„Mi, az Y generáció tagjai, éhezzük a példaképeket, és bevallhatjuk, hogy olykor rossz helyeken keressük őket. (...) Pedig itt vannak előttünk. Vasvári Pál, a 12 pont megalkotója ott hagyta a nyugodt és biztonságos hivatalnoki állást, hogy a forradalom élére álljon. (...) Szerintem a tisztesség és a bátorság a mi generációnkban éppen úgy megvan, mint ahogy annak idején megvolt azokban a fiatalokban.”

A fenti mondatok Petneházy Dávid Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fidelitas-elnök szájából hangzottak el egy március 15-i megemlékezésen, és azért idéztem be ilyen pontosan a Vasvári-párhuzamról meg bátorságról szóló elmélkedést, mert a megemlékezésről szóló videó utóélete ismeretében nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek-e rajta. 

Amint arról külön cikkben is beszámoltunk, az történt, hogy a Hegyvidéki Fidelitas kemény hangvételű levélben kérte tőlünk a videó levételét, mert abban szerintük visszaéltek a szervezet nevével. Így persze nekünk, újságíróknak is érdekes lett ez a zavaros ügy.

*

Egy súlytalan kerületi ifjúsági szervezet belharca – legyinthetne erre bárki egykedvűen, és ebben tulajdonképpen igaza is lenne. Amiért ezen a cicaharc önmagán túlmutató jelentőséggel bír az az, hogy rávilágít az ifjú politikus-utánpótlás minőségére és attitűdjeire. Legalábbis a jobboldalon. Az eredmény végtelenül csalódást keltő, ugyanis azt sugallja, hogy ha ezekből az emberekből (és ezt mindkét Hegyvidéki Fidelitas nyugodtan magára veheti) lesznek a jövő politikusai és hatalombirtokosai, akkor húsz-harminc év múlva se nagyon fog előrébb tartani ez az ország. 

A cikk megírásához két emberrel beszéltem telefonon: eggyel a videó készítői közül, és eggyel a magát igazinak tartó Hegyvidéki Fidelitas részéről, akik elhatárolódtak a videótól és kérték, hogy vegyük le. Mindketten korrektül elmondták az egymásnak ellentmondó álláspontjukat arról, hogy akkor most szerepelnek-e hegyvidéki fidelitasosok a videón vagy nem, és következetesen cáfolták, hogy bármilyen belharc lenne a szervezetben.

Sajnos azonban több kijelentésük szomorúan illusztrálja, hogy mit értenek a politikuspalánták, például a videóban elhangzott „bátorság” alatt:

„Figyelj, de a nevemet ne írd le a cikkben!”

„Nem szeretném, ha ez ilyen formában megjelenne. Ezt csak neked mondtam el háttérként.”

„Itt a videó és a megemlékezés a lényeg.”

„Nem hinném, hogy a sajtónak ezzel kellene foglalkoznia március 15-én.” (Egyébként március 14. volt)

„A lényeg, hogy kitettétek a videót, és ezt köszönjük.”

„A lényeg, hogy levettétek a videót, és ezt köszönjük.”

*

Már megszoktuk: a politikusok jobban tudják, mit, mikor és hogyan kellene írni az újságba. Persze az újságírók is mindig jobban akarják tudni, hogy mit kellene írni a törvényekbe és hogyan kellene kormányozni az országot, szóval eddig egálban vagyunk. Hogy ez most ebben a konkrét esetben is így legyen, adok én is egy tanácsot a Fidelitasnak, hogy mivel vagy mivel ne foglalkozzanak a legközelebbi március 15-én: találjanak ki valami jobb dumát annál, hogy „Soros fizet, Juhász fütyül”.

Az viszont már beszédesebb, hogy meddig állnak szóba a jövő politikusai a médiával. „Nekünk az a fontos, hogy levettétek a címlapról a videót, a szövegbe meg beleírtátok a helyreigazítást. Innentől én nem akarok többet mondani.” Azzal az ellenvetésünkkel, hogy ez nem Észak-Korea, és tartozunk az olvasóinknak annyival, hogy egy cikkben megmagyarázzuk, miért kellett levennünk a videót, már nem törődött a polgári oldal jövőbeli nagy reménysége. Amíg nekik fontos a nyilvánosság, addig keresik azt; amikor a nyilvánosság visszakérdez, akkor meg nincs ott semmi látnivaló és ne is írjunk semmiről.

A „polgári oldal” utánpótlás-generációja ugyanis láthatóan nem igazán érti, hogy mi az a felelősségvállalás. Sem azt, hogy ha készít egy videót más szervezet nevével gyakorlatilag visszaélve, akkor ezt névvel, arccal kiállva meg kellene magyarázni; meg azt sem, hogy ha megjelenik egy ugyanolyan nevű szervezet, mint az övé, akkor talán ki kellene állnia a saját szervezetéért és bevédeni az övéit – szintén névvel és arccal.

Hogy ne csak a Fidelitast kritizáljuk, hozzá kell tenni, hogy ez a hozzáállás az ellenoldali üdvöskéktől sem teljesen idegen. Bár a márciusi ifjak-metaforát egy fokkal szerényebben toló momentumosok március 15-i buliján profi sajtózással és általában szívesen nyilatkozó párttagokkal találkoztunk, azért ott is akadt olyan, aki nem akart szerepelni a videónkban, mondván: kirúgják a munkahelyéről. Eközben viszont a színpadon óránként beszélt, és a momentumos rendezvényen elmondott beszédei is elérhetők az interneten.

Persze azt is tudjuk, hogy a jelenlegi politikusok közül sem túl soknak jut eszébe a hatalomról a felelősség, de a felelősségvállalási hajlandóság azon minimumának a hiánya, amit egy névvel vállalt nyilatkozat jelent, egészen kiábrándító képet fest a jövő Magyarországáról, vagy legalábbis a politikai elitjéről. Az önbizalmuk szerencsére már megvan hozzá: tisztesség, bátorság, párhuzam a márciusi ifjakkal. 

Mindkét hegyvidéki fidelitasos csapatnak és az összes politikuspalántának ajánlom, hogy képzeljék el a következőt: Petőfiék kihirdetik a 12 pontot március 15-én, aztán március 16-án azt mondják, hogy „ja, nem mi voltunk, többet erről nem akarunk mondani, és különben se ezzel kéne most foglalkozni”. Ha ezt végiggondolták, utána vágjanak bele a nagy politikai hevületbe. Vagy inkább akkor se.