Aggaszt már régóta egy dolog: Worluk véleményvezér szellemi töpörödése. Ab ovo kezdve: az ezredforduló utáni első években Tóta publicisztikái revelációként hatottak rám, egyszeri jurátusra, kezdő firkászra. Meggyőzött arról, hogy a széles látókört, a vélemény alkotásának képességét nem csak az akadémikus nyelvezettel, hanem a hétköznapi beszéd fordulataival is elegyíteni lehet. Finom utalások, gyilkos leütések, a hipertérben végrehajtott asszociációs ugrások sorakoztak egy-egy jól sikerült, szórakoztató, de elgondolkodtató Tóta-publiban. Elolvastam, akár egyetértettem vele, akár nem. 2003-ban megkapta a magyar Pulitzer-emlékdíjat, nem érdemtelenül.

De hol van már a tavalyi hó?

W. tegnapi bejegyzése nem több, mint egy behányás a cybertérbe. A zéró aktualitású, ezerszer lerágott csontot majszoló írásból megtudhatjuk, hogy Tótát aggasztják a magyarkodók. Sérti őt a "nemzeti oldal" kifejezés, kirekesztve érzi magát a nemzetből. Ez eddig persze nem több, mint egy átlagos 168 Óra olvasói levél 1993-ból, feltuningolva némi káromkodással és fröcsögéssel. Aztán felteszi a nagy kérdést: "mi a lócsöcstől magyarabbak ezek énnálam?"

Na, ezzel az alapvetésnek számító kérdéssel már lehet vitatkozni. Annál is inkább, mert a kommentekben olvasható W. klónok tucatjai is erre keresik a választ. Sokan vannak és elegen is. Ők is egy réteget alkotnak a nemzet ruháján. Nem, nem kell őket lecserélni. Csak megnyugtatni őket, hogy senki sehonnan nincs kizárva. A magyar nemzetből a legkevésbé. Ez ugyanis - más nemzetekkel ellentétben - mindig is nyitott és toleráns volt, és mindenkit befogadott, aki itt akart életet építeni magának és családjának. Tanúskodjon erről felmenőim családneve: Riedlmayer, Karlberger, Bohus, Öhlschleger satöbbi.

Ezek a régen élt emberek nem fröcsögtek, nem kérték számon másoktól, hogy ki a magyar, és ki a magyarabb. Dolgoztak, egzisztenciát teremtettek egy eleinte idegen országban. Formálták Magyarországot, Magyarország formálta őket, és a végén szervesen, önazonosan magyarrá lettek. Ennek örömére aztán gyereket nemzettek, családfát ültettek a magyar rögbe, és a végén Erká nemzé Ergét. Hozzátettek valamit egy régi, elfeledett Magyarországhoz, aminek a romjain ma frusztrált értelmiségiek és munkásparasztok anyázzák egymást. Csak azért mert az egyiknek olyan kedve van, hogy zászlót tűz a házára vagy a hátára. Nem mindegy az? Nem tudod tolerálni? Ő így MÁS.

A magyarkodók elleni kirohanások egy általam érthetetlen kollektív frusztrációnak a gyümölcsei. A szimptóma részleteiről a W-bejegyzés kommentjeiben lehet tapasztalatot szerezni. Ide tartozik többek között a kokárdáktól való tüntető elhatárolódás, a "depis Himnusz" és a "megérdemeltük Trianont" emlegetése. A legjobb az, hogy sértetten írják: "ezek lenéznek, leidegeneznek minket, mert szerintük nem vagyunk igazmagyarok". Ugyanakkor válogatott gyűlölködő és becsmérlő jelzőkkel illetik azokat, akik másként gondolkodnak. Respect, maan! követelem Ali G-vel.

Egyszerű logikai feladvány: akit egy nemzet sorskérdései, a történelmi múlt, a XX. század lezáratlan fejezetei érdekelnek, az bizony nemzetibb másoknál. Ugyanígy: akit a drogliberalizáció, a melegek házassága érdekel, az liberálisabb az átlagnál. Aki a Zorbánbányával van elfogalva, az nyilván szocibb, pl. nálam.

Tóta egyébként maga is megválaszolta az általa feltett kérdést: "Az már igaz, hogy nem vált ez mániámmá. Nem ebből vezetek le mindent, nem tetováltatom a turult a seggemre, se máshova. Merthogy nem is mindent lehet ebből levezetni. Magyarnak lenni nem minden."

Akkor hadd legyen már joga "nemzetibbnek" tartani magukat azoknak, akiknek mégis ez a fontosabb. Legyen ez a hobbijuk, a gondolataiknak origója. Szerintem még mindig érdekesebb és izgalmasabb az ő gondolatviláguk, mint azoké, akik az üres "reform", a "modernitás", avagy a "tiszta ész" nevében lépnek fel. De erről majd legközelebb.

 

PS: Ja, és a kurvanyádat helyesen: kurv'anyádat. Petőfit idézni csak pontosan, helyesen, ha már magyarkodók ellen használod a Nemzeti Dal szerzőjét.