Eredetileg egy tegnapi, katatón állapotot kiváltó Klubrádió-hallgatás nyomán gigantikus vízióként pergett le előttem (az időnél gyorsabban) az a jeremiád, melynek segítségével helyes keréknyomba rántom a magyarság kátyúba ragadt szekerét, de aztán arra gondoltam, hogy a fenéket: ittam inkább egy Aranyfácánt (Ógyalla, izé, Hurbanovo, állítólag Kádár János is ott fogant, magától Konkoly-Thege Miklóstól, aki mindenféle csillagot szeretett ezek szerint. Legenda, persze.).
De miután a magyarság széles tömegeiben az ünnep közeledtével egy ún. erkölcsi imperatívusz kerekedett felül, és a Népszabadság szavazása szerint (jobboldalt a honlapon) kb. 80%-nyian úgy látják, hogy a köztársaság elnökének "hivatali kötelessége" a zászlófelvonáson jelen lenni, már nem foghatom be pörös számat.
Drága honjaim: faszok vagytok.
És erre nem tudok jobb szót. Lehet prüntyögni, hogy milyen konzi az ilyen, meg ne legyünk már tótawék, de ez olyan konzi, aki otthon jobb kedveli a skatergatyát amúgyis, és dobozos Aranyfácánt iszik. Olyan. (Miért van az, hogy tót testvéreink az Aranyfácánon kívül képtelenek iható sört gyártani? Mintha a pécsi Szalon lerohanta volna Tóciát, komolyan: Corgon, Saris, Gemer, Smadny Mnich, hát siralmas egytől-egyig.)
Az elnök ugye egyébként már késő délelőtt itt lesz, kiosztja délután a Kossuth-díjakat, meg az Érdemes-művészes borítékokat (ki nem kapott még a Heti Hetesből?) A zászlófelvonáson nincs itt. És? Sólyom legalább nemes célokat talált magának/nekünk: Erdélyt, egy zöld utópiát. És ti? Nektek mi a nemes célotok? Mi a mai jócselekedet? (A kutyasétáltatás nem ér.)
A legjobbak azok a magyarázatok, melyek szerint az elnök fél attól, hogy felelősséget vállaljon és sorsára hagyja az országot, nem akarja csillapítani a rendbontókat. Ja, mert Sólyom típusosan az a figura, aki befogja, amikor szólnia kell. Meg ugye szimbolizálnia kell a nemzet egységét. Dehát srácok, nem vettétek észre? Magyarország már nincs. Nem létezik.
Együtt basztuk tönkre a mi szép, demokratikus Magyarországunkat: a parlamentarizmus relativizálásával, a sajtószabadság fokozatos kurtításával, a gyülekezési szabadság sárbatiprásával, az egyre lejjebb menő politikai vitáinkkal, amelyeket a mi kedvünkért inszcénálnak a hülye politikusaink, amiért még pluszban utáljuk őket. Pedig hát véreink ők, enkebelükből. 2004. december 5. óta magyar nemzet, mint közösség amúgy sem létezik, a jogbiztonság maradékát meg most fűrészeljük el éppen, amikor baszkuráljuk a bírókat, a bíróságot, azok meg készségesen követnek el orbitális baromságokat/szemétségeket (Mór, 2006 ősz), hogy már az se bízzon bennük, aki akarna. Itt ülünk egy jókora romhalom tetején, együtt tettünk tönkre mindent, ami egy valahai/jövőben Magyarországot élhetővé tett/tehetett volna, és akkor még leckéztetünk is, hogy "gyere haza Sólyom, gyáva vagy".
Ugyan.
Ti dumáltok, édes honjaim, akik tízezerszámra húztok el a városból már szerda este? Esetleg otthon cseszitek majd a rezet a távirányítóval babrálva, és max. a videótékáig totyogtok el? Ma reggel a metróban talán ha három emberen láttam kokárdát, és biztos vagyok benne, hogy a többiek jobbnál-jobb magyarázatokkal szolgáltak volna, miért nem hordják, és arra is leteszem a nagyesküt, az elnök döntését a kétharmaduk helytelenítette volna. Mert szellemileg rém szuverén, idegesítő képmutatók vagytok, édes magyar testvéreim.
Akinek még jelent valamit március 15., az buszozzon fel a 21-essel a Kissvábhegyre, a Pethényi útig (hatodik megálló a Moszkva tértől), és az utca felső részén talál egy honvédsírt. Tegyen le mellé egy kis csokor hóvirágot, és dünnyögje el a Kossuth-nótát.
Annak emlékére, hogy valaha összetartoztunk.
