbánt még a passzív belegyezés szintjén sem elfogadni, ahogyan mi sem Gyurcsányt. Persze, építhetjük a jobboldal stratégiáját akár a legmegosztóbb emberre is, meg lehet próbálni erőből megoldani a helyzetet. Ez is egy lehetséges játszma. Ha van hozzá. Mármint erő.

tevevanegypupu 2008.09.21. 23:53:19

Kedves Elpet,

A Fidesz jelenleg a legmegfelelobb part az orszag iranyitasahoz, meg ha sokszor ugyetlenul is viselkednek. Talan a leginkabb hibasak abban amit mondott: lassan minden szellemi tevekenyseguket olyan gondosan elzarjak az emberek elol, hogy ketelkedni kezdhetunk, van-e nekik meg egyaltalan.

De reszben ertheto ez a csend is. Ha minden megnyilvanulasukat felhaborodott es gunyos kacaj kiser a kormanyzo partok es a balliberalis sajto reszerol, akkor talan az is jo otlet, ha nem mondanak sok mindent. Elkerulve ezzel azt, hogy amit mondanak azt elferditsek, szandekosan rosszul ertelmezzek. A csendbe nehezebb belemagyarazni barmit is, bar ketsegtelen, hogy Gyurcsanyek azert azt is megprobaljak.

De ez a strategia amit valasztottak megiscsak tul passzivva valt mostanra. Azt a reteget, akik egyelore nem tudjak kit is segitsenek majd a kormanyhoz amikor itt lesz az ideje, meg kellene gyozniuk arrol, hogy itt az ido a valtoztatasra es a Fidesz erre alkalmas. Elefantcsonttoronybol eleg nehez. Tobbet kellene szerepelniuk, es ha lehet nemcsak Szijjartonak..

De az a Nagy Imre beszed bekerul a tortenelembe meg akkor is, ha a tarsadalom egy resze nem tudja megbocsajtani Orban Viktornak. Es ugye azert az a beszed egeszen mas volt mint az az oszodi amivel Gyurcsany is majd felkerul a tortenelemkonyvek lapjaira?

A ket beszed kozotti moralis kulonbseg garancia arra, hogy a ket szoban forgo lehetseges jelolt kozul ki lenne az alkalmasabb arra, hogy miniszterelnok legyen. Programbeszednek is felfoghatjuk mindkettot. oOyanoknak amik manapsag is ervenyesek.

Invictus 2008.09.22. 01:09:35

Elpet, olvastad Orbán Manager Magazin-beli interjúját anno?
Abban viszonylag logikus és koherens választ adott sok mindenre, persze támadható is sok ponton.
Egyébként valamelyik amerikai kampányguru mondta, hogy "a politika nem az emberek összefogásáról, hanem megosztásáról szól, a cél csupán 51% megszerzése". Itt egy kvázi kétpártrendszer működik, mindkét oldalnak el kell fogadnia, hogy van egy széles réteg, amely számára elérhetetlen. Talán nem a megnyerhetetlenek megszerzére kell meddő próbálkozásokat tenni, hanem mozgósítani mindenkit, akit meg lehet nyerni.
Én is azon a véleményen vagyok, hogy OV komoly hátráltató tényező abban, hogy a fidesz szavazókat szerezhessen, de az is kérdés, lenne-e alkalmas vezető helyette. Meg hogy az OV nélküli fidesz meddig maradna egyáltalán fenn, mennyi idő alatt esne szét vagy degenerálódna az MSZP egyszerű kollaboránsává.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.22. 20:52:44

arra ugye mindenki emléxik, hogy úgy nézett ki, mintha egy kurvától ellopott rúzzsal kezelték volna a száját?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.22. 22:11:22

Lehet, hogy Orbánon kívül ma nincs kormányfőképes személy a jobboldalon, de azért lássuk be: tett is ő azért szorgosan, hogy ne legyen.
Amúgy, persze, rá fogok szavazni a választáson, meg a Fideszre, jöjjön a választás soron vagy azon kívül. Rá fogok szavazni, mert egyrészt kire is szavaznék? Másrészt a változás mindenképpen jól fog jönni. Harmadrészt meg, a legtöbb ember, akihez szellemileg, társadalmilag, emberileg leginkább közel érzem magam, oda szavaz, hát énrajtam biztos nem fog múlni. Azért ez egy ilyen közösségi dolog is. Szeretném legalább magam érezni, hogy a barátaim számíthatnak rám. Ennyit az elkötelezettségről.
Ami engem rettenetesen zavar, az az, hogy a jobboldali közönség Fidesz és Orbán iránti elkötelezettsége oly mélységesen és szinte kizárólagosan érzelmi indíttatású. A politika viszont rém praktikus dolog, érdekekről, pénzről, hatalomról szól. A Fidesz és Orbán érzi is ezt az elkötelezettséget, és épít is rá rendesen. Ebből a fajta elkötelezettségből fakad, hogy Orbán gyakorlatilag bírálhatatlan. Talán nem kell bizonygatnom, hogy ez mekkora baj.
Nekünk itt nem hősökre meg mitikus figurákra van szükségünk, hadvezérre, aki kivont karddal rohan a sereg élén, hanem konkrét és érthető célokat megvalósítani tudó megbízottra. Ehhez legelőször a konkrét célokat kell tisztáznunk. Nem kellene a legapróbb részletekbe menően az odavezető útra vonatkozó elképzeléseket napvilágra tárni. De azért valamiféle célokat csak meg kellene jelölni. Most egy cél van: Orbán legyen a miniszterelnök. De nekem ez nem cél. Eszköz lehet csupán.

Még a célokat sem látom kijelölve. Mert a jólétben élő, virágzó Magyarország kicsit triviális és túlzottan általános, azt azért lehet érzékelni. Meg hogy ne a Gyurcsány. Vonzó, nagyon vonzó, de önmagában nem elég.

Bocsáss meg Invictus, de nem tudok azzal mit kezdeni, hogy olvassam el itt meg itt ezt és ezt az interneten fellelhető párt munkaanyagot vagy újságcikket, mert ott írva vagyon ez meg az. Amíg valamennyi potenciális Fidesz-szavazó számára nem láthatóak napnál világosabban az irányok, addig a program nincs meghirdetve. Mert mindaddig nincs benne élet.

tevevanegypupu 2008.09.23. 09:08:40

Egyelore eleg annyi, hogy ne legyen Gyurcsany. Ha ez megvalosul akkor ez mar nagy lepes Magyarorszagnak, oriasi lepes a tisztesseg fele. A tobbirol majd akkor.Amint tudjuk a programok az utolso percekben is valtozhatnak.
süti beállítások módosítása