Kissé késlekedtünk a második Arany Szömörcsög-díj odaítélésével, mivel az utóbbi három hétben meglehetősen unalmas és kiszámítható volt a felhozatal, s egyre csak vártunk, hátha feltűnik az új tehetség, a jövő ígérete. De csak a régi nagyágyúk voltak aktívak, igaz, ők nagyon, s az elismerésért a döntő meccs igazi El Clásicóra sikerült.Az egyetlen új játékos a Milliomos Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége volt, az ő egész pályás letámadásra építő technikájuk majdnem eredményre vezetett. Aztán a zsűri elbizonytalanodott: kaphat-e egy ilyen vadiúj díjat egy olyan csapat, amely már ötven éve is szomszédai feljelentgetésével tölthette szabadidejét? Természetesen nem kaphat, így aztán ők kiestek.
Régi motoros viszont Pécs városa és a kulturális kormányzat. Nekik simán kijárna a megosztott elismerés, amiért három-négy év totális töketlenkedés után sikerült csak végre megállapodni abban, hogy egyszer talán elkezdenek csinálni valamit, aminek már rég készen kéne lennie. A tavalyi pálinkafesztiválhoz kötődő kellemes pécsi élményeink azonban meghátrálásra késztettek.
A szintén rutinos rókának számító Hírszerző is lemaradt: ez a tudósításuk Dávid Ibolya és a gazdag emberek találkozójáról ugyan egy '76-os üzemi lapban is kínos lett volna („Marjai elvtárs jó hangulatú megbeszélést folytatott vállalatunk vezetőivel”), de nem akartunk az idült reakciós szerzők hibájába esni, és megint szegény Hírszerzőt cseszegetni.
Egy régi játékosokból álló, de újonnan alakult csapat csaknem elnyerte a polgári konzervatív szömörcsögkorbácsot: a Heti Válasz szerkesztősége, Fábry Sándor és Vágó Isván olyan produktummal állt elő, amilyet a Kónya-Pető vita óta nem láttunk. Vágó különösen erősen játszott, a Jobbklikk teljes joggal jelölte őt a díjra. De az a helyzet, hogy egész egyszerűen nem hisszük el, hogy az interjú hiteles: számunkra elképzelhetetlen, hogy Fábrynak nem jut eszébe jobb poén, mint a ferenctestvérezés, az az ember pedig, aki név szerint fel tudja sorolni az 1857-es Nápoly környéki földrengés halálos áldozatait, ekkora ostobaságokat mondana. Szóval valószínűleg egy csúnya médiahackről van szó, esetleg Stumpf András tökrészeg volt, amikor az interjút lejegyezte, a szerkesztő pedig akkor, amikor az írást a nyomdába engedte. Szóval doppinggyanú miatt a díj nem adható nekik. Talán majd akkor, ha a felvételt nyilvánosságra hozzák.
Demszky Gábort eleve kizártuk a versenyből, mert ha ő indulhatna, a díj ellaposodna, mint a Formula-1 Schumacher idejében.
Mindezek miatt a döntő megvívása végül két klasszisra maradt. Az egyik Tóta W. Árpád volt, aki ugyan manapság már a végleges kiégés jeleit mutatja, de magabiztos hülyeségeivel még mindig nem lehet teljesen leírni. Új ópuszában éppen azon kesereg, hogy Kóka János bukásával elveszett a lehetősége az SZDSZ tiszta kapitalista párttá alakulásának. Árpád, hol élsz te? Milyen Kóka? Milyen kapitalizmus?
A versenyt azonban - elsősorban magasabb életkorának köszönhető rutinja miatt - egy másik kedvencünk nyerte. Ezt pedig nem más, mint:
Kovács Zoltán.
Az ÉS főszerkesztőjének a múlt heti címlapon szereplő publicisztikája („A Putyin-Medvegyev-irány”) igazi papírforma-győzelmet aratott. A szerző ebben a romániai önkormányzati választásokból kiindulva eljut a... na hova? Nem áruljuk el, csak pár gondolatot hadd emeljünk ki:
„...Magyarország lassan az ellenkező irányba fordul. A szolgabírók, püspökök meg az idejétmúlt, hibbant feltámadásos eszmerendszer irányába. A Duna-menti népek fölötti szupremáció irányába, a fél- - vagy tán egészen - prezidenciális szakrálmányok, a közjogi tekintély mindenhatóságának az irányába, ahol nem a teljesítmény számít, hanem a lojalitás. Az egyenruha, a gárdaavatás meg a lovas giccsparádék felé... Amíg sem Szlovákiában, sem Romániában nem volt cél az úgynevezett radikális nacionalisták urnákhoz - meg párthoz - édesgetése, addig Magyarországon a jobboldalon ez komoly, megszerzendő szavazói bázis...”
„...Magyarország lassan az ellenkező irányba fordul. A szolgabírók, püspökök meg az idejétmúlt, hibbant feltámadásos eszmerendszer irányába. A Duna-menti népek fölötti szupremáció irányába, a fél- - vagy tán egészen - prezidenciális szakrálmányok, a közjogi tekintély mindenhatóságának az irányába, ahol nem a teljesítmény számít, hanem a lojalitás. Az egyenruha, a gárdaavatás meg a lovas giccsparádék felé... Amíg sem Szlovákiában, sem Romániában nem volt cél az úgynevezett radikális nacionalisták urnákhoz - meg párthoz - édesgetése, addig Magyarországon a jobboldalon ez komoly, megszerzendő szavazói bázis...”
Zoltán, ezt ne csináld, a frászt hozod a vidéki könyvtárosokra és Gyuszira, unokahúgunk pasijára! Ráadásul hülyének is nézed őket! (Ezzel mi is így vagyunk, de mi legalább sose mondtuk magunkról, hogy túlságosan PC-k lennénk.)
Önöktől elnézést a késésért, és várjuk a jelöléseket a következő Arany Szömörcsög-díjra.
