Kína és az Internet - végtelen harc
2007. augusztus 13. írta: sHelf

Kína és az Internet - végtelen harc

Sok kínai egy netcaféban

Persze, a mi országunk se normális, de azért amikor ez eszünkbe jut, akkor eszünkbe jut az is, hogy sokkal rosszabb is lehetne. Bezzeg a boldog Benin, ugye és egyebek. Kínában például még a Yahoo és a Google is kommunista, szükség esetén szó nélkül cenzúrázzák a blogodat, sőt akár közreműködnek a bebörtönzésedben is. Mindjárt milyen jó magyar állampolgárnak lenni.

A korlátozó intézkedések ellenére a kínaiak mégis imádják az Internetet. Olyannyira, hogy az utóbbi időben egyre komolyabb problémává vált náluk az Internet függőség, és már döntésszinten is foglalkoznak a kérdés lehetséges megoldásaival. A kínai állami sajtó jelentése szerint a függőség Kína 20 millió Internet használójának 13%-át érinti, vagyis 2,6 millió kínai internetfüggő.

Komolyan vették, és egy kísérleti nyári tábort szerveztek 40 fiatal, önkéntes Internet függő számára, ahol a függőségből eredő különböző személyiségi zavarok, úgy mint a depresszió, a másokkal való kapcsolat elutasítása, a pánik és a nyugtalanság kezelésével próbálják őket kigyógyítani. Summer Camp for Internet Addicts.

A kínai hatóságok láthatóan rendkívül fontos kérdésként foglalkoznak az Internet felhasználóira gyakorolt hatásával. A videójátékok és keresőprogramok említett cenzúrázása után nemrégiben betiltották az új netcafék nyitását is. Emellett a tábor hatékonyságának fokozása érdekében a Shanghai oktatási bizottság önkéntesekből álló csapatot szervezett, akik az utcákat járva megakadályozzák a fiatalokat a már létező netcafékba való betérésben.

Ilyen is csak Kínában lehet.

kép és forrás: Reuters

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr47138971

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.03.26. 09:26:20

Peking 2008: menni vagy nem menni? A francia elnök, Nicolas Sarkozy tegnap nem zárta ki a pekingi olimpia bojkottját országa részéről (egy nappal korábban még közvetítőnek ajánlkozott Kína és az elnyomott Tibet között). Az esetleges bojkott a véres t…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.08.13. 15:57:31

Jaj nekünk ha ez begyűrűzik hozzánk is. :D

segabor 2007.08.13. 16:00:27

Nemtom, nem szimpatikus, ha pártállami eszközökkel próbálnak bármit is megoldani.

bugris 2007.08.13. 16:24:41

Ilyen is csak Kínában lehet?

Hát elég érdekes, hogy Kínában meg tudják-e oldani az internet cenzúrázását, de bizonyosan eddig a legtöbb próbálkozást tették ez ügyben. Nem kevés sikerrel. Még a szerzői jogaikért aggódó amerikai szervezetek is sokat tanulhatnak tőlük.

És bocs a régi posztom reaktiválásáért, de ez is idekívánkozik. Szép arc kifelé, gumibot, meg a legvisszataszítóbb diszkrimináció befelé. Ez is Kína:
bugris.blog.hu/2007/06/21/nagyon_specialis_olimpia

kzgy 2007.08.13. 16:43:30

Két hónappal ezelőtt volt szerencsém egy hetet Pekingben tölteni. Furcsa egy diktatúra: elképesztő dolgokat csinálnak az olimpia érdekében (13 metróvonal épül egyszerre, ezért sehol nem lehet közlekedni; 1 millió autóst nem engednek a járművébe szállni jövő augusztusban; 50km-es körzetben le fognak állni az ipari létesítmények; kiköltöztettek 1,5 millió embert az otthonából, és a putrijaik helyére felhőkarcolókat építenek) - az emberek pedig szemmel láthatóan őszintén hisznek abban, hogy a vezetőik jól csinálják a dolgokat.

És tényleg: Pekingben magasabb az átlagjövedelem, mint Magyarországon (105.000 forintnak megfelelő jüan), mindent meg lehet venni. Most már buddhista is lehetsz. Jó, hát cenzúra van, pártfegyelem van, stb.

Az én buta európai fejemmel mégsem vágyom arra, hogy ott éljek...

bugris 2007.08.13. 16:54:38

Peking, Sanghaj =/= Kína
Az olimpia kapcsán nekem egyre inkább egy óriási Patyomkin-falu képe rémlik fel.

bugris 2007.08.13. 17:01:35

Douglas Adams pár éve szépeket írt a vízszennyezés miatt kihalásra ítélt állatról. Azóta mindketten a múlté lettek már.
www.treehugger.com/files/2007/08/yangtze_baiji_extinct.php
index.hu/tech/tudomany/delfin080807/

kzgy 2007.08.13. 20:54:53

Ja, az a Peking nevű Patyomkin-falu nagyobb, mint a Dunántúl. Beszélgettem a kevés angolul tudó kínaival, és egyszerűen kiröhögtek, amikor bevallottam, hogy magyar emberből kevesebb van a világon, mint pekingi lakosból.

Amit pedig környezetszennyezés címén művelnek, az hátborzongató. A város - igaz, széles - utcáin egyszerűen nem lehet tisztán ellátni egyik oldalról a másikra, olyan szmog van.

banza 2007.08.14. 11:47:04

Volt szerencsém cambridgeben egy iskolába járni kíbaiakkal. Hát mit mondjak elég érdekes egy fajta... a honkongi meg a kantoni kínaiak úgy általában rendben vannak, na de a többi. egyáltalán nem vegyültek másokkal, nem beszéltek angolul egy év után sem, és olyan büdös kajákat főztek, hogy az eszem megállt. A többi kelet ázsai népről viszont cssak jókat tudok mondani. A japánok egyszerűen imádni valók a koreaiak meg majdnem olyanok mint mi. (nem mintha az európai kultúra lenne a mérvadó, de akkor is könnyebb valakivel szótérteni, ha legalább egy kicsit hasonló az értékrended.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.08.14. 12:54:24

bugris · bugris.blog.hu 2007.08.13. 16:54:38:
"Az olimpia kapcsán nekem egyre inkább egy óriási Patyomkin-falu képe rémlik fel."

Hát nem tudom, az óriási megfelelő szó-e. Gigantikus?
www.msnbc.msn.com/id/20123370/site/newsweek/
Érdemes a képeket nézegetni (van egy furcsa tabulált nézet a kép felett)

Téglagyári Megálló 2007.08.15. 15:30:30

Nem pont a témába vág, de egy kínai (talán Amerikában él) írja a slashdoton. Valahogy ismerős a panasza, ha a hazai viszonyokra gondolok.

Slightly off topic, but what I find most interesting about my Chinese
peers is that they haven't been indoctrinated to worship Mao, or any
such nonsense. Rather, they've been indoctrinated not to care. Most
have a very mild contempt for Mao, and aren't writing rave reviews
about their government, but at the same time they fail to see what the
fuss is about with democracy, freedom of the press/religion, etc,
having been totally trained to believe that politics simply aren't
important in a proper person's life. I find it altogether much scarier
than a bunch of Mao worshippers, and infinitely more depressing.

Pallos Levente 2007.08.15. 15:59:12

Téglagyári Megálló!

Igen, ez így van. Eleget éltem a világnak azon a részén, hogy tudjam. A kínai praktikus nép, ezer évek óta van uralkodó, ha éppen Mao a neve, akkor az. Kit érdekel. Pláne most, hogy *mindent* megtehetnek az üzleti életben, csak azzal foglalkoznak. Ha van pénzük, akkor kit érdekel, hogy mivel szórakoznak a vezetők.
Talán még fokozottabban igaz Hongkongra. Ott 20 dollár fizetésemelésért otthagyja a munkahelyét a fickó, és csak a pénzről tudnak beszélni. Nem is akarta ott leélni az életét a feleségem.
süti beállítások módosítása