Kóka János megvadult
2008. február 23. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kóka János megvadult

 Te Jani! - kezdhetnénk bayerzsolti magass mélységekben napi mondandónkat: szóval, úgy véljük, elgurult a gyógyszer, meg elszaladt a lovacska, legalábbis ezt szűrjük le tegnapi sajtájodból.

 Kóka János megtestesíti mindazt, amit rühellünk a Szadeszben (na jó, a Demszky-, Wekler-, Magyar Bálint-jelenséget se felejtsük ki): a felelősség elhárításával vegyes pökhendiség, ami tegnapi megszólalásából árad, méltó építőkő lesz eddigi életművében.

 Az SZDSZ elnökválasztási botránya a párt elkisgazdásodását jelzi. Az egykori ejropéer liberós szürkeállomány pártjában, az egyre megalapozottabb gyanú szerint fiktív vidéki küldöttek, mások helyett szavazó tájékozatlan talpasok dönthettek arról, ki legyen a párt elnöke. Az eredmény: Kóka János győzött, második nekifutásra.

  De a gyanús körülmények között megválasztott pártelnök tegnap leszögezte: „Semmilyen felelősségem nincs az ügyben. Én ennek a pártnak nem voltam semmiféle vezetője, semelyik vezető testületnek a tagja, amikor ezt a választást kiírták, megrendezték” - mondta az akkori gazdasági miniszter. Torgyán J Kóka János azt is leszögezte: „A vizsgálat eredményétől függetlenül elnöki döntéseim érvényesek”.

A láthatóan feszült helyzetben lévő pártelnök Torgyánhoz hasonló nagyotmondással próbálta a kampányra terelni a figyelmet: szerinte „a referendum a kádári kommunizmus legcinikusabb hazugságait akarja visszahozni a magyar politikai térbe. Az ingyenes egészségügy illúzió ugyanis, az a hálapénzre épül. Emellett a magyar diplomák összehasonlíthatatlanul rosszabb minőségűek, mint a nyugat-európai vagy egyesült államokbeli egyetemek diplomái”.

Kóka így folytatta: „Látjuk, hogy a világ összes minőségi egyeteme fizetős egyetem, minden jó minőségű egyetemen van tandíj, a tandíj lényegesen magasabb, mint a magyar egyetemeken. Látjuk, hogy akinek diplomája van Magyarországon 2-2,5-szer annyit keres, mint akinek nincs diplomája. Az is világos, hogy egy diplomásnak mindössze harmad akkora esélye van a munkanélküliségre, mint valakinek, akinek nincsen diplomája”.

Szálazzuk már szét a mondatokat:

 1. Mit komcsizik a komcsi utódpárt koalíciós társának elnöke, akinek a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik utolsó vezére a legfőbb mentora?
 2. Milyen ingyenes egészségügy, te, te, te p...puma? Mindenki (aki adót fizet) senyved az egészségügyi és egyéb járulékoktól, hónapról hónapra szembesülünk azzal, hogy nincs ingyen egészségügy!
 3. A tandíjas eszmefuttatás teljesen zavaros: lehet, hogy a világ összes minőségi egyetemén van tandíj, de most Magyarország összes minőségi és nem minőségi egyetemén, főiskoláján bevezetik a tandíjat.
 4. Kösz, János, megnyugtattál, hogy a Harvardon lényegesen magasabb a tandíj, mint mondjuk a keszthelyi Georgikonon. Mondd el ezt majd a drávapiskieknek is, hátha onnan is akar valaki továbbtanulni!
 5. A diplomások nagyobb fizetésével és a munkanélküliségre való kevesebb eséllyel mégis hogyan érvelsz a tandíj bevezetése mellett? Ami pont a szegényebb vagy alsó középosztályból származó fiatalok elől zárja el a továbbtanulás útját, mert a családok esetleg nem tudják kigazdálkodni a fizetést. És most ne jöjjön senki a putriból jövő zsenik esetével, akik majd mentesülnek a tandíj alól, mert nem csak a mélyszegénység létezik, és nem csak zsenik léteznek.

 Szóval, köszi János, megerősítettél abban, hogy március 9-én, Gabrilo kollégát idézve, három akkora ikszet kúrok az igenek mellé, hogy le fognak lógni a papírról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr12351207

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MALACKA NEWS 2008.03.14. 17:27:21

Rinya kapitány a süllyedő hajón Miután Fletókától hétfőn megtudtuk a parlamentben, hogy lüke volt az AB, beszopatták a népet, és aljas módon csalt a Fidesz, no meg rohadt egy szemét a Viktor, mert 300 ft

Trackback: Újgén Média 2008.02.29. 05:38:53

Itt az idő!Itt az idő! Ez volt a címe Fodor Gábor és Szent-Iványi István kampányindító írásának. Ha egy tisztességtelen minoritás nem nyúl elfogadhatatlan eszközökhöz az elnökválasztáson, akkor az idő el is jött volna. Az az idő amikor véget ér "Egy…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 12:21:51

Ez az "egészségügy nincs ingyen, érccsétek meg" olyan pofátlan volt, hogy asszem, ez adta meg a végső löketet. És legalább amikor ennyire ülnek a córeszben a sok vaj miatt, ami a fülük mögött van, akkor visszavehetnének az arcukból. De nem tudnak, mert a hübrisz természete ilyen, és önmagát táplálja.

Amúgy Kuka legyen az utolsó aki szocializmusról papol nekem, a fentebb idézetteken kívül az alábbi cikk is demonstrálja a "szocialisztikus" bratyipiacos megoldásokat:

www.hetivalasz.hu/cikk/0704/15475

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.23. 12:35:35

Kókadt felsőoktatással kapcsolatos fejtegetéséért én javaslok neki egy virtuális Sir Bedevere díjat
www.toymania.com/columns/spotlight/hgbedpics.shtml

Semmiképpen sem igazit, mert ahhoz túl értékes egy ilyen műanyag figura.

tanár úr 2008.02.23. 12:38:44

Szóval, köszi Ergé és Gabrillo, megerősítettél abban, hogy március 9-én, magam és sokunkat idézve(akik értik az Eü reform lényegét) idézve, három akkora ikszet kúrok az NEMek mellé, hogy le fognak lógni a papírról. hehehe! kis köcsög "heil Orbán":)))

Google 2008.02.23. 12:40:31

Csak a felszín, csak a külcsín, csak a csillogás, tovább ők nem látnak!
Az óra, az öltönyök, a helikopter,a yacht, csak az számít az ő univerzumukban, akinek ezek a dolgok nincsenek meg, azok az emberek nem is léteznek, hát hogyan lenne akkor szavuk, ha nincsenek is?
Ilyen felszínes alakokból áll az egész kormány,hasonló ugye a hasonlóval, csak az urizálás számít, söjtöri lakoma, születésnap a Nemzeti Galériában, esküvő a Festetics kastélyban stb., így mulat egy szoclib nábob, és alább nem is adná, mert miért? Orbán Viktor és a csapata jöjjön? Brrrr

irrelevant 2008.02.23. 12:41:41

Index címlap kipiálva.
A Reakciótól szokatlanul gyatra alaphangnem kipipálva.
Zsigervezérelt kommentek kipipálva.

Minden adott egy jó kis liberókomcsi-fidesznáci csörtéhez, hajrá srácok, lányok, csak agresszívan.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 12:42:20

kedves tanárúr,

Nem te voltál az véletlenül aki telearccal büfizve cigányoztad Orbánt épp ezen a blogon? Én a helyedben a heil-ezéssel felhagynék. Vagy igazak a nemrégiben kijött közvéleménykutatási adatok, hogy a szoci szavazók között több az ilyen szalonnáci, mint amilyen te is vagy?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 12:43:10

tölgy,

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mildi 2008.02.23. 12:48:01

hát én meg (ha elmegyek egyáltalán) két fix nemet húzok, egyen van egy kis vacilla
de esélyes az is, hogy a szavazólapra lerajzolom a középső ujjam, és nem ikszelek semmit
majd még eldöntöm

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.23. 12:48:41

otvospeter:
:)
Ergé posztja tényleg indulatosra sikeredett, de én is valami hasonlót érzek, mint amiről ír: korábban 2x nem, 1x igen szavazatot terveztem, most ott tartok, hogy 2 kérdésre érvénytelenül szavazok, egyre meg igennel. De ahogy elnézem a kormánypártok kampányát, lehet, hogy a hátralévő 2 hétben sikerül kihozniuk belőlem az állatot, s 3x igen lesz a vége. :]

tanár úr 2008.02.23. 12:49:03

Gabrilo nem én vagyok az...akire gondolsz. De a "heil Orbán"....a kis gonosz törpére vonatkozott , az örök vesztesre...:) meg az imádóira:)))
Ha az vagy,.... akkor neked is ment:))))

nyelv-ész 2008.02.23. 12:49:36

Tanár úr érti az eü. reform lényegét.

Nyugi, értjük mi is, éppen ezért nem tetszik nekünk. A tanár úr meg majd az "öngondoskodó társadalom" beköszöntével kijózanodik.

Google 2008.02.23. 12:51:13

Nincs itthon a gazda (már évek óta) és megszólalt a kertitörpe, aki észrevette, hogy Nyugaton is fizetni kell a jó dolgokért. Mivel nálunk nincsenek jó dolgok, hisz nincs itthon a gazda, de fizetni kellene, mert elfogyott a lovetta, maradnak a rossz dolgok, mert igen, igen, igen, mindenki azért fizet, amije van, vagy amije volt, mert lenni semmi nem lesz, mert nincs itthon a gazda.
Nincsenek itthon.

tanár úr 2008.02.23. 12:51:15

tök mind1 a szavazás , tudom...ez csak a kis toporzékoló törpe geci "játéka" a pénzünkön.
Bármilyen eredmény születik..megy a reform a maga útján! hehehhehe

irrelevant 2008.02.23. 12:53:26

Turul

Én is sokáig gondolkodtam rajta, de végül érvénytelen lesz mind a három.

W Joe 2008.02.23. 12:55:18

"március 9-én, Gabrilo kollégát idézve, három akkora ikszet kúrok az igenek mellé, hogy le fognak lógni a papírról." Egy ekkora X-szel érvényes marad a szavazólap? :)

Szavazás a népszavazásról:

wita.hu/index.php?show=wita&wita=8

"Ön szerint eredményes lesz a 2008-as népszavazás?"

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 12:56:53

tanárúr,

És még hazucc is! Tisztösséges szalonrasszista ballibnak teccik lenni.

tanár úr 2008.02.04. 09:48:35
Kövért meg "Orsós" Orbánt nem emlegessétek, mert rögtön szarnom kell:)))

itt:

reakcio.blog.hu/2008/02/03/parhuzamos_nemzetarulas#c1403587

Netuddki. 2008.02.23. 13:01:28

Én meg szavazás helyett egy jót kirándulok a családdal (remélem jó idő lesz).
Belőlem ne csináljon bohócot egyik párt sem! Politikusok? Egyik kutya, másik eb.

HgGina 2008.02.23. 13:02:17

tanár úr, igazad van. Megy a reform a maga útján. A szakadékba. Remélem téged is magával ránt.

tatamin 2008.02.23. 13:03:32

Szegény Kukának mán nincs pártja, csak ő van mint elnök és úgy döntött ön-kegyelműen, hogy sokáig marad, és ebben a csókosok is nagyon benne vannak, neki jó, az országnak meg mindegy, ez neki (sem)szempont, ti, meg akik itt vagytok még a 30 körül, jobb ha tudjátok, mire szükségetek lesz rá, már nem lesznek rendelők sem, ha csak nincs valami gazdag rokon, mondjuk a Jani... Úgyhogy ideje lenne észhez kapni, szarban lesztek gyerekek.

tanár úr 2008.02.23. 13:04:17

Gabrilo akkor talált!!!! változatlan a szaró ingerem a Kövér és az Orsos Orbán hallatán:)))

mildi 2008.02.23. 13:05:19

turul,
a kormány kampánya miatt 3 igen?
hát nálatok is felülírják az érzelmek az észérveket, mehogy iskolázatlan nagybátyám vesszengyurcsány! rohadjonmegazösszesrohadtzsidókomcsi! felkiáltással igenezik, az oké, de aszittem, ti elébb gondolkodtok, nem izomból ikszeltek...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 13:05:45

Hazudós-orósozós balliba. Prorotípus.

Na sipirc vissza cigányozni a szoci székházba!

tanár úr 2008.02.23. 13:07:36

..I.. Leck mich am arsch .....te fasiszta!

2008.02.23. 13:08:56

Jánost inkább segíteni kellene a nagy feladatban, amit a történelem rámért: kivezetni a szdsz-t a parlamentből. Idő előtti bukása szertefeoszlatná ezeket a reményeket. Szeretném megérni, hogy adakozhatok a lovas(poló) szobrára.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:10:16

Szamár úrnak felesleges válaszolni, ismered a mondást, Gabrilo : ne birkózz disznóval, mert mind a ketten besározódtok, de a disznó élvezi is. Ignore.

irrelevant 2008.02.23. 13:11:28

Mildi

Mindkét oldal azzal jön állandóan, hogy a másik oldal miért nem gondolkodik. "Lopcsányra szavazol? Gondolkodj már!!! Buktorra szavazol? Gondolkodj már!!! Igennel szavazol? Nemmel szavazol? Hát te nem gondolkodsz?"

Mindenki az észérvekre hivatkozik, de mindkét oldal szavazatai mögött a puszta szimpátia, rosszabb esetben a másik oldal iránt érzett gyűlölet munkál.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 13:12:35

egyiketsem: persze, gotcha:)) Csak demonstráltam bizonyítékkal milyen féle-fajta. Ennyi bőven elég.

ON

Gestas 2008.02.23. 13:14:04

Nem mondod,hogy az igenek mellé baszod az ikszet!Ez egy nagyon meglepő fordulat,teljesen mellbe vágott!Bazmeg te akkor is igent húznál be,ha Kóka maga lenne Teréz anya,Az SZDSZ meg a Máltai Szeretet Szolgálat testvérszervezete!

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:15:22

otvospeter,

nálad a pont. Felfordul nekem is a gyomrom, ha erre a szamár úrral fémjelezett bagázsra gondolok, viszont a szavazás nem erről szól.

Kurva nagy dilemma, hogy faszságokról szavazzak, és tényleg az lesz belőle, hogy az arroganciájuk miatt fogok igennel szavazni.

A reform meg megy az útján, amíg nem jön Viki. Tényleg kell ez? Simán szétkúrja majd az egész amúgy is szar helyzetet, aztán lehet hörögni. A reformnak úgy van értelme, ha konszenzuson alapul.

regnak 2008.02.23. 13:15:41

Ha kiderül és a bíróság jogerősen megállapítja, hogy Kóka nem elnök, akkor nem értem miről beszél, mert onnantól minden intézkedését annulálják.

Mivel nem ismerem beszélne nekem valaki a japán, koreai, orosz felsőoktatási rendszerről különösen a tandíj körüli kérdésről? Köszönöm.
Azért ezekről, m ert ezek is elég minőségi rendszernek tűnnek az általános gazdasági eredmények ill a katonai hardvereik alapján.
Azért nemlehet olyan rossz a magyar diploma, ha még mindig vannak kint kutatóink a minőségi egyetemeken fősulikon. Egyenlőre inkább szabálynak tűnik ez és nem kivételnek.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:16:45

Igen, egy rasszista fasisztázó ballib. Fából vaskarika lenne? :)

mildi 2008.02.23. 13:18:26

egyiketsem,
ne szamározd a tanárúrat lécci, elsőre aszittem, murcira gondolsz! :D

Solkim 2008.02.23. 13:19:04

A francia egyetemek nagy resze gyakorlatilag ingyenes, vagy jelkepes a tandij (evi 30 ezer forint alatt).

Sot, az elitkepzo egyetemek egy resze (p.l. École Polytechnique) is ingyenes; igaz a jelentkezokbol talan 2% jut be.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:20:45

Gabrilo, durva ez a hetiválasz link, még nem olvastam. Lop-stop, mi? :)

irrelevant 2008.02.23. 13:20:50

egyiketsem

Én is valahogy így vagyok. Korábban egy nemben és két igenben gondolkodtam, de rájöttem, hogy egyrészt a kormány mellett még akkor sem szavaznék, ha meggyőződéssel tudnám támogatni a tandíjat (egyébként nem tudom meggyőződéssel), a vizitdíjat meg a napidíjat pedig álkérdésnek, gumicsontnak tartom, amit épp azért dobott be az elit, hogy szépen elrágódjunk rajta hónapokig.

mildi 2008.02.23. 13:20:50

otvospeter,
sajna :(

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:21:45

Mildi,

de hát látod, buta mint a föld. És csak egy betű különbség. Remélem nem tanár. :)

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:23:09

Bár, igazad van, a szamarak jó fej állatok, elég ha a Shrekre gondolok. :)

mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2008.02.23. 13:24:16

Lopcsány. Buktor. Kuka. Kókadt.

istenem, tisztára visszajön a gyermekkorom, kb. 6 éves lehettem:
Attila, a gorilla. Robi ropi. Lajos, mér' vagy olajos?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 13:24:16

egyiketsem,

ja, Kuka és a szabadpiac kapcsolata. Halljátok a szót.:)))

mithrandir 2008.02.23. 13:26:31

mildi

Én szeretnék nagyon tájékozottan ixelni.
Lécci áruld el nekem, miért ixeljek nemet?

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:27:21

Egyébként bűncselekmény gyanúja esetén az offshore cégek is kiadják az adatokat. Erre fel kéne majd hívni a Fidesz figyelmét, amikor hatalomra kerül...

mildi 2008.02.23. 13:28:32

nem a kormány mellett kell ikszelni, vagy ellene
tegyük fel, elmegyek (és érvényesen is szavazok):
tandíj: nem
inkább normális diákhitel és ösztöndíj rendszerre lenne szükség, de ilyen kérdés nincs
vizitdíj: nem
nálunk az orvosunk a laborját akarja bővíteni, így nem kell a kórházba küldözgetni a beteget vérvételre pl, de hol mi..., jól jön nekik a 300, nekem meg nem megterhelő, akinek az, kapjon mentességet
napidíj: vacilla
jól jönne a kórháznak is a pénz, csakhogy a táppénz mértéke a fizu 70%-a, ha viszont kórházban vagy, akkor csak 60%, mondván, ott ellátnak...szal vagy napidíj, v rendes táppénz

mildi 2008.02.23. 13:32:36

egyiketsem,
:DD de van ám itt egy Szamárfül, alias murci, és egy pillanatra aszittem rá gondolsz!
kissé felületesen olvasok...

Srí 2008.02.23. 13:38:00

Félek, hogy nem lesz érvényes a szavazás. A közvetlen környezetemből (utcánkból) akit kérdeztem, nem megy el. Belefáradtak a politikába. Remélem, csak nálunk van így. Vagy ne reméljem?:(

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 13:40:44

Lássuk be, hülye kérdések, hülyéknek, másrészt viszont olyan a rendszer, hogy nem túl sok értelmes kérdés jut át rajta...

Úgyhogy igazából azt jelenti a szavazás, hogy nemet mondasz arra, ami most folyik. Legalábbis más értelme nincs.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.23. 13:41:24

Kóka egy irritáló törpepárt irritáló vezetője, passzolnak egymáshoz.

Gestas 2008.02.23. 13:44:34

Ja!Én sem találkoztam még a környezetemben olyan élő emberrel aki azt mondta volna,hogy ő elmegy szavazni!És én ennek kimondhatatlanul örülök:))

Srí 2008.02.23. 13:48:14

Szerintem is úgy van, ahogy egyiketsem mondja. Pontosan ezért fogok három igennel szavazni, a témák egyáltalán nem érdekelnek pillanatnyilag, az is állhatna ott, hogy szeretem-e a sóskát, nem szeretem, de akkor is igennel szavaznék. Ez most nem az a helyzet, hogy nemmel lehet szavazni annak, aki el akarja küldeni a két kormánypártot a francba. Nyilván nincs más értelme a szavazásnak. Meglepődöm, hogy néhányan itt mérlegeltek: igen vagy nem?

Azt lenne jó látni, hogy a szavazati joggal rendelkező állampolgárok mit szeretnének. Elfásultan semmittenni, várni a jószerencsét, vagy tovább tűrni azt a sok mocskot, amit ez a kormány produkál, vagy változást akarnak végre, még akkor is, ha történetesen nem OV rajongók. Megkapjuk a válaszokat és nem fogunk örülni, attól félek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 13:52:52

mildi:

Természetesen ezekben az érvekben van valami, csakhogy...

a Reakciósok pl. azt mondták, vizitdíj okés. De nem mindegy mivel együtt. Tehát ha aszonnyák TB meg vizitdíj együtt. több mint 50% állami elvonás és öngondoskodás együtt (inkluzíve tandíj, meg egyebek), akkor előjön belőlem a Gömbös Gyulával keresztezett Berija. Vagy-vagy. Én hajlandó vagyok fizetni a vizitdíjat, sőt, tandíjra is hajlandó vagyok félretenni a majdani örökösnek: ehhez akkor hagyják nálam a pénzem! És akkor lesz mindenre, és öngondoskodok. De ilyen irtózatos adók és járulékok mellett a kókadt meg a szocik ne papoljanak nekem öngondoskodásról mert zabos leszök.

mithrandir 2008.02.23. 13:52:53

"tandíj: nem
inkább normális diákhitel és ösztöndíj rendszerre lenne szükség, de ilyen kérdés nincs"

Annak, hogy te mit vezetnél be helyette, annak mi köze van a tandíj létjogosultságához?
Légyszi, a kérdésemre válaszolj...

"vizitdíj: nem
nálunk az orvosunk a laborját akarja bővíteni, így nem kell a kórházba küldözgetni a beteget vérvételre pl, de hol mi..., jól jön nekik a 300, nekem meg nem megterhelő, akinek az, kapjon mentességet"

Az én háziorvosom most vett tőlem vért, és nem küldözött sehová. Ez logisztikai kérdés, nem a vizitdíjé.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem kérnek a vizitdíjból. Baj, ha inkább nekik hiszek, mint Horváth Ágnesnek?
(Ne gyere azzal, hogy a MOK fideszes, mert a jelenlegi vezetést óriási többséggel választották meg.)

napidíj

Nem tudom, te hogy vagy vele, de tőlem minden hónapban tízezreket vesznek el eü járulék címén. Fussa már belőle erre is...
Ha nem futja, racionalizálni kell, nem mégtöbbet elvenni. Ahhoz nem kell okosnak lenni, hogy ha probléma van, izomból beszedjek még több pénzt.

regnak 2008.02.23. 13:59:05

Gabrilo

Még a végén az is fel merül,hogy voltak akik előre jelezték ilyen "grandiózus"(inkább az ára az) autópálya építés gallyra vágja az országot. Az M
-oson vajon mennyit lehetett volna fogni, ha normális a vezetés. Alagútakat ebben az országban, a nyomvonal normális helyen való tartása mellett?
A horvátoknál háború mellett is hamarabb és olcsóbb lett az autópálya rendszer.

Tessék megfizetni az árát annak,hogy ilyen jól menő OECD ország lettünk.:)

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.02.23. 14:00:58

Istenem, de unalmas már ez az állandó politikai okoskodás...

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 14:06:42

Srí,

igen, gyakorlatilag a kérdés az, hogy elfogadhatónak tartod-e azt, ami zajlik az országban, és mi a válaszod erre - véleményt nyilvánítasz, vagy még azt sem.

Srí 2008.02.23. 14:12:50

Persze hogy az, egyiketsem. Ezért fog sokat elárulni a végeredmény. Nem vagyok politikai elemző nyilván, de mert odafigyelek az eseményekre, mernék a mostani eredményből következtetni a 2010-es választások majdani eredményére. Ha a fásultság győz.....

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 14:13:20

Linkovic Csumoszky,

akkor minek jössz ide? :o

irrelevant 2008.02.23. 14:14:40

Egyiketsem, Srí:

Szerintem a nemmel is és az igennel is arra szavaztok, ami az országban jelenleg folyik. Az igennel a lényegtelen kérdések köré húzott hecckampányt legitimálhatjuk, ami pont olyan gumicsont mint a Magyarok Nyilai vagy Kóka Kamillája. A fontos kérdések meg elsikkadnak szép csendben - a kormány és az ellenzék együttes asszisztálása mellett.

krasnyi 2008.02.23. 14:15:58

Linkovic, ez mire jó?

menjünk mi is a te blogodra, és írjuk be, milyen uncsi, hogy szőke nő pucsít a képregénykritikád elején?

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 14:20:19

otvospeter,

igazad van, akkor nem tudom, mi lenne a jó. :(

Srí 2008.02.23. 14:24:56

Péter, a lelkem mélyén tudom, hogy igazad van, és az egész politikai elitet kellene száműzni valahova jó messzire. De valakiben hinni akarok, hogy ennek a kis országnak valamivel jobb legyen végre. Azt is tudom, hogy Demjánnak igaza van és nagytőkések, pénzpiaci mogulok kezében van az ország. De mégis változást szeretnék, mert jobban bízom a Fideszben, mint az eddigiekben. Terveznek néhány olyan dolgot, amivel azonosulni tudok és megvalósíthatónak ítélem.

Ilyen az adóreform, az adókat mindenképpen csökkenteni kell. Támogatni kell az oktatást, nem fizetőssé tenni. Nem akarok többiztosítós egészségügyet...és sorolhatnám. Aki mindent tökéletesen és érthetően megfogalmaz, az Hegedűs Zsuzsa, van péntekenként egy műsora a HírTV-ben, érdemes meghallgatni.

Csak a meglévő anyaggal lehet gazdálkodni, Péter. És most még mindig a Fidesz a jobb. Egyébként amikor a Fidesz a népszavazást felvetette, még nagyon is volt értelme. Azóta komoly erők munkálkodtak azon, hogy lejáratódjon.

Srí 2008.02.23. 14:28:41

Péter, és melyik pártot kellene választani a Fidesz helyett?( a képre utalok) mert egy olyan sincs, ami mögé fel lehetne sorakozni. Nagy kincs a Fidesz tömegbázisa. Annyi emberrel már el lehet érni valamit.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.23. 14:29:58

ötvöspéter, egyiketsem és mások, ismerős az, hogy "sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és MULASZTÁSSAL."
A nem cselekvés (nem szavazás) is cselekvés a következményeit tekintve (segítségnyújtás vagy bejelentési kötelezettség elmulasztása, stb.). Most a nem cselekvés egy gyenge igen Gyurcsi mellett. Csaxólok.

irrelevant 2008.02.23. 14:31:00

Srí:

Értem amit mondasz, van is benne igazság, de abba gondolj bele, hogy ha mindig a legkisebb rosszat választjuk, végleg beleragadunk ebbe a mocsárba, amiben vergődik az ország. Persze, igazad van abban, hogy a "meglévő anyag" sziklaszilárdan bebetonozta magát a hatalomba (5%-os küszöb, pártok állami támogatása, civil társadalom ellehetetlenítése, stb.), de ha az orrunkat befogva választásról választásra, népszavazásról népszavazásra legitimáljuk az elitet az egyik felére leadott szavazattal, akkor minden így marad.

aranyhaj.blogspot.com 2008.02.23. 14:31:05


Az rendben van, hogy a mostani hatalmi elitből elege van az embereknek - de mit vétett pl. Magyar Bálint?

A tandíjat (képzési hozzájárulást) valóban nem engedheti meg magának mindenki; lesznek, akik kimaradnak emiatt a felsőoktatásból. Viszont az is igaz, hogy már most több (munkanélküli) diplomás van nálunk, mint kellene.

aranyhaj.blogspot.com

abandi 2008.02.23. 14:32:10

Agresszív szentpiacgazdaságiak...Hulljanak el!!!
Kár, hogy a nevet lefoglalták és meg"szentség"telenítették!!!!
Elkelkáposztásíthatatlaníthatódnak...
Baszódjanak megfele!!!

regnak 2008.02.23. 14:34:37

Talán elég utalni arra, amikor mint minisztert nemsokkal egy szerződés aláírasa előtt/után A CISCo pénzén volt Mexikóban luxusüdülőhelyen vagy amikor az utolsó pillanatokban vett fel, mint köztisztviselő hitelt a házára.Aztán kritizálták a rendszert.

irrelevant 2008.02.23. 14:34:53

Srí: a képen nem az a mondatrész a lényeg. A magam részéről egyiket sem támogatom és érvénytelenül szavazok. Tudom, hogy semmit sem érek el vele, de így egyik párt sem tud a szavazatomból tőkét kovácsolni. De ha lenne 10% érvénytelen szavazat, az már jelentene valamit.

Kicsit elkalandoztunk Kóka elnök úrtól :)

mildi 2008.02.23. 14:36:19

gabrilo,
abban baromira nincs vita, hogy rohadt magasak az adók és a járulékok...viszont azt mondani, hogy akkor ne legyen tandíj, ezen nem segít, mert kell a felsőoktatásnak is pénz, legfeljebb emelnek még egy kicsit a járulékokon..na bumm, nem a fizum 49%-át vonják, hanem majd 55%-át...hát így.
az orvostól meg tleg nem sajnáloma 300-at...

mitrandir
azt kéne észrevenned, hogy ez a hülye népszavazás nem fog megoldani semmit, alapvető problémák, finanszírozási, pénzelosztási gondok attól még megmaradnak, ha nemet ikszelsz
azt a rohadt kis pénzt meg, ami így befolyik/na, normálisan is el lehetne költeni, csinosabb aszisztensnőre, új székekre a váróban, a kolesz kifestésére, teakonyha felújítására, akármire...
a kérdésedre válaszoljak? direktbe provokálsz, hogy aztán mondhasd, na mégegy hülye ballib gyurcsányista-bocs, kihagyom a játékot

irrelevant 2008.02.23. 14:36:30

aranyhaj

"de mit vétett pl. Magyar Bálint?"

úúúúúúúúú...

mildi 2008.02.23. 14:38:49

...nemet/igent ikszelsz :)

abandi 2008.02.23. 14:38:56

Lassú a gépem,
Én nem is értem...
Valamitől lelassúbodott...
(jól lelasúbodott...!!!)

mithrandir 2008.02.23. 14:39:34

Tudjátok, az a vicces, hogy gondolkodásra való buzdítással csak azt a réteget lehet elbizonytalanítani, aki egyáltalán hajlandó gondolkodni.

Itt is látom, hogy magukat konzervatívnak tartó emberek vacillálnak.

Akkor vegyük a másik két csoportot...
A vérszocik eleve nem képesek gondolkodni, azért vérszocik. Ez sajna a választópolgárok kb. 15-20 %-a.
Akiknek tele a tőkéje a politikával, ez a többség, az nem megy el.

Tehát az igennel szavazók= teljes népesség- vérszocik- fásultak- vacilláló, kényes ízlésű konzik.

Pedig mindannyian tudjuk, hogy Gyurcsányt meg kell állítani.

Én is gondolkozó lénynek tartom magam, és beismerem, hogy a dilemma valós. De azért lássuk be, a dolog arról szól, hogy az ízlés, vagy a kényszerűség a nagyobb úr...

irrelevant 2008.02.23. 14:43:19

mildi, ezt írod:

"viszont azt mondani, hogy akkor ne legyen tandíj, ezen nem segít, mert kell a felsőoktatásnak is pénz"

A felsőoktatás finanszírozásának egy jelentéktelen hányadát (pár százalékát) fogja fedezni a tandíj, feltéve, ha ennyi marad. Ez arra elég, hogy bizonyos diákokat megakadályozzon a felvételizésben (ti. nincs pénz tandíjra), azt a pár (tíz)milliárd forintot pedig, amit így az állam évente ki tud venni a felsőoktatás finanszírozásából és ráterhelheti a hallgatókra, a brutálisan magas államadósság kamatainak törlesztésére fordíthatja, amik lassan megfojtják az országot.

Ugyanez érvényes az egészségügyre is, bár ott nem elsősorban a vizitdíj és a kórházi napidíj lényeges, hanem a TB-privatizáció illetve az egészségügyi- és nyugdíjjárulékok közelmúltbeli átrendezése.

abandi 2008.02.23. 14:44:13

Elmenni és érvénytelenül szavazni...remélve a következményeket...Na, az az igazi entellektüeli birkaság!!! Szerintem:...

mithrandir 2008.02.23. 14:45:44

mildi

"a kérdésedre válaszoljak? direktbe provokálsz, hogy aztán mondhasd, na mégegy hülye ballib gyurcsányista-bocs, kihagyom a játékot"

Khm...
Előbb ezt találtad írni:
"hát nálatok is felülírják az érzelmek az észérveket"

Most akkor ki provokál kit?
Én csak azokat a fene nagy észérveket szerettem volna hallani...

"azt kéne észrevenned, hogy ez a hülye népszavazás nem fog megoldani semmit, alapvető problémák, finanszírozási, pénzelosztási gondok attól még megmaradnak, ha nemet ikszelsz"

Ezzel tökéletesen egyetértek... :-)))
De a viccet félretéve, igazad van. Nem az "igen" oldaná meg a problémát. Kár, hogy a népnek nem hagytak más lehetőséget, hogy kifejezze a nemtetszését...

Galamb 2008.02.23. 14:47:42

"három akkora ikszet kúrok az igenek mellé, hogy lelóg a papírról"

Akkor is, ha az úgy érvénytelen?

abandi 2008.02.23. 14:47:47

tovább lassúbbodott...

Srí 2008.02.23. 14:50:05

Péter, érvénytelenül szavazni annyit jelent, hogy a kormánypártokra szavazol. A "nem"ekre. És ugyanezt jelenti, ha valaki nem megy el. A távollétével is a kormánypártokra szavaz az, aki otthon marad, nem akarja a Fidesz győzelmét. Egyszerűen gyávaság. Aki a kormánypártokat akarja hatalmon tartani, menjen el és szavazzon "nem"mel. Az korrekt.

irrelevant 2008.02.23. 14:52:14

Srí

"Péter, érvénytelenül szavazni annyit jelent, hogy a kormánypártokra szavazol. A "nem"ekre."

Miért?

"És ugyanezt jelenti, ha valaki nem megy el."

Az azt jeleti, ebben egyetértünk. Lefogadom, hogy Gyurcsány 10-én majd elmeséli, hogy aki otthon maradt, az mind a kormánnyal van. Én nem teszek így.

mildi 2008.02.23. 14:54:28

otvospeter
frászt zárja ki a szegény diákot, ha normális diákhitel rendszer van mögötte.
az kellen normális, és akkor nem lenne itt hátrányban senki, de mki csak azzal jön, hogy ingyen, mert szegény diákok,... azt még senkitől nem hallottam, hogy oké, tandíj, de akkor legyen elég kolesz (mert az albérlet tleg drága), meg ne legyenek icprofok, és akkor kérünk egy kidolgozott tervet a kormánytól, hogy mire akarja költeni a tandíjat, és hogy képzeli, milyen módon fogják a diákok a hitelüket törleszteni..vagy akár a höok is kidolgozhatna vmi hasonlót

ami meg a tb-t illeti, ha nem lesz vizitdíj, ettől még a gondok megmaradnak, és az én dokim tleg értelmesen költi el azt a pénzt
hogy a többi nem, nem az én gondom

józan' 2008.02.23. 14:56:41

"mithrandir 2008.02.23. 14:39:34
Tudjátok, az a vicces, hogy gondolkodásra való buzdítással csak azt a réteget lehet elbizonytalanítani, aki egyáltalán hajlandó gondolkodni."

és mennyirenagyon így van.

Google 2008.02.23. 14:58:54

Aki az érvénytelenségre, érdektelenségre játszik, mondjon bármit: Gyurcsánynak szurkol. Kóka elnök úrnak is, nehogy kimaradjon a credoból!
A többi csak körítés, púder, rizsa, kinek ahogy tetszik!
A józan ész hiányzik, finesz, rafinéria, trükk az már van.

irrelevant 2008.02.23. 14:59:14

mildi

Ha jól tudom, az idén 24.000-rel kevesebb diák adta be a felvételit mint az eddigi évfolyamok átlaglétszáma. Nem kis szám, és többet jelent mint Hiller haver elméleti okoskodásai.

Egyébként te is tudod, hogy normális diákhitel-rendszer nincsen. Korábban én is azt mondtam, hogy miért ne legyen tandíj, legalább nem lesz olyan híg a felsőoktatásból kikerülők színvonala mint az utóbbi években. A diákhitel meg arra van, hogy a tandíjat kifizessék belőle. Aztán kicsit utánanéztem, hogy hogy is van ez a diákhitel. Kamatos uzsorakamatra adják, és azonnal el kell kezdened fizetni a tanulmányaid befejezése után, akár találtál munkát, akár nem. Sok embert fog nyomorba dönteni, aki óvatlanul igényelte.

A HÖK meg tolvajbanda mindenhol, tőlük nem érdemes semmit várni sajnos.

Srí 2008.02.23. 14:59:55

Péter, azért, mert kevés lesz az "igen". Nem hiszem, hogy magyaráznom kell, érted te. Mégis, kit fog érdekelni az érvénytelen szavazatoknál, hogy mi miatt lett érvénytelen? Az számít, hány igen van. Az vagy elég, vagy kevés. Az összes többi a kormánypártok malmára hajtja a vizet, legyen az érvénytelen, vaagy "nem", vagy "elsemmegyek".

Vagyis azt fejezted ki jelen helyzetben, hogy neked jó így, ahogy van, nem kell változás. Viszont ezért felesleges elmenned. Éppen elég, ha otthon maradsz, magadhoz veszel egy sört és mosolyogsz egy nagyot, hogy milyen jól betettél a pártoknak. Csakhogy nem így van. Csak a Fidesznek tettél be. Gyurcsány jogosan fogja azt mesélni, hogy aki nem ment el, a kormánnyal van. Hazugság persze, mint a többi hazugsága, és mégis igaz.

mildi 2008.02.23. 15:00:01

mithrandir,
amit idézőjelbe tettél, azt nem neked írtam, így érvként arra nézvést, hogy ki provokál kit, nem a legjobb :)
"Kár, hogy a népnek nem hagytak más lehetőséget, hogy kifejezze a nemtetszését..."
a rosszhír az, hogy én magam vagyok a megtestesült "nép", egy kétkezi hülye vasutas

irrelevant 2008.02.23. 15:00:55

Google

Érvénytelenség nemegyenlő érdektelenség, ne csúsztass. Ez az egymondatos igazságod is csak féligazság.

irrelevant 2008.02.23. 15:03:58

Srí: szerintem éppen azzal fejezed ki, hogy jó neked ez az egész helyzet, ahogy van, ha válaszolsz a kérdésekre. Lehet mondani, hogy milyen szar ez a politikai helyzet, milyen lejáratott és nem is túl lényeges kérdések már ezek, stb., hogyha - bármire hivatkozva - végül mégis legitimálod az egész hajcihőt az érvényes szavazatoddal...

mildi 2008.02.23. 15:04:52

otvospeter,
arról nem tehet senki, hogy nincsen normális diákhitel , se te se én, se a hallgatók, ez a kormány hibája...de ez nem jelenti azt, hogy akkor ne legyen tandíj, bár lövésem se, hogy kéne normális feltételrendszert kidolgozására rábírni a kormányt, a diákok ugyanis nem tudnak sztrájkolni...
a höok rablóbanda? ez új...

Google 2008.02.23. 15:07:04

Jó, megértettem. Egyéb parancs?

irrelevant 2008.02.23. 15:07:40

mildi

Ha a tandíj önmagában még nem is a megtestesült gonoszság (amivel egyetértek), de a rendszer, amibe beleerőszakolják, alkalmatlan az integrálására, akkor az eredmény borítékolhatóan negatív lesz. Biztos, hogy így is kell az a tandíj?

abandi 2008.02.23. 15:11:27

A betegség megelőzésének, korai felismerésének hatékonyságát is fizesse a birka én!!!
Rendben!!!
Az oktatásban menjünk vissza az egy iskolában egy osztály alsótól-felsőig típusú móriczi vidékvisszafejlesztésig!!! Hatákonyság-termelékenység-fókuszálás-dinamizmus!!!
Aki meg többet akar fizessen!!! Hetediziglen!!!
Osztán mennyen világgá!!!
A beszedd adóknak jobb helye van a világgazdaságban...és akkor még nem is loptak szeretett "elitjeink"...

mildi 2008.02.23. 15:15:59

otvospeter,
éppen ezt fájlaltam, hogy a rendszer jobbításáról sehol nem olvastam, mindenhol csak azt hogy IGEN..:( például a fidesz is foglalkozhatott volna inkább ezzel, ha úgyis olyan kormánykészek, egy népszavazós gumicsont helyett
speckósan annak örülnék a legjobban, ha olyan veszett jól állna az ország, hogy a gdp pofátlanul nagy részét tudnánk a köz okítására fordítani, és így az első dp díjmentes lehetne mindenkinek...
egyébként igen, kell a tandíj, csak nem ilyen kapkodva bevezetve, hanem a feltételek megteremtésével, de ugye szorít az idő, közel 2010, ha most bevezetik, hátha addig leülepszik

abandi 2008.02.23. 15:26:06

A diákhitelt, pedig mint olyan tényezőt beiktatni a rendszerbe mint "kötelező lehetőséget" és azzal számolni...Eladó(sítani) az egész világ(ot)!!!
Ajrópa minimálbéréből fizetjük a maximális adóinkat...még,még,még, ennyi nem elég!!!
Okoskodjatok tovább!!!

dowNLoad 2008.02.23. 15:27:20

Az rendben van, hogy a mostani hatalmi elitből elege van az embereknek - de mit vétett pl. Magyar Bálint?

CSAK ÓVATOSAN KÉRDEZEM, MERT az NBH-t nem akarom felbaszni:
MIAKURV@****f*sz*-ról beszének itt egyesek???? LÉTEZIK AZ, hogy NÁLUK ceznúrázzák a NET-et, mint Kínában? Vagy tényleg elhiszi, hogy a SULINET az egy jó dolog volt. Magyarbálint mint keresztapa állt a háttérben, NAGGYÁ tette az ELENDERT, meg kókát, kivett az ÁLLAM zsebéből a SEX programmal milliárdokat, azzal a 60ezres adóvisszatérítéses ajándékkal! A számtech nagykeresek áldják a nevét, azóta is! Dr. Alzheimer most fogott kezet Dr. Parkinsonnal a fejekben, ha ezeket MÁRA sikerült elfelejteni.

A gyengébbek, és az Alzheimeresek kedvéért:
mailman.kfki.hu/pipermail/tanforum/1997-September/001468.html

Google 2008.02.23. 15:31:51

Most zajlik egy olyan kísérletük a szoclibeknek, hogy mindent, amit róluk mondanak a népek, elkezdik ők is mondogatni, amolyan modern add tovább, mert szamár leszel módra.
Ha azt mondják a jobbérzésűek, hogy ebből elég volt, ők is elkezdik kiabálni, elég volt, elég volt.
Abból, amit ők csinálnak, abból van elegük? Nekik?
Magyarország többet, Önök jobbat érdemelnek, mondják ők hat év kormányzás után?
Nem a saját bénaságukat kiáltják ezzel a világba? Lehet, szerencséjük van, vak a világ.
Józan észre hivatkoznak, ebben a helyzetben? Tisztasági csomag, 48 lépés, 100 lépés, részvényeső, folyt.köv.?
A legújabb, hogy a válaszoddal azt fejezed ki, jó neked a helyzet. Ez már tényleg komoly orvosi eset, vagy egy nagyon, nagyon nyomósnak képzelt trükk.
Amikor a rossz utak miatt az autósok tülköltek a gödröknél, Demszky is ezt tette.
Ő is szerette volna, ha valakik az éj leple alatt, szívességből, emberbaráti szeretetből megjavítják az utakat. Nem tették.
Sokan azt is el tudják képzelni, hogy rendes, mindegyikünknek tetsző, komilfó lények érkeznek valahonnan és egy nagyon helyes pártot alapítanak és mindenki rájuk szavaz, mert minek annyi párt, ha egy is megteszi?
Pluralizmus, mi az?

amfiteatrum 2008.02.23. 15:36:18

Hát igen, Kókát a Magyar Bálint "csinálta meg", amikor a Matáv előtt valamilyen "furcsa" ok miatt az Elendert választotta, ahol a frissen végzett doktor Kóka bontogatta lierális szárnyait: Tudjuk, merjük, tesszük, emlékeztek-e a régi jelszóra. Hát Kóka merte is tudta is és csinálta is a pénzt...

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 15:37:47

otvospeter,

értem már, csak elsőre nem asszociáltam saját nickem lényegét az országgyűlési választási lapon a népszavazásra.

Természetesen, a szándékosan elrontott szavazólap is üzenet, nem is akármilyen - így lehetne leginkább megmondani, hogy elegünk van ebből az egész színjátékból.

irrelevant 2008.02.23. 15:40:13

egyiketsem

Örülök, hogy végre valaki érti amit mondtam.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.23. 15:42:43

Na tessék, most már jön az, hogy aki érvénytelenül szavaz, az is a kormánypártoknak drukkol. És hova álljanak a belgák, akiknek tele van a tökük a kormánypártokkal, a hülye ellenzékkel, és a gyp-s népszavazásokkal? Ne felejtsétek el, eredetileg szó volt orvosságról is a patikában vagy benzinkúton... ilyen sarkalatos kérdések...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 15:43:57

Tök igaza van Kókának, csak az a sajnálatos, hogy nem a valódi érvet mondja.

Ott az a csomó felesleges diploma.
Ne legyen ennyi sok diploma és azzal pénzt spórolunk meg. Olyan, mintha az égve hagyott villanyt kapcsolnánk le.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/02/egyszer-mint-egy-pofon.html

Egyébként pedig ajánlom ezt a grafikont az érdeklődő olvasónak:
bp0.blogger.com/_v7RnlWJwp5Q/Rm5rywiJfhI/AAAAAAAAACU/gs_X5lpVwW8/s1600-h/felsofoku.JPG

Oblomov 2008.02.23. 15:50:30

tölgy 2008.02.23. 14:29:58
"ötvöspéter ... Most a nem cselekvés egy gyenge igen Gyurcsi mellett. Csaxólok."

Az érvénytelen szavazat mint legkisebb rossz aktuálisan gyenge NEM. Kóka ezt kéri, és előre is köszöni.

mildi 2008.02.23. 15:59:33

egyiketsem,
sajna nincsenek belgák, csak flamandok és vallonok :(

körökör 2008.02.23. 16:01:54

a kóka mennyit dolgozott orvosként az orvos diplomájával?

dowNLoad 2008.02.23. 16:02:34

TÉNYLEG TÚL SOK A DIPLOMÁS, ránkver Mexikó, Lengyelország,Görögország? Az oroszoknál, Kanadában, Japánban vajon mit mondana kókadtjani??? (ezt : utolsó kívánságképpen egy szivart kérek a sortűz előtt)

states 2008.02.23. 16:07:59

Az ilyen blogok tulajdonképpen azért figyelemreméltók, mert nincs annál szórakoztatóbb, mint ennek a dilettáns tolvajbandának, melyet egyesek tévedésből kormánynak tekintenek, híveinek, tehát a balliberális hívőknek érvek nélküli karakterhalmazait olvasni...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.02.23. 16:18:12

Aki elmegy 9-én egyet sétálni, bemegy a kijelölt intézménybe,
és ott szavaz is, de értelmetlenül, a fülke homályában valamit
irkafirkál a papírra mint hős anarchista az szerintem a legalja.

Tehát elmegy, mert érdekli, foglalkoztatja a dolog. Elmegy, hogy
tegyen valamit. De döntésképtelen. Miért? Mert valószínüleg ostoba.

Vagy másért. Otvospeter legutóbb kifejtetted, hogy milyen jó lenne
egy igazi baloldali, meg egy igazi liberális párt, mert akkor lenne
kire szavaznod. Gratulálok.

Chicano 2008.02.23. 16:22:11

"Aki elmegy 9-én egyet sétálni, bemegy a kijelölt intézménybe,
és ott szavaz is, de értelmetlenül, a fülke homályában valamit
irkafirkál a papírra mint hős anarchista az szerintem a legalja"

Bizony. Ha nem teccik egyik párt sem miért nem csináltok egyet? Ne gyertek avval hogy milliárdokba kerül, ebben a mostani politikai helyzetben ez nem igaz. A nihileteket szeretnétek itt eladni evvel az enervált anarchista dumával, teljesen egyetértek gloire-rl.

dekoninckx (törölt) 2008.02.23. 16:24:07

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=200859

AZÉRT EZ NEM SEMMI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Figyeljétek a 2:00-nál elhangzó kérdést!

2008-02-23 16:12
Büntetőfeljelentés: szabolcsi cigányokat pénzelnek Veresék? (+videó)

A népszavazás befolyásolásának gyanúját vetik fel azok a telefonbeszélgetések, amelyeket a Hír Televízió stábja rögzített pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

dekoninckx (törölt) 2008.02.23. 16:24:57

Persze csak ha a TV becsületes, és nem csak egy olcsó színdarabról van szó.

mithrandir 2008.02.23. 16:31:55

mildi · dilike.blogter.hu 2008.02.23. 15:00:01
mithrandir,
amit idézőjelbe tettél, azt nem neked írtam, így érvként arra nézvést, hogy ki provokál kit, nem a legjobb :)

De én magamra vettem, bocsi... ;-)

"Kár, hogy a népnek nem hagytak más lehetőséget, hogy kifejezze a nemtetszését..."
a rosszhír az, hogy én magam vagyok a megtestesült "nép", egy kétkezi hülye vasutas

Akkor te a tetszésedet fogod kifejezni. Nincs ezzel semmi baj.
De azért már hadd ne legyél te a "nép"...
Persze, a nép szóval sokan visszaéltek már.
Nevezzük akkor "választópolgárok"-nak.
Vagy az is te vagy? :-)

rockjano 2008.02.23. 16:44:06

Én meg akkora ikszeket húzok a NEM-ek mellé hogy kilóg a szavazófülke függönye alól. Demagóg banda. el kell menni nemmel szavazni.

Én ezt a kalíciót támogatom 210 utánn is pedig fiatal vagyok értelmiségi és liberális.

jano

borovi 2008.02.23. 16:45:09

Ennyi marhaságot már rég nem olvastam egy helyen...

Gabe2 2008.02.23. 16:49:10

"Én ezt a kalíciót támogatom 210 utánn is pedig fiatal vagyok értelmiségi és liberális."

Minden szavad aranyat ér...

ÁrPi 2008.02.23. 16:52:46

otvospeter írta: 2008.02.23. 14:14:40
(Egyiketsem-hez, Srí-hez)

" Szerintem a nemmel is és az igennel is arra szavaztok, ami az országban jelenleg folyik. Az igennel a lényegtelen kérdések köré húzott hecckampányt legitimálhatjuk, ami pont olyan gumicsont mint a Magyarok Nyilai vagy Kóka Kamillája. A fontos kérdések meg elsikkadnak szép csendben - a kormány és az ellenzék együttes asszisztálása mellett."

Why?
A lényegtelen kérdések köré húzott hecckampányt legitimáljuk ??!?

A kóka Kamillája vagy az nbh nyilasai alighanem gumicsontok, heccek sötöbö...

De miként fogalmazhat egzaktabb népszavazási kérdéseket 2006 október 23-án egy népszavazás szónok-kezdeményezője???

"A népszavazás az erőszakmentes népi mozgalmak legfejlettebbike" -mondja 2008-as érvelésében is
(évértékelőjében).

otvospeter!
""Az igennel a lényegtelen kérdések köré húzott hecckampányt legitimálhatjuk""

Mond már nekem ezt kissé kifejtőbben lécci!!

Úgy a "népszavazásosdi"-val van neked a bajod?

De még oké - legyen azzal, de konkrétan márciuskilencedikén is??

(Lehet-e válaszod az a plakát amit belinkeltél)

DE mikor született volna tetszetösebb népszavazási kérdés mitöbb egy esetleg elutasító/megerősitő népszavazásikérdés??

LarryUnderwood 2008.02.23. 17:03:59

Kedves ergé!

A Kóka féle faszságokra egy lózung-gyűjteményt adtál válaszul. Hm. Nem a hülyékre kell hasonlítani.

"arról nem tehet senki, hogy nincsen normális diákhitel , se te se én, se a hallgatók, ez a kormány hibája..."

Melyik kormányé? Szerintem egyiké sem. Ezt lehetett kihozni. Persze télleg nem tökéletes a rendszer.
Én most kezdem visszafizetni. Havi 3950.- az átutalandó havi lé, ami elég karcsú, de az ügyintéző néni azt tanácsolta, hogy előtörlesszek, mert így ( a 3950.- fizetgetésével) növekszik a tartozásom. Kb 9 ezres havinál lennék nullán. Egyébként kb 1 milka a tartozásom.
Nos. Ha annakidején úgy vezetik be, hogy a törlesztőrészletet úgy kalkulálják, mint rendesen szokták, akkor biztos kevesebben veszik igénybe, mert magas a törlesztő. Így viszont (az elején a minimálbérhez kötve, később a bejelentett fizuhoz kötve), ha valaki nem figyel, fizethet akár a nyugdíjig.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.02.23. 17:04:06

Semmi gáz. Ha KókaRudi bebukik a politikában, még szinkronhangnak elmehet a Hupikékbe Hókuszpóknak. Haumann úgyis lassan kiöregszik.
(annak talán jó lesz.)

irrelevant 2008.02.23. 17:07:02

Gloire, Chicano, látom, erősen a fejetekre gyógyult a pártszínű szemüveg. Az érvénytelen szavazat is döntés, csak épp nem veszem be tövig egyik párt baromságait sem egy vizitdíj-szintű kérdés kampányából...

"Otvospeter legutóbb kifejtetted, hogy milyen jó lenne egy igazi baloldali, meg egy igazi liberális párt, mert akkor lenne kire szavaznod. Gratulálok."

És ezzel tulajdonképpen mi is a bajod?

"Ha nem teccik egyik párt sem miért nem csináltok egyet? Ne gyertek avval hogy milliárdokba kerül, ebben a mostani politikai helyzetben ez nem igaz."

Hm, látom, nagyon értesz az ilyesmihez. A realitásérzékedet hol hagytad?

Bocs a hangnemért, de úgy látom, a párthívek agyáig csak így lehet eljutni.

irrelevant 2008.02.23. 17:10:37

ÁrPi: ha érthetően, összefüggően leírod a problémádat, megpróbálok válaszolni. Bár már mindent leírtam, csak ismételni tudom magam. Aki képes egy gondolatnyi időre visszahúzni a nyelvét a kedvenc pártpolitikusainak seggéből, az meg fogja érteni amit mondok, még ha nem is ért egyet vele.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.23. 17:21:01


otvospeterrel ertek egyet, azzal egyutt, hogy en egy tisztesseges jobboldali partra is szavaznek, sot lehet, hogy egy nap fogok is egy ilyen partra szavazni, csak egy kicsit masik orszagban. Koka Janos ervei semmivel sem jobbak mint Orbanei, talan meg egy kicsit benabbak is. Ritka buta egy ficko, es o a Kis Janos utodja. Komolyan mondom az eszdeesz is megmarhult.

ÁrPi 2008.02.23. 17:21:47

Galamb 2008.02.23. 14:47:42
""három akkora ikszet kúrok az igenek mellé, hogy lelóg a papírról""

"Akkor is, ha az úgy érvénytelen?"


Jogos () a kereszt kérdés ! :--))

mildi 2008.02.23. 17:24:54

mithrandir 2008.02.23. 16:31:55
:DDD azért írtam, hogy én vok a nép, mert nagyjaink (színtől függetlenül) állandó jelleggel a bérből fizetésből élő középréteget emlegetik, aki gyereket nevel, nem nyugdíjas, nem egyetemista (azok mindig külön csoportok, ha nagyjaink beszélnek) tökmindegy miről legyen szó, polgár meg plebejus meg anyámtyúkja, ...én a nép, meg azon kapom magam, hogy felváltva küldöm őket a fenébe, és nekik lövésük se róla a jelek szerint
a választópolgár az már egy tágabb valami..abba unokahúgom is beletartozik, pedig perpill a legnagyobb gondja, hogy milyen színű legyen a haja, de ő még nem nép, azok a szülei, a nagyszülei meg már nem a nép :))

Chicano 2008.02.23. 17:28:38

"A realitásérzékedet hol hagytad?"

Meglehetősen relatív hogy kinek mi a reális. Számomra az hogy jóval nehezebben élek mint mondjuk 2 éve és ha ez a kormány marad akkor ez valszeg csak rosszabb lesz. Lehet fínyáskodni, de a realitás hogy 2 párt közül lehet választani. Tény hogy ez alatt a kormány alatt ment szarrá minden. Tény hogy 98-02 között nem így mentek a dolgok. Tény sajnos az is hogy a fidesz sem lesz tökéletes megoldás, szerintem mindössze a jobbik választás. Ha úgy tetszik a kissebbik rossz. És nem, nem vagyok sem párttag, sem "hív". Csak elegem van abból hogy a szemem láttára esik szét szinte minden ami nekem fontos. És igen, ha azt mondod hogy elmész érvénytelen szavazatot leadni az akkora faxság mint ide Bugac. Evvel pontosan ugyan úgy leteszed a garast az egyik oldal mellé mintha nemmel szavaznál vagy nem mennél el. És tudod nagyon jól hogy hová teszed le. Úgyhogy nem illenék hogy engem párthívezél ily nagy vehemenciával, mert itt semleges nem maradhatsz legfeljebb magadat etetheted avval hogy az leszel. És számomra az ilyen hippokratáktól még az is szimpatikusabb aki vállalja a következményeket és behúzza a három nemet.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 17:29:53

mildi:

aszt pofázom, hogy vagy az egyik vagy a másik:)) A kettő együtt viszont nem, mert ez a lopásnak egy olyan magas foka, ami párját ritkítja.
Tehát: legyen több biztosító, vizitdíj, tandíj, anyámkínnya, amit akarnak, legyen. És maradjanak a pénzek az intézményeknél. De akkor állambá' a koszos mancsát tüstént vegye ki a zsebembül és hagyjon engem gazdálkodni meg öngondoskodni. De az, hogy eccerre fizessem ki a jövedelmemnek több mint a felét, majdan még a "piacra" is dobjak, na asztat nem, mert ez pofátlanság határok nélkül (ha mán bayerzsoltos napot tartunk...)

(bridge: egy kanadai kollégával beszéltem a minap, amikor elmondtam neki mennyi nálunk az állami elvonás - és emellé még öngondoskodásról is papolnak - akkorára kerekedett a szeme, hogy öröm volt nézni. Mondta, hogy náluk is sok szolgáltatás állami. állami elvonás 7-14%, csókolom. itt tartunk.)

Gestas 2008.02.23. 17:31:38

Tényleg,milyen szépen,csönben ejtették a patikán kívüli gyógyszerárúsítás elleni,népszavazási kérdést a fidesznyikek!Lehet,hogy szólt valaki a vezérnek,hogy hé Viki,igaz,hogy ez a kérdés is ugyanolyan nettó faszság mint a többi de itt lehet,hogy nem lesznek meg az igenek,mert azé nem valószínű,hogy a zemberek ennyire hülyék.És a mester rábólintott.

irrelevant 2008.02.23. 17:36:07

Chicano

Két egymás utáni hozzászólás elég ahhoz, hogy lealázd magad:

"Ha nem teccik egyik párt sem miért nem csináltok egyet? Ne gyertek avval hogy milliárdokba kerül, ebben a mostani politikai helyzetben ez nem igaz."

Ezt vesd össze ezzel:

"Lehet fínyáskodni, de a realitás hogy 2 párt közül lehet választani."

Érzed az ellentmondást?

"Evvel pontosan ugyan úgy leteszed a garast az egyik oldal mellé mintha nemmel szavaznál vagy nem mennél el."

Miért is? Ezt még senki nem tudta elmondani a jelenlévő tisztelt párthívek közül.

U.i: nem a szimpátiád elnyeréséért voksolok, hanem azért, mert így látom jónak. Úgyhogy megspórolhatod a minősítgetést, próbálj meg inkább érvelni.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 17:38:34

Felmerült itt az érvénytelenül szavazás ötlete. Én korábban csináltam ilyet, és amondó vagyok: ha valaki érvénytelenül akar szavazni, inkább maradjon otthon, vagy ha jó időre lehet számítani, szervezzen családi kirándulást, mert annak több értelme van mint elmenni oszt valamit firkálni a lapra.
De egy jó ebéd, vagy hasonló is megteszi.

dowNLoad 2008.02.23. 17:39:20

KANADA vezetői akarnak látni egy KANADÁT 10-20-50 év múlva is! És a Kanadai elit (egy jól működő, gazdag) Kanadában képzeli el a jövőjét.(nemcsak ő akar gazdag lenni személy szerint) Ez nagy különbség.

irrelevant 2008.02.23. 17:40:08

Gabrilo: ja, hogy másnap Gyurcsány elcsicseregje, hogy én őrá szavaztam azzal, hogy otthon maradtam. Kösz, de ezt nem szeretném :)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 17:41:22

Tandíj: egyértelmű igen (az öngondoskodó, befektetési teória látszólag igaz, valójában társadalmi szakadékot generál. Majdani gyermekeim biztosan jobban járnának az általános tandíjjal, valószínűleg ki tudom majd fizetni, és kevesebb a versenytársuk lesz a munkaerőpiacon, de az országnak a szegény sorsú tehetségek >nem zsenik< pazarlása).

Vizitdíj, napidíj: vannak érvek mellette és ellene is. Csökkenti a felesleges vizsgálatok számát, és a hálapénzt is valamelyest, DE a hálapénz csökkenése kompenzáció nélkül veszélyes utat mutat az orvosoknak; az országból kifelé.

Súlyos kérdés: a szavazás elbuktatja e az új EÜ rendszert is? Ha igen, érdemes a vizit és napidíj ellen szavazni, azok előnyeivel együtt is, mert ez a rendszer előkészítetlen és óriási kockázatokat rejt magában, amit értelmetlen bevállalni, akkor is, ha valaki támogatja az EÜ magánosítását.

Ha az EÜ rendszer mindenképpen marad, lehet mérlegelni, a döntés következményei csekély jelentőséggel bírnak.

mildi 2008.02.23. 17:44:20

Gabrilo · reakcio.blog.hu 2008.02.23. 17:29:53
ehhez kissebb állam se ártana, mert ez a mamut sokba fáj
én viszont vagyok olyan naív, hogy aszigyem, előbb-utóbb csak kevesebb lesz az a qrva adó is! és egye fene, ha ennek az az ára, hogy most fizetni kell, fizetek, tkp kölcsönadom :D a lengyelek is most készülnek bevezetni az egykulcsost...

Chicano 2008.02.23. 17:53:39

Azért írom hogy 2 párt közül lehet választani mert nektek kurva független goldolkodóknak hiányzik a vér a pucájukból hogy csináljanak egyet amire szavazhatna az ember. Csináljátok meg, lesz 3. Ha jó lesz szavazunk arra. Most 2 van. Magyarázzam még?

"Miért is? Ezt még senki nem tudta elmondani a jelenlévő tisztelt párthívek közül."

Az kéred ne minősitselek, te viszont ezt teszed. Hmmm...
Nos, megpróbálom. Ha nem lesz megfelelően nagy arányú az igenek száma az nyilvánvalóan a kormánynak fog kedvezni amit ezerrel fognak kihasználni. Akár hosszabb távra stabilizálhatja a helyzetüket. Ezért az érvénytelen szavazat az szavazat a kormány mellett. Vagyunk ebben az országban néhányan akik úgy gondoljuk hogy ha ez a szavazás nem is fogja bedönteni a kormányt, de instabillá teheti annyira a helyzetüket hogy idő előtt menniük keljen. Márpedig szerintem a fidesz lenne a kisebbik rossz. Szerinted? Mert ha nem, akkor akár nyomhatnád a 3 nemet is. Ha pedig egyetértesz a fenti kijelentésemmel akkor a kérdésektől elvonatkoztatva, mindössze stratégiai szemszögből nézve a dolgot az igeneket kellene behúzni. Számomra fontos hogy EZEK minnél előbb elhúzzanak. EZEKTŐL bármi jobb.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.23. 17:54:30


Gabrilo,

" Mondta, hogy náluk is sok szolgáltatás állami. állami elvonás 7-14%, csókolom. itt tartunk.) "

Ez nagyjabol a helyi jovedelemadora igaz. Marmint az nagyjabol ennyi (Ontarioban 6 es 11 kozott van, Nova Scotiaban 9 es 18 kozott).

De Kanadaban szovetsegi jovedelem adot is kell fizetni.
A legalacsonyabb adokulcs 15 szazalek, a legmagasabb 29
szazalek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.02.23. 17:55:29

"...hogy én őrá szavaztam azzal, hogy otthon maradtam."

Ha lesz érdemi mennyiségű érvénytelen szavazat, azt
fogja csicseregni:

lám az emberek bojkottálják a hülyeséget,
vagy meg sem értik az értelmezhetetlen
nemzetromboló kérdéseket...

Így fejezték ki nem tetszésüket,
felháborodásukat...

Tényleg nem érted?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 17:56:34

mildi · dilike.blogter.hu 2008.02.23. 17:44:20:
"és egye fene, ha ennek az az ára, hogy most fizetni kell, fizetek, tkp kölcsönadom :D"

Végre egy tiszta hang, aki kiáll a reformok ügye mellett. Ugye, milyen jó adót fizetni?
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/02/ksrtetkastly.html

irrelevant 2008.02.23. 17:58:48

"Márpedig szerintem a fidesz lenne a kisebbik rossz."

Épp erről a "kisebbik rossz"-dologról beszéltem néhány órával ezelőtt... Látom, még mindig nem sikerült megérteni, amit mondtam, talán olvasd újra a fenti kommentjeimet, mert újra nem fogom leírni a kedvedért. Egyébként az indokaid nem érdekelnek, úgy gazdálkodsz a szavazatoddal, ahogy akarsz. Meg én is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.02.23. 17:59:24

Rosszabb (!) mint nemmel szavazni, mert pontosan
illeszkedik a kormány lejárató kampányába. Mintha
ők találták volna ki.

Értelmetlen szavazat!
Értelmetlen pénzkidobás!

irrelevant 2008.02.23. 18:00:28

gloire: szerinted érdemi mennyiségű érvénytelen szavazat lesz?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 18:01:11

jo tunder:

Kivéve amikor a konzervatívok kerülnek kormányra és lefaragják erősen az állami elvonást:))))
Csakhogy ez még nem változtat azon, hogy nálunk az elvonás mértéke arányaiban közel a duplája. Társadalmi igasságosság, egyebek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 18:01:50

mildi,


engedd meg, hogy akárcsak a konzervatívok, én meg pesszimista legyek: most miért kéne hinnem ezeknek?:((((

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.23. 18:03:58


kedves szejler,

A magyar felsooktatasi rendszer eleve a magasabb statuszuaknak kedvez. A jo kozepiskolaban vegzett, tipikusan magasabb statuszu csaladbol szarmazo gyerek eselye sokkal nagyobb arra, hogy allamilag finanszirozott helyre keruljon mint az alacsonyabb statuszu csaladbol szarmazo gyereke. Az alacsonyabb szocio-okonomiai statuszu gyerekek szamara a korai szelekcio mindenkeppen hatranyt jelent.
Amugy ha letrehoznanak mondjuk ot-hat elitegyetemet (abszolute no tandij, gyakorlatilag mindenki allami finanszirozasu, magas kovetelmenyek es szinvonal,), lenne harminc-negyven jol karbantartott jol vezetett tisztesseges intezmeny,
ahol vannak tandijmentesek es vannak onkoltsegesek, a tobbi foiskolat pedig nem finansziroznak, akkor nem lenne szukseg FER-re.

Chicano 2008.02.23. 18:04:58

"Egyébként az indokaid nem érdekelnek, úgy gazdálkodsz a szavazatoddal, ahogy akarsz. Meg én is."

Persze, de ha már megosztod velünk hogy hogyan szavazol akkor gondoltam megírom a véleményem róla. De látom nagyon nem tetszik. Szerintem te is érzed hogy sántít a logikád. De te tudod...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.02.23. 18:07:41

Hát ha jól nyomod a kampányodat,
hízlalhatod egy kicsit a számukat.)

irrelevant 2008.02.23. 18:08:03

Nem a véleményed nem tetszik, hiszen minősítő jelzőkön kívül nem nagyon mutattál fel semmit. Én fentebb vitatkoztam Srí-vel is, Egyiketsemmel is, Mildivel is, mindegyikük civilizáltan szólt hozzám, úgy is válaszoltam. El is olvashatod, hogyha tudni akarod az indokaimat, mert még egyszer nem írom le, mint már mondtam. Bocsáss meg, hogy a minősítgetéseid nem érdekelnek. Mit foglalkozzak veled még többet?

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.23. 18:08:45


Gabrilo,

" Kivéve amikor a konzervatívok kerülnek kormányra és lefaragják erősen az állami elvonást:))))"

Jelenleg a Conservative Party van hatalmon Kanadaban es a konzervativ partelnok a miniszterelnok.

Magyarorszagon az allami jovedelmek (mindenfele adok es jarulekok) aranya a GDP-hez kepest valamivel alacsonyabb mint 50 szazalek, Franciaorszagban valamivel talan magasabb, a franciaknal van vizitdij, es komoly tandijat szeretne a Sarkozy.

ÁrPi 2008.02.23. 18:08:47

Otvospeter,

Igaz ugyan hogy
otthonmaradni (kirándulni menni a tavaszi hétvégén) is lehet,

és elmenni érvénytelenül szavazni is lehet.


De eme két cselekvés közül az érvénytelen szavazás sem felboncolható sajnos.Mondom sajnos.
(Elismerem természetesen persze az otthonmaradást választók sem egy homogén gyurcsány-barát tömb:-)))

Egy fiktiv, a jelen pártpolitikán kivüli DE MÉGISCSAK összehangolt, köz-politikiai jelzést hordozó, "otvospeter"-i civil szervezkedés DIREKT érvénytelen szavazatai -- kellenének, de hadd hitetlenkedjek: ELVÉSZNÉNEK: .

a "buta" vagy "tévesztéses" -féle érvénytelen szavazatok halmazában.

Na ennyit gondolok a "szavazzunk érvénytelenül"
plakátrajzról.


De azért ez a direkt érvénytelen-es dolog igen-igen entellektuell, ahogy az az elbandi befirkantotta ide.


Csináljuk meg! :--)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.23. 18:09:28

Jo Tunder · eg.nolblog.hu/ 2008.02.23. 18:03:58
Az első beírásod szinte, amivel egyetértek, csak nem nagyon látom a hozzá szükséges intellektuális tisztességet az egyetemeken. Hú, mennyien mennének a levesbe.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 18:11:26

Jelenleg a Conservative Party van hatalmon Kanadaban es a konzervativ partelnok a miniszterelnok.

Tisztában vagyok vele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 18:11:28

Jo Tunder · eg.nolblog.hu/ 2008.02.23. 18:03:58:
"A magyar felsooktatasi rendszer eleve a magasabb statuszuaknak kedvez. A jo kozepiskolaban vegzett, tipikusan magasabb statuszu csaladbol szarmazo gyerek eselye sokkal nagyobb arra, hogy allamilag finanszirozott helyre keruljon mint az alacsonyabb statuszu csaladbol szarmazo gyereke."

Ez így van az egész világon. Az USA felsőoktatási rendszere sokkal inkább kedvez az ilyen folyamatnak. A "probléma" gyökere az, amivel a baloldali mozgalmak időtlen idők óta küzdenek: miszerint, hogy a családi "örökség", a környezet olyan előnyt vagy hátrányt ad a gyereknek, amit állami közbeavatkozással nem lehet megszüntetni. Pont ezért jöttek a kommunaötletekkel a XX. század elején.

"Az alacsonyabb szocio-okonomiai statuszu gyerekek szamara a korai szelekcio mindenkeppen hatranyt jelent."

Nyilván ezért jobb a hagyományos magyar 8+4 rendszernál a 6+6, amit az SZDSZ nyom.

"Amugy ha letrehoznanak mondjuk ot-hat elitegyetemet (abszolute no tandij, gyakorlatilag mindenki allami finanszirozasu, magas kovetelmenyek es szinvonal,), lenne harminc-negyven jol karbantartott jol vezetett tisztesseges intezmeny,
ahol vannak tandijmentesek es vannak onkoltsegesek, a tobbi foiskolat pedig nem finansziroznak, akkor nem lenne szukseg FER-re."

Ez pontosan így van Magyarországon, mínusz színvonal. A hallgatók fele költségtérítéses ugyanis. Ők elvileg a teljes költséget fizetik.

A színvonal nincs meg, mert az nem pénzkérdés. Már megállapítottuk, hogy az anyagi nehézségekkel nem küszködő CEU ugyanolyan lent van azokon a listákon, mint az állami egyetemek.

"ami jó, az drága is, ami drága, az meg jó."
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/02/ksrtetkastly.html

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 18:12:36

ps. nem a GDP-ről beszéltem. Csak megnézem a jövedelemkimutatásokat bruttó-nettó, egyebek. Az meg húzós.

Chicano 2008.02.23. 18:13:23

"Mit foglalkozzak veled még többet?"

Ne röhögtess már petya, nekem jössz mint tót az annyának utána meg itt húzogatod a szád hogy minősírtgetlek? Arra szavazol akire akarsz, de ha itt nyilvanosan vitát nyitsz a szavazatodról ne nyafogj már hogy nem mindenkinek teccik.

mildi 2008.02.23. 18:19:42

Gabrilo · reakcio.blog.hu 2008.02.23. 18:01:50
miért ezeknek? nagyon olybá tűnik, hogy 2010-től amazok lesznek, vagyis ezek beszednek egy csomó pénzt, és amazok, ha van egy kis sütnivalójuk, nem visszaállamosítanak, hanem adót csökkentenek, és mki áldani fogja őket

irrelevant 2008.02.23. 18:19:43

ÁrPi:

"Egy fiktiv, a jelen pártpolitikán kivüli DE MÉGISCSAK összehangolt, köz-politikiai jelzést hordozó, "otvospeter"-i civil szervezkedés DIREKT érvénytelen szavazatai -- kellenének"

Ezzel egyetértek. Mondtam is fentebb, hogy tisztában vagyok azzal, hogy semmit nem fogok vele elérni, csupán azt, hogy egyik pártot sem támogatom a szavazatommal. A hecckampány hatásosságának a jele, hogy gloire-t és Chicanót ez ennyire érzékenyen érinti :)

Chicano:

A poszt írója kezdett nyilvános vitát a szavazatáról, azóta nagyjából mindenkiről kiderült, hogy hová szavaz. Furcsa, hogy te sem a nemek ellen érvelsz, hanem engem cseszegetsz, az elejétől fogva minősítgető hangnemben, már akkor is, amikor még hozzád se szóltam ("nihil", "enervált anarchista duma"). Mondjuk érvelésben nem vagy ász.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.23. 18:20:26


Gabrilo,

Magyarorszagon az allam beveteleinek strukturaja kulonbozik valamelyest a tipikus OECD allamoketol, de GDP
aranyosan nem kulonbozik olyan nagyon.

Magyarorszagon a tarsasagi ado kirivoan alacsony, eleg
komoly verseny van ezen Kelet-Europaban. Kevesen vannak foglalkoztatva, keves SZJA-t es TB-t fizetnek. Ez a szarugy.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 18:21:46

Nemtom, megadom anyám számát, kikérdezheted mennyit vonnak el tőle havonta.

mildi 2008.02.23. 18:22:25

Végre egy tiszta hang, aki kiáll a reformok ügye mellett. Ugye, milyen jó adót fizetni?"
doom, ne szekálózz! :D jó egy frászt, egy csomó mindent utálok csinálni, pl hajnalban kelni, és elmenni melózni, de muszáj, ha pénzt akarok

Google 2008.02.23. 18:23:47

Ezt a szavazást nem Gyurcsány kezdeményezte. Van ilyen, még nálunk is megeshet, hogy valamit nem ő talál ki, ritka, de na.
Minden, mondom, minden ami az IGEN helyett van, az Gyurcsánynak kedvez, legyen az kirándulás, NEM, vagy érvénytelen szavazat. Ki is fogja használni, kétség nem fér hozzá!
Elmenni azért, hogy leadj egy érvénytelen szavazatot okozhat kellemes érzést, de ettől még ismert nem leszel, sőt, még tudni sem fogja senki, mekkora, de mekkora bravúrt hajtottál végre a fülke magányában, de ha ezt nagy csinnadrattával teszed, még lehet, hogy megbámulnak...
Válaszod legyen igen, igen, vagy nem, nem, de ez messze vezet!

-ZR- 2008.02.23. 18:24:00

Kedves anarchista, független, szabadgondolkodó felebarátaim, akik érvénytelen szavazatot kívánnak leadni. A politikai légkör most a legkedvezőbb, hogy a két nagy centralista ellenfél egyike, a baloldal elbukjon, csak 3x kell az igenre...

Ne legyetek telhetetlenek, a két "nagyember" egyidejü bukása csak álom, érjétek be most egy trófeával...:-)

Chicano 2008.02.23. 18:25:53

"Mondjuk érvelésben nem vagy ász."

Amit akartam leírtam. A többi szájtépés lenne. Dehogy akarlak meggyőzni. Mindketten tudjuk tudjuk mi a tét. Te is. Természetesen úgy szavazol ahogyan akarsz. Lelked rajta.

irrelevant 2008.02.23. 18:26:49

Chicano

Akkor legalább ebben egyetértünk.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.23. 18:27:57

" A színvonal nincs meg, mert az nem pénzkérdés. Már megállapítottuk, hogy az anyagi nehézségekkel nem küszködő CEU ugyanolyan lent van azokon a listákon, mint az állami egyetemek."

Tevedsz Doomhammer,

A CEU a shanghai rankings-ban nem is merheto, a pontok 80 szazalekat eleve csak termeszettudomanyi ugyekert kaphatod meg (lenyegeben, es meg kozgazdasagtudomanyert), a tobbihez meret is kell, a CEU egy bolhafing meretu intezmeny. A nemet meres csak termeszettudomanyi volt.
A CEU-n gyakorlatilag nincs termeszettudomanyos kepzes.

Chicano 2008.02.23. 18:28:19

"Kedves anarchista, független, szabadgondolkodó felebarátaim, akik érvénytelen szavazatot kívánnak leadni."

No tessék, hát én minősítgetek? :) A többi teccik.

mildi 2008.02.23. 18:30:45

-ZR- 2008.02.23. 18:24:00
vagy érvénytelenül, ill 3xNEM, és akkor másik esik ülepire, van egy ilyen olvasata is ám, bár az esélye kb mint a lottóötösnek

Chicano 2008.02.23. 18:40:28

"vagy érvénytelenül, ill 3xNEM, és akkor másik esik ülepire, van egy ilyen olvasata is ám"

Van bizony, ezt pofázom polgártársak.

Oblomov 2008.02.23. 18:49:13

otvospeter: " ... semmit nem fogok vele elérni, csupán azt, hogy egyik pártot sem támogatom a szavazatommal."

Mint fentebb írtam, dehogyisnem. A gyenge nemeddel paktikusan tolod a szödöesz kampánycéljait, és betonozod a jelen felállást, ami ellen egyébként érvelni, és demonstrálni próbálsz.

volante · http://volante.blog.hu 2008.02.23. 18:51:17

Fletónak és Kukának nem lenne nagy dolog kigazdálkodni a gyerek továbbtanulását. Más f*rkával pedig könnyű verni a csalánt.

Megjegyzem, nem tudom, mitől lenne minőségibb pl. a jogi oktatás a tandíjtól: a lelkiismeretes tanárok így is megtanítják, amit kell, a másik (nagyobb) rész pedig akkor se fog (jól) tanítani, ha több pénzt kap.

-ZR- 2008.02.23. 19:28:18

mildi

Látványosat bukni kormányzati pozícióból lehet (a la 2002-es pofáraesés). A civil társadalom maréknyi puskapora jelenleg egyetlen lövésre elegendő. El lehet azon gondolkodni, hogy a körülötted ólálkodó hiénára, vagy a lábszáradat véres pofával marcangoló medvére célozz...esetleg kivárod míg fedésbe kerülnek, de az már Monthy Python...:-)

Távolmaradás - eldobod a puskát!
3x NEM - lövés a hiénára!
3x IGEN - lövés a medvére!
Érvénytelen szavazat - lövés a levegőbe...:-)

mithrandir 2008.02.23. 19:34:36

-ZR-

Engem a 3x nem a "puskacső a szájba" verzióra emlékeztet... :-)))

Google 2008.02.23. 19:44:56

Hát ebből a választékból messze a lövés a ....... tűnik a legjobb döntésnek, legalább a másik jóllakik. S nem csak ő, még sokan.
Eldobod a puskát vagy a levegőbe lősz, hát ez egy vicc, dedós. Picit sírsz is, félrehajtott fejjel, természetesen.

ÁrPi 2008.02.23. 19:47:29

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2008.02.23. 17:59:24

"a kormány lejárató kampányába."

"Értelmetlen pénzkidobás!"

A Kormányt, a koalicuót kritizálva megjegyzendőnek tartom, hogy szerintem

értelmetlen pénzkidobás

a valószínüleg kiírásra kerülő Albert-házaspár-indította kérdés elhalasztása

őszre a potenciális március 9-röl. (367.000 aláírással már jelentkezhettek a szavazás-kiírás igényével)

Chicano 2008.02.23. 19:55:07

Zemberek, odáig hogy se medve se farkas értem. De akkor mi?

mildi 2008.02.23. 19:57:34

zr,
az ellenzék helyzetéből adódóan nem tud nagyot bukni, de kicsit ülepre esni igen
ovi személyiségének fejlődése érdekében, lehet nem is jönne rosszul ;)))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 20:04:11

Jo Tunder · eg.nolblog.hu/ 2008.02.23. 18:27:57:
"A CEU a shanghai rankings-ban nem is merheto, a pontok 80 szazalekat eleve csak termeszettudomanyi ugyekert kaphatod meg (lenyegeben, es meg kozgazdasagtudomanyert), a tobbihez meret is kell, a CEU egy bolhafing meretu intezmeny"

Rendben, akkor ne mérjük Shanghai listán. Produkál a CEU olyan impaktú publikációkat, hogy jó helyen lehetne azokon a listákon, ha nagyobb lenne?

A válasz az, hogy nem.

Más a probléma a magyar egyetemek minőségével. Egyfelől nincsen elég minőségi oktató - a fiatalok jobbak, de még mindig elég középszerűek. Sokkal súlyosabb baj, hogy a minőségi kutatásnak Magyarországon majdhogynem hiányzik a felvevőpiaca. Tehát teljesen racionális egy hallgatótól, ha a pénzre fordítható tudást keresi és nagy ívben tesz a hosszú távon jövedelmezővé fordítható tudásra. Aki meg olyan mániákus, hogy csak ez érdekli, az előbb-utóbb elhagyja az országot és elmegy valahová, ahol a tudását pénzzé teheti.

Ez a baj itt, nem a tandíj. Nem is fog megoldódni hamar, tekintve, hogy Magyarországról most kifelé megy a tudásipar, nem befele jön. Az állami politika ugyanis bünteti a tudásintenzív ágazatokat - a tandíj csak egy újabb adó rajtuk - és egyetlen üzenete irányukban az, hogy ott az EVA, csaljál adót.

Ennek a kormánynak az az üzenete: minek tanulsz, válassz inkább egy jó szakmát. És ez is történik az országban.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/02/mestergyr.html

Chicano 2008.02.23. 20:05:21

"ovi személyiségének fejlődése érdekében, lehet nem is jönne rosszul"

Mi itt a másik oldalon inkább Igazmondó Szent Ferenc személyiségének néminemű formálását látnánk célnak. Tekintve hogy jelenleg ő a miniszterelnök ennek a lehetőségnek sorsunk alakulását tekintve lényegesen komolyabb pozitív kihatása lehetne.

-ZR- 2008.02.23. 20:05:35

Feltételeztem egy minimális életösztönt...de egy öntökönlövés benne van a pakliban...:-)

-ZR- 2008.02.23. 20:17:58

Google - all honour to him! :-)

Nem akartam én kimondani...a hiéna legfőbb vágya most az, hogy s*ggbeharapja a medvét...amíg ezzel szórakoztatja magát, előkerül számára is egy skuló...

mildi

Értelmiségi illúzió arra apellálni, hogy itt bármelyik fenevad majd jómodort tanul és beéri fűevéssel...Toldi sem állt le idomítani a toportyánférgeket, hanem egymással verte agyon őket...:-)

fillantó 2008.02.23. 20:29:05

Azért bírom, hogy olyanok érvelnek a tandíj mellett, akik már több diplomát is szereztek az állam kebelén. És hogy jönnek ahhoz, hogy azt mondják, hogy nehogy már más helyett fizessék a tandijat. Hát én meg ellene vagyok annak, hogy az én diplomás "kétszerannyi" bérem kétszerannyi adójából fizesssék ki másnak a munkanélküli segélyét. Ilyen alapon.

Google 2008.02.23. 20:34:42

Ha már lőni sem tudunk, ne menjünk a lövölde felé sem, ott van a sok kaszinó, pláza, s egyéb szájtátóknak való hely.

Ne igyunk előre a medve bőrére, de azért reménykedjünk...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 20:35:24

fillantó 2008.02.23. 20:29:05:
"Azért bírom, hogy olyanok érvelnek a tandíj mellett, akik már több diplomát is szereztek az állam kebelén."

Igen, mert a tandíjvita arról szól, hogy az értelmiség - különösen az idősebb, humánszakos értelmiség - védi a piaci pozícióit a fiatal versenytársakkal szemben. Magyarországon extra magas a diplomás és nem diplomás fizetések közötti különbség, ennek az oka pedig az, hogy kevés van minőségi diplomából.

Ismét a grafikon:
bp0.blogger.com/_v7RnlWJwp5Q/Rm5rywiJfhI/AAAAAAAAACU/gs_X5lpVwW8/s1600-h/felsofoku.JPG

A már pozícióban levő diplomások védik a piacukat azáltal, hogy a kínálatot csökkentik. Ez itten például a saját piacát védi, mivel neki nincsen szakirányú végzettsége:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/02/mestergyr.html

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.23. 21:06:31


Doomhammer, en is vedem a pozicioim ? :)))

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 21:20:08

atya-úr-isten.

ezt a "tanárúr" nevű egyedet honnan szalajtották?
szóval a fidesz a náci, ráadásul cigánynáci. bámulatos érvek mind az EÜ mind a tandíj tekintetében.

és akkor ez az elem mondja, hogy érti a reformokat.

Halló, tanárúr, a reformokat sajnos még a kupolás ház állandó lakosai sem értik. de biztosan szívesen látnak téged az utólérhetetlen kedves stílusoddal. nyisd már fel a szemüket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 21:27:14

Jo Tunder · eg.nolblog.hu/ 2008.02.23. 21:06:31:
"Doomhammer, en is vedem a pozicioim ? :)))"

Ezt nem tudom. Fogalmam sincs, hogy ki vagy (bár könnyen kideríthetném) és nem is érdekel. Te csak egy testetlen hang vagy egy internetes vitában.

De ha így rákérdeztél, akkor szerintem az a helyzet veled, hogy öregkorodra szeretnél visszaköltözni Magyarországra, természetesen úgy, hogy nyugati jövedelmed megmaradjon, a helyi bennszülöttek pedig felnézzenek a váteszre. Te úgy gondolod, hogy egy magas tandíjakat szedő "elitegyetem" megfelelő hely lenne neked. Sajnos ez számos ok miatt nem jön össze, például mert a bennszülöttek - agyalágyultságuk miatt! - nem hajlandók megérteni a te óriási értékedet.

Lehet, hogy tévedek, a személyed viszonylag kevéssé érdekel. De így érzem. :-)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 21:39:36

Mondja már, kedves Tündér,
mitől lenne drágább a magyar elitegyetem? lenne ott is digitális tábla, sőt, digitális asztal meg digitális szék is? vagy feszt külföldi népek adnának elő, és az ő honoráriumukat kellene összekoldulni a diákoktól?
netán a versenyszférából (3x áldassék a neve) csábítana át embereket óraadónak?
vagy az OPNI helyére épülne, hogy a jövő elitje ózonnal javított erdei levegőt szívjon?
esetleg a meglevő - akármelyik egyetemről verbuválandó - tanerő számottevően jobban fog performálni, ha több zsenton húzza a zsebét?
és mitől lenne magyar? mert itt van?

vagy csak attól elit, hogy drága? és a pórnép nem bírja betenni a lábát, csak az elitek. a született elitek meg a csináldmagad elitek.
aztán belőlük lesz az utánpótlás.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2008.02.23. 21:48:26

Hát ez nagyon k...király bejegyzés volt :DDDD

Koka zaza KÓka K.O.

Ubuntufan 2008.02.23. 21:50:24

rockjano:

Ha te értelmiségi vagy, akkor én meg nagyságos úr :)
Egyébként mindenki oda húz, ahová akar, erről szól még az (ál)demokrácia is.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 22:01:50

egyébként is, attól hogy drágának számít idehaza, egyből majd versenyképes is lesz a nemzetközi élvonallal?

kepfeltolto.hu/i/?40306&t=img

Chicano 2008.02.23. 22:02:04

"vagy csak attól elit, hogy drága? és a pórnép nem bírja betenni a lábát, csak az elitek. a született elitek meg a csináldmagad elitek."

Ma feltűnt nekem egy nagy kormányhirdetés amin (három evezős orra látszik rajta) azt magyarázzák a nagyérdeműnek hogy Cambridge és Oxford universities jobbak mint a mezítlábas (és ingyenes) hazaiak. Sajnos nem volt szerencsém egyik nagynevű angol alma mater padjait sem koptatnom, de amennyire tudom nem a ploretariátus egyszerű gyermekei járnak oda. Komolyan azt hiszi valaki ha fizetni kell majd a valamelyik gagyi magyar egyetemen csak attól az majd veri Oxfordot?

Volt viszont szerencsém egy amerikai állami egyetemre járnom. Persze az sem ingyenes (cserébe nem adóztatják agyon a jenki adófizetőt) de szerintem közelébe nem jött egy hasonszőrű hazai egyetemhez. Nem kellene ez az régi duma hogy ami külföldi a jobb, és azért jobb mert ott fizetni kell érte.

Másrészről ha komolyan azt gondolja az istenadta nép hogy mindenki maga fizesse a taníttatását akkor ragaszkodnék ahhoz hogy egyrészt ezt egy komoly adócsökkentéssel kössék össze (hiszen állítólag nagy teher ez most az adófizetőknek), illetve a középiskola is legyen fizetős mert azt sem kötelező elvégezni. Legyünk következetesek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.23. 22:04:21

Dúmi,

lehet, hogy a kutatásnak hiányzik itthon a piaca. De lassan már azt sem tudjuk elérni, hogy legalább a diákjaink értsék miről vitatkoznak, mit kutatnak a tudomány fellegváraiban. Már csak a követő szint is több pénzt igényelne a magyar egyetemekre (könyv, folyóirat, konferenciák, vendégprofok). Az egyszerű JSTORE pl. nincs meg az Eltének, ami nem egy nagy dolog.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 22:06:14

Chicano, kattints a fenti linkre... ott úsznak a hajók.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 22:08:22

jó, hogy itt rugózunk Jani absztrakt ars poetica-ján, közben meg termelik nekik a következő választásravalót. propagandát meg kampánypénzt is, ahogy szokták.

index.hu/gazdasag/magyar/m6a08022/

hiába, alpesi ország leszünk, kerül amibe kerül

Ubuntufan 2008.02.23. 22:08:36

Chicano:

mélységesen egyetértek, de megfejelném még valamivel:
igazából az általános iskolát se jó, ha túl sokan elvégzik, mert a végén még megértik a sok hülye dumát, amivel etetnek minket nap mint nap.

A végcél: 9 millió hülye országa, amiből 3-4 millió írástudatlan, több száz éve hazánkban ideiglenesen állomásozó pária.

Chicano 2008.02.23. 22:08:41

He he he... Ja, majdnem az.
Ma láttam először a hirdetést. Erre van pénz az adónkból, oktatásra nincs.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 22:14:05

nálam ott szakadt el a cérna, hogy negyedik alatt nincs osztályismétlés.
pedig akkor még nem gáz. nem minden gyerek érett egyformán 6 éves korára.

Ubuntufan 2008.02.23. 22:18:46

Ez az osztályismétlés téma teljesen rendben van.
Ha negyedikes korára valaki nem tanul meg írni, olvasni, és 10-ig elszámolni, akkor később fogja boldogítani a tanerőket, ( és vezetőinket ) kivételes tehetségével :)

Az ilyeneknek pl. casting nélkül lehet bekerülni a Mónika-sóba :D

irrelevant 2008.02.23. 22:19:46

Nameg ugye akkor tanul meg a gyerek írni-olvasni (ha megtanul). Negyedikben már nem az olvasás tanítása a prioritás, úgyhogy ha alsóban nem tanulta meg rendesen, félanalfabéta maradhat a gyerek örökre.

Chicano 2008.02.23. 22:21:25

Még annyit a témához hogy pontosan az USA diplomám miatt elég sokat keresek ahhoz hogy a gyereket egyetemre küldjem. Viszont ha itthon is fizetni kell majd érte akkor tényleg döntsék el minnél előbb. Mert akkor még mielőtt a lányom középiskolába megy elmegyünk innen valami barátságosabb helyre. A nagy fizetésem után fizetett adót meg úgy általában a bennünket majd elbukja az állam (és a nemzet), de a lényeg hogy a nyugdíjak az infláció felett emelkedjenek azért hogy mindíg elégedett legyen az a sok irigy öregember akik EZEKET hatalomba tartják és nagy ívben leszarják mi lesz itt miután ők feldobták a pacskelt. Gerontodiktatúra. :(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 22:21:37

denever 2008.02.23. 21:39:36:
"Mondja már, kedves Tündér,
mitől lenne drágább a magyar elitegyetem? lenne ott is digitális tábla, sőt, digitális asztal meg digitális szék is? vagy feszt külföldi népek adnának elő, és az ő honoráriumukat kellene összekoldulni a diákoktól?"

Jelenleg túlkereslet van nemzetközi mezőnyben focizni bíró egyetemi kutató/oktatóból (Kína ...), így az árak valóban magasak.

Egy "elitegyetem" értékét az ott tanító és tanuló emberek adják, így ha a színvonaluk magas, az egyetem színvonala is magas. Egy ilyen oktató-kutató tudja a következőket:
- Ismeri a trendeket és diákjait trendi témák felé irányítja,
- Összeköti a szárnyai alatt zajló kutatási témákat más neves helyeken zajló hasonló tevékenységekkel,
- Ő saját maga is tekintély egy szakterületen és ismeri a nemzetközi kutatási/publikálási játékszabályokat,
- Viszonylag jól kommunikál, ami kell az oktatáshoz és a kapcsolatok menedzseléséhez is.

Az idősebb egyetemi generáció között ilyen emberek Magyarországon gyakorlatilag nincsenek (akik voltak, már lefalcoltak a rendszerváltás előtt vagy közvetlenül utána). A most 30-40 éves egyetemi generációból majd lesznek ilyenek - 10-20 év múlva, sok tévút és idővesztés után.

Nincs mese, ezt a kompetenciát meg kell venni. Egy olyan ország, ahol 50 milliárd költségvetési kerekítési hiba (forrás: Gyurcsány Ferenc) ez meg is tehető.

De mi ehelyett tandíjról tépjük a szánkat.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 22:21:39

Ubuntu,
amit írsz az elsős anyag. illetve az volt akkor, amikor én jártam suliba. 1980-ban. persze, lehet ma már a Kerikókler a kötelező olvasmány az Egri csillagok helyett :-D (copyright by Kövér)

Ubuntufan 2008.02.23. 22:27:30

Chicano: ennél barátságosabb helyre hová mennél? :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 22:27:56

tölgy 2008.02.23. 22:04:21:
"lehet, hogy a kutatásnak hiányzik itthon a piaca. De lassan már azt sem tudjuk elérni, hogy legalább a diákjaink értsék miről vitatkoznak, mit kutatnak a tudomány fellegváraiban."

Szerintem nem is érdekli őket. Ha tudnánk vonzó életpályát felvázolni nekik (pl. egyetem-PhD-világcég kutatási osztálya-startup zseniális ötlet alapján-egyetemi oktató) akkor úgy szívnák ki ezt a tudást az oktatókból, akik ezt az utat választották. Az egyetem-PhD-tanszék-lobbizás pénzért politikusoknál-politikai hátszéllel zsíros állami állás-infarktus/gyomorfekély pálya érthetően nem vonzó a fiataloknak. Ehelyett a diploma-gyakorlat szerzése valami magyar buhercégnél-fogd a pénzt és fuss valami lehúzásban-nagy pofa a magyar "elitszcénán" (ld. Kóka János, Gyurcsány Ferenc, Veres János ...) vonzóbb életcél. Meg tudom őket érteni.

Chicano 2008.02.23. 22:30:55

Hová? Ahonnan jöttem, amígó. Kettős állampolgár vagyok. Hogy hol, találd ki. :) Az volt a kényszerképzetünk hogy azért jövünk haza mert van egy gyerekünk és itthon jó az oktatás. Tudod, mikor mi itthon éltünk akkor még jó volt. Azóta rájöttünk... Ha most még fizetni is kell érte akkor semmi értelme hogy maradjunk. Ha 9.-én győz a gerontomaffia elmegyünk innen.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.23. 22:32:56

Doom,

naja, az általad vázolt embertípus - szívvel-lélekkel elkötelezett alkat - meg is érdemli az extra juttatásokat. de ezt a tandíjból nem lehet fedezni. az ilyen arcok ha nem is a versenyszférában keresik magukat véresre, akkor más neves külföldi egyetemek staffját erősítik.

amúgy az idealicus academcus egyes aspektusai külön külön fellelhetők a magyar egyetemeken is.

egyébként egyetemi hallgatóként saját erőforrásokkal is lehet eredményeket elérni, ha az oktatási környezet toleráns és ad lehetőséget alternatív ill. szakirányhoz kapcsolódó kutatósdira vagy tanulásra.
nyilván ha ezt egyetemi emberek nagy tapasztalattal még katalizálják, az külön jó.
de ez semmikép nem tömegtermék és nem tömegtermelés. a mestergyár bekaphatja.

mildi 2008.02.23. 22:35:45

-ZR- 2008.02.23. 20:17:58
:DDD most akkor fogjuk ovit és üssük vele agyon fletót?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 22:37:47

denever 2008.02.23. 22:32:56:
"naja, az általad vázolt embertípus - szívvel-lélekkel elkötelezett alkat - meg is érdemli az extra juttatásokat."

Nem, ez nem szívvel-lélekkel elkötelezett alak, hanem profi. Ugyanúgy profi, mint az elsőrendű autószerelő, aki minden bonyolult hibát megcsinál. Valamit jól tud, amit nehéz csinálni és ennek meg is kéri az árát.

A szívvel-lélekkel elkötelezett alak az, aki ugyanezt havi 200 ezer bruttóért csinálja.

"de ezt a tandíjból nem lehet fedezni"

Lehetne, de akkor okos diákok helyett gazdag diákok jönnének. Megszűnne az egyik feltétele az "elitegyetemnek", miszerint az oktatók és a hallgatók színvonala is magas.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.23. 22:38:24

dúmi,
na azért mégsem! Mindig vannak szent őrültek, akiket érdekel mitől megy a kis vonat, és miért tud csipogni a kiscsirke, és honnan tudom, hogy mit nem tudok, stb. Nem vagy nemcsak a zsé vonz a tudományba.
Az talán megfontolandó lenne, hogy a magyar egyetemi oktatás - mint a holland, skandinávok - egyre inkább álljon át az angol nyelvre.

Ubuntufan 2008.02.23. 22:40:22

Chicano:

régen jártál errefelé :)
Az - ahogy fogalmaztál "gerontomaffia" - győzni fog, de ha mégsem, akkor is meg fogják magyarázni, hogy győzött.
Így mennek errefelé a dolgok, de szerintem már magadtól is rájöttél.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.23. 22:46:22

tölgy 2008.02.23. 22:38:24:
"na azért mégsem! Mindig vannak szent őrültek, akiket érdekel mitől megy a kis vonat, és miért tud csipogni a kiscsirke, és honnan tudom, hogy mit nem tudok, stb. Nem vagy nemcsak a zsé vonz a tudományba."

Ennél én jobbat mondok. Nem is lesz Magyarországon tudásalapú ipar és magas hozzáadott értékű termelés, ha a kutatóegyetemek színvonala nem magas. A nemzetközi tőke vadássza ezeket a helyeket és oda megy, ahol talál brilliáns agyakat. Magyarország megméretett és könnyűnek találtatott. Helyette gumigyár és mobiltelefongyár van, amitől nem lesz kibontakozás. Tehát nincs mese, meg kell reparálni a kutatóegyetemeket. Annak pedig egy módja van: profikkal kell összehozni az (okos) diákokat. Volt az MDF-nek az az agyelszívási alap ötlete, tudnám támogatni.

"Az talán megfontolandó lenne, hogy a magyar egyetemi oktatás - mint a holland, skandinávok - egyre inkább álljon át az angol nyelvre."

Ez egy lehetőség. A másik, hogy körülnézünk magyar származású, neves oktatók között.

Nem lesznek olcsók. Ami rosszabb, az egyetemi kollégák utálni fogják őket, ami összedöntheti az egész ötletet.

Ubuntufan 2008.02.23. 22:49:04

Úristen, azt hittem, hogy a idejött a gumigyár, már megfogtuk az Isten lábát!
Miért ábrándítasz ki, amikor már csak ennyi reményem maradt? :D

-ZR- 2008.02.23. 23:19:29

mildi

Úgy...jelenleg nincs más "eszköz" a kezünkben...:-)

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.23. 23:32:18

Egyszer mondaná már meg valaki innen vagy a HörrtTV okosai közül, hogy miért kellene lemondania, ha vizsgálat még tart, de anna vége még nincs ? Vagy ti már tudjátok, hogy nincs is miért lemondania ?
Ha annyira jól tájékozott az a megélhetési vállalkozó, akkor MIÉRT NEM NEVEZI MEG? HOGY KI HAMISÍTOTTA AZ ALÁÍRÁSOKAT ? Azonnal lehetne akasztani és lövetni, is ahogy szeretnétek. De mégsincs megnevezve senki.
MIÉRT NEM ? A Hír Tv tudja ! Vagy nem ? ! Csak szimplán utolsó komcsi módjára mocskolódnak ?

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.23. 23:33:06

Egyszer mondaná már meg valaki innen vagy a HörrtTV okosai közül, hogy miért kellene lemondania, ha vizsgálat még tart, de anna vége még nincs ? Vagy ti már tudjátok, hogy nincs is miért lemondania ?
Ha annyira jól tájékozott az a megélhetési vállalkozó, akkor MIÉRT NEM NEVEZI MEG? HOGY KI HAMISÍTOTTA AZ ALÁÍRÁSOKAT ? Azonnal lehetne buktatni és igazán anyázni, ahogy sokan szeretnék. De mégsincs megnevezve senki.
MIÉRT NEM ? A Hír Tv tudja ! Vagy nem ? ! Csak szimplán utolsó komcsi módjára mocskolódnak ?

tewton 2008.02.23. 23:54:16

óóó ... de ha majd bevezetik a tandíjat, akkor az SZDSZ fog ilyen kis pozitiv reklámokat is csinálni, hogy "k*** drága a diploma, de milyen magas színvonalú, éljenek a magyar egyetemek"?
Vagy olyant, amin az elégedett orvos mosolyogva közli, hogy "amióta vizitdíj van, mi bizony nem fogadunk el csúszópénzt. De egyetlen kollegám sem! Mert annyira meg vagyunk fizetve!"
Eddig, ha jól látom, a szadesztól csak ennyi telik, tkp. foglalkozási csoportok rágalmazása és lejáratása állami pénzen.

Mellesleg fura, hogy nem jutott az SZDSZ eszébe az, hogy más funkciókat is lehetne racionalizálni. Én javaslom az önrész bevezetését a honvédségbe, területvédelembe és rendfenntartásba. Ha nem tudsz fizetni, nem véd meg a rendőr. Illetve sürgősségi alapon megvéd (pl. ha pont az örs elött zsebelnek ki), de a riasztólövés költségét neked kell állnod, plusz a kiszállási díjat is. Ha betörnek hozzád, akkor a helyszínelési díjat, plusz nyomozási díj, plusz áfa. Ugyanígy gondolom a honvédelmet is, de meg kell bíznom egy tanácsadót, hogy kidolgozza a részleteket.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.23. 23:56:04

Wow "ez a jobb oldal ?! ....bla"
:))

Úgy látom a te fejedben már működik a virtuális valóság.

Elég ha egy ilyen beköszön, vagy elkövetem a havi kurucinfot, és rögtön kétségeim támadnak afelől, hogy itt kéne maradnom. Vagy csak az inluenza miatt látom így..

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.24. 00:00:19

Most már mindent értek, továbbra is ennyit tudnak. Miután fel lettek jelentve, hírtelen gondolták ők is,ősi béna reakció:

index.hu/politika/belfold/hirtevek7397/

Próbálják elkenni a szart, amit a már bevallott hazugsággal előidéztek, mert ez bizony rágalmazási magaslabda.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.24. 00:02:51

Ok kedves bazalttufa ! Szerinted miért nincs megnevezve a hamisító, amikor ismerik, hiszen azt le tudták hivazkozni tőle, hogy a Kókára szavazott ?
Mivel nem nevezik meg ez tisztán bűnpártolás !

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.24. 00:07:19

a nickemről, meg annyit, hogy én egy nagyon másik jobbaoldaliságben hiszek, és azt bármikor támogatom is, amint kialakul. Egy olyanban, ami nem a legyártott hazugságokban hisz, és nem tervbizottsági,szocialista-demagóg megközelítéssel irányítaná az országot. Ahogy ez sok más országban ténylegesen is működik.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.24. 00:09:00

Kiváncsi vagyok, mi sül ki..

"ez a jobb....."!

Hülyeséget csinálta Hirtv az áltelefonnal? Igen.

Ha Veress kampányfőnöke igazolhatóan bólintott a megvesztegetésre, az botrány? Igen. ()

Van ennek köze ahhoz, hogy Kókát jó eséllyel (ahogy maga mondta) csalással választották meg? Nincs.

Legitim Kóka elnöksége ez esetben? Nem, de szenvedjen vele az SZDSZ.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.24. 00:14:44

Miért nincs megnevezve?

Mit tudom én. Lehet hogy ők sem tudják. Ellenkezőjére bizonyíték?

Ami tény. Ha nem lenne durva eltérés a két aláírás között, akkor ez nem lenne ügy. Ha nem lenne durva eltérés a két aláírás között, valsz. nem Kóka lenne a pártelnök.

Mire a nagy dúlás, elvtárs?

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.24. 00:17:44

Akkor válasszuk szét:

Első: Meghallgattam magát a HírTV-t ! Próbálja valaki kiszedni a kampányfőnökből, hogy mondjon igent, vagy, hogy szóban lefizesse, DE NEM TESZI ! EZÉRT EZ NETTÓ HAZUGSÁG! SEMMILYEN IGAZÓLHATÓSÁG NINCSEN !

A másik: Kókát jó eséllyel... stb. Ő azt mondta történhettek visszaélések, amiket ki kell vizsgálni és most már nem csak belső, de rendőrségi vizsgálat is van, de egyiknek sincs vége ! És a rendőrségi feljelentést NEM A HÍR TV TETTE? PEDIG ŐK LEHIVATKOZTÁK A HAMISÍTÓT ! MIÉRT NEM ?
Akkor miért lenne már most illegitim ?!

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.24. 00:20:31


Doomhammer,

Én azt írtam, hogy a kutatóegyetemeken EGYÁLTALÁN ne legyen tandíj. Vegyék fel a legjobb diákokat, és egyáltalán ne fizessenek egy fillért sem. És általában senki se fizessen Magyarországon nagy összeget felsőoktatásért. Ezt írtam le. Megnézheted. Erre jössz a faszságaiddal. :))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.24. 00:22:08

Jo Tunder · eg.nolblog.hu/ 2008.02.24. 00:20:31:
"Erre jössz a faszságaiddal. :))"

Nem, te vagy egy hülye bunkó, Jó Tündér.

Ez jól esett. :-)

tewton 2008.02.24. 00:22:24

de amíg kiderül az igazság, skandáljuk együtt:
Ma-Nyi-Ne-Fe-Ha
Ma-Nyi-NeFe-Ha
Ma-Nyi-NeFe-Ha
Ma-Nyi-NeFe-Ha
Ma-Nyi-NeFe-Ha

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.24. 00:23:51

Ezt az elvtársozást mindig akkor szoktam megkapni, ha nem állok be a sorba ész nélkül, és vannak ezek szerint jogos kérdéseim, amire nincs korekt válasz csak ELVTÁRSOZÁS.

Nem vagyok az, csak nem szeretem, ha hülyének néznek, még, ha TV-nek is nevezi magát a HírTV jelenség és az azt minimális kritika nélkül visszhangzó emberek.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.24. 00:33:20

Értelmezési gondok.

Ezt írtam:

Kókát jó eséllyel (ahogy maga mondta) csalással választották meg..Legitim Kóka elnöksége ez esetben?

Lefordítom egyszerűmagyarra: ha bebizonyosodik hogy az aláírás hamis, akkor Kóka elnöksége illegitim. Mivel az aláírások láthatóan nem egyeznek, elég stabil a gyanú, hogy illegitim.

A hirtv meg nem a hamisítót hivatkozta , hanem azt aki tudott a csalásról. (az persze lehet hogy ő maga a csaló, de ezt nem a Hirtv tisztje bizonyítani)

Mára befejeztem az elsős korrepetálást. 1+1=2 Ezt valahogy próbáld mgemészteni.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.24. 00:49:00

Bazalttufa Tanítóbácsinak szeretettel:

index.hu/politika/belfold/kok0216/

Kiemelés : "Sem Kóka János, sem a párt vezetése nem tudja, hogy pontosan mi történt, de nagyon gyanítják, hogy voltak szabálytalanságok az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán." Akkor mégsem azt mondta, amit te megálmodtál ?

"A Magyar Nemzet arról írt, hogy az egyik küldött, Vági Sándor azt állította, nem vett részt a küldöttgyűlésen, így nem is szavazhatott, ám a jelenléti íven mégis szerepel a neve. A lap bizonyítékként közli Vági kézjegyét is, amely valóban nem hasonlít a küldöttlistán szereplővel. A helyette szavazó férfi nem akarta felfedni kilétét, de annyit elárult, Kóka Jánosra adta le szavazatát. " Itt konkrétan már a Magyar Nemzet hivatkozza, de, hát ők sem tettek feljelentést ?

Tantóbácsi ez így inkább 0+0= 00, és az így jelzett ajtó mögött le is öblítheti az állaga miatt

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.24. 01:00:54

Rendben. MN-ek valaki azt állította, ő csalt.
Miért nem jelenti fel? Mert ez egy állítás, mert nem kötelessége, pláne ha a forrás névtelenül nyilatkozott. (sajtóetika?)

A lényegen ráadásul semmit sem változtat

dowNLoad 2008.02.24. 01:29:13

Kókadt CSAK ANNYIT MONDOTT, hogy szereti a versenyt, NAGYON! Egy szóval sem említette, a tisztességes versenyt, vagy a korrekt versenyt! NEM HAZUDOTT, nem értem miért támadják ezt az igen magas humanoidot. (a koponya formája alapján egy igen ritka majomfaj egyede lehet, aki valamilyen mutáció folytán képes a hangképzésre) A vérében van a siker, ezt kár tagadni, a neoliberális kapitalizmus adhat ilyen fantasztikus lehetőséget mindenkinek. (csak kell egy após, egy párt, egy magyarbálint, agy balf@sz állam, egy impotens ellenzék, kollaboráns bírálóbizottság, egy megfelelő tender, stb....)

tewton 2008.02.24. 01:55:51

download: A vérében van a siker? HAHAHA. Ha télleg így van, javaslom rituális kivéreztetését, valamint a kinyert folyadék elosztását a népesség közt, hogy mindenki EGYENLŐ esélyt kapjon a sikerre... :(
azt is szeretném látni, amikor Jani és Feri együtt éneklik Cseh Tamástól, hogy "após pisztolyával megyünk illegalitásba" -- és tényleg mennének is.

Chicano 2008.02.24. 10:40:00

"ez a jobb oldal ?! Hülye vagy, néz már szét !"

Szétnéztem. És arra jutottam hogy te meg a szadesz karámból gyöttél kicsit propagálni a pártodat. Nagyon kúl. Majd bemegyek valamelyik libsi portálra topikolni "Ez a liberalizmus?! Hülye vagy, nézz már szét!" nickkel. Annyi embert biztosan meggyőzök mint amennyit te itt.

Mielőtt avval gyössz hogy érvek meg semmi, nos én megnéztem a HírTV bizonyítékait és nagyon meggyőzőek. Nem is tudta őket cáfolni a szadesz, csak maszatolgatnak hogy kitolják a botrányt március 9. utánra. Sunyi kistílű csaló hazug banda. Szégyen hogy ma ezek bitorolják a liberális jelzőt ebben az országban.

Chicano 2008.02.24. 10:47:25

Illetve egy dolgot el kell ismerjek: a szadesz kampánya király. Ahogy baxtatják a saját koala partnerük törzsszavazaóit, hát az egy elképesztően hatékony taktika hogy az így bedühített kádár nyugdíjasok biztosan elmenjenek a "szocializmusra" leadni a 3 igent. Ami Orbánnak nem sikerült, jelesül hogy megnyertje a kádári kispolgárok ma már nyugdíjas és mszp hívő tömegeit, no azt most a szadesz saját pénzen kikampányolja a fidesznek. Ha 9.-én sűrű tömött sorokban ezek az emberek elmennek igennel szavazni azt nagyrészben köszönheti a szadesznek a kormány. Isten tartsa meg ezeket az idiótákat a szadesz managementjében, nehogy idő előtt leváltsa őket a tagság! :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.24. 11:09:25

a szadesz félelmetes mennyiségű pénz tapsikál el a kampányra. csak tudnám, honnan van.
ha én csinálnék népszavazást, biztos a párok szigorú számadása köré építeném a kérdést. és egyidejűleg kérnék jelentést az összes plakátos/újságos reklámcégtől az eladott felületekről, mellékelve a megjelenített kreatívokat.
igazándiból azért a fidesz kezdeményezése tetszett a teljes rekámmentességgel.

az óriásplakátról és a tv-szpotból lehetetlen annyi információt szerezni, hogy az objektívan befolyásolja a döntéseket. nincs is szükség rájuk.

persze ezért felkoncolnának a reklámosok.

Chicano 2008.02.24. 11:32:07

"a szadesz félelmetes mennyiségű pénz tapsikál el a kampányra."

No neeeeee... Tegnap hallottam Horn urat hogy valami 90 millióba került a kampány. "Minden fillérrel el tudnak számolni." Nincs okunk feltételezni hogy Horn úr egy sunyi hazug gazember. Aki ilyet állít az csak egy megátalkodott szocialista lehet. Mer' ugye ez után a kampány után már világossá tette a szadesz hogy a szocialisták meg a szocializmus a liberalisok és liberalizmus nemezise. Agymosott buta kádárista csűrhe. Remélem minnél több szocialista szavazóhoz eljut ez az értékes üzenet, főleg a nyuggerekhez.

irrelevant 2008.02.24. 12:11:12

Csak egy kérdés: ezen a blogon olvastam egy hozzászólásban, hogy a 9-i népszavazásnak csak 14-én lesz végleges eredménye. Én ezt nem tudom elképzelni, de ha mégis igaz, akkor provokáció. Mi igaz ebből, tudja valaki?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.24. 12:15:40

otvospeter:
Ez igaz, de semmi provokáció nincsen benne. A 14-ei időpontnak nincs különösebb jelentősége, az országgyűlési választásokon is csak napokkal később szokott lenni hivatalos eredmény, de már vasárnap este lehet tudni mindent.
Azért tart ilyen sokáig (annak ellenére, hogy már vasárnap este összeszámolják a szavazatok 99%-át), mert egyrészt meg kell várni, hogy a külföldön szavazók voksai is beérkezzenek, másrészt le kell járnia a jogorvoslati határidőknek - hivatalos végeredményt csak ezután lehet hirdetni.

irrelevant 2008.02.24. 12:16:42

Ja, szóval csak erről van szó. Akkor okés.

countrystudy 2008.02.24. 13:16:02

az mszp megérdemli,h rajtuk röhögjenek a szadisták
megtudná valaki saccolni,hányan szavazták át közülük,h biztos többségük legyen? most örüljenek és élvezzék egymás társaságát!

Citrom ;) 2008.02.24. 13:19:38

Még mindig ez a téma?
...csak az ürügy változik. :)

Chicano 2008.02.24. 14:13:03

Amíg van ok addig akad ürügy is.

dowNLoad 2008.02.24. 14:18:03

HAHAHA TEWTON ez jó volt. Benne lennék, hogy kókadt vérét szórjuk szét az országban, önmagától is ideadhatná, eddig ő kapott az országtól, most adjon is valamit! AZ ÖSSZES többi milliárdos is adhatná a VÉRÉT az országért.:) (brutálisan őszinte voltam, haha)

CSAK AZ NBH részére: csak vicceltem, és elhatárolódom magamtól.

ÁrPi 2008.02.24. 16:58:59

otvospeter 2008.02.24. 12:11:12
"Csak egy kérdés: ezen a blogon olvastam egy hozzászólásban, hogy a 9-i népszavazásnak csak 14-én lesz végleges eredménye. Én ezt nem tudom elképzelni, de ha mégis igaz, akkor provokáció. Mi igaz ebből, tudja valaki?"

Erre TuRuL_2k2 válasza a perfekt, ha viszont március 15-e elötti provokativ tényezőket keresel

akkor az egy hónappal előbbre-hozott Gárda-per
március idusa előtti időpontja eléggé felkavarhat ja a kedélyeket.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.24. 17:44:18

hoppá. máshol is vannak korrigált eredmények választásokon

gondola.hu/cikkek/58136

ahogy azt kell, valaki már cáfolt is. pedig senki nem gyanúsított senkit...

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.24. 23:07:47

Kedves Chicano !

Igazán megtisztelő, hogy utánam néztél, akkor valószínűleg megtaláltad ezt az ajánlott cikket:

index.hu/politika/kulfold/gati3389/

Kiemelés:
"Azt se tudjuk, hogy balra van a jobbra
A fejlődést gátló negyedik tünet szerinte a politikai fogalmak válsága. Gati szerint az, hogy a térségben mi a jobb- és mi a baloldal, egy nyugati ember számára felfoghatatlan. A jobb-bal skála ugyanis nyugaton főleg közgazdasági viszonyrendszer, és ez alapján Magyarország legjobboldalibb embere Bokros Lajos. Erre már Stumpf István, az Ybl klub elnöke is felhúzta szemöldökét. Hát még amikor Gati kifejtette, hogy egy jobboldali párt az állam szerepét szeretné csökkenteni és a kapitalizmus híve. Merthogy "ez nem a mai Fidesz". "Vagy mondjam azt, hogy a Horn Gyula egy igazi jobboldali?" - provokálta tovább meghívóit a professzor."

és egy bónusz:

index.hu/gazdasag/magyar/kor080128/

és, ha talán érthető,miért nagyon jogos a nickem a jelen Magyarországán. Persze, ha okosabbnak gondoljátok magatokat írhattok Gátinak is, meg Kornainak, hogy szemét elvtársak, meg libsik, de szerintem érdemes lenne elidőzni a leírtak felett a beszédes tapasztalatuk miatt.

De, felőlem írjatok a liberális blogokba is, én Demszkyre gondolnék, mert, ahogy a főváros vagy a BKV irányítódik az tényleg szar és simán hozza egy agonizáló, ultrapazarló szocialista nagyvállalat legszebb éeveit. Aláíróként bármikor csatlakozom !

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.25. 02:03:02

ez a jobb oldal ?.....

Jó lenne, ha megértenéd ez itt nem a Fidesz blogja és a jobboldal sem egyenlő a Fideszel, amely párt valóban részben populista, olykor demagóg balos retorikát nyom egy ideje, ami itt közel sem mindenkinek tetszik, sőt.

Én pl inkább angolszász konzervatív vagyok, gazdasági kérdésekben mindenképp, ha nem is kritikátlanul, mivel ez a szakmám és igyekszem aszerint megítélni a gazdaságpolitikai elveket.

Itt keurópában valóban kialakulatlanok a jobb-bal szocialista-konzervatív pártok elvi keretei, DE ez minden oldalra igaz. Ezzel együtt érdemes kettéválasztanod az ellenzéki retorikát(amiben minden oldal balos) és a kormányzati cselekedeteket, amiben már közel sem akkora az összhang.

A Fidesz kormány pl fiskálisan abszolút konzervatív politikát folytatott (választási évtől eltekintve), a szociális elvek is inkább konzervatív jellegűek voltak (középosztály támogatása), ellentétben a szocikkal, akik felelőtlen baloldali pártként költekeztek, és ha egy pillantást vetsz az MSZP szavazóbázisára, nagy része nyugdíjasokból és leszakadókból áll, amit az idei büdzsé is alátámaszt (csak a nyugdíjak és szoc. juttatások növekednek reálértékben).

Gáti prof amúgy köztudottan elkötelezett a magyar baloldal mellett, Kornai pedig..nos ő ugyan bevalottan inkább baloldali, de érdemes elolvasni a véleményét a jelenlegi EÜ tervezetről.

Chicano 2008.02.25. 08:08:13

Kedves "ez a jobb oldal ?! Hülye vagy, néz már szét !", mindössze arra próbáltam célozgatni hogy mieőtt ti, liberálisok elmagyarázzátok nekünk hogy mi a jobboldaliság és a konzervativizmus tisztáznotok kellene miért liberális a magyar liberális párt, népi nevén szadesz. Kétségtelen tény hogy mind az mszp mind a fidesz értékrendjét tekintve kissé meg van kavarodva, de szerintem egyik sem annyira mint a szadesz ami tökéletes szerep és értékvesztésben leledzik. Kitünő kóka úr sokat tett ezért, ha reményeim nem csalnak sikerül is pontot tennie eme nagy érdemű ámbár picinyke párt történetének végére. Ezért mondanám hogy inkább miattuk aggódj, a fidesz és a jobboldal köszöni szépen, megvan.

Még valami: Charles Gátitól hányni tudnék, de nincs időm kifejteni miért.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.25. 08:23:10

Az teccik, amikor a magukat jobboldalinak vélő honi ballibek a jobboldal alatt gyakorlatilag a gátlástalan pénzcsinálást értik. Így tényleg a ballibek a legjobboldalibbak kies hazánkban.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.25. 08:34:53

Random kínzó kérdés:

"Úgy tűnik, meghallgatásra talált a biztosítási alkuszok és biztosítók régóta hangoztatott érvelése, amely szerint az egy hónapos kötelező kampány eltörlése mind az ügyfelek, mind a biztosítók érdekeit szolgálná."

Vajon a politikai kampányok eltörlése nem szolgálná a köz érdekeit?
kukába a propagandával!

Chicano 2008.02.25. 12:53:03

Csak azt nem értem mi lesz akkor ha a bíróság mondja ki hogy érvénytelen volt a voksolás? Kóka vállalja hogy teljesen illegitim módon a főnök marad? Szvsz tökéletesen hülyét csinálna magából és a pártjából is. Egyébként ha még az egy jelöltes "megerősítő" kutyakomédiát se meri bevállalni akkar nagyon nagy lehet a párton belül a gebasz.

irrelevant 2008.02.25. 13:13:43

Az a legelkeserítőbb az egészben, hogy az SZDSZ hagyja ezt. Úgy tesznek, mintha az egész a borsodi SZDSZ belügye lenne, Kókát pedig kinevezték volna kommunikátorrá, hogy tudósítsa a média felé az eseményeket. Semmi felelősségre vonás, semmi "hogy is van ez János?", vagy esetleg "mi is lesz most?" az SZDSZ tagsága részéről. Egyedül ez a bizonyos Mali akárki szólalt fel, de nem tudott áttörni a hírzárlaton.

Az egykori vetélytárs, Fodor meg van elégedve a miniszeri székével, Fodor egykori kampányfőnöke, Ungár Klára hallgat, a régi motorosok Kuncze-Magyar-Horn-Demszky-féle négyese pedig Kókát támogatja. Ez még rendben is van, de úgy tűnik, nem kívánnak adni a látszatra. Arra a látszatra, hogy az SZDSZ demokratikus párt, nem pedig egy bebetonozott oligarchia egyre csökkenő jelentőségű patyomkinszervezete a legitimáció látszatának megőrzésére.

ÁrPi 2008.02.25. 14:18:45

"Persze, ha okosabbnak gondoljátok magatokat írhattok Gátinak is, meg Kornainak, hogy szemét elvtársak, meg libsik,"

Te oldalra-szétnéző!

Én például a magam részéről elegendőnek látom FELÉD -- megkérdőjelezni csupán gyurcsány ferenc jobboldaliságát.
De a jobbabb-ságát is kétségbevonom.

Sokan sokkal inkább azt vélekedik, hogy hazánkban nincs is amolyan igazi vegytiszta jobboldali párt.

:)

Fene se kényszerül polemia tárgyává tenni Kornai vagy Gati közgazdasági jobbosságát.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.25. 21:12:41

és mi lenne, ha nem abból idulnánk ki, hogy ki milyen mezben játszik, hanem, hogy ki mit tesz mond, képvisel ? Nem mondja senki Gyurcsányt jobbosnak, csak vicces, hogy intézkedéseik inkább sorolhatóak jobboldaliBB ! megoldások közé, mint amit a Fidesz képvisel lényegében kivétel nélkül, ami az állami szocializmust fedi le. És a Gyurcsány-féle intézkedések egy Demján szerint még mindig csak maszatolások, igaz a jó irányba, de nem reformok.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.25. 21:45:12

ez a jobb oldal ?! Igen, alakulgat

Jobbos eszközöket használnak? Helyel-közzel igen, de rettenetesen csinálják. Azt see felejtsd el, ők azok, akik előtte négy évig abszolút felelőtlen, a hűtlen kezelés határát erősen súroló baloldali politikát folytattak, aminek a következménye egy fenntarthatatlan gazdasági pálya és egy közelgő államcsőd veszélye lett.

Ilyen helyzetekre pedig a baloldali gazdaságpolitika egyszerűen nem kínál megoldást.

Így fordultak, részben a jobboldali megoldások felé, mert ahogy itt többször szóba került, azért a nyugdíjakkal és szoctámokkal most is klasszik balpolt csinálnak.

A Fidesz retorikáját, pedig próbáld te is szétszálazni. Ha elolvasol egy Varga Mihály interjút a HVG-ben vagy a hirszerzőn ott gyökeresen más dolgokat mond, mint egy kereskedelmi TV reggeli műsorában. Ez nagyrészt a üzenetcsatornák polmarketinges felosztása az egyes célközönségek igényeire szabva.

Nem állítom, hogy a Fidesz garantáltan konzervatív politikát folytat majd, de mozgásterüket ők is ismerik.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.25. 22:00:04

Ha már mozgástér: Igen, a Megyó az el***ta, most ehhez képest vegyük figyelembe, hogy volt ereje néhánynak megbuktatni, mert nyilvánvaló volt, hogy mennyire nem Ok, amit csinál. Innen azért kényszerpálya a választásokig. Nem mondhatták nyíltan, hogy a Petya az mennyire hülye volt, ahhoz képest elég egyértelmű volt a leváltása. Az öszödi beszéd inkább szólt Megyó örökségéről és a hátrahagyott kupacról. És ezután, így-úgy nekimentek. Ha már marketing, miért nem lehet azt, mint Fico odaát ? Még Dzurinda és a magyarok rakták össze a reformot, választás bebukva, Fico készen kap mindent és semmit sem csinált vissza, pl. biztosítók továbbra is, sőt kutatás szerint 53-54% már nem is engedné, hogy megszűnjenek !!! (kivétel csak a vizitdíj). Itt miért kell most ez a népszavazásdi és a mindent vissza ígérete, amikor Gyurcsányék ugyanazt a népszerűtlen pályát befutják és ott a választási győzelem ? Vagy mindenkit elvakít a lehetséges 66% ? De milyen áron ?

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.25. 22:04:44

és, akkor mi van, ha nem is lesz 66% ? Másik kényszerpálya az ígéretek miatt, amivel megint csak az ország lesz hátrébb ?

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.25. 22:29:37

ez a jobb

Ehem. Kedves tőled hogy Fleto válláról azt a terhet is leveszed, amit ő maga sem akart levenni abban az öszödi beszédben. Másfél évnyi felelőssége volt a dologban, és már az ilyesztő folyamatok ismeretében tette, amit. Tán nem kéne mentegetni.

És közel sem biztos, hogy a Fidesz majd felrúgja az EÜ rendszert. Sőt.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.25. 22:44:13

én nem veszem le, igen már akkor is léphetett volna, nem tette, de most is látszik hányan sokkalják így is amit képvisel: Szili, Karsai, Havasi Szófia, társtud. tagozat, meg, akik most szocdem pártba el, igazi régivágású arcok. A választás után mondhatta, hogy bakker megnyertem nektek, mármint nekik és akkor talán mást is kellene, mint nem csinálni semmit. Tehát más lehet belülről ugyanaz a sztori.
Látom vasutasoknál, már te vagy a liberális, beszarok :D

-ZR- 2008.02.25. 22:49:55

Megyó a ciklus felénél változtatni akart, mert látta, hogy gondok lesznek. A koalíció viszont nem akarta az enyhébb megszorításokat sem, mert egyértelmű kormányváltás lett volna az eredménye...ezért elővették a "kalapból" a saját Orbán-klónt és igyekeztek kibekkelni a választásokig...amikor lemondatták, már gyanítottam hogy nagy baj van készülőben...

Gyurcsány vállát, nem másfél év, hanem a teljes ciklus terheli, mindvégig benne volt a kormányban...

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.25. 23:11:29

-ZR-

Ha szerinted egy sportminiszteri meg egy miniszterelnöki szék ugyanazt a ráhatást képviseli, akkor inkább nem vitatkozom

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.25. 23:17:03

A Pojáca nem jobboldalibb, hanem felelőtlen. Tudatosan nekivezette az országot a falnak. Tudta, hogy szar a gazdaság ne pannon pumázott, csökkentette az ÁFÁ-t, nyomta a gázár kompenzációt kifelé, és a 13. havi nyugdíjat. HA a gazdasági szar miatt puccsolták volna meg Megyót, akkor mindezt nem teszik. De tették, Megyo után rákapcsoltak az elkúrásra. Nehogy mán hős legyen ez a gyakorlati tanár!
Akkor lenne jobbos kicsit is, ha csökkentené az állami segélyek, jövedelmek reálértékét. Ezzel szemben mely választói csoportok jövedelmét igyekezett az infláció körül emelni? CSak nem a királycsináló járadékosokét, akik ma is a szocializmusban élnek (fix állami ellátásban)?
Ha valaki a jobbról beszél, ismerje már meg a jobbos gondolkodást és cselekvést!

dowNLoad 2008.02.26. 01:11:35

Aztakurv@ JOBBOLDAL:
Ha már mozgástér: Igen, a Megyó az el***ta, most ehhez képest vegyük figyelembe, hogy volt ereje néhánynak megbuktatni, mert nyilvánvaló volt, hogy mennyire nem Ok, amit csinál.

EHHEZ azért nagyon naívnak kell lenni, vagy hogy ÓVATOSAN FOGALMAZZAK, te ezért pénzt kapsz, vagy INGYEN dugod a nyelved a PATKÓBÉLBE? (mindkettőt elítélem) 3 dolgot nem tehet az, aki MAGAS POZÍCIÓBAN VAN:
1.NEM TUDTAM
2.ELFELEJETTEM
3.AZT HITTEM
Ezeket a TE példaképed még össze is szorozta, hahaha.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.02.26. 21:42:00

13.havi a Megyó okosság része volt, amit nem kellett volna odaadni, de visszaszívni már nem lehetet, csak trükkösen, ahogy az meg is lesz, lásd. új szabályokDe, kedvencem mostanában, ahogy rinyálnak a Gyöngyösi Fidesznél, hogy mennyivel kevesebben jelentkeztek az ottani főiskolára.
Ezek szerint el kezdetek szelektálni, és a gyengébb suli szív, és én sem finanszírozom. Persze ezt is meg akarják torpedózni a népszavazással, mert kell nekünk a gagyi diploma állami pénzen, és persze népszavazás 5 milliárdért.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.02.26. 23:42:57

A tandij egy valos probelmara adott rossz megoldas. Persze, szelektalni kellene a rossz foiskolak kozul, sot leginkabb ertelmes kepzest kene adni.

ehelyett most mindenkitol szedunk tandijat es nem lesz normalis BSc szintu kepzes, mert minden egyetem a BSc-t egy MSc alapozokent kezeli. Viszont lesz 30%-os rata a BSc->MSc atmenetben, aminek a kovetkezmenye az lesz, hogy irgalmatlan sok ember fog hasznalhatatlan BSc diplomaval az utcara kerulni. Ja igen, 2011-ben, a kovetkezo kormany nyakaba varrva.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.27. 00:04:05

kedves "nem is tudom",

gondolom azt sem tudod, mire megy el az az 5 mrd.
- levelkuldes (posta)
- kommunikacios koltsegek, internet (t-com)
- teremberlet (iskola, polgarmesteri hiv, muvhaz)
- szavazobizottsagi tagok illetmenye (allampolgarok)
- feldolgozas, kiertekeles, hitelesites (OVI)

ennek jelentos resze a koltsegvetesbe jut vagy oda ter vissza.
nehogy azd hidd, hogy ez szerintem keves. nem keves, sok.
de hogy mennyi, azt nem tudja itt senki: lehet 4 mrd de lehet 6 mrd is.
elektronikusan gyorsabb es olcsobb lenne. de mindenkeppen kell az urna is - ha mas nem mozgo - hogy a nem intenetfuggo allampolgarok is szavazhassanak.

a gagyi diploma pedig nem a finanszirozas modjatol lesz gagyi, hanem attol, hogy az intezmeny mit teljesit.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.27. 08:54:42


www.hirszerzo.hu/cikkr.a_mohacsi_fantomkuldott_-_szdsz-botrany_a_fideszben.58198.html

ezt is meg kell vizsgálni, vagy ez simán rágalom, amivel nem kell törődni ? ez egészen más mint az SZDSZ-ügy, vagy azért van benne kisebb hasonlóság ? én nem állítom, hogy igaz amit a Hírszerző ír, de ha esetleg mégis igaz, akkor mi a pontos különbség a két szabálytalanság megitélése között ?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.27. 09:46:10

Speciel én már vártam, hogy lesz egy "de a fidesz is..." hír.
Ha a koala korrupt, akkor a Fidesz is. Ha Fletó hazudik, akkor a fideszesek is. Ha ő Pojáca, akkor OVi meg paprikajancsi. Elég egyszerű a pr-osok észjárása, bár attól még lehet célravezető.

De ha a Fideszben a szavazáson csaltak, akkor nosza, nyomozzon a Hírszerző. Most még csak belebegtetett egy hírt, ami lehet kacsa. Gondolom, várják, hogy Szíjjártó vagy NAvra nyilatkozik egy ordenárét, mint Horn Gabesz, és azután jönnek elő a konkrétumokkal (hamis aláírások a jelenléti íveken, stb.) Ha nem így lesz, nem lesz semmi konrétum, akkor meg csak a Hírszerző próbált hírgyártóvá előlépni pár percre.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.27. 10:28:07


Tehát mondjon le Orbán Viktor ha kiderül, hogy van hamis aláírás a jelenléti íven, vagy ne mondjon le Orbán Viktor ? Az is lehet, hogy ebből az egészből egy szó sem igaz, csak egy belső fideszes hirig követkeménye. Az is lehet, hogy a Hírszerző találta ki az egészet. A kérdés az, hogy ha esetleg mégis igaz, akkor hogyan kell ezt kezelni.

CrL 2008.02.27. 10:35:35

törvényességét tekintve ugyanaz a téma ha igaz, a különbség hogy az szdsz-ben egy szavazat is döntő volt.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.27. 10:39:11


amennyire tudom a hivatalosan megválasztott küldöttek 51 százaléka szavazott Orbán Viktorra. én látok bizonyos hasonlóságokat. mindazonáltal a Hírszerzőnek egyelőre nincs komoly anyaga, van pár ember aki mondott ezt-azt. lehet, hogy lesz, lehet, hogy nem.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.27. 10:47:48

"A fideszes politikus a kormányzati honlapra hivatkozva elmondta azt is, 2008-ban 2,4 milliárd forint bevételre számítanak a tandíjból, ám ez az összeg számításaik szerint 2013-ra 20 milliárd forint lesz. "

ezt arra hozta fel az egykori sasadi könyvelő Varga Mihály, hogy biztosan emelni akarják a tandíjat. a számolási készség hiánya mindkét oldalon becsület és dicsőség dolga.

volkov 2008.02.27. 12:12:47

Tunder Tunder,
nem vagy te bayerzsoti, hogy sasadi konyvelozzel:)
(neki a jo szokasa a politikusok eloelet dehonesztalo modon eposzi jelzokent hasznalni, lasd csotanyirto (vagy mi) Herenyi)
Egyebkent a jelenlevok nagy szazaleka szavazott egy oldalra a Fidesz, a jelenlevok fele ide, fele oda a szadi eseteben.

Ezert, (a hirszerzo allitasat elfogadva), a Fidesznel az eredmenyt ez kevesse befolyasolhatja, a szadinal meg akar a forditott eredmeny is kijohetett volna.
Remelem Koka marad:)

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.27. 12:19:37


Kedves volkov,

Arra bátorkodtam célozni, hogy Varga Mihály IS földbuta. Persze lehet, hogy csak nem akar kilógni a sorból és valójában titkosokos.

Szerintem a probléma (nem biztos, hogy van, a Hírszerzőnek nincs egyelőre komolyan információja és mások nem írnak erről az ügyről) az, hogy esetleg arra volt szükség, hogy a hivatalos jelöltek 51 százalékának szavazatát kapja meg a jelölt. Meglátjuk.

volkov 2008.02.27. 12:36:36

"hogy esetleg arra volt szükség, hogy a hivatalos jelöltek 51 százalékának szavazatát kapja meg a jelölt. "

igaz, ez jo felvetes. Annyi szol ellene, hogy, ha igy lenne, akkor valoszinuleg mar Orban megvalasztasakor is nagyobb lett volna a habveres. De ettol meg igazad lehet, meglatjuk.

ezzel a konyelo=>foldbuta megkozelitessel szerintem tovabbzsotisodtal, remelem nem haragszol meg erte:)

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.27. 12:54:36


volkov, egyetlen megjegyzés, mindkét nagypapám könyvelő volt. :)) komolyan.

volkov 2008.02.27. 13:07:43

:)
a tornatanarom mondta egy testverparra, ahol az egyik lany nagyon csunya, masik nagyon szep volt, hogy furcsan keverednek neha a genek (egyben ugye megelolegezve neked - mondjuk az arxiv alapjan:), - hogy te nem vagy foooodbuta.)

persze ertem egyebkent, bocs a szurkapiszkaert.

Google 2008.02.27. 15:19:56

Istenem, milyen intelligensen mondja, hogy:Varga Mihály földbuta!
Hátasztán és nasasztán akkor mi van? Talán miatta szenvedünk már 6 éve, talán ő és csapata qúrta el?
Hajlam mutatkozik arra, hogy a regnáló koalíciót úgy mentsük, hogy mindenki mást befeketítsünk, mert hát ők úgy is rosszak, tőlük nincs mit várni, majd 2010-ben a választók megbüntetik, ha akarják stb.
De miért keresik a kibúvót a kormánynak? A Fidesz kormány idején, 20 évből négy, bezzeg nem az ellenzéket hibáztatták, hanem mindent bevetve ostorozták a hatalmonlevőket!
Vajon ezeknek a pluralizmust az egy MSZP programjainak sokasága jelenti?

irrelevant 2008.03.07. 17:29:44

Kóka János nem hogy megvadult, egyszerűen megveszett:

index.hu/politika/belfold/utcai080307/

Ilyen gerinctelen, aljas sajtótájékoztatót közvetlenül a kampánycsand előtt... mióta az eszemet tudom, ilyen gyomorforgató szart még nem láttam a politikában. A BRFK megcáfolta ugyan, de az üzenet eljutott a TV-ken keresztül minden háztartásba.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.07. 17:53:17

otvospeter:
Aljas, de lehet, hogy működik. Ha vasárnap este valakik (az NBH? :)) szerveznek egy kis gyújtogatós fogócskát, akkor lehet ismét orbánozni.

CrL 2008.03.14. 11:24:52

mit jelez előre a reakció polmétere a mai szdsz-es rendkivüli ülésre?

kóka elnök úr tisztára mossa magát vagy tisztára mossa magát kóka elnök úr?

irrelevant 2008.03.14. 11:27:24

A Reakció-jósda nevében nem nyilatkozhatok, de a magam részéről heves indulatokat, kirohanásokat várok el az SZDSZ normálisabb tagjaitól :)

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.14. 17:08:06

Kóka megvadult... hehehe. Én sok mindent el tudok képzeli erről a balfékről, de hogy megvaduljon....? Ezzel a fejjel? Képzeljétek magatok elé a megvadult Kóka képét. Egy dühös egér. Pusztító lenne!
süti beállítások módosítása