Hódolat egy reakciósnak
2008. január 24. írta: Ács Ferenc

Hódolat egy reakciósnak

Száz esztendeje és kilenc napja született a XXI. század legnagyobb magyar tudósnemzedékének világhírű tagja, Teller Ede. Egy igazi reakciósra emlékezünk most.

Mint minden nagy történelmi figurának, neki is sok tisztelője és gyűlölője volt, és van a mai napig is. Elsősorban a kommancsok utálták, okkal, hiszen a művelt magyar zsidó polgári családban felnőtt Teller egész életműve a szabadság igenlése és az emberellenes diktatúrák (nácizmus, kommunizmus) tagadása volt. Ráadásul azon kiváló férfiak közé tartozott, akik a második világháború és a hidegháború során nem a szájkaratéban jártak elől, hanem évtizedes aprómunkából összeálló nagy, konkrét tettekkel küzdötték le a gonosz birodalma(i)t. Igazi zsenik nemzedéke volt ez: sajnos idehaza nem nagyon kellettek, és a numerus clausus sem igazán marasztalta őket, ezért Neumann Jánossal, Szilárd Leóval és Wigner Jenővel kényszerűen világgá mentek, miközben nem feledték el, hogy kik ők és honnan jöttek.

Teller azt mondta egyszer: sikereit annak köszönhette, hogy a magyar nyelv volt az anyanyelve, máskülönben „csak egy középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle. Így viszont egy nyugat-európai kitérő után az Egyesült Államok használta tudását, ahol Fermivel dolgozott az első atomreaktor építésén, majd a Mannhattan-terven. Később Kennedy is kitüntette. Döntő szerepe volt abban, hogy megbukott a szovjet világrend. Az elrettentés sikeres doktrínájának gyakorlati alátámasztásával, a hidrogénbomba és a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI – azaz rakétaelhárító-rendszer a világűrből) kitalálásával lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok olyan fegyverkezési versenybe hajszolta bele a Szovjetuniót, amit Moszkva már nem bírt követni, és ezért feladta kelet-európai birodalmát, majd maga is összerogyott.

Ehhez persze kellett egy nagyformátumú – és nem mellesleg magyarbarát érzelmű – elnök is. Fújtak rá(juk) a kommunisták rendesen. A Kádár-rezsimben egy kiadós tellerezés-imperalistázás kötelező kör volt a Népszabadságban. Nyugaton közben Moszkva hasznos idiótái (lásd Arthur Koestler róluk szóló könyveit) – aktív KGB-segédlettel – élőláncokkal tüntettek a Pershing-rakéták telepítése ellen, a '68-as értelmiség meg írta a jól fizető folytatásos hülyeségeit arról, hogy az atombomba csúnya dolog. Ami persze féligazság: senki nem szereti a sugárfertőzést, de azt még kevésbé szeretnénk, ha most tőlünk nyugatra is a Szovjetunió lenne, vagy éppen tényleg elpusztult volna az egész világ a hiányzó elrettentő potenciál és az azt felsorakoztató nagy politikusok miatt, akik nem tojtak be Sztálintól, meg a többi haramiától. (Lásd ellenpéldaként a szovjetekkel szemben pipogya Roosevelt vagy a mogyoró-termesztési kiválóság, Carter tanulságos szerencsétlenkedéseit.)

Az idő elég gyorsan igazolta Teller életművét. A fundi zöldek és a balosok ma sem szeretik, de ez mit sem változtat azon, hogy a fizikus munkássága beépült a tudományba és ma is formálja gondolkodásunkat. Sőt, a nukleáris energia kérdése újra aktuális Magyarországon. Érdemes végiggondolnunk, hogy ekkora energiaéhségben, az alternatív energiaforrások ilyen „fejlettségi” szintjén meddig lehet azon meditálni, hogy kell-e tovább építeni a paksi (vagy más) atomerőművet Magyarországon. A Teller-évforduló jó ürügy lehetne ennek megfontolására, a jó laikus és szakmai vitákra. Mindehhez persze az kellene, hogy a magyar közélet fontos, és nem demagóg kérdésfeltevések körül forogjon, továbbá szükségünk lenne értelmes politikusokra is, de e tekintetben sem állunk jól.

Élete alkonyán Teller Ede 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2002-ben pedig elvállalta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemzetközi tanácsadó testületének tiszteletbeli elnöki tisztét. 2003-ban az amerikai elnök kitüntette a Szabadság Elnöki Medáljával. Idén lesz öt éve, hogy meghalt. Jellemző, hogy ellenfeleinek még halálában sem volt szerencséjük vele. Híveiként megkockáztathatjuk, hogy az emlékezetes levélüggyel a túlvilágról mozdította el Eötvös Pált a Népszabadság főszerkesztői posztjáról, aki persze saját indoklása szerint „nem azért, és nem úgy” távozott pár hónappal később a születése óta hitelességi problémákkal küzdő lap éléről, dehát ismerjük az előzményeket

Hódolat egy nagy magyar reakciósnak, Teller Edének!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr28309217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.24. 15:01:20

és in m. Szilárd Leó (mint pol..-i sztatíra író!):
kemenczy.hu/myblog/?p=212

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.01.24. 15:09:07


Kedves Ács Feri,

xray.sai.msu.ru/~mystery/html/Z/z.engl.html

Yakov Zeldovich igazi polgári fehérorosz zsidó családban született. :)) Ő mondjuk az oroszoknak csinálta meg a hidrogénbombát és hehe szerették a kommancsok, kapott három darab Lenin dijat és háromszor lett a Szocialista Munka Hőse. Talán még Tellernél is nagyobb volt, egészen hihetetlenül zseniális fizikus, később a csillagászat felé fordult, pár napja a Crafoord dijat a tanitványa Sunyaev kapta meg. Szerintem mindegy, hogy Zeldovics vagy Teller. Erdős Pali bácsi (baller) vagy John von Neumann (jobber, és az abszolút kedvencem). Csak a zsenialitás számit.

dolphin 2008.01.24. 15:24:58

Szerintem meg egy reakcios hodolatba is bele kellett volna ferjen az Oppenheimer ugy ...

kispufi 2008.01.24. 15:42:13

Eötvös egész a MÚOSZ tetejéig bukott, nehogy véletlen valaki ne tudja, merre hány lépés úgy általában a magyar sajtó.

Ardarich 2008.01.24. 15:43:18

dolphin: az inkább mint magánembert jellemzi Tellert. Aljas, cinikus, karrierista görény volt.
De ez a poszt elsősorban a tudósról/politikusról szólt.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.24. 16:21:26

" A fundi zöldek és a balosok ma sem szeretik, "

azok kit szeretnek magukon kívül?

Szörny 2008.01.24. 16:53:59

Sajnos nem vert fel túl nagy port a 100. évforduló, jó hogy legalább ti megemlékeztek róla. Bár illett volna a napján... :-(

Ardarich: nem hiszem hogy egy "Aljas, cinikus, karrierista görény" annyit tépelődött volna egészen haláláig az ügyben betöltött szerepéről, mint amennyiszer ez az ő írásaiban ez előfordul. Mindig sajnálta, hogy naív volt és hagyta magát belerángatni az ügybe. "karrierizmusnak" különösen nehezen nevezhető, mert ezzel vágta el magát tudományos körökben.

Ács Ferenc 2008.01.24. 16:59:15

Szörny: igazad van, illett volna aznap, de a metróhack egy kicsit elfoglalt minket. :)

Most olvasom az Új Magyar Szóban, hogy - Toró Tibor professzor szerint - Teller azért nem kapott Nobel-díjat, mert "A H-bombával kapcsolatos kutatások titkosak voltak."

flimo13 2008.01.24. 17:07:59

Hehe, a jó öreg Zeldovics. Róla olvastam, hogy mikor kocsmázni ment mindig kiplakátolta magát a Lenin és Munkahőse stb érdemrendekkel, mert akkor a részegek begyűjtő rendőrök nem mertek hozzányúlni :))

vegyeskazetta · http://vegyeskazetta.blog.hu 2008.01.24. 17:09:57

Köszi a szép cikket. Nekem valahogy John Lukács jut eszembe Tellerről, innen is jó egészséget kívánok neki.

Szörny 2008.01.24. 17:17:12

Ács Feri: inkább ne mentegetőzz, mert egyre rosszabb lesz :-) Metro vs. Teller...

A H-bomba mint Nobel-díjas alkotás? Végülis az alapítóhoz illik... :)
Szerintem inkább pont a bomba miatt nem kaphatott. Persze Szaharov meg ennek ellenére kapott. Méghozzá béke Nobel-díjat.

Egyébként Teller sokmindenhez adott nagyon értékes hozzájárulást, de nagy, koherens elméletet nem alkotott. Talán azért is mert az Oppenheimer ügy után eléggé partvonalra került tudományos szempontból, inkább védelmi kutatásokkal foglalkozott.

Bobek 2008.01.24. 17:23:45

Nagyon tetszett ez a portré!
Egy igazi magyar reakciós volt sajnos a XX. század ezt kikényszeritette belőle.
Az MNB sem feledkezett meg róla:
index.hu/gazdasag/blog/2008/01/16/otezres_emlekerem_teller_edevel

kollai csörsz 2008.01.24. 17:26:35

meg vagyok elégedve az írással, és most elsősorban nem magára Tellerre gondolok, hanem tökéletesen egyet tudok érteni a szu megdöntésének elismerésével. és nagyon ritka ez a fajta gondolkodás, sajnos. a magyar jobboldalon ma sokkal divatosabb amerikát szidni, mint szeretni kocsmai társaságokban. az amerika-fikázóktól énis ilyenkor csak azt szoktam kérdezni, h szerették volna-e,ha a kádár-rendszer még 10 évig tart, és nemcsak a fél, hanem az egész fiatalságukat benne tölthették volna?

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.01.24. 17:26:41

Hát, szerintem vannak olyan magyar teljesítmények, amikre büszkébben lehetünk, mint a H-bombára. Nem vagyok (nagyon) naív, tudom, hogy ha nem csinálja meg Teller, akkor megcsinálja más, de ettől én még nem fogom szeretni.

És az is furcsa számomra, hogy azért nem alkotott "nagy, koherens elméletet", mert "eléggé partvonalra került tudományos szempontból". Vagy esetleg más a magyarázat? Amúgy is akartalak kérdezni titeket, hogy milyen egyéb értékelhető tudományos munkássága van (tudom, erre is csak ezer év múlva lehet érdemben válaszolni), de úgy látom, nem sok.

Szörny 2008.01.24. 17:37:35

Az értékelhető tudományos munkásságra nem kell 1000 évet várni, az ma is vitathatalan. Nem sorolom, a Wikipedia cikk számos dolgot felsorol. H-bomba sem robban magától, és amit ők megcsináltak az a kortrollált fúziónak is az alapja.
Azért nem alkotott nagy elméletet, mert nem azzal foglalkozott. Fiatalon bekerült a Manhattan projektbe, aztán a H-bomba, atomerőművek védelmi kutatások és politika stb. Praktikus dolgokkal foglalkozott és sokmindennel, nem pedig egy nyugodt tudományos műhelyben mélyedt el egyetlen témában.

pb · http://vanidonk.blogspot.com 2008.01.24. 17:41:06

volt az MTA-n emlekules, meg volt emlektablaavatas is. (az MNB-s ermet mar irtatok, egyebkent elojegyzesben elfogyott asszem az osszes) aznap este (jan 16.) volt egy erdekes beszelgetes a kossuth-on, szerintem 6 korul csak nem birok keresni a radio archivumaban.

Ács Ferenc 2008.01.24. 17:58:02

El kell ismerni, hogy a Népszabadság korrekt módon emlékezett meg az évfordulóról. Palugyai cikkével nincs semmi gond: www.nol.hu/cikk/477656/ - igaz lapjának van mit kompenzálnia Tellerrel szemben.

Az mno.hu cikkéből egy mondatot emelnék ki:

"Teller Ede úgy aludt el örök álmába, hogy kérésére egyik munkatársa Arany János Toldijából olvasott fel neki."

www.mno.hu/portal/536995?searchtext=Teller%20Ede

hcrules 2008.01.24. 18:00:02

Nagy ember volt Teller Ede. Több téren vannak elévülhetetlen érdemei, az általa propagált és támogatott SDI terv pl elég nagymértékben hozzájárult ahhot hogy a szovjetek nem bírták a fegyverkezési versenyt... Nem tudom hogy van-e még egy olyan magyar akinek akkora befolyása lett volna az amerikai politikára mint neki.

rio 2008.01.24. 18:15:44

kollai csörsz:
"az amerika-fikázóktól énis ilyenkor csak azt szoktam kérdezni, h szerették volna-e,ha a kádár-rendszer még 10 évig tart, és nemcsak a fél, hanem az egész fiatalságukat benne tölthették volna?"
köszönöm amerika. 6 évet éltem a kádári szocializmusban. 10 évesen igazgatói fegyelmit kaptam egy '56-os zászló lerajzolásáért. az az igazgató most igen magas posztot tölt be. a KISZ utolsó elnöke a miniszterelnökünk. KGB-ügynök is volt már a miniszterelnökünk. meg géppuskás ÁVH-s. pár év sokkszünet után mindenki ott folytatta a szarkavarást, ahol '89-ben abbahagyta (balkáni konfliktus, közelkeleti fegyvertámogatás). mi ért akkor véget?

Téglagyári Megálló 2008.01.24. 18:28:54

Mint igazi reakciós, őrzök Tellertől egy levelet, gyerekkorában egy a szülővárosomból Pestre származott professzor foglalkozott vele matematikából, erről kérdeztem, és a titkárnőjén keresztül angolul válaszolt.

robin masters · http://reakcio.blog.hu 2008.01.24. 18:30:29

1. Respekt a posztért Ferinek.
2. Kering egy anekdota az amerikai magyar közösségekben, mely szerint a világháború alatt az elnök nukleáris fejlesztésekről döntő testületének ülése rendszerint úgy kezdődött: "Velkam evribadi. És akkor folytassuk is magyarul."

Teller visszaemlékezéseit (20. századi utazás tudományban és politikában; XX. Század Intézet, 2002) ajánlom mindenkinek, mert kiváló történelemkönyv.

Tisztázó 2008.01.24. 19:05:50

Csak a tisztánlátás kedvéért, az itthoni okos(kodó), Tellert fikázók érdekében (hogy ne teljesen hülyén haljanak meg).

1. Ajánlott olvasmány Marx György: Beszélgetés marslakókkal, ill. Atommag-közelben c. könyve

2. Oppenheimer-ügy: Az előzmények közül megemlítendő hogy a Manhattan-terv kapcsán, 1944-45 táján Los Alamosban a termonukleáris reakció lehetőségének (nevezetesen az atombomba robbanása nem kelt-e akkora hőt hogy begyújtsa a tengervíz hidrogénjét) vizsgálatával Tellert (is) bízták meg. Teller válasza erre nemleges volt, de ettől datálódik érdeklődése kb. a fúziós reakciók felé. Oppenheimer ezután le akarta állítani Teller további kutatásait. A sikeres új-mexikói atombomba kísérletek után Szilárd Leó levelet küld Tellernek, gyűjtsön aláírások egy ajánláshoz, mielőtt bevetnék az új fegyvert, mutassák meg az ellenfélnek (pl. a Tokio öböl felett, nagy magasságban robbantva, emberélet kioltása nélkül). Teller Oppenheimerhez mint főnökéhez fordul engedélyért ehhez, aki meggyőzi őt hogy a bomba használata vagy nem-használata nem a tudósok felelőssége hanem a politikusoké. Teller elfogadta ezt az érvelést, nem írta alá Szilárd levelét. Ugyanebben az időben Oppenheimer egy bizottság élén (tagok mellette Fermi, Lawrence, Compton) a bomba bevetéséről győzködik a washingtoni döntéshozókat. A másik három eleinte ellentétes véleményen volt, de Oppenheimer meggyőzi őket hogy a bizottságnak egyöntetűen kell támogatnia-tanácsolnia azt, végül ez meg is történik (forrás -azt hiszem- Compton: Atomic Quests). Szóval Oppie, a Béke Harcosa már itt nem ugyanazt mondta és cselekedte. A japán bevetés után pedig Oppie-nek, a Béke Nagy Harcosa a chichagoi La Fonda hotel bárjába ment ünnepelni többek közt Groves tábornok társaságában. Az hogy Oppenheimer már a bomba sikeres kipróbálása láttán, lelkileg megroppanva a felelősségtől a Bhagawad-Ghítát citálta volna ("Én lettem a Halál, mindennek elpusztítója")ez érdekes mód csak a rákja utolsó stádiuma előtti visszaemlékezéseiben és szintén ekkori tv-beszélgetésekben jön elő. Teller nyilatkozatának súlya az Oppenheimer ügyben marginális volt, mindenesetre érezhető benne Teller jogos -és nem mellesleg eléggé visszafogott- hozzáállása egy hazug emberhez akit Oppenheimernek hívtak. Nem mellesleg a nagy Oppenheimer-hívők is kissé padlót fogtak, mikor a bizottsági meghallgatásokon olyasmik is kiderültek a Béke Harcosáról hogy kommunista élettársnőjének védelmében/leplezéséhez saját, szintén kommunista barátait-ismerőseit jelentette fel. Erről talán ennyit.

3. Valóban, Teller talán legnagyobb érdeme a hidrogénbomba, szinte egyszemélyes kisebbségként köszönhetjük Neki, hogy a sok hülyétől körbevéve volt valaki, aki nem hitte azt hogy az oroszok majd megállnak az atombombánál (persze hogy nem álltak le, Szaharov dolgozott rajta). Szegényes fantáziájúak is elképzelhetik, mi lett volna ha Sztálinnak előbb lesz hidrogénbombája...

4. Teller sokadik nagy érdeme az SDI, a Hadászati-Védelmi Kezdeményezés. Sokan átejtésnek gondolják mindmáig, mégis Reagan és személyes tanácsadójaként Teller ezzel fojtották bele a "szovjetuniót" a saját zsírjába. Kis mellékszál, érdekesség, Gorbacsov washingtoni látogatása. A díszvacsorán Reagan be akarja mutatni Tellert Gorbacsovnak (ő a híres Dr. Teller), de az nem fogadja el Teller kinyújtott kezét, mondván szájhúzósan: "sok híres Dr. Teller van". Azt hiszem ez az elmaradt kézfogás Teller egyik legnagyobb elismerése. Nagyon is tudta az a seggfej, ki is az a Dr. Teller. Az aki a birodalmát kimúlásba segítette.

Tisztelet Neked Teller Ede, köszönet és főhajtás! És "áldjon meg akit hívőn-hiteltlen/csak Istennek hívunk közönségesen".

grupi 2008.01.24. 19:38:09

Mint már szó volt róla.
Teller nekünk magyar, az USA-nak amerikai, Izraelnek meg egy zsidó fizikus, tudós, értelmiségi.
Mindhárom nemzet magáénak érzi.

Paranoid Android2 2008.01.24. 19:47:27

Tellert azt hiszem, azért gyűlölik olyan eszelősen baloldali körökben (ennek a mocskolódásnak, lejáratásnak egyébként egész irodalma van az usában is), mert soha nem nyalta be a balos marhaságokat és soha, soha nem bízott meg bennük egy percre sem.
Fizikai munkásságát pedig a művelt laikus mindössze néhány hónap intenzív fizikatörténet és matekozás után tudja felmérni, amire így helyből viszonylag kevesen szoktak rámozdulni.
A szőrnyű az, hogy hiába élték meg ezek az emberek a rendszerváltást pl még Faludy), szinte semmit nem tudtunk hasznosítani a tudásukból és semmire nem becsültük a tekintélyüket.

Bakony 2008.01.24. 20:34:09

Azé' némileg túlzásnak érzem, hogy egy emberre fogjuk a szu bukását!! Volt még ott néhány túlképzett, névtelen párt káder is!:) Továbbá szerintem téves a fegyverkezési versenyt ennyire túlértékelni, a 70-es évek beli túlzott világ politikai nyomulás szintén jelentősen előmozdította a "probléma" megoldását! És itt most nem Teller jelentőségét akarom csökkenteni!!

dolphin 2008.01.24. 20:48:55

Gabrilo,
" A fundi zöldek és a balosok ma sem szeretik, "
azok kit szeretnek magukon kívül?

Asszem mar irtam egyszer neked, de nem lesz nagy jovoje a vegytiszta pannon konzervativizmusnak, ha a legbenabb es egybitesebb amcsi sablonpanelek atvetelet valamiert prioritasnak tekintitek. Nincs is ennel egyszerubb, mint kitalalni hogy milyenek en bloc mas iranyzatokban hivok, majd ezt a karikaturat szidni. Ilyen alapon a konzervativok olyanok mint Tom Tancredo vagy Ted Haggard: hipokrita xenofob, militarista kreacionistak. Vagy lehet, hogy nem? Lehet, hogy "konzervativbol" (vagy liberalisbol, vagy zoldbol, vagy balosbol) megiscsak tobbfele van...?

dowNLoad 2008.01.24. 21:00:19

EGY ritka érdekes TELLER interjú, annyit tudni kell, hogy LOS ALAMOS elég közel van Las Vegashoz és egy bizonyos sivatagi kísérleti területhez.
Az öreg Ede bácsi a legsúlyosabb BLACK Project-ekben is benne volt.
www.liveleak.com/view?i=28a_1177366263&o=1

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.01.24. 21:06:45

Grupi: akármelyik nép is büszke lehet rá. Ilyen kivételes tehetségű emberből kevés van.

Slugger 2008.01.24. 21:09:57

Duke Nukem

KKKKKK 2008.01.24. 21:12:01

Én nem vagyok büszke, hogy egy magyar talált fel tömegpusztító fegyvert.

77 2008.01.24. 21:13:55

Teller Ede szerepét én meglehetősen ellentmondásosnak látom. A Manhattan projekten többszáz kiemelkedő képességű tudós dolgozott, akik a világháború derekán egy eszközt láttak az atombombában arra, hogy megállítsák Hitlert. Minden tiszteletem közülük is a magyaroké (Wigner, Szilárd, Kemény, Neumann). Teller elsősorban a reaktorbiztosnsággal kapcsolatos munkájáért érdemelhet elismerést, a többit én személy szerint inkább mondanám emberiség elleni bűntettnek.

Hirosima előtt még lehetett azt mondani, hogy váratlanul kikerült az alkotói kontroll alól az atombomba, Nagaszaki után már nem, onnan mindenki tisztán látta, mihez adja a nevét. Teller a tevékeny részese volt annak a folyamatnak, ami a hetvenes évek végére 60.000 hadrendbe állított bombát eredményezett és a következő évszázad során még mindig nyitva hagyja az esélyét annak, hogy az emberiség bármikor megsemmisítse önmagát. Többször múlt hajszálon, hogy nem történt meg. És a leszerelési körök után még mindig 25.000 aktív nukleáris robbanófej van ma a világon. A probléma sokáig itt marad, most már fejleszteni kell őket, különben borul a status quo.

Hatvan éve három országnak volt nukleáris fegyvere, ma legalább tizenötnek. Egyre növekszik a szám és az új belépőket nézve egyre nő a valószínűsége, hogy használni is fogják egymás ellen. Pakisztán jelenleg is komoly probléma lehet. Én szívesebben élnék egy atombombáktól mentes világban, de a fegyverkezési verseny óta ott lebeg sok ország előtt az igény, hogy belépjen ebbe a körbe, egyszerűen nem látszik kiút innen. Nem hiszem, hogy ezért az örökségért bárkit dícséret illetne.

Telller 2008.01.24. 21:27:49

Kiváló ember volt. Biztos rettenetesen sajnálta volna, ha hidrogénbombájával tönkrebombázza új hazája Magyarországot. Csak a szabadságunkért persze, mi másért?
Az a bomba nem különböztette volna meg a jobbosokat a balosoktól, vagy azt hiszitek?
Vagy azt a fránya bombát nem is nekünk szánta, csak a csúnya oroszoknak? Persze.

Invictus 2008.01.24. 22:13:58

Tellernek nem volt olyan sok köze a H-bombához, mint a köztudatban van. Konrétan a kifejlesztésben nem is vett részt, "csak" az elvet (Ulammal együtt) "köszönhetjük" neki. Amire egyébként a ruszkik (Szaharov) maguktól is rájöttek (na jó nem egészen maguktól, mert egy bizonyos Klaus Fuchs jóvoltából ismerték a korai amerikai terveket).

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.24. 22:19:28

dolphin drága,

ez egy jó rövid, provokatív beírás volt, te meg jól rápattantál.
Humorérzősök, szevasztok!
Mellesleg ha fundi balossal vagy zölddel próbáltál már tárgyalni, azok tényleg nem szeretnek semmit a színes béketáborozáson kívül. Azért van ott a fundi jelző.

(ps. a fundikat mindenféle színben elég nehezen viselem, ez van)

Invictus 2008.01.24. 22:22:08

"Teller", na persze, az oroszok meg megálltak volna az atombombánál... nyilván.
Kétlem, hogy Teller atomháborút akart volna, csak hát a balosok tényleg egy démonizált figurát csináltak belőle (lásd pl. a Dr. Strangelove c. filmet). Az idióta, naiv nyugati ballibsi értelmiség nem fogta fel, hogy elsősorban az átaluk annyira gyűlölt konzervatív "héjáknak" és "háborús uszítóknak" köszönhették, hogy szabadságban élhettek, és nem a kommunizmus világméretű győzelmét követő "1984"-ben. Arra is emlékszem, hogy a komcsi propaganda milyen szívesen hivatkozott ezekre az "okos" nyugati balidiótákra, békemozgalmárokra stb.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.24. 22:23:36

Telller 2008.01.24. 21:27:49,

Ez remek beszólás, de az élet nem egy Diznifilm, különben állatokat is lehetne liberálni.
A hidegháború sem sakk-parti volt, és akik a kommunisták elől emigráltak, azok képet kaptak arról, milyenek valójában. Ha a versenyt nem az US nyeri, akkor az SZU. Az absztrakt karosszékéből mindig bírálható a konkrét, de az nem nagy kunszt.

dowNLoad 2008.01.24. 23:15:13

Az öreg Ede bácsival csinálhattak volna egy dok.filmet, hogy meséljen kicsit a nem hivatalos életéről/munkásságáról, különös tekintettel a CFR és J.A.S.O.N. Society tagságáról:
www.watch.pair.com/database2.html
1000X érdekesebb, mint a hidegháborús (kamu) propaganda.

zarata 2008.01.24. 23:17:54

Minden tiszteletem az Öregé!
Szerintem mindenképp a legnagyobbjaink közt a helye!
Arról is érdemes lenne beszélni: vajon miért van az, hogy nálunk az újító szellemiségű embereknek mindíg keresztbe tesznek.
Hogyan lehetne végre megszabadulni ezektől a pozícióban lévő, csökött agyú apparatcsikoktól?

grupi 2008.01.25. 08:23:12

Teller még a Népszabadság is szerette.
Jobban, mint Horn Gyulát.
Azért, mert Tellert szinte feltámasztva interjút készítettek vele, míg H.Gyulát meg eltemették.
Hát nem tudom, hogy kinek és mi szégyelni valója van és lenne itt akkor? Vagy kit övez több tisztelet elismerés? (Nem kitüntetés.)
Mert Horn kapott számost, még utca nevet is a Németektől, míg Teller nem igazán népszerű ilyen téren Európa és Ázsia szerte.

grupi 2008.01.25. 12:09:37

Én azt nem értem, hogy Ács Feri Hódolat egy... c. írása, mely Teller Ede úrral foglalkozik, miért csak az "atom usa teller ede" cimkék megnevezéssel és címszó alatt szerepel?
A címkékbe már nem fért bele a magyar jelző? Hogy ne legyek rasszísta.
Bezzeg az ellentmondásosbicskás cigány bűnöző magyarságáért milyen csata folyt!?
Teller meg egy magyar cimkére sem méltó a közös szerzőtől?

Ács Ferenc 2008.01.26. 20:47:59

Grupi: Jogos (bár hátsó szándékkal terhes) az észrevételed. Pótoltam.

grupi 2008.01.27. 18:01:39

Nem hiszem, hogy bármi hátsó szándék inkább élc, mert abban valóban igazad van, hogy már azt sem tudjuk, ki a magyar, ki a más nemzetiségű. Aztán azon belűl ügye lehet valaki még cigány, vagy zsidó, netán keresztény. csupán erről volt szó itt és mostanában az oldalon. Másról sem beszélünk, holott valójában minden mögött csak és pusztán az ember van, s ez számít. a többi meg besorolás, hitvallás, vagy halamzosítás kérdése. Ez volt összességében az, ami esetleg kételyt vethet fel, vagy ami élcelődésre adhat okot.
Szerintem nem bántó, hanem ráutaló voltam, vagyok. Az érdem és a bűn tök mindendegy milyen csoportban van, (vagy talán mégsem mindegy? -vagy az már statisztika?) a bűn, bűn marad, az érdem meg elismerést vált ki legyen az bármily nációhoz tartozó. Csupán erről van szó.
(Mindenki szívesebben valja, hogy a sajátja a jobb és kevésbé azt, hogy rossz.)

viktor134 2009.09.21. 00:26:49

@robin masters:
van erre valami forrásod.
üzend meg légyszi.

ezt a vonalat végig akarom vinni, hogy meglegyen vmi hiteles forrás.
süti beállítások módosítása