Jó reggelt, civilizált szurkolást!
2008. július 29. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Jó reggelt, civilizált szurkolást!

 Most már tényleg nyakunkon az olimpia, s fogadjunk, hogy olvasóink közül alig akad valaki, aki tudna civilizáltan szurkolni. Ez elég szégyenletes, de mivel nincsenek egyedül, a kínai hatóságok a segítségükre sietnek. Egész pontosan a Kínai Kommunista Párt Szellemi Civilizáció Fejlesztésének és Irányításának Irodája nevű szerve, a kínai Oktatási Minisztérium, a Pekingi Olimpia Előkészítő Bizottsága, valamint a Kínai Központi Televízió illetékesei ültek össze, hogy kidolgozzák a civilizált drukkolás módszerét.

 Ez pedig az alábbi mozdulatsorból áll:

 1. Kettőt tapsolunk, s közben azt kiáltjuk: aó-jün (olimpia)!

 2. Kezünket ökölbe szorítjuk, s felfelé mutató hüvelykujjal karunkat előre nyújtjuk, miközben azt kiáltjuk: tyjá-jó (hajrá)!

 3. Kettőt tapsolunk, s azt kiáltjuk: Csung-kuó (Kína)!

 4. Kezünket ökölbe szorítjuk, s felfelé mutató hüvelykujjal karunkat felemelve széttárjuk, miközben újra azt kiáltjuk: tyjá-jó!

  Ugyanez magas kopasz fehérembereknek:

  Szintén ugyanez videón, két gizda kis köcsög előadásában, némi nyelvi magyarázattal:

  Megint csak ugyanez, egyenesen a kínai tévéből:

 

 

 Ha ennek alapján nem menne a dolog, ne keseredjünk el: a hatóságok mind a 800.000 önkéntes diákot kiképzik a megfelelő szurkolásra, emellett 30 előszurkoló-csapatot is felállítottak, amelyek a stadionokban mutatják be a nézőknek a helyes mozdulatsort. Emellett a gyakorlatot a televíziókban és plakátokon is propagálni fogják.

 Ha elkövetjük azt a hibát, hogy nem a kínai versenyzőknek szurkolunk, az sem jelent problémát, mivel az illetékesek engedélyezték, hogy Kína helyett saját országunk vagy versenyzőnk nevét kiáltsuk. De azért legyünk óvatosak, az ördög és a Népi Fegyveres Rendőrség nem alszik.

 Az olimpián a nemzeti önkifejezés őszintébb változatairól - például a „Minden román büdös, mert szereti a hagymát, s a ravatalon megbassza a büdös kurva anyját” rigmus skandálásáról a súlyemelés elődöntőjén - talán érdemesebb lemondani. A „Földet rá!”, „Anyádba ekkorát!”, „Egyszerűen senkik vagytok” csatakiáltások bőven elegendőek lesznek arra, hogy megmutassuk, hogyan szurkol egy magyar úr. Ha viszont nemzetkarakterileg mégsem férünk a bőrünkbe, akkor igyunk meg hat üveg Yanjing sört, és kiáltsuk a világba valamely küzdősport döntője után: „Leütötte, mint a büdös szart!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr75587726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yusolein · http://pirez.blog.hu/ 2008.07.29. 08:45:12

Haha, köszönöm, jól indítottad a reggelemet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.07.29. 10:01:19

Volt idő, amikor labdarúgó-mérkőzéseken a "Szemüveget a bírónak!" bekiabálás a durvaságok netovábbjának számított. Az elharapózott verbális és tettleges agresszivitásoktól viszolyogván igenis üdvözölnünk kell a kínai illetékesek törekvéseit, mellyel a versenyzők sportszerű buzdításához kívánnak - legalábbis ötleteket adni. Amúgy meg azért jó a központosított irányítás, mert minden probléma kiszignálható az illetés abtájlungnak. Utána pedig jóleső érzéssel dőlhetünk hátra a székünkben, mert ismét leküzdöttünk egy súlyos nehézséget. Csekklista- kulturált szurkolás- kipipálva.

Steve the Great 2008.07.29. 10:06:58

Hmm... hivatalos szurkolás - rend a lelke mindennek... Kiváló.. :)

Francois Pignon 2008.07.29. 10:33:06

Micsoda munka folyhatott abban a bizottságban, mire ezt megalkották. Milyenek lehettek vajon az elvetett ötletek?

Huj-huj hajrá!

irrelevant 2008.07.29. 10:44:08

Sok-sok jüanba kerülhetett egy nyugati embert rávenni arra, hogy megcsinálja ezt egy kamera jelenlétében.

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.29. 10:54:48

és ezt miért egy skinheaddel kell bemutatni?
nadrágtartó kellene rá XD

Francois Pignon 2008.07.29. 11:13:02

Most ezen jót elnevetgélhetünk, hogy milyen röhejesek... De őszintén, van ez annyira szánalmas, mint amikor Európában minden sportverseny végén benyomják a "We Are The Champions"-t?

Steve the Great 2008.07.29. 11:29:52

otvospeter 2008.07.29. 10:44:08
Kínai nyelvet tanít, csak beleszokott már... :)

jbb 2008.07.29. 11:34:16

Hát ez óriási.
Az én személyes kedvenc, visszafogott szurkolói bekiabálásom a Szentlőrinc-Kővágószőlős megye II bajnoki mérkőzésén egy 60-as úr szájából tört fel a bírónak, miszerint: ...Ma te vagy feketében, holnap anyáááááááád!!!"

hcrules 2008.07.29. 12:00:47

Elpet!

Ez azért nem teljesen így van. Elég sokat olvastam a témában, és a huliganizmus ne mmodern dolog, igazából gyakorlatilag egyidős a focival. Csak ezt a cikket találtam, részben kapcsolódik: www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11995

Bummer 2008.07.29. 12:34:24

Ezek a kínai izék a 30 évvel ezelőtti magyar pártmédia szintjén vannak, csak hitech módban. Borzasztó.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.29. 19:18:45

Én egyet tapsolok, felfelé mutatott középső ujjal karomat előre nyújtom, és az kiáltom:

"Fuúk Júó" (Éljen a Párt)!

ladybirdy 2008.07.31. 20:48:22

jaj, ne fárasszanak már! ennyire a kínaiak se lehetnek eccerűek, ezt az európaiak találták ki, hogy a kínaiakról még hülyébb képünk legyen, nagyon az a gyanúm.
amúgy tök vicces. de nekem akkor is jobban tetszik a szemüveget-a-bírónak, meg a nyisd-ki-a -szemed-különben-kinyitom! típusú népköltészet.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.08.12. 15:24:59

vagy:
"Ma te vagy feketében, holnap anyád!" :P

Thulsa Doom (törölt) 2008.08.12. 21:29:45

Aki meg rosszalkodik, az így jár:
www.freerepublic.com/focus/f-news/1350794/posts
További jó szurkolást...
süti beállítások módosítása