A 6000 milliárd árnyéka
2007. január 30. írta: Szmöre

A 6000 milliárd árnyéka

Emlékszünk még a tavaszi napokra amikor a Bloggerek legnagyobbika 6000 milliárd forintos fejlesztésekről vízionálva nem volt rest összemosni a Brüsszel által megkövetelt II. Nemzeti Fejlesztési Terv célkitűzéseit az MSZP választási programjával? A Központi Portálon elég volt rábökni saját kis településünkre, máris tervezett hidak, utak és pályázati lehetőségek tömkelege tárulhatott szemünk elé. Noha eddig szkeptikusak lehettünk a tervek életszerűségén, jelentem, egy hónapos csúszással megjelentek az első vonatkozó pályázati kiírások, látszólag reményt kínálva a valóban agyonnyomott középosztály kisvállalkozói rétegének.

Mivel az ördög a részletekben lakozik, érdemes szemügyre vennünk a kisvállalkozásoknak nyújtott pályázat egyes feltételeit, amely pályázat egyébként nem kevesebb, mint – figyelem - egész hatmilliárd guruló forintot nyújt a KKV-szektornak. Szemezgessünk tehát a kiírásból!

A II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében pályázhat az a kisvállalkozás, amely sok más feltétel teljesítése mellett:

 
- Legalább két éve tevékenykedik

- Egy foglalkoztatottra jutó éves bevétele eléri a 4 millió forintot (!)

- Vállalja, hogy a beruházás üzembe helyezésétől kezdve 3 évig 15%-os, tehát összesen mintegy 52%-os bevételnövekedést mutat fel. (!!!)

Mondanunk sem kell, hogy a támogatás a beruházás összes költségének legfeljebb 30%-át fedezheti.

És valóban. A vállalkozóbarát reformok közepette mely vállalkozó ne tudná garantálni, hogy három év alatt másfélszeresére növeli bevételét. Csak dinamizmus és tálentum kérdése, kérem.

Hja, akik pedig a mezőgazdaságban tevékenykednek, felejtsék el az egész pályázatosdit, az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyelőre nem nekik szól. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8032333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallicus 2007.01.31. 12:01:12

kormánypárti lufi és humbug az egész 6ooomilliárd akárcsak a 8 ezer!Ezt még senkinek se sikerült lehivni mármint a teljes összeget!Majd pont mi magyarok leszünk a kivételek?Na ne!Meg előtte a saját zsozsót is mellé kéne tenni,magyarul az egész lehivott összeget mert az EU csak utólag fizet,ha fizet!Ez akkora hazugság mint amit KOvács Don Juan László elvtárs hintett az EU-s belépés előtt,mely szerint az EU-hoz csak bekell kopogtatni,ők pedig azonnal kinyujtanak nekünk egy táska pénzt!Ugy látszik Fletóék képtelenek leszokni a népámitásról és a hazudozásról,mert a vérükben van!
süti beállítások módosítása