A nagy magyar közéleti pofozkodásban megfáradt lelkünk valósággal felüdül, amikor a címben  szereplő hírt olvassa egy portálon. W. Kovács András kolozsvári történész által működtetett családtörténeti honlap közleményeiből nyomon követhetjük a romániai restitúció állását, az erdélyi történelmi családoktól elrabolt földek, erdők vissaszolgáltatását. A Romániát mélységesen megvető, legvidámabb barakkot relativizálók ismét kapnak egy kokit a fejükre: barbárnak, balkáninak tartott keleti szomszédunknál ugyanis sikerült igazságos kárpótlási törvényt összehozni. S láss csodát, nem omlott össze a román gazdaság és a megrabolt családok szemét sem egy Tesco-katalógus értékével vetekedő kárpótlási jegyekkel szúrták ki, mint Magyarországon.

  Még mielőtt egyesek raccsoló, múltban élő mágnás miskák hobbijának gondolnák az egészet, gyorsan leszögezzük: a hírekből látszik, hogy a javarészt külföldön élő örökösök a visszakapott vagyont elsősorban oktatási, kulturális vagy éppen karitatív célokra szeretnék felhasználni. Esetleg a turizmust fejlesztik, mint a Miklósvárra és Sepsikőröspatakra visszatelepült Kálnoky Tibor, aki az angolszász célközönséget vette célba pompás vendégházaival és felújított kastélyával. A Miklósvárra látogatni szándékozóknak ajánlott irodalom listáján első helyen virít Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának angol kiadása. Itt most abba is hagyjuk, ennyi reakciósság úgyis csak a mesében van.

  W. Kovács András munkássága azonban nemcsak a restitúció figyelésre korlátozódik: a szerző az erdélyi magyar középkorkutatás ifjú csillaga, a czegei Wass-család tekintélyes levéltárának hangyaszorgalmú feldolgozója. Albi bátyánk rajongói nem ebben a tekintélyes munkában fogják megtalálni a végső, nagy titkot, a magyar középkor és Erdély története iránt érdeklődők azonban a lábujjukat is megnyalják.

  Befejezésként a honlapon olvasható, majd száz évet élt kisterpesti gróf Markovits Manó, Csanád megye volt főispánja, cs. és kir. huszárkapitány zsuki (hf: melyik vármegye, melyik járás?) falkavadászatokat felidéző emlékeiből szemezgetünk: „Pár szót még arról, hogy a zsuki verseny- és vadászseazon mennyire összehozta Erdély úri társadalmát. Ez szerencsésen összeesvén a nagyobb mezei munka szünetelésével egész Erdélyböl, még legtávolabbi vidékeiröl is, mint Brassó, Háromszék, Hunyad, Besztercze és Szilágy megyékböl Zsukra, vagy szomszédságába, tehát Kolozsvárra is, gyült az úri osztály, s a seazon egész idejére együtt maradt. Leányos házaknál bálokat, soiréekat adtak, dines-k, souper-k napirenden voltak, s vasárnaponként, amikor sohasem volt vadászat, vagy versenynapok után a Kolozsvári Kaszino palais-szerü épületében levö nagyon izlésesen berendezett helyiségeiben voltak reggelig tartó igen kedves tánczvigalmak.”

  Reakciós múlt- és jövőidézésünket látták-hallották.