Kommentszűrés
’07 júl
2
10:38

Sándor, József, melegek

Írta: nénike

Nyár van, ez az esküvők szezonja. Ásó, kapa, nagyharang. Na épp ezzel az elkoptatott hármassal kampányol a csütörtökön startoló melegfelsztivál. Meg azzal, hogy Budapesten megköttetett az első meleg házasság. Ami persze jogi értelemben fake, viszont arra ráirányítja a figyelmet, hogy a popó orientált életmódnak kell a reklám. Ennek megfelelően kedves - hogy ne mondjuk, szívet melengető - reklámfilm készült két szerelmespárral, azaz három fiú, egy lány, (de csak két hetero) plusz anyakönyvvezető felállásban. A film eddig csak a youtoube-on van fenn, de nem tudom hova szánták. Pl. beférne-e az M1 társadalmi célú hirdetései közé? Tekintettel arra, hogy nem vagyok egy VIVA Kristóf, csak remélni tudom, hogy az én életemben még nem lesz teljesen píszí (házassággal elismert) Sándor tarkóján József forró lehelete.

[TuRuL_2k2 különvéleménye]: Szeretném erős egyet-nem-értésemet jelezni a fentiekben foglaltakkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr41109898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 19:15:58

bugris, ezt az ívet inszinuálásnak hívják, legalábbis errefelé.

Gabe 2007.07.05. 19:36:35

Még néhány meleg a kormányban, és az európai, toleráns szoci szavazógárda elhatárolódik.
Én szerettem Fábry coming outját is.

Gabe 2007.07.05. 19:53:19

Most akkor miért nehéz melegnek lenni? És miért kell erre büszkének lenni? És miért kell ehhez már megint Gyurcsány és bandája?

Dr. Minorka 2007.07.05. 19:56:01

1. Szerintem TuRuL_2k2 fog ráfaragni erre, mert mindenki az ő nevére fog emlékezni, évek múlva...:)
2. Nem lehetséges, hogy nénikének nexusa van Gáljuniorhoz? Nekem gyanús ennek a cikknek az időzítése...
3. "Még néhány meleg a kormányban, és az európai, toleráns szoci szavazógárda elhatárolódik."
Viszont addig sem az egészségüggyel foglalkoznak!

Gabe 2007.07.05. 20:01:30

Emléxem egy Svábynaplóra, ahol a törzsszavazó közönség arra a kérdésre, hogy akarnak-e meleg politikust, elég nagy számban nemmel feleltek. Pedig oda nem a jobberek nyomkodnak.
De tényleg jó, hogy a holokauszt meg a szabadságjogok mind valamire szolgálnak. Ha meleg volnék, kikérném magamnak, hogy emblémának használjanak.
Magyaroszágon több embert vertek meg az elmúlt évben, mert jobboldali, mint aki meleg.

logic 2007.07.05. 20:01:53

A "bejegyzett élettársi kapcsolatról" mindig is azt gondoltam, hogy szükség lenne rá - hogy ezt házsaaágnak lehet-e hívni, az szerintem tök másodlagos, mert a dolog tartalmát nem a szó határozza meg. Van elég sok "házasság", amiről nem a szentség jutna először eszembe... Végülis, ha együtt élnek, együtt halmoznak fel vagyont, miért ne illesse meg a vagyont ugyanaz a védelem, mint a heteróknál. Ráadásul, így nekik is lehet anyósuk és ők is költhetnek válóperes ügyvédre. Miért maradjanak ki minden jóból? :-D

az örökbefogadás már nehezebb ügy... ösztönösen azt mondanám, hogy a francokat... ugyanakkor, ha azt hisszük, hogy homo' házasságban homo' gyerekek lesznek, akkor ezt megfordítva hetero' házasságokban meg hetero' gyerekeknek kellene lenniük. akkor a homokosokat a gólya hozza?
az, hogy a nagyobb elfogadottság miatt kevesebb valójában homoszexuális gyerekből lesz frusztrált, depressziós beteg, nem feltétlenül baj... ezeknek a gyógyítására is közösen adjuk össze a pénzt...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.05. 20:02:45

Kedves komment-társak!

Örülök, hogy megtaláltatok a Hírszerzőn nénike postjáról megjelentetett írás kapcsán, viszont, ha kérhetem, ahogy a kollégáimat is megkértem erre, a továbbiakban hagyjatok ki a dolog feszegetéséből.

A cikket nem én írtam, ahogy azt fent jeleztem, nem is tartanám a részemről etikusnak, miután ebben a vitában résztvettem.

Nénike bejegyzését én sem tartom egy jó húzásnak, nem a véleménye miatt, hanem azért, mert így ez ebben a formában az én szememben tökéletesen egy szinten van a pl. Tóta W. által rendszeresen eljátszott ötlettelen és felesleges keresztény-piszkálással.

Természetesen a nálunk megjelent cikkről is van véleményem, ugyanakkor azt nem fogom az orrotokra kötni, mivel nem éppen fair dolog a saját kollégáimat a hátuk mögött nyilvánosan véleményezni.

Nem tudom mi áll pontosan a cikkben, mivel nem olvastam. Azonban ha valaki ezt megint azzal próbálja mg értelmezni, hogy a ballibek újabb támadást intéztek a jobboldal ellen, az kérem tisztelettel, hogy olvassa el ezt a cikket: href.hu/x/31ez (véletlenül pont én írtam), ami arról szól, hogy a Jobbiknak joga van lefotózni a melegeket a felvonuláson.

Amit bugris idézett tőlem a kultúrált vitával kapcsolatban, annak megint nem hinném, hogy köze van ehhez a dologhoz. Igen azt írtam, hülyeségre hülyeség a válasz, és kicsit eldurrant az agyam.

Asszem ennyi,

Kösz

logic 2007.07.05. 20:07:09

bugris: azt hiszik, a mo.-i baloldali szavazók jól felháborodnak rajta, hogy a jobberek milyen ocsmány homofóbok. remélem, majd rájönnek... remélem, a következő szerződésben alá is írnak valami melegjogi reformtervet, aztán az is elvisz még 2-3 százalékot a hardcore fanokból (ha nem is az SZDSZ-től, legalább az MSZP-től)... vagy legalább otthontartja őket. nem azért, mert homofób vagyok (nem vagyok), hanem mert kommunistafób (na az igen)...

Gabe 2007.07.05. 20:08:00

Csakhogy ez egy blogbejegyzés, az meg egy újsághír. Ahogy a megidézett w.-nél mongyák: ez az ő blogja, azt ír, amit akar, mindenki bekaphattya.
Vki ír egy posztot, aztán rögtön fideszes polgármester geci csicskása lesz belőle. És pont egy államtitkári kamingaut előtt.
És ne ballibezzünk...

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 20:09:27

Smalladam, ne foglalkozz azokkal, akik jaj a baloldali újság báncsa a jobboldalt, hüphüp világában élik az életüket, én személy szerint mindig szívesen látlak itt, szerintem a többiek is. Ilyen témáknál egy moderáció-light (két és fél deci szóda, fél deci rozé) elférne.

Gabe 2007.07.05. 20:11:24

És mér van az, hogy ettől a parádétől fázom, meg az egész comingouttól is, de ha beszélgetek egy meleggel (akinek nem teszem fel ezt a kérdést, mint ahogy azt se szoktam, hogy \\\"haver, te kivel dugsz?), akkor qrvára nem érdekel, hogy meleg.
Tudom, köcsög homofób vagyok (ez meg egy szép oximoron).

bugris 2007.07.05. 20:11:41

Nos, mivel nem olvastad a cikket elmondom, hogy a veled vitatkozó vitapartnert idézték, szót sem ejtve arról, milyen összefüggésben hozta elő a Hírszerzőt. Ha pedig egy újságiró kívülálló szeretne maradni (szerintem ez minimum), nem idéz kiragadva egy olyan vitából, amit kollégájával folytattak le, aki maga is befolyásolta a vita menetét.
A kulturált vitáról is volt említés a cikkben, de igazad van, mellékszál. Időnként magam sem vagyok különb.

logic 2007.07.05. 20:16:31

Szerintem se foglalkozz. Végülis, tényleg báncsa, ez volt a cél. Ha van bátorság fingani egy büdöset a liftben, akkor nem kell felháborodni, ha valaki ezt megérzi. Nyilvámvalóan "kontextusba" kellett helyezni a post szerzőjét, nyilván a baloldalon nincsenek homofóbok (és antiszemiták sincsenek, meg rasszisták sem, meg szexisták sincsenek és protekcionisták se). Csak ha az inszinuáció a cél, akkor nem kell meglepődni azon, ha valaki azt mondja, a Hírszerő inszinuál.

mildi 2007.07.05. 20:21:55

Szetey :( kár :(
ha a Rogán meg a Bajnai is bejelent vmi hasonlót, egy világ fog összedőlni bennem

volkov 2007.07.05. 20:22:49

mellesleg a hirszerzos iras sem tunteti fel a szerzojet. mellessleg szanalmas, hogy milyen habzo szajjal probal a jobboldallal kapcsolatban botranyt krealni.

Gabe 2007.07.05. 20:24:40

Tudod mildi, a jó pasik melegek. Orok érvényű megállapítás a szexésnewyorkból (meg robbie williams is énekelte)

bugris 2007.07.05. 20:27:30

Hát, mit is mondjak arra az újságíróra, aki a kommenteket olvasva nyilván látja, hogy kollégája is írogat oda, tudja milyen kellemetlen helyzetbe hozhatja ezzel, mégsem tünteti fel a nevét...

logic 2007.07.05. 20:34:30

így legyen ötösöm a lottón...

www.hirszerzo.hu/cikk.szdsz_donto_lepesek_a_meleg_parkapcsolatok_egyenjogusaga_fele.39380.html

majd amikor a rokkantnyugdíjból aktívnak visszasorolt munkát keresni esélytelen 58 éves szoci-szavazó meghallgatja, mire van ideje a kormánynak... még egyszer mondom, semmi bajom az eljárással, de remélem, tovább javítja a népszerűségüket.

Dr. Minorka 2007.07.05. 20:35:17

Mildi!
Szeteyvel kapcsolatban nem ez a gáz! Nem ezért nem szeretjük.

mildi 2007.07.05. 20:59:00

Dr., én Szeteyt alig ismerem...mi vele a gáz?
(női szemmel nézve akkor is kár, hogynemondjam pazarlás, akárcsak a papunk volt anno)

Dr. Minorka 2007.07.05. 21:42:54

Sajnos olyan mint régi üzlettársa GYF. Összevonják a központi kormányzat személyzeti osztályait. Ebben van ráció, sok hatékonynak bizonyuló megoldás van külföldönn. Ahogy ez nálunk megvalósul az valami nagyon torz, távoli visszfénye annak, amit kellene csinálni.

Ács Feri 2007.07.05. 23:34:25

A Hírszerző "cikke" nénikéről nem cikk, hanem egy "komoly névtelen feljelentés". (A Hírszerzősök kedvéért: a Tanú című filmből idéztem, amely részben pont az ilyen buzgómocsingokat tette nevetségessé.)

exit · http://nubabel.blog.hu 2007.07.05. 23:56:26

k|M · ufi.blog.hu 2007.07.05. 20:09:27

teljesen egyetértek smalladammal kapcsolatban.

a nonszensz rovat viszont bőven elég lett volna a nénike posztra válaszul, egy egész cikket felesleges volt erre áldozni a hirszerzőnek.

bugris 2007.07.06. 00:01:36

Smalladam hajlamos rá, hogy teljesen feleslegesen magára vegyen dolgokat, és ezen jól felhúzza magát. Kicsit lazábban kéne venni néha.

A cikk meg alapvetően nem (csak) nénikéről szól, hanem egy meg nem nevezett polgármesterről, akit most jól össze lehetett mosni még ide kommentezőkkel is. Elég csúnya munka volt.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 00:55:54

Miközben ti velem (is) voltatok elfoglalva, én a
Kultiplexben lévő barnasör-készletek csökkentésében próbáltam meg aktív szerepet vállalni. Nos a kommenteket olvasva úgy érzem, helyesen cselekedtem (cselekvő hazafiság maybe), de a többire igazán nem tudok mit válaszolni.

Persze, magamra veszem, de ezt úgy is veheted bugris, hogy kifejtem a véleményemet. Hogy ez a kétoldalazás a vesszőparipám, az egy dolog.

Nénike reakcióira kíváncsi lennék, persze nem lep meg, ha erre nem fog semmit sem válaszolni. Annyit azért hadd tegyek hozzá, hogy szerinem nem sok különbség van aközött, ha valaki kifejti a véleményét egy tömeggyűlésen, vagy ugyanezt teszi egy mindenki által olvasható blogon.

Továbbra is szívesen írogatok ide, azzal nincs baj.

Amit a legutóbbi kommentemben az üggyel kapcsolatban leírtam, azt továbbra is úgy gondolom.

Uff.

P.s. Szerintem Ákossal nem az a baj, hogy jobboldali, hanem az, hogy egyrészt politikai szerepet vállal (én ezt még a háromakkordos, hamisan éneklő punkoknak sem mindig nézem el), de főleg az, hogy szerintem kicsit nagyképű lett a művészúr. (Amúgy vö:, hogy a kétoldalasok is kielégüljenek:D : Prieger Zsolt, az ASS állami kitüntetéssel dekorált államellenes lázadója...)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 01:53:08

smalladam: kapd be te, etikátlan sültparaszt. Én nem élek vele - nem is szeretem a homokosokat, te vagy a nagy hívük. Bebizonyítottad tökéletesen, hogy a Hírszerző valóban a hazátlan (magyarellenes, de cserébe buzipárti, és hadd ne soroljam, hogy ki mindenki mellett kiálló...) liberálisok szócsöve. Te meg az egyik díszpéldány vagy ezek között.

Mi is történt? Feltettél nekem egy kérdést, amire megkaptad a választ. Erről aztán nagy ügyesen beleírtál a cikkedbe a Hírszarzónában annyit, hogy Molnárgörény csak úgy fogta magát és kipécézte szegény-szegény kis ártatlan médiácskádat. Azt elfelejtetted megírni, sutyerák barátom, hogy az egész a te kifejezetten hozzám címzett, provokatív kérdéseddel indult - meg persze a "bekaphatod" kommentedet is! Jellemző balmédia-húzás: megkeverjük a szart és írunk a büdösről. Bravó! Persze nem fogod korrigálni, mert annyi tisztesség (helyesebben semennyi tisztesség) nincs benned - bár még itt is lebuktál, mert nem csupán én, de többen észrevették az alattomosságodat.

De nem is ez a fő aljasság. A Hírszarzóna cikke bekezdéseken át taglalja, hogy nénike kicsoda - éppen ráismerhet bárki, aki kerületi önkormányzatok közelében jár -, továbbá még pellengérezitek is szorgalmasan, hogy miért nem vállalja a nevét. Aztán keresem a cikk aláírását: NINCSEN!!!
Hát gratulálok: ennyire álszent szarládának már nehéz lenni, még hazátlan liberálisban is.

Továbbá: ha a Hírszarzóna totálisan nélkülözi a természetrajzi ismereteket, és a Molnárgörény nicket önpejoratívnak gondolja, arról én nem tehetek, mert a görények valódi természetét nem ismerni csupán az általános műveltség hiányát jelzi (na jó, nincs időtök olvasni, csak blogokat, hiszen a többi időtök írott szemétgyártásra fordíttattik). Talán nézted volna meg a blogom első posztját, ott kellő felvilágosítást kapthattál volna görényügyben: ez egy igen értelmes, szép állat (jóval szebb, mint te), és nem is maga bűzlik, hanem ellenfeleire fröcsköl büdöset. Rád most nem kellett, te eleve eléggé bűzlesz...

Szerintem te magad írtad a Hírszarzóna cikkét, aztán egyszerűen letagadtad, amikor rádpirítottak, hogy simlis vagy. A cikk ordas csúsztatásai és sumáksága mellett mit számít egy kis hazugság? Megszoktad már, elvégre arról lehet felismerni, hogy hazudozol, hogy mozog az ajkad (vagy a klaviatúrád...).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.06. 01:59:38

Molnargoreny: ezt itt fejezd be, kérlek! Utálok moderálni, de ez nagyon feszegeti a határokat.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 02:32:40

Nem én kezdtem - egyiket sem, és az önvédelem lehetősége számomra eleve korlátozott, mert a Hírszerzőbe hiába írnék, nem közölnék. Ha smalladamot kimoderáltad volna, nem lenne semmi gond. A szemétség azonban minden rendszerben szemétség...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 02:55:22

Egyébként igazad van, Turul elég erős - bocsánat (de csak tőled, mert a címzett megérdemelte). Az erősségét csak az menti, hogy a sérelmezett tények sajnálatosan szóról szóra igazak...

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2007.07.06. 08:18:13

Élhessenek együtt, ha akarnak, de NE házasságban.
A házasság természetjogi intézmény(ergo mindig volt, mindig is lesz), a buzának lenni viszont a természet rendje elleni lázadás. Ergo a kettő elég erőteljesen ütközik.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2007.07.06. 08:19:16

+a tvhozónak alkotmányos kötelessége a házasság intézményének védelme. Egy ilyen lépéssel a béka segge alá vinnénk azt.

bugris 2007.07.06. 09:01:33

Hát, Molnárgörény, jobban tetted volna, ha inkább nem szólalsz meg már a témában.
Nénike reakcióját viszont én is várnám.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 09:24:40

Molnárgörény, vitatkozhatunk egyébként, de hidd el, hogy nem én írtam azt a cikket.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.06. 09:37:18

Nem smalladam írta a cikket.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.06. 10:54:10

"a nonszensz rovat viszont bőven elég lett volna a nénike posztra válaszul"

Így van.

tetrahid · http://www.tetrahid.blog.hu 2007.07.06. 11:12:57

Én úgy tudom, hogy a homoszexualitás egy genetikus fék, ami azért van, hogy meggátolja egy faj túlszaporodását, és mint olyan megtalálható minden állati fajnál is. A homoszexualitás ebből a szempontból egyetlen okra vezethető vissza: nem nemz utódot.

Magával azzal, hogy ki kit kefél, szerintem semmi kérdés nincs, magánügy. Nem tartom olyan devianciának, ami miatt tiltani kéne, hiszen két fél egyetértésével történik, nem egy lovat erőszakolnak meg, nem gyereket stb.

A felvonulásokról. Én sem tartom kifejezetten ízlésesnek őket, én sem írom a mellemre hogy heteroszexuális vagyok, de manapság mindenből lehet identitást kovácsolni. Pl. melegeken belül van egy réteg, aki direkte akar aidses lenni, mert az ad neki elkülönülést a többi melegtől,egyfajta kitüntetett szerepet. De ha akar, vonuljon fel, manapság bárki megmutathatja magát, csak az a kérdés, mennyire hangosan teszi ezt.

A házasságról. Ez hülyeség, miért ne házasodhatna? A keresztény házasságban nem fog soha, a polgáriban meg miért ne? A házasság nem keresztény fogalom.

Örökbefogadás. Ezzel sokáig hadilábon álltam, mert milyen mintát kap a gyerek stb. Most azt mondom, hogy inkább fogadjon örökbe egy tisztes meleg pár egy gyereket, minthogy egy alkoholista állat nevelje fel a gyerekeket. Természetesen ha pl. én örökbefogadásokat intéznék, akkor a rangsorban hátrébb kerülnének, de nem tiltanám meg.

A cikk pedig, aminek apropóján itt folyik az eszmecsere alpári és undorító. Egyébként. :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 11:43:04

Rendben, smalladam, de ha nem te írtad, vajon beírsz a saját lapodba valamit arról, hogy nem ad hoc jelleggel, hanem a te provokatív kérdésedre kaptál "támadást" a Hírszerző ellen? Vagy a tényszerű korrekciót meggátolja az a tény, hogy "elfogult" vagy, mert itt kommentelgettél? Ugyanis a tisztesség azt követelné meg, hogy igazítsátok ki a dolgot, tekintettel arra, hogy nem szimpla célzott kérdésre válaszolóként, hanem afféle Mórickaként állított be engem a Hírszerző, akinek mindenről az jut az eszébe...

Tetrahid: nem, nem ilyen genetikus fék. Ez csak valakinek az el nem fogadott és logikátlan teóriája. A túlszaporodás meggátlására ez nem elég, továbbá nincs is minden fajnál - éppen az alacsonaybbrendűeknél nincsen, ahol a túlszaporodás sokkal inkább veszélyes lenne. Azt egyébként táplálékhiány, betegségek, miegyéb sokkal üzembiztosabban akadályozza (embert kivéve), mint az a 2-3% homoszexuális.

Azzal magam is egyetértek, hogy a szex tág határokon belül magánügy. De ha nem természetes (mert a homoszexualitás nem az, akkor sem, ha a természetben létezik - pusztán azért, mert túlsúlyra jutása a faj gyors kihalásához vezet), akkor nem kell népszerűsíteni. Álprobléma az egész, mert élettársi kapcsolatot, vagyonjogi szerződést már ma is létesíthetnek, a kifejezetten házasság iránti igény pedig főleg provokatív.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:06:57

Ez a történet, "botrány" sajnos szépen tükrözi a honi sajtó színvonalát.
Az Indexben, a Narancsban, az Ésben, az UFIban a szerzők gyakran viccesen, cinikusan, szatirikusan fogalmazzák meg a véleményüket. Néha egy-két szerző túlzásokba esik. Pl. tótaw elég gyakran. Ez lehet vita tárgya. Bár ebben az esetben szerintem nénike nem lépte túl saját határait. Munkásságát ismerve bármilyen más témában hasonlóan fogalmaz. Ha valakit séretett a bejegyzés, írja meg. De ne a hírszerző döntse el, hogy van akiket sértett a bejegyzés. Idáig azonban rendben van. Vitatkozzunk, hogy sértő vagy vicces ez.
Na de kérem. Bolhából elefántot? Egy nickneves leleplező cikk, aminek nincs is szerzője? Ez most az egyenként levadászás? Vagy dilettantizmus? Vagy az ufi blogon keresztül akar népszerűséget a Hírszerző? Vagy reklám az ufinak? Vagy mi?

suski 2007.07.06. 12:15:41

molnargoreny,

ez nem olyan dolog, hogy "népszerûsíteni" lehetne, vagy meleg vagy, vagy nem. Attól, hogy sokat beszélnek róla nem lesznek többen.

Nénike posztja sem nem alpári, sem nem sértô, nem értem miért ne lehetne vkinek ilyen véleménye, akárkinek legyen a sajtóreferense. Ez aztán a szarkavarás a köbön. A csúnya homofób kirekesztô fidesz már megint. Persze a szadesz sem mozdította a kisujját sem a melegekért 9 év kormányzás alatt, csak a pofájuk nagy, meg a másikramutogatás megy nekik.
Nem lehet, hogy a hírszerzô névtelen cikk írója érintett a dologban, azért kapta fel így a vizet? Vagy, smalladam, a 12-ek most ezt dobták be csámcsognivalónak? :)
A világon mindenhol vita van errôl, hol van az megírva, hogy nem szalonképes az, aki ellenzi a homokosok házasságát? Sôt ez Mo-on alighanem többségi vélemény.

bugris 2007.07.06. 12:15:53

Lelkylola, én viszont remélem, a jövőben azért ez nem lesz jellemző része nénike munkásságának. Azért a szexuális utalásokban volt egy adagnyi Bánó szintű tahóság.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 12:18:01

mondtam, hagyjatok ki

Oli bácsi 2007.07.06. 12:41:44

Ennek (a kihagyásnak) van legalább egy, rém egyszerű módja.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:45:12

bugris, persze ezen lehet vitatkozni, hogy a popo orientált kifejezés tahóság vagy sem. Szerinted tahóság, szerintem nem. A pina orientált, vagy fasz orientált kifejezés sem bántó, hanem kicsit primitív. Na, de ebből tényfeltáró, leleplező cikket írni, nevetséges. Vihar egy kanál vízben. Nekik is csak azért ügy, mert egymás mellé lehet írni azt a két szót, hogy homofób és Fidesz. De ez se nem homofób, se nem Fidesz. Ez itt a baj. Ha ez a feladat, akkor melózzanak az újságírók és keressenek egy valóban homofób fideszest.
Ez nem homofób. Katolikusként (szabad vallásgyakorlás), például nekem jogom van a vallásom vezetőinek nézeteit képviselni, akik nem engedik, hogy a homoszexuálisok házasodjanak. Ez egy vita, világméretű vita és nem lehet egy publicistát megkövezni, lehomofóbozni, azért mert az egyik nézetet képviseli. Hiába mondanám, hogy a hírszerző pedig katolikusfób, vallásfób, keresztényfób, mert ennek nincs értelme. Pontosabban ugyanannyi értelme van, mint itt annak a szónak, hogy homofób.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 12:47:55

lelkylola 2007.07.06. 12:06:57:
"Néha egy-két szerző túlzásokba esik. Pl. tótaw elég gyakran. Ez lehet vita tárgya. Bár ebben az esetben szerintem nénike nem lépte túl saját határait. Munkásságát ismerve bármilyen más témában hasonlóan fogalmaz."

Miért nincs az UFI-nak is tótavé-megmondóembere? Az ilyen hozza a klikkeket meg a linkeket más sajtótermékektől.

Ha nénike elvállalná nikkcsere után ...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:50:03

Doomhammer :)
Szerintem elég egy tótaw ebben az országban. Sőt néha sok is.

Gabe.hu 2007.07.06. 12:50:39

majd belinkelnek téged

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 12:52:48

Oli bácsi! Mire gondolsz?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 12:52:58

lelkylola 2007.07.06. 12:50:03:
"Doomhammer :)
Szerintem elég egy tótaw ebben az országban. Sőt néha sok is. "

Valaki a minap Tomcat-re mondta ugyanezt.
Ez a kihívás.
Tízmillió irritáló ember országa. Merthogy csak az felel meg a jövő kihívásainak, akinek sikerül megtalálni a szerepet, amiről mások azt mondják, hogy elég belőle egy is.

Verseny kizárva. ;-)

bugris 2007.07.06. 12:55:26

"Oli bácsi! Mire gondolsz?"

Talán a véleményedre, álláspontodra lehet kíváncsi?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:57:17

Doomhamer, Igazad van. Én is egy akarok lenni! Még sokat kell melóznom rajta. Új cél a láthatáron.

suski 2007.07.06. 12:57:39

Ha már hirszerzô: a trianoni megemlékezéseket egyszer nemzethalál-biznisz-nek nevezték. Ha vmi sértô, akkor ez az.
Ez ugyan nem tûnt fel senkinek, de volt egy másik, ami viszont botrányt kavart: amikor egyik szerzôjüknek piros-fehér-zöld pöttyös kiütései támadtak a nemzet szó hallatán. De az ürge késôbb elmagyarázta, hogy mi volt ezzel a szándéka és azt el tudtam fogadni. De ez a nemzethalál-biznisz kiborított. Mintha Jan Slota vagy a románok magyargyûlölôje fröcsögne. És mintha itthon állandóan errôl szólna a közbeszéd, miközben csak a nagy kuss van róla.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 12:58:41

bugris · bugris.blog.hu 2007.07.06. 12:55:26:
"Talán a véleményedre, álláspontodra lehet kíváncsi? "

Nyilván nem fog rosszat mondani a kollégájáról.

Mellesleg szerintem ennek a diszkussziónak egyszerűbb megoldása is van. A Hírszerző hazudik, nénikének semmi köze a fideszes polgármesterhez. Smalladam, hogy dolgozhatsz egy olyan újságnak, ami ilyen pofátlanul hazudik?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 13:01:12

Nem hazudik, csak ferdít. Egy megbélyegzési szándék érdekében összekeveri az almát, a körtével és mindezt habosra keveri. (képzavar)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 13:04:13

lelkylola 2007.07.06. 13:01:12:
"Nem hazudik, csak ferdít."

Oké, a hazudás szándékos provokáció volt. Nem mond igazat. Téved. Nénikét ismerjük, ő az a kissé sarkos stílusú közgázos egyetemista. Te jó ég, hogy mennyit tud inni, az nem is emberi! Azért a Hírszerzőtől elvárható lett volna, hogy ne terjesszen tévinformációkat. Az ilyesmi minősíti a sajtóterméket. Újságírói szakma minimuma, ugye.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.06. 13:05:42

"Egy megbélyegzési szándék érdekében összekeveri az almát, a körtével és mindezt habosra keveri. (képzavar)"

Abból is a tökéletesen kiérlelt fajta.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:19:56

Én már nem értem ezeket, amiket ide írtok, de lassan ott tartunk úgy látom, hogy akkor lennék korrekt, ha kilépnék a szerkesztőségből...
Mondom, hogy hagyjatok ki, lécci

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 13:25:57

Oli bácsi arra gondolt, hogy elnézést kérsz és megírodo az igazat a Hírszerzőben. Akkor nem lesz ok piszkálni téged, smalladam: aki provokál, az utána ne csodálkozzon, hogy kiosztják.

Hát, ha Doomhammer jól tudja, és nénike még csak nem is fideszes sajtós, akkor a Hírszerző tényleg vehet egy termetes lapátot, és eláshatja magát - nem csodálkoznék, ha így lenne. Akkor már értem azt is, hogy miért nem írta alá az a bátor emberke a cikkét, melyben nénike névtelenségét karikírozta, úgyszintén névtelenül...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:29:18

1. Nem kérek bocsánatot, mivel, mint mondtam, nincs közöm ehhez.

2. Doomhammer nem jól tudja, de nem i értem mit akart vele mondani.

bugris 2007.07.06. 13:29:37

Nyilván senki nem várja el, hogy most otthagyd a Hírszerzőt. Én azt sem szeretném, hogy most megromoljon a kapcsolatod a kollégáiddal egy esetleg róluk írt vélemény miatt. (Bár már írtam, nem tartom sokra azt a viselkedést, hogy kollégád nevét nem odaírva téged hozott kellemetlen helyzetbe.) De akkor bizony most nyelned kell egy kicsit. Ez van, esetleg vedd lazábban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 13:30:40

smalladam · www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:19:56:
"Én már nem értem ezeket, amiket ide írtok, de lassan ott tartunk úgy látom, hogy akkor lennék korrekt, ha kilépnék a szerkesztőségből."

Nem, csak bosszantalak. :-)
A többiek nevében nem beszélhetek. :-)

Próbáld ki egyszer egy ismerősöddel, aki X márkánál dolgozik. Kezdd el teli szájjal szidni a márkát, mondjuk egy kocsit, hogy milyen lassú, sokat fogyaszt és gyakran elromlik és figyeld a hatást. Ha szerencséd van, harcias kiállásra veheted rá az illetőt a márka mellett, kábé vállalati propaganda stílusában.

A "hazudik a Hírszerző, smalladam határolódjon el" olyan viccesen hangzik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 13:32:49

smalladam · www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:29:18:
"2. Doomhammer nem jól tudja, de nem i értem mit akart vele mondani."

De jól tudom és te rosszul. (direkt elkerültem a h-betűs szót, remélem, értékeled ;-)) Miért, mivel tudod alátámasztani az álláspontodat? Semmivel.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 13:35:28

Ne határolódjon el. Írja meg az igazat. Rólam mindenképp. Ne bújjon el amögé a jogi akadály mögé, hogy helyreigazítási per nickről nem kezdeményezhető, hisz a sértés nem ért meghatározható személyt.

Ugyanis, smalladam, önként is lehet az ember tisztességes, azt meg aligha tagadhatod le, hogy rólam ritka nagy ferdítés jelent meg: te provokatív kérdést tettél fel, egyenes választ kaptál, aztán meg jókorát beszóltál (na jó, ezt visszakaptad kamatostul, de járt is). Ezek a tények. Mi akadályoz abban, hogy megírd?

bugris 2007.07.06. 13:40:21

És ne hogy smalladam azt higgye, mindenki csak vele foglalkozik, én bizony továbbra is nagyon kíváncsi lennék nénike reakciójára is.

Király Dávid 2007.07.06. 13:46:46

Király Dávid vagyok, a Hírszerző újságírója. A cikket én írtam. Smalladamról szálljatok le. Tisztában vagyok vele, hogy most beindul a géppuska; nem érdekel, többet nem kívánok a történethez hozzátenni.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:46:57

Azzal tudom alátámasztani, hogy akik írták a cikket, személyesen ismerik nénikét. És hát pont az a lényege a cikknek, hogy ő ő. Különben mi értelme lenne x y gipszjakabról ilyet állítani, nem?

Mondtam, hogy nem fogok megírni semmit sem. A cikket nem én írtam, kértem, hogy maradjak ki belőle. Ha valaki ferdített benne, az az ő dolga hogy helyretegye. Amit meg akkor kommenteltem, az nem a cikk miatt született, így ebből a szempontból sem látom be, hogy miért kellene pont amiatt helyreigazítanom.

Ha neked ezzel problémáid vannak, írj egy mélt a hírszerző címére, vagy akár az enyémre és továbbítom. Akire ez tartozik, az eldönti, hogy helyreigazít-e.

Itt pedig, akárhogy is várjátok, nem fogok a kollégáimról véleményt mondani.

Gabe 2007.07.06. 13:53:40

Kedves Dávid,
a géppuskametaforához: először te lőttél, méghozzá orvul.
Persze, ha ezt belátnád, akkor nem állhatna fenn a homofób-agersszív jobboldal képe, amit te is erősítesz inkriminált cikkedben.
Remélem, a jövőben nemesebb feladatokra is képes leszel összpontosítani.
Gabe
aki enélkül nem lett volna olvasód

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.06. 14:04:46

Dávid: nem lesz semmi zárótűz, felejtsd el a mártíromságot. :]

Jó tudni, hogy ki publikál Hírszerző információ álnéven.

Látom, a "politikus" szó kikerült a cikkből. Helyesen.

"(A – talán nick-jével kapásból önkritikát gyakorló – "Molnargoreny" nevű szerzőtől aztán természetesen lapunk is megkapta; eszerint a Hírszerző "a hazátlan liberálisok egyik szócsöve". Ez mellékszál.)"
Mivel a "hazátlan liberálisok" kifejezést először egy Hírszerző-újságírót írta le a kommentek között (feljebb ellenőrizhető), ezt elhallgatni legalábbis sajátos ízt ad a dolognak.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2007.07.06. 14:06:29

"Oli bácsi! Mire gondolsz?"
smalladam: konkrétan a baszásra :-)

Hosszú leszek, elnézést kérek.

Előrebocsátom, ha már a kommuna sok tagja előjött a saját véleményével, hogy nénike bejegyzésének hangnemével, mondanivalójával nem értettem egyet, de annak sem láttam különösebb okát, hogy ne jelenhessen meg. Az én véleményem a témáról itt: www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=212 (erre érdekes módon nem ugrott a Hírszerző. Talán mert még nem volt.) És asszem nagyjából Turuléval cseng egybe/össze. Házasság igen (de csak állami, nem egyházi: és nehogy elkezdődjön a duma "ők is közpénzből élnek, a melegek adójából is stb."), élettársi kapcsolat is, de örökbefogadás nem.

Haladjunk.

Volt már vita cirka egy évvel ezelőtt az ufi.hu blogja körül, még a régi helyen, hogy jó-e ha a Hirszerzo egy blogpost kommentjeiből gyárt cikket (akkor épp Fideszben uralkodó hangulatról). Azt gondolta volna az ember, hogy friss portál, kisiklás, gyakorlatlanság. Nem: gyakorlat.

Most a hirszerzo.hu egy tényhibákkal és ferdítésekkel teli cikkben esik neki egy valóban vitatható posztnak, miután már a napi nonszenszbe is betette. (Gyorsan néhány: nénike nem politikus, mint az a cikk első verziójában is szerepelt, az ufi.hu nem azonos az ufibloggal, tehát az utóbbinak vezetőszerkesztője sincs, ráadásul mind a posthoz fűzött megjegyzésből, mind a kommentekből kiderül: a beírás abszolút nem a közösség egészének álláspontja, ennek ellenére a "polgári underground blogja" kitétel idézőjellel szerepel a címben, értsd: "ennyit tudnak a homofób kis hülyék", fideszes-fidelitaszos foshalmok(tetszőleges variációk a két Máté blogjáról: lazan.freeblog.hu, valasztasok.freeblog.hu) Ja, plusz névtelenség, miközben mást ugyanezért, ugye. Ráadásul, hát molnárgörény ide vagy oda, a beidézett kommentek egy része ugye valóban reakcióként született, nem is akárkinek a beírására, khm.

Asszem azok közé tartozom, akik sohasem utálkoztak mert itt látnak, a Hírszerzőtől sem utálkozom. De az azért megfontolandó vagy hát végiggondolandó: jársz egy társaságba, virtualiter, ott van aki nem kedvel, de van aki szívesen fogad. Erről a társaságról (visszautalok: az ún. "polgári undergound blogja", majom jobberek, hogy szavamat ne felejtsem), ill. egyik tagjáról munkahelyed bekiabálja több tízezer ember arcába, hogy beleszartak a ventillátorba. (Gondolkodtam itt más, élettelibb hasonlaton, hogy étterem, meg focicsapat, de az elterelné a figyelmet). Amihez a munkahelyednek kétségtelen joga van.

De utána visszamenni a társasághoz és azt mondani, hogy "engem ebből hagyjatok ki", az nem megy. Valamiféle viszonyt ki kell alakítanunk a történtekhez. Nemcsak akkor kell vállalni a dolgozót, ha ki lehet írni a nicknevünk mellé, vagy ha fél méternél közelebbről nézhetjük Serest, Gavrát, meg az olyan császárokat, mint Király Dávid, hanem akkor is, ha kellemetlenség adódik, pl. most. "Nénike egy majom, a munkahelyemnek igaza van" - ez egy válasz. Ha egy darabig nem nézek a blog felé, az is egy válasz. "Hülyén csinálták a lapomban" - ez is egy válasz, még ha nem is könnyű, és teljesen értem, hogy ettől ódzkodsz. (Plusz még a hangos: "Lépjél ki!" felkiáltások utána.)

De az "engem hagyjatok ki", az nem válasz. Bemész focizni, majd amikor a csapatod elcsezs egy helyzetet, elkezdesz kiabálni, hogy "ház, ház".

Hiszen az egy másik játék.

No.
Megvolt a hülye hasonlat is.
Üdv:
Ob

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 14:08:00

No lám.

Kedves Király Dávid! Légyszíves igazítsd ki akár a már megjelent cikket, akár egy újban az engem illetőeket abban az értelemben, hogy Molnárgörény nem l'art pour l'art, hanem a Hírszerző egy másik munkatársának egyenes (provokatív) kérdésére válaszolva, az illető munkatárs kommentje alapján minősítette a Hírszerzőt: továbbá az illető a Molnárgörény nicket (nyudogtan használhat bárki ékezetet, én is használnám, ha a rendszer engedte volna) nem önpejoratív szóként használja, hanem a görények valódi, igen pozitív természetének ismeretében. Ennyi.

Megjegyzem, ha még nem láttál sálként a metrón hordott eleven görényt a gazdájánál, vagy a télikabát zsebéből kikandikáló barátságosan szimatoló görényt, akkor nem túl figyelmesen jársz az utcán.

Előre is köszönöm. Külön emailt nem írok, mert nem tettél linket a nevedre, meg fölösleges is, úgyis olvassátok ezt többen a szerkesztőségből, ahogy elnézem.

Üdv: Molnárgörény (Mustela eversmanni)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 14:39:47

Oli bácsi!

Azt gondolom, az első hagyjatok ki-s kommentben megindokoltam, hogy miről mit gondolok.

Azt továbbra is fenntartom, hogy más tettéért nem fogok bocsánatot kérni.

A polgári undeground és az idézőjel ügyében, hadd szabadjon nekem is citálni:

Asszem a Karatekölyök című filmben kérdezett a srác a karatemestertől valami ilyesmit, hogy mi a jelentősége a fekete öv viselésének? Mire a mester azt válaszolta, hogy különben leesne a nadrágja:)

Gabe 2007.07.06. 14:44:48

Nem, Mijaginak nem volt öve, a párbeszéd így hangzott:
- Önnek milyen öve van?
- Vászon.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.06. 14:47:07

"KIRÁLY Dávid! :-)))"
Ha ez a röhögés jele,
akkor részemről -//- .
Fiúk, a Csengery-díjas "aszfaltparaszt" (ha erre jár, ő érti tán) még szaktekintély a fiatal netes újságíróknál?
Jó a csapat a Hírszerzőnél is, olyan finoman anarchikus. Tarka.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 14:54:47

No, smalladam, te már olvastad a helyreigazítási kérést, eljutott hát hozzátok - szíveskedj intézkedni. A nem válasz és nem közlés is válasz. Lehet, hogy hajtogatom ugyanazt, és ez nem túl úrias: de még mindig inkább rendben van, mint nagy csúsztatással lejáratni valakit. A labda a ti térfeleteken van.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 15:03:33

Gabe, akkor rosszul emlékszem, de határozottan rémlik, hogy Mijagi Hokkaidoról is beszélt, ahol azért hordták az övet, mert.

Molnárgörény, én szóltam neki.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 15:05:10

Möglássuk mit fog ez érni... Ha netán írna valamit, légyszíves linkeld ide!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 15:06:12

Szamárfül 2007.07.06. 14:47:07:
"Jó a csapat a Hírszerzőnél is, olyan finoman anarchikus. Tarka."

Nemnemnem! A Fidesz az anarchikus!
www.mdf.hu/index.php?akt_menu=77&hir_reszlet=4443

Gabe 2007.07.06. 15:07:46

Small, lehet. Én erre emléxem, de erre határozottan.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 15:15:00

Doomhammer: "Az, hogy 2006-ban nyíltan szembeszállt Orbán Viktor populista politikájával, "komoly kötőerő volt" az MDF-en belül." - idézet a te forrásodból, Dávid Ibolya mondja.

Hát igen. A megmaradt harminc szem tagot komolyan összeköti, miután emblematikus személyiségeket rugdostak ki sorozatban. A maradékot összekötni nem kell program, elég néhány gumipók, simán körbeérik az egész társaságot.

tomo 2007.07.06. 22:51:18

Pásztor Tibor (mszp önki képviselő, ha vki nem ismerné) ma ezt írja a blogjába:"Riszpekt az Ufinak! OK, valami marha buzizott a blogjukban, de közben meg ilyen cikk jelenik meg a papíralapú verzióban, Ács Ferenc tollából:..."
www.pasztortibor.hu/070706ufiesgojm.html

:)))))))))

ergé 2007.07.06. 23:10:39

Ács Ferenc et. kéretik rapportra :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.06. 23:19:47

a gój motorosokat a népszabi is tollvégre kapta úgy egy-2 hónapja... ami a legütősebb volt: a címerük leírása: két keréken futó csodaszarvas... :D

És mily kicsi a világ: nemrég pásztortibi 1 exével volt "szerencsém" "vitázni" egy krimóban... kissé az inkvizicio korába röppentem vissza vele.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.07. 00:19:43

Hehe, nekem névjegykártyám is van a gójmotorosok elnökétől, aki természetesen vitéz. Egyébként a két keréken futó csodaszarvast valószínűleg a gójok logója inspirálta, mely egy lóról hátrafelé nyilazó magyar harcost ábrázol, viszont a lónak kerekei vannak...

Mellesleg, ha jól emlékszem arra amit a főnökük mondott, akkor vannak közöttük celebek is, pl. Somló Tamás:)

hcrules 2007.07.07. 02:09:20

DE tájékozatlan vagyok, világéletemben azt hittem, hogy ő zsidó, erre meg épp ellenkezőleg?! Nagy Ferót jobban el tudtam volna képzelni közéjük.

Mellesleg mielőtt ki nem lettem okosítva nekem az sem volt világos, hogy ők nem szalonképesek. Azt hittem, ez az egész csak poén.

(mondjuk azért nem rossz, mikor pl Hegyalján annak a borozónak a közelében, ahol a Nagy-Magyarorszgos motoron érkező \\\"Rock Against Communism\\\" pólós motorosok ülnek erősen lecsökken a \\\"vancigidapródborod\\\"-os, Che-pólós szakadt punkok koncentrációja...)

Gabe 2007.07.07. 06:53:41

Hát, kedves Pásztor Tibor, más marhák meg díszzsidóznak...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.10. 21:48:32

Nos, smalladam és Király Dávid, ennyit a Hírszerző sajtótisztességéről. Azt hiszem, elég időt adtam: most hát kijelenthetem, hogy csúsztatni, lejáratni, provokálni igen, de az igazat elismerni nem... Szomorú. Innentől kezdve titeket vitapartnernek nem ismerlek el, a saját blogomon meg azonnal moderálva lesztek, ha megjelentek. Elvi okokból.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.10. 22:50:38

egészségedre váljék

Syr Wullam 2007.07.11. 09:51:58

Csak egy kerdes, nehogy ma' elmenjunk a lenyeg mellett:

Hogyan azonosit valakit a Hirszerzo egy nick alapjan?

Ehhez ugyanis IP-cim es/vagy email cim kell -- mar persze, ha valaki a hivatalit hasznalja --, azt meg kevesen lathatjak.

Szoval?

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.11. 12:23:42

Ami az eredeti bejegyésben feltett kérdést illeti: nos, igen, lement az inkriminált hirdetés(társadalmi célú hirdetésként) az M1-en.

Egyébként ezzel azonosulok és erre bátorkodtam csupán felhívni a figyelmet:

A Római Katolikus Egyház álláspontja a homoszexuális élettársi kapcsolatról

„A homoszexuális személyek iránti tisztelet semmiképpen nem vezethet a homoszexuális magatartás jóváhagyásához vagy a homoszexuális együttélések törvényes elismeréséhez. A közjó követeli, hogy a törvények ismerjék el, támogassák és védelmezzék a házassági együttélést mint a társadalom alapvető sejtjének, a családnak alapját. A homoszexuális együttélések törvényes elismerése vagy azok házassággal való azonosítása nem csupán egy deviáns magatartás jóváhagyását jelentené, azzal a következménnyel, hogy a mai társadalom egy modelljévé teszi, hanem alapvető értékeket is elhomályosítana, melyek az emberiség közös örökségéhez tartoznak. (Forrás: Hittani Kongregáció 2003. június 3-án megjelent „Megfontolások az azonos nemű személyek együttélésének törvényes elismertetésére irányuló törekvésekről” című dokumentuma)

Syr Wullam

Úgy azonosítottak, hogy felhívtak telefonon. Régebb óta ismerem a lap több munkatársát. Az újságíró szakma egy ilyen belterjes közeg.

Syr Wullam 2007.07.11. 13:04:44

Aha. :-/

Tibor · http://pasztortibor.hu 2007.07.11. 13:48:36

Hát kedves Syr Wullam, speciel nénike azonosításához nem kell sem IP cím, sem titkosszolgálati eszközrendszer, csak olvasni tudás, meg egy Google.

Téglagyári Megálló 2007.07.11. 15:37:50

A hirszerző cikkének szerzője egyébként a "vérengző mimóza" internetes kategóriájába tartozik, szerintem.

greenz 2007.12.12. 13:52:06

Somló Tamás, mint gój, na ne röhögtess...