Íme megkésett beszámolónk a tegnapi majálisokról.
 
 Először a Városligetben a Munkáspárt rendezvényéhez volt szerencsénk, ahol Thürmer Gyula egy teherautó-platóról jelentette be, hogy lesz még szocializmus Magyarországon, s örvendezett, hogy mind jobban megtanulunk sztrájkolni. A Munkáspárt ifjai, a Baloldali Front kubai és venezuelai étel- és italsátorral várta a kommunizmussal sztrájkoló munkásságot, a z egyébként burzsuj-gyanús koktélokat ötszázér' kínálták.

 Thürmer ejtett néhány keresetlen szót a kétszáz méterrel arrébb sátrazó nagyobbik utódpártról is, akik szerinte húsz éve még az első sorokban tülekedtek az ingyen sörért és virsliért, ma pedig - a szocializmust megtagadva - a legnagyobb kapitalistákká váltak. A szocialista nagyszínpadot hátulról szemlélve először nehezen forgó nyelve és kínos viccelődése alapján Sas Józsefnek tippeltük Koós Jánost. Aztán jött a politikai blokk, ahol előbb Burány, majd Gyurcsány éreztek együtt nagyon a munkássággal, s sztárolták a tiszta szocialista (nem ám kisebbségi!) kormányt. Burányt a konferanszié bátorítása ellenére is csak a mögé felsorakoztatott élőkép tapsolta meg igazán, ők viszont kínosan hosszan. Gyurcsányt jóval nagyobb taps fogadta, a színpad előtti húsz méteres sáv hardcore szocialistái nagyon örültek Ferinek, a rét távolabbi részein már csak nagyon szórványosan csattantak a munkástenyerek. A játékpisztolyrántásról lemaradtam, mikor odaértem, akkor már három-négy gorilla feküdt a vörös pólós merénylőn és az összetört sörpadokon. Az esemény szemtanúi szerint a felbújtó a delikvensünk mellett heverő, üres konyakosüveg lehetett. A közelben álló nyugdíjasoktól nagy tapsot kaptak a köztársaság védelmezői, miközben vitték ki az ártalmatlanított fegyverest. Ferenc eközben épp ott tartott, hogy ő tudja, milyen érzés hajnalban kelni havi 60-70 ezer forintos fizetésért. A hangja szokatlanul rekedtes/remegő volt, de ígérgetésre azért futotta: túl vagyunk a nehezén, idén már több lesz a nyugdíj, több a fizetés.


 Ezután következett privát, reakciós majálisunk a vár déli rondellája alatt. Némi fennakadást okozott, hogy telefonon sehogy sem sikerült zenészeinket elnavigálni a helyszínre, ezért személyesen kellett értük menni a Szentháromság térre és átkísérni a reakciós pokrócok melletti fák alá. Bő tucatnyian jöttünk össze a délután folyamán: Pista értő hegedűmuzsikája és kollégájának kevéssé értő gitárabuzálása mellett élveztük Feind rozéjét, a nap sütését és beszéltünk meg olyan fontos kérdéseket, mint a magyar felsőoktatás és a nyomtatott sajtó helyzete - egészen a napnyugtával érkező zivatarig.