Először is ott van a tágasság: a majd' hatméteres Chevy, ahogy a Sziklás-hegység felé hasít a kietlen prérin, a manhattani látkép, ahogy az Empire State tetejéről látni, meg a Csendes-óceán, Los Angeles leghosszabb mólójánál, a nyugati civilizáció legszélső peremén - az amerikai álom így integet vissza az Óvilágba szorult népeknek, akiknek valamiért folyton egymás sarkára kellett hágniuk a történelem során.

 Rég volt olyan mozi, ami Amerika legvonzóbb ideálját mutatta volna fel nekünk: most itt van az Út a vadonba (Into The Wild), és már megint van miről ömlengenem. Sean Penn, ez a nagyszerű színész ezúttal a rendezői székbe ült - és kiváló munkát végzett. Az Út a vadonba egy teljes mértékben valós történetet dolgoz fel - Christopher McCandless sztoriját, aki gazdag szülők okos gyerekeként, frissen szerzett diplomával a zsebében karriert csinált mindent otthagyott, mit Atlanta adhatott.

 Alexander Supertramp néven kóborolni kezdett a két óceán között, hogy végül eljusson a legmesszibb Északra, az alaszkai vadonba, hogy a tökéletes szabadsággal nézzen farkasszemet. A film ezt az utat követi végig. A főszereplő előtt nagyívű tablóként feltárul az amerikai valóság: hazugságra épülő házasság, bátyja árnyékában élő kishúg, nagyvárosi hajléktalanok, a Közép-Nyugat szilaj parasztjai, óceánt bámuló hippik, elmagányosodott öregemberek, felületes európai turisták - és még sokan mások.
Alexander - a rendkívül tehetséges Emile Hirsch alakításában - eközben az élet nagy kérdéseiről töpreng, egyáltalán nem középiskolás fokon.

 A hétköznapi emberi sorsok bemutatása mellett csodálatos természeti képeket is láthatunk, míg a zenei aláfestésről Eddie Vedder, a Pearl Jam énekese gondoskodik: az egykori rockikon, ma Amerika egyik élő lelkiismerete tökéletes választás volt: a főcímdal Hard Sun után kiben nem ébred fel a vágy, hogy megmássza a Sziklás-hegység valamelyik csúcsát, hogy végigtekintsen Amerikán, mélyétől a csúcsáig?


 Na, ilyet nem tudunk mi, káeurópai klausztromániás kispolgárok. Christopher tényleg elindult, mi pedig 140 röpke percen keresztül társai lehetünk. Igaza volt, vagy sem? Nehéz eldönteni. De ő legalább megpróbálta.

 Ps.: McCandless sztorija itt elolvasható. Figyelem! Csak akkor, ha nem akarjátok megnézni a filmet.