Megjött
2008. február 05. írta: Szathmáry

Megjött

 Megjött végre, amit annyira vártunk. A Millenniumi Országjáró legfényesebb napjait idézi a kormány januárban elkészített, és (a novemberi számmal ellentétben) minden háztartásba eljuttatott ingyenes kiadványa, az Új Magyarország. „Az a baj, hogy rosszul kommunikáltuk a reformokat” – visszhangzik hallójáratainkban a mezei szocik siráma. A nagy reformátor letette hát konyhaasztalunkra a reformok emésztését elősegítő kiadványát – mi felvettük, és szemléztünk belőle.

 Kezdjük rögtön a címlappal! Azt szokták mondani: egy gyerek vagy egy kutya kell, és tuti a siker. A reform a kutyákat kevésbé érinti (tényleg, a kutyáknak kell vizitdíjat fizeti az állatorvosnál?) , marad hát a gyerek egy sztetoszkóppal, amint épp az orrát vizsgálja. Megkapó kép, ráadásul életszerű is. Nagyobbik fiam is folyton egy sztetoszkóppal rohangál. Az ovis farsangon doktor bácsinak akar öltözni. Azt javasoltam, hogy legyen vizitdíj-automata, de az nem tetszett neki.

  Második számú alapvetés: „Adjunk is valamit az embereknek, hogy eltegyék az újságot.” Ez jelen esetben egy 2008-as naptár. Ha ügyesek vagyunk, és szépen lefejtjük a kapcsozást, egy igen szép – mondhatni hangulatos – képekkel tarkított naptárat kapunk a kormány ajándékaként. Kitehetjük a cicis nénis naptár alá/fölé. A Miniszterelnöki Hivatal (ők jegyzik ugyanis a kiadványt hivatalosan) bebizonyítja, hogy az ideológiai okítás egy egyszerű naptárban sem lehetetlenség. Apró betűvel feltüntetik az adott hónap nevezetes napjait. Olyan fontos események sem maradtak le róla, mint a népesedési világnap, a béke világnapja, vagy az anyatejes táplálás napja. Na, ki tudja mikor ünnepeljük ezeket? (A helyes megfejtéseket beküldők között kisorsolunk egy Új Magyarország füzetben található kalendáriumot.)
A köztársaság napja
A naptárban feltüntetésre került a köztársaság napja is. Bizony, bizony: van ilyen. 1946. február 1-jén fogadta el a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket az országgyűlés. Ennek emlékére 2005-ben a Magyar Köztársaság kormánya a kulturális miniszter előterjesztésére február 1-jét a köztársaság emléknapjává nyilvánította. Nem kérdéses, hogy mi volt a mozgatórugó. Persze arról máig vita van, hogy ez tul.képpen hányadik köztársaság is?

A köztársaság papja
„A köztársaság nem jogi döntéssel születik, hanem a polgárok meggyőződéséből, hogy felelősséget vállalnak magukért és egymásért.” Gyurcsány Ferenc

Vajda János: Éljen a köztársaság (részlet)
Reng a föld, visszhangzik a lég,
Elbujdosnak a sasok;
A bérc kevély cédrusának
Koronája csikorog.
Az isten beszél a földdel,
Ki ne hallaná szavát?
Mert az isten szava örök:
Éljen a köztársaság!

Az itélet napja jött el,
A jóslat teljesedik:
„Bűnben elfolyt ezredév, de
Nem a kétezredik."
Eljött az itélőbíró,
A megbántott nép s kiált:
Vesszen a bűn, légyen erkölcs.
Éljen a köztársaság!

 Gyermek, ajándék megvót. Most jöjjön egy híres ember. A harmadik oldalon, rögtön a tartalomjegyzék alatt ékes magyar nyelven írva egy papírfecnin José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke köszönti a magyar polgárokat. Így:


 Na, tessék! Sarkozy és Joschka Fischer után megint egy magyar az európai politikában. Milyen szépen ír és fogalmaz magyarul!

  A következő oldalakon jönnek-mennek a statisztikák, a bizonygatások: „Kell neked ez a reform! Érts meg már, te hülye kölök!” 4 oldal tandíjazás, 4 oldal vizit-és napidíjazás, egy csöpp egészségbiztosítási pénztár, no meg a lerághatatlan csirkelábak: nyugdíj és gázár. (Megtudhatjuk, hogy 2006 nyarán az Európai Unióban Magyarországon volt a legolcsóbb a gáz fogyasztói ára.)
A kiadványban megszólalnak ismert és kevésbé ismert emberek is:
Tandíj kérdésben: „A tényleges teherviselő az egész magyar adózó társadalom, az ingyenesség csak látszat” Rudas Imre, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
Vizitdíj kérdésben: „A vizitdíjból befolyt pénzből meg tudtam emelni a velem együtt dolgozó asszisztens bérét” Dr. Sznyejka Dravkova, háziorvos
Kórházi napidíj kérdésben: „Éves szinten 160-180 millió forintos bevételhez jut a kórház, amelyet legnagyobb részben az évek óta tervezett kórházi ágycserére fordítunk” Dr. Papp László, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója

 Az új Magyarország egy tál étel képével zárul, „Jár Önnek a jobb!” felkiáltással. Állítólag egy kórházi ebéd van a fényképen:

 

 Ez az ingyenes kiadvány megvolt cakli-pakli 150 millából.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr20326590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syr Wullam 2008.02.05. 20:59:22

Hat, en rogton archivaltam is ... kibeleltem vele a szemetest.

gyuribacsi 2008.02.05. 21:00:50

Természetesen szégyen, hogy közpénzből fényezik az inkább bűnnek, mint reformnak nevezhető intézkedéseiket.
Már tavaly ősszel volt egy jóslatom, miszerint a legnagyobb ferenc idén nyáron lemond, vagy megbuktatják. A jóslatot most is tartom, csak kár, hogy mégha beválna sem látnék olyan politikai erőt, akik érdemben jobbak tudnának lenni, mint a szocik, eszdészesek. Akár idén, akár jövőre...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.05. 21:02:24

Namármost, mi 3 db-ot kaptunk a postaládába.
családi ház, egy név van a postaládán.

egyébként kurvára nem értem, mit kell reklámozni a kétfajta menüt mindenkinek. Szerintem az egészséges embereket egyáltalán nem foglalkoztatja az, hogy betegen majd tudnak két infúzió között még választani is. A magyar - according to Tirpákmester - amúgy is kétpofára zabálja a tablettát, meg egyfolytában a kórházban van. Netán ennyi a szabad kapacitás a gyógyításban, hogy brokkolival kell verbuválni a fekvőbeteget?

Aki meg történetesen bekerül a kórházba, az majd face-to-face találkozik a két menüvel. Feltételezem meg fogja kérdezni tőle Ursula nővér, hogy A vagy B menüt kér.

Már megint teljesen feleslegesen cseszik el az adómat. Nekem ne reklámozzák a vizitdíjat, had legyen már saját véleményem.

Polmarketinges kutyák, szevasztok!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.05. 21:03:24

És még szét se lehet hajtani, mint pl. a médiamárktosat, hogy az ember meghámozzon rajta valamit.

Na itt a kert 2008.02.05. 21:06:56

Kórházi étel az anyjuk picsája. Egyszer cseréljék fel a puccos magánklinikát egy közkórházra.

Herr Flick 2008.02.05. 21:14:13

Szánalmas.

Mégis hogy a fityfenébe lehet meggyőzni valakit arról, hogy milyen jó is az, amikor neki többet kell fizetnie valamiért???

Meg alátámasztani, hogy amit tőlem a járulékokon felül ráadásként elkérnek, az milyen sok bevételt jelent ennek vagy annak?????

Utalják nekem a vizitdíjakat, és is leírom milyen jól alakulnak a bevételeim, és a költségvetésem. De ez kit fog megnyugtatni??

Ennyire hülyének néznek minket?? De tényleg???

ej ej ej

hhh. 2008.02.05. 21:19:30

ha már ilyen ügyesen népszerűsítik az öngondoskodást, tandíjat, egyebeket: akkor ezt a szp kiadványt miért nem lehet - megvenni? piaci igény szerint, akinek szüksége van rá?
vagy talán ez "ingyen" jön a postaládába?
ezzel az illúzióval nem kéne tán leszámolni?

szegedi 2008.02.05. 21:19:56

Milyen naptár?

Kilopták volna? Azannyukúristenit...

Herr Flick 2008.02.05. 21:21:02

Egyet értek.

Hány ember hány napi vizítdíjának árába került ez a "sajtóanyag" ????

Ugye hogy ugye?

irrelevant 2008.02.05. 21:22:17

Nemtom, hogy nektek is tartalmazott-e ez a kis újság egy fogyasztóvédelmi kisokost (kb. képeslap-méretű), de az enyém igen. Bibí.

A dolog pikantériája az, hogy a fogyasztóvédelmi kisokos célja, hogy figyeljünk, nehogy átcsesszenek bennünket. Mindezt egy ilyen agit. prop. anyag mellékleteként...!

W Joe 2008.02.05. 21:23:45

Nekem is rögtön a "gyerekkel-kutyával mindent el lehet adni" jutott az eszembe a borítóról :)

Ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban merült fel az a kifogás, hogy a népszavazásos borítékkal együtt dobták be néhány helyen a postaládákba, és, a népszavazással kapcsolatban kampányol?

"Ön szerint eredményes lesz a 2008-as népszavazás?"
www.wita.hu/index.php?show=wita&wita=8

Egyébként még azzal lehetne javítani a kormányzati kommunikáción, hogy Kiszel Tündés - Donatellácskás naptárra cserélik a kalendáriumot :)

istvn 2008.02.05. 21:24:40

ÚjMagyarország2006-tól= lopás, csalás, sikkasztás, hatalommal való visszaélés, zsarolás, stb.
Mindez nem 150 millióba került!!! Bár most még nem látják, de a gyerekeink és a mostani fiatal generációk fogják a gigantikus államadosságot törleszteni. Életfogytiglan, ugyanis soha nem fog elfogyni :)))))

hhh. 2008.02.05. 21:24:40

hja, árulni kéne. és a bevételből támogatni a reformokat.
bár manapság tán nem sokan vennék.

Herr Flick 2008.02.05. 21:38:22

Csak a 75 feletti panellakó nyugdíjasok.

Úgyhogy még elég sok bevételt is jelenthetne.

amondó (törölt) 2008.02.05. 21:40:42

Ezeket nem lehet visszapostázni, mint annak idején az Milenájmi Országjárót?

noname 2008.02.05. 21:53:32

Nemértem, mércsak kritizálni tudjátok a Kormány propagandáját! Csinálni semmit csak zugolódni! na ezért nem mennek a reformok! ja, a fer pléy meg nem tetszik! Az a baj, hogy szines? meghogy gyerek van rajta? köszönnétek inkább meg, hogy a Kormány mindenkire gondol. Nem lehet egyszerre mindenkinek kolbászt is meg kenyeret is adni. Most ilyen újság jön. Ingyen. Nem is becsülik. Pedig az a milleniumos csak olyan szar fekete fehér volt. most meg millenium sincsen, mégis kapnak valamit. Meg hát az milyen demagógia, mikor mindent átszámolnak vizitdijba! Az a otvospeter meg hálásabb is lehetne a mellékletér! mer az is az adófizetők pénzéből ment! Hálátlanok!

irrelevant 2008.02.05. 21:56:09

Igazad van!
Bocs!
Dögöljek meg!

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 21:57:09

Magyarázza már nekem el valaki, hogy egy olyan országban, ahol a lakosság több mint fele funkcionális és/vagy analfabéta, olvasásértés a béka segge alatt kettővel, ott mi a tökömnek erőltetik az írásos tájékoztatást a kormányok?

W Joe 2008.02.05. 21:59:04

"Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 21:57:09

Magyarázza már nekem el valaki, hogy egy olyan országban, ahol a lakosság több mint fele funkcionális és/vagy analfabéta, olvasásértés a béka segge alatt kettővel, ott mi a tökömnek erőltetik az írásos tájékoztatást a kormányok?"

Vannak benne színes képek is :-)

Herr Flick 2008.02.05. 22:00:42

Egy pillanatra nem tudom, hogy irónikusan szarkasztikus próbáltál lenni, vagy szimplán hülye vagy :)))

De rájöttem.... remélem :)

Herr Flick 2008.02.05. 22:01:52

noname-nek szólt.... azt hiszem :)

Pepe 2008.02.05. 22:04:29

Az Új Magyarország kifejezés már alapból bicskanyitogató. Új a lónak a faszát... semmi új nincs benne, sőt, lemaradott, úgy kb. 50 évvel a környék országaihoz képest, és csak nő a különbség. Új.... a kormánytagok villája, autója, nyaralója. Az igen az új.

Le kell menni falura, persze nem az osztrák határ mellé vagy a balcsi mellé és ott kell gagyogni Új Magyarországról, és majd a meló nélküli Pista meg a 30e Ft-ból tengődő Józsibá egy szeneslapáttal elmagyarázza a tisztelt tolvaj bandának, mi a véleménye az új dolgokról.

Hogy rohadnának meg, ebből a pénzből is inkább egy szülészetre vettek volna 1-2 inkubátort meg műszereket, getva tolvajok.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 22:05:20

Wita Joe

Ez a kiadvány megint az értelmiségnek szól. Az átlag embernek semmi szüksége az írásos tájékoztatás ilyen formájára. Félő azonban, hogy semmilyen tájékoztatás nem lenne megfelelő a témában. Az átlagember olyan szinten tájékozatlan, ostoba, tudatlan, előképzetlen, hogy halott ügy bármiféle tájékoztatás.

hhh. 2008.02.05. 22:05:20

noname jól nyomja

noname 2008.02.05. 22:06:21

otvospeter-nek! nem megdögleni! a reformoknak nem lehetnek áldozatai! nem fáj, csak úgy érzi!


u.i.: :)

Herr Flick 2008.02.05. 22:10:34

Az új M.O. egyre kevésbé csábító.
- Magasabb, és erőszakosabb (főként kisebbségi) bűnelkövetők, és bűnesetek
- Nagyobb értékű csalások, sikkasztások, lopások "magas körökben"
- A "vezetők" és "irányítottak (vagyis mi)" közti anyagi és egyéb különbségek égbekiálltóan eltérőek
- A kulturális szinvonalunk lassan a béka segge alatt
- A közoktatás inkább közbutítás
- Magasabb árak, és kiszolgáltatottabb helyzet a "tőkés"réteggel szemben, vagy által.
- Diktatórikus, de korrupt karhatalom
- Külföldi érdekérvényesítéseink a 0-val egyenlő.

No kérem ha ez az ÚJ MAGYARORSZÁG, akkor....

.... KÉRJÜK VISSZA AZONNAL A RÉGIT!!!!!!!!!!!!!! :)

Herr Flick 2008.02.05. 22:11:57

Vagy csináljunk jobbat

states 2008.02.05. 22:12:53

Szegény Keller Laci most már hogy elbukta a törökbálinti polgármesterséget is, csak otthon az anyjuknak teheti fel a halhatatlan kérdést: "Hány lélegeztetőgépet lehetne venni az Új Magyarország című kormánypropagandából?"

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.05. 22:14:28

Jár önnek a jobb! --> mint egy erőtlen jobbik kampányszlogen. :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.05. 22:16:53

Ha nekem kellene elkölteni 150 misit kommunikációra, akkor inkább arról csinálnék reklámfilmet vagy propagandaanyagot, hogy

manapság nem ciki a házasságon kívüli gyerek.
nem jó dolog megölni az újszülöttet, mert ennél még a legalja állat is jobb.
megint más aspektus, hogy úgyis elkapnak, és irány a börtön+elmegyógyintézet. Tedd inkább bele a public inkubátorba.

Persze mindezt tőmondatokban, képekkel illusztrálva, hogy a célcsoport is fogja az adást. a kétféle menüt pedig egye a tisztelt miniszterasszony minden nap.

bocs, demagóg fasz vagyok.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.05. 22:18:24

vegyesgrill,

az értelmiségnek lehetne saját véleménye, nem? legalábbis ez lenne az illendő.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 22:21:08

denever

Nem beszélsz hülyeséget.
És csak és kizárólag reteklub Barátok közt, Győzike és Fábrysó reklámsávjai alatt illetve Blikk és Story újság lapjain hírdettem volna. Meg Tescos szatyron, Penny Marketes bevásárlókocsin.
De így biztosan nem...

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 22:22:13

Értelmiségnek lehet véleménye, de az értelmiség fejére nagy ívben szarik az átlagember, nem is érti az értelmiségit, ráadásul az értelmiség egy szűk réteg.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.02.05. 22:23:37

TÖBB ADÓT AKAROK FIZETNI!!! TÖBBET! MÉG többet! ha lehet akkor többet akarok fizetni a kenyér, tej, víz, gáz, villany témakörben is!!! FÜSTADÓT!!! Igen Igen!! valami ötlete van valakinek, mit lehetne még adóztatni, de KOMOLY brainstormingot várok! Pl. akinek leszigetelt a háza, és ezért kicsi a fűtésszámlája, az gyakorlatilag megkárosítja az államot, aki meg csak energiatakarékos világítást használ, az meg Kapoly bácsi szájától vonja meg a betevőt! hogy lesz így jövőre is a leggazdagabb képviselő? A végén még beelőz Kókadt, vagy valamelyik aranyifjú ficsúr. Mi a z az egészségügy? valami koraszülött jóléti államból ittmaradt CSÖKEVÉNY? Hogyan lehetne olyan SIKERTÖRÉNET mint a MATÁV, ami tudjuk, hogy milyen fantasztikusan jól működik. ugyanez a MÁVval is milyen fantasztikus lenne.
1 szem algopirin legyen mondjuk 50Ft, egy vonatjegy meg 100km távra 2000Ft. Na ezzel megvolnánk. SIKER. A bankok majd adnak fantasztikus hiteleket, hogy legyen AKI BEVESZI, hahaha

ApukadHUN 2008.02.05. 22:25:19

A reformok előtt kellett volna tájékoztatni és szavaztatni a népet. Nem most, amikor jól megbolygatják a kommunizmus óta kialakult oktatást, egészségügyet, MÁV-ot és a Fradit. A vonat is mindig járt a falunkban az elmúlt 30 évben (mindig ugyanakkor), aztán most elvették, pedig jó ki volt az találva. Már akkor is, amikor a diplomámat szereztem (jogra nem sikerült, így lettem művelődésszervező, aztán a magyar szakot is elvégeztem). Persze a rohadt multik nem vesznek fel, mert nem beszélek külföldiül. Így az önkormányzatban dolgozok, mert a polgármester rokona a csajom előző pasijának és így bekerülhettem. Egész nap netezek, de szeretem csinálni. Bár a diplomás minimálbér jó lenne. Most különben sem tudok mással foglalkozni, mert eltört a lábam. Láttam a doki szemében, hogy nem örült, amiért hétvégén történt a balesetem, de vidéken az orvos maga az atyaúristen. Pedig valahol csak egy szolgáltatást ad, pénzért. Mondtam neki, hogy uniós bért érdemelne (magamban gondoltam, hogy én is, meg Jani a pék haverom is - Fradi drukker) A kórházban a gipszelés után hálám jeléül pénzt adtam két nővérnek és az orvosnak is.
Jól van ez így. m Miért kell ezt háborgatni? S miért így?

Rwindx 2008.02.05. 22:26:04

Noname: vagy 5 percig röhögtem, nagyon jó volt :D

noname 2008.02.05. 22:26:40

Herr Flick! neked már a neved is fasiszta!
Látom nemérted! ez még mindig sokkal JOBB, mintha a fityesz csinálná! mindenki tudja, mit akarnak azzal a régi Magyarországgal. Horthy-korszakot, csendőrökkel meg kardlapozásokkal. Meg papokkal. Na az aztán a gáz. Hogy megin fortélyos félelem igazgasson. Hogy félni kelljen az utcán. Hogy minden nemzeti ünnepünket meggyalázzanak a kokárdáikkal meg a zászlóikkal. Ezt nem is értem, minek egyáltalán a zászló. Demokrácia van, nem kell itt elkülönülni. Nem kérünk a hataloméhes JOBB oldalból, akárhogy is mocskolják a Kormányt!

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.02.05. 22:26:42

Értelmiségnek lehet véleménye, de az értelmiség fejére nagy ívben szarik az átlagember, nem is érti az értelmiségit, ráadásul az értelmiség egy szűk réteg.
AZ értelmiség aki lejáratta magát, nemcsak szűk, hanem EGY DEGENERÁLT réteg is. Azt hiszi, hogy ezt is meg lehet úszni. folyamatosan ezen dolgoznak, hogy valahogy megússzák a következő nagy hullámot. Semmi mást nem tesznek, most már ők is a PROBLÉMA részei, nem a MEGODÁSÉ.

egy vicc 2008.02.05. 22:26:44

Biztos ismeritek, de hátha nem mindenki...

1. Európában van egy ország;
2. Ebben az országban van egy város;
3. Ebben a városban van egy ház;
4. Ebben a házban van egy kislány;
5. Ennek a kislánynak:

- bezárták az iskoláját,
- Az anyukáját kirúgták a munkahelyéről,
- Az apukáját leszázalékolták,
- Nagymamája súlyosan beteg, éveken belül el is végzik az operációt,
- A közeli kórházat megszüntették,
- A városba vezető vasútat felszámolták...
Melyik országban él a kislány???

irrelevant 2008.02.05. 22:27:08

Transylvanianmixedgrill

Te viszont hülyeséget beszélsz ezzel az elitista baromsággal. Nem a propaganda formájával van baj, hanem magával az agymosó propaganda létével, illetve azokkal az intézkedésekkel, amiket propagál. Nem az a helyzet, hogy a sok hülyeparaszt nem érti a maximálisan hozzáértő kormány intézkedéseit, hanem az a helyzet, hogy még a szerinted egyszerűhülyeparaszt átlagember is látja, hogy ami itt folyik, az szar. Ezért van szükség amolyan jó kis szájbarágós propagandára a kormány részéről, a hülyeparaszt pénzéből.

És ez gáz.

irrelevant 2008.02.05. 22:29:15

egy vicc

bezárták az iskoláját, mert kaszinó nyílik a közelében...

szejler 2008.02.05. 22:35:32

Nekem a milleniumi országjárótól is herótom volt, de ez még azt is übereli.

Egyébként szokás szerint balfaszok: anyatejes táplálás napja!, közröhej. Ahelyett, hogy beraktak volna 12 csöcsös nőt a naptárba> szavazz ránk, és elküldjük DVD-n is aláírással.

esetleg még..

Nyugdíjasonak: egy TV műsort.
Szociálisan leszakadóknak: egy lottószelvényt.
Liberálisoknak: interjút Budaházyval.

Ez így szánalom. A félelem szaga színesben nyomtatva.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 22:39:03

otvospeter

Tévedsz. Az átlagember buta mint a segg. Igen, jól olvasod: mint a segg! Ha az értelmiség nem tud lehajolni a segghülye átlagember szintjére, ha nem tud megtanulni gondolkodni az ő agyával, akkor ilyen ócska füzetet fog legyártani az ő tájékoztatására. Akik ezt a füzetet írták nem voltak hülyék, mert amúgy sok értelemes, érdekes gondolat van ebben, csakhogy akik írták, azok nem képesek elképzelni, hogy az ország nagyrésze nem tud elolvasni olyan mondatokat, amiben egy alanyon állítmányon és tárgyon kívül van még valami, és nincs idegen szó a mondatban. Menj el egy gyárba minőségirányítósnak, és majd megtudod, hogy nem tudnak már mit kitalálni, hogyan írjanak munkautasítást, nem azért mert hülyék, hanem mert nem tudnak olvasni a melósok, az olvasásértésük NULLA, nem értik a szavakat, nem hogy az összetett mondatokat.

irrelevant 2008.02.05. 22:41:00

Jó, végülis mindegy, mert amit szeretnél, az megvalósult: az a címe, hogy Modern képmesék. Ennél a füzetnél körülbelül tizenhétszer gusztustalanabb propaganda.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 22:42:42

A Modern képmesék nem rossz ötlet, ki a picsa nézi az m1-et, ezen megint nem gondolkozott el senki...
Ahelyett, hogy a Barátok közt szünetében nyomnák...

Őrnagy Őrnagy 2008.02.05. 22:43:37

ApukadHUN szerintem Doomhammer bevesz a Tirpakblogra, jól nyomod. Csak ne szólj be az adminnak elég harapós ember.

dr. Wilbur Swain 2008.02.05. 22:46:01

fogyasztóvédelmi kisokos kipipálva, de hol van a naptár? grrrr...

irrelevant 2008.02.05. 22:46:02

Transylvanianmixedgrill

Totálisan rossz úton jársz gondolatilag, ugyanis továbbra sem a formával vagy a hellyel van gond, hanem azzal, hogy a Modern képmesék egy végtelenül bárgyú, leegyszerűsítő, hazug, egyoldalú és nyíltan befolyásoló szándékú propagandaanyag. De ha te elhiszed, ami benne van, vagy még inkább azt, amit sugall, akkor azon nem tudok segíteni. Ha neked ez tetszik, gondolkodj el azon, nem tartozol-e véletlenül te is a célcsoportba...

Gabe 2008.02.05. 22:47:56

Mé má az is baj, ha megjött?
Eddig csak akkor volt para, ha nem jött meg.
Vagy késett...

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 22:53:36

otvospeter

Szerintem te pontosan értelmiségi vagy és nem tudsz gondolkodni az átlagember agyával.
Szerintem az átlagember jelenleg mentehetetlenül buta, kár a gőz a felvilágosítására, olyan szintű lemaradása van, hogy teljesen feleslegesek az ilyen kampány szerű tájékoztatások. Idővel, 40-50-60 évvel, kihalásos alapon majd talán eljut arra a szintre az IQ átlaga, hogy egy összetett mondatnál többet is képes lesz értelmezni, de addig teljesen felesleges.
Ezt a 150 millát okosabb lett volna a tanítók, tanárok, pedagógusok fizetésére költeni.

kemotox 2008.02.05. 22:55:49

Szejler, a 12 csöcsös nő tényleg jó ötlet!
Ha az lett volna a borítón, talán én is tovább lapozom, és nem baszom ki egyből a kukába.
De szerintem ez a kiadvány nem nekünk készült.

Én szerintem a célcsoport miatt ütősebb lett volna egy finom ropogósra sült csirke-farháttal nyitniuk, aztán a belső oldalon meg néhány különleges receptel a teszkós csirkeláb elkészítéséhez.
Az legalább még hasznosítható lenne az ilyen szarokat olvasgató, megmaradt tábor számára.

noname 2008.02.05. 22:56:06

Transylvanianmixedgrill,
azért én neked megajánlanék egy kommnukációs tanácsadói pozíciót szociáldemokrata kormányunk felsővezetése mellett. van tehetséged, de komolyan.

Az a baj, hogy otvospeternek meg igaza van. :(

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.05. 22:57:03

Transylvanianmixedgrill,

itt van egy komolyabb gyűjtemény a képmesékből, némi magyarázattal...

tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.05. 22:58:49

Kérek mindenkit, hogy ne a "kukába bassza" a fent nevezett újságot.
vigye el az újrahasznosítós ládáig, plz.

legalább ennyi haszna legyen.

Herr Flick 2008.02.05. 23:00:14


NONAME te egy giga nagy pénisz vagy.

Ez a véleményem

no 2008.02.05. 23:00:55

NONAME : "...Hogy minden nemzeti ünnepünket meggyalázzanak a kokárdáikkal meg a zászlóikkal...."

Nagyon ajánlom h csak szimplán fogyatékos legyél mert a JOBBoldali karomat csapom a pofádba .
Ha ezen a tényen túltetted magad akkor pedig üsd fel a wikipédiát vagy valami lexikont és kezd el olvasgatni azokat a szavakat amiket írtál (pl .: fasiszta)
Nyomorék...

irrelevant 2008.02.05. 23:00:59

Transylvanianmixedgrill

Az a fura, hogy ha a közvéleménykutatások nem ízlenek a politikusoknak, akkor kezdődik a nép hülyének nézése. Na nem olyan explicit módon, ahogy te teszed, hanem éppen a propaganda által. Bezzeg négyévente a hülyebüdösparaszt, aki behúzza az X-et, félisten lesz, szent, akinek a politikus csak alásszolgája, és hát ha már megbízást kapott, a népszuverenitás maximális tiszteletben tartása miatt ugye nem engedheti ki a hatalmat a kezéből.

Kicsit ellentmondásos, nem?
Akkor most valódi demokráciát akarunk, irányított demokráciát vagy egy autoriter rendszert? Mert az elsővel valahogy nem fér össze ez a mentalitás, amit mutatsz.

Herr Flick 2008.02.05. 23:04:27

Noname "Herr Flick! neked már a neved is fasiszta!"

Úgy látom te vagy kissé alulművelt

herrflicktekaja.hu/e107_plugins/content/content.php?content.13

"Horthy-korszakot, csendőrökkel meg kardlapozásokkal" A jelenlegi rendőrök kardlapoznak vagy nem??

De tudod mit? legyen erősebb a rendőrség, ha a polgárokat védi a bűnözőtől... de ne az államot védje a polgártól

kemotox 2008.02.05. 23:10:34

He-he, noname, úgy látom ezek új emberek.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 23:12:54

otvospeter

A népet azért kell hülyének nézni, mert az. Tanulatlan, félművelt, analfabéta, funkcionális analfabéta félbalkáni agyak gyülekezete. Ha nem nézed hülyének, akkor értelmesnek hiszed, és ezzel becsapod saját magad, mert a tájékoztatásukra nem megfelelő módszert fogsz használni. Egy jászsági traktoros szakmunkás egy ilyen kiadványt vagy a Modern népmeséket nem tud értelmezni, nem az ő világa, nem képes befogadni az agya ezeket a mémeket.
Amúgy elbeszélünk egymás mellett: én feltételezem, hogy a kormány tényleg tájékoztatni akart volna, te meg azt feltételezed, hogy nem, csak azért ez az egész propagandaszagú anyag, hogy el tudjanak költeni egy halom pénzt ilyenre is.

irrelevant 2008.02.05. 23:16:53

Transylvanianmixedgrill

Nem, én nem mondtam ilyet, hogy csak azért van, hogy el tudjanak erre is tapsolni egy kis pénzt. Ez propaganda, népnevelő célú, ostoba, ócska, hazug lózungok gyűjteménye. Az, hogy (valószínűleg) még a meggyőzésre is alkalmatlan, az nem a népet, hanem a kormányt és intézkedéseit minősíti.

nemecsekerno_007 2008.02.05. 23:17:37

Transylvanianmixedgrill
Sajnos a rendszerváltó elitünk annyira impotens, hogy ezek a hétköznapi buta emberek is látják, hogy valami tényleg nincs rendben. Funkcionális analfabétizmus. Igen van és ez többek között annak köszönhető, hogy az elmúlt 20 évet végig töketlenkedték. A rendszerváltó generáció totálisan leszerepelt, nagyon nagy tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Ennyi. Ez a propaganda is mutatja
Ezt b*zd meg 3 éve kellett volna kiadni és, közösségi munkában úgy, hogy akik nyilatkoznak azok azért tegyék, mert hisznek ebben az egészben. Ja és azok miatt akiknek esetleg nehézségekkel jár ez az egész átalakulás. Hogy segítsék ezeket az embereket. Mert ilyen lenne a társadalmi szolidaritás egyébként.
De ha ez közösségi munkában történne akkor mit csinál az a csomó közhivatalnok? Vicc ez az egész ország.

Mizantróp 2008.02.05. 23:19:32

Herr Flick, no!

ugye ti is azok közé tartoztok, akik el tudják olvasni a szöveget, de a megértés már gondot okoz?

nekifuthatnátok noname írásainak még egyszer a zsigeri (politikai) előítélet nélkül, és akkor leesne a tantusz. (vö. irónia, szarkazmus)

ez van, amikor valaki hisz, és nem gondolkodik. szánalmas.

jászsági traktoros 2008.02.05. 23:19:59

Transylvanianmixedgrill ! Te hülyének nézel vazze?

noname 2008.02.05. 23:23:34

Kemotox: ördögöd van!

Herr Flick,
ugye ismered, amikor az ember egymás mellé rajzol 2 jelet, valahogy így:

:)


vagy azt a szót, hogy "irónia"?


Látom, hogy szerinted "Herr Flick, a Halló! Halló! című angol sorozat egyik meghatározó, ám határozottan a leghibbantabb főszereplője."

Ennyiből nehezen tájékozódnék, ha nem láttam volna 3-4x. De hamár ekkora tudással vizsgáztatsz, én úgy emlékszem, mintha ilyen egyenruhát is viselne, meg lenne egy titkárnője, meg egy festmény is fennforogna... meg franciák is voltak ott.

irrelevant 2008.02.05. 23:23:37

nemecsekerno rátapintott egy másik lényeges kérdésre: még ennek a büdös maszlagnak is jobb lenne az illata, hogyha nem akkor adták volna ki, amikor már régen el van döntve minden.

Olvastam egyszer a dán önkormányzatok reformjáról, ami az ezredforduló körül zajlott le. Úgy emlékszem, hogy az előkészítési fázis a megvalósítás vége előtt közel 10 évvel kezdődött, maga a megvalósítás pedig több éven keresztül, fokozatosan zajlott le, amiben két különböző oldali kormány adta egymásnak a stafétabotot zökkenésmentesen. Ha a hatástanulmányokat, amiket csináltak 10 év alatt, a vízbe szórnánk, kiszáradna az Északi-tenger. És ez még csak nem is az egészségügyről szólt, hanem arról, hogy összevonták az aprófalvak önkormányzatait gazdaságossági célból. Nálunk egy ilyen lépést hogy készítenének elő? Sehogy, egy tollvonás lenne egy papíron, utána pedig jönne az eféle propaganda, amiről mi most itt beszélünk...

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 23:24:14

otvospeter

Hát jóhogy az. Értelmiségi perspektivából naná. Visszakérdeznék: ha bekopogna hozzád egy aktuális kormány, mondjuk egy olyan amelyikkel éppen szimpatizálsz, hogy van egy feladat, miszerint egy adott témában tájékoztatni kell a lakosságot, úgy hogy a jászsági szakmunkás is megértse, meg a nyolcvan éves Mari néni is, és az értelmiségnek szemébe se tűnjön ócska propagandának, és felkérnének téged, hogy hajtsd végre a feladatot, te mit tennél? Megmondom: széttárnád a karjaid, hogy ez lehetetlen.

asszem 2008.02.05. 23:28:23

asszem kell indítanom egy politikai blogot, jó vaskos, csalogató címekkel, aztán jöhet gyűlölködni a csürhe.
felteszek 1-2 reklámot, pl. ingatlan pont hu, mint a reakciós csávó, aztán a végén bevételem is lesz belőle.

így, gerincesen, szépen, megírom a hűdeigazat, aztán odabaszok a droidnak egy röklámot.

mekkora látogatottságom lenne pl. egy olyan címmel, hogy "Végre, reformok"!

meg kell lovagolni a piaci igényeket, mutyiországban pl. jelentős igény van ilyen gumiszobákra, ahol a droidok kigyűlölködik magukat. "reakció" rájött erre.
addig sem jelentik fel a szomszédot, talán.

jó magyar hagyományok ezek.

no 2008.02.05. 23:30:23

Akkor elnézést ,énvagyok a nyomorék ...
..Bocsánat ..

de nekem nemesett le :S :(

irrelevant 2008.02.05. 23:31:55

Transylvanianmixedgrill

Nem tudom, miért érzed szükségét, hogy minden hozzászólásodban kinyilvánítsd, hogy nagybetűs értelmiségi vagy... Na mindegy.

Egy normális országban egy normális fejlesztés, valódi reform legtöbbször önmagáért beszél, a tájékoztatást elvégzi a tévéhíradó, a napilap és a rádió. Ha esetleg mégsem beszél önmagáért, és a nép nem fogadja kitörő örömmel, egy normális országban van lehetőség arra, hogy a vezetés módosítsa, esetleg visszavonja a tervezetet az általuk állítólag annyira tisztelt tömegek kívánságának megfelelően. A propaganda léte viszont abból a hozzáállásból fakad, amit itt te bemutatsz, plusz abból a kérlelhetetlenségből, amit a kormány bemutat a közvélemény ellenében is. Ebből a két komponensből, amik egyébként (minimum) az autoriter rendszerek szellemiségének jellemzői, születnek az ilyen agit. prop. szarságok.

jászsági traktoros 2008.02.05. 23:35:08

Transylvanianmixedgrill ! Nem tudom, mi a bajod az egyszerű szántó-vető emberekkel, de az ilyen faszfejeket mint te, legszívesebben az eke elé kötném, mert a traktorom jobban becsülöm!

Miért gondolod, hogy annak az embernek, aki munkásruhában dolgozik, rosszabb a felfogása mint az öltönyösé?
Nem mi basztuk szét az Országot, hanem a hozzád hasonló értelmiségiek!

nemecsekerno_007 2008.02.05. 23:35:42

Transylvanianmixedgrill
És ezek a buta emberek termelik meg a pénzt ehhez az egész cirkuszhoz, néha feketemunkával v. szürkével van olyan is aki teljesen fehérrel valamilyen formában fizet adót is (ha mást nem fogyasztási) és még fizetne is többet ha lenne normális munkája, mert színvonalas oktatásban részesült, sikerültl nyelvet is tanulnia, csak az a k*rva külföldi tőke nem jön olyan helyre ahol a gazdasági mutatók sz*rok. Az esetleges multinak beszállító magyar cégeket szívatják a hivatalok, kemény a verseny a multikkal, a jegybanki kamat miatt 7%os kamatra kapnak hitelt, a munkát terhelő adók olyan nagyok, hogy alig tudnak valakit felvenni. etc.....
És ekkor jön egy szirupos, hazugságokkal, üres szólamokkal teli propaganda anyag arról, hogy miért is van szükség "átfogó" reformokra másfél év alatt. :) És még ne nyíljon a bicska a zsebbe. Inkább azon agyaljatok, hogy mit tehetünk, mi akik verjük a nyálunkat a fórumokon, úgy tűnik tudjuk mi a baj, de mégse teszünk semmit. Azok ott csak ilyen teljesítményre képesek, hiába várjuk, hogy ők tegyék rendbe a dolgokat.

irrelevant 2008.02.05. 23:35:47

És gyorsan hozzáteszem, hogy ez nem oldalfüggő, bár az MSZP ha valamihez, az agitációhoz nagyon profi módon ért. Azért szajkózzák állandóan azt, hogy a "kommunikációval" van probléma, mert tudatosan vagy tudattalanul a '89 előtti önmagukhoz hasonlítják magukat, azt az agitációs szintet pedig, akármilyen profik is, nem tudják elérni.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 23:40:14

otvospeter

Én nem a magam, hanem a te értelmiségi pozíciódról beszélek folyamatosan.

Normális országban az alapértékekben ellenzék és kormánypártok (illetve szavazótáboraik) közt nincs fekete-fehér viszony, mint nálunk, ezért a további okfejtésed egyáltalán nem helytálló.

Herr Flick 2008.02.05. 23:43:28

Noname... de rájöttem ...

"Herr Flick 2008.02.05. 22:00:42
Egy pillanatra nem tudom, hogy irónikusan szarkasztikus próbáltál lenni, vagy szimplán hülye vagy :)))
De rájöttem.... remélem :) "

Csak hirtelen reagáltam, és nem figyeltem a köztes monológra, mert melóztam közben :))) Azért nem is folytattam

:)

nemecsekerno_007 2008.02.05. 23:43:53

otvospeter. Hagyjuk az oldalakat. Már most is csak két oldal van. A csóró egyszerű állampolgár és a hatalommal és pénzzel rendelkező l*faszjóska. Nem kell csak egy-két évtized és ezt a két oldalt szögesdrót fogja elválasztani. Latin-amerika. A közgondolkodásban már megtalálható, még ilyen fórumokon is tettenérhető. :( Már csak hardver kell hozzá (szögesdrót, kutyás őr, páncélozott Merci etc...)

Invictus 2008.02.05. 23:44:31

noname 2008.02.05. 22:26:40

Nem kell csodálkozni rajta, ha nem mindenki vette az iróniát, ugyanis szerintem mindnyájan ismerünk olyanokat, akik komolyan is gondolják, amikor az ehhez hasonló szövegeikkel jönnek. Vagy ha nem ismertek, akkor tessék klubrádiót hallgatni, oroszbolgárúrnak betelefonáló nyugdíjasokat. :)

irrelevant 2008.02.05. 23:46:09

Transylvanianmixedgrill

Nem tudom, miért lenne szükség egy ennyire megosztott országban nem-demoktarikus hatalomgyakorlásra. Azt pedig főleg nem tudom, hogy miért mentené azt fel erkölcsileg... Főleg úgy, hogy ez a módszer és az ilyen fércművek, mint ott fenn, nem csak fenntartják, de fokozzák is a megosztottságot. Ne keverjük az okot az okozattal.

irrelevant 2008.02.05. 23:47:43

nemecsekerno, teljesen egyetértek. Ezért is tettem hozzá, hogy a két "oldal" ilyen szempontból sem különbözik.

rdm 2008.02.05. 23:49:33

Megint ömlengenek arról, hogy mennyire nyugdíjasbarát a politikájuk... A probléma csak az, hogy minden MÁS társadalmi réteg kárára az (vállalkozók, fiatalok, középosztály stb.). Ennek köszönhetően nem lesz pár év múlva Magyarországon fiatal, aki teheti, elhúz a picsába, a nyugdíjrendszer meg bedől a faszba a ratkósokkal. Eleve roskadozik és mit csinálnak ezek a fasszopók? RÁTESZNEK még egy lapáttal. Tipikus politikai rövidlátás, persze tudom, hogy szándékos - csak az a baj, hogy az országot agyonbasszák vele 15-20 évre, amikor majd jön valami válságmenedzser és elkergeti ezeket a bohócokat.

Ennyit a nagy dérrel-dúrral beharangozott reformokhoz, nyugdíjrendszerhez nem mertek érdemileg hozzányúlni a beszari gyurcsányiak, túl sok szavazót jelentene... Jelenleg ott tartunk hogy már a vulgárdemagóg orbánra KELL szavazni (persze ő is 14. havi nyugdíjjal kampányolt), annyira inkompetens faszkalap bagázs igazgat már hat éve bazmeg, szájbakúrt idióták mind. 2010-ben takarodok innen és vissza se nézek, remélem minél többen hasonlóan döntenek, aztán rohadhat majd itt a sok nyugger meg kivénhedt politikus/demagokrata. Viszlát Elkúrtoszág !

Transylvanianmixedgrill 2008.02.05. 23:52:17

otvospeter

Nem tudom mi köze egy ilyen köztájékoztatásra alkalmatlan fércműnek a nem demokratikus hatalomgyakorláshoz, hacsak az nem, hogy a jelenlegi ellenzék és sleppje úton útfélen azt sulykolja az agyakba, hogy itt már nincs is demokrácia, ez már itten a legkeményebb diktatúra, és láthatóan sokan, köztük te is ezt beveszed. A megosztottságot ebben az országban elsősorban veszteni nem tudó, hatalomért remegő OV-nek és csapatának köszönhetjük, ezt azért illene nem elfelejteni.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.05. 23:55:13

"hatalomért remegő OV"

maga észnél van?

noname 2008.02.05. 23:56:02

no: bocsanatkeres elfogadva, olvass figyelmesebben. Pölö "...Hogy minden nemzeti ünnepünket meggyalázzanak a kokárdáikkal meg a zászlóikkal...." namost milyen nemzeti ünnepet lehet kokárdával meggyalázni? :)

otvospeter: hát én éppen nem gondolnám tr.mix.g-ről, hogy Értelmiségi. Inkább amolyan elsőgenerációs értelmiséginek saccolom a szavai alapján, akinek identitásproblémái vannak meg bizonyitáskényszere, szolidaritása meg alázata nincs. Tippelt háttér: pl. főiskola, pl. kommunikáció szak. Tippelt életkor: 35 alatt :)

Jászsági traktoros: te meg ne húzd fel magad ilyen hülyeségeken.

no 2008.02.05. 23:57:21

Transyx : Javítok .Nemén vagyok a nyomorék hanem te .... Köszcsá

irrelevant 2008.02.05. 23:58:14

Transylvanianmixedgrill

Hogy mi köze a nem-demokratikus hatalomgyakorláshoz, azt már elmondtam, de ha akarod, megismétlem: az, hogy ilyen fércművet az a hozzállás szül, ami szerint nem kell társadalmi vita, nem kell előkészítés, nem kell hatástanulmány, nem kell normális tájékoztatás, hanem durr bele, átverjük a deformot mindenáron, aztán majd állami pénzből átmossuk az agyukat egy kis propagandával. Na ez az összefüggés a fércmű és a nem-demokratikus hatalomgyakorlás között.

Hogy itt diktatúra lenne, azt én nem mondtam, de hogy az úgyenevezett "elit" mentalitásában bizony vannak diktatórikus elemek, az tagadhatatlan. Szerintem ma Magyarországon részleges demokrácia van, ami a felelősségre vonhatóság súlyos hiányát jelenti elsősorban. "Oldal"függetlenül.

És hiba elkezdeni az MSZP-s toposzokat, hogy a megosztottságot Orbánnak köszönhetjük, mert nem. A megosztottságot az egész bűzlő halfejtől kaptuk, akik kormányozzák ezt az országot 18+40 éve. És az ilyen maszop-propaganda, mint ez is, nagyban hozzájárul a megosztottság fenntartásához...

no 2008.02.06. 00:00:17

noname : Köszönöm .Amugy már este van ,lehet ezért nemkapcsolok egyből ,és lehet ezért vagyok kicsit ingerültebb is ... :-))Vagycsak mert Rambo4et néztem délután ...:D

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:01:50

noname

Rosszak a tippjeid. Már a dédszüleim is értelmiségiek voltak, nagyszüleimről, szüleimről nem is beszélve. Végzettségem meg egyetem, műszaki informatika, műszaki mendezser szakiránnyal. A 35 alatt stimmel.

A te értelmiségi inkább nem alkotnék véleményt...

no 2008.02.06. 00:06:53

Rendszergazda ...fantasztikus...Énis az vagyok és mégsem írok úgy mint egy buzi ...Sőőt ,mégcsak nemis verem magam rá ,hogy ezáltal értelmiségi lennék ..

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:12:41

no

Rendszergazda meg a műszaki menedzser az nem ugyanaz ám. Az ugye rendszertechnika szakirány. Ti lesztek a melósok, mi a fönökeitek. :)

noname 2008.02.06. 00:17:19

Transylvanianmixedgrill, köszönöm a vallomásos figyelmet: ez csak tippelés volt. Pontatlan voltam: azt akartam kihozni belőle, hogy szemmelláthatólag nem humán értelmiségi vagy, nincsenek bizonyos érzékenységeid. Műszaki értelmiségi lett volna a 2. tippem, az orvosi meg a jogi 3. (ezek ui. már élő emberekkel bánnak).

Az a naivitás meg, hogy "hatalomért remegő OV," jellemző Kádár népére. Mert ugye ha már igaznak tekintjük, hogy a hatalomért mindenki remeg, akkor az is igaz, hogy akinél meg van, az görcsösen kapaszkodik belé. Behelyettesíthetőek a nevek.

Herr Flick, no: :)

Invictus 2008.02.06. 00:17:23

"megosztottságot ebben az országban elsősorban veszteni nem tudó, hatalomért remegő OV-nek és csapatának köszönhetjük"

Ez a 85-95-ös IQ-jú Bolgárúr-rajongók szövege, már bocs.:) Politikai felfogóképességben te is ott vagy, mint ők, hiába a fiatalság meg a végzettség. Mondjuk a műszaki értelmiség nem arról ismert, hogy sok lövése lenne a politikához, és ezt nem lenézésből mondom, a bölcsész sem jobb pl., sőt a közgazdász meg a jogász sem feltétlenül, de utóbbiak közelebb állnak a témához. (Én spec. műszaki főiskolát végeztem, szóval nem azért mondom:))
Nem fejtem ki miért, előbb elszállt a hsz-em, lusta vagyok beírni mégegyszer :D
Na jó, röviden: 98-2002 között valakik állandóan rettegtek, arturouiztak, diktatúráztak, valamint féktelen gyűlöletkampányt folytattak a médiában az ország miniszterelnöke ellen. De persze, ŐK nem voltak megosztók, az összefogásért léptek fel. Össze tudnánk mi fogni, csak likvidálni kellene legalább a közéletből a fideszeseket ugye :)
Végül is OV-nek köszönhetjük, ha úgy vesszük, hiszen tőle rettegett annyira (állítólag) a ballib oldal, hogy olyan módszerekhez kellett folyamodnia, mint a poltikai uszítás bevitele a bulvármédiába (elérve a legműveletlenebb rétegeket is), a Kende-könyv, Werber mester kampánymódszerei stb.
Lehet utálni OV-t, de 5 éve nincs hatalmon, és az hogy nálatok még mindig ő a Public Enemy No.1., akire rá lehet fogni a maszopszadesz baromságait is (hiszen nyilvánvalóan OV kényszerítette rá Megyót, hogy osztogasson, GYF-et, hogy hazudjon!) az kicsit már szánalmas.

jászsági traktoros 2008.02.06. 00:19:53

Istenem, ki ez a barom? Műszaki menedzser?
Egy szöget legalább be tudsz verni a falba?
Vagy azt nem tanították a menedzserképzőn?

no 2008.02.06. 00:20:18

Nekem... te biztos nem .Már egy jóideje teljessen más dolgokkal foglalkozom.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:27:04

invictus

OV-nak köszönhetjük, nyugodj meg, ehhez nem kell Bolgárurat imádni.

irrelevant 2008.02.06. 00:29:13

"OV-nak köszönhetjük"

Valami érv?
Vagy csak így ideköpöd a hülyeparasztoknak? Ez így sovány.

noname 2008.02.06. 00:29:46

to invictus
invictus írta: "Nem kell csodálkozni rajta, ha nem mindenki vette az iróniát, ugyanis szerintem mindnyájan ismerünk olyanokat, akik komolyan is gondolják, amikor az ehhez hasonló szövegeikkel jönnek. Vagy ha nem ismertek, akkor tessék klubrádiót hallgatni, oroszbolgárúrnak betelefonáló nyugdíjasokat. :)"
-- most látom már, hogy a tűzzel játszottam... :)

Invictus 2008.02.06. 00:30:26

A műszaki menedzser az tipikus hibrid kamuszak, kicsit mérnök, de nem az, mert csak lightosan tanulta, kicsit közgazdász, de az sem, mert abból is a lebutított változatot kapta, persze nyilván szükség van ilyen emberekre is. Mondjuk multihoz csoportvezetőnek, ha nem engedik valódi munka és valódi gazdasági döntéshozatal közelébe, akkor biztosan megfelel, valamit hallott már harangozni erről is arról is, tudja a buzzwordöket stb. :)
Persze csak rosszmájú voltam :)

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:31:45

Látom, ebben a blogban összejött a jobboldal színe java osztani az észt.

irrelevant 2008.02.06. 00:31:56

Transylvanianmixedgrill

Ha nem csak egysoros szinten akarsz vitatkozni, ami kétségtelenül könnyebb és kevesebb gondolkodást igényel, akkor inkább válaszolj arra, amit fentebb írtam a nem-demokratikus hatalomgyakorlásról. De ne MSZP-toposzokkal ám...

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.02.06. 00:32:20

Az átlagember nem hülye, csak gyáva. és nem kap akkora lehetőséget mint az öltönyös gengszterek. De vagy fellép(ünk) ellenük, vagy NE SÍRJ Argentína JÖVÜNK lesz nemsokára, itt az EU-ban.
Noname, JÓ VOLT!, itt egy rosszabb napon jobb kommentek vannak, mint a 7i7esben a legjobb napjaikon. Kár hogy itt nincs adásonként 3-400 ezres gázsi. (valaki tudja a pontos fejpénzt?)
Propaganda ÁLLAMI pénzből???? Vitassák meg a MTV-ben b@sszameg, napi 3-4órában, az olcsóbb, de ekkora pofátlan köcsögök már nem néznek semmit, csak azt, hogy HONNAN lehet SIKERDÍJAT nyúlni. Ez az a prpaganda-anyag, aminek a naptárjában nincs benne március 15, december 24, augusztus 20??? Azt a pofátlan tetű komcs kib**szott ***jukat!!!!
kuruc.info/r/1/20731/
A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI??? FEL SEM TŰNT????? Mindenkin hatott a posztkomcsi agymosás?

irrelevant 2008.02.06. 00:34:16

Transylvanianmixedgrill

Én nem vagyok jobboldali, remélem nem rám gondoltál. Miért hagytad abba a vitát? Egyszerűbb minősítgetni?

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:35:07

invictus

A jó műszaki menedzser az, aki a magadfajta főokoskat páros lábban rúgja ki egy komoly a cégtől.

tölgy 2008.02.06. 00:35:39

Transylvanianmixedgrill,
a megosztottságot az országot megszálló elvtársak és a muszkavezetők okozták.

Annyira, de annyira okos vagyol. Csak értelmiségi nem vagy. A műszaki manager az diplomás. Nézz utána, nagyon művelt balliba.

no 2008.02.06. 00:38:20

Transylvanianmixedgrill : Igazából most írtam egy regényt ...de inkább kitöröltem .A buta ember egy ritka példánya vagy .Igazad van ,legyen OV miatt minden .Legyen Gyurcsány az isten ,nekem mind1 mert tudom ,hogy teis velük fogsz majd bukni és maximum az index fórumán fogsz görcsössen recskázni arra ,hogy mekkora fasiszta országban élsz és ,hogy buziként miért nem veheted el a gyurmarudi barátodat ...

Invictus 2008.02.06. 00:39:27

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:27:04

Picit már elmúltam 35, szóval én tudom, hogy 2002 előtt, sőt 1998 előtt is megosztottság volt ebben az országban. Akkor is, amikor Orbán még egy liberális reménység volt:) Akkor is megvolt a "komcsi-nemkomcsi" "náci-nemnáci" "antiszemita-zsidó" stb. ellentét. Az értelmiségi szekértáborok meg már a rendszerváltás idején is halálosan gyűlölték egymást.
A politika bulvárosodása, amit a kertévéknek köszönhetünk elsősorban, az vezetett ahhoz, hogy a "megosztottság" leszivárgott, és korábban apolitikus rétegek is elkezték rohadtfideszezni meg rohadtkomcsizni (egymást is). Illetve eldurvultak a kampánymódszerek és a lejáratási technikák, amiben nem a Fidesz volt a kezdeményező, hanem az MSZP-SZDSZ (persze a 2002-es választási félidőtől kezdve a Fidesz is kitett magáért ilyen téren).

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.06. 00:41:59

Iyesmiket nem olvasok, de ez csodálatos...

A reklámkiadvány teljes költségét ráhátékáznám (aki nem volt katona, annak: inkasszóznám) az MSZP&SZDSZ-re. Nemá' közpénzen kampányoljanak.

Tényleg, Kormányimázshivatal nem lesz? Az még hiányzik.

Invictus 2008.02.06. 00:43:01

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:35:07

Szerintem hagyjuk, nem vitázni jöttél te ide, arra nem is lennél képes, csak beszólogatni :)

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:45:16

otvospeter
A demokrácia nem egyenlő azzal, hogy mindent társadalmi vitára bocsájtunk, ezt a Fidesz szeretné elhitetni az emberekkel, mert éppen aktuális eszköz arra, hogy ekézze a kormányt. Ennél többet nem érdemes hozzáfűzni a bő lére eresztett kiselőadásodhoz, amelynek se füle se farka, és annyi az alapja, hogy rettegsz egy nem létező nem-demokratikus hatalomtól, amelyet az ellenzék sulykol nap mint nap a fejedbe és mindenhol ezt igazoló jeleket vélsz felfedezni. Kis magyar paranoia.

irrelevant 2008.02.06. 00:49:06

A demokrácia része az, hogy fontos társadalmi döntések előtt figyelembe vesszük nem csak a nép érdekeit, de a közvéleményt is esetleg. Ma Magyarországon egyik sem látható. Nincs felelősségrevonhatóság, soha nem is volt, pedig ez a demokráciának egy igencsak fontos eleme. Nem?

Látom, nem tudsz kitörni a kormány-ellenzék felosztásból, sajnálom, mert ez eléggé behatárolja a gondolkodásodat. A minősítgetéseidre pedig inkább nem reagálok, ezek általában az érvek elfogytát jelzik.

Üdv.

Transylvanianmixedgrill 2008.02.06. 00:49:07

Tényleg jobb lesz, ha elmegyek erről a blogról. További jó kölcsönös vállonveregetést elvtársak.

jászsági traktoros 2008.02.06. 00:49:56

Na, én megyek aludni, mert mindjárt megvirrad, aztán mehetek dolgozni.
Meg kell keresnem a pénzt a saját családomra, meg a kibaszott, ingyenélő műszaki menedzserekre.

irrelevant 2008.02.06. 00:51:03

u.i.: az ellenzékhez pedig egyébként semmi közöm nincs, soha nem szavaztam rájuk és nem is fogok. Jellemző, hogy aki nem ért egyet veled, rögtön berakod a jobbos dobozba. Egyszerű, és nem kell hozzá gondolkodni.

noname 2008.02.06. 00:54:35

Transylvanianmixedgrill

hohó, a jobboldal "színe java", vagy inkább a színe-java volnánk?! ez megtisztelő mindannyiunkra nézve!

Ezt tippeltem:
"identitásproblémái vannak meg bizonyitáskényszere, szolidaritása meg alázata nincs."

Te meg ezt irod:
"Ti lesztek a melósok, mi a fönökeitek."
"aki a magadfajta főokoskat páros lábban rúgja ki egy komoly a cégtől"

Piti hatalmi mámor. Felfelé nyalás, lefelé taposás. Hatalmas öntudattal. Te az a fajta diplomás lehetsz, aki Nagybetűs Értelmiséginek gondolja magát a diplomára fel. De megint csak saccoltam.

Plusz politikai naivitás. A legtöbbet hallott propaganda visszadása. Ha legalább elég vér lenne benned ahhoz, hogy szélsőséges legyél.

Invictus 2008.02.06. 00:55:16

Transylvanianmixedgrill az a baj, hogy kevés vagy ahhoz, hogy vitatkozzál, csak pár eltanult frázist tudsz pufogtatni... :P Járnak ide páran azért, akik től távol áll a fidesz, csak ők képesek érvelni is. :) A hozzád hasonlóknak viszont inkább az amoba.hu való:)
Ja csak még annyit, hogy az ellenzék dolga talán az, hogy ekézze a kormányt. Az Orbán-kormány ellenzéke persze nagyon konstruktív volt, és mi sem állt távolabb tőle, hogy nem demokratikusnak nevezze a hatalmat, amitől komolyan rettegni kell, és mindenhol ezt igazoló jeleket vélt felfedezni. :D

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.06. 01:11:33

"Ti lesztek a melósok, mi a fönökeitek."

majd egy párhuzamos univerzumban, bébi.

szejler 2008.02.06. 01:16:15

Transylvanianmixedgrill

"Látom, ebben a blogban összejött a jobboldal színe java osztani az észt."

És hálistennek te is itt vagy tahófalváról, ha már a "műveletlen átlagemberek" is szóba kerültek.

Az idézetedhez csak annyit tennék hozzá: nem te vagy az első, aki ezzel a nyomorult szöveggel agonizál itt. Végső érvként vetik, be és tizedszerre sem kevésbé szánalmas, mint legelőször.

Őseid semmiféle garanciát nem tudtak adni az inteligenciádra, mint ahogy a diploma sem avatott értelmiségivé (ez biztos). Mellesleg a nagyapám, aki valóban értelmiségi, és nem azért képzeli magát annak, mert képes írni, olvasni, a legprosztóbb, zsírosabb alakkal is egyenrangú úriember módjára viselkedik.
Láss csodát: tisztelik, odafigyelnek rá, és a legegyszerűbb melós is szárnyakat kapott ha ő kérte.

noname 2008.02.06. 01:17:32

A jobboldaliaknak is van google-jük!
és ha beirjuk a következő string-et

Transylvanianmixedgrill

egyebek mellett ezt adja ki:

64.233.183.104/search?q=cache:_GqEmA0pcL4J:tesztforum.index.hu/Topic/searchUserTopic%3Fnut_start%3D10%26nut_step%3D10%26u%3D467244+Transylvanianmixedgrill&hl=hu&ct=clnk&cd=8&gl=hu&client=firefox-a

határozott politikai profil :)

(a reakció, a heti hetes, a barátok közt blogjai mellett)

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.02.06. 01:29:15

IGEN Invictus, valami RON WERBER volt az? Köszönjük meg neki, elhozta nekünk ezt a fantasztikus időszakot! igen igen, meg a hazai média patkóbélig hatoló nyelvét.

Invictus 2008.02.06. 01:34:10

Azt képtelen vagyok megérteni, hogy férfiembert hogy köthet le a barátokközt. :)
A hetihetest meg már csak azok nézik, akik rá vannak fixálódva az Orbán=antikrisztus "nézetrendszerre".

noname 2008.02.06. 02:10:22

Ehhh, kedves Invictus, hát van ez így. Mindenesetre egy érdekes karakterhez volt szerencsénk. Pedig gondolhattuk volna az elején.
Idézem: "ki a picsa nézi az m1-et, ezen megint nem gondolkozott el senki... Ahelyett, hogy a Barátok közt szünetében nyomnák..."

háháhá

epe 2008.02.06. 04:31:10

De jó, hogy beleolvastam a kommentekbe! Végre megtapasztaltam milyen az, ha hozzá nem értő emberek fikáznak valamit, amit hozzájuk hasonló hozzá nem értők hoztak létre.

És dehogy van itt a jobboldal színe java! 10tességes jobboldali veletek egy helyen nem szerepel.

Úgyhogy ti legfeljebb a jobboldal "színe java" vagytok.

gyuribacsi 2008.02.06. 06:10:58

Milyen új, jobb Magyarországot akartok ti építeni? A legkisebb szaron is összevesztek.

Ismeritek a régi viccet, ugye: 2 magyar = 3 párt.

Mikor jön majd el az idő, amikor egy közös ügyért az egymás véleményében, meggyőződésében, céljaiban lévő KÖZÖSET próbáljuk keresni, és nem a különbségeket??

A leghitványabb ellenség is legyőz ekkora széthúzást. Szégyen.

balberti 2008.02.06. 07:15:00

Én azért kiemelném azt a részt, hogy a támogatott felsőoktatás mibe kerül egy átlagmagyarnak. És megkérdezném: vajon a soha elnemkészülő 4es metró mibe kerül? Ha fizetni kell, azért fizessek,amit én vagy a gyerekem majd élvezni is fog, nem olyasmiért, aminek most a levét iszom, mert közlekedni nem lehet az építkezéstől, utána meg nem használom, mert szökőévente egyszer járok pesten, vidéki bunkó volt köztisztviselő létemre. Tegnap feladtam a köztisztviselőséget, és most q*vára nem tudom, mi lesz, mert épeszú HR-es ha meglátja az életrajzomban, hogy 17 évet lehúztam a közszférában, úgy gondolja, hogy lusta vagyok, nem értek semmihez, nem akarod dolgozni. És nem tűnik fel neki, hogy azért jöttem el, mert nem így van. Erről pedig - a közhiedelemről - senki más nem tehet, mint az épp aktuális állami gépezet, ami olyanná teszi a réteget, amilyen. Pl. nem látja azt, hogy ma a magyar népesség igen nagy hányadának elég alacsony az értelmi színvonala, és ez többek között azért van, mert aki okos, az egyszerűen nem hajlandó szaporodni (tisztelet néhány kivétel ismerősömnek), aki meg ostoba, annak muszály, mert a nagycsaládos támogatásból él meg. És arról még nem beszéltem, hogy azt is én fizetem a járulékaimból, amit egyébként nem használok fel. Az egyetlen, amivel egyet tudok érteni a nagy reformrizsából, az egy amerikaihoz hasonló tipusú eü-ellátás, ahol azt kapom, amiért fizetek,és nem én fizetem meg a hajléktalan influenzaoltását, ha nem muszály...

Alexandre von der. · http://www.sasika61mondja.blog.hu 2008.02.06. 07:45:12

Itt egy korábbi írás ugyanebben a témakörben:
Megjött végre!
No nem az, amit aggódó szépasszonyok újságolnak örömmel titkos szeretőiknek…, de ami megjött, mégiscsak újság: a kormány Tájékoztató a megújuló Magyarországért című kiadványa.
Mit mondjak, csak erre vártam, most már felhomályosodtam…A Tájékoztató hemzseg a ferdítésektől, féloldalas információktól, az „igazság nem teljes körű kibontásától” ( csak egy példa: szépen mutató oszlopdiagram jelzi a családi pótlék emelkedését 2001 és 2008 között, ami önmagában igaz, épp csak „kifelejtődött”, hogy ezen szakaszban 2005 végéig létezett a gyermekek után járó adókedvezmény).

Ami azonban a leginkább megfogott, az a tandíj ügye.

Előrelépés, hogy ezek szerint már a kormány szerint is van/lesz? tandíj, mert eddig gyakran eufemizálták fejlesztési részhozzájárulás néven, mégiscsak jobb a gyereket nevén nevezni, nem élünk ugye az őskorban, amikor bizonyos dolgok megnevezése tabu volt, s helyette egy fedőszót használtak…

Hanem ami ezeken az oldalakon (6-9.) elhangzik idézetként nagytekintélyű értelmiségiek szájából, hát ezek hallatán a népszavás Németh Péter is megnyalhatná a száját, s remélem, kieszközli valamely pártalapítványtól, hogy csábítsák a laphoz magas fizetéssel az illetőket (akik egyébként rektorok, nyilván benne vannak abban a körben, akik a lap 7. oldali főcíme szerint „nemzetközileg is kiugróan magas jövedelemmel” rendelkeznek az érettségizettekhez képest, mert én, noha szintén egyetemet végeztem, ezt a fizetési cédulámon valahogyan nem érzem).

Egy értelmiségitől, még ha műszaki értelmiségi is, elvárhatná az ember, hogy társadalompolitikai kérdésekben körültekintően, a lehetséges más következményeket is mérlegelve nyilatkozzék. Tudjon kilépni, kilátni abból a szerepből, hogy rektor, tehát elemi érdeke intézménye bevételeinek növelése. Még a tandíj bizonyos formája mellett is lehetne érvelni (pl. az eredeti változat, mely utófinanszírozáson alapult a fizetés egy bizonyos százalékában meghatározva, százszor igazságosabb volt ennél).
Ugyancsak meggondolandó, hogy én s mindazok, akik éveztük az ingyenes felsőoktatást-az egyik nyilatkozó rektor honlapja tanúsága szerint (www.banki.hu/rudas/oneletrajz.html) kétszer is részesült belőle - szóval, mi mindannyian óvatosan közelítsünk a leányzóhoz…
Az azonban a minimális elváráshoz tartozik, hogy semmiképp ne legyen demagóg, ne csúsztasson, ne riogasson. Ennek a minimális elvárásnak sem a BME , sem a BMF rektora (Molnár Károly; Rudas Imre) nem felelt meg. Megbuktak: évismétlés, tandíj!

Mit mond R.I.? „… vajon kell-e az ország egyik felének adóznia azért, hogy a másik felének gyerekei oda bekerüljenek, mármint a felsőoktatásba?” Kedves R.I.! Ugye nem Ön mondta ezeket a szavakat, ugye nem, csak a szájába adták? Nyugtasson meg, mert különben végrendeletileg tiltom meg, hogy bármely leszármazottam műszaki pályára menjen! Inkább legyenek hátrányos helyzetű érettségizettek, de ne beszéljenek ilyen ostobaságokat! Hát ezek szerint, aki adózik, annak nem vesz részt a gyermeke a felsőoktatásban, aki pedig részt vesz, annak szülei nem adóznak? Tényleg így gondolja? Kik nem adóznak ma (az adócsalókat leszámítva)? A hátrányos helyzetben lévő százezrek, milliók, a nyugdíjasok – nagyjából ők alkotják e halmazt. Az ő gyerekeik járnak csak a főiskolákra, egyetemekre? Az adózóké, pl. a többszázezres állami alkalmazottaké nem? Nem az a tipikus, hogy éppen az adózó állampolgárok, a közalkalmazottak, köztisztviselők, becsületes vállalkozók, munkások stb. küldik továbbtanulni gyermekeiket, akik tehát éppen mert adóznak, már egyszer megfizették a közterhekben való részesedéssel a gyermekük tandíját (is)?! A bevezetendő tandíj pedig éppen azok elől fogja elzárni az utat, akik már eddig sem bírták az „ingyenes” oktatás járulékos költségeit ( albérlet, utazás, étkezés, tankönyvek vásárlása stb.)

R.I. ippont érő mondataitól alig marad el M.K. Ezt a nagy igazságot bírta felbüfögni:”… ma az a néni, aki az mondja a népszavazáson, hogy eltörli a tandíjat, az is fizet, ugyanúgy a pénzéből költünk diákonként 1,2 milliót…” Ha én lennék ez a néni, s olvasnám a nagytekintélyű rektor úr szavait, máris elhagyná a számat egy olyan mondat, amelyben minden diákot az anyukájával helyeznék némi nemi összefüggésbe…, "hogy a szemét diákok, azén pénzemen képesek tanulni", de üssük meg a szánkat (ahogy szegény anyám javasolta, ha valami csúnyát mondtam:"Üsd meg a szádat, fiam!") A második reakcióm azonban az lenne, hogy jó, legyen tandíj, de akkor kérem a rámeső 1,2 milliót vissza! De azonnal! Amit természetesen sosem kapna vissza, már csak azért sem, mert ennyit a néni egész évben nem adózik (fájdalom, még én sem, pedig szívesen, ha…). Az egész csak riogatás, uszítás, még akkor is, ha a rektor úr mondja.

Hogy mi sarkallta ilyen veretes ostobaságokra az egyébként szakmájukat nyilván magas szinten űző embereket, azt érdemes lenne megtudni.

Izé 2008.02.06. 07:48:55

"Egy kis emlékeztetőül íme egy rövid idézet Wass Albert: Átoksori kísértetek című regényéből:

"Péter azt állította, hogy a kommunizmus okozta szenvedések megérlelték a népeket arra, hogy viselni tudják a szabadsággal járó felelősségeket. Katona Jóska viszont azon az állásponton volt, hogy a szocializmus valamilyen enyhébb formája eleinte elkerülhetetlen lesz, mert a nép megszokta, hogy gondoskodjanak róla, hogy minden bajával valamilyen hivatalhoz szaladjon s a kormányra hárítson minden felelősséget, aminek hordozása kényelmetlenséggel jár. Én egyetértettem Jóskával abban, hogy a tömegek megszokták azt, hogy mások viseljék érettük a felelősséget és másokat vádoljanak, ha valami nincs rendjén. Viszont abban Péternek adtam igazat, hogy akár tetszik neki, akár nem, ha szabadok akarnak lenni, meg kell fizessék a szabadság árát, mert szabadság felelősség nélkül nincsen s bármiféle szocializmussal próbálkozzanak is, restségükért szabadsággal kell fizessenek s csak idő kérdése, hogy mikor kerülnek újra diktatúra alá."

Condy 2008.02.06. 07:50:00

Szerintem teljesen rendben van ez a kiadvány. Végre valamit értelmesen próbálnak elmagyarázni az embereknek.
Ez az én véleményem, nyugodtan lekomcsizhattok, zsidózhattok stb.

Kampfer 2008.02.06. 07:51:41

Herr Flick!

Noname-mel ne foglalkozz... Az a jo, hogy amit ir, az rola szol, s nem rolad! Egyebkent meg egy idiota barom...! Egyebkent o is biztosan a nacikra gondolt, de a sikarcu nem nagyon vagja a kulonbseget nacizmus es fasizmus kozott...! Bocsasd ezt meg neki! :)
Nos, ami ezt az eleg nevetsegesre sikeredett prop anaygot illeti, egy elottem szolo mar leirta, epp annyit er, amennyit az ujrahasznositas soran nyer vele az ujrahasznosito ceg! Szoval, legalabb egy ilyen hulladekszigetig vigyuk el! :)
Udv!
Kampfer

borsalino 2008.02.06. 07:53:50

Nem minden háztartás kapott mert én nem.Hála Istennek!!

Kampfer 2008.02.06. 07:58:10

Dark Future!

Szerintem Nalad a pont! Az ilyesmit kozpenzen... Ugyanugy ra kellene terhelni a kormanytagok penzere az egeszet, mint anno az orszagjarot! Erre kozpenzt nem! Tenyleg rohejes...! Sajnos, ha a partokra terhelned ra, akkor ugyanott lennenk, ahol a part szakad. Kifizetnek az adofizetok (a jelenlegi szabalyozas szerint).
Kampfer

fityesz 2008.02.06. 07:59:05

Balberti az építkezések velejárója a zaj meg a kellemetlenség... Elég nehéz úgy aszfaltozni és árkokat ásni hogy közben ott közlekedni is lehessen. A tandíjról meg annyit hogy ne az én adómból finanszírozzák már gyépés pistike bukdácsolását az egyetemen hogy aztán mikor 8 év alatt elvégez egy 5 éves iskolát még verje is a mellét hogy mekkora penge. Ha hülye a gyerek fizessen vagy nem kell egyetemre menni kellenek szakmunkások is, ha meg tehetséges nem fog fizetni sőt még ösztöndíjat is kap.

Gabe 2008.02.06. 08:24:27

Fityesz! Láttál már egyetemet? Ha Pistike hülye, nem veszik fel állami finanszírozásra. Ha mégis, akkor eddig sem végezhetett 8 évet ingyér 5 helyett (ha túlszaladt, fizetnie kellett már 10 éve is). Amúgy ma már nem is 5 az az 5, csak 3.

fityesz 2008.02.06. 08:29:36

Gabe láttál már statisztikákat arról hogy milyen szintű túlképzés van egyes államilag finanszírozott szakokon? Minek olyan képzést támogatni akár egy forinttal is amire nincs szükség ? Hmm ? Amúgy az egyetem látásról meg nem látásáról annyi kedves okos barátom hogy 3 év alatt alapképzést kapsz nem "egyetemi szintű" diplomát....

luis3 2008.02.06. 08:40:58

1. Én nem kaptam ebből a sz@rból, de nem hiányzik
2. a 13. nyugdíj is egy baromság volt, szintiszta kilóra vásárlás
3. csipem mikor Dr Szvenja Dravkova háziorvos (MICSODA TIPIKUS MAGYAR NÉV ÉS KARRIER ÁLLHAT MÖGÖTTE) ajnározza ezeket a tolvajokat

fityesz 2008.02.06. 08:42:59

luis3
Van egy költői kérdésem?
Ha szerinted a 13. havi nyugdíj is baromság akkor anno amivel a fidesz 2006-ban kampányolt hogy 14. havi nyugdíj az mi ?

asdfasd 2008.02.06. 08:44:09

Igen igen, szerintem meg aki ide ír, az átlagember nem lehet. Bírom, hogy az összes fórumozó, aki be tud ide pötyögni egy kibaszott hozzászólást azt hiszi magáról, hogy több mint egy átlagember :D
Outstanding, mondta a mortalkombat4 narrátora, és röhögött egy jót.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.06. 08:46:23

Váháháháhá!

Kommunikáljuk a kommunikációt!

index.hu/politika/belhirek/341728/

Tessékmondani, komisszárok is lesznek nemsoká?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.06. 08:51:01

asdfasd drága.
itt maximum elszánt átlagemberek lehetnek.
az átlagember ugyanis dolgozik, mint a güzü, nem ér rá kommentelni.
az átlagember számára a politika 2 vasárnap négyévente.

illetőleg pont kurvára nem számít az, hogy te vagy én több vagyok-e, vagy többnek érzem-e magam, mint az átlagember.
az számít, hogy van véleményed (remélhetőleg saját), és le tudod írni úgy, hogy más is megértse.

a szokásos magyarlandi "ej de faszán megírtad ezt komám" beszólások errefele nem gyakoriak.

egyébként meg azt gondolsz, amit akarsz.

Netuddki. 2008.02.06. 08:58:13

Hozzám még nem ért ide.
Jujj de izgatott vagyok!
Mire lehet még használni? Kemények a lapjai (legalább akkor lesz köze az EÜ-höz)?
Ha már propaganda, van benne valami a korrupcióellenes lépésekről, a gazdaság élénkítéséről (adócsökkentés)? Az állampolgárok egyenlőségéről a közhivatalokban, gazdaságban?
A jogbiztonságról?
Szerintem ezek 1000000-szor fontosabb kérdések minta a tandíj és az eü. együttvéve.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.06. 08:59:24

RE: denever

Ez igen... Kisebb államot. :-) Beszóltak a párt erős emberei, hogy kellene valami jó kis pénzes állás 2010-ig? Nagyjából már ők is látják, hogy utána egy darabig kuss lesz. Az szdsz után az mszp is "utánunk a vízözön" üzemmódba kapcsol?

aTony 2008.02.06. 09:12:18

Nem szarakodni gyerekek! Olvassátok el az új szociális ellátásról szóló törvény (a propaganda helyett). :)))

p.s.: végre megdöglik majd a sok hülye :)))

Gabe 2008.02.06. 09:15:12

"Amúgy az egyetem látásról meg nem látásáról annyi kedves okos barátom hogy 3 év alatt alapképzést kapsz nem "egyetemi szintű" diplomát...."
Épp erről beszéltem. Most már nem kell 5 évet finanszírozni. Aki többet akar, az fizet (mert az alap 30%-a kap állami támogatást). Persze a jog továbbra is ötéves...
A statisztikádról meg annyit, hogy ez főképp a társ. tud. szekciót érinti (jog, közgáz, kommunikáció, szociológia), amihez épp elvtársaid szolgáltatták a vadiúj intézmények alapítását.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.02.06. 09:23:27

Lehet, hogy mellékszál, de nekem az tűnt föl, hogy a sikeres és a sugárzó jövőbe tekintő magyar kisvállalkozó példájaként, két oldalon bemutatott (Üzletre hangolva, 10-11. old.) Csekő Kávéház, hát, izé, nyírbátori cég. És ha kicsit böngészget az ember itt-ott (iwiw, pl), akkor azt látja, hogy bizony a család egyes tagjai és a Veres-család egyes tagjai (például az elhíresült rockfesztiválos, pénzbehajtós testvérek, Tamás és Gábor) ott vannak az ismerősök között.

Tudom én, hogy kisváros meg minden, de kivételesen nem lehetett volna olyan vállalkozást bemutatni, amelyik nem valamely kormánytag/szoci mogul szűkebb PÁTRIÁRKÁJÁBÓL származik?

Naptárat én sem kaptam :-(

lemmikki 2008.02.06. 09:24:24

Minden kis jobbos azon tépi az agyát, hogy az MSZP elk*rt erre a kiadványra 150 millát. A népszavazás, amit a FIDESZ kezdeményzetett 4-5 MILLIÁRDba kerül. !!!??? Hahó.

Az egész politikai élet egyébként úgy sz*r ahogy van, a FIDESZ sem jobb az MSZP-nél, így szavazni sem megyek soha többé, mert tényleg nem jobb egyik a másiknál. Nem húzok egyik oldalra sem (mily meglepő), de alig várom már, hogy a köv. választást megnyerje a FIDESZ, és az összes jobbos szívni fogja a fogát, mert NEM LESZ JOBB! Nyugdíjasokat ugyanúgy le fogják sz*rni mint régen, családi pótlék emelés ugyanúgy nem lesz, mint régen, és ugyanúgy lopni fogják a pénzünket, mint régen.

Azon vagyok a legjobban megrökönyödve, hogy a jobbosok GYŰLÖLIK a bal szavazókat. ???? Azért, mert más nézetei vannak? Ugyanúgy ember, mint te, csak épp nem ugyanazt gondolja, ezért kell GYŰLÖLNI??? Gratulálok. Majd szívtok ti is, ha eljön az OV kánaán.

Én dolgozom, magamért, megteszek mindent, amit lehet, és nem pampogok. Értem úgysem tesz senki semmit.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.02.06. 09:25:40

Izé, csak a Tamás.

noname 2008.02.06. 09:27:09

Már Gyula is megmondta, hogy nem kell annyi filozófus. És igaza lett? Igaza lett. No. Megígérték, megcsinálták. Túlképzés... az meg éppen az állam trükkje volt a munkanélküliség kezelésére, nemde?

Denever: nem, kommisszárok nem lesznek, csak pl. regionális szocdem kommunikációs PR-managerek :) Emlékeztető: Kisebb, de hatékonyabb államot! a nemzeti közép kormánya! az adócsökkentés kormánya!

irrelevant 2008.02.06. 09:27:49

Olyan szar látni, amikor így felhígul a blog.

balberti 2008.02.06. 09:29:44

tudod, fityesz, bármily meglepő, tudom, hogy az aszfaltozás zajjal jár: volt szerencsém hozzá párszor, amikor pl. a 6 napos gyerekemet hazahoztuk a kórházból a július eleji 40 fokban, és épp az ablak alatt bonották az aszfaltot, mer alatta ment a melegvízcső, amit karbantartottak - de tudtuk, hogy amikor végeznek, akkor annak eredménye lesz, ti. melegvíz. Szerinted a Fővámtéri káosznak mi lesz az eredménye? Más: annó az átkosban, meg még kicsivel utána is működott az a rendszer, amiről Gabe is írt, hogy csak azt vették fel, akinek volt elég pontja. Így nem lettem én jogász (utólag: hála az égnek...), és mivel ez ma már nincs így, hanem bárki hülyegyereke bekerülhet, ha van elég pénze, ezért nem kapok itt vidéken állást: van egy pénzeseknek fenntartott főiskolánk (azért nem írom ide, melyik, mer hátha normálisak is járnak oda, bár államilag finanszírozott kb. 20 férőhelye van), ahonnan- elvileg -két nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű államvizsgával kerülnek ki a feltörekvő ifjúság tagjai. Azok, akikről pontosan tudom, hogy olyan kocsival járnak főiskolára, amilyen nekem legmerészebb álmaimban sem lesz, holott elvileg ketten keresünk, és akik utána - ha épp nem nyomják be őket valami multihoz, -mennek apuka cégéhez építeni a piacgazdaságot. A multik meg szívják a fogukat, mer a frissdiplomás pályakezdővel nincsenek kisegítve, a munkát hírből sem ismeri, dehát a diploma ugye, meg a nyelvvizsga, a francba is, többet nyom a latba, mint a józan paraszti ész. Én nem bizonyíthatom be, hogy tudok annyit (ad abszurdum papír nélkül) külföldiül, mert be sem hív elbeszélgetésre... A statisztikáról meg csak ennyit: van kis hazugság, van nagy hazugság, és van a statisztika. Majd ha átélted, megtudod...

lacika 2008.02.06. 09:29:46

A kiadványban a legprimitívebb hülyeségek szerepelnek, akárcsak az SZDSZ-es kampnyban. Ezt már szerintem csak a 80-alatti IQ-val rendelkezők veszik be... Nézze már meg mindenki a fizetési papírját, mennyit is fizetünk az "ingyenes" egészségügyi ellátásért! (sokat!)
Amúgy járulék a "legvadabb" szocializmusban is volt, érdekes hogy ezt pont a posztkommunistákkal kokettáló SZDSZ felejti el...

fityesz 2008.02.06. 09:32:43

Gabe az elvtársaim ? Nem tudom milyen elvtársaimról beszélsz kedves Gabe! Az új intézményekről meg annyit ha egy oktatási intézmény megfelel az akkreditációs feltételeknek akkor nincs ami megtilthatná annak létrejöttét tehát nem hiszem hogy bármely kormánynak felróható lenne hogy regnálása alatt új oktatási intézmények alakulnak. Egyébként azt hiszem hogy pont a jelenlegi ellenzék kapálódzik leginkább a fölös oktatási intézmények bezárása és az összevonások ellen. Tehát szerinted ha a jelenlegi kormány alatt iskolák alapulnak az gond, de ha megszüntetnek iskolákat az is gond ? Hogy is van ez ? A 3 évet meg ugyanúgy az állam finanszírozza! De igazad van jobb ha valaki bekerül gyenge tanulmányi teljesítménnyel egy kevésbé népszerű szakra esetleg olyanra ami nem is érdekli csak azért mert ingyen van.Elvégzi szépen kettesekkel hármasokkal, aztán tovább növeli a diplomás munkanélküliek nem kicsit népes táborát vagy szakmáján kívül helyezkedik el(megérte az egyetemi képzés) ahelyett hogy valami szakmát tanulna aminek nem kisebb a becsülete mint a diplomás munkának....

lacika 2008.02.06. 09:35:48

Nem értem azokat az értelmi foygatékos balosokat, akik a Fideszt okolják a népszavazás költségeiért. Ha a kormány nem a választási ígéreteivel szöges ellentéttben, "reformoknak" csúfolt pénzbehajtáson fáradozna a társadalmi konszenzus teljes hiányában, nem lenne szükség népszavazásra... (Amit több mint egy évig szabotált a kormány és a kiszolgáló aparátusuk.)

noname 2008.02.06. 09:37:33

RE asdasd: Vonnegut jo, csak sokkal elegansabb, ha belinkeled
RE Oli bacsi: ezt a mellékszálat nem lehetne kibontogatni publikusabban, talán megérné...

balberti 2008.02.06. 09:37:45

ja, és kedves lemmikki: pár hűnapja drága kormányunk azzal vetett el egy indítványt, hogy nem jelentős, "mindössze" 4-5 Mrd forintos megtakarítást vonna maga után. A férjemmel kórusban válaszoltunk a tv-nek: Ott a népszavazás költsége! Szóval ki b*sza el a pénzt?
Lehet, hogy nem lenne népszavazás, ha nem azt éreznék az emberek, hogy pénzt vesznek ki a zsebükből. Nekem személy szerint 600 ezer forintot, ami a lakáshiteltartozásom 10 %-a, és nekem igenis nagy pénz. Épp csak Megyó a nagyesküt nem tette le, hogy marad a támogatási rendszer, és lám... Ahhoz meg nem ülök elég közel hozzájuk, hogy még az utolsó magasabb összegű kamattámogatásos hitelből vegyek lakást. Szerintetek ma - akár vidéken is - mennyiért adnak egy használt vagy új lakást. Ebből a pénzből nem jutsz hozzá, még önerővel sem.

dormi 2008.02.06. 09:37:54

asdasd, szerinted ki a fasz fogja elolvasni amit idehánytál? huzz a mezőre te barom

lacika 2008.02.06. 09:44:19

deret! Úgy látszik, elég rövid a memóriád, ha nem emlékszel viszsa, mely kormány végezte úgy a dolgát, hogy nem csődölt be az ország, és mely kormány tesz naponta a teljes dilettantizmusról tanúbizonyságot...
Azon buta szocik, akik még mindíg ott tartanak, hogy ki vitte csődbe az országot, az ne Néphazugságot olvasson, hanem nézzen szét pl. itt.:

www.mnb.hu/Engine.aspx?page=mnbhu_fizetesi_merleg&ContentID=0

Más érdekes olvasnivaló is van itt, bár egy buta balosból nem nézem ki, hogy felfogná a tényeket. (Még ha magyarul is le van írva...)

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.02.06. 09:49:08

Balberti, hogy jött ki neked ez a 600.000, komolyan érdekel. Mert ha eltörlik pl a tandíjat, az nekem a mai áron számolva gyerekenként 600.000 megtakarítás lesz, ha majd lesznek gyerekeim és tanulni akarnak.

noname 2008.02.06. 09:49:15

Köszöntjük a
"dsfesg" és "deret" nevű ismeretlen olvasóinkat!

Tanácsaink, javaslataink:
-- további ismerkedés a ctrl+v parancs használatával
-- legközelebb talán elég lenne egyetlen nevet begépelni. Minta: "szpemmelő balfasz"
A jobbérzésű olvasóktól elnézést kérünk

fityesz 2008.02.06. 09:49:53

Balberti

Én mint tahó budapesti átéltem nem egy ilyen szörnyeteg mocskos káoszt mint ami a Fővám téren van jelenleg. Ültem dugóban 2órát reggel ahogy igyekeztem bejutni a munkahelyemre lásd 4-6 villamosok teljes pálya rekonstrukciója a körúton,a hozzá kapcsolt aszfaltozási munkálatokkal stb. és azt kell hogy mondjam hogy tetszett a dolog hogy nem lukakkal teletűzdelt utakon zötykölődtem. Lehet hogy neked a metró ha elkészül nem jelent túl sokat de annak a pár százezer budapestinek aki ahelyett hogy a dugóban ülne másfél órát míg átjön a városon megtehetné ugyanezt 20 perc alatt ,sokat fog jelenteni. A multikról meg annyit hogy van szerencsém az egyik ilyen szörnyen gonosz cégnél dolgozni és nem azért mert apuci jóban van a főnökkel és benyomott ide. Érdekes hogy bár van nyelvvizsgám a multit marhára nem érdekelte, leültettek és elbeszélgettek az emberrel hogy tényleg meg tud-e szólalni az adott nyelveken vagy nem. Sőt mondok merdekebbet, a diplomát is simán feldughatod egy multinál, nagyon nem érdekli őket a dolog kb annyira hogy van-e vagy nincs de sok helyen ez sem kizáro ok. Pont az érdekli őket hogy milyen használható tudásod van. Nem véletlen van a multiknál többszintű interjú igen komoly felmérő tesztekkel elbeszélgetésekkel ami aztán egy átlag magyar cégnél nagyon nincs.

lacika 2008.02.06. 10:04:30

Azt se felejtsük el, hogy kevesebb mint egy éve maradt ennek a birkanépnek a kormánybuktatásra, mert utána az ingatlanadóval az utolsó bőrt is lehúzzák rólunk.

www.origo.hu/uzletinegyed/magyargazdasag/20071112-elfogadta-a-parlament-a-2008-evi-adocsomagot-szja-tarsasagi-ado.html?pIdx=1

Ballib olvasók kicsit gyakorolhatják a százalékszámítást (ha megy)... Vegyük figyelembe, hogy Budapesten aligha akad olyan lakás, ami 10 milliónál kevesebbet érhet!

Gabe 2008.02.06. 10:04:51

Fityesz! Van neked diplomád? Mert ha van, akkor a beszámolód alapján fölösleges volt adót fizetnie sok szegéány embernek, hogy kitermelje a tiédet.
Amúgy nyomod ezt a szuper szadis szöveget, de előveszed a bányászok tartják el a jogászokat című lemezt. Gratula.
És a multinál örülnek, ha munka9időben nyomkodod a netet?

Dr Kangörény 2008.02.06. 10:06:07

Az ilyen propagandakiadványoktól kinyílik a bicska a zsebemben. Már akkor is így volt, amikor a fidesz csinálta ugyanezt. Annak ellenére mondom ezt, hogy én speciel a tandíjjal, viztidíjjal egyetértek.

lacika 2008.02.06. 10:11:46

Kangörény úgy látszik nem 40-50 éves! A szüleim 2 éve mentek nyugdíjba, 40 évig fizették az "ingyenes" orvosi ellátásra a járulékot, most meg vizitdíjat vizetnek, plusz fizetni kell a csontsűrűség mérését (amit csak két évente finanszíroz a TB), a térd ultrahangért (5000 Ft / térd!), stb.

fityesz 2008.02.06. 10:12:12

Kedves Gabe!

Igen van diplomám és megnyugtatásodra közlöm én kerestem meg a rávalót! Egy adó forintodba nem került se a sok szegény embernek! Szuper szadis szöveg ? Érdekes ha valakinek más a véleménye az szuper szadis, ostoba elvtárs... Milyen fura hogy ezt mindig a hozzád hasonlók szájából hallja az ember nem az ostoba balos vagy liberáliséból.De azért köszönöm a rendkívül objektív és nem személyekedő hangvételű kommentedet :)

karcsi 2008.02.06. 10:15:34

Lacika!
2010-ben jön a pofáraesés. És kiderül számodra is. hogy akkor sem fognak ingyen adni semmit.

Kangörény_!
Sajnos kellenek a propagandakiadványok. Sőt sokkal több kellene. Minél többet hazudik a Fidesz, annál több.

A Reakciónak!
Ügyesen kiemelted a lényegtelen dolgokat, a lényegesekről szót sem ejtesz. Ennek nyilván oka van. Vagy nagyon hülye vagy, vagy pedig reakciós.

irrelevant 2008.02.06. 10:18:05

Gyerekek!

Higgadtan! Érvekkel! Minél kevesebb jelzővel! Jó?

lacika 2008.02.06. 10:18:20

Gratulálunk fityesz, de mi lesz azokkal az amúgy jó képességű tehetséges fiatalokkal, akiknek a szüleinek nincs pénzük arra, hogy beirassák a gyereküket főiskolára / egyetemre, és tandíjat fizessenek???

karcsi 2008.02.06. 10:18:40

Lacika!
Lehet, hogy a szüleid 40 évig fizették az ingyenes orvosi ellátást. De ennek megfelelően 40 évig ingyen vették igénybe. Te összekevered a nyugdíjbiztosísással az egészségbiztosítást.

Invictus 2008.02.06. 10:18:59

Fityesz, ha csak pénzért tudtál diplomát szerezni, arra nem vágnék fel:) Melyik noname főiskolán szerezted?:)

Invictus 2008.02.06. 10:20:56

Na megint itt van a kormányoldal pár értelmes, felkészült és higgadt, vérprofi támogatója:)

Invictus 2008.02.06. 10:22:01

karcsi, fityesz, ajánlom irkáljatok Rózsa Misi blogjára. Vagy Tóta W-ére, csak ő eltűnt, biztos szólította a Párt, hogy fontosabb feladatot adjon neki ;D

karcsi 2008.02.06. 10:23:56

Lacika!
A szegény ámde jóképpességű gyerekek szülei eddig is nehezen tudták kifizetni az albérlet vagy a kolesz + megélhetés költségeit. Az a havi kb +10 eFt nem oszt és nem szoroz. Egyébként úgy tudom, hogy most sem tandíjat kell fizetni, hanem tandíjhozzájárulást és a diákhitel felvehető összegét ennnyivel megemelik, hogy a szegénycsaládok is tudják fizetni. Amúgy a tandíjat eddig is kellett fizetni a költségtérítéses helyeken.

Invictus 2008.02.06. 10:24:33

Ezeken problémákon csak és csakis Orbán tudna változtatni, benne bízok én.

irrelevant 2008.02.06. 10:24:35

Invictus

Szerintem 2009-10-ben kinéz egy meccs Geszti és Tóta között az SZDSZ fő kampány-tanácsadója címéért. :)))

fityesz 2008.02.06. 10:26:48

Invictus!

Hát kedves invictus mivel a tisztelt kismúltú egyetem ahol ahol végeztem, levelező tagozaton 20as keretszámmal indított államilag finanszírozott képzést abban az évben amikor jelentkeztem nem volt túl sok más választásom. Tudod nem mindenki engedheti meg magának hogy nappali tagozaton lebzseljen 5 évig.Van aki munka mellett jár iskolába.Egyébként nem tudom hogy ki mire vágott itt fel.De nem hiszem hogy szégyenkeznem kellene bármi miatt is, egyenlőre elég jól alakul a pályám és azt hiszem a sikereket nem ott mérik hogy melyik iskola milyen tagozatán végeztél...

Invictus 2008.02.06. 10:28:47

otvospeter -

nem érdekel a véleményed, bocs.

karcsi 2008.02.06. 10:29:34

Invictus!
Orbán a problémák forrása. Sajnos ennek a politizálási stílusnak ő a magyarországi meghonosítója. Méltán érdemelte ki eddig a 21.század legkártékonyabb magyarja címet.

soot 2008.02.06. 10:30:38

Szép, szép de csak három orvost találtak támogatónak, mennyit kaptak ők ezért az interjúért? Tele a tököm, hogy az adóma ilyen faszkodásra osztják szét. Egyébként is mi a garancia, hogy ez a rendszer jó lesz? GARANCIA nélkül nem veszem meg. IGEN, IGEN, IGEN, magyarország, magyarország igen igen...

Invictus 2008.02.06. 10:32:29

Ha Orbán nem lenne, az ország jövőképe homályossá válna, a keresztény Magyarország öntudata a Gyurcsányi egészségügy kínzókamráiba kerülne. Benne bízok én!

lacika 2008.02.06. 10:33:00

Karcsi? "2010-ben jön a pofáraesés"???
Nem mintha eddig is bármi ingyen lett volna, hiszen eddig is fizettük az EU-s viszonylatban igen magasnak számító adó és járulékterheket... (Tipikus SZDSz-es duma...) Nincsenek illuzióim, hiszen ha tisztában lennél az ország valós helyzetével tudnád, hogy totális csődben vagyunk...
Mindazonáltal ha gondolkoznál egy kicsit (amit ilyen értelmes beszólások után nem várhatunk el tőled...) számodra is világos lenne, nem az a megoldás (jó kommunista szokás szerint, lásd 80-as évek), hogy megfojtjuk a gazdaságot, hanem esetleg van más módszer is, mely minden ás országban működik:

tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=6&submenu=onearticle&news_id=372322

Amikor a FIDESZ ismerteti az elképzeléseit, akkor persze a "szakértők" (akik csődbe vitték az országot...) rémálokat vízionálnak.
Ez a dilettáns kormány 2010-ig csak még több árt fog okozni. Azt se felejtsük el, hogy a FIDESZ egyszer már megszüntette a szocik által bevezetett tandíjat...

U.i.: a az elmúlt 18 évben egyszer szavaztam a FIDESZ-re (tévedések elkerülése végett).

irrelevant 2008.02.06. 10:33:19

Ha jól látom, itt a nicknévlopás esete forog fenn. Ez azért szemét dolog.

fityesz 2008.02.06. 10:33:23

Invictus

Orbán tudna segíteni ? 4 évig kormányon volt mit csinált ?
oktatási reformot ? nem
közigazgadási reformot? nem
egészségügyi reformot? nem
nyugdíj reformot? nem

A mostani kormány ezekkel megpróbálkozott, tény hogy lehetett volna jobban is, de nem verném a mellemet arra hogy a Viktor és Józsi kormánya még ahhoz is gyáva volt hogy hozzányúljon ezekhez a kérdésekhez még csak érintőlegesen is.

karcsi 2008.02.06. 10:35:19

Soot!
Te miről fogsz szavazni? Tudomásom szerint semmilyen renszerről nem fogunk. A március 9.-i népszavazás 3 kérdése közül egyik sem szól rendszerről.

Én egyébként a szavazati jogot vizsgához kötném. Minden szavazónak vizsgáznia kellene a szavazás előtt, hogy tudja-e, hogy miről fog szavazni.

irrelevant 2008.02.06. 10:35:49

Hol van egy moderátor?
Ki kéne söpörni innen az idiótákat.

Nagy csapás a blognak, ha kikerül az indexre.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.02.06. 10:36:00

Fityesz: aki nappalira járt=lebzselt, aki levelezőre=dolgozott, ss aki nem multinál dolgozik, az ingyenélő. Ha jól értem szavaid. Asszem neked sem a méltányosság volt a jeled az oviban.

karcsi: olyan jó, hogy édes maszopos polgártársaink is idetévednek, a molekulák is virgoncabban rohangálnak körülöttünk.

soot 2008.02.06. 10:36:18

Egyébkét eddig gyakran látogattam az indexet, kicsit nagyon csalódott vagyok, hogy oda az index pártatlannak tűnő imidzse. Jöhet a bombagyár, őket lehet talán nem veszi meg kilóra a kormány.

lacika 2008.02.06. 10:38:30

karcsi! Tulajdonképpen Orbán miben felelős a jelen gazasági helyzetért??? Ezt kifejthetnéd bővebben, kíváncsivá tettél...
Feltételezem tényekkel nem tudod alátámasztani a mondókádat, hiszen a Blikk-ben, nem szokták "részletekkel" fárasztani a hozzád hasonló olvasókat, a Néphazugságban meg simán hazudnak (pl. az őszödi beszéd egy éves évfordulóján MEGHAMISÍTJÁK a ténylegesen elhangozz beszédet, amit persze a magadfajta be is vesz...)
Azért érdemes lenne kicsit visszaolvasni a blogot, és megnézni a linkeket, mielőtt marhaságokat beszélsz...

soot 2008.02.06. 10:39:01

karcsi

igazad van, en is vizsgahoz kotném. Téged például én vizsáztatnálak.

eüs 2008.02.06. 10:40:00

nem értem, miért jobb 5-10-100 ezreket mutyiba dugdosni az 50 éve adócsaló orvos zsebébe, mint 300 fotintokat.

aki azt állítja, hogy eddig ingyenes volt az orvosi ellátás, az vagy nem volt soha orvosnál, vagy simán hazudik.
nem drágáim, tejeltünk keményen, különben kutyába sem vettek. anyám halálra volt rémülve, amikor nem akartam odaadni a szülésznek az 80.000.- forintos borítékot, amikor született a kölök.
mondtam neki, hogy nyugodjon meg, megmondom az orvosnak, hogy befizetem a kórház számlájára a 80 ezret. nem lett nyugodtabb.

a magyar szarul érzi magát, ha nem mutyizhat, hanem legálisan történik körülötte valami.

az orvosok meg hú de nagyon az egészségügy miatt aggódnak, de nagyon! véletlenül sem megszokottan adózatlan jövedelmük kiesése miatt, ugyanmár.

orvos haverom meséli, hogy simán maradtak, maradnak el műtétek, mert az orvos nem kaptam meg időben a jattot. egyedülálló anyuka, gyerek súlyos beteg, műtét előtt, orvos kér 80.000.- adózatlan pénzt anyukától. anyuka rábólint, bár tudja, hogy nem fogja tudni odaadni. gondolja, csak nem kozkáztatják a gyerek életét. hát de. műtét elmarad, anyuka halálra rémül, rohan összeszedni a pénzt, rohan befizetni, műtét megtörténik.

de a 300 forint, az aztán nagyon felháborító!

Terolett 2008.02.06. 10:41:03

Lacika! Buta vagy. Nem baj, de ne tegyél úgy, mintha értenél valamit -, csupán ostoba sejtéseid ösztönei amik megvezettek, s ha nem is szólt itt senki, húzz a francba.

Lovi 2008.02.06. 10:41:22

Nekünk jött belőle. Ment is egyből a kukába. Csak átlapoztam, aztán széttéptem.
Egyébként egy kórház gazdasági osztályán dolgozom, szóval viszonylag képben vagyok mi merre hány méter. Nem volt szükségem parasztvakításra...

Üdv
Lovi

fityesz 2008.02.06. 10:41:59

Oli bácsi!

Mutasd már meg hol írtam én le azt az szót hogy ingyenélő. Ennyire ne ferdítsünk már. Vagy ülj közelebb a monitorhoz és úgy olvass.Egyébként meg azt hiszem az a komment válasz volt Invictus kérdéseire.Talán olvasd el a szövegkörnyezetet és ne csak szavakat ragadj ki...Bár ehhez látom sokan nagyon értenek.

Lovi 2008.02.06. 10:43:45

Soha nem olvasok el semmit, ezt sem, pártunkban a hűség fontosabb a tudásnál.

soot 2008.02.06. 10:46:44

Egyebként konkrétan a kiadvánnyal kapcsolatban:
megkaptam, elolvastam, majd rituálisan kivégeztem. Csak azt sajnálom utolag, hogy nem a szelektív hulladékgyűjtőben helyeztem el földi maradványait. Nevetséges köcsögölés ez az egész kormánypropaganda. Minek eröltetik ennyire, ha ennyien nem értenek egyet vele? Kapkodnak össze vissza fejetlenül. Szarházi banda.

karcsi 2008.02.06. 10:49:08

Lacika!
Nem tudom, hogy Orbán miben felelős a gazdaság jelenlegi helyzetéért. A gazdaság helyzetére sok belső és külső körülmény hat. Nehéz szétválasztani, hogy a mostani helyzetért mennyiben feleősek az eddigi kormányok és mennyiben a külső körülmények.

A linkkel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy az egykulcsos szja bevezetése időszerű lenne. Még akkor sem, ha ezt más országokban már megtették vgay éppen bevezetésére készülnek. Egy ilyen lépés elsősorban a magasabb jövedelműeknek kedvezne, míg a szegényebbeknek kifejezetten kedvezőtlen lenne.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.02.06. 10:49:08

Édes Fityesz!
Így jó lesz?
"Hát kedves invictus mivel a tisztelt kismúltú egyetem ahol ahol végeztem, levelező tagozaton 20as keretszámmal indított államilag finanszírozott képzést abban az évben amikor jelentkeztem nem volt túl sok más választásom. Tudod nem mindenki engedheti meg magának hogy nappali tagozaton lebzseljen 5 évig.Van aki munka mellett jár iskolába."

Vannak a magyar szintaxisnak bizonyos szabályai, amelyek a monitortól teccőleges távolságra érvényesek. Nagyon derék dolog, hogy munka mellett tanultál, de aki nem így (vagy nem egészen így) tette, az nem rosszabb ember, asszem.

Hát ezt meg szintén a nagyérdemű megítélésére bízom: reakcio.blog.hu/2008/02/05/megjott_3#c1419501

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.06. 10:51:54

Karcsi!

1 kulcsos adó téma.
A magasabb jövedelemmel rendelkező réteg jelenleg közel 100%os agykapacitással törpöl azon, hogyan tudna adót optimizálni.

fityesz 2008.02.06. 10:52:21

Oli bácsi!

Már majdnem jó csak az előzmény hiányzik melyben Invictus finoman minősíti hogy én milyen alacsony létforma vagyok amiért is költségtérítéses képzésen végeztem szerinte valamely nevenincs felsőoktatási intézményben. No így már talán érthetőbb a válaszom. Remélem segített...

lacika 2008.02.06. 10:52:47

Fityesz! A Fidesz kormány idején valóban nem sok látványos dolog nem történt, ha nem számítjuk ide pl.:
- a kedvezményes lakáshitelt,
- a kedvezményes diákhitelt,
- a Széchenyi-tervet (melyet a néphülyitő média agyondémonizált, de a gazdaságra gyakorolt kedvező hatásait a szoci kormány 2004-ig élvezte)
- a minimálbér emelését,
- a járulékok csökkentését,
- az EURO 2007-re ütemezett bevezetését!!!! (Mit is írunk most, és milyen kilátásaink vanak a Maastrichti kritériumok teljesítésére?????
- mindezek következményeként a népességfogyás lassulását.
(hirtelen ennyi jut eszembe).
Ügye a látványos eredményekre (bár ha ezek nem azok, akkor nem tudom, szerinted mi számít annak) pénz kell! Képzeld, nem minden politikai formáció nemzetellenes politikát folytat mint pl. az MSZP-SZDSZ koalíció, akik minden beruházást HITELBŐL finanszíroznak, "egyszer majd csak visszafizteti valaki, csak nem mi leszünk, lehúzzuk a néről még pár bőrt" elgondolással.
Felelős kormány ezt úgy csinálja, hogy előbb kigazdálkodja a reformokhoz szülséges pénzt (merthogy a valós reformokhoz BEFEKTETÉSRE van szükség, és nem MEGSZORÍTÁSOKRA). Ha nem lennél ilyen buta, tudnád, hogy az egészségügyi reformot a FIDESZ kormány 2007 környékére tervezte anno. Mindezt úgy, gogy a FIDESZ kormány az egyetlen, akinek a ciklusa alatt nem növekedett az államadósság!!! (sőt, 2001-ig csökken!!!)

eüs 2008.02.06. 10:53:35

no meg a sok megsértődött kirúgott eü-s közalkalmazott munkatárs!
én egy megszűnőben lévő eü intézményben dolgozom, látom, láttam, hogy hogy "dolgoznak" és mit a t. dolgozók.
hát igen, szar lehet 40 év után azzal szembesülni, hogy a kávéfőzés sajnos nem munka. a munka meg sajnos büdös.
jaj de sírtak, amikor megszűnt az állásuk! annyira el voltak keseredve, hogy bánatukban vittek minden mozdíthatót haza magukkal! ha itt szükség van a nyekergő íróasztalra, biztos otthon is elkell majd. ha más nem, majd eltüzeljük!

mind-mind "jobbos" lett ám hirtelen, mert az úgy megy ám, hirtelen, mint ahogy a rendszerváltás után hirtelen lett a sok komcsiból keresztény, no meg divat is lett jobbosnak lenni, a panaszkodás ugye nemzeti értékünk.
a jobbos ugye azt jelenti, hogy állítsunk mindent vissza, a lehető legvisszább, addig a pontig, hogy bejöttek a "multik", azaz a csúnya rossz kapitalisták.

Devil Inside 2008.02.06. 10:56:03

fityesz:
Sajnálom, nem nyert, ez színtiszta gyurcsányista propagandának - ahogy a nagy Igazmondótól elvárható -, max. 50%-os találati aránnyal.

De vicces, hogy magukat rettenetesen értelmes és politikailag tájékozottnak tartó emberek nem képesek visszaemlékezni a Mikola féle EÜ-törvényre, amin 2001-2002-ben olyan rettenetesen felháborította az egész MSZP/SZDSZ-t, mert nem akarta tisztán állami tulajdonban tartani az egészségügyi intézményeket (hú, de rettenetesen fel volt háborodva az MSZP a "kórház-privatizáció" ellen) Pedig az - Mikola jelenlegi produkciójával szöges ellentétben -, egy jó koncepció volt és az egészségügy konszolidációjára is meg volt a pénz, amit aztán 2002 nyarán Medgyesy 100 nap alatt szanaszét szórt a szélben. Nem beszélve róla, hogy Mikola is csak annyira volt arrogáns vaddisznó, mint a jelenlegi eszdéeszes gárda, de legalább látott valódi kórházat belűlről.

Az oktatásügyön pedig Pokorniék elég sokat reszeltek. Nem feltétlenül jó irányba, de volt egy társadalompolitikai koncepciójuk, hogy _hosszútávon_ mi lesz jó az országnak, szemben a jelenleg reformnak hazudott intézkedésekkel, amik rövidtávon és tisztán anyagilag jók az országnak.

Szóval attól, hogy nem kényszerült rá a Fidesz-kormány, hogy kicsesszen társadalmi csoportokkal (és egymás ellen hergelje őket régi jó komenista módszerekkel), még nem igaz, hogy nem nyúlt hozzá semmihez, ezt Gyurcsány stábja és a talpnyaló újságírói csak a saját igazolásukra találták ki...

Ja, a polidilis edzettségem ellenére úgy érzem némi (1-2 hozzászólást érintő) moderációra lenne igény...

karcsi 2008.02.06. 10:59:21

Denever!

El tudom képzelni, hogy ezen agyalnak. Nyilvánvalóan a cél nem az, hogy kevesebb adó follyon be, tehát az az 1 kulcs a mostaniak súlyozott átlaga lenne. De melyik kormány vállalna fel ilyesmit, amikor széles rétegek haragjával kellene szembenézni. Most is nagy a harag a 300 Ft-os vizitdíjjal szemben pedig ha az ember jártában-keltében elhalad egy kocsma mellett láthatja, hogy a bentlévő csatornatöltelékek hány korsó vizitdíjat csorgatnak le a torkukon. Persze, ha egyel kevesebbet, akkor máris megspórolnák azt.

lacika 2008.02.06. 10:59:32

karcsi!
Egy linkkel feljebb gondoltam... Amit te olvastál abból elsősorban nem az "egykulcsos adó" a lényeg, hanem a "10%"...
Ha esetleg uténa szeretél nézni az 1994-2008-as időszak gazdasági eseményeinek, itt teheted meg:
mnb.hu/engine.aspx?page=mnbhu_statisztikak
(és ne a Néphazugság archivumában, ahol a "leggázosabb" leírt marhaságokat már KITÖRÖLTÉK!)

A liberálisok még az egykulcsos adóval is maguknak akartak kedvezni, mert úgy tervezték, hogy a nagyjövedelműek fizessenek kevesebbet, és az alacsony ill. átlagos jövedelműek többet... (ugyanakkor a szoci szavazóbázis nagyban ünnepelte az ötletet, hát gratulálok, hogy még olvasni sem tudnak, amit mondanak a Pártkeltében azt elhiszik!)

antináci... 2008.02.06. 10:59:36

lacika! Te tényleg nagyon ostoba vagy. A Széchenyi terv finoman szólva is a bűncselekmény kategóriába tartozik. Volt szerencsém "belülről" látni egyes részleteit. :(

lacika 2008.02.06. 11:00:27

A Fidesz kormány idején valóban sok látványos dolog nem történt, ha leszámítjuk a hetente történő pénzlopásos botrányokat...

Bonanéta 2008.02.06. 11:02:04

Lacika-ügy.

Nem lehetne valami végzettséghez kötni a hozzászólásokat? Ez az ember sajnos szalonképtelen tényleg.

Devil Inside 2008.02.06. 11:02:30

Eüs:
Kérlek világosíts fel arról, hogy a jelenlegi egészségügyi "reform" (gyak. kapacitások csökkentése) hogyan hat a hálapénz-megvesztegetés-mutyizás ellen.

lacika 2008.02.06. 11:04:03

wow, már a nevemmel írogat valaki hülyeségeket.
Pénzlopásban az MSZP-SZDSZ verhetetlen...
Antinávi, ezt kifejhetnéd bővebben, most már érdekel a dolog :-)

lacika 2008.02.06. 11:05:42

bonanéta! honnan tudod, milyen végzettségem van???

karcsi 2008.02.06. 11:07:32

Devil Inside!
Az eü reform nem csak a kapacitások csökkentését jelenti, sőt főleg nem azt. Egyébként elsődleges szempont a pazarló gazdálkodás megszüntetése és a kapacitást meghatározza az eü-biztosítóba befizetett járulékok összege. Abból lehet gazdálkodni. A jelenlegi hatalmas államháztartási hiány nagy részéért éppen az eü rendszer hiánya a felelős. Sok éven keresztül többet költöttek, mint amennyi befizetés történt.

fityesz 2008.02.06. 11:07:45

Lacika

Kedvezményes diákhitelt vettél te fel? Nézted hogy kamatozik?Járj utánna!A minimálbért azt hiszem az utolsó két kormány nem egyszer emelte.Megyó kormány alatt még kedvezőbb feltételekkel kaphattál lakáshitelt.A közalkalmazotti szektorban is gonosz balos kormányok alatt volt nem kis bérnövekedés.Az euro bevezetésről á la Orbán meg annyit hogy:A költségvetési deficit kiugró mértékben nőtt a 2002-es évben, 9 %-os GDP-arányos értékével jócskán eltávolodva a fiskális hiányra vonatkozó maastricht-i kritérium által kijelölt 3 %-os szinttől.(forrás: www.mnb.hu).Gondolom ennek az oka szerinted az Orbán kormány regnálása alatt a háttérben ügyködő ellenzéki aknamunka vagy hogy ahogy megnyerték a választásokat a szocik rögtön lerontottak mindent és semmi hatással nem volt erre a mutatóra az Orbán kabinet ténykedése a választások előtt.Szóval mutassuk meg akkor mindkét oldalt Lacika.

lacika 2008.02.06. 11:10:10

Azon szoci szavazók kedvéért, akik nem elégszenek meg a Blikk "egysorosaival". (Kétlem, hogy sok iléyen lenne:

www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=17

www.otk.hu/cd01/plenaris/csordas%20laszlo.htm

U.i: minden szoci szellemi képessége az OV fikázásban és a sértődött személyeskedésben merül ki???

lacika 2008.02.06. 11:11:00

Orbánék keresztények - de ti ezt nem érthetitek.

fityesz 2008.02.06. 11:12:44

Lacika

Mielőtt személykedésről beszélsz olvasd végig a hozzászólásokat.Úgy rendesen.Azt hiszem elég jól állnak benne a jobboldal ominózus szónokai.

ZTeruis 2008.02.06. 11:13:28

Lacika!

Te olyas setét vagy, hogy el sem tudod képzelni, hogy valakinek lehet esze.
Tényleg sajnálom, hogy így elbánt veled a természet - bár jobban örülnék, ha mondjuk szlovákiában szavaznál valami hülyére, nem pedig itthon egy másik hülyére.

karcsi 2008.02.06. 11:13:37

Lacika!
Orbán keresztény. Ez most mire akar érv lenni?
Egyébként milyen keresztény? Több keresztény vallást is ismerek.

lacika 2008.02.06. 11:14:28

Valódi keresztények.

lacika 2008.02.06. 11:14:34

WOW, újabb lacika nevű hozzászóló...

Fityesz! Azért, hogy butaságokat beszéljünk kár ide beirogatni... Ekkor öngólt!!!
A barátnőm vett fel diákhitelt annak idején. Nem tudott ki szúrt ki az emberekkel 2002-ben a diákhitel és a lakáshitel kedvezményeinek megkurtításával???????????????????????????????

Lovi 2008.02.06. 11:15:24

figyesz: Nagyon buta lehetsz ha ilyeneket írsz...gyengék az érveid. Ki beszél itt Orbánról? Szerintem még 2053-ban is azzal fognak takarózni a baloldalon, hogy Orbánék meg a fidesz 98-ban...
Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok fidesz szavazó. Ez a brigád van hatalmon az elmúlt 14 évből 4 évet leszámítva végig...talán egy kicsit kevesebbet kéne mutogatni a másik oldalra és több önkritikát gyakorolni. Ha csak az arányokat nézzük akkor is 2,5x több idejük volt.
Írod, hogy legalább megpróbálkoztak, meg tény hogy lehetett volna jobban is...aha. Az összes laikustól ezt hallom.
Kb. olyan ez mintha sok év után végre hozzáfognál egy ház építéséhez és az alapozás kihagyásával egyből a falat kezdenéd, aztán egy kicsit a tetőt, majd eszedbe jut, hogy nincs megcsinálva az alja...Legalább megpróbálkoztál a házépítéssel mi? Max ráddől az egész, de legalább megpróbálkoztál...

Az meg, hogy minden egészségügyi dolgozó velejéig korrupt szánalmas (ezt lehet nem pont te írtad de nincs kedvem több hozzászólást írni)...Pláne az asszisztensekre, ápolókra, mentőtisztekre nézve megalázó és sértő. De sok orvosra is. A legtöbben minimálbérért dolgoznak (mondjuk ez más területen is így van közalkalmazottaknál). Az egészségügy egyébként nem a fidesz, vagy az mszp szakpolitikusai miatt működik még úgyahogy, hanem sok ezer azon eü. dolgozó miatt, akiknek a betegek gyógyítása az életük, szeretik csinálni amit csinálnak és nem hajlandóak elhagyni az országot (vagy nincs hozzá nyelvtudásuk és azért) még akkor sem, ha kint 5-6x többet lehetne keresni egészségügyben. Bár most az orvosok között pl. tömeges kivándorlás vette kezdetét.

A hálapénzkérdésre semmi hatással nem lesz a vizitdíj, ez csak egy plusz sarc.
Csupán annyiról van szó, hogy mivel az államnak most az égvilágon semmire nincs pénze (már aki elhiszi) minden kiadást visszavettek. Nem csak az egészségügyben, máshol is. Amit lehet ráhárítanak az emberekre. A kórházaktól sokkal több pénzt vonnak el, mint amennyi a kórházi napidíjakból befolyik. Háziorvosoknál úgyszintén.
Hálapénz pedig nem minden területen van, aki ezt állítja, az hazudik. Ami területen van azon pedig ezután is lesz. Már miért szűnne meg?????? Attól, hogy az ember 500 forintot befizet a napidíjra még úgyis fog adni annak az orvosnak aki mondjuk olyan agyműtétet végez rajta amin az élete múlik. Ugyanis a napidíjból az orvos semmit nem lát. Sőt aki esetleg nem tudná járjon utána interneten (számos cikk jelent meg erről) hogy a központi támogatások csökkentésével nem tudnak annyi műtétet elvégezni sok kórházban egy hónap alatt, mint amennyit kellene. Rengeteg kórházban óriási várólisták tolódtak fel. Ez pedig a korrupciót igazából növelő tényező és méginkább erősíti a hálapénz rendszert. A betegek fizetni fognak azért az orvosnak, hogy ha lehet őket vegyék előre a várólistán.
Szóval ez az egész egy nagy humbug.
Egyébként én mint adófizető polgár támogatnám a vizitdíjat akkor ha nem fizetnék európai viszonylatban is magas járulékot az egészségügyre. Aki dolgozik nézze meg a fizetéspapírját éves szinten hány ezer forintot vonnak le a bruttójából eü-re. Azt csökkentsék le, akkor fizetek vizitdíjat. Sőt az még szimpatikusabb is lenne úgy. Így viszont nem fogok duplán fizetni ugyanazért, kapják be!
Kizárólag az "elkúrásból" kialakult csődközeli pénzügyi helyzet miatt kell most a vizitdíjat bevezetni. Elsősorban ennek nem szakmai oka van, hanem gazdasági. Most az a cél, hogy az államnak minél több legyen a bevétele és minél kevesebb legyen a kiadása.
Akik azt hiszik, hogy a Kóka féle üzletemberek az egészségügy miatt fognak aggódni az álomvilágban él.
Sokat lehetne még erről beszélgetni, vitázni de nincs értelme. Az emberek többsége úgyis piros, kék, vagy narancssárga szemüvegen keresztül látja a világot pártállástól függően, kár nekik bármit mondani mert ígyis úgyis azt csinálják amire a pártok kérik őket. Birkák.

soot 2008.02.06. 11:15:37

Emlékeztetőül:
a rendszerváltozás óta eltelt idő 18 év.
MDF kormány összesen: 4 év
FIDESZ kormányok összesen: 4 év
MSZP/SZDSZ kormányok összesen: 10 év

elgondolkodtató nem? kedves ballib szavzópolgárok!

karcsi 2008.02.06. 11:16:06

Lacika!
Valódi kersztények? Aha. Most már látom, hogy fogalmad sincs róla.

fityesz 2008.02.06. 11:16:18

Az meg hogy ki milyen vallású azt hiszem nem kéne hogy téma legyen sem mint érv sem mint ellenérv. Ajánlott olvasmány a Magyar Köztársaság Alkotmánya. Vannak ott érdekes dolgok vállásszabadságról stb.

ERTO 2008.02.06. 11:18:24

Miniszterelnökként gazdagodott-e a soha nem hazudó?
Előtte olyan szegények voltak.

lacika 2008.02.06. 11:20:27

Ha valaki jogfolytonosságot gyakorol abban, hogy felajánlja az országot a Szűz Máriának, az valódi politikus, nem érdekel, hogy gazdag (szüksége van rá és meg is érdemli), és az sem zavar, ha a pártja is meggazdagszik.

eüs 2008.02.06. 11:20:51

Devil inside:
nem, nem teszek úgy, mintha elhinném, hogy te nem tudod, hogy a hálapénz az, amitől ezt várják. az eredményét én látom, de ezt persze nem kell elhinni, az orvostársalom felháborodása viszont már nyilvánvalóbban mutatja a bevételkiesést. ja, bocs, persze, ők csak a betegek érdekeit nézik, el is felejtettem.
véletlenül sem azért sírnak, mert az ügyfelek kevesebbszer jönnek, és nem 5 rugót nyomnak a zsebbe, hanem 300-at számlára. hogy is gondolhat ilyet bárki is!

Lovi 2008.02.06. 11:20:53

"Lovi 2008.02.06. 10:43:45
Soha nem olvasok el semmit, ezt sem, pártunkban a hűség fontosabb a tudásnál."

Megkérem a moderátort, hogy a fenti idézett hozzászólást legyen szíves kitörölni.

Valaki engem akart szivatni és direkt az én nevemen ír! Üzenem neki, hogy egy utolsó senkiházi... Aljas dolognak tartom az ilyet. Kihasználják, hogy bármilyen nevet meg lehet adni. A moderátor megnézheti az emailcímemet ami nem az én címem és Lovi néven van azt lehet törölni!

lacika 2008.02.06. 11:21:28

ZTeruis hosszászólása igen informatív és konstruktív, gratulálok érte.
Légyszíves inkább próbáld elemezni, megmagyarázni az ország jelen gazdasági helyzetét. Bár ez reménytelen vállalkozás lenne, marad a személyeskedés :-))
Esetleg bedobhatnál egy "OV a feleős a jelen gazdasági helyzetért, és különben sem szimpatikus" dumát (vannak még páran, akik beveszik úgy látom)

Lovi 2008.02.06. 11:22:25

"Soha nem olvasok el semmit, ezt sem, pártunkban a hűség fontosabb a tudásnál."

- ezt VÁLLALOM, nem kell kitörölni, nem tudom miért ír a nevemben valaki, és utasítgat...

Lovi

fityesz 2008.02.06. 11:22:50

Jók az érveid Lacika mikor jön az a rész hogy a föld lapos és lefolyik a szélén a víz és a nap kering a föld körül és aki mást gondol az égessük meg mert eretnek!

lacika 2008.02.06. 11:25:38

Keresztény vagyok, tehát győlölködök.

Bummer 2008.02.06. 11:27:23

Megtaláltam otthon egy Országjárót. Az fekete-fehér, újrafelhasznált papírra nyomott, programajánló újság volt. Áttételesen persze arról is szólt, hogy de jó fej a kormány, mert ilyen jó dolgok lehetnek neki hála.
Az Új Magyarország viszont egészen konkrétan primitív propagandairat.

lacika 2008.02.06. 11:29:30

Attól még, hogy Orbán '94-ig liberálisnak vallotta magát, lehet még egyik napról a másikra antiliberális keresztény.
Sőt, attól még, hogy onnantól saját korábbi önmagának mondott ellent a hirtelen jött jobboldaliságába, attól még ő soha nem hazudott!
Számomra nincs itt semmilyen ellentbondás.

osztovata 2008.02.06. 11:33:04

Kedves hölgyek urak(?)
egymást nem kéne fikázni...

Amúgy meg tényleg nagyon unalmas Orbánra hivatkozni, mikor 6. éve MSZP_SZDSZ kormány van hatalmon.
A vizitdíj annyi kb mint egy buszjegy Budapesten. Ha valakinek a munkáját egy buszjeggyel értékelik az annyi mintha kapna egy szelet csokit. Na jó két Balaton szeletet. gy orvos tanul min 6 évet, szakvizsgázik, képzi magát. És kap 300 forintot. Röhej.

De számoljunk: tegyük fel hogy mindenki elmegy kétszer egy évben orvoshoz: 10 000 000 x 2 x 300= 6 milliárd fotint. Ez 1%-a a metróra költött összegnek. Ez töredéke a MÁV veszteségének. A BKV boldog lenne ha csak ennyi lenne a vesztesége. Lehetne folytatni a példákat. Ugyanakkor többszázmilliárd forintot fizetünk be a TB kasszába. Ahhoz képest meg pláne elenyésző...

Én befizetek többszázer forintot és kiveszek 1-2 ezret ha az orvos felír mondjuk Algopírint mert megfáztam.

Ilyenekkel csak bőszítik az embereket.

A kórházi napidíj is jól hangzik, de az arányok ott is hasonlók.És széf helyett folyékony szappan meg wc papír kellene előbb. Meg nem szakadt, foltos agynemű. Meg légkondicionálás az intenzív osztályokon. Stb....

Lovi 2008.02.06. 11:34:32

„nem 5 rugót nyomnak zsebbe, hanem 300-at számlára”

Ti átgondoljátok egyébként azt amit írtok vagy csak indulatból beszéltek?
Kérdezzetek már meg bárkit aki kórházban dolgozik és van egy kis belelátása…hálapénzről, viztidíjról, azoknak a kapcsolatáról.
Az előbb próbáltam részletesen írni (bár lehetne még bővebben kifejteni).
Az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz a kettőnek.
Azoknál a szakmáknál / orvosoknál ahol eddig nem volt hálapénz ezután sem lesz, ahol viszont eddig is volt, továbbra is lesz. Sőt a pénzhiányból adódó várólisták miatti műtétek eltolódásával ez még inkább erősödni fog.
Az orvosok nagy része pedig alkalmazotti munkavégzés mellett másodállásban (mint társas vállalkozó közreműködőként) dolgozik épp eleget magánrendelőkben. Abból van a bevételük túlnyomó része, nem az alkalmazotti fizetésből, vagy hálapénzből. A hálapénz igazából néhány szakmában van durván jelen (pl. szülészet-nőgyógyászat a legtipikusabb). Ezzel sincsenek sokan tisztában. Ezek tények. Lehet azt szajkózni amit az aktuális kedvenc párt mond, de attól ez még így van.
Na én többet nem is írok ide, mert tök értelmetlen. Tele vannak az ilyen fórumok "pártkatonákkal."

A másik Lovi néven írogató 14 éves gyerekre meg szót sem ejtek...magát égeti.

lacika 2008.02.06. 11:41:23

Lovi, én írogatok a nevedben. :D

fityesz 2008.02.06. 11:41:46

Lovi!

Szerinted az frankó hogy ha nem dugok a doki és a főnővér zsebébe lóvét akkor én másodosztályú páciens leszek és nem képesek normálisan viselkedni a kiszolgáltatott pácienssel -tisztelet a kivételnek.Keveset keresnek lehet de mások is keveset keresnek és ugyanúgy elvégzik a munkát és nem várják el hogy hálapénzt adj.Ha neked elromlik az autód és elviszed szervízbe ott sem adsz hálapénzt a szerelőnek mert megjavítja.Pedig lehet ő sem él jobban mint a doki vagy az ápoló.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.02.06. 11:43:27

Tejóisten, ellepték a zsindexes hordák a REAKCIÓT! csapataink harcban állnak, de honnan van ez a rengeteg (bér)blogoló egy 10%-os pártban? Az 0,5%-osat meg sem kérdezem, mert azok összenőttek a médiával. (érdekes lesz a 2010 utáni időszak, hogy a parlamentbe be sem kerülő pártnak milyen ARÁNYTALAN nagypofája lesz a médiákban, vagy PONT annyi lesz a KÜSZÖB, mint amennyit elérnek:1%?)

Szerintem 2009-10-ben kinéz egy meccs Geszti és Tóta között az SZDSZ fő kampány-tanácsadója címéért. :))) HAJRÁ legalább az egyik pusztuljon, remélem élethalálharc lesz!

A többi kommentelőn, akik szerint hasznos egy ilyen kiadvány, az AGYLOBOTÓMIÁT javaslom elvégezni, asetleg kombinálva agyi elektrosokkolással. Sok kárt úgy sem lehetne tenni bennük.

MENNYIRE jók voltak eddig a koalíciós kormányok, az mindig utólag derül ki. MOST egy nagydarab a felszínre kavarodott a 94-98 közötti időkből:
index.hu/politika/kulfold/holbrooke880/
ATAKURV@, b@zzeg, és most már NEM IS TAGADJÁK, HANEM BÜSZKÉK RÁ, Bilderbergestül, Bokrostól, Surányistól, Sorostól együtt!!!

Devil Inside 2008.02.06. 11:43:41

Eüs:
Pont a Reakció januári számában volt egy cikk az un. gerilla-marketingről.
Nagyon gyanus vagy nekem.

Legalábbis a gyűlöletkeltés a reformok által határozottan érintett csoport ellen jellegzetes taktikája az MSZP/SZDSZ bagázsnak. Nem vagyok orvos, nem is igazán ismerek eü-dolgozókat, de azt hiszem ezt a lekorrupt-disznózást/letolvajozást kikérem a helyükben.

Amúgy láttam már cég-"reformokat" közelről, nekem mesélhetsz róla, hogy aki ellenkezik, az a pénzét félti ilyenkor: nem igaz...

Gabo58 2008.02.06. 11:44:54

Olvasgatom a hozzá szólásokat,hát egyik jobb mint a másik.Nem szoktam írni mivel én nem vagyok "színe-java"és egyetemet sem végeztem.De azért van pár ikolám és a legnagyobb az élet iskolája.De van itt pár dolog amivel nagyon egyet tudok érteni a politika az mindig zavaros volt!Bizony azért jutottunk idáig mert a média belénk beszéli,hogy politizáljunk.Én úgy tartom az politizáljon aki ért hozzá"de ki az," az aki az iskolapadból be került a parlamentbe?Nekik ez az első munkahelyük többségégének mert ugye együtt végeztek...A másik oldal az életből innen-onnan jött ismerös barát de valami kis tapasztalat csak van !! Igaz ez nem mindig mutatkozik és erre az új szociális törvény is pl.Nagyon sok enbert érint kezdve a rok.nyugdíjastól a fogyatékosig csak kiragadtam belőle.Na a tandíj kérdése.Igen úgy érzem ha az én adómból finanszíroznak ,akkor az legalább mikor
elvégzi az orvosit ne kölföldön keressen állást magának.Mert mindenki a fővároba akar elhelyezkedni,vidéken kör orvosnak lenni az smafu.Én alá íratnám velük rendbe gyerekek kaptok
ösztöndíjat de írj alá 5 évet,hogy nem mész külföldre dolgozni.Régi rendszerben is kellet fízetni.Nem véletlen,hogy a gazdagabb család tudta tanítatni a gyerekét.Vagy aki a tanulmányával ki érdemelte az ösztöndíjat.Az igazság ma mindenki a gyerekét nyomja be legyen abból a gyerekből valami.De két kezű melós képzés az leállt mikor is..?de most talán újra indul.Valakiknek elkel tartani ezt az országot.A mezőgazdaságot sikerült szétverni mikor is..?Azok az enberek ahhoz értettek és nem kevesen vannak. Ma tengődnek kivéve a 12 állami gazdaságoz.Komoly gondok ezek !! De van egy felelős kormány azért választottuk őket,hogy oldják meg. Sajnos sokszor nem jól.DE ha kevesebb lenne köztűka"furkálódó/nem találtam jóbb kifejezést/bitos jobban menne.
Ez az én véleményem lehet,hogy sok ellenséget találtam magamnak de ez van.
Ha valaki érintve van hát bocsika!!!

lacika 2008.02.06. 11:48:18

Ey másik lacika, aki Lovi nevében irogat az én evemben irogat... Én viszont nem irogatok többet, mert mennem kell, úgyhogy a másik lacika egyedül marad...
Libsik, szocik! Hajrá Fikázzátok OV-t (hisz a tatárjárásért is ő a felelős), éljenezzétek Fletót!

U.i. nekem mindegy ki van kormányon, mindaddig amíg nem viszik csődbe az országot, és utána ezt velünk akarjál megfizettetni. Fizessenek a szoci-libsi szavazók vizitdíjat, tandíjat, kórházi napidíjat, ingatlanadót, emelt járulékot, elvárt adót stb., hisz az ő hülyeségük miatt tart itt az orszég!!!

ergé 2008.02.06. 11:51:31

a postaládából egyenesen a szemétbe vágtam ki ezt a szart...

Invictus 2008.02.06. 11:54:01

Bocs, látom valaki(k) más nevében írogatnak, pl. az enyémen is
Invictus 2008.02.06. 10:24:33 és ez utáni hozzászólásokat a nevemben nem én írtam...

eüs 2008.02.06. 11:55:22

"lekorrupt-disznózást/letolvajozást kikérem a helyükben."

ők is kikérik, miután eltették a borítékot, de nyugodtan. nevezhetjük máshogy is, attól még, hogy jobb helyen ezt így hívják.
és semmi közöm semmilyen párt semmilyen "taktikájához".

ebben a mutyiországban normális, hogy az orvos mutyizik, és 50 éve nem fizet adót, és nem normális az, hogy valaki tolvajnak nevezi ezért. normálisnak számít, hogy 100 ezret odadugok a szülésznek, de felháborító, amikor 300-at kérnek tőlem nyilvánosan, nem zsebből-zsebbe.
ilyen a magyar, hiába.

fityesz 2008.02.06. 11:55:52

Lacika

Ha ennyire tudod ki miatt tart itt az ország csak egy kérdésre válaszolj ami ún. aktuális eü/tb változásokkal kapcsolatban.Ugye a szörnyű inztézkedések következtében vizsgálják az eü-ben hogy jogosult vagy-e ellátásra azaz fizetsz-e járulékot.Hirtelen közel 1 millióval többen kezdtek el tb járulékot fizetni.Ez rossz dolog?Ők hol voltak eddig ? Ez miért nem tűnt fel a szupergondoskeresztényvilágmegváltó FIDESZ-FKGP kormánynak ? Tény hogy sok mindenért hibás a mostani kormány meg az előtte levő is de érdekes a fidesz kormány hibáiról vagy az mdf kormány hibáiról és ennek gazdasági hatásairól nem beszélsz.Vagy esetleg arról hogy 1990 óta tavaly volt előszőr szufficites a TB.

lacika 2008.02.06. 12:10:55

Még egy gyors hozzászólás indulás előtt már cska pontokba szedve:

-tudom mi a különbség a nyugdíjjárulék és az eü. járulék között, sok más balos-libsivel szemben... (Azt nem értem, hogy ha valaki MINDKETTŐT fizeti, miért INGYEN venné igénybe az eü. ellátást, ez valami elfuserált SZDSZ-es logika...)

-a 2002-es adatoknál nézd azt is, melyik negyedév! Valóban a Fidesz is vett fel hitelt, de nem a II, III, IV negyedévben (100 napos program mond valamit???)

- úgy könnyű az OEP-nek (és nem a TB-nek - nem baj ha kevered a fogalmakat, megértjük...), szufficitesnek lenni, ha az adósságot a kórházaknál hagyják...

-azt a marhaságot, hogy a szoci-kormány idejében jobb feltételekkel lehetett felvenni a lakáshitelt már nem is kommentálom, aki ilyet állít az már nagyon sötét!

-az 1998-2002-es időszak gazdasági eredményeiből kifelejtettem valami lényegeset: gyakorlatilag nem provatizáltak semmit 4 év alatt! (pár veszteséges, kisebb vállalatot leszámítva)

Na sziasztok, elkések!

Devil Inside 2008.02.06. 12:12:19

Eüs:
Aha, szóval mostanában 300 forint vizitdíjért levezetnek egy szülést? Csak kérdezem... Meg úgy tudom, 300 forintot a háziorvosnak kell fizetni, aki nem lát olyan túl sok vastag hálapénzes borítékot. A 300 forinttal nincs nagy baj, csak az elvvel: minek szednek el tőlem olyanért pénzt, amit már egyszer biztosítási díjként befizettem.

Emellett az egész EÜ-dolgozók meglehetősen kis szegmenséből (szülész ill. sebészorvosok) hálapénzéből általánosítasz. Hasonlóan cizellált gondolatmeneteket radikáljobbos hozzászólóktól lehet olvasni, csak ott könnyebben feltűnik ennek a primitívsége, mert általában a cigányokkal és/vagy zsidókkal van összefüggésben.

osztovata 2008.02.06. 12:16:41

Kedves Fityesz
kezdjük tán Árpád vezérnél (nem a Göncznél)s akkor még sikeresebb a Fletó, hiszen pl nem vesztettünk csatát Augsburgnál, nem jönnek a tatárok, igaz nincs Aranybulla és Hármaskönyv sem, nem beszélve a török megszállásról.Mohács sincs, de tán Zrínyit sem ölték volna meg vadkan képében gaz magyar gárda hordák.
Ezeket visszamenőleg mind OV és köre követte el vagy befolyásolta. Hiteles bizonyítékom van rá, hogy OV ük-szépjának a veje vol jó viszonyben Batu kánnal,és behívta őt. Ezért tartunk itt. :)))

fityesz 2008.02.06. 12:19:01

Lacika

Egy adott év költségvetését és a kapcsolódó adó jogszabályokat ami a hiánykezelést(hogyan milyen forrásból),adó,újraelosztást stb. eszközeit meghatározza az előző évben fogadja el a parlament ezt a törvény előírja.A költségvetés mint olyan te is tisztában vagy vele hogy rendkívüli mértékben meghatároz egy adott évet.Tehát ha a 2002-es évben valami nagyon félresikerült akkor annak a gyökerei elég keményen az adott éves költségvetésben leledzenek amit azt hiszem nem a 2002ben megalakuló kormány dolgozott ki nyújtott be és fogadott el a parlamentben.

fityesz 2008.02.06. 12:20:48

osztovata

Köszönöm a rendkívül elmélyült és tényleg kapcsolódó hozzászólásodat, tényleg komolyan rendkívül vitaképes vagy.

osztovata 2008.02.06. 12:26:07

Fityesz
ki adott 19000 Ft-ot a nyugdíjasokna? 50% béremelést? Ki mondta hogy nem lesz lassan mondom ázáremelés. Ki is vitte az országoz az útelágazgadsogág, útelágzódasá, útelágazódáshoz? És hun vannak a villanykapcsolók?A régi helyükön! Pedig Megyó megmondta a hídavátáskor (Szent László, OV és bandája kezdte el építeni)tartott nagyívű beszédében, hogy a gyerekek számára is elérhetővé kell tenni a kapcsolót a közhívatalokban.

6 éve ti vagytok hatalmon és csak elkúrtok. Szánalmas az OV-re való hivatkozás. De ha már folyton rá hivatkozol: mit tett az MSZP 1998-2002 között? Kritizálta a Fideszt, nagytekintélyű Kovács László meg is mondta, hogy az ellenzéknek ez a dolga. Mondhatnám KÖTELES-sége beszélni a hibákról.

osztovata 2008.02.06. 12:27:00

Fityesz,
van kitől tanulnom. Ez a stílus dől a médiából:)))

eüs 2008.02.06. 12:32:15

"Aha, szóval mostanában 300 forint vizitdíjért levezetnek egy szülést?"

nem, 80-150 ezerért adózatlan mutyiért vezetik le.

"Meg úgy tudom, 300 forintot a háziorvosnak kell fizetni, aki nem lát olyan túl sok vastag hálapénzes borítékot."

tökéletesen rosszul tudod.

"Emellett az egész EÜ-dolgozók meglehetősen kis szegmenséből (szülész ill. sebészorvosok) hálapénzéből általánosítasz."

nem, nem igaz. egyszerűbb kivenni a körből pár szakirányt (pl. patológus), mint szépen felsorolni, hogy hol forognak a borítékok.
- de uram, ez az alma rohadt!!!
- kérem, asszonyom, csak ne általánosítson, nézze, a fele teljesen ép.

"Hasonlóan cizellált gondolatmeneteket radikáljobbos hozzászólóktól lehet olvasni, csak ott könnyebben feltűnik ennek a primitívsége, mert általában a cigányokkal és/vagy zsidókkal van összefüggésben."

aki azt tanácsolta neked, hogy primitívezd le, akivel nem értessz egyet, az bizonyosan nem akart neked jót, ugyanis ez olyan, mint egy kis névjegykártya, tudod, ráadásul minden esetben a mondanivaló hiányára utal.

fityesz 2008.02.06. 12:45:13

Osztovata

Feltettem pár kérdést fentebb senki nem válaszolt hanem elkezdett másról beszélni.Végső soron így is lehet vitatkozni.Én sosem állítottam hogy a mostani kormány vagy elődje mindent jól csinált sőt... De egyes emberek mintha kicsit szelektív amnéziában szenvednének.Na részemről én befejeztem ez parttalan és bármilyen jellegű kérdést tettem fel eddig csak terelés és témaváltás történt.Azt meg hogy 6 éve ti vagytok hatalmon kikérem magamnak én nem voltam és nem is szándékozom a hatalom közelébe kerülni.Talán majd 20 év múlva ha mai politikai elit jobbtól-balig egy szálig eltűnik a színről és az emberek megtanulnak értelmesen lényegi dolgokról vitatkozni.További szép napot és jó szórakozást.

jbb 2008.02.06. 12:51:52

Atyavilág, ekkora setétséget látva megremeg a lábam. A ballib sejthalmazok miként maradhattak idéig életben ebben a felgyorsult evolúcióban? Mi folyik Gyöngyösön?

A kiadványra visszatérve pedig. Nemzeti és egyházi ünnepeink kihagyása és helyette a ballib "ünnepek" elhelyezése véleményem szerint akkora galádság, hogy mától kezdve én is támogatok minden radikális tisztogató mozgalmat. Ezt normális országokban bűntettnek tekintenék és pártállástól függetlenül a felelősöket karóba húznák. (El tudtok képzelni mondjuk amerikai kormányzati naptárban ne szerepeljen július 4-e, esetleg - hogy kedvezzünk liberális olvasóinknak is - izraeli kiadványban a hanuka mellőzése, esetleg helyette a palesztin kisebbség napjának beemelése? Romániában dec 1 helyett az írott maygar szó ünnepe?) Hányok tőletek gaz hazaáruló mocskok, a lapotok még alféltörlése sem való.

Jogászok, nem lehet ezért valahogy perelni?

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.02.06. 13:16:52

SZOCI-SZADISTA módszerek:
index.hu/politika/kulfold/holbrooke880/
ZSINDEXESEK, legalább azt olvassátok el, amit ott írnak, vagy ti valami egészen mást olvastok ki belőle???? Átqúrás, Rábeszéltük, BÁTORSÁG, Bilderberg, Bokros, Surányi (is tagok), Aztakurv@!

Proli 2008.02.06. 13:24:09

Csak azt árulná el valaki, hogy miért nem a jelenlegi eü biztosítási rendszerünket teszi rendbe a kormány (Antalltól Gyurcsányig) ahelyett, hogy a rendrakást kiadja - jó pénzért - magántőkés alvállalkozóknak.

Mert gazember banda, aki saját zsebét tömi.

És miért tömheti? Mert elszámoltathatatlanok, visszahívhatatlanok.

Téglagyári Megálló 2008.02.06. 15:02:15

jbb, Gyöngyösön sajnos az folyik, hogy olyan gumigyárat akarnak felépiteni, ami meglehet környezetszennyező, de erről nincs érdemi vizsgálat, hiába a környezetvédelmi miniszter gyöngyösi.

Devil Inside 2008.02.06. 16:20:15

Eüs:
Sajnálom, rendkívül primitívnek tartom ezt az ellenségképgyártást és/vagy irigykedést. Mióta Gyurcsány belekezdett a roppant "reformokba", azóta ez folyik, hol a gyógyszerészek, hol a tanárok, hol a bankárok, hol az orvosok, hol a bölcsészek, hol egyszerűen csak a normális egzisztenciával rendelkezők a (nép)köztársaság ellenségei, akiket le kell nyomni, ne álljanak a haladás útjába.

Úgyhogy, amíg azon kívül nincs indokod a jelenleg zajló EÜ-reform hasznosságára, hogy az orvosok milyen jól megszívják, addig nyugodtan zárjuk le a vitát.

A legdühítőbb, hogy még ezzel a kormánnyal is lett volna épeszű megoldás, ha nem ezt az agyatlan és bábként rángatható nőt teszik a miniszteri posztra, hanem (számomra is furcsa módon) Kóka jelöltjét, Dr. Erdős Attilát. Az ÉS-ben megjelent cikke (ill. egy Heti Válasz interjúja) alapján kicsit több köze van az EÜ valódi problémáihoz, azok megoldásához és a változás-menedzsmenthez, mint a jelenlegi banda teljes egészének Matejka Zsuzsástúl és Somodistúl.

Google 2008.02.06. 16:48:38

Na végre megjöttek a mieink, már azt hittem, hogy bevették a vörösök (a dühtől?) a redakciót, reakciót, vagy legyen az bármi.
Ezzel fárasztanak, hogy számonkérik reggel, este és éjjel, hogy mit csinált a Zorbán 1998-2002 között. A nagyszerű Gyurcsány pedig belemondja a képünkbe, hogy ők bizony nem csináltak semmit négy éjjvig!
Hát ez van, és a modern képmesék, amiből igazából vagy kétszázat akartak, akkor is még lett volna pár száz db., amíg utolérik a Barátok köztöt, de még remélünk, hisz: JÁR NEKÜNK A JOBB!

jbb 2008.02.06. 18:06:07

google: balsors, balfasz, balek, baleset, balosok

eüs 2008.02.06. 18:25:13

ellenségképgyártás? irigykedés?
az orvosok jól megszívják?

tényleg nincs miről beszélnünk.

Google 2008.02.06. 18:35:31

De kinek készítik ezeket a tájékoztató irkákat? Akik még hisznek bennük, azoknak nem kell, azoknak kár, akik meg nem, vagy már nem, nos azoknak is. Kár közpénzben fürdetni a kreatívokat, cinikusokat. Legyen nekik elég a kereskedelmi reklám, hülyeségből is megárt a sok.

szejler 2008.02.06. 18:42:05

A hálapénz alternatív megközelítése.

Jó szokás ördögtől való, sötét gonoszságnak beállítani a hálapénzt, pedig jobban belegondolva, az egy torz struktúrában megvalósuló piacgazdaság.

A rossz szerkezetben persze roszul képezi le a piaci viszonyokat, de a léte teljesen logikus.

Azoknak, akik vakon törik a lándzsát a leendő EÜ törvény mellett, ajánlom olvassák el a törvényt és az előkészítő anyagokat! Sokadszorra kell leírnom, unom is, de láthatóan vannak akik nem hajlandók odafigyelni a törvénytervezet semmiféle kritikára.

Az előkészítő anyagokban semmiféle becslés, hatástanulmány nincs a költségek változására!
Aki azt állítja, hogy tudja! jobb lesz mint a jelenlegi, az egyszerűen hazudik. Nem tudja.

SENKI SEM TUDJA!

(Kornai János véleményét tessék elolvasni!)

Elárulok valamit: egyszerű számítás. Ha a TB kassza bevételei kötöttek (hogy meddig, az más kérdés), akkor a költségek sem növekedhetnek.
A leendő kasszáknak a legjobb esetben is évekbe tellik majd a betegutakat optimalizálni, konkrét megtakarításkat elérni. A költségnövekedési faktorok viszont azonnal jelentkeznek.

Az alulfinanszírozott ellátások kiigazítása elkerülhetetlen, mint ahogy az EÜ dolgozók (kül: ápolók) bérének korrigálása.

Ha a rendszer átláthatóbb, az információs asszimetria kiegyenlítetteb lesz a betegek számára, attól a hálapénz még egyáltalán nem szűnik meg, csak mondjuk úgy valamivel igazságosabban oszlik majd el.

Miért?

Azért mert a biztosítóknak nem lesz arra kerete, hogy a hálapénzeket legálisan, a közterhekkel együtt kifizessék. A gyűlölt hálapénz marad még jó darabig.

cimarcimar 2008.02.07. 12:00:34

Elsősorban a kisbetűs karcsihoz szólnék. Lehet, hogy én is a komcsikat támogatnám ilyen tiszta szívből, mellbedobással, ha kaptunk volna ingyen szolgálati lakást a Kádár alatt. Csak hát nem kaptunk, mert nem voltak munkásőrök a szüleim. Hogy a témához is szóljak, egy észrevétel erejéig: miért van az, hogy a baloldali lapok a boltban, mindig a bors, blikk, napiász, hot, és egyéb agyszívó sajtótermékek között találhatók, míg a jobboldaliak, a művészeti, tudományos, irodalmi, vagy hasonló, készségfejlesztő kiadványok között? Én tudom a választ!

Google 2008.02.07. 16:47:40

Volt a Hír tívíben, pontosabban a Célpontban egy riport, egy jövendőbeli eübiztosítós hölgy, jobban mondva: kofa, azt mondta, bemegy a biztosító egy családhoz és ott a 80 éves Mari nénitől a nulla éves Bencéig, mindenkivel, azaz, azámoljunk 5 személlyel, biztosítást köt. Tehát a kisgyereknek is lesz biztosítása?
Akkor már rögtön több pénz felett fognak diszponálni, világos, mert többet is fognak költeni. Biztos, műszerekre.
süti beállítások módosítása