Kommentszűrés
’07 júl
2
10:38

Sándor, József, melegek

Írta: nénike

Nyár van, ez az esküvők szezonja. Ásó, kapa, nagyharang. Na épp ezzel az elkoptatott hármassal kampányol a csütörtökön startoló melegfelsztivál. Meg azzal, hogy Budapesten megköttetett az első meleg házasság. Ami persze jogi értelemben fake, viszont arra ráirányítja a figyelmet, hogy a popó orientált életmódnak kell a reklám. Ennek megfelelően kedves - hogy ne mondjuk, szívet melengető - reklámfilm készült két szerelmespárral, azaz három fiú, egy lány, (de csak két hetero) plusz anyakönyvvezető felállásban. A film eddig csak a youtoube-on van fenn, de nem tudom hova szánták. Pl. beférne-e az M1 társadalmi célú hirdetései közé? Tekintettel arra, hogy nem vagyok egy VIVA Kristóf, csak remélni tudom, hogy az én életemben még nem lesz teljesen píszí (házassággal elismert) Sándor tarkóján József forró lehelete.

[TuRuL_2k2 különvéleménye]: Szeretném erős egyet-nem-értésemet jelezni a fentiekben foglaltakkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr2109898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.07.02. 10:52:43

Az nem lesz PC, hogy bocsánatkérés nélkül szarsz a klozetba. Lehet, hogy megsértődik a fajansz.

Sándor és Józsi, nyugodtan!:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 10:54:21

Ez mit jelent?
"csak remélni tudom, hogy az én életemben még nem lesz teljesen píszí Sándor tarkóján József forró lehelete."

Hogy ilyen párok nem lesznek? Lesznek, ahogy mindig is voltak.
Keresztény honlap az USA-ból (nem különösebben a homoszexuálisok barátja):
www.familyresearchinst.org/FRI_AIM_Talk.html
Akárhogy csavarják a számokat, kábé 2-3% homoszexuális van a népességben.

Mondhatod, hogy kösz, nem, intézzék az ügyeiket egymás között, de ők vannak és lesznek.

Mi a píszí ezen?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.02. 11:04:18

Szerintem nincs baj a melegházassággal, minden további nélkül meg kéne engedni. Az örökbefogadást viszont nem.
A Gay Pride ellenszenves, de csinálja, akinek tetszik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 11:09:42

TuRuL_2k2 · ufi.blog.hu 2007.07.02. 11:04:18:
"Szerintem nincs baj a melegházassággal, minden további nélkül meg kéne engedni. Az örökbefogadást viszont nem."

Nicolas Sarkozy a könyvében lelkesen támogatja a homoszexuálisok "civil unióját". A dolog szépsége az, hogy nem hívják házasságnak (a házasság egy szentség a keresztény vallásoknál) és tetszés szerint lehet hozzá jogokat rendelni.

Amúgy megjegyezném, ha már a PC-ről van szó, hogy maga a "meleg" szó a PC része. Ez ugyanaz a szómágia, mint amikor az állítólag negatív érzeteket keltő "cigány" szó helyett a "romát" használják.

Én már megkaptam, hogy azért használom a "rideg" homoszexuális szót a meleg helyett, mert homofób vagyok. Aztán a fickó megdöbbent, hogy válasz helyett csillapíthatatlan röhögés tört ki rajtam.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.02. 11:11:01

Pontosan erre gondoltam, a házasságra. Erről szól a filmjük.

jbb 2007.07.02. 11:11:09

Miért van úgy, hogy a heterok nem szerveznek felvonulást abból az apropóból, hogy ők heterok? Pedig az is éppoly fontos mondanivalók, nem? Aztán jöhetnek a lábfetisiszták, a popókényeztetők, majd a cicibolondok :)
Mindenkinek fesztivált, mindenki felvilágosítósátrat!!! Mi ez a rohadt megkülönböztetés, mi?

bugris 2007.07.02. 11:16:33

jbb, Táncolj Budapest Parádé!

Bummer 2007.07.02. 11:17:37

Szerintem engedélyezni kéne az örökbe fogadást, sőt, kötelezővé kéne tenni, és akkor már nem is lenne olyan jó biznisz a budapest pride.

Ajtony 2007.07.02. 11:24:54

Sziasztok!

A házasság lényege sérül azzal, ha két azonos neműre kiterjesztik.
Semmi sem indokolja ennek az aktusnak a bevezetését, hiszen az élettársi közösségben élők jogi védelme hasonló a házasságban élőkéhez.

Ami nem teljesen érthető: általában a heterók nagy része nem jelenti be hosszú harsonaszó bevezetése után, hogy éppen most ülte nászát ellenkező nemű párjával. Ezzel szemben a homokosok szinte elvárják az aktusaik össznépi megünneplését.

Miért nem tudják szépen, csendben csokin szúrni partnerüket?

A társadalom úgy-ahogy elfogadta létüket. Elmegyünk mellettük, az élet egyéb területein nem foglalkoznak velük, kivételt képez az, ha erőszakosan közelednek, vagy fiatalkorúakat próbálnak meg elcsábítani (ez heteróknál is bűncselekmény).

Már előre látom: Tangás manusok vonulnak pávatollal a seggükben, kézenfogva tengerészkapitány sapkás, bőrszerkós barátjukkal. A csajok bakancsban, tüsi hajjal, barna férfiöltönyben. A Jobbik aktivistái kereplővel, fütyülővel, ordibálással zavarják (no meg a mostanság szokásos tojás, paradicsom dobálással) az exhibicionista tobzódást. A "szabad világ" meg majd szörnyülködhet a (rasszista, fasiszta, soviniszta, homofób, meg antiizé) magyarokon.

Az elektronikus sajtó tudósításait nagyrészt a tiltakozók mutogatása teszi ki, meg egy-két szimpatikusabb homo premier plánja.

A politika egy része (na melyik?)ismét "szabadságért sikít", és napokig eltereli a figyelmet a gazdaság bajairól, a reformnak nevezett szívatásról, az egészségügy zsebrevágásáról.

Mindenki jól jár. Az exhibi mutogathat, a nép szórakozik, a sajtó jól keres, a politika pedig rejti a töméntelen rejtenivalóját.

Üdv

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 11:25:27

nénike · www.ufi.blog.hu 2007.07.02. 11:11:01:
"Pontosan erre gondoltam, a házasságra. Erről szól a filmjük."

Ez szómágia. A homoszexuálisok azt mondják, hogy az ő párkapcsolataikhoz is akarnak jogokat kapni. Ezt elkerülni nem lehet, tekintve, hogy homoszexuálitás mindig volt és mindig lesz (hacsak el nem kezdenek sikeresen matatni az emberi genommal ;-)).

Az alku innentől kezdve arról szól, milyen jogokat kaphatnak és hogyan hívják a kapcsolatot.

Házasságnak nem hívhatják. Azt a szót a kereszténység kopirájtolta.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.02. 11:26:53

Elismerem, zsigeri az elutasításom. De - ismerjük az érvelést - nem tehetek róla, ilyennek születtem.

Úgy érzem, a házasság intézményét kennék össze a homoszexuálisok, miközben amúgy sincs túl jó állapotban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 11:35:58

nénike · www.ufi.blog.hu 2007.07.02. 11:26:53:
"Elismerem, zsigeri az elutasításom. De - ismerjük az érvelést - nem tehetek róla, ilyennek születtem."

Nekem pedig zsigeri az elutasításom a tökfőzelékkel szemben. Mégis főzik és semmit nem tudok tenni ellene. Pedig úgy, de úgy betiltanám ...

Két dolgot nem szabad összekeverni. Homoszexuálisok vannak, de senki sem kényszerít, hogy bizalmas viszonyba kerülj velük (munkahelyen, üzletben, stb. pedig nem elfogadott az ilyen témák nyílt emlegetése). Nemcsak, hogy vannak homoszexuálisok, de párkapcsolatban is élnek és ennek a jogi szabályozását kérik. Joguk van hozzá és meg is oldható.

A másik dolog a "házasság" fogalom és a hozzá csatlakozó képzetek. Itt arról van szó, hogy egy nagyjából 2-3%-os kisebbség arra kéri a többséget, hogy változtassa már meg azt, amit ehhez a fogalomhoz kapcsol.

Sajnos, nem fog menni.

jbb 2007.07.02. 11:38:53

bugris: elnézést már, annemaz. "az elektronikus tánczenei szcéna fesztiválja", semmiképp nem HeteroPride.
Én saját felvonulásra gondoltam, A Hetero Öntudat Fesztiváljára. Ahol sátrakban elmagyarázzák a fiataloknak, hogy miért is jó megfogni egy zsírral töltött női testrészt és ez miért szép, felemelő, ugyanakkor modern és haladó dolog.

bugris 2007.07.02. 11:39:47

Érdekes lenne, ha a muszlimok is engedélyeztetni tudnák a többnejűséget. Milyen házasságok jöhetnének ki meleg-mohamedán kombókból?

bugris 2007.07.02. 11:41:36

jbb, ezen ne vesszünk össze szerintem meg az, és a Love Parade is konkrétan a dugásról szól.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.02. 11:45:09

Doomhammer!

Egyetértek veled. Számomra az a kérdés, hogy hol vannak a határai a homo életformának? Én azt remélem, hogy a házasságkötő termek küszöbén.

Ajtony 2007.07.02. 11:53:52

jbb 2007.07.02. 11:38:53

Szerencsére a fiataloknak ezt nem kell elmagyarázni.:-))))
Már a zsírral töltött...

Üdv

ergé 2007.07.02. 11:58:10

a házasság férfi és nő szakrális kapcsolata (igen, így!) két élet összekötésére és új életek teremtésére, családok alapítására.

maradjon is így, mint az emberi civilizáció elmúlt tizenakárhányezer évében.

élettársi viszonyt kapcsolatuk megerősítésére és a jogi helyzet tisztázására kössenek nyugodtan a melegek.

szejler 2007.07.02. 12:02:27

Asszem én most nagyon nem leszek PC(mintha érdekelne).

Először is, a homoszexualitás szerintem betegség. Nem bűn, nem bélyeg, csak szexuális diszfunkció, és ez utóbbival nagyjából le is van lőve a másság lobbi kedvenc érve: "te csak gyereknemzés céljából csinálod?". Igen vazze. Ha a gyökérkezelésre hasonlítana a fíling, nem csinálnánk. Az evolúció még nem gondolt a fogamzásgátlóra, meg a kotonra anno, csak arra, hogy népszerű tevékenység legyen.

A másik hajmeresztő érv a normalitás támogatására: a mindíg volt/van/lesz X%, hozzátartozik, tehát normális. Az emberek X% depressziós, turet szindrómás, vagy vakon születik. A genetika nem tökéletes. De a sajnálat, együttérzés, a defekt elfogadása nem jelentheti a probléma eltüntetését.
Vakok, látáskárosodottak nem vezetnek autót. Együttérzünk velük, de akkor sem.

Ott a probléma a fene nagy normalizálásban, hogy kezelhetetlenné teszi a szitut. Biztos vagyok benne, a legelszántabb homofóbokkal is könnyebben lehetne elfogadtatni a másságot, annak ami.

Ha a helyére került a dolog, onnnantől azt csinálnak amit akarnak: házasodjanak, sőt alapos vizsgálat után fogadhassanak örökbe gyereket( garantáltan van olyan szülő, nevelőcsalád Magyarországon, akinél lenne alkalmasabb meleg szülő, ez nem kérdés).

De odáig még sokmindent tisztázni kéne!

Devil Inside 2007.07.02. 12:06:15

Doomhammer:
Múlt héten mesélte a párkapcsolatokhoz tartozó vagyoni jogokról egy haverom (pechére úgy alakult az élete, hogy érdemes volt végigolvasnia a törvényt), hogy a heterók házassága és együttélése között akadnak jogi különbségek pl. a vagyonmegosztás és a gyerektartás kapcsán, de a melegek együttélésére általában a heterók házassága esetén érvényes jogszabályok vonatkoznak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 12:07:01

nénike · www.ufi.blog.hu 2007.07.02. 11:45:09:
"Számomra az a kérdés, hogy hol vannak a határai a homo életformának? Én azt remélem, hogy a házasságkötő termek küszöbén."

Megint egy szómágia, de fontos. A homoszexualitás nem úgy életforma, ahogy mondjuk a biciklizés az. Homoszexuálitást nem választják az emberek, hanem olyanná válnak.

Aztán az más kérdés, hogyan élik meg. A heteroszexualitást is meg lehet élni Ciccolina módjára és másként is ...

Őszintén szólva engem a házasságkötő termek nem érdekelnek. Saját esküvőmre visszagondolva, az egy vicc volt, ami ott zajlott. A homoszexuálisok is nyugodtan bejegyezhetik ott a civil uniójukat.

Nándo 2007.07.02. 12:10:11

Már elnézést, de a házasság mióta keresztény fogalom? Az mindig is egy általános jelző volt két (muzulmánoknál 5) ember kölcsönös viszonyára, nem?

S egyébként egyetértek is egyesekkel, a meleg házasság csak szójáték, nem a házasság, mint szón van az igazi hangsúly, hanem az állam (közösség) által elismert kapcsolaton, amikhez jogok is kapcsolódnak. Pont. Ezt én támogatom.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 12:10:51

Ellenérvek:
1/ A házasság szentség. Vagyis minden vallásos embert súlyosan sért az efféle profanizálás, hiszen a homokosok "házassága" valójában cinikus paródiája a házasságnak.

2/ Két homokos utódok létrehozására képtelen, így a házasság egyik legfőbb célja és lényege kapcsolatukból szükségképpen hiányzik (az örökbefogadás engedélyezése sem javasolt, hiszen két apuka/anyuka milyen szexuális mintát ad a gyereknek???).

3/ Anyagi és egyéb szempontból szükségtelen, hiszen élettársi viszony és vagyonjogi szerződés ma is létesíthető.

4/ Pusztán a politikai korrektség kedvéért nem kéne azt de facto elismerni, hogy a heteroszexualitással ez a deviancia egyenrangú. Mert nem az, nem is lesz az soha. Világnézet szempontjából lényegtelen, hogy Isten vagy a természet által, de azért teremtődött két különböző nem, hogy azok egynással jöjjenek össze és ne saját nemükkel - ez hivőknek és nem hivőknek egyaránt egyértelmű igazság kell legyen.

5/ Paradox módon az efféle csak erősíti a buziverős-ellenséges indulatokat, hiszen a nagyon konzervatív szemléletűek könnyen agresszióval reagálhatnak arra, ha látják a szépen kiöltözött homokos párt a saját esküvőjük előtt sorra kerülni...

Vegyük észre azt is, hogy maga a "meleg" szó egyfajta kisebbségi nyelvi diktatúra (hasonlít a "roma" szóhoz). Ebbe a homokos jelentést ők maguk tették bele, amikor kerestek egy eufemizmust a saját devianciájukra. Én semmilyen diktatúrának nem vetem alá magam 1990-től: tehát csakis cigányt, illetve homokost, homoszexuálist avagy buzit mondok/írok, ugyanis magyar anyanyelvemhez jogom van, és annak elrontását senkitől sem tűröm, semmilyen politikai korrektség érdekében.

bugris 2007.07.02. 12:18:30

Molnárgörény
"A házasság szentség. Vagyis minden vallásos embert súlyosan sért az efféle profanizálás, hiszen a homokosok "házassága" valójában cinikus paródiája a házasságnak."

Megjegyzem, a 3. férj, meg 5. feleség fogalma is elégé profanizálja a dolgot. Mára már nagyon nem ugyanazt jelenti a házasság, mint régen.
És már a nosztalgia sem a régi (sóhaj).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 12:20:17

Nándo · motionpicture42.freeblog.hu/ 2007.07.02. 12:10:11:
"Már elnézést, de a házasság mióta keresztény fogalom?"

www.katolikus.hu/roma/arcanum.html
XIII. Leó enciklikája, 1880.
"4. A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS ÉS A SZENTSÉG ELVÁLASZTHATATLAN
Senkit ne tévesszen meg a jogászok által annyit hangoztatott különbségtétel, tudniillik, hogy szét kell választani a házassági szerződést a szentségtől, nyilvánvalóan azért, hogy az Egyházhoz tartozzanak a szentségi kérdések, magát a házassági szerződést pedig az állam hatáskörébe utalják.

Egy ilyen különbségtétel, pontosabban szétszakítás nem igazolható, mert nyilvánvaló, hogy a keresztény házasságban a szentség és a házassági szerződés szétválaszthatatlan; olyannyira, hogy egy igazi és törvényes házassági szerződés nem képzelhető el anélkül, hogy szentség is ne legyen. Az Úr Krisztus ugyanis szentségi rangra emelte a házasságot, a házasság pedig maga a szerződés, ha azt jogszerűen kötik meg. Ehhez járul, hogy a házasság azért szentség, mert szent jel: kegyelmet közvetít, és Krisztusnak az Egyházzal élt misztikus házasságának képe. Mindezek megjelenési formája annak a szoros egyesülésnek a köteléke, amely a férfit és a nőt összekapcsolja, ami nem más, mint maga a házasság. Így tehát nyilvánvaló, hogy a keresztények között minden igazi házasság önmagában és önmagától szentség; semmi sem áll távolabb az igazságtól, mint hogy a szentség a házasságra kívülről ráaggatott dísz, vagy egy olyan kívülről kapott sajátság, amely az emberek tetszése szerint elválasztható a szerződéstől.

Sem értelemmel, sem történeti adatokkal nem bizonyítható tehát, hogy a keresztény házasságok joghatóságát jogosan ruházzák át az állami törvényhozásra. Ha e kérdésben jogsértés történt, azt nem az Egyház követte el."

Nándo 2007.07.02. 12:20:25

Molnárgörény: te nagy Magyar szabadságharcos! Rajtad tényleg csak röhögni lehet.

Gabe 2007.07.02. 12:22:20

És a melegek meg a travik sokkal harmonikusabban élnek, meg szebben nevelik a gyerekeiket is... Ez még hozzátartozik az érvhez.
De egyfelől realitivizálom a házasságot (csak egy papír, minek az?), másfelől meg kézzel-lábbal követelem a melegeknek?

miert 2007.07.02. 12:24:43

Doomhammer • tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2007.07.02. 12:20:17
Nem a kérdésre válaszoltál.

Nándo 2007.07.02. 12:27:20

Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2007.07.02. 12:20:17

Ez egy vallási dogma, hadd ne kelljen benyalnom.
Ráadásul mivel én nem is vallom magamat kereszténynek, ezek szerint én sem házasodhatok. ;) Na már megint a melegek oldalán rekedtem. Sőt, ezek szerint a fél magyar társadalom nem él házastársi viszonyban, mivel legfeljebb anyakönyv-vezetőt láttak, papot ugyan nem. :)

plastik 2007.07.02. 12:28:04

1. Igen, a melegek heccből szeretnének házasodni, hogy azok a hülye heterók megint jól felfújják rajta magukat, érzelmi kapcsolat köztük természetesen elképzelhetetlen, meg egyébként is pfúj! A házasság pedig többek közt állami intézmény is, hazánkban nem kötelező az egyházi esküvő. Az például a nem vallásos embereket sértené.

2. Milyen alapon döntöd te el, hogy ki milyen célból házasodik, van aki például anyagi megfontolásból, más szerelemből, megint más gyereket akar.
A házasság talán nem egy plecsni a gyerekcsináláshoz.

3. Ezzel egyetértek, de nem csak anyagi szempontok léteznek és én spec. megértem, hogy egyenrangú házasságot akarnak.

4. Ez világnézet kérdése nem pedig egyértelmű igazság.

5. A buziverős indulatoknak azért ritkán kell jogi és erkölcsi alap. Nem is értem egyébként a példát, hogy a nagyon konzervatív pár akkor simán nekimehet az előttük lévő homi párnak, hiszen nekik ez nem tetszik?

Plusz: Úgy beszélsz az anyanyelveden, ahogy akarsz, nem kell politikailag korrektnek sem lenned.
BP parádé és melegparádé között nem igazán tudnék más különbséget felhozni, mint a párok összetétele. Én mindkettőtől egyformán hányok.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.02. 12:32:56

na asszem ide illik:
(körlevélből)
A KALLIGRAM irodalmi magazin nyári "Leszbosz" duplaszámának bemutatója a 12. LMBT Fesztiválon!
2007. július 8., vasárnap 19:00 Fáklya Klub -
Táncterem (II. em.)
A beszélgetésen részt vesz Gordon Agáta, Lovas NagyAnna, Bak Zsuzsanna és Gerevich András szerkesztõ, az estet Sándor Bea moderálja.
A belépés ingyenes

Dr. Minorka 2007.07.02. 12:46:13

Nem kell ahhoz vallásosnak lenni, nem kell ahhoz homofóbnak lenni, hogy az ember ne értsen egyet azzal, hogy azonos neműek ne házasodhassank. Ha házasodhatnak, akkor az azt jelenti, hogy a társadalom szempontjából egyre megy, hogy valaki hetero vagy homó. Ami nincs így, tekintve, hogy az utóbbi szexuális gyakorlat elterjedése esetén kipusztulna az emberiség. Ebből nem következik az a hülyeség, hogy a homoszexualitás bűn (lásd Semlyén), illetve az, hogy az emberség szabályai szerint megteremtsük azonos menűek iránt vonzódó embertársainknak a jogilag rendezett együttélés lehetőségét, bizonyos esetekben az örökbefogadást, (vagy a leszbikusok számára a mesterségesen megtermékenyített petesejt beültetését).

Dr. Minorka 2007.07.02. 12:48:23

Kimaradt valami, helyesen: "illetve az, hogy az emberség szabályai szerint ne teremtsük meg"

Bummer 2007.07.02. 12:51:33

Semjén, képzett teológusként aligha mondhatta, hogy a homoszexualitás bűn. Másrészt szintén képzett teológusként azt ki kellett jelenteni, hogy a homoszexualitás gyakorlása (azonos neműek által végzett szexuális aktus) bűn. A homofilek ezt szeretik összemosni.
A katolikus katekizmus így definiál: "A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat."
Figyeljük meg, hogy itt pl. a nem döntően, de valamilyen mértékben saját nemük iránti vonzalom még nem homoszexualitás (mint ahogy a melegszervezetek próbálják beállítani).
"Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét." Itt pedig az igazságtalanon van a hangsúly.

plastik 2007.07.02. 12:54:21

"Ami nincs így, tekintve, hogy az utóbbi szexuális gyakorlat elterjedése esetén kipusztulna az emberiség."

Ne haragudj, de ezt is beírhattad volna a hülyeségek közé.
Attól, hogy tolerálok valamit, még nem válok azzá, ez a társadalomra vetítve is hasonlóképpen működik.

bugris 2007.07.02. 12:55:00

"az a hülyeség, hogy a homoszexualitás bűn (lásd Semjén)"

Szerencsétlen Semjén húzza mindig a rövidebbet, ha vallási kérdésekre terlődik a téma, kezdem már tisztelni, hogy ilyen meghatározó figurája lett a világ vallási életének. :) Amúgy a katolikuséknál sem a homoszexualitás a bűn, hanem maga a homo kapcsolat, hasonlatosan például a házasság előtti szexhez. De hogyan jött be a kereszténység azonnal a topicba? Tud valaki olyan hagyományos vallást, amely tolerálja a homoszexuális kapcsolatot?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 12:57:28

Nándo · motionpicture42.freeblog.hu/ 2007.07.02. 12:27:20:

"Ez egy vallási dogma, hadd ne kelljen benyalnom."

Ez tökéletesen nem érdekes a kérdés szempontjából. Nem állítasz kevesebbet, mint hogy azért, mert egy pápa állította, alapból elvetheted.

Ilyen alapon természetesen az álláspontod teljesen komolytalan.

Magyarországon házasságot évszázadokon keresztül csak az egyház köthetett. Ezt a fogalmat lenyúlta az állam és most olyan kapcsolatra akarja ráeröltetni, ami teljes ellentétben van az eredeti értelmével.

Ezek tények és hogy te hova nyalsz, az meg a te dolgod.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.02. 12:59:11

miert 2007.07.02. 12:24:43:
"Nem a kérdésre válaszoltál."

Mi a kérdés?

Bummer 2007.07.02. 13:01:37

A házasság intézménye is egy viszonylag újabb keletű dolog. Eleinte egyszerűen házába vitte a feleséget, megtartották a nászéjszakát, és onnantól férj és feleség voltak (sőt, bizonyos kultúrkörökben most is így válnak férjjé és feleséggé).

Dr. Minorka 2007.07.02. 13:02:33

Plastik!
Nem haragszom, de nem következik abból amit írtam!
A társadalomnak az az elemi érdeke, hogy normálisan újra legyen termelve (na ez nagyon randán volt...). Azt támogatja, ami ezt szolgálja. Sem nem támogatom, sem nem tiltom az azonos neműek kapcsolatát. Tolerálom.

Dr. Minorka 2007.07.02. 13:05:17

Bugris!
"Tud valaki olyan hagyományos vallást, amely tolerálja a homoszexuális kapcsolatot?"
Pl. a görögök.
"Semjén, képzett teológusként aligha mondhatta, hogy a homoszexualitás bűn. Másrészt szintén képzett teológusként azt ki kellett jelenteni, hogy a homoszexualitás gyakorlása (azonos neműek által végzett szexuális aktus) bűn."
Én nem látok ennek gyakorlati jelentőségét. Még a vallás szemszögéből sem.

Noman_te 2007.07.02. 13:08:10

"...Tud valaki olyan hagyományos vallást, amely tolerálja a homoszexuális kapcsolatot?..."


Biztos, talán a Szihentologia.

(Mózes rendelkezései szerint a homoszexualitásért megkövezés járt. Szóval ovatosan ezzel a kereszténykérdéssel.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.02. 13:09:49

re:
bugris · bugris.blog.hu 2007.07.02. 12:55:00

két cucc a vallás és hom. témában, az első a halacha véleménye a dologról...

-Responsum on homosexuality, Mihály Jenő, Cincinatti, 1980

-Daniel-Ange: Még nem késő levél egy homoszexuális fiatalhoz
Homokkomárom : Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, 1998

bugris 2007.07.02. 13:11:06

Igen, nekem is beugrottak a "köcsög görögök" :), de ugye a mai ortodox görögöknél már nem kóser a dolog?
Most látom, Jimmy Somerville meg nem fog fellépni, hát akkor idén sem fogom meglátogatni a fesztet.

Nándo 2007.07.02. 13:13:27

Doomhammer

Nem, én egyet állítok: nem vagyok keresztény, és nem értek egyett ezzel az érvrendszerrel. Pont.
A házasság nem keresztény, szakrális fogalom. A templomban kötetett házasság igen, ahhoz nekem semmi közöm, de hagyd békén a polgári házasságot!

Nándo 2007.07.02. 13:16:38

"...Tud valaki olyan hagyományos vallást, amely tolerálja a homoszexuális kapcsolatot?..."

És te meg tudsz egy olyan vallást, aminek a tanításai abszolúte igazságnak bizonyultak?

bugris 2007.07.02. 13:20:57

Nándo, szerintem ez nem a topik témája, ezt vitasd majd meg IGe blogján. Csupán arra akartam utalni, hogy ha előjön a melegtéma, azonnal elkezdődik a keresztények, elsősorban a katolikus izélgetése, pedig más egyházak is hasonlóan gondolkodnak, sőt... A társadalom nem vallásos többségének véleményéről nem is szólva.

Syr Wullam 2007.07.02. 13:25:48

^^^

Hany ogoroggel talalkoztal az utobbi idoben? Hany ember hisz ma az olimposzi istenekben?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.02. 13:27:12

Hermész a tolvajok istene sztem túlélt...

Gabe 2007.07.02. 13:27:21

A régi görögöknél a nők lenézéséből fakadóan alakult ki a pederasztia (és nem a homoszexualitás). Nőbe szerelmesnek lenni, fuj!!

bugris 2007.07.02. 13:30:31

Platón írt valamit arról, hogy a bajtársak közti szerelem milyen erőt ad a hadseregnek. Mondjuk elég sok hülyeséget írt, de hallottam ilyesmiről, hogy akkoriban katonák állítólag kufircoltak egymással.

Gabe 2007.07.02. 13:33:58

Olyan most is van, ha nincs megfelelő hetéra-ellátmány.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.02. 13:49:02

Kicsit utánaolvastam a dolognak régebben, amiből számomra az derült ki, hogy a homoszexualitás genetikai eredetű (nem száz százalékosak a kutatások még, feltételeznek társadalmi jellegű tényezőket is, de azt hiszem a hajlam alapvetően genetikai) és az emberiségnek kb. 2% meleg. Na most, ha ez genetikailag így van, (Isten teremtette, vagy ahogy tetszik...)számomra innentől kezdve nem kérdés hogy el kell-e fogadni, vagy sem.

Emellett ez a tény számomra negligálja azokat az érveket is, hogy ezt "el lehet kapni", meg ha végigtáncol pár rikítóra festett homi előttem az utcán egy évben egyszer, akkor a gyerekek majd egyből a saját nemükhöz ülnek oda a játszótéren.

Innentől kezdve szerintem az összes többi dolog is részletkérdés, hogy házasság, nem házasság, akármilyen kapcsolat. Én katolikus vagyok, de nem hiszem, hogy a házasság, mint olyan besározódna attól, hogy melegek is köthetik.

Az egyháznak szíve joga megtiltani a melegek házasságát, ha akarja. Az államtól viszont elvárható, hogy valamiféle házassági kapcsolat kötésére adjon lehetőséget. Amúgy meg nem ettől fog kihalni a nemzet szvsz.

A melegparádék szerintem is a provokatív magamutogatásról szólnak, és ezért nem is szeretem őket, meg van egy csomó egyenjogúsági farizeus a melegek között,ez tény. Ettől még a jó részük ugyanolyan mint a heterók, és semmi mást nem akar, mint lehetőleg ugyanúgy élni. Az utóbbit kell tolerálni.

Dr. Minorka 2007.07.02. 14:04:22

Azért nem ilyen egyszerű, mert a genetika nem istencsapása, a forgatókönyv egyik lehetséges kimenete.

bugris 2007.07.02. 14:08:46

Ha genetikailag determinált, akkor öröklődik?

Bummer 2007.07.02. 14:32:43

Ha genetikai, akkor 50%-os valószínűséggel öröklődik, de hogy megjelenik-e az más dolgoknak is függvénye. Valószínűleg több faktor játszik össze. A 2% egyébként szerintem erős túlzás. "Kizárólag vagy döntően saját neméhez vonzódó" emberből szerintem kevesebb van.

kzgy 2007.07.02. 14:45:42

Állj, az hogy genetikailag determinált, még nem jelent öröklődést. Pl. a Down-kór többnyire egy kromoszómamutáció eredménye, így nem öröklődik. Ha azt mondjuk, a hajlam öröklődik, az megint más kérdés, mert nem tudjuk, mitől jelenik meg. A genetika nem olyan pofonegyszerű dolog, hogy ha egy szülőd homokos volt, akkor neked 50% az esélyed.

Egyébként meg én is azt mondom, hogy a határ az örökbefogadásnál van. Az már nem két, hanem három ember ügye, és hiszem, hogy minden gyereknek joga van egy apára (aki férfi) és egy anyára (aki nő).

Bummer 2007.07.02. 14:53:14

Már hogy ne öröklődne a kromoszómamutáció??? A szaporodáskor a meglévő genetikai állományod másolódik, kombinálódva a partner génjeivel.

bugris 2007.07.02. 14:56:10

Down-kórt ne keverjük ide, az pluszkromoszómás rendelleneség.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.02. 15:26:52

Úgy tudom mutáció, így nem öröklődik. www.otkenyer.hu/ ez magyar nyelvű "keresztény meleg portál", ami nemtom pontosan mit takar, de az infóik hitelesnek tűnnek.

Bummer 2007.07.02. 15:29:43

Smalladam, ha a mutáció nem öröklődne, akkor nem lenne természetes kiválasztódás, Darwin meg vehetné a kalapját.

Devil Inside 2007.07.02. 15:34:27

A hajlam az egy dolog, hogy a legdurvább példát hozzam elő, az ember genetikailag hajlamos legyilkolni a fajtársait. (Nem bántani akartam ezzel bárkit is, csak megmutatni, hogy a hajlam még nem jelenti azt, hogy kötelezően annak megfelelően kell bárkinek viselkednie, egyáltalán tudnia róla...)

A hajlam előjön bizonyos szociológiai helyzetekben (állítólag nagy népsűrűségnél közösségi védekező reakcióként) vagy bizonyos közösségek - ahol pl. divat - képesek előhozni, de más pl. heteroszexuális hajlamok képesek elnyomni egyéb helyzetekben. (Bár minden bizonnyal a színtiszta képzelet szüleménye, érdemes a Képtelen képregény - Comic strip c. filmet megnézni a témában.)

Csak azért írtam ezt le, mert a tolerancia szvsz ebben az esetben sem jelentheti azt, hogy rövid, egyszerűnek tűnő, de roppant felületes válaszokkal próbáljuk megindokolni a jelenséget.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.02. 15:37:17

Áttanulmányoztam a parádé oldalát. Fórum hozzászólás: Nem érdemes kekckedni a katolikusokkal, hamarosan úgyis kihal a fajtájuk. Ez szerintem elég vicces.

kzgy 2007.07.02. 15:38:41

Nem akarom félrevinni a témát, csak annyit mondanék, hogy nem mindegy, mikor történik a mutáció. Pl. egy rákos daganat is mutáció eredménye testi sejtben, mégsem öröklődik. Hiszen nem az ivarsejtben van.

A témához:
Bár nem vagyok naprakész a homoszexualitás öröklődésével kapcsolatos vitákban, azt gondolom, a hajlam öröklődik, és a környezettől függ, hogy előjön-e a viselkedés. Ráadásul nyilván nem olyan tulajdonság, mint a fogak száma, nehéz számszerűsíteni, hogy mennyire vonzódik valaki a saját neméhez. Szóval felesleges ezen rágódni, tulajdonképpen mindegy, hogy miért lett meleg valaki, nem???

bugris 2007.07.02. 15:39:59

A sulinetes írás egyik következtetését magam részéről elég viccesnek találom:
"A leginkább mérvadó számítások szerint a veleszületett hajlam és a külsõ, fõleg születés utáni szociális hatások részesedése 50-50 százalék."
Gyakorlatilag mindenre ezt mondják, ezért tényleg érdemes kutatásokat végezni.

Bummer 2007.07.02. 15:40:57

Ja, az tényleg vicces, ha azzal védekeznek a homók, hogy "jaj, nem tehetünk róla". Ebből látszik, hogy ha valaki tudatosan döntene amellett, hogy homokos lesz, akkor ők maguk is ferdén néznének rá.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.02. 15:43:23

A genetikához nem értek, nekem csak annyi világos ebből, hogy alapvetően nem választás eredménye.

Amúgy a genetikai melegségtől többé-kevésbé elkülönül a történelemből ismert szociológiai jellegű homoszexualitás.

A görögök, meg a makedónok mellett a törökök is nyomatták ezt a középkorban. Jellegzetessége, hogy a katonai bajtársiasság, meg a kollektivitás erősítésére szolgált az egymás iránti vonzalom erősítése. Hasonló a börtön-homokosság, ami ösztön-kielégítés, meg dominancia fitogtatás. A "meleg" harcosok az obsit után simán családot alapítottak.

bugris 2007.07.02. 15:59:14

Némileg árnyalja a dolgot, hogy az álltólagos meleg-gén csak férfiakban van, mégis vannak leszbikusok.

Az is érdekes, hogy kb annyi férfi hordozza ezt a gént, amennyivel több fiú születik, mint lány. Ez jelenthet valamit?

kzgy 2007.07.02. 16:07:48

Az szinte biztos, hogy nem csak férfiakban van "meleg-gén", hülyeség is lenne.
És a több fiú születését bőven ellensúlyozza a nagyobb halandóság, nem kellene hozzá homokosoknak lenniük.

A kialakulásra jobb magyarázat, hogy ez a viselkedés jól csökkenti a fajon belüli agressziót, vagyis igen hasznos tud lenni. Az emberi evolúció úgyis főleg a fajon belüli agresszió csökkentésére irányul az IQ mellett :)

bugris 2007.07.02. 16:14:21

Igaz, lehet, hogy nőknél is van, azt írták, nem kutatták igazán. Amúgy az origós cikk szerint a férfi homoszexualitás 80%-ban nem genetikai alapú.
Bölcsebb ugyan nem lettem, de legalább ma is tanultam valamit.

dowNLoad 2007.07.02. 16:36:04

OFFTOPIK: Kellene egy cikk a Köztársasági Elnöki kegyelmekről, pl. a kunbajai polgármester (szemét inport Németországból) hogy a halál f@szába kaphatott kegyelmet?????????????????????
(pedig már büntetve volt vagy 3X eddig)
Sólyom elmebeteg, vagy fél???

plastik 2007.07.02. 16:37:00

ez meleg-gén, meg a genetikai homokozás bullshit.
ahány meleg, annyi indíttatás kb.
annak született, az akart lenni, ez jött be neki, ilyen mintát látott stb. szíve joga...

bugris 2007.07.02. 16:40:29

Jól megírt hír, néhol azt sugallja, mintha most kötelező lenne templomban esküdni. Ha jól emlékszem, pár éve nálunk is felmerült az ötlet.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 16:45:30

A homoszexualitás az esetek egy részében fixen kódolt, más részében legalább részben tanult magatartásforma. Hajlam kell ezeknél is, de azt pl. csak bebörtönzés, stb. hozza elő.

Nándo: vallásellenes szamárságokat hordasz össze, miközben élvezed annak hasznát, hogy a társadalomban meglévő maradék biztonság bizony a keresztényi etika eredménye. Neked csak gyurcsányi totális szabadrabló rendszert lehet kívánni, ahol biztosan maga alá tipor valami erősebb hiéna.

Plastik: nem valós, amit válaszoltál, mert köztudott, hogy ilyen/olyan okokból egyházi esküvőt tartanak egyáltalán nem vallásos személyek is. Fordítva ez nemigen áll: a vallásgyakorlók ragaszkodnak hozzá. Az, hogy a csokibarlangban nem terem gyerek, aligha lehet vita tárgya: a homokos kapcsolatban önmagára mutat mindenki. Tőlem lehetnek "szerelmesek" (bár én ezt nem azonos neműek vonzalmára értem), de a szerelem része az utódnemzési és felnevelési vágy, ami nélkül az nem teljes. "Te legyél a gyerekeim anyja" - ez a szerelem egyik összetevője, és nem az kizárólagosan, hogy "milyen szép a melled".
A "buzigén" nem létezik, legalábbis nem egyetlen génként. Akkor ugyanis lenne egyértelműen kimutatható öröklésmenete is (mert a homokosok is lefekszenek nőkkel, hol a látszatért, hol mert biszexuálisak valójában). Az öröklésmenet nincs tisztázva, ergo ez nem lehet egy gén, a monogénes öröklésmenetek már Mendel óta jól ismertek.

Érdekes és az emberiség egyfajta önpusztító voltát jelzi a háborúk mellett, hogy itt a heteroszexuális konzervatív (magyarul: normális, egészséges) véleménynek ugranak neki legerősebben az elméleti liberális devianciapártolók. Ragaszkodnék a magyar, keresztény, heteroszexuális, dolgozó, adófizető, narkót nem használó, büntetlen előéletű és bűnözés nélküli életmódú kisebbség ombudsmani szintű jogvédelméhez, már nagyon nagy szükség lenne rá!!!

bugris 2007.07.02. 16:49:40

(Mármint arra az ötletre gondoltam, hogy ismerjék el az egyházi esküvőt egyenrangúnak az államival, mint a cseheknél.)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 16:56:33

Az állami esküvő világszerte azért alakult ki, mert az emberiség XIX. századi életkor-robbanása az átlagos házassági hosszt megduplázta, és az ember biológiai lényének a monogámia nem igazán megfelelő. Addig nemigen volt reális mód válásra, míg az állami esküvő kezelte ezt a kérdést (még a nagyon katolikus államokban is, mint pl. Lengyelország). Ugyanakkor aki holtig tartó házasságot akar kötni, annak ez miért ne lehetne vallása szerint szíve joga?

De a házasság válságának ügye már off, itt alapvetően a buziházasságról van szó. Az a döntő többséget irritálja, Dr. Minorka ezt pontosan fogta meg. Akkor pedig a demokrácia ezúttal azt jelentené, hogy egy agresszív, nyomuló kisebbség a többség véleményét leszarhatja? A többségi elv csak akkor számít, ha a Gyurcsány hazugságos választásnyerése a kérdés? Érdekes, hogy az ultraliberális szélsőség milyen kisebbségi véleményeket próbál jogként keresztülerőszakolni a nagyrészt hallgatagon tűrő országon - gondolok a drogliberalizációra, a buziházasságra, vagy akár arra, hogy a körözésekbe évek óta nem írják be, hogy a tettes cigány. Gondolkodó ember nem hiheti, hogy ezekkel a többség egyetért - csak épp a ballibsi sajtó intenzív fasisztázással teszi szalonképtelenné a többségi véleményt, amelynek eleve nem adatik elég tér.

dolphin 2007.07.02. 16:57:15

Konzervativizmus-vallas-melegseg temakorben, egy pannon-homokozon kivuli forras:
andrewsullivan.theatlantic.com/

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.02. 17:04:25

Molnargoreny, miért csinálsz hazafiak vs. hazátlan liberálisok szembeállítást ebből a kérdésből?

suski 2007.07.02. 17:37:51

molnargoreny, azért itt nem az van, hogy rádkényszerít vmit egy kisebbség, mert nem kötelezô mindenkinek azonosnemûvel házasodni. Miért fáj az a többségnek, ha a melegek házasodnak? Ha nekik nem ciki hülyét csinálni magukból? Egyaltalán vki megkérdezte ôket, hogy mit akarnak?
A többiztosítónál és egyebeknél pont az a probléma, hogy ott mindenkire vonatkozik, amit ki akarnak kényszeríteni és amit rajtuk kivül senki sem támogat.

Nándo 2007.07.02. 18:41:08

Molnárgörény, ideje lenne kimenni a világba, már ultragáz, ha azt hiszed magadról, hogy "te" vagy a "többség" - jelentsen ez akármit is. ;)

Most, hogy melegnek lenni mennyire örökletes? Hát lássuk csak: minden kultúrában előfordult, és elő is fog fordulni, tetszik vagy sem, igaz mindig csak egy szűk réteget érint. Tehát nyugi Molnárgörény, a nyakamat teszem rá, hogy lazán túlélik a melegek a magyarságot és kereszténységet is. ;) Tetszik ez neked, vagy sem...

Ajtony 2007.07.02. 18:53:03

Nándo · motionpicture42.freeblog.hu/ 2007.07.02. 12:10:11
"Már elnézést, de a házasság mióta keresztény fogalom? Az mindig is egy általános jelző volt két (muzulmánoknál 5) ember kölcsönös viszonyára, nem?"

Hát ölég régóta:

Isten az édenkertet használta fel a házasság megalkotására. Igéje ígéretekben és figyelmeztetésekben egyaránt gazdag, amelyek mind a családot védik. A Biblia alapelvei szerint megkötött és mûködtetett házasság olyan mértékû áldás forrása, ami összemérhetõ Krisztusnak az egyházzal való kapcsolatával (lsd. Efézus 5,22-33). Ugyanakkor a bibliai szabályok megsértése bûn és fájdalmas következményei vannak.

Mellesleg egy egyháztól átvett/örökölt fogalomról akarsz vitát nyitni. Ateistaként.
Szépen el lehet ballagni egy ügyvédhez, és kötni egy vagyonközösségi szerződést. Ez egy mai történet, a felvilágosult liberális nem ragaszkodik a konzervatív hagyományokhoz.

Kb annyira abszurd, mint a kommunista(ateista) egyházi temetése!

Üdv

Ajtony 2007.07.02. 19:02:05

Gabe 2007.07.02. 13:33:58

Voltál Te katona?
Hogy ilyen marhaságot írsz.
:-)))

Üdv

Ajtony 2007.07.02. 19:09:16

bugris · bugris.blog.hu 2007.07.02. 16:40:29

Arról volt csak szó, az egyházi esküvőt ismerje el az állam, és ne kelljen a tamplom után a "tanácsházára" is átmenni.

Kötelezővé tétel még gondolati síkon se jelent meg.

Üdv

bugris 2007.07.02. 19:11:05

Azért helyesbítettem utána, mert tudtam, hogy félre fogja érteni valaki. :)

Ajtony 2007.07.02. 19:12:18

Nándo · motionpicture42.freeblog.hu/ 2007.07.02. 18:41:08

Az emberiséget elfelejtetted:-))))
Képzelem milyen bosszantó lehet számodra, hogy egy hetero kapcsolatból születtél.
Fuj!!!
:-)

Üdv

Ajtony 2007.07.02. 19:13:51

bugris · bugris.blog.hu 2007.07.02. 19:11:05

Fentről haladtam lefelé, benyaltam:-))

Üdv

Ajtony 2007.07.02. 19:18:46

suski 2007.07.02. 17:37:51

Szerintem ezeknek a követeléseknek pont az a lényege, hogy valamiért felhívja a jelenségre a figyelmet. Talán valamilyen rejtett anyagi okok lehetnek mögötte.

A házasságkötést nem, de azt, hogy a jogaik azonosak legyenek, azt támogatom (pl: meleg pár vehessen fel a hetero párokhoz hasonlóan lakásvásárlási kölcsönt).

Mondjuk ez utóbbi Gyurcsányéknak köszönhetően lassan megvalósul.

Üdv

Dr. Minorka 2007.07.02. 20:22:51

1. plasztik.
Nem tudom, hogy a genetika idecitálása hülyeség, vagy sem. Ez egy tudományos kérdés, én meg nem vagyok genetikus. AZ tudom, hogy folynak kutatások. De akár, akár nem, az igaz, hogy szívük joga.
2. Ajtony!
Az én házasság fogalmamnak semmi köze az Édenkerthez. Ne röhögtess már ki, hogy ateista ember számára a házasság csak egy vagyonközösségi ügy!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.07.02. 20:35:37

Van egy olyan érzésem,hogy az ásó és a kapa elő is kerül...

Ajtony 2007.07.02. 20:46:00

Dr. Minorka 2007.07.02. 20:22:51

Nando postjára válaszoltam.
Mellesleg a házasság - mint az élet bizonyítja a legtöbb embernek csak egy jogi aktus. Mindenféle fogadalmat tesznek, aztán tesznek rá.

Marad a papír, aminek alapján jogászok valamennyi százalékért szétszedik a vagyont, a gyerekeket, és a valamikori szerelmeseket.

Nekem is volt esküvőm. Huszonéve. Együtt vagyunk. De nem az esküvő miatt.

Itt a homo esküvőkről volt szó, nem általában az esküvőről.

Üdv

Nándo 2007.07.02. 20:59:14

Ajtony 2007.07.02. 18:53:03

Már ne haragudj, de a házasság nem a zsidó-keresztény kultúrkör ajándéka a világnak. Mint említettem lentebb, azt én nem vitatom, hogy a szakrális, egyházi esküvők "isteni" eredetűek, de nem is erről szól jelen esetben a vita. Azt senki nem akarja elvitatni tőletek, vallásos emberektől.

Dr. Minorka 2007.07.02. 22:15:03

Ajtony!
Pontosan tudom, hogy mire írtad. Szerintem meg a házasság nem pusztán jogi aktus, az csak annak a papírba öntése, ami miatt együtt vagy a pároddal. Ateista, vallásos, mindegy.

hcrules 2007.07.02. 22:24:34

Ha jól tudom, az igaz, hogy más korokban kultúrákban is volt homoszexuális kapcsolat, de nem kizárólagosan. Az élet egy bizonyos szakaszához kötődött.

Különben szerintem is köthessenek valamit, amit nem feltétlenül kell házasságnak hívni, de illessék meg őket az öröklési, stb. jogok. Számomra úgyis az egyházi esküvő az, ami fontos. De akkor ugyanúgy lehetne engedélyezni a többnejűséget, többférjűséget is, nem? Jöhetnének a mormonok :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 22:35:05

suski, te egyszerűen és olcsón csúsztatsz. A logikáddal ugyanis simán legalizálni kell mindent, ami erőszak nélkül történik. Például ma még a Btk. védi a 14 évnél fiatalabb gyereket, akivel beleegyezése esetén is tilos kefélni. Tehát éljenek a pedofilok, ha a gyerek beleegyezett, akkor senkinek semmi köze hozzá, hiszen nem kötelező - nem értem, hogy lehet ekkora marhaságot érvként felhozni, hogy nem lenne kötelező. Én rád kötelezővé tenném... A többségnek joga van az akaratát érvényesíteni egyetemes erkölcsi kérdésekben, még akkor is, ha ez a buzik, pedofilok és egyéb deviánsok érdekeit sérti. Nem lehet mindig mindenkinek igaza és nem teheti mindig mindenki azt, amit akar.

Nándo, szerintem az a gáz, hogy itt beszélsz szamárságokat. Egyrészt az emberek többsége még szerencsére normális, csak hallgatva utálkozik a buzik nyomulásán meg a magadfajtákon. Másrészt ha valamiről írsz, előbb olvasd el. Én azt írtam, hogy monogénes öröklődés kizárható. Ha nem tudod, mi az, nézz utána, nem azért írok ide, hogy alapfokú genetikai ismeretet adjak félművelteknek.

Smalladam: sajnos, ez efféle kérdés, mint amit te feszegetsz, és a hírszerző a hazátlan liberálisok (te mondád) egyik szócsöve. Nem a normális embereken múlott, hogy ma Magyarországban a liberalizmus szitokszóvá vált. A magadfajta elméleti mozgalmárok tehetnek róla, akik minden fals ügy mögött szabadságjogok sérelmeit vélik látni, és kardot rántanak narkósok, buzik, csövesek, részegek, bűnözők és hasonlók jogaiért. Persze hogy a csendes, devianciamentes embereknek tele lesz a hócipője veletek! Képzeld, ma is szemtelen volt a kislányom, aztán rácsaptam a fenekére. Jelents fel, te vízfejű - elvégre a gyermeki jogok szerintetek súlyosan sérültek, holott maga a kölök tökéletesen rendbenlévőnek és igazságosnak találja a dolgot. Miért beszéltek bele mindenbe, erre válaszolj...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 23:35:07

El ne felejtsem: van homokos ismerősöm. Nem közeli barátom, de korrekt viszonyban vagyunk. Az ő attitűdje az, hogy erről nem beszél, magánügynek tekinti, és nem is megy el soha semmilyen militáns buzirendezvényre. Nem környékez meg heteroszexuálist, és a nemi életét úgy intézi, hogy az ne legyen feltűnő. Kifejezetten dühös a "meleg büszkeség" és hasonló tirádák miatt. Egyszer azt mondta nekem (egyetlenegyszer, mert ez nem szokott téma lenni, ha összefutunk): "Mindenki a kiosztott lapokból játszik - de ha a lap nem a legjobb, nem kell kinyitva kivágni az asztalra. Én jobban szerettem volna hetero lenni, mit csináljak, soha nem gerjedtem a nőkre - de ez nekem inkább balszerencse, mint büszkeség..."

Nándo 2007.07.03. 00:29:50

Molnargoreny · molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 22:35:05

Igazság szerint a te "fajtád" nem játszana szabadságharcost a buzi szó mellett, akkor nem lenne miről beszélni, így sajnos nekem is együtt kell élnem a "szivárványbuzikkal", akik igaz, hogy csak egy napjukon hülyék (de akkor nagyon), de hát jár nekik a megvetés. De hát a "buzik" téged nyomnak el, te nagyon normális egyén, még véletlenül sem fordítva.

Ajtony 2007.07.03. 00:41:49

Nándo · motionpicture42.freeblog.hu/ 2007.07.02. 20:59:14

Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de nem vagyok egyik felekezetnek sem a tagja. Ha úgy tetszik, felekezet nélküli, de nem ateista.

Az első házasságleveleket, amiket a mai napig meg lehet találni az egyház állította ki. Nem vagyok történész, de valamikor a XVIII szd.-ban jöhetett létre a polgári nyilvántartás.

Amit bemásoltam egy honlapról, csak arra utal, hogy a bibliában olvasható először utalás a mai házasságnak tekinthető intézményre.

Manapság egyre kevesebb gyermek születik házasságból, és egyre több élettársi kapcsolatból. A homo témához csak azért szóltam hozzá, mert nem igazán értem a házasság utáni görcsölésüket.

Úgy általában:
Van akinek becsülete van, van akinek meg papírja van róla. Óriási a különbség. Egy házasság is lehet nagyon rossz, és egy élettársi kapcsolat is nagyon jó.

Üdv

Ajtony 2007.07.03. 00:50:42

Dr. Minorka 2007.07.02. 22:15:03

Továbbra is azt tartom, hogy a házasságban élőktől függ, hogy az elmúló szerelem után mivé változik a kapcsolat.

Csak megkérdezném:
Deutch Tamásnak, Demszky Gábornak, Gyurcsány Ferencnek mit jelentett a házasság?
Egy felbontható jogi aktus. Válóper, vagyon - és gyerek"megosztás".

Aki komolyan, hittel tesz esküt, annak viszont nem számít a papír. Rajtam csak az esküvőn volt a jeggyűrű, de még huszonnégy év elteltével is minden szempontból tökéletes a kapcsolatunk. Nem a papír miatt.

Üdv

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.03. 01:29:47

Nándo: azt mondasz, amit akarsz, mindenféle elnyomásról, ami a valóságban nincs is. Nekem a homoszexualitás deviancia, és addig vagyok vele toleráns, amíg totálisan magánügyként kezelik. A buzi szó csak azt fejezi ki, hogy érzelmileg elhatárolom magam a dologtól. Nem tudok és nem is akarok politikailag korrekt lenni: ami nekem nem tetszik, arra negatív jelentésű szót mondok. Ugyanakkor ha két felnőtt ember azonos nemű kapcsolatban elégül ki, ez az ő dolguk - de mivel ez eltér a normálistól, népszerűsítése elítélendő.

Szegény Hofi mondta annak idején: "régen büntették, aztán azt mondták, hogy ez egy betegség, majd azt, hogy hát, ilyen is van - nos, én nem szeretném megvárni, amíg kötelező lesz." Igaza volt... Egyébként egyetlen értelmes érvet nem sorakoztattál fel arra, hogy miért kellene a normális szexualitású többségnek (mert azért ez még megvan, ugye?) egyenrangúsítania a patológiás magatartásformát? Továbbá liberális mozglmár barátaim azt az elvi kérdést is megkerültétek, hogy akkor a pedofilok egyéni érvényesülését milyen alapon gátoljuk, ha a gyerek megengedi a dolgot? Nem is beszélve a nekrofilokról, elvégre a hulla már nem érez semmit, stb. Meddig kell elmenni a szexuális devianciák egyenrangúsításában, hogy az elméleti liberálisok kielégüljenek?

exit · http://nubabel.blog.hu 2007.07.03. 01:47:47

pride-warrior, vagyis a harcos büszke poszt-punk tipus:

flickr.com/photos/richiesoft/698724278/

mókásak a figurák, a múlthétvégi londoni melegparádén fotózták őket. (amikor még nem esett az eső)

amugy legtöbb szakma vagy szakszervezet melegei is felvonultak, anélkül nem lenne teljes soha a körmenet.

szerintem szintelebb lenne a melegek nélkül a társadalom. (és most nem ezekre a vicces felvonulásokra gondolok)

gus · http://gus.freeblog.hu 2007.07.03. 07:00:15

nem értem miért féltik a heterók annyira a melegektől a házasság intézményét. aki akar házasodjon, kit érdekel!

suski 2007.07.03. 08:06:39

molnargoreny, a gyerekeket ne keverjük ide, hiszen ôket pont azért védi a törvény, mert nem biztos, hogy tudja mit csinál és mocskos pedofilok prédájává válhatnak. Én felnôtt emberekrôl beszélek.
Én is úgy gondolom, hogy a melegeknek sem biztos, hogy tetszik ez a fesztivál, az sem biztos, hogy házasodni akarnak, mert ugye mindenki azzal költözik össze akivel akar és nem kell ebbôl politikát csinálni. De ez a fesztivál is olyan, hogyha nem tetszik, nem kell odamenni és kész. Mindenki menjen olyan fesztiválra, ami az ízlésének megfelel. Nem értem mire föl ez a cirkusz.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.03. 10:23:29

Suski, mondok neked valami érdekeset. A közelmúltig létezett a "természet elleni fajtalanság" büntetőjogi tényállása, ami azt jelentette, hogy amennyiben a 18 évesnél öregebb buzi a 14-18 évessel (annak beleegyezésével) csinálta, a nagkorút lecsukták. Ezt a tényállást az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította jogvédő alapon, vagyis hogy amit a heteróknak szabad, azt szabad legyen a buziknak is.

Valójában a tényállás tényleg kérdéses volt, de nem az egyenjog sérelme miatt (nem legyen egyenjogú, ami nem egyenrangú!). Azért volt a tényállás hibás, mert a védett jogi tárgy az ifjúság egészséges nemi fejlődése volt - a jogalkotó a hetero kapcsolatot tartotta ennek. Namámost, amikor a fiatalkorú és a felnőtt csinálta, előfordulhatott (és sokszor elő is fordult), hogy a fiatalkorú már fixált homokos volt - tehát a kapcsolat az ő nemi fejlődését nem befolyásolta - a felnőttkorú meg csak biszex, tehát éppen az ő nemi magatartását vitte akapcsolat rosszfelé. Magyarán: a kárt elszenvedő sértett ráadásul börötnbe is kerülhetett, mert a felelősséget a törvény egyszerűen kor szerint osztotta ki.

Itt van továbbá az a kis érdekesség is, amikor a 13 éves cigánylány terhesgondozásra jár, és hogy, hogy nem, senkinek eszébe sem jut, hogy hivatalból eljárást kéne indítani ereőszakos közösülés miatt (mert a törvény a 12 évesnél fiatalabbat védekezésre képtelennek tekinti megdönthetetlen vélelemmel, és ennél a korcsoportnál magánindítvány sem kell). Egyszóval a nemi eltévelyedéseket a büntetőjog, illetve annak végrehajtási gyakorlata sem kezeli igazán harmonikusan.

mildi 2007.07.03. 10:51:41

phűűű, mi az hogy a kereszténység kisajátította a házasság intézményt?! meg milyen alapon, ha nem vok indiszkrét?! a házasság egy jogilag szabályozott formája két ember együtt élésének(aztán vagy kérnek rá egyházi áldást vagy nem), ami nem egyenlő az élettársi viszonnyal... (kéretik utána nézni, hogy hány év igazolt együttélés kell ugyanolyan jogokhoz, mint házasság esetén, amik eküvő után egy nappal már automatikusan járnak, még akkor is, ha nem laknak együtt)
..vagy például milyen kifejezést használnál a régi egyiptomi testvérházasságokra, vagy az iszlám többnejűségre? esetleg játszhatnánk Kazinczyt, találjunk ki minden formára vmi más szót, a "házasságot" meg tartsuk meg a keresztényeknek (arról nem is beszélve, hogy ezen az alapon én zabigyerek vok, anyámékat sem pap adta össze..:D)

Turul, tudod miért nem fogadhatnak örökbe gyereket? nem azért mert nem lennének képesek tisztességben felnevelni, hanem az olyan vélemények miatt, mint a tiéd is, mert élből nem és kész, nem a szülei tennék tönkre a családot, hanem a többség hozzáállása...
gay pride tleg sok a jóból, de a felvonulók csak töredéke a homoknak, a többség biztos nem megy oda

olvasok tovább...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.03. 11:23:14

mildi 2007.07.03. 10:51:41:
"a házasság egy jogilag szabályozott formája két ember együtt élésének(aztán vagy kérnek rá egyházi áldást vagy nem), ami nem egyenlő az élettársi viszonnyal..."

Akkor mi az élettársi viszony?
"Az élettársi viszony nem keletkeztet házastársi vagyonközösséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az élettárs ne részesülhetne a közös vagyonból. Tulajdonjoga nem lesz a házon, azonban a közreműködés arányában ön is részesedik a vagyonközösségből. A Polgári Törvénykönyv szerint az élettársak az együttélésük alatt - a házastársaktól eltérően - a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít."

Valóban, ennyi a különbség? A vagyon utólagos megosztása egy kicsit másmilyen az élettársi kapcsolatnál és kész?

Ismét mondom, ez játék a szavakkal. A keresztény házasságból először polgári házasságot csináltak, majd azt szinte teljesen egyenlővé tették az élettársi kapcsolattal. Tehát ha a jog szemszögéből nézzük, akkor a házasság és az élettársi kapcsolat majdnem felcserélhető és ilyen alapon tényleg mindegy, hogy a homoszexuálisok élettársi kapcsolatot kötnek-e vagy házasságot.

A házasság fogalom ezen kiüresítésével én nem értek egyet és fogadom, a magyar lakosság többsége se. Népszavazást! ;-)

mildi 2007.07.03. 11:54:05

doom, te is tudod, hogy nem csak a pénzről szól, a házasság egyfajta..hogy is mondjam?..demonstráció a külvilág felé, hogy ez a két ember összetartozik és felelősséget vállal egymás irányában, a jogi aktus ezt a felelősségvállalást rögzíti tkp.
meg a társadalom hozzállása is más egy házaspárhoz, mint egy vadházassághoz-gondolj egy gyermek születésére, a férjet automatice beírják apának, pedig hát..:D
a házasság fogalma nem üresedik ki, jelentése ugyanis: két (van ahol több) ember a törvény előtt is összetartozik
én meg azzal nem értek egyet, hogy a keresztények kisajátítják maguknak a házasság fogalmát...mert hogy házasság előbb létezett, mint kereszténység...vagy tleg kéne egy Kazinczy, hogyaffenessen a magyar nyelvbe, hogy a törvény előtt hitelesített kapcsolatra csak ez az egy nyomorult szavunk van...
népszavazás rulez :) mégegy amire nem mennék el :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.03. 12:18:27

mildi 2007.07.03. 11:54:05:
"doom, te is tudod, hogy nem csak a pénzről szól, a házasság egyfajta..hogy is mondjam?..demonstráció a külvilág felé, hogy ez a két ember összetartozik és felelősséget vállal egymás irányában,"

Azt hiszem, itt egyetérthetünk. A házasság sokkal több az egyszerű együttélésnél, legalábbis a szót így értjük. Ne érts félre, nem akarok itt keresztény propagandát nyomni, de amikor az egyház a házasságról, mint szentségről beszél, pontosan ezt mondja, aztán a vallásos körítést meg nem kötelező elfogadni.

Akárhogy is, a házasság egy fontos dolog. Mondhatni szent. Mindenféle többletjelentéssel bír az egyszerű együttéléshez képest és határozott véleményem szerint a homoszexuálisok együttélése ezen többletjelentések közül jó párnak nem tud eleget tenni. Ezért mondom azt, hogy az ő kapcsolatukat ne hívjuk már házasságnak. Lehet civil unió, életközösség, akármi, de ne házasság.

suski 2007.07.03. 12:30:18

molnargoreny, hogy te miket tudsz...

doomhammer, nem csak ennyi, hanem pl. ha a házastársad meghal, akkor özvegyi nyugdíjat kapsz, örökölsz, aztán ha netán külföldi, akkor családegyesítés címén kaphat tartózkodási engedélyt és gondolom még ezer ilyen dolog van, ha gyereketek van pl, ami élettársakra nem vonatkozik.
Hollandiában pl a kettô teljesen uaz, kivéve, hogy gyerek esetén be kell jelenteni ki az apa.

mildi,
attól még, hogy
"demonstráció a külvilág felé, hogy ez a két ember összetartozik és felelősséget vállal egymás irányában, a jogi aktus ezt a felelősségvállalást rögzíti " a házastárs ugyanúgy leszarhatja párját fél, egy vagy 5 év múlva, attól függetlenül, hogy elmentek egyszer és egy jó nagy bulit csaptak szép ruhákban(=házasságkötési ceremónia).
Két ember nem attól fog összetartozni, hogy elmegy és egy harmadik aszongya, hogy onnantól házasok. Vallásos embereknél ez nyilván másképp van, de a polgári házasságnak manapság szerintem semmi értelme. Miért is mondjuk, hogy örökre együtt leszünk, amikor a házasságok fele válással végzôdik és mindenki tudja, hogy bármikor lelécelhet?

mildi 2007.07.03. 12:53:04

doom, de, a házasság két ember együttélése magasabb fokon (sic!), a gyermeknemzés (mert erre gondoltál nyilván) nem feltétlen célja, akkor ugyanis a meddők sem házasodhatnának, ráadásul egy gyerek házasság nélkül is vígan megszületik...tudod mit, keressenek maguknak a keresztények egy másik kifejezést...;)

suski, igen, de én ideális esetről, két egymást szerető-tisztelő emberre gondoltam
az meg botorság, hogy a polgi házasságnak nincs értelme, én pl. ateista vok, de ha szeretek majd egyszer vkit annyira, azt igenis vállalni is akarom majd két tanú + mki előtt, csak pap nélkül, és igenis örökre, mert habár Istenben nem hiszek, attól még benne (a leendőben)+ bennem= magunkban nagyon is :D

suski 2007.07.03. 13:01:27

ideális esetek is könnyen fordulnak nem ideálisba, mert emberek vagyunk.
Ha neked és párodnak kell a mûsor, persze csináljátok, de azt sose tudod, mit hoz a sors és ha mondjuk szeretett párodat ágyban találod a legjobb barátoddal/ barátnôddel, mindjárt másképp áll a helyzet.

mildi 2007.07.03. 13:37:36

suski, ne! mi történt, hogy ilyen cinikus lettél? ki feküdt a te helyeden, mikor hazaértél?
így nem lehet belemenni semmibe, pláne nem egy kapcsolatba, hogy ugyse sikerül...mellesleg ezen az alapon sima összeköltözésről se lehet szó, ugyanis papír nélkül is megcsalhatnak :( most akkor menjek remetének, mert a világ gonosz és mki csak bántja a másikat?

suski 2007.07.03. 14:10:21

mildi, velem nem történt ilyesmi, de a környezetemben nagyon sok zavaros ügy volt.
Én csak azt mondom, hogy egy kapcsolat nagyon jól mûködhet anélkül is, hogy az anyakönyvezetô és a rokonaink elôtt bohóckodnánk és akkor is simán futhat zátonyra futhat, ha megvolt a mûsor.
Sokszor az az érzésem, hogy azért házasodnak az emberek, mert nem bíznak egymásban eléggé és valamiképp oda akarják láncolni a társukat.
Máskor meg azért, mert a konzervatív szülôk csak akkor adnak pénzt lakásra...

kzgy 2007.07.03. 14:35:06

Pont fordítva, Suski! Úgy érzem, sokan ma már épp azért házasodnak meg, mert bíznak egymásban, és azt tudják mondani, hogy "igen, veled".
Én úgy éreztem a saját házasságkötésemkor, hogy az kettős üzenet. A fenti "megbízom benned telejsen" befelé, és egy "mi egy pár vagyunk" kifelé.
Erre nagyon is jó volt az egész móka - amit mi is, a meghívott rokonok és barátok is élveztek.

A témára vissza: tőlem mulassanak így a melegek is. Csak gyereket ne akarjanak. Fogják föl, hogy az nekik nem lehet.

mildi 2007.07.03. 14:40:26

nem bohóckodás, eküvő, benne van a nevében, fogadalmat teszel magadnak és a másiknak mki előtt, egyfajta ünnep, van benne vmi emelkedett, még akkor is, ha csak mi+ a tanúk, a lagzi egyáltalán nem fontos (sőt!), nem is a papír a fontos, hanem maga az aktus (mármint az eskütétel :D)
persze, nem kötelező, ha vki nem akarja, nem szabad erőltetni, én se akarok mindenáron papírt, ha a másik nem akarja, zsarolni meg, hogy "akkor nem is szeretsz brühü" végképp nem-szal nem lánc ez
konz szülők....bár az enyémek nem gazdagok, úgyhogy nem érint :D
ha nem akarsz, ne házasodj, tleg nem az a legfontosabb, attól még lehet naon boldog az ember

Téglagyári Megálló 2007.07.03. 17:03:19

"csak a papir"

Nem, hölgyeim és uraim, hanem a kimondott szó. Ha az még számit valamit kies e hazában.

Ajtony 2007.07.03. 19:00:34

gus · gus.freeblog.hu 2007.07.03. 07:00:15

Ha értelmesen el tudod magyarázni, miért kell nekik, biztos megértő lesz a heterok többsége.

No, akkor miért kell nekik?

üdv

Ajtony 2007.07.03. 19:04:46

Molnargoreny · molnargoreny.blog.hu 2007.07.03. 10:23:29

Az ertéel három évig követte egy fiatal cigány pár életét. A srácot lecsukták, mert fiatalkorú volt az ifjú anyuka.

Korengedményes házasság esetén nem büntetendő csak.

hupsz!

Üdv

Ajtony 2007.07.03. 19:07:52

mildi 2007.07.03. 10:51:41

Valóban kéretik utánanézni!
Neked is.

Üdv

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.03. 19:08:07

mildi: miből gondolod, hogy "élből" mondok nemet az örökbefogadásra? Vitatkoztam már erről egy-két emberrel, melegekkel és nem melegekkel. Nem győztek meg arról, hogy a gyereknek ne okozna nagyon durva frusztrációt a helyzet, hogy csak apja/anyja van, de abból kettő is.

mildi 2007.07.03. 19:36:00

Ákos, mert általánosítok :D
én nem vitatkoztam senkivel, csak ismerek melegeket, és nem csak futólag, merthogy rokonom az illető, ennek következtében ismerem a kört is amiben mozog-és állítom, gyönyörűen fel tudnának nevelni egy-két gyereket, ellenben ismerek heterokat, akiket szívem szerint sterilizálnék, ők mégis szülhetneknek egy csomó gyereket, akikkel aztán nem törődnek
egyébként a gyereket nem az frusztrálja, hogy pl 2 apja van, hanem a többség, aki érzékelteti vele, hogy ők nem normálisak, mert ez így nem család

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.03. 21:10:43

"A magadfajta elméleti mozgalmárok tehetnek róla, akik minden fals ügy mögött szabadságjogok sérelmeit vélik látni, és kardot rántanak narkósok, buzik, csövesek, részegek, bűnözők és hasonlók jogaiért. Persze hogy a csendes, devianciamentes embereknek tele lesz a hócipője veletek! Képzeld, ma is szemtelen volt a kislányom, aztán rácsaptam a fenekére. Jelents fel, te vízfejű"

Molnárgörény: az a válaszom, hogy bekaphatod, a sztereotip hülyeségeiddel együtt. Honnan ismersz te engem? Nem hinném, hogy mindennap olvasod az írásaimat. Milyen alapon veszel egy kalap alá másokkal, akikkel én nem is feltétlenül vállalok elvi közösséget?

Mert ez az elvi közösség ahogy te, meg azok akik még ezen a blogon mindenre rettentő ügyesen rá tudják sütni a "ballib értelmiség tehet mindenről" billogot, elképzelitek, úgy az egy álszent hazugság.

Hiába vannak benne részigazságok, hiába vannak olyanok a baloldaliak és a liberálisok között, akik szerint mindenről a fasiszta Orbán tehet, az azért mégiscsak nonszensz, hogy csomóan(szándékosan nem kezdek el maguk/magunkfajtázni, mert ez is f@szság) még mindig azt gondolják, hogy a balliberális(ez is egy f@szság) értelmiség az egy ilyen nagyhatalmú izé, mint a farizeusok, ebben az országban mindenről döntenek, mindent ők mondanak meg, uralják a médiát a kormány pénzéből és nem lehet ellenük semmit sem tenni, ők meg itt kicsináljhatják a nemzetünket. Menjetek már ezzel a kamu dumával jó messzire...

Jobboldalon nincs értelmiség, vagy mi van? Jobboldali újságok, tévék, rádiók, véleményfórumok nincsenek? Mindig mindenért csak a ballib értelmiség. Jaj ők ezt mondták, ez de rossz és nem tehetünk semmit...

Kedvencem, amikor valami "ballib értelmiségi" leír, nyilatkozik stb olyat, ami nem fér bele ebbe a kretén sztereotípiába, akkor is mindjárt kitalálja valaki, hogy a) nahát, milyen nagy a baj, már a saját csatlósai is a kormányt támadják, b)ez csak ilyen érted haragszom duma, igazából a háttérben összefognak szegény magyarok ellen.

Akik így gondolkodnak, azok soha az életben nem fognak semmit sem elérni, és sírhat a szájuk, hogy mindenki utálja őket. Persze, miután két egymással ellentétes gondolkodású "balliberális értelmiségire" még azelőtt rásütik már ezt a szart, mielőtt végiggondolnák, hogy mit is mondtak egyáltalán. Ez után aztán lehet nézegetni, hogy miért fognak össze ezek ellenünk.

Minden fals ügy mögött a szabadságjogokat látjuk? Csendes, devianciamentes emberek...sajnálom, ezt hiába magyaráznám neked. De van egy javaslatom, Szabó Dezső a 20-as években már kidolgozta az elméletét. Listázzál le minden embercsoportot, akik valamiért nem kóserek itt a magyar nemzetnek, aztán a maradék három emberrel csináljátok meg itt a csendes, békés, devianciamentes, problémamentes Ménrót fiaiig tiszta vérvonalú, genetikailag 100 százalékos, konzervatív, hagyománytisztelő magyarok országát. A Széchenyi-hegyen tegnap láttm egy kis füves placcot, jó levegő, szép kilátás, ott el is fértek, ígérem nem fogunk zavarni.

Addig meg jó hadakozást a gonosz, nemzetpusztító, minden alja nekrofil zoofilnak jogokat követelő elméleti liberális mozgalmárok ellen.

Naumov 2007.07.03. 22:32:40

"Molnárgörény: az a válaszom, hogy bekaphatod"

...maradjunk inkább a téma elméleti síkon történő megvitatásánál, szemléltetni nem kell.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.03. 22:39:51

Naumov, ezt a ziccert inkább kihagytam, bár eszembe jutott...:)

suski 2007.07.04. 06:45:37

smalladam,

Stumpf István egyszer azt mondta, hogy 10-12 ember dönt arról, hogy mirôl szóljon a közbeszéd Mo-on. Az vajon mi volt?

Nem tudom melyik mondta továbbá, hogy "mi sokkal jobban gyûlölünk titeket, mint ti minket". Ô vajon mire gondolhatott?

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.04. 09:06:54

Hányok ettől a "mi meg ti"-től. Amit leírtál ide, az is f@szság.

Az a baj, hogy ha valóban létezne ez a kamu, amit a Stumpf mondott, akkor is az lenne, hogy ha az a 10-12 ember azt mondja, hogy mától fesse mindenki lilára, amit előző este szart, és egye meg, akkor a jobboldal zöme megtenné, miközben fennhangon siránkozna, hogy jaj ezek már megint...

Ez egy kib@szott önáltatás, nem tűnik már fel?

volkov 2007.07.04. 10:08:14

latom smalladam megint raporogtel a kedvenc temadra:)

az, hogy valaki megmondja mirol szoljon a kozbeszed, szerencsere nem azt jelenti, hogy azt mondja meg, hogy mi tortenjen, peldaul a szar es eves vonatkozasaban.

mellesleg az teny, hogy vannak temak, amiket inkabb a 168 ora-klubradio-mtv(khmm) tengely nyom kemenyen, es masok, amiket a MN-Hirtv, ill. a MH-echoTV.
Nem kizart, hogy ezeket a temakat valoban kb. 12-12 ember otli ki, es gondolja, hogy ezekkel kene telitomni a zemberek arcat.
Mar csak azt kene megnezni, hogy ez sikerul-e. Szerintem egyre kevesbe. Kb azert, mert amit balrol (nagy levego, nem ordit) probalnanak nyomni -Horn kituntetes, Orban olaj stb - az nem igazan erdekli az embereket akkor, mikor alaprendszerek atalakitasa folyik egyebkent es a jovo miatt aggodnak. Amit meg jobbrol, az kb kimerul a bal ellenteteben (Horn kituntetes, Gyurcsany olaj stb), ami pont ugyanolyan erdektelen, ha meg nem az antibalt probaljak, akkor csak bele-bele kapnak a dologba, ahelyett, hogy kicsit melyebbre asnanak - hamar dobjak a temat, ahelyett, hogy konzisztensebben nyomnak a dolgot.

Egyebkent amig jobbrol ez utobbi fennall, nyilvan balrol nagyobb az esely a pofateletomesre. Azaz az egyik 12, vagy amennyien vannak, jobb esellyel jatszik, es legalabb azt kontrollalni tudja, hogy mirol ne beszeljenek a minimumnal tobbet.

suski 2007.07.04. 11:36:36

smalladam,

az érvnek kevés, hogy "faszság, kamu, önáltatás, hányok tôle".
Ha szerinted nem igaz, amit Stumpf mondott, akkor mondd el miért nem igaz.
Stumpf nem az a fazon, aki paranoiájában ökörségeket ereget a szélbe és a jelek arra mutatnak, hogy igaza lehet.

Az "mi jobban gyûlölünk titeket" pedig balról jött, ezek után nem kell csodálkozni, ha kétségek merülnek fel szándékaik tisztességét illetôen.
De nem is ezzel kezdôdött ugye, csak itt kibuggyant a gyûlölet.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.04. 17:41:29

A házasság nem csak, hogy fel sem merül, de össze se költöznek. Példamutató.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.04. 17:44:12

Szerintem suski, ez így egész egyszerűen nem igaz. Mégis, hogyan működik ez szerinted? Ez a 12 ember ülésezik, és kitalálja miről beszéljen 10 millió másik, majd leosztják az újságoknak, a tévéknek, aki meg nem arról beszél, azt a kopaszi-gátnál belebetonozzák a dunába? Kissé összesküvés-elmélet szaga van ennek, nem gondolod? És ki ez a 12 ember? Konrád György, Orosz József, Bolgárúr, vagy a többi folyton emlegetett mumus?

Nem kétlem, mert nem igaz, hogy nincsenek olyan csoportok, akik erősek, akik le tudják nyomni a saját cuccaikat, de mégis úgy érzem, hogy miközben az ország fele nem a ballibekre tesz, mikor van egy csomó jobbos tévé, rádió, újság stb, nem vadásznak az utcán a jobboldali véleménynyilvánítókra, addig ezt a sablont továbbra is mindenre rá lehet húzni, ami aztán könnyen felment mindenféle önvizsgálat alól.

Nagyon nem szeretem Morvai Krisztinát, de abban tökéletesen igaza volt, hogy azért is lettek a liberálisok meg a baloldaliak az emberi jogok nagy harcosai, mert a jobboldal nagy ívben leszarta a témát. Szerintem ez elgondolkodtatóbb, mint a 10-12 emberes történet...

Gabe 2007.07.04. 17:50:17

Arra kéne választ találni, hogy A jobboldal miért ab ovo hülye (inkluzíve média), a baloldal meg miért olyan, hogy vannak benne hülyeségek, de egészében...
Ez táplálja ugyanis az egészet. Ezért fospumpa a hírtv meg a MN, noha vannak jó publicisztikák és jó hírek, leleplezések benne, és ezért fasza az index, noha tele van fasságokkal.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.04. 19:14:21

Gabe, szerintem ezt csak az elvakultak gondolják így. Ha ez én kommentemből ezt olvastad ki, akkor meg elnézést, ha félreérthető voltam, nem így gondolom.

Ja és suski, még valami, ki gyűlöl kit jobban témára. Ha én azt mondom neked, hogy gyűlöllek, akkor szerinted ez azt jelenti, hogy a Hírszerző teljes szerkesztősége ugyanezen a véleményen van?

Gabe 2007.07.04. 19:30:39

Általánosságban mondtam, mint afféle tünetet. Ezen jó volna elgondolkoznia mindenkinek. Ezért nem kap soha senki a mn-ből pulitzer-emlékdíjat, és ezért lehet műsorvezető, pol. újságíró Fridi is (amikor kérdéseivel még tanár se lehetne)

Gabe 2007.07.04. 19:39:01

Máshonnan a példa, de már itt is volt róla fikázás:
Ákosról az index nem nagyon ír le dicsérő szavakat, viszont ahol lehet, belerúg. Mert tehetségtelen? Mert sikertelen? Mert gagyi? Mert fideszes? Lehet választani. Ezt pl. Timóval nem csinálják. Igaz, ő nem is valaki.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.04. 20:20:38

Maradjunk Szathmáry kolléga párhuzama mellett: Kovács Ákos a rock and roll Wass Albertje.

Gabe 2007.07.04. 20:27:23

És ki a magyar r&r Tamási Áronja, Szilágyi Domokosa, Sütő Andrása stb.? Akkor tehát Ákos minden támadás ellenére azért kap díjakat, azért vannak teltházas koncertjei, mert gagyi?
No mindegy, csak azt akarrtam érzékeltetni, hogy nem ő a legrosszabb, mégis szuperciki. Ez más műfaj, mint az irodalom, talán.

Gabe 2007.07.04. 20:27:25

És ki a magyar r&r Tamási Áronja, Szilágyi Domokosa, Sütő Andrása stb.? Akkor tehát Ákos minden támadás ellenére azért kap díjakat, azért vannak teltházas koncertjei, mert gagyi?
No mindegy, csak azt akarrtam érzékeltetni, hogy nem ő a legrosszabb, mégis szuperciki. Ez más műfaj, mint az irodalom, talán.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 20:40:37

Hétvégén voltam Kispál-koncerten. Lehet akárhogy fikázni Ákost, de ezerszer jobb a hangulat a koncertjein. Ráadásul többen is vannak, ugye, a piac. :)

Gabe 2007.07.04. 21:16:22

De a kispál az nem cink, mert Lovasi okosakat mond, és még Jancsó-filmekben is szerepel.
De voltak már ők fesztiválahatáronon is. Emlékszem.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2007.07.04. 21:40:18

Nem az a probléma Ákossal, hogy nem profi. Szerintem külsőségek tekintetében, profizmusban messze a magyar mezőny előtt van. A gáz az, hogy többnek képzeli magát, mint egy popsztár (ikon?). Lovasi – bár én nem csípem a Kispált sem – helyén kezeli magát. Nagyot nőtt a szememben a múlt nyáron, amikor kerek-perec (egy baszós hasonlat keretében) elmondta, hogy nem megy már neki a zenélés.
A piacról meg ne beszéljünk, mert akkor nem Ákosról, meg Kispálról kellene vitatkozni, hanem Bunyós Pityuról, Postás Józsiról meg a Dupla Kávéról. Jelenleg ezeket az üstökösöket hallgatja legnagyobb részben a drága magyar nép.
Turul! Voltál Te már egyáltalán Bunyós Pityun? Lehet, hogy ő is k.va jó hangulatot csinál a koncertjein.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 21:40:50

A Kispál dalszövegei jók, a koncertjei nem annyira meggyőzőek.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.04. 21:58:10

Egyedül vagyunk Tibor, (Turul_2k2; Szathmáry :)

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.04. 22:04:50

Ákos - úgy látom - generációs kérdés lett. 30 fölött már látják a kommentelők azt, amit ifjabb társaink még nem. Hogy a maga területén az IKON majdnem olyan profin megcsinált, mint Judy és a Groovehouse.

Gabe 2007.07.04. 22:18:18

30 fölött wok. A maga területén azu Ikon jobban megcsinált, mint az említettek. Ákos profi marketinges, jó érzée volt a váltásokhoz, a médiaharchoz (pl. DVD-technikák), de persze etttől nem ő lezs a legjobb.
Ja, és nem rajongok Ákosért. Nem is voltam koncertjén. De nem szeretem, amikor politikai szerepvállalásai miatt kötelező fikázni. Lovasit meg nem.
Én csak ennyit akartam.
Gusztiról nem érdemes diszkutálni...

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2007.07.04. 23:08:27

Ez nem guszti kérdése. Nekem pl. van több Ákos CD-m, meg vótam is koncertjén, meg egyébként jobbos is vagyok, tehát ezért nem fikáznám őt.
Nekem benne az nem tetszik, hogy ő félistennek/polihisztornak (nézőpont kérdése) képzeli magát: verseket ír és ad ki, közgazdasági elmélezeket gyárt, borszakért, éttermet üzemeltet, kinyilatkoztat etc. A konzervatív ember cinikus és mindenben kételkedik..., valamint nagyfokú alázattal viselkedik az őt körülvevő világgal.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 23:30:54

nénike: 30 fölött majd biztos egyszerre kurvaokos leszek én is. Várom.

suski 2007.07.05. 08:27:22

smalladam,
ez nem úgy mûködik, hogy ráerôszakolnak bármit is a többiekre, hanem olyan provokatív, heves reakciókat kiváltó, ám lényegtelen témákat dobnak be és tartanak napirenden, amire aztán ugrik balos-jobbos sajtó egyaránt. Lásd árpádsáv, antiszemitaduma, Horn, gyerekek nemének megválasztása, olajügyek, Orbánbányaszôlô.

A kijelentés nem úgy szólt, hogy én utállak titeteket, hanem "mi". Nem tudom egyébként ki mondta.
Mégis mivel magyarázod, hogy jobboldali kormányok idején teljesítménytôl függetlenül süt a gyûlölet a balos sajtóból? Kinek jó az, hogy egy kurcsányt ajnároznak? Mert középtôl jobbra mindenki született antiszemita és fasiszta, akkor legyen inkább egy idegbajos cezaromán bûnözô? Na ne má.

Ákos és Kispál egyaránt szánalmas, fogalmam sincs mit esztek rajta. Ákos nyivákolása idegesítô, ettôl kezdve a szövegei se érdekelnek. Tök mindegy, hogy fideszes vagy nem, nem az a lényeg.
Mo-on az Európa Kiadó óta nincs egy rendes zenekar. Talán még az After Crying. Dehát ízlések és pofonok...

suski 2007.07.05. 08:37:09

Most, hogy beleolvastam a hozzászólásokba, látom, hogy vki a 2% homoszexuálist túlzásnak tartja, én viszont 9-10%-ról hallottam...Persze jó részük nyilván nem tud róla..

holdfiu · http://holdfiu.freeblog.hu 2007.07.05. 10:42:55

Én nem értem mi ez a nagy felhajtás a házasság téma körül. Itt Hollnadiában lehet, csak nem sok értelme van mert mint "együttlakók" (samenwonend), majdnem ugyanazok a jogi lehetőségek. Szerintem tök fölösleges a házasság, csak egy csomó papír.
Azokat meg főleg nem értem, akik szerint a homoházasság megcsúfolná a házasság intézményét. Szerintem azok akik érdekből, meg egyéb aljas okokból házasodnak azok csúfolják meg. Meg akik aztán válnak amikor nehézségek jönnek. Szerintem a házasságkötések nagyrészében csak üres szavakat mondanak a felek. Fel se fogják mit jelent az, hogy kitartok melletted holtodiglan. Mert itt a nagy kiabálók között is van szerintem aki ezt annak idején megígérte aztán meg szart rá amikor úgy alakult, hogy jobb volt inkább lépni. Azok akik elváltak, ők csúfolták meg a házasság intézményét.

kzgy 2007.07.05. 10:46:07

Azért ezt a 9-10%-ot homokosokon kívül ki hiszi el? A 2% reálisnak tűnik, bár emlékszem, hogy körbement a kérdés a 400 fős évfolyamunkon, hogy ki az a 8?

Meg aki nem tud róla, az miért lenne homokos?
Lehet, hogy kínai vagyok, csak nem látszik?

Naumov 2007.07.05. 10:50:17

"A kijelentés nem úgy szólt, hogy én utállak titeteket, hanem "mi". Nem tudom egyébként ki mondta."

Kornis Mihály, azt hiszem

bugris 2007.07.05. 10:51:39

kzgy, öt emerből egy kínai. Tehát kell, hogy legyenek köztünk páran.

exit · http://nubabel.blog.hu 2007.07.05. 10:52:24

a hirszerzo mai napi nonszenszét az ufi biztositotta.

smalladam, ugy te nem vagy benne ;]

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.05. 10:58:28

az a rovat szégyen- vagy dicsőséfalnak van szánva? :)
(nénikétől idéznek)

ergé 2007.07.05. 11:00:38

Nénike: "Ákos - úgy látom - generációs kérdés lett. 30 fölött már látják a kommentelők azt, amit ifjabb társaink még nem."

Jajj, ez olyan "ezek a mai fiatalok" típusú megmondás...

Személy szerint képes vagyok a disztingvált gondolkodásra, van némi zenei és kulturális tájékozottságom, mind over- mind underground szinten, össze tudok hasonlítani különböző dolgokat, és ezek alapján tudok véleményt alkotni, ha kell, Ákos megítélésében.

Nem hiszem, hogy tájékozatlan, naív, rajongó kamasz az, aki 30 alatt van :-)

PS: mindezek után is azt mondom: Ákos jó verseket is ír ;-)

bugris 2007.07.05. 11:13:45

Azért mély filozófiát már ne lássunk Ákosban. Szórakozásra éppen jó, de nem hiszem, hogy az ő, vagy éppen Lovasi szövegei alapján lehetnénk bölcsebbek. Hogy klasszikust idézzek: Élni és visszaélni vele, nekem mindez egyformán popzene.

Ludovique 2007.07.05. 11:21:53

"Szathmáry 2007.07.04. 23:08:27
A konzervatív ember cinikus és mindenben kételkedik..."

NA NE

egyébiránt:
"közgazdasági elmélezeket gyárt" - hogy micsoda?

"borszakért, éttermet üzemeltet" - az ő megfogalmazása szerint "hivatásos borlaikus". A Borpatikával mi a probléma? Énekeseknek nem illik ilyesmit csinálni?

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.05. 11:31:13

exit

Ne is mondd. Soraim nyomán a Hírszerző szerkesztőségében valami eltörött. Meg is kaptam már tőlük (szóban is) a Tornóczky klasszikust: akkor ez igy most hogy? Magyarázatom ellenére fennmaradt a magas izgalmi szint. Csak remélni tudom, hogy senkit nem sértettem meg emberi méltóságában odaát.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.05. 11:41:52

Exit, nem. Részemről szerintem nem lenne fair egyszerre ide írogatni a véleményem, meg közben írni róla.

teo · http://teo.freeblog.hu 2007.07.05. 13:43:20

A házasság szentségének megcsúfolása... :)
És az micsoda amikor részeg fiatalok összaházasodnak Las Vegasban? Vagy amikor egy huszonéves liba hozzámagy egy nagyapja korú milliárdoshoz, mert szerelmes lesz?
És közben meg azt mondom, hogy semmi közöm hozzá, két felnőtt ember dolga. Ahogyan az is, ha két meleg úgy dönt, hogy akár anyagi, akár erkölcsi megfontolásból összeköti az életét. Nem tudom, hogy a jelen lévő sárdobálók hogyan éreznék magukat, ha jogszabályok akadályoznák meg azt, hogy elvegye a szerelmét.
www.youtube.com/watch?v=G2nsGtd7y3c

kzgy: szerezz pár meleg ismerőst, rögtön reálisabb lesz a 9%. a 2% max a kilóméterekről látszik kategória. Nem csak azok a melegek, akik annak látszanak. engem pl. senki nem kérdezett meg róla, szóval gondolom a 98% heteróba tartozom. :))

Fitz 2007.07.05. 14:12:31

"Házasságnak nem hívhatják. Azt a szót a kereszténység kopirájtolta."

Egy frászt, az is házasság, ha a templomnak közelébe sem megyek és nem hiszek a szakállasban.
Átvette a civil szféra.

gus · http://gus.freeblog.hu 2007.07.05. 14:25:40

nénike: te milyen eccccerű vagy!

gus · http://gus.freeblog.hu 2007.07.05. 14:29:45

az előző szólt ajtony-nak is! :-DDD

suski 2007.07.05. 15:46:43

kzgy,
A 9-10%-ot nem homokosoktól, hanem vmi ismeretterjesztô forrásból hallottam. Szerintem lehet olyan, hogy vki nem tud róla, elfojtja, nem vallja be magának, biszex, mittomén.
Mi van azokkal, akik katolikusok és rájönnek, hogy az azonos nemûekhe vonzódnak? Szerintük ez bûn, nem?

Ács Feri 2007.07.05. 16:55:37

A Hírszerző kirobbantja az új Watergate-et! Szánalmas... De miért is nincs szerzője a "cikknek"? Nem meri vállalni a nevét? Nocsak.

dejavubazz 2007.07.05. 17:17:31

No, ilyen ingyenreklammal vajon nyer-e az ufi a goldenblogon? :D

Gabe 2007.07.05. 17:33:23

Jó megtudni, miről is szól ez a bejegyzés meg a kommentek. Ákos és Kispál kibékíthetelen ellentétek? Bazmeg... Az még hagyján, hogy magyar szakosok nem tudnak megkülönböztetni egy metaforát a szimbólumtól, de hogy egy példázatot ne tudjon helyén kezelni (mikor oda is írom) a zújságíró elit, az már báncsa a szememet.
Amúgy meg jobb dóguk nincsen a kolegáknak, small? Ha vki lopik, az nem gond, ha tönkrebasz egy országot, az se hír, ha viszont valaki jobboldali polgármester sajtósaként szólal meg, az nem baj.
Eddig is írt nénike, azt is tessenek szemlézni!

exit · http://nubabel.blog.hu 2007.07.05. 17:35:58

hoppá, erre azért nem számitottam smalladam ;P de legalább a durranó pezsgőt már nem kapjuk az arcunkba. ugye ez akkor most nem ilyen feloldhatatlan ellentétharc lesz a két oldal között?

dolphin 2007.07.05. 17:54:58

Mi lehet a Hirszerzi mottoja: ha nincs hir, akkor szerzunk egyet...? Tortenetesen semmiben nem ertek egyet nenike velemenyevel (ami valszleg csak azt tukrozi, hogy egyetlen meleget sem ismer szemelyesen), de ebbol ilyen hirt, ill. egyaltalan hirt csinalni, rohejes.

bugris 2007.07.05. 18:07:45

És vajon etikus dolog-e a kommenteket idézni egy „meg nem nevezett kerületi polgármesterrel összefüggésben,” meg sem említve ugyanakkor, hogy a Hírszerző egyik munkatársa is aktívan részt vett a vitában. Nem gondolom, hogy smalladam írta volna a cikket, de illett volna nevet írni, éppen azért, hogy egyértelmű legyen a dolog.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 18:13:55

Ne haragudjatok, de ennyi erővel a PoliDili-ről is lehetne ctrl-c, ctrl-v-zni.

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.07.05. 18:22:38

Hát ez tényleg nagyon gáz, mármint a hirszerző részéről. :)

Liberté, Egalité, Fraternité! 2007.07.05. 18:26:51

Azt írja valaki: "Házasságnak nem hívhatják. Azt a szót a kereszténység kopirájtolta."
Ez hazugság. A házasság ugyan szerepel a katolikus 7 szentségben - ez a hetedik -, de házasság már a kereszténység előtt is volt. Ha állampolgári jogaink egyenlők homoszexuális honfitársaink jogaival - márpedig egyenlők -, akkor nekik is járnak ugyanazok a lehetőségek, mint a heteroszexuálisoknak. Azaz az öröklés és az örökbefogadás hasonló szabályai.
Sőt szerintem már az is diszkrimináció, sőt megalázás, ha a melegek házasságát másképpen hívják, mint a heterókét.
Az ezt elutasító keresztény, zsidó és muzulmán egyházak meg keressenek magukat másik nevet a "szent" házasságra - már ti. akkor, ha nekik két férfi vagy két nő házassága nem olyan szent, mint a különnemű pároké.

bugris 2007.07.05. 18:31:06

Külön szépséget ad a dolognak, hogy a Molnárgörénytől idézett hozzászólás konkrétan smalladam kommentjére adott reakció volt.

smalladam • www.hirszerzo.hu 2007.07.02. 17:04:25
Molnargoreny, miért csinálsz hazafiak vs. hazátlan liberálisok szembeállítást ebből a kérdésből?

Molnargoreny • molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 22:35:05
Smalladam: sajnos, ez efféle kérdés, mint amit te feszegetsz, és a hírszerző a hazátlan liberálisok (te mondád) egyik szócsöve.

És most persze úgy tűnik, hogy csak úgy mellékszálként meg lett támadva a Hírszerző. Smalladam persze nem volt rest a válasszal, a kulturált vita jegyében:

smalladam • www.hirszerzo.hu 2007.07.03. 21:10:43
Molnárgörény: az a válaszom, hogy bekaphatod, a sztereotip hülyeségeiddel együtt.

Most tényleg egy ilyen szintű írás a címlapsztori a Hírszerzőn?

Amúgy remélem, egyik hozzászólásom sem bántotta senki szemét, még magamtól is elhatárolódom, mert egyáltalán ide kommenteztem, pfúj!

mildi 2007.07.05. 18:49:04

szerintem marha felesleges volt ez a Hírszerzőtől..:(

bugris 2007.07.05. 18:50:12

Liberté, Egalité, Fraternité 2007.07.05. 18:45:15

Melyik írás? Mert szerintem se a poszt nem jó sem a hírszerzős cikk nem az.

bugris 2007.07.05. 19:02:03

Szóval, ha a hírszerzősre gondoltál, mitől jó egy írás, amelyik ívet húz egy blog kommentjei és egy kerületi polgármester között?

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 19:15:58

bugris, ezt az ívet inszinuálásnak hívják, legalábbis errefelé.

Gabe 2007.07.05. 19:36:35

Még néhány meleg a kormányban, és az európai, toleráns szoci szavazógárda elhatárolódik.
Én szerettem Fábry coming outját is.

Gabe 2007.07.05. 19:53:19

Most akkor miért nehéz melegnek lenni? És miért kell erre büszkének lenni? És miért kell ehhez már megint Gyurcsány és bandája?

Dr. Minorka 2007.07.05. 19:56:01

1. Szerintem TuRuL_2k2 fog ráfaragni erre, mert mindenki az ő nevére fog emlékezni, évek múlva...:)
2. Nem lehetséges, hogy nénikének nexusa van Gáljuniorhoz? Nekem gyanús ennek a cikknek az időzítése...
3. "Még néhány meleg a kormányban, és az európai, toleráns szoci szavazógárda elhatárolódik."
Viszont addig sem az egészségüggyel foglalkoznak!

Gabe 2007.07.05. 20:01:30

Emléxem egy Svábynaplóra, ahol a törzsszavazó közönség arra a kérdésre, hogy akarnak-e meleg politikust, elég nagy számban nemmel feleltek. Pedig oda nem a jobberek nyomkodnak.
De tényleg jó, hogy a holokauszt meg a szabadságjogok mind valamire szolgálnak. Ha meleg volnék, kikérném magamnak, hogy emblémának használjanak.
Magyaroszágon több embert vertek meg az elmúlt évben, mert jobboldali, mint aki meleg.

logic 2007.07.05. 20:01:53

A "bejegyzett élettársi kapcsolatról" mindig is azt gondoltam, hogy szükség lenne rá - hogy ezt házsaaágnak lehet-e hívni, az szerintem tök másodlagos, mert a dolog tartalmát nem a szó határozza meg. Van elég sok "házasság", amiről nem a szentség jutna először eszembe... Végülis, ha együtt élnek, együtt halmoznak fel vagyont, miért ne illesse meg a vagyont ugyanaz a védelem, mint a heteróknál. Ráadásul, így nekik is lehet anyósuk és ők is költhetnek válóperes ügyvédre. Miért maradjanak ki minden jóból? :-D

az örökbefogadás már nehezebb ügy... ösztönösen azt mondanám, hogy a francokat... ugyanakkor, ha azt hisszük, hogy homo' házasságban homo' gyerekek lesznek, akkor ezt megfordítva hetero' házasságokban meg hetero' gyerekeknek kellene lenniük. akkor a homokosokat a gólya hozza?
az, hogy a nagyobb elfogadottság miatt kevesebb valójában homoszexuális gyerekből lesz frusztrált, depressziós beteg, nem feltétlenül baj... ezeknek a gyógyítására is közösen adjuk össze a pénzt...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.05. 20:02:45

Kedves komment-társak!

Örülök, hogy megtaláltatok a Hírszerzőn nénike postjáról megjelentetett írás kapcsán, viszont, ha kérhetem, ahogy a kollégáimat is megkértem erre, a továbbiakban hagyjatok ki a dolog feszegetéséből.

A cikket nem én írtam, ahogy azt fent jeleztem, nem is tartanám a részemről etikusnak, miután ebben a vitában résztvettem.

Nénike bejegyzését én sem tartom egy jó húzásnak, nem a véleménye miatt, hanem azért, mert így ez ebben a formában az én szememben tökéletesen egy szinten van a pl. Tóta W. által rendszeresen eljátszott ötlettelen és felesleges keresztény-piszkálással.

Természetesen a nálunk megjelent cikkről is van véleményem, ugyanakkor azt nem fogom az orrotokra kötni, mivel nem éppen fair dolog a saját kollégáimat a hátuk mögött nyilvánosan véleményezni.

Nem tudom mi áll pontosan a cikkben, mivel nem olvastam. Azonban ha valaki ezt megint azzal próbálja mg értelmezni, hogy a ballibek újabb támadást intéztek a jobboldal ellen, az kérem tisztelettel, hogy olvassa el ezt a cikket: href.hu/x/31ez (véletlenül pont én írtam), ami arról szól, hogy a Jobbiknak joga van lefotózni a melegeket a felvonuláson.

Amit bugris idézett tőlem a kultúrált vitával kapcsolatban, annak megint nem hinném, hogy köze van ehhez a dologhoz. Igen azt írtam, hülyeségre hülyeség a válasz, és kicsit eldurrant az agyam.

Asszem ennyi,

Kösz

logic 2007.07.05. 20:07:09

bugris: azt hiszik, a mo.-i baloldali szavazók jól felháborodnak rajta, hogy a jobberek milyen ocsmány homofóbok. remélem, majd rájönnek... remélem, a következő szerződésben alá is írnak valami melegjogi reformtervet, aztán az is elvisz még 2-3 százalékot a hardcore fanokból (ha nem is az SZDSZ-től, legalább az MSZP-től)... vagy legalább otthontartja őket. nem azért, mert homofób vagyok (nem vagyok), hanem mert kommunistafób (na az igen)...

Gabe 2007.07.05. 20:08:00

Csakhogy ez egy blogbejegyzés, az meg egy újsághír. Ahogy a megidézett w.-nél mongyák: ez az ő blogja, azt ír, amit akar, mindenki bekaphattya.
Vki ír egy posztot, aztán rögtön fideszes polgármester geci csicskása lesz belőle. És pont egy államtitkári kamingaut előtt.
És ne ballibezzünk...

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 20:09:27

Smalladam, ne foglalkozz azokkal, akik jaj a baloldali újság báncsa a jobboldalt, hüphüp világában élik az életüket, én személy szerint mindig szívesen látlak itt, szerintem a többiek is. Ilyen témáknál egy moderáció-light (két és fél deci szóda, fél deci rozé) elférne.

Gabe 2007.07.05. 20:11:24

És mér van az, hogy ettől a parádétől fázom, meg az egész comingouttól is, de ha beszélgetek egy meleggel (akinek nem teszem fel ezt a kérdést, mint ahogy azt se szoktam, hogy \\\"haver, te kivel dugsz?), akkor qrvára nem érdekel, hogy meleg.
Tudom, köcsög homofób vagyok (ez meg egy szép oximoron).

bugris 2007.07.05. 20:11:41

Nos, mivel nem olvastad a cikket elmondom, hogy a veled vitatkozó vitapartnert idézték, szót sem ejtve arról, milyen összefüggésben hozta elő a Hírszerzőt. Ha pedig egy újságiró kívülálló szeretne maradni (szerintem ez minimum), nem idéz kiragadva egy olyan vitából, amit kollégájával folytattak le, aki maga is befolyásolta a vita menetét.
A kulturált vitáról is volt említés a cikkben, de igazad van, mellékszál. Időnként magam sem vagyok különb.

logic 2007.07.05. 20:16:31

Szerintem se foglalkozz. Végülis, tényleg báncsa, ez volt a cél. Ha van bátorság fingani egy büdöset a liftben, akkor nem kell felháborodni, ha valaki ezt megérzi. Nyilvámvalóan "kontextusba" kellett helyezni a post szerzőjét, nyilván a baloldalon nincsenek homofóbok (és antiszemiták sincsenek, meg rasszisták sem, meg szexisták sincsenek és protekcionisták se). Csak ha az inszinuáció a cél, akkor nem kell meglepődni azon, ha valaki azt mondja, a Hírszerő inszinuál.

mildi 2007.07.05. 20:21:55

Szetey :( kár :(
ha a Rogán meg a Bajnai is bejelent vmi hasonlót, egy világ fog összedőlni bennem

volkov 2007.07.05. 20:22:49

mellesleg a hirszerzos iras sem tunteti fel a szerzojet. mellessleg szanalmas, hogy milyen habzo szajjal probal a jobboldallal kapcsolatban botranyt krealni.

Gabe 2007.07.05. 20:24:40

Tudod mildi, a jó pasik melegek. Orok érvényű megállapítás a szexésnewyorkból (meg robbie williams is énekelte)

bugris 2007.07.05. 20:27:30

Hát, mit is mondjak arra az újságíróra, aki a kommenteket olvasva nyilván látja, hogy kollégája is írogat oda, tudja milyen kellemetlen helyzetbe hozhatja ezzel, mégsem tünteti fel a nevét...

logic 2007.07.05. 20:34:30

így legyen ötösöm a lottón...

www.hirszerzo.hu/cikk.szdsz_donto_lepesek_a_meleg_parkapcsolatok_egyenjogusaga_fele.39380.html

majd amikor a rokkantnyugdíjból aktívnak visszasorolt munkát keresni esélytelen 58 éves szoci-szavazó meghallgatja, mire van ideje a kormánynak... még egyszer mondom, semmi bajom az eljárással, de remélem, tovább javítja a népszerűségüket.

Dr. Minorka 2007.07.05. 20:35:17

Mildi!
Szeteyvel kapcsolatban nem ez a gáz! Nem ezért nem szeretjük.

mildi 2007.07.05. 20:59:00

Dr., én Szeteyt alig ismerem...mi vele a gáz?
(női szemmel nézve akkor is kár, hogynemondjam pazarlás, akárcsak a papunk volt anno)

Dr. Minorka 2007.07.05. 21:42:54

Sajnos olyan mint régi üzlettársa GYF. Összevonják a központi kormányzat személyzeti osztályait. Ebben van ráció, sok hatékonynak bizonyuló megoldás van külföldönn. Ahogy ez nálunk megvalósul az valami nagyon torz, távoli visszfénye annak, amit kellene csinálni.

Ács Feri 2007.07.05. 23:34:25

A Hírszerző "cikke" nénikéről nem cikk, hanem egy "komoly névtelen feljelentés". (A Hírszerzősök kedvéért: a Tanú című filmből idéztem, amely részben pont az ilyen buzgómocsingokat tette nevetségessé.)

exit · http://nubabel.blog.hu 2007.07.05. 23:56:26

k|M · ufi.blog.hu 2007.07.05. 20:09:27

teljesen egyetértek smalladammal kapcsolatban.

a nonszensz rovat viszont bőven elég lett volna a nénike posztra válaszul, egy egész cikket felesleges volt erre áldozni a hirszerzőnek.

bugris 2007.07.06. 00:01:36

Smalladam hajlamos rá, hogy teljesen feleslegesen magára vegyen dolgokat, és ezen jól felhúzza magát. Kicsit lazábban kéne venni néha.

A cikk meg alapvetően nem (csak) nénikéről szól, hanem egy meg nem nevezett polgármesterről, akit most jól össze lehetett mosni még ide kommentezőkkel is. Elég csúnya munka volt.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 00:55:54

Miközben ti velem (is) voltatok elfoglalva, én a
Kultiplexben lévő barnasör-készletek csökkentésében próbáltam meg aktív szerepet vállalni. Nos a kommenteket olvasva úgy érzem, helyesen cselekedtem (cselekvő hazafiság maybe), de a többire igazán nem tudok mit válaszolni.

Persze, magamra veszem, de ezt úgy is veheted bugris, hogy kifejtem a véleményemet. Hogy ez a kétoldalazás a vesszőparipám, az egy dolog.

Nénike reakcióira kíváncsi lennék, persze nem lep meg, ha erre nem fog semmit sem válaszolni. Annyit azért hadd tegyek hozzá, hogy szerinem nem sok különbség van aközött, ha valaki kifejti a véleményét egy tömeggyűlésen, vagy ugyanezt teszi egy mindenki által olvasható blogon.

Továbbra is szívesen írogatok ide, azzal nincs baj.

Amit a legutóbbi kommentemben az üggyel kapcsolatban leírtam, azt továbbra is úgy gondolom.

Uff.

P.s. Szerintem Ákossal nem az a baj, hogy jobboldali, hanem az, hogy egyrészt politikai szerepet vállal (én ezt még a háromakkordos, hamisan éneklő punkoknak sem mindig nézem el), de főleg az, hogy szerintem kicsit nagyképű lett a művészúr. (Amúgy vö:, hogy a kétoldalasok is kielégüljenek:D : Prieger Zsolt, az ASS állami kitüntetéssel dekorált államellenes lázadója...)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 01:53:08

smalladam: kapd be te, etikátlan sültparaszt. Én nem élek vele - nem is szeretem a homokosokat, te vagy a nagy hívük. Bebizonyítottad tökéletesen, hogy a Hírszerző valóban a hazátlan (magyarellenes, de cserébe buzipárti, és hadd ne soroljam, hogy ki mindenki mellett kiálló...) liberálisok szócsöve. Te meg az egyik díszpéldány vagy ezek között.

Mi is történt? Feltettél nekem egy kérdést, amire megkaptad a választ. Erről aztán nagy ügyesen beleírtál a cikkedbe a Hírszarzónában annyit, hogy Molnárgörény csak úgy fogta magát és kipécézte szegény-szegény kis ártatlan médiácskádat. Azt elfelejtetted megírni, sutyerák barátom, hogy az egész a te kifejezetten hozzám címzett, provokatív kérdéseddel indult - meg persze a "bekaphatod" kommentedet is! Jellemző balmédia-húzás: megkeverjük a szart és írunk a büdösről. Bravó! Persze nem fogod korrigálni, mert annyi tisztesség (helyesebben semennyi tisztesség) nincs benned - bár még itt is lebuktál, mert nem csupán én, de többen észrevették az alattomosságodat.

De nem is ez a fő aljasság. A Hírszarzóna cikke bekezdéseken át taglalja, hogy nénike kicsoda - éppen ráismerhet bárki, aki kerületi önkormányzatok közelében jár -, továbbá még pellengérezitek is szorgalmasan, hogy miért nem vállalja a nevét. Aztán keresem a cikk aláírását: NINCSEN!!!
Hát gratulálok: ennyire álszent szarládának már nehéz lenni, még hazátlan liberálisban is.

Továbbá: ha a Hírszarzóna totálisan nélkülözi a természetrajzi ismereteket, és a Molnárgörény nicket önpejoratívnak gondolja, arról én nem tehetek, mert a görények valódi természetét nem ismerni csupán az általános műveltség hiányát jelzi (na jó, nincs időtök olvasni, csak blogokat, hiszen a többi időtök írott szemétgyártásra fordíttattik). Talán nézted volna meg a blogom első posztját, ott kellő felvilágosítást kapthattál volna görényügyben: ez egy igen értelmes, szép állat (jóval szebb, mint te), és nem is maga bűzlik, hanem ellenfeleire fröcsköl büdöset. Rád most nem kellett, te eleve eléggé bűzlesz...

Szerintem te magad írtad a Hírszarzóna cikkét, aztán egyszerűen letagadtad, amikor rádpirítottak, hogy simlis vagy. A cikk ordas csúsztatásai és sumáksága mellett mit számít egy kis hazugság? Megszoktad már, elvégre arról lehet felismerni, hogy hazudozol, hogy mozog az ajkad (vagy a klaviatúrád...).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.06. 01:59:38

Molnargoreny: ezt itt fejezd be, kérlek! Utálok moderálni, de ez nagyon feszegeti a határokat.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 02:32:40

Nem én kezdtem - egyiket sem, és az önvédelem lehetősége számomra eleve korlátozott, mert a Hírszerzőbe hiába írnék, nem közölnék. Ha smalladamot kimoderáltad volna, nem lenne semmi gond. A szemétség azonban minden rendszerben szemétség...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 02:55:22

Egyébként igazad van, Turul elég erős - bocsánat (de csak tőled, mert a címzett megérdemelte). Az erősségét csak az menti, hogy a sérelmezett tények sajnálatosan szóról szóra igazak...

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2007.07.06. 08:18:13

Élhessenek együtt, ha akarnak, de NE házasságban.
A házasság természetjogi intézmény(ergo mindig volt, mindig is lesz), a buzának lenni viszont a természet rendje elleni lázadás. Ergo a kettő elég erőteljesen ütközik.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2007.07.06. 08:19:16

+a tvhozónak alkotmányos kötelessége a házasság intézményének védelme. Egy ilyen lépéssel a béka segge alá vinnénk azt.

bugris 2007.07.06. 09:01:33

Hát, Molnárgörény, jobban tetted volna, ha inkább nem szólalsz meg már a témában.
Nénike reakcióját viszont én is várnám.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 09:24:40

Molnárgörény, vitatkozhatunk egyébként, de hidd el, hogy nem én írtam azt a cikket.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.06. 09:37:18

Nem smalladam írta a cikket.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.06. 10:54:10

"a nonszensz rovat viszont bőven elég lett volna a nénike posztra válaszul"

Így van.

tetrahid · http://www.tetrahid.blog.hu 2007.07.06. 11:12:57

Én úgy tudom, hogy a homoszexualitás egy genetikus fék, ami azért van, hogy meggátolja egy faj túlszaporodását, és mint olyan megtalálható minden állati fajnál is. A homoszexualitás ebből a szempontból egyetlen okra vezethető vissza: nem nemz utódot.

Magával azzal, hogy ki kit kefél, szerintem semmi kérdés nincs, magánügy. Nem tartom olyan devianciának, ami miatt tiltani kéne, hiszen két fél egyetértésével történik, nem egy lovat erőszakolnak meg, nem gyereket stb.

A felvonulásokról. Én sem tartom kifejezetten ízlésesnek őket, én sem írom a mellemre hogy heteroszexuális vagyok, de manapság mindenből lehet identitást kovácsolni. Pl. melegeken belül van egy réteg, aki direkte akar aidses lenni, mert az ad neki elkülönülést a többi melegtől,egyfajta kitüntetett szerepet. De ha akar, vonuljon fel, manapság bárki megmutathatja magát, csak az a kérdés, mennyire hangosan teszi ezt.

A házasságról. Ez hülyeség, miért ne házasodhatna? A keresztény házasságban nem fog soha, a polgáriban meg miért ne? A házasság nem keresztény fogalom.

Örökbefogadás. Ezzel sokáig hadilábon álltam, mert milyen mintát kap a gyerek stb. Most azt mondom, hogy inkább fogadjon örökbe egy tisztes meleg pár egy gyereket, minthogy egy alkoholista állat nevelje fel a gyerekeket. Természetesen ha pl. én örökbefogadásokat intéznék, akkor a rangsorban hátrébb kerülnének, de nem tiltanám meg.

A cikk pedig, aminek apropóján itt folyik az eszmecsere alpári és undorító. Egyébként. :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 11:43:04

Rendben, smalladam, de ha nem te írtad, vajon beírsz a saját lapodba valamit arról, hogy nem ad hoc jelleggel, hanem a te provokatív kérdésedre kaptál "támadást" a Hírszerző ellen? Vagy a tényszerű korrekciót meggátolja az a tény, hogy "elfogult" vagy, mert itt kommentelgettél? Ugyanis a tisztesség azt követelné meg, hogy igazítsátok ki a dolgot, tekintettel arra, hogy nem szimpla célzott kérdésre válaszolóként, hanem afféle Mórickaként állított be engem a Hírszerző, akinek mindenről az jut az eszébe...

Tetrahid: nem, nem ilyen genetikus fék. Ez csak valakinek az el nem fogadott és logikátlan teóriája. A túlszaporodás meggátlására ez nem elég, továbbá nincs is minden fajnál - éppen az alacsonaybbrendűeknél nincsen, ahol a túlszaporodás sokkal inkább veszélyes lenne. Azt egyébként táplálékhiány, betegségek, miegyéb sokkal üzembiztosabban akadályozza (embert kivéve), mint az a 2-3% homoszexuális.

Azzal magam is egyetértek, hogy a szex tág határokon belül magánügy. De ha nem természetes (mert a homoszexualitás nem az, akkor sem, ha a természetben létezik - pusztán azért, mert túlsúlyra jutása a faj gyors kihalásához vezet), akkor nem kell népszerűsíteni. Álprobléma az egész, mert élettársi kapcsolatot, vagyonjogi szerződést már ma is létesíthetnek, a kifejezetten házasság iránti igény pedig főleg provokatív.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:06:57

Ez a történet, "botrány" sajnos szépen tükrözi a honi sajtó színvonalát.
Az Indexben, a Narancsban, az Ésben, az UFIban a szerzők gyakran viccesen, cinikusan, szatirikusan fogalmazzák meg a véleményüket. Néha egy-két szerző túlzásokba esik. Pl. tótaw elég gyakran. Ez lehet vita tárgya. Bár ebben az esetben szerintem nénike nem lépte túl saját határait. Munkásságát ismerve bármilyen más témában hasonlóan fogalmaz. Ha valakit séretett a bejegyzés, írja meg. De ne a hírszerző döntse el, hogy van akiket sértett a bejegyzés. Idáig azonban rendben van. Vitatkozzunk, hogy sértő vagy vicces ez.
Na de kérem. Bolhából elefántot? Egy nickneves leleplező cikk, aminek nincs is szerzője? Ez most az egyenként levadászás? Vagy dilettantizmus? Vagy az ufi blogon keresztül akar népszerűséget a Hírszerző? Vagy reklám az ufinak? Vagy mi?

suski 2007.07.06. 12:15:41

molnargoreny,

ez nem olyan dolog, hogy "népszerûsíteni" lehetne, vagy meleg vagy, vagy nem. Attól, hogy sokat beszélnek róla nem lesznek többen.

Nénike posztja sem nem alpári, sem nem sértô, nem értem miért ne lehetne vkinek ilyen véleménye, akárkinek legyen a sajtóreferense. Ez aztán a szarkavarás a köbön. A csúnya homofób kirekesztô fidesz már megint. Persze a szadesz sem mozdította a kisujját sem a melegekért 9 év kormányzás alatt, csak a pofájuk nagy, meg a másikramutogatás megy nekik.
Nem lehet, hogy a hírszerzô névtelen cikk írója érintett a dologban, azért kapta fel így a vizet? Vagy, smalladam, a 12-ek most ezt dobták be csámcsognivalónak? :)
A világon mindenhol vita van errôl, hol van az megírva, hogy nem szalonképes az, aki ellenzi a homokosok házasságát? Sôt ez Mo-on alighanem többségi vélemény.

bugris 2007.07.06. 12:15:53

Lelkylola, én viszont remélem, a jövőben azért ez nem lesz jellemző része nénike munkásságának. Azért a szexuális utalásokban volt egy adagnyi Bánó szintű tahóság.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 12:18:01

mondtam, hagyjatok ki

Oli bácsi 2007.07.06. 12:41:44

Ennek (a kihagyásnak) van legalább egy, rém egyszerű módja.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:45:12

bugris, persze ezen lehet vitatkozni, hogy a popo orientált kifejezés tahóság vagy sem. Szerinted tahóság, szerintem nem. A pina orientált, vagy fasz orientált kifejezés sem bántó, hanem kicsit primitív. Na, de ebből tényfeltáró, leleplező cikket írni, nevetséges. Vihar egy kanál vízben. Nekik is csak azért ügy, mert egymás mellé lehet írni azt a két szót, hogy homofób és Fidesz. De ez se nem homofób, se nem Fidesz. Ez itt a baj. Ha ez a feladat, akkor melózzanak az újságírók és keressenek egy valóban homofób fideszest.
Ez nem homofób. Katolikusként (szabad vallásgyakorlás), például nekem jogom van a vallásom vezetőinek nézeteit képviselni, akik nem engedik, hogy a homoszexuálisok házasodjanak. Ez egy vita, világméretű vita és nem lehet egy publicistát megkövezni, lehomofóbozni, azért mert az egyik nézetet képviseli. Hiába mondanám, hogy a hírszerző pedig katolikusfób, vallásfób, keresztényfób, mert ennek nincs értelme. Pontosabban ugyanannyi értelme van, mint itt annak a szónak, hogy homofób.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 12:47:55

lelkylola 2007.07.06. 12:06:57:
"Néha egy-két szerző túlzásokba esik. Pl. tótaw elég gyakran. Ez lehet vita tárgya. Bár ebben az esetben szerintem nénike nem lépte túl saját határait. Munkásságát ismerve bármilyen más témában hasonlóan fogalmaz."

Miért nincs az UFI-nak is tótavé-megmondóembere? Az ilyen hozza a klikkeket meg a linkeket más sajtótermékektől.

Ha nénike elvállalná nikkcsere után ...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:50:03

Doomhammer :)
Szerintem elég egy tótaw ebben az országban. Sőt néha sok is.

Gabe.hu 2007.07.06. 12:50:39

majd belinkelnek téged

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 12:52:48

Oli bácsi! Mire gondolsz?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 12:52:58

lelkylola 2007.07.06. 12:50:03:
"Doomhammer :)
Szerintem elég egy tótaw ebben az országban. Sőt néha sok is. "

Valaki a minap Tomcat-re mondta ugyanezt.
Ez a kihívás.
Tízmillió irritáló ember országa. Merthogy csak az felel meg a jövő kihívásainak, akinek sikerül megtalálni a szerepet, amiről mások azt mondják, hogy elég belőle egy is.

Verseny kizárva. ;-)

bugris 2007.07.06. 12:55:26

"Oli bácsi! Mire gondolsz?"

Talán a véleményedre, álláspontodra lehet kíváncsi?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 12:57:17

Doomhamer, Igazad van. Én is egy akarok lenni! Még sokat kell melóznom rajta. Új cél a láthatáron.

suski 2007.07.06. 12:57:39

Ha már hirszerzô: a trianoni megemlékezéseket egyszer nemzethalál-biznisz-nek nevezték. Ha vmi sértô, akkor ez az.
Ez ugyan nem tûnt fel senkinek, de volt egy másik, ami viszont botrányt kavart: amikor egyik szerzôjüknek piros-fehér-zöld pöttyös kiütései támadtak a nemzet szó hallatán. De az ürge késôbb elmagyarázta, hogy mi volt ezzel a szándéka és azt el tudtam fogadni. De ez a nemzethalál-biznisz kiborított. Mintha Jan Slota vagy a románok magyargyûlölôje fröcsögne. És mintha itthon állandóan errôl szólna a közbeszéd, miközben csak a nagy kuss van róla.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 12:58:41

bugris · bugris.blog.hu 2007.07.06. 12:55:26:
"Talán a véleményedre, álláspontodra lehet kíváncsi? "

Nyilván nem fog rosszat mondani a kollégájáról.

Mellesleg szerintem ennek a diszkussziónak egyszerűbb megoldása is van. A Hírszerző hazudik, nénikének semmi köze a fideszes polgármesterhez. Smalladam, hogy dolgozhatsz egy olyan újságnak, ami ilyen pofátlanul hazudik?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.06. 13:01:12

Nem hazudik, csak ferdít. Egy megbélyegzési szándék érdekében összekeveri az almát, a körtével és mindezt habosra keveri. (képzavar)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 13:04:13

lelkylola 2007.07.06. 13:01:12:
"Nem hazudik, csak ferdít."

Oké, a hazudás szándékos provokáció volt. Nem mond igazat. Téved. Nénikét ismerjük, ő az a kissé sarkos stílusú közgázos egyetemista. Te jó ég, hogy mennyit tud inni, az nem is emberi! Azért a Hírszerzőtől elvárható lett volna, hogy ne terjesszen tévinformációkat. Az ilyesmi minősíti a sajtóterméket. Újságírói szakma minimuma, ugye.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.06. 13:05:42

"Egy megbélyegzési szándék érdekében összekeveri az almát, a körtével és mindezt habosra keveri. (képzavar)"

Abból is a tökéletesen kiérlelt fajta.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:19:56

Én már nem értem ezeket, amiket ide írtok, de lassan ott tartunk úgy látom, hogy akkor lennék korrekt, ha kilépnék a szerkesztőségből...
Mondom, hogy hagyjatok ki, lécci

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 13:25:57

Oli bácsi arra gondolt, hogy elnézést kérsz és megírodo az igazat a Hírszerzőben. Akkor nem lesz ok piszkálni téged, smalladam: aki provokál, az utána ne csodálkozzon, hogy kiosztják.

Hát, ha Doomhammer jól tudja, és nénike még csak nem is fideszes sajtós, akkor a Hírszerző tényleg vehet egy termetes lapátot, és eláshatja magát - nem csodálkoznék, ha így lenne. Akkor már értem azt is, hogy miért nem írta alá az a bátor emberke a cikkét, melyben nénike névtelenségét karikírozta, úgyszintén névtelenül...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:29:18

1. Nem kérek bocsánatot, mivel, mint mondtam, nincs közöm ehhez.

2. Doomhammer nem jól tudja, de nem i értem mit akart vele mondani.

bugris 2007.07.06. 13:29:37

Nyilván senki nem várja el, hogy most otthagyd a Hírszerzőt. Én azt sem szeretném, hogy most megromoljon a kapcsolatod a kollégáiddal egy esetleg róluk írt vélemény miatt. (Bár már írtam, nem tartom sokra azt a viselkedést, hogy kollégád nevét nem odaírva téged hozott kellemetlen helyzetbe.) De akkor bizony most nyelned kell egy kicsit. Ez van, esetleg vedd lazábban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 13:30:40

smalladam · www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:19:56:
"Én már nem értem ezeket, amiket ide írtok, de lassan ott tartunk úgy látom, hogy akkor lennék korrekt, ha kilépnék a szerkesztőségből."

Nem, csak bosszantalak. :-)
A többiek nevében nem beszélhetek. :-)

Próbáld ki egyszer egy ismerősöddel, aki X márkánál dolgozik. Kezdd el teli szájjal szidni a márkát, mondjuk egy kocsit, hogy milyen lassú, sokat fogyaszt és gyakran elromlik és figyeld a hatást. Ha szerencséd van, harcias kiállásra veheted rá az illetőt a márka mellett, kábé vállalati propaganda stílusában.

A "hazudik a Hírszerző, smalladam határolódjon el" olyan viccesen hangzik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 13:32:49

smalladam · www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:29:18:
"2. Doomhammer nem jól tudja, de nem i értem mit akart vele mondani."

De jól tudom és te rosszul. (direkt elkerültem a h-betűs szót, remélem, értékeled ;-)) Miért, mivel tudod alátámasztani az álláspontodat? Semmivel.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 13:35:28

Ne határolódjon el. Írja meg az igazat. Rólam mindenképp. Ne bújjon el amögé a jogi akadály mögé, hogy helyreigazítási per nickről nem kezdeményezhető, hisz a sértés nem ért meghatározható személyt.

Ugyanis, smalladam, önként is lehet az ember tisztességes, azt meg aligha tagadhatod le, hogy rólam ritka nagy ferdítés jelent meg: te provokatív kérdést tettél fel, egyenes választ kaptál, aztán meg jókorát beszóltál (na jó, ezt visszakaptad kamatostul, de járt is). Ezek a tények. Mi akadályoz abban, hogy megírd?

bugris 2007.07.06. 13:40:21

És ne hogy smalladam azt higgye, mindenki csak vele foglalkozik, én bizony továbbra is nagyon kíváncsi lennék nénike reakciójára is.

Király Dávid 2007.07.06. 13:46:46

Király Dávid vagyok, a Hírszerző újságírója. A cikket én írtam. Smalladamról szálljatok le. Tisztában vagyok vele, hogy most beindul a géppuska; nem érdekel, többet nem kívánok a történethez hozzátenni.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 13:46:57

Azzal tudom alátámasztani, hogy akik írták a cikket, személyesen ismerik nénikét. És hát pont az a lényege a cikknek, hogy ő ő. Különben mi értelme lenne x y gipszjakabról ilyet állítani, nem?

Mondtam, hogy nem fogok megírni semmit sem. A cikket nem én írtam, kértem, hogy maradjak ki belőle. Ha valaki ferdített benne, az az ő dolga hogy helyretegye. Amit meg akkor kommenteltem, az nem a cikk miatt született, így ebből a szempontból sem látom be, hogy miért kellene pont amiatt helyreigazítanom.

Ha neked ezzel problémáid vannak, írj egy mélt a hírszerző címére, vagy akár az enyémre és továbbítom. Akire ez tartozik, az eldönti, hogy helyreigazít-e.

Itt pedig, akárhogy is várjátok, nem fogok a kollégáimról véleményt mondani.

Gabe 2007.07.06. 13:53:40

Kedves Dávid,
a géppuskametaforához: először te lőttél, méghozzá orvul.
Persze, ha ezt belátnád, akkor nem állhatna fenn a homofób-agersszív jobboldal képe, amit te is erősítesz inkriminált cikkedben.
Remélem, a jövőben nemesebb feladatokra is képes leszel összpontosítani.
Gabe
aki enélkül nem lett volna olvasód

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.06. 14:04:46

Dávid: nem lesz semmi zárótűz, felejtsd el a mártíromságot. :]

Jó tudni, hogy ki publikál Hírszerző információ álnéven.

Látom, a "politikus" szó kikerült a cikkből. Helyesen.

"(A – talán nick-jével kapásból önkritikát gyakorló – "Molnargoreny" nevű szerzőtől aztán természetesen lapunk is megkapta; eszerint a Hírszerző "a hazátlan liberálisok egyik szócsöve". Ez mellékszál.)"
Mivel a "hazátlan liberálisok" kifejezést először egy Hírszerző-újságírót írta le a kommentek között (feljebb ellenőrizhető), ezt elhallgatni legalábbis sajátos ízt ad a dolognak.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2007.07.06. 14:06:29

"Oli bácsi! Mire gondolsz?"
smalladam: konkrétan a baszásra :-)

Hosszú leszek, elnézést kérek.

Előrebocsátom, ha már a kommuna sok tagja előjött a saját véleményével, hogy nénike bejegyzésének hangnemével, mondanivalójával nem értettem egyet, de annak sem láttam különösebb okát, hogy ne jelenhessen meg. Az én véleményem a témáról itt: www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=212 (erre érdekes módon nem ugrott a Hírszerző. Talán mert még nem volt.) És asszem nagyjából Turuléval cseng egybe/össze. Házasság igen (de csak állami, nem egyházi: és nehogy elkezdődjön a duma "ők is közpénzből élnek, a melegek adójából is stb."), élettársi kapcsolat is, de örökbefogadás nem.

Haladjunk.

Volt már vita cirka egy évvel ezelőtt az ufi.hu blogja körül, még a régi helyen, hogy jó-e ha a Hirszerzo egy blogpost kommentjeiből gyárt cikket (akkor épp Fideszben uralkodó hangulatról). Azt gondolta volna az ember, hogy friss portál, kisiklás, gyakorlatlanság. Nem: gyakorlat.

Most a hirszerzo.hu egy tényhibákkal és ferdítésekkel teli cikkben esik neki egy valóban vitatható posztnak, miután már a napi nonszenszbe is betette. (Gyorsan néhány: nénike nem politikus, mint az a cikk első verziójában is szerepelt, az ufi.hu nem azonos az ufibloggal, tehát az utóbbinak vezetőszerkesztője sincs, ráadásul mind a posthoz fűzött megjegyzésből, mind a kommentekből kiderül: a beírás abszolút nem a közösség egészének álláspontja, ennek ellenére a "polgári underground blogja" kitétel idézőjellel szerepel a címben, értsd: "ennyit tudnak a homofób kis hülyék", fideszes-fidelitaszos foshalmok(tetszőleges variációk a két Máté blogjáról: lazan.freeblog.hu, valasztasok.freeblog.hu) Ja, plusz névtelenség, miközben mást ugyanezért, ugye. Ráadásul, hát molnárgörény ide vagy oda, a beidézett kommentek egy része ugye valóban reakcióként született, nem is akárkinek a beírására, khm.

Asszem azok közé tartozom, akik sohasem utálkoztak mert itt látnak, a Hírszerzőtől sem utálkozom. De az azért megfontolandó vagy hát végiggondolandó: jársz egy társaságba, virtualiter, ott van aki nem kedvel, de van aki szívesen fogad. Erről a társaságról (visszautalok: az ún. "polgári undergound blogja", majom jobberek, hogy szavamat ne felejtsem), ill. egyik tagjáról munkahelyed bekiabálja több tízezer ember arcába, hogy beleszartak a ventillátorba. (Gondolkodtam itt más, élettelibb hasonlaton, hogy étterem, meg focicsapat, de az elterelné a figyelmet). Amihez a munkahelyednek kétségtelen joga van.

De utána visszamenni a társasághoz és azt mondani, hogy "engem ebből hagyjatok ki", az nem megy. Valamiféle viszonyt ki kell alakítanunk a történtekhez. Nemcsak akkor kell vállalni a dolgozót, ha ki lehet írni a nicknevünk mellé, vagy ha fél méternél közelebbről nézhetjük Serest, Gavrát, meg az olyan császárokat, mint Király Dávid, hanem akkor is, ha kellemetlenség adódik, pl. most. "Nénike egy majom, a munkahelyemnek igaza van" - ez egy válasz. Ha egy darabig nem nézek a blog felé, az is egy válasz. "Hülyén csinálták a lapomban" - ez is egy válasz, még ha nem is könnyű, és teljesen értem, hogy ettől ódzkodsz. (Plusz még a hangos: "Lépjél ki!" felkiáltások utána.)

De az "engem hagyjatok ki", az nem válasz. Bemész focizni, majd amikor a csapatod elcsezs egy helyzetet, elkezdesz kiabálni, hogy "ház, ház".

Hiszen az egy másik játék.

No.
Megvolt a hülye hasonlat is.
Üdv:
Ob

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 14:08:00

No lám.

Kedves Király Dávid! Légyszíves igazítsd ki akár a már megjelent cikket, akár egy újban az engem illetőeket abban az értelemben, hogy Molnárgörény nem l'art pour l'art, hanem a Hírszerző egy másik munkatársának egyenes (provokatív) kérdésére válaszolva, az illető munkatárs kommentje alapján minősítette a Hírszerzőt: továbbá az illető a Molnárgörény nicket (nyudogtan használhat bárki ékezetet, én is használnám, ha a rendszer engedte volna) nem önpejoratív szóként használja, hanem a görények valódi, igen pozitív természetének ismeretében. Ennyi.

Megjegyzem, ha még nem láttál sálként a metrón hordott eleven görényt a gazdájánál, vagy a télikabát zsebéből kikandikáló barátságosan szimatoló görényt, akkor nem túl figyelmesen jársz az utcán.

Előre is köszönöm. Külön emailt nem írok, mert nem tettél linket a nevedre, meg fölösleges is, úgyis olvassátok ezt többen a szerkesztőségből, ahogy elnézem.

Üdv: Molnárgörény (Mustela eversmanni)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 14:39:47

Oli bácsi!

Azt gondolom, az első hagyjatok ki-s kommentben megindokoltam, hogy miről mit gondolok.

Azt továbbra is fenntartom, hogy más tettéért nem fogok bocsánatot kérni.

A polgári undeground és az idézőjel ügyében, hadd szabadjon nekem is citálni:

Asszem a Karatekölyök című filmben kérdezett a srác a karatemestertől valami ilyesmit, hogy mi a jelentősége a fekete öv viselésének? Mire a mester azt válaszolta, hogy különben leesne a nadrágja:)

Gabe 2007.07.06. 14:44:48

Nem, Mijaginak nem volt öve, a párbeszéd így hangzott:
- Önnek milyen öve van?
- Vászon.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.06. 14:47:07

"KIRÁLY Dávid! :-)))"
Ha ez a röhögés jele,
akkor részemről -//- .
Fiúk, a Csengery-díjas "aszfaltparaszt" (ha erre jár, ő érti tán) még szaktekintély a fiatal netes újságíróknál?
Jó a csapat a Hírszerzőnél is, olyan finoman anarchikus. Tarka.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 14:54:47

No, smalladam, te már olvastad a helyreigazítási kérést, eljutott hát hozzátok - szíveskedj intézkedni. A nem válasz és nem közlés is válasz. Lehet, hogy hajtogatom ugyanazt, és ez nem túl úrias: de még mindig inkább rendben van, mint nagy csúsztatással lejáratni valakit. A labda a ti térfeleteken van.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.06. 15:03:33

Gabe, akkor rosszul emlékszem, de határozottan rémlik, hogy Mijagi Hokkaidoról is beszélt, ahol azért hordták az övet, mert.

Molnárgörény, én szóltam neki.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 15:05:10

Möglássuk mit fog ez érni... Ha netán írna valamit, légyszíves linkeld ide!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.06. 15:06:12

Szamárfül 2007.07.06. 14:47:07:
"Jó a csapat a Hírszerzőnél is, olyan finoman anarchikus. Tarka."

Nemnemnem! A Fidesz az anarchikus!
www.mdf.hu/index.php?akt_menu=77&hir_reszlet=4443

Gabe 2007.07.06. 15:07:46

Small, lehet. Én erre emléxem, de erre határozottan.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.06. 15:15:00

Doomhammer: "Az, hogy 2006-ban nyíltan szembeszállt Orbán Viktor populista politikájával, "komoly kötőerő volt" az MDF-en belül." - idézet a te forrásodból, Dávid Ibolya mondja.

Hát igen. A megmaradt harminc szem tagot komolyan összeköti, miután emblematikus személyiségeket rugdostak ki sorozatban. A maradékot összekötni nem kell program, elég néhány gumipók, simán körbeérik az egész társaságot.

tomo 2007.07.06. 22:51:18

Pásztor Tibor (mszp önki képviselő, ha vki nem ismerné) ma ezt írja a blogjába:"Riszpekt az Ufinak! OK, valami marha buzizott a blogjukban, de közben meg ilyen cikk jelenik meg a papíralapú verzióban, Ács Ferenc tollából:..."
www.pasztortibor.hu/070706ufiesgojm.html

:)))))))))

ergé 2007.07.06. 23:10:39

Ács Ferenc et. kéretik rapportra :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.07.06. 23:19:47

a gój motorosokat a népszabi is tollvégre kapta úgy egy-2 hónapja... ami a legütősebb volt: a címerük leírása: két keréken futó csodaszarvas... :D

És mily kicsi a világ: nemrég pásztortibi 1 exével volt "szerencsém" "vitázni" egy krimóban... kissé az inkvizicio korába röppentem vissza vele.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.07. 00:19:43

Hehe, nekem névjegykártyám is van a gójmotorosok elnökétől, aki természetesen vitéz. Egyébként a két keréken futó csodaszarvast valószínűleg a gójok logója inspirálta, mely egy lóról hátrafelé nyilazó magyar harcost ábrázol, viszont a lónak kerekei vannak...

Mellesleg, ha jól emlékszem arra amit a főnökük mondott, akkor vannak közöttük celebek is, pl. Somló Tamás:)

hcrules 2007.07.07. 02:09:20

DE tájékozatlan vagyok, világéletemben azt hittem, hogy ő zsidó, erre meg épp ellenkezőleg?! Nagy Ferót jobban el tudtam volna képzelni közéjük.

Mellesleg mielőtt ki nem lettem okosítva nekem az sem volt világos, hogy ők nem szalonképesek. Azt hittem, ez az egész csak poén.

(mondjuk azért nem rossz, mikor pl Hegyalján annak a borozónak a közelében, ahol a Nagy-Magyarorszgos motoron érkező \\\"Rock Against Communism\\\" pólós motorosok ülnek erősen lecsökken a \\\"vancigidapródborod\\\"-os, Che-pólós szakadt punkok koncentrációja...)

Gabe 2007.07.07. 06:53:41

Hát, kedves Pásztor Tibor, más marhák meg díszzsidóznak...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.10. 21:48:32

Nos, smalladam és Király Dávid, ennyit a Hírszerző sajtótisztességéről. Azt hiszem, elég időt adtam: most hát kijelenthetem, hogy csúsztatni, lejáratni, provokálni igen, de az igazat elismerni nem... Szomorú. Innentől kezdve titeket vitapartnernek nem ismerlek el, a saját blogomon meg azonnal moderálva lesztek, ha megjelentek. Elvi okokból.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.07.10. 22:50:38

egészségedre váljék

Syr Wullam 2007.07.11. 09:51:58

Csak egy kerdes, nehogy ma' elmenjunk a lenyeg mellett:

Hogyan azonosit valakit a Hirszerzo egy nick alapjan?

Ehhez ugyanis IP-cim es/vagy email cim kell -- mar persze, ha valaki a hivatalit hasznalja --, azt meg kevesen lathatjak.

Szoval?

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.11. 12:23:42

Ami az eredeti bejegyésben feltett kérdést illeti: nos, igen, lement az inkriminált hirdetés(társadalmi célú hirdetésként) az M1-en.

Egyébként ezzel azonosulok és erre bátorkodtam csupán felhívni a figyelmet:

A Római Katolikus Egyház álláspontja a homoszexuális élettársi kapcsolatról

„A homoszexuális személyek iránti tisztelet semmiképpen nem vezethet a homoszexuális magatartás jóváhagyásához vagy a homoszexuális együttélések törvényes elismeréséhez. A közjó követeli, hogy a törvények ismerjék el, támogassák és védelmezzék a házassági együttélést mint a társadalom alapvető sejtjének, a családnak alapját. A homoszexuális együttélések törvényes elismerése vagy azok házassággal való azonosítása nem csupán egy deviáns magatartás jóváhagyását jelentené, azzal a következménnyel, hogy a mai társadalom egy modelljévé teszi, hanem alapvető értékeket is elhomályosítana, melyek az emberiség közös örökségéhez tartoznak. (Forrás: Hittani Kongregáció 2003. június 3-án megjelent „Megfontolások az azonos nemű személyek együttélésének törvényes elismertetésére irányuló törekvésekről” című dokumentuma)

Syr Wullam

Úgy azonosítottak, hogy felhívtak telefonon. Régebb óta ismerem a lap több munkatársát. Az újságíró szakma egy ilyen belterjes közeg.

Syr Wullam 2007.07.11. 13:04:44

Aha. :-/

Tibor · http://pasztortibor.hu 2007.07.11. 13:48:36

Hát kedves Syr Wullam, speciel nénike azonosításához nem kell sem IP cím, sem titkosszolgálati eszközrendszer, csak olvasni tudás, meg egy Google.

Téglagyári Megálló 2007.07.11. 15:37:50

A hirszerző cikkének szerzője egyébként a "vérengző mimóza" internetes kategóriájába tartozik, szerintem.

greenz 2007.12.12. 13:52:06

Somló Tamás, mint gój, na ne röhögtess...