Az elkövetkező napokban kínai könyvekről regélünk olvasóinknak – azért egy hónappal az április végi könyvfesztivál után, mert már másnap beszámolni az olykor 700 oldalasra rúgó regényekről eléggé hiteltelen lett volna (sőt, még mindig olvassuk őket…) Bemelegítésül egy könyv-nem-ajánlóval kezdünk, mert nem mind arany, ami fénylik, avagy a jade is lehet opálos:

Liang, Diane Wei (1966): A jáde átka
ford. Gálvölgyi Judit
Ulpius-ház, 2007

 „Diane Wei Liang a kortárs kínai irodalom új csillaga. A kínai diáklázadás résztvevőjeként szemtanúja volt a Tienanmen téri vérengzésnek, ezért el kellett hagynia otthonát. Világnyelveken megjelenő regényei eleddig hazájában cenzúrázott, „puskaporos témákat” dolgoznak fel, miközben a modern kínai nő ideálját leplezetlenül tárják elénk.” - írja róla a könyvipari marketing, de ne dőljünk be neki, mint a gyorsbüfében, ha egy teltebb kínai kislány hajol be velünk szemben a hétkincsmártás fölé. Kaphat ugyan piros pontokat a kiadó (pl. az Anno-sorozatáért), de ezért...?! A kiadó még szerzőjük nevét is rosszul írja a honlapján: a fél „keresztnevét” betördelték családnévnek...

 Liang talán a kínai Janet Evanovich akart lenni, hősnőjéből pedig Stephanie Plumot, a fiatal szingli nyomozónőt akarta kifaragni. Írni éppúgy közepesen tud (ami kiegészítőkkel még elég is volna), ám humora már nincs (ami viszont megmenti Evanovichot). Aki nem ismerné az amerikai szingli fejvadásznőt: Evanovich teremtett egy kedves, bohó főszereplőnőt, akin és akivel lehet nevetni. Stephanie messze felette van ennek a Meinek, aki csak szerencsétlenkedik, még a lába is megbotlik, ahogy lapozunk. 

 Liang emigrált, de nem tudom, minek. Mert az a szerecsenmosdatás, amit ő művel, az gáz egy politikai emigránstól. Hiába említi fel még a maoista rendszer tömeggyilkosságait is, a könyv a 'borítsunk mindent eltakaró fátylat a múltra' elvű, vagy inkább az elvtelenségig elnéző magatartás híradása. Meinek ki kell derítenie egy, a Han-dinsztia korából származó és a vörösgárdisták által elpusztított múzeumból eltűnt jáde-pecsét titkát. Az amatőr nyomozás sodrában egyre központibb szerepet kapó Csen (nagy)bácsi (egykori maoista góré) megidézi azt a napjainkban még mindig velünk élő gondolkodást, hogy oké, a bűnöket elkövettük, de az már a múlt... és bár udvarisabb annál, hogy egy Na és?!-sel elintézze, pökhendien lerázza magáról az egész ügyet, mint a vizet. És Liang ábárázolásában ez a Csen bácsi nem lesz egyértelműen negatív, sőt: könnyen, gyorsan akceptálható figurává gyúrja.

 Szóval, stílusa nincs, mint krimi érdektelen, ráadásul zavaró magyartalanságok „színezik” a szöveget. Nem is érdekes, hogy Mrs. Gálvölgyi hibái-e ezek, vagy a szerzőé, a kötetnek már mindegy. Vigyázat: Szok, ócó regén! De legalábbis gyanúsak.

 (Ez második regénye, az első még csak kint jelent meg: Lake with no name : a true story of love and conflict in modern China címmel, 2003)

 Holnaptól - többek közt - megtudjuk, mit keres Petőfi Sándor Kínában, illetve áldozunk egy recenziót a Kündü által (inkább zaklatottan, mintsem alaposan) kielemzett mongol Tengri istent is megidéző, eposzi terjedelmű regénynek, a Farkastotemnek.