...mint egy ócska pulóver, énekelte Legát Tibor a színpadon, és hát ezért tartják bizonyos körökben legendás előadónak, hiszen néhány szóban szinkronizálni tudta a körülöttem látható valóságdarabkákat a helyi érdekű művészettel. A lövészárkok és a dolgok rendes kerékvágásának pillanatnyi összegabalyodása következtében meghívást kaptam a Magyar Narancs karácsonyi bulijára, amire a Petőfi híd lábánál horgonyzó Artemovszk hajón került sor. Mivel a válságban leledző nemzet fiai és lányai a karácsony előtti hetekben amúgy is cégbuliról cégbulira járnak, így én sem éreztem cinkesnek, hogy beiktassam a hajó meglátogatását egy lapzárta és egy vizsga szorító határideje közé. Nem bántam meg.
I mean, időgépbe kerültem, ami cirka 1989-ig vitt vissza az időben. A látogatást eleve egy egzotikus tanulmányútnak fogtam fel, hiszen ritkán adatik meg, hogy egy helyen vizsgálhassam a sokat emlegetett belvárosi ballib értelmiség színe-javát. Aztán kiderült, hogy ennek az értelmiségnek nincs se színe, se java. Kinyúlt a múltjuk, mint egy ócska pulóver, a javakat meg mások einstandolták, ahogy azt a bizonyos pártot is. A látottak hatására heveny disztingválásba kezdtem, és egy sor aha-élménnyel lettem gazdagabb.
Hogy jobban beleolvadjak a törzsi összejövetelbe, sárga garbóba és háromnapos borostába öltöztem, így kezdtem a pogácsa és a bor fogyasztása közben végzett megfigyeléseimet. Ránézésre a közönség az első ciklus-beli Szadesz támogatói táborának keresztmetszetét adta, ennek megfelelően a 35-50 közötti életkor volt a meghatározó, közöttük néhány huszonéves és egy pár idősebb figura lézengett. A celebek közül felbukkant Soma, a mamagésa és Karafiáth Orsolya, aki később önnön csípőjével lökött finoman arrébb, amikor a bárpultnál támaszkodtam. A száz-kétszáz főnyi publikum jelentős része meg nem értett művészekből, általános iskolai magyartanárokból és futottak-még-szociológusokból állt. Magas volt az egy négyzetméterre jutó rendszerváltó pulóverek száma. Öltönyben csak a Figyelő főszerkesztője és Eörsi Mátyás merészkedett a helyszínre. Utóbbi mellett akkor suhantam el, amikor egy magas, szőke hölgy arcába csípett kedélyesen. Eörsi felbukkanása hatására politikusok után kezdtem vizslatni, hiába.
Hová tűnt Kóka J, hová tűnt Demszky G? Megmondom: beleültek a jóba. A rendszerváltás előtti, tiszteletre méltó, ugyanakkor már akkoriban heves világnézeti ellentétekkel terhelt ellenzéki értelmiség urbánus szárnya megcsinálta az SZDSZ-t, amit igen hamar lenyúlt egy sokaknak (mondjuk az ország 95 százalékának) vállalhatatlan bagázs. Bár én valószínűleg 1990-ben sem szavaztam volna a Szadeszre, lassan elkezdtem sajnálni az eredeti hívő tagozatot. Olyan figurákat láttam a Magyar Narancs-rendezvényen, akik talán még a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) aktivistáiként kerültek kapcsolatba az egész akkori hálózattal. Termopulóveres, kopott cipős, kopaszodó bácsik és kissé elhanyagolt nénik ropták a táncteremben, akik talán még hisznek abban, hogy ők birtokolják az igazság kulcsát. De a pénzesládáét már lenyúlták mások, és ott hagyták játszótérnek a szolidáris, emberi jogi, antikommunista játszóteret a lúzereknek.
A lúzerek pedig lassan hagyományőrzésbe fordulnak. Antagonista kolléga helyszíni megjegyzése szerint "tömény nyolcvanas évek" hangulat uralkodott a helyszínen. Önreflexív underground zenekar a színpadon, egymást vállon veregető outsiderek a közönség soraiban, cigaretta és sör a kezükben. Aztán felvillant a felismerés. de hisz' ők is konzervatívok: ápolják saját, szervesen fejlődő hagyományaikat, szimpátiáikat és fóbiáikat, és gyanakodva figyelik az új idők új szereplőit, akik meg merik kérdőjelezni azt, hogy ők lennének az igazság birtokosai.
Szinte olyan kisvilágban élnek, mint mondjuk a Budagyöngye Erdélyért polgári kör tagjai, egymást kondicionálva a szerintük helyes világismeretekre. Az este után megértőbb lettem velük kapcsolatban. Ha valaki azzal jön ezután, hogy a világ egy nagy szadeszos összeesküvés, akkor azért megjegyzem majd, hogy vannak közöttük olyanok, akiket kihagytak a buliból. És a radikáljobbos barátainknak leszögezem: ők is emberek. Szadesz-gyűlölő ismerőseinknek magyarázzuk el: ők is át lettek baejtve. Legalábbis egy jelentős részük. Hívő testvéreinknek mondjuk el: ők is hisznek valamiben, ami még mindig több, mint a hatalomra és pénzlenyúlásra épülő nihilizmus. Én nem hiszek a nézeteikben, de attól még jobban respektálom őket, mint mondjuk Kóka "helikopter" Jánost vagy a szerencsétlen Demszky "négyes metró" Gábort. Wekler Ferencről nem is beszélve.
Az este fénypontja aztán véget vetett mélázásaimnak: a színpadra lépett a Lopunk zenekar, frontemberével, dr. Hammer Ferenc szociológussal egyetemben, aki öltönyben, nyakkendőben, Johnny Rotten manírjait kiválóan utánozva üvöltött el nekünk egy órányi Sex Pistols, Ramones és Iggy Pop klasszikust. Az Index tévéelnök-jelöltjének hatására feladtam független megfigyelői státuszomat, és heves bólogatásba kezdtem. A Pretty Vacant kurva jó volt, köszönjük.