Miközben az USA üres fenyegetőzésekkel és üzenet értékűen katonai szállítógépekkel szállított humanitárius segélyszállítmányokkal próbál arcot menteni Grúziában, sokkal csendesebb és sokatmondóbb Kína állásfoglalása, illetve Oroszország Kína-politikája.
Induljunk ki távolabbról. Érdekes hír volt alig három hete, július 23-án, hogy Oroszország 174 km² területet adott vissza Kínának. Ezt a területet 1929-ben szerezte meg a Szovjetunió, és csak egészen apró töredéke az oroszok által a századok során elcsatolt kínai területeknek. A szerződés jelképes jelentősége azonban óriási: Moszkva először adott fel területeket a Távol-Keleten - méghozzá nem amikor gyenge, hanem amikor erős. A grúziai beavatkozással vált aztán nyilvánvalóvá, hogy az oroszok a stratégiai övezetükbe behatoló két hatalmi központ közül a Nyugattal való leszámolást választják. A barátságos és gesztusokkal teli orosz Kína-politikát hátbiztosításnak lehet nevezni. Az Amúr már nem második front, mint az I. hidegháború alatt volt, hanem baráti határ. A II. hidegháború első szakaszában, ahol most vagyunk, Moszkva szibériai problémák nélkül készülhet a Nyugat ellen.
Nézzük hát a kínai reakciókat a háborúra:
„Hu Jintao kínai államfő augusztus 9-én szombaton Pekingben tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel, aki előző este részt vett az olimpiai játékok megnyitó ünnepségén, azonban a megbeszélésen nem esett szó a dél-oszét konfliktusról.”
„Kína Augusztus 14-én üdvözölte a jelentést, amely az orosz katonai akció beszüntetéséről adott hírt. Liu Csian-csao megismételte korábbi szavait, miszerint Kína békés párbeszéd útján rendeztetné a vitát a felekkel, a régió békéje és stabilitása elérése érdekében.”
Ezekből legfeljebb egy csekély rosszallás tűnik ki: Peking nem örül, nagyon nem, hogy Grúzia elhomályosítja az olimpia fényét a nemzetközi hírekben. De - némiképpen ismerve az ösztönösen amerikaellenes kínai stratégiai gondolkozást - abban biztos vagyok, hogy Kínában látják, milyen ajándékot kaptak az élettől.
Ma ugyanis Grúzia kapcsán alapvetően két forgatókönyv lehetséges:
I. Az USA tehet szimbolikus lépéseket Moszkva ellen. Ilyen például Oroszország esetleges eltávolítása a G8-ból. Persze ez semmilyen mértékben nem korlátozza az oroszok növekvő hatalmát. Ha esetleg - bár nem erre mutatnak a NATO-ban történtek - megszűnik a NATO-Orosz Tanács, nos az sem fog sokakat elkeseríteni a Kreml-ben. Legfeljebb feldühíti őket, és tovább mélyül a hidegháború. Kína ezzel nyerne a legnagyobbat, mert mindkét fél szemében jelentősen felértékelődne, hol itt, hol ott kérhetne engedményeket saját hatalma növelése érdekében.
II. A másik forgatókönyv az, hogy Washington lenyeli haragját, és jó képet vág nyilvános megalázásához. Ezzel amúgy is megtépázott nimbusza további csorbát szenved. Peking számára az USA presztízsvesztesége önmagában is presztízsnyereség, de a tibeti szabadságharcosok és Kína szomszédai számára is intő példa lenne: dőreség bízni az Irakban és Afganisztánban még jó ideig lekötött amerikaiakban.
Ebből is látható, hogy ha van nyertese a Nyugat és Oroszország között kiújult hidegháborúnak, akkor az Kína. Befektetés nélkül került a nevető harmadik szerepébe. Hosszú távon többet ér ez minden megszerzett olimpiai aranyéremnél, mert tovább lendíti a Középső Birodalmat végső célja, a szuperhatalommá válás terén.
(P.s.: A Nyugat gyengülését pedig újra és hangsúlyosan megköszönhetjük a Bush-adminisztrációnak. Beérett az iraki vetés.)
