
Az eszmecsere lángját csak a lábfejamputáció témájával sikerült felpiszkálni, ekkor rajtam kívül mindenki belelendült. Próbáltam kedélyesre venni a figurát, mondván a telefonba, hogy úgy ki van tömve az orrom, mint a nádi poszáta a Természetrajzi Múzeumban, de hamar be kellett látnom, hogy a sztorijaim nem versenyképesek. Az egyik bácsi egy időben fel nem ismert öklömnyi rákos tüdődaganatot boncolgatott hosszasan, mely lelökte a barátját a becsületsüllyesztő székéről, a másik ezt azzal überelte, hogy tulajdonképpen nem is hallja a történetet, mert tegnap óta, amikor a wc-n majdnem elvérzett, a hallása is megromlott (spec. a gyufa dolgot még meghallotta).
Mindezek ellenére könnyű megtalálni a közös nevezőt, elég csak jelezni, hogy kemény a párna, a nővérke rosszul kötötte be az infúziót, a visszatérő toposz pedig, hogy H. Ágika kurvaanyját. A terítéken volt még a szürke hályog, az érszűkület, a cukorbeállítás és az érfestés. Szabályos kis kriptahangulat van, amit csupán az étkezések törnek meg. Na most a kaja. Nem figyeltem eléggé, de mintha lett volna valami megfeleltetés a több pénztár és több menü vonatkozásában. Hát 2009-ig biztos nem lesz lacafacázás, láthatóan az étel összetevőit nem a reklámokból ismert gondos kezek válogatták. Egyél! Húsleves egy húsnak látszó kemény tárggyal a közepén, aztán répafőzelék. Gondoltam is, mennyivel nőne az A la Carte nézettsége, ha a tematikus különszámot itt vennék fel az előtérben, száraz kenyerezgetés közepette. A bevágott idézetek már megvannak, például lehetne az egyik az, hogy kérjük, vigyázzanak személyes tárgyaikra, mert a kórházi lopások az utóbbi időben jelentősen elszaporodtak. Trezor még nincs.