A harmadik főellenség
2006. szeptember 17. írta: sHelf

A harmadik főellenség

Persze, sok féleképpen fel lehet fogni a dolgot, de elsősorban figyelembe kell venni a beszélő személyét. A római katolikus egyház fejének ugyanis egy icipicit sem áll érdekében megsérteni bárkit is, de a muszlimokat aztán pláne nem. Tudnivaló mellesleg, hogy a pápa beszédében tartotta magát az egyház elutasító álláspontjához a hit fegyveres terjesztésével kapcsolatban, tehát semmi olyat nem mondott, ami eddig nem volt köztudott. Emellett többször hangsúlyozva, hogy idézetről van szó, idézett is.

Gyakorlatilag egyértelmű, hogy néhány csoportnak érdekében állt felkapni egy ilyen ügyet, és felhasználni a világ figyelmének kiharcolására, esetleg egy későbbi támadás megideologizálására. Nyilvánvaló, hogy szándékos félreértelmezésről van szó, és kihasználják a sajtó fokozott érdeklődését, hiszen ha senki nem kapja fel a témát, nem lesz belőle semmi, nem lenne miért tüntetni.

Angela Merkel kancellár kijelentette: a pápának nincs oka bocsánatot kérnie, tudományos jellegű előadást tartott valamikori egyetemén, teológusokkal beszélt, és mindazt, amit mondott, annak kapcsán mondta, hogy a vallást sohasem szabad fanatikusan kezelni. Példázatai ezt a mondanivalót voltak hivatottak alátámasztani. A világméretű fölháborodás indokolatlan ugyan, de elérkezett az ideje, hogy a vallások között komoly dialógusok induljanak meg - mondta Merkel kancellárasszony, és eme véleményét messzemenően osztja többek között Stoiber bajor miniszterelnök, aki az utóbbi napokban nem egyszer beszélt négyszemközt is a pápával, amikor az egyházfő Bajorországban tartózkodott.

Tulajdonképpen Merkel kancellárasszonnyal értek egyet, nem történt semmi, de ha mégis annyira sírnak, akkor ideje lenne végre megbeszélni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3014816

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Haga clic en el siguiente sitio web 2018.03.10. 15:46:35

www madthubs.com - How long does it take for modafinil to leave your

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása