Kommentszűrés
’07 dec
12
11:45

Piroska és a Farkasok Szövetsége

Írta: Szathmáry

A karácsonyi ajándékvásárlás közben bukkantam rá erre a gyöngyszemre. Látszólag ez a mesekönyv a Grimm testvérek által világgá röpített népmesét mondja el Piroskáról és a farkasról, no meg a kettejük történelmi összecsapásáról. 

A mindennapok sok átiratot hoztak már. Ismerünk XXI. századi átköltést Pipi és Pitbull címen. Volt aki folytatta a mesét, és olyan is akadt, aki filmet csinált az alapsztoriból. De ez most egészen más. Ez egy igazi eurokonform, politikailag korrekt interpretáció. Vitás kérdések nincsenek, ha meg mégis akkor azt kulturáltan a tárgyalóasztalok mellett, vagy a ruhásszekrények mélyén kell megejteni. Kötelez erre az Európai Farkasok Szövetsége által benyújtott és az Európai Parlament által elfogadott 2006. május 35-i 2006/2624/EK európai parlamenti ajánlás a gyermekmesék változtathatóságáról és a farkasok történelmi igazságtételéről.


Az első oldalak a Grimm meséhez képest nem mutatnak nagy különbséget. Piroska elindul az erdőbe, hogy felkeresse a nagymamát. A történetbe a 6. oldalon kapcsolódunk be. A farkas ekkor már túl van az első találkozáson Pirivel, most épp a nagyi házánál kopogtat:

























Igen kérem, szó sincs arról, hogy a farkas ordenáré módon bekapja a nagymamát. A pc változat lényege, hogy senki nem bánt senkit, ezért a nagyi a szekrénybe menekült. Külön felhívnám a figyelmet a nagymama ágya melletti telefonra. Az igazi európai polgár rendelkezik segélyhívásra alkalmas kézibeszélő készülékkel.
























A történet innentől kezdve megint visszavált a Grimmék által megírt klasszikus párbeszédre:
-Nagymama, miért olyan nagy a szád?
-Hogy jobban bekaphassalak!
És itt várnánk a mese "hammbekapta" csúcspontját, de nem.
























Szerencsére időben megérkezett a vadász, így nem kellett sem a nagyit, sem Piroskát kioperálni a farkas gyomrából, sőt még kövek gyűjtésével sem kellett vesződni.
Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána.

Címkék: piroska hellókarácsony farkasok szövetsége

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr84261396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ergé 2007.12.12. 11:51:21

ez az egész könyv?

:D

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.12. 11:53:19

ergé,
van ilyen sorozat is. meseklasszikusok egyenként kb 5 mondatban.
megkeresem, mert ki lehet nyúlni tőle.
ez itt még túl bő lére sikeredett...

Ardarich 2007.12.12. 12:05:49

Nana, köveket a Farkas és a hét kis kecskegida c. mesében gyűjtenek, ahol Kecskemama bevarrja a farkas hasába, nem pedig a Piroskában ;-)

Pallos Levente 2007.12.12. 12:08:48

"A nagy ijedség elmúltával együtt ették a finom falatokat."

Ha jól sejtem, akkor zöldséget, krumplit és gombát, nehogy bántsuk a csirkét meg a halat!

jbb 2007.12.12. 12:13:24

LOL
Akkor lenne igazán PC, ha a farkasvédő szervezetek még fel is háborodnának, hogy a vadász egy rohadt náci, mert puskát mert emelni szerencsétlen hátrányos helyzetű farkasra. A közTV-ben pedig mutatnák a sok szerencsétlen kórosan sovány farkast, akik szenvednek csak naponta a hátrányos megkülönböztetés ellen, pedig a Piroska helyett kapott ételcsomagok, melyek értéke éppen az erdőben levő munkával kereshető minimálkajacsomagok értékével egyenértékű nem elegendőek a sok-sok kisfarkas eltartásáraa, akik azért falkában csak bele-bele harapdálnak Piroskába. De nem mondhatjuk mégse, hogy ők voltak, mert lehet, hogy a csigák voltak. A meztelenek.
És még az erdőmérnökök is támogatják hallgatólagosan a vadászokat, különben nem mernék ilyen nyíltan fenyegetni a farkasokat. Ők az igazán veszélyesek a társadalomra. Az erdőmérnökök. Brrrr.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.12. 12:22:10

a tesz-vesz város is megvan pc verzióban, csak nem találom a neten... egy blogger már röhögött rajta vhol..

Ardarich 2007.12.12. 12:22:18

Eddig a legjópofább hasonló "mesehumanizálást" Romhányi csinálta, akinek a színpadi Hamupipőkéjében a mostoha timsós vízzel meneszti össze a lányai lábfejét, nem pedig a böllérkéssel vagdossa az ujjperceket.
Hogy lehetne humanizálni az almásládás Grimm-mesét? "Az ördögtől megszállt gonosz mostoha már majdnem levágta a lány fejét a láda vasalt tetejével, és még az is eszébe jutott, hogy majd jól megeteti a csajszit a tulajdon apjával, de akkor eszébe jutott, hogy ha így folytatja, a végén agyonyomják majd egy malomkővel, így elkergette az ördögöt, és együtt mosolyogva ettek egy almakompótot."

Bummer 2007.12.12. 12:31:42

Egy bölcsödés gyereknek jobb ez. Komolyan.

Ardarich 2007.12.12. 12:45:38

Bummer: ez igaz.
Egyébként a Hófehérke eredeti befejezésének átírása hasonló okokból már több mint száz éves hagyomány, és nagyon okos dolog. Egy kisgyereknek semmi szüksége a tüzes acélcipőben mennyegzői táncra kényszerített királynőre, ahogy lassan belehal abba, hogy elszenesedik a lábfeje.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.12.12. 12:56:59

remélem a vadász gumilövedéket használt, és csak végtagra célzott.

Amúgy a gyerekkorból felnőve azért én is elgondolkoztam azon, hogy néhány lefekvés előtt szigorúan könyvből felolvasott klasszikus gyerekkori mese köröket vert a kisgyerekbelező motorfűrészes mutáns zombik támadása típusú horrorfilmekre...

Ardarich 2007.12.12. 13:05:11

smalladam: Én folyamatosan rettegek attól, hogy egy mangarendezőnek kezébe kerül a Kisgömböc fordítása. De komolyan. Mint egy iszonyú B-kategóriás horror. Megy a Kisgömböc, ami végül is egy darab beszélő, cinikus disznóhús, és mindent felfal, közben meg egyre dagad. Borzalmas.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.12.12. 13:12:48

Ajánlott olvasmány: A MESE BŰVÖLETE ÉS A BONTAKOZÓ GYERMEKI LÉLEK (Bruno Bettelheim )

ergé 2007.12.12. 13:23:14

a Kisgömböc meséje gyerekrajzokkal:

www.webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=27193

tkp. egy globalizációellenes, fenntartható fejlődést hirdető mozgalom is példázatul hirdethetné :)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.12.12. 13:28:15

Ardarich, emlékszem, hogy mikor 15-16 éves voltam valamelyik tévéadó rendszeresen vetítette Grimm és egyéb klasszikus mesék japán rajzfilmváltozatait. Azt már akkor sem bírtam nézni.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.12. 13:33:47

Volt egy mesekonyv amitol meg ma is a frasz kerulget, hogy irhattak gyerekeknek: az Allatok haboruja, regi mesekonyv, fogalmam sincs hogy kerult hozzank. Es az Andersen mesekbe is belebetegedtem gyerekkoromban, a kis gyufaarus lany, az olomkatona, a csalogany, Gerda es a hokiralyno. A magyar nepmesek is rettenetesek, felnegyeltek, miszlikbe szaggattak, megfoztek, kutba dobtak..

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2007.12.12. 13:34:41

Én a meséktől soha nem féltem, ellenben az Alfa holdbázis és az Indiana Jones és a végzet temploma okozott néhány átvacogott éjszakát.

gyz 2007.12.12. 13:36:01

Mostantól csak halkan mondom a gyerekeimnek, hogy "úgy szeretlek, majd' megeszlek", mert még meghallja valami családvédelmis, oszt' viszi őket Fótra :-)

Marianna · http://egerentyu 2007.12.12. 13:46:01

A fiam szobaja falarol le kellett szerelni az ET plakatjat, amit megszereztem, annyira felt tole. A film kazettajat pedig elajandekoztuk.
Felnottnek.

Ardarich 2007.12.12. 13:53:20

Marianna: az Andersen-mesék eredetileg kifejezetten szentimentális felnőtt irodalomnak íródtak, és akként is olvasták. Nem tudom kinek jutott eszébe először gyerek kezébe adni őket, de más elvetemültségre is képes lehet, aki ilyet tesz.
A magyar népmeséknek legalább következetesen jó a végük (kivéve a Furulyából jávorfácska... c. iszonyodványt, de annak a története azt hiszem, indoeurópai vándormotívum).
Az én kedvenceim a finn népmesek: a történettől teljesen függetlenül tízből kilenc esetben elevenen megfőzik a végén a gonoszokat a szaunában (ez rendszerint az álcárevicset meg a boszorkány anyját jelenti).

Guild 2007.12.12. 14:13:10

Én simán benne hagyom a mesékben a kegyetlenebb részeket is (ujjlevágás, nagymamabekapás, stb.), mert ezeket a gyerekek a maguk módján képzelik el. Az amúgy érzékeny lelkű nagyobbik lányom sosem borult ki ilyenektől.
A filmekkel viszont nagyon óvatosak vagyunk. Egyszer megnézett egy mesét, ahol Peter Rabbitet kergeti Mr. McGregor holmi káposzta lopás miatt a veteményesben (megnyugtatásul: nem kapja el), és eléggé meviselte szegényt. Utána hetekig kellett mesélni, hogy Peter Rabbit nem megy be a kertbe, míg végre elfelejtődött a téma.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2007.12.12. 14:31:47

Hát igen a gyermeki lélek kifürkészhetetlen. Az én nagyobbik fiam (3év) a múltkor álmában azt kiabálta: "Ne engedjük be a Barátok köztet!"
Mondjuk ezzel egyébként én is egyetértettem.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.12. 14:46:56

Ardarich: az Andersen mesek azt hiszem nem is annyira romantikus hanem mazochista felnottek szorakoztatasara irodhattak. Szegeny Andersen elete kulonben sem adott sok oromre okot, gondolom ezert szulettek ezek a tortenetek is.A mai magyar meseirok pedig sokszor elfelejtik, hogy par eves gyereknek irjak a meseiket akik nem rendelkeznek azzal a szokinccsel ami szukseges lenne egy-egy mese megertesehez. De legalabb nem kaszaboljak le a szereploket.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.12. 15:07:43

A.-nek vannak kifejezetten felnőtt rémmeséi is... :)
www.kello.hu/Shop(bD1lbiZjPTUwMA==)/Public/showbookout.htm?matnr=000000003000080806

KTamas (törölt) 2007.12.12. 15:24:00

Richard Scarry: Best Word Book Ever (Tesz Vesz Város), PC-sítve, avagy 1963 vs. 1991:
www.flickr.com/photos/kokogiak/sets/1425737/

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.12. 16:41:51

off
az 5 legfrissebből, ez volt egyedül kulturális, ezért ide írom:
fijuklányok! Adrian Mole filmen! ma estétől a tvben: port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=6078931&i_where=1&i_where_tv=1

bár.. asszem ez csak Olibáék nemzedékének "lesz meg"...
:)

Gabianyu 2007.12.12. 20:36:14

A bejegyzésben szereplő könyvnél még lájtosabb verzió van meg nekünk. Egy oldallal több, egy-két sorral rövidebb. És a végén nem esznek finom falatokat. :-( A 1,5 éves fiamnak még ezt is erősnek találtam...

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2007.12.12. 23:33:21

Nekünk van egy hasonló történetvezetésű P&F, azzal súlyosbítva, hogy minden második oldal puzzle.

BTW a nagymama miért is kussol a szekrényben? Szerintem simán lepaktált a Farkassal.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.13. 10:47:14

na erre varrjatok gombot:
pinokkio zanzastva 4 oldalon. (as is idegépelem)

Egy szép napon Gepetto mester egy kis fabábut faragott.
Még azon az éjjelen a bábu életre kelt.
Az öreg Pinokkionak nevezte el teremtményét.

Pinokkió - csakúgy mint az igazi kisfiúk - iskolába járt.
Egyszer aztán nagy bajba került: nem mondott igazat a rendőrnek,
s az orra hatalmasra nőtt.

A rosszalkodó Pinokkio inkább elkódorgott nevelőapjától, mintsem megjavuljon.
Gepettonak nagyon hiányzott a kisfiú.

Az öreg tűvé tette a környéket, de jaj, belepottyant a tengerbe.
Ekkor azonban megpillantotta Pinokkiót.

Pinokkió kihúzta papáját a habokból - igazi hőssé vált.
Most már ő is igazi kisfiú.

naszóval, ettől regulárisan beszarok. és ezt még így copyright is védi.

ergé 2007.12.13. 10:51:43

:D egyperces mesék...

EL LOBO - A farkas · http://joljarok.hu/blog 2007.12.13. 22:17:47

Kikérem magamnak!
Mindig rajtunk, farkasokon csattan! Tessék már megírni kedves Grimmek, Andersenek vagy valakik, hogy Európában őshonos a farkas, s igazán nem tehet róla ez a gyönyörű állat, hogy mindenféle nagymamák telepedtek ide vadászati segítséggel, otromba nagy szájakkal, hogy elegyék a nemes állat elől a gidákat!
Ki fogunk pusztulni, de erről mukk sincs a mesekönyvekben!
Kikérem magamnak mind az eredeti, mind a megfacsart történetet - pimasz rágalom mind a kettő!

Egy farkas.

Ardarich 2007.12.14. 09:03:26

Egyperces meséből legjobb Karinthy Nibelung-ének szinopszisa: "Erélyes asszonyság csintalan fia egész testét óriásgyík vérével bemaszatolja, miközben nők veszekesznek."

Csokis · http://csokis.blog.hu 2007.12.16. 12:13:51

Szathmáry · www.reakcio.blog.hu 2007.12.12. 13:34:41
[i]Én a meséktől soha nem féltem, ellenben az Alfa holdbázis és az Indiana Jones és a végzet temploma okozott néhány átvacogott éjszakát.[/i]
Ezt hogy a búbánatba csináltad? Amikor az Alfa holdbázis ment a tévében én is rinyáltam kicsit, de hát lehettem vagy 8-10 éves. Viszont mire Indiana Jones elkezdte ostorozni a gaz ellent, szerintem egyetemista voltam. Ez neked hogy volt meg egyszerre?

hcrules 2007.12.16. 12:17:30

miért, egyetemista nem félhet az Indiana Jones alatt??? :D

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2007.12.16. 13:36:46

Csokis
"Ezt hogy a búbánatba csináltad? Amikor az Alfa holdbázis ment a tévében én is rinyáltam kicsit, de hát lehettem vagy 8-10 éves. Viszont mire Indiana Jones elkezdte ostorozni a gaz ellent, szerintem egyetemista voltam. Ez neked hogy volt meg egyszerre?"

Az első Indi film Magyarországi bemutatója 1985. november 1-jén volt.
hu.wikipedia.org/wiki/Az_elveszett_frigyl%C3%A1da_fosztogat%C3%B3i
(Az elveszett frigyláda fosztogatói, én is ezt láttam, ettől féltem, nem a végzet templomától ezért bocs)
Az Alfa holdbázis harmadik magyarországi eresztése is ekkor, 1984/85-ben volt.
alfaholdbazis.hu/harmadikeresztes.htm

Na mármost, lehet, hogy te már ekkor egyetemista voltál, én viszont még kisiskolás.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2007.12.16. 15:34:27

Na jó, akkor még csak gimis voltam. De hogy az Alfa holdbázist ennyiszer eresztették el, azt nem tudtam, ez kavart meg. Én még a hetvenes évek közepén tojtam össze magam rajta. Köszi az infót!