A Demcsák-baba szociológiai környezete
2007. március 08. írta: TuRuL_2k2

A Demcsák-baba szociológiai környezete

Jól öltözött, jó illatú

A Demcsák-kérdés önjelölt szakértőiként nem mehetünk el szó nélkül a köztársaság leendő szóvivőjének blogja mellett. A magát intenzíven hirdető Storyonline ad otthont Zsuzsa minimáldizájn blogjának. Az eddigi néhány bejegyzésből számunkra (meg mások számára is, persze) elsősorban az derül ki, hogy a kormányszóvivő (szigorúan szociológiai értelemben véve) ugyancsak finnyás. Majd megkapja a magáét a szegénység ellen küzdő ifjú csegevaristáktól, remélhetőleg. Hát szabad ilyet egy 100%-ban modernizátor-reformer kormány arcának?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6944378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2007.03.08. 17:30:33

Az egy nap alatt öt poszt / nulla komment szép teljesímény egy kormányszóvivőtől.
Hát nem instruálták az amőbásokat?

bugris 2007.03.08. 18:11:19

Látom, igazad van, Turul, itt nem lehet kommentelni.
Nekem szerencsére megadatott, hogy fiatal korom ellenére még piálhattam a fénykorát idéző Trixivel (a lá szabad szólni?) a Fikában.
Hát, érdekes ez a kormányszóvivőblog. Hozzászólni nem lehet, ennek ellenére csillantja előttünk a reményt az "utolsó hozzászólások" címke.

exit 2007.03.08. 18:46:18

bölcsöde reformot! ahol nincs barna kenyér es szupernanik akkor azt azonnal bezárni!

demcsák mama elitkicsinyeinek csak osztráklanden találna megfelelő kindergartent, kellett neki az a szóvivőség, ugye ugye...

zsua 2007.03.09. 13:56:14

Nos, én még csak a bölcsikeresés fáradalmaiba nyerhettem betekintést, de köszönöm ennyi elég is volt a szóvivői blogolvasásból. Úgy gondolom, azért nem kellene túlzásba vinni a gondoskodást, mert előbb-utóbb kényszerességgé fajulhat a dolog.

zsua 2007.03.09. 14:00:04

Nos, én még csak a bölcsödekeresés fáradalmaiba nyerhettem betekintést, de épp elég is volt a szóvívői blogolvasásból. Szóval úgy gondolom, hogy a túlzott gondoskodás előbb-utóbb kényszerességgé fajulhat.

:-S 2007.03.24. 01:39:15

A hölgy blogját amúgy mintha csak előzetes moderáció mellett lehetne kommentelni... Vagy tévedek?

:-S 2007.03.24. 01:40:38

Legalább' nem jelenik meg, amit beleírtam.

Mondjuk van azért benne negatív beszólás így is rendesen - de mennyi lehetett akkor eredetileg?

tudatlan 2007.03.26. 22:57:09

mintha Zsuzsa hazudott volna Balonal az ESTEben egyet bucsuzoul. A kerdesre miszerint magatol kezdett-e blogolni, vagy fonokei kivansagara azt valaszolta, hogy magatol kezdte, a fonokok hagytak, hogy folytassa. Vessunk ossze ket datumot:
ufi.blog.hu/2007/02/26/emese_most_mar_indul_a_buszod
demcsakzsuzsa.blog.storyonline.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=8373

mar amig osszevethetjuk persze
(index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/demcsvalt03/)

tudatlan 2007.03.26. 23:54:32

nem a blogolas a gond, hanem, hogy rezzenestelen arccal hazudott (es, mint a mellekelt abra mutatja rohadt ugyetlenul). bar mar ez is mindegy.

ergé 2007.03.27. 00:35:05

Á propos, ESTE. Szörnyű volt újfent konstatálni, hogy az ún. újságíró-nagyágyú Baló hogyan nyalogatta alákérdezéseivel a gyermekeiről és a radikális ellenzékről (figyelem, új toposz!) csacsogó Demcsákot, ezzel is tovább ásva a minőségi újságírás sírját.

Sehol egy valódi keresztkérdés. Sehol egy kételkedő attitűd. Sehol egy racionális, tárgyszerű hozzáállás. Ennyit a Pulitzer-díjas ESTÉRŐL meg Mr. Morvairól...
süti beállítások módosítása