PilhAl Bundy
2007. július 27. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

PilhAl Bundy

A bíróság helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet egy februárban elkövetett Pilhál-publicisztika ügyében. Eszerint "2007. február 19-i „Ifjúsági szövetség” c. közleményünkben olyan hamis látszatot keltettünk, hogy a Kiss Péter miniszter angol nyelvű önéletrajzában szereplő „He is married with one child” szöveg olyan módon lenne érthető, hogy ő egy gyermekkel élne házasságban. A valóságban a szöveg jelentése az, hogy Kiss Péter házasságban él, egy gyermeke van”.

A legabszurdabb angol humort idéző sztori szerint tehát a hiányos nyelvtudású publicista bután és alantas módon csúfolódó irományával maga állít ki bizonyítványt saját korlátozott képességeiről. Az írásban ráadásul angol ismerősre hivatkozik, ami a tények birtokában egy egyszerű hazugság. A kínos helyzetbe került lap ezután a bíróság nyilvánossága előtt is kap egy flepnit erről. Úgy tűnik, nincs egy angolul tudó szerkesztő a lapnál, akinek feltűnt volna a teljesen alaptalan feltevésen alapuló, humorosnak szánt gyalázkodás. Nekik súgunk, hogy a Google-ön 15 millió szövegrészletet és 687 ezer képet találunk a fenti kifejezésre. A Married With Children című, hazánkban is tömeges sikernek örvendő sorozatról nem is beszélve. Al Bundy Pilhál bőrébe bújt?

Alant elolvashatjuk az inkriminált jegyzetet, hogy aztán Bundy-stílusban, ujjal mutogatva röhögjük ki az újságíró orbitális baklövését. Höhöhö!

"Kiss Péter miniszter – mint arra egyik külhonban élő barátom felhívta a figyelmemet – házasságban él egy gyermekkel. A politikus Celldömölkön született közel ötven esztendeje. Munkásszülők parasztgyermekeként látta meg a napvilágot, egyszer majdnem kormányfő is lett, ám a fürgébb Gyurcsány Ferenc megelőzte. Alapítója volt a Baloldali Ifjúsági Társulásnak, az önfeledten zsideszező BIT-nek, aztán a Magyar Szocialista Pártnak, melynek később alvezére is lett. Munkaügyi miniszterként dolgozott a Péter a Horn-, majd a Medgyessy-kormányban, ám utóbb rájöttek, jobb, ha elmegy onnét, helyette kancelláriaminiszter lesz, ott is van mit rombolni. Azt nem is tudtam, hogy megházasodott ez a Kiss Péter, s azóta egy gyermekkel él házasságban (a partner neméről nincs hír – lehet, hogy leány). Ha nem hívta volna fel ismerősöm erre a figyelmemet, azt gondoltam volna: máig pártában van szegény. Egyébként Vas megyei a srác, ott pedig nem ismerik a tréfát, reggeltől estig dolgoznak, az elhivatottak pedig őrködnek a pártegységen. (Péter is őrködik.)
Nem tudja, más hogy van vele – dohogott tovább angol ismerősöm –, tőle idegen, ha az ember egy gyermekkel kel nászra. Ha majd egyszer lovas szobrot kap Celldömölkön a Kiss Péter, akkor azt valószínűleg nem a fiatalkorúak terelgetéséért kapja…
Egyébként nem kell felkapni a vizet, az ifjúsági szövetségnek (KISZ) mindig kutya kötelessége volt felkarolni a fiatalságot… Különben utánanéztem. Kiss Péter honlapjának csupán angol nyelvű szövege tudósít a politikus különös házasságáról, imigyen: „He is married with one child.”
A helyzet melegszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr15126617

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Árokásó Top100 2008.07.09. 07:01:05

Pilhál GyörgyNem könnyű feladat napról napra érdekesen, szellemesen és szórakoztatóan írni, pláne ha csak két dolog körül forognak az ember gondolatai, és ebből is az egyik Gyurcsány Ferenc. Nos, e kihívással birkózik erősen Pilhál György, sajnálatunkra e…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2007.07.27. 18:22:11

Milyen kiérlelt írás is volt ez :))
Anno Tótánál boncolgatta a témát, így utólag beleolvasva az első kommentekbe szívet melengető, hogy ott én emlegettem először Al Bundyt. :)
w.blog.hu/2007/02/19/ismeri_a_szandi_mandit#comments
Butatime, pititime! :)

bugris 2007.07.27. 18:22:56

Mármint -nál nélkül.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.27. 18:23:56

hehe, nekem is nagyjából ugyanaz volt a REAKCIÓm, mint Tótának, éérted? :)

Dr. Minorka 2007.07.27. 19:51:00

Erről eszembe jut, ami a "másik oldalon" hangzott el, sok évvel ezelőtt, másokról. "Ők a mieink. Sajnos."

Gabe 2007.07.27. 21:22:37

Miért? És Jón a Cápa!-Bayer Zsolti vagy Szerető Szabolcs (ki a LIFT nevű szervezetben jeleskedett az ELTE-n) jobb? Ők is buták, szerencsétlenek, főleg ha ki kell termelni a napi nekiugrást a mszpszdsznek...
CSermely a jobbik utat választotta: stilizál.

alex portnoy 2007.07.27. 21:46:18

ám a lényeg ugyanaz marad. pilhál mégis publikál...

Ács Feri 2007.07.27. 22:36:52

Ez történik, ha az analfabétizmus frigyre lép a politikai gyűlölködéssel és a rosszindulattal. Természetesen ennek semmilyen érdemi következménye nem lesz a Magyar Nemzetnél. Mint ahogy korábban sem, semminek.

medve 2007.07.27. 22:47:16

Na! Ezt a szösszenet tegyük oda a Pokorni és Áder ellenes diáklevelek mellé, no meg a Hugo Chavezt, Daniel Ortegát és szép lassan Fidel Castrot éltető D.Horváth-Lovas színvonalhoz, és a neokonozáshoz.

A Magyar Nemzet színvonala változó. Az itten szídott Szerető Szabolcs szerintem jó újságíró például. És hát azért a Magyar Nemzetnek voltak jó húzásai is.

Ács Feri 2007.07.27. 22:51:14

Igen, csak akkor még Pethő Sándornak hívták a főszerkesztőt és a naptár 1939-et mutatott.

Bummer 2007.07.27. 22:58:14

Nagyon tanulságos:

en.wikipedia.org/wiki/Wikipedia:Reference_desk/Archives/Language/2007_July_5#I_am_married_with_a_child_-_English_grammar

"It could be confusing for old-timers who refer to being married with someone, rather than married to someone."

VIII. Nagyapó 2007.07.27. 23:24:39

Ciki.

De mondjuk az is vicces, hogy ezt bíróság elé vitték :-D

Syr Wullam 2007.07.28. 00:43:47

Ha azt mondom az egeszre, hogy ROFLMAO, akkor en mostantol maoista vagyok Pilhal szerint?

beancounters.blogs.com/daydreams/images/2007/05/24/roflmao.jpg

:-))

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2007.07.28. 10:36:16

Mondjuk annyiban korrektek, hogy megírták előre: Ez egy következmények nélküli ország :)

Raymond 2007.07.28. 15:16:49

Bummer: ez tényleg jó, amit belinkeltél. De mi ez pontosan? a wikinek milyen része?

Leonard Zelig 2007.07.28. 16:40:27

Ezt mindenhol elmondom:
Nemcsak Pilhál a suttyó, mások is szeretnek belekontárkodni abba, amihez nem értenek.

A rádióban volt, hogy VIII. Henrik (vagy egy másik király?) olyan vérnősző barom volt, hogy "a saját lányát vette el feleségül".
Married his daughter, megaLOL, illetve pilHAL

gloire · http://www.saulwilliams.hu 2007.07.28. 17:33:03


"A békegalambtenyésztők turultojással dobálták meg Sólyom Lászlót"
Ez kinek kel(l) ki, én nem tudom.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.07.28. 22:13:07

Tiszta kabaré. :(

Eddig azt hittem, hogy a rendszerváltás utántól röhöghetünk az előzők hülyeségén, de úgy látom, nekik is volna bőven mit röhögni.

egyiketsem.blog.hu

Syr Wullam 2007.07.29. 20:37:05

Angol nyelvlecke Pilhal mesternek (1005.63 KB):

www.mediafire.com/?2na3mgltmzm

:-))

tevevanegypupu 2008.07.09. 09:15:03

Fantasztikus cikkeket ir az biztos, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy van egy eleg szeles reteg, akik ezt akarjak es szeretik olvasni, ezert veszik a Magyar Nemzetet. Szoval az olvasokert mindent, akarkik es akarmilyenek is ok.

Hattory Hanzo 2008.07.09. 09:48:44

Én úgy általában az újságírók által, tudatosan vagy hanyagság, hülyeség következtében elkövetett hazudozás kapcsán azt nem értem, miért nem büntetik a lapot, mint visszaeső bűnöst? Ha egy tolvaj lop, majd bezárják, majd újra lop, akkor Ő visszeső, ami súlyosbító körülmény, élből többet kap. Ha egy újság hazudik, akkor az mindig egy, adott, külön ügy. Oké, a nyomtatott sajtó jelentős része tönkremenne, de az nem lenne olyan nagy baj..
süti beállítások módosítása