
Ezért nagyon jók a HVG Online és az Index által is megszólaltatott Katona Tamás történész történetei március idusáról. A bonviván Vasvári egy kis szünetet tart a forradalomban egy nőügye miatt, Szendrey Júlia Jókait húzza, Landerer odasúgja Irinyinek, hogy foglaljanak le egy sajtót, Jókai összecsukatja az ernyőket. Ha így történt, ha nem (és most a történész kollégák ne figyeljenek ide): zseniális. Átélhető, szerethető. Ha lehet, jövőre piros-fehér-zöld-kék-sárga kokárdát hordok majd. S hogy milyen erős hatása van annak, ha valamit hosszan sulykolnak az emberbe: hiába tudom egy ideje, hogy Petőfi nem szavalta (üvöltötte) el a nemzeti dalt a Nemzeti Múzeumnál, a múzeum lépcsőit látva mindig az ugrik be, hogy „itt szavalta el Petőfi a Nemzeti Dalt”.
Most esett csak le az is, hogy 160 éve az események nagy része mostani lakásom néhány száz méteres körzetében játszódott, még az utcánkban, az Újvilág (a mai Semmelweis) utcában is tiszteletét tette a forradalom. A KönyvesBlog közöl egy nagyon jó, térképpel illusztrált összeállítást Petőfi pesti életéről (azért a helyesírásra fordíthattak volna több gondot), a Sulinet oldalán található, a nagy márciusi flashmob sztárjairól szóló Ki kicsoda? összefoglalóból pedig világosan látszik, hogy rendes polgári foglalkozása mellett skriblerkedett boldog-boldogtalan. A mai újságírók nem csinálnak forradalmat. Akad, aki az elnyomás, az igazságtalanság elleni lázadást össze is tudja foglalni egyetlen, még csak nem is bővített mondatban: „Valamit nagyon szétbaszni, juhé!”
Ha az Országos Meteorológiai Szolgálat nem téved, kicsit szeles, de szép idő jutott az országnak a nagy happening 160. évfordulójára. Lehet sétálni egyet a napsütésben, forradalmi hangulatban követelni a kormány távozását, vagy koccintani Vasváriék egészségére. Szabadok vagyunk.
Az utolsó 100 komment: