Mi legyen az olimpiás népszavazással?
2017. február 21. írta: Benderik

Mi legyen az olimpiás népszavazással?

nepszavazas_2.jpg

Benderik írása

 

Itt a politikai hamburgerkorszak vége?

Divat szidni manapság a hamburgert. Így én most nem is szidom, csak egy olyan hasonlatba teszem, ahol ő a klasszikus szemét kaja megtestesítője. Ettől én még persze szeretem, mert szerethető, de azért tudjuk, hogy táplálkozástanilag a dolog alapjában véve igaz. Egy szerethető szemét. 

De a lényegre: 

Sok cikk elemzi most ezt a nolimpiás 266 ezres cuccot, és többükben felbukkan két olyan jelenség, ami nagyon jól mutatja, mennyire szemét kaján élünk a „politikai stratégia” művészetében. 

Az alap, amin sokan fennakadtak, hogy a Momentum vezetője (vagy csak fő nyilatkozója?) azt mondta, hogy ők ugyan örülnének annak, ha nem lenne olimpia; ám mégis ragaszkodnak a népszavazáshoz, és a kormány/városvezetés részéről szavazóik elárulása lenne, ha enélkül visszavonnák a pályázatot. 

Majd erre szinte minden elemző kihozta, hogy hát igen – a Momentumnak most az az érdeke, hogy a népszavazás ügye minél tovább terítéken legyen, mert akkor az ő sikerük határozza meg a közbeszédet; a kormányoldal meg pont emiatt esélyes, hogy népszavazás nélkül gyorsan ejti az olimpiát. 

Nos, állításom: az értetlenkedés és a következtetés nagyon szép eredménye annak, hogy annyira alja kajához szoktunk mi politikai stratégia tárgyában, hogy az alább vázolt másik – egészséges szemléletű – logika igazából eszünkbe se jut. 

*

Mert igazából annyi történt, hogy

  • volt egy (kormány/városvezetés eredeti tudomása szerint) közmegegyezés arról, hogy mindenki szeretne olimpiát,

  • majd az érintett választópolgárok kb. 20 százaléka kinyilvánította, hogy mégse legyen,

  • mi több! – elvileg az aláírók közt lehetnek olyanok is, akik szeretnék, csak tiszteletben tartják a többségi akarat elvét, tehát nem az olimpiát ellenzik, csak népszavazáson szeretnének igent mondani – bár tudom, hamburgerkaján nőtt politikai agyunk ezt ésszel fel sem fogja, így magam is azt mondom, ez inkább elvi lehetőség,

  • viszont a 20 százalék így is, úgy is alulról van meg (s vannak ugye még az érvénytelen szavazatok is).

A lényeg, hogy az érintett népesség, a budapestiek 80 százalékának véleménye ezen gyűjtés után sem ismert, így lehet okunk feltételezni, hogy egy népszavazáson esetleg mégis az olimpiát vágyók győznének.

És ők – valljuk be – tényleg becsapva érezhetik magukat, ha uraik úgy lépnek vissza, hogy őket meg se kérdezték. 

Mintha egy osztályban pár szülő délelőtti órák helyet délutánit szeretne, köröztetnének egy ívet, hogy írja alá, aki egyetért, a 20 százalék aláírná, 80 nem, mert szerintük hülyeség, majd az iskola az ő további megkérdezésük nélkül bevezetné – mondván, ez a népakarat. 

*

Állításom, hogy jelenlegi politikai erőink mindegyike azt mondta volna e helyzetben, örül, ha a polgármester a pályázatot visszavonja. Ezért már felfogni is lassan (vagy egyáltalán nem) tudjuk, ha valaki a fenti egyszerű logika alapján azt mondja, hogy ugyan ő annak örülne, ha ez lenne a végeredménye, de csak miután a dolgot tisztán –mindenkinek lehetőséget adva – végigcsinálták. 

S persze, van abban egy ügyes kis gyomros is, hogy nem engedik csendben távozni az ellenfelet, hanem nehéz helyzetbe hozzák. Nyilván tudják ők is, hogy az ellenfél logikája a gyors csendes visszavonulást hozná; s ha így lesz, a mostani felvetés szembesíti kicsit a kormányoldal szavazóbázisát, hogy választottaik épp' elárulják őket. 

De ettől még ez a kinyilatkoztatás az, ami a demokrácia normál logikája, és furcsa látni, mennyire nehezen vesszük ezt észre. Mert elszoktattak tőle. 

*

Fentire egy idő után azért rájött pár elemző. 

Abban viszont máig egyetértés van, hogy a Momentum ezt azért tette, mert a közbeszéd uralása céljából most arra fog törekedni, hogy minél tovább az olimpiás népszavazás legyen a téma. 

Mert ha ez nem sikerül, akkor könnyen feledésbe merülnek. 

*

Nos, én úgy érzem, ez az állítás egy olyan logika eredménye, ami nagyon nem érti a Momentum mondanivalóját. (Vagy én nem értem, persze.)

  • Egyrészt mert ők maguk elmondták, leírták, hogy most következő dolguk – szinte már hétfőtől – az indák és gyökerek vidékbe mélyesztése – ami így rosszízű hasonlat; de ők nem is így mondták, csak hogy szeretnének vidéken is kiépülni, terjeszkedni, azaz megismertetni magukat és (figyelem!) feltérképezni az ottani problémákat. Már önmagában ez szokatlan, hogy egy párt nem szimplán terjeszkedni megy valahová, hanem érdekli is, hogy arrafelé mi van. Ez még akkor is merőben új gondolat, ha netán csak szép igének szánták. Már az agy, amiben megfogant, friss hajtásnak tűnik a mi kis trágyadombunkon. Még ha kamunak szánta is, hogy egyáltalán eszébe jutott...

  • Másrészt azt mondják, programjuk is van. Még nem kész, mert többek között a fenti vidéki tapasztalatgyűjtés is finomítja majd, meg amúgyis még reszelgetik, de azt mondták – én legalábbis úgy értettem –, fő témakörök (folyamatosan épülő kidolgozottsággal) megvannak, és a továbbiakban időközönként közzéteszik egy-egy újabb témában.


A figyelmes szemlélőnek ez utóbbiban már fel is tűnhet: ők maguk is gondoltak rá, hogy az érdeklődést a továbbiakban is fenn kéne tartani, és Szergej Bubka óta tudjuk, hogy ennek egyik legjobb módszere az apránkénti adagolás. 

Az apránkénti fogyasztás egyrészt segíti a befogadó oldaláról az emésztést (ami arra utal, hogy tényleg lehet emésztenivalója); másrészt ez lehet a kitervelt mód, amitől a közbeszédben maradnak. 

Persze ehhez az is kell, hogy tényleg legyen program; és olyan, ami van annyira tartalmas, hogy a népnek legyen mit rágni rajta. 

Egy Szulejmánnal, Való Világgal, Jóbarátokkal vagy brókerbotránnyal nehéz persze egy politikai program fejezeteit bedobva versenyre kelni. 

Így ha valaki bevállalja, hogy igényes tartalommal megpróbálja a népet érdeklődővé és érdekeltté tenni a politika világában – az a Holdról jött és elég nagyot álmodik. 

Ugyanakkor ők kezdettől valami olyasmire játszanak, amire eddig senki – ideológiákkal nem terhelt teljesítményelvűség – így egyrészt eleve a bizonytalanba ugrottak, vajon találnak-e vevőt erre,; másrészt látszik, hogy magukkal szemben is maximalisták, és leginkább a tettekben hisznek. Amit hihetővé tesz, hogy sokuknak van átmenetileg félbehagyott vagy e momentumozás mellett űzött igazi karrierje, ami mellett vállalták az egy hónapos kulimunkát – így kevésbé tűnnek langyos megélhetésinek. 

*

Ami a lényeg: nekem nem passzol az eddigi képbe, hogy a népszavazáson lovagolva szeretnék a választásokig kihúzni. És őszintén szólva, sikerük is úgy tűnik, azon alapul, hogy belelkesítettek egy olyan réteget, aki nemigen vevő a langyos múlton lovaglásra, és igazi dolgokat vár tőlük. Ja kérem, ha teljesítményelvet hirdetve szerzel híveket, azok olyanok lesznek, akik ezt várják el. Ez nem az Erő könnyebbik oldala. 

Ez a most megnyert réteg hamar elfordul, ha a letudott népszavazás után azt látja, hogy kedveltjei itt leállnak szüttyögni ezen. Így bár a megszokott politikai logikával ez lenne a jó stratégia, nekik öngyilkosság lenne. 

*

Nem szólva arról, hogy azért egy megtartott népszavazás tényleg többesélyes lenne, s a puszta sikerre trenírozott társadalomban könnyen nullázódhatna mostani sikerük. 

Így igazából nekik kockázat is lenne a népszavazás, még ha egész addig még a hóemberek is róluk beszélnek. 

Jó példa erre megannyi váratlanul ilyen-olyan döntőkbe jutott sportolónk/csapatunk, akiket ama döntőig az egekbe magasztalt a nép, majd a bukott meccs után a semmibe zuhantak. 

*

Eddigi közléseiket és ténykedésüket nézve én nagyon nem érzem logikusnak, hogy egy minél tovább húzott népszavazásra játszanának, csak hogy „uralják a közbeszédet”. 

Az viszont, hogy ma ezt éreznénk magától értetődő stratégiának, szép példája, mennyire szemét kaján tart minket a politika mai színvonala. 

S így mennyire nem értjük, ha szembe jön velünk a normális. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5012277469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.21. 09:50:26

" És őszintén szólva, sikerük is úgy tűnik, azon alapul, hogy belelkesítettek egy olyan réteget, aki nemigen vevő a langyos múlton lovaglásra, és igazi dolgokat vár tőlük."

Így van. Az USA-hoz hasonlóan a magyar emberek is szeretnék kezükbe venni a sorsukat és végre olyasvalamiről beszélni, ami fontos nekünk. Például arról, hogy a parlamenti politikai mocsár lakói globális háttérhatalmak játékszerévé váltak és kiszolgáltatják a magyar embereket olyan pénzszivattyúknak, mint az olimpia.

Erről akarunk beszélni, nem a migránsokról és Brüsszelről.

Ja, és arról is, hogy mikor állítják le a Liget Projektet.

annamanna 2017.02.21. 09:54:13

www.youtube.com/watch?v=wTP2RUD_cL0
A magam részéről most teljesen egyetértek Hoffmann Rózsával. Nincs értelme ezen nyűglődni, kuka, haladjunk tovább.

Veder1 2017.02.21. 10:02:37

Az egesz cikk az elejetol el van cseszve.

"volt egy (kormány/városvezetés eredeti tudomása szerint) közmegegyezés arról, hogy mindenki szeretne olimpiát,"

Soha nem volt kozmegegyezes errol es ezt a varosvezetes, a kormany es Benderik is pontosan tudja. Innentol kezdve total bullshit a cikk.

IdomitottFoka 2017.02.21. 10:24:16

@Vödör: közmegegyezés = viki szeretné

kerekes pereces 2017.02.21. 10:51:42

"volt egy (kormány/városvezetés eredeti tudomása szerint) közmegegyezés arról, hogy mindenki szeretne olimpiát,"
Nem volt közmegegyezés. A főurak megegyeztek magukkal, hogy jól el lehetne itt lopni párezer milliárd forintot.
De a közt senki se kérdezte. Sőt, nem is engedték, hogy kérdezhessék a közt: az országos népszavazást bizony a Főnök parancsára elutasították.

Sir Galahad 2017.02.21. 12:46:12

A szerzőnek ugyan valóban nincs igaza abban, hogy közmegegyezés lett volna az olimpia ügyében, de az tény, hogy a politikai pártok - az ellenzékiek is - támogatták az ötletet. Most viszont, hogy közelednek a választások és a kétségtelenül nagy kiadással járó rendezésben a baloldal jó kampánytémát talált, ők kifaroltak mögüle a politikai haszon reményében. Erről van szó, nem többről. És mivel a kormányoldal is a politikai veszteség/nyereség logikáját követi, nyilván elengedi az ügyet csendben. Az, hogy egyébként a magyarok többsége akar-e olimpiát vagy sem, más kérdés.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.21. 13:12:06

Egy tisztességes Olimpia nem lenne rossz, de ez itt Loplimpia lett volna... ;-)

Ad Dio 2017.02.21. 13:20:02

Csak tartsák meg azt a népszavazást. Akkor is, ha a kormány pofára esik közben. Ez benne van a demokrácia nevű játékban. Tiszteletben kell tartani a szabályait, legyen akár írott akár íratlan.

GNDL 2017.02.21. 13:20:20

Az legyen az olimpiás népszavazással aminek lennie kell: megtartjuk. :)

A fideszes tolvajok visszakozása és a pályázat népszavazás nélküli visszavonása elég egyértelműen azt _is_ jelentené, hogy az olimpiai rendezés mögött álló „nemzeti egység” olyan mint a „reformok működnek” vagy a „jobban teljesít” szlogenek: csak plakátokon és reklámokban létezett, a fideszes alternatív valóságban... a valóságban egyébként soha.

Irbisz 2017.02.21. 13:24:32

Kar hogy nem 2 evvel kezdtek el ezt az alairasgyüjtest, az olipiarendezesi palyazatra elszort 36 milliard forint legalabb egy resze hasznosabb celra forditodott volna.
A többit meg ugyanugy elloptak volna mint most.
Bar a fene sem tudja, lehet hogy akkor megepitettek volna a penznyelo orbani kisvasutat budapestig, vagy a felcsuti csodastadion meg csodalatosabb 3 milliard forintos kazanhazabol epitenek meg parat a többi ujonnan epült, de kongo stadionba is.

chrisred 2017.02.21. 13:46:14

Szerintem még egyszerűbb olvasata a tényeknek az, ha valaki indít egy népszavazási kezdeményezést, azért teszi, hogy legyen népszavazás, és nem arra hajt, hogy okafogyottá váljon a kérdés.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.21. 14:40:21

@Irbisz: egypárszor elkezdték, csak elettek kaszálva a kezdeményezések

pali923 2017.02.21. 14:59:08

@Sir Galahad: igen. Olyan sajátos bája van annak, amikor politikai célok követésével vádolja az olimpia kapcsán a momentumosokat egy olyan párt, amelyik megszervezte a vizitdíjas népszavazást, meg stadionokat épít ezerrel. Egy pártnak milyen szempontjai vanna, amik nem politikaiak?

Hamar Endre 2017.02.21. 15:14:41

@Vödör: O l v a s d e l m é g e g y s z e r, l a s s a n, f i g y e l m e s e n !

Duplaxiii 2017.02.21. 15:53:53

Döbbenetes, hogy neoliberális oldal is ugyanúgy HAZUDIK, mint a másik oldal!
Benderik, hát ezt miért kell..?
"majd az érintett választópolgárok kb. 20 százaléka kinyilvánította, hogy mégse legyen,"
NEM nyilvánította ki egyetlen sem!
Ne hazudj! Az aláírás arról szólt, hogy legyen-e NÉPSZAVAZÁS az ügyben!!!!
Nem írt senki sem olyan alá, hogy nem akarja!
Miért kell ugyanolyan aljas hazugnak lenni, mint a fideszmédiának?
De nézzük meg a másik cikket a címlapról, ahol szavazni hívják az olvasót.
Elsöprő az a voks, hogy a) faroljunk ki az olimpia mögül; b) azonnal legyen népszavazás.
Az emberek (pontosabban az indexes szavazók) csak törvénysértő vagy feleslege dolgokat akarnak!
Ha már megtörtént
1) nevezzük nevén a gyereket és ne hazudozzunk! Mert hamar trump-szindróma következhet!
2) vigyük végig a jogi folyamatot, mert legalább mi legyünk törvénytisztelők.
Ha nem, akkor meg kedves blogger barátom, ti is le lesztek húzva a fidesszel, a maszoppal, az lmpvel, a jobbikkal és a többivel a történelem WC-jében!
Mert ugye ha ugyanolyanok vagytok, akkor a 60% passzívra ne számítsatok TI SEM!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.21. 17:29:15

@Duplaxiii:

Láttad az aláírásgyűjtő ívet?

nolimpia.s3.amazonaws.com/wp-content/uploads/2017/01/alairasgyujto_iv_mod3-01.png

Eleve így volt a népszavazási kérdés megfogalmazva:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza az 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.21. 17:33:54

A MOMO a budapesti zsidó Makkabi játékok megrendezése ellen is szervez majd aláírásgyűjtést?

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza az 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?" mintájára lesz-e "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza az 2019. évi Európai Maccabi Játékok megrendezésére irányuló szándékát?" népszavazási aláírásgyűjtés?

Halljuk majd a MOMO-tól, hogy "Ne pazaroljanak Makkabira, hanem költsék az árát oktatásegészségügyre!"?

Veder1 2017.02.21. 17:37:37

@Hamar Endre: ha mar az elejen egy ordas nagy hazugsaggal kezd nemletezo kozmegegyezesrol, miert kene jogy erdekeljen mi van utana?!

Veder1 2017.02.21. 17:42:25

@bbjnick: ha annyiba kerulne az olimpia mint az egyebkent szinten total felesleges Maccabi (2mrd), akkor gondolom nem jott volna ossze ennyi alairas.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.21. 17:51:52

fordítsuk magyarra a cikket: a hagyományosan férfiasch-erőkultusz és roppant gyanúsan buzitéma-mániás potrohos focista hagyományosan összeszarta magát a népharag első érdemi jelére és gyáván kifarolna a olimpiamutyiból... 1 évvel a parlamenti választás előtt nem mer bukta népszavit megkockáztatni, kísért a szocik lebőgött 2008-as voksolásának emléke. Persze a látszat kedvéért kell egy kis filózás meg gumicsont vita a népszavazás megtartása melletti szempontokról is, hátha valamelyik commentben felbukkan egy századvégnek kiszámlázható harmadik utas macsó mentőötlet. Különben saaaajna-saaajna marad a szokásos rutin: menekülés és mutogatás a hazaáruló mindenkimásahibásokra.

Jakab.gipsz 2017.02.21. 19:05:40

Örömhír győzött a demokrácia a kormányunk pedig április 1- re népszavazásra bocsájtja a következő kérdéseket. az ismert költségvetés alapján.

Egyetért-e ön a következő rendezvények megtartásával:

2018 évi Zsidó Olimpiai játékok (Maccabi) Igen/Nem
2024 évi Budapesti Nyári olimpiai játékok Igen/nem

A népszavazás érvényes 50 % + 1 fő esetében érvénytelen, esetében pedig a kormány élve alkotmány biztosította jogaival, saját belátása szerint dönt.

És helyre áll a nemzeti konszenzus, ennyit szerintem megér, egy népszavazás.

Pelso.. 2017.02.21. 20:21:57

@Jakab.gipsz: Továbbá még néhány tucat témában népszavazást...
Az ismert költségvetés ok, de fixen, menet közben nincs duplázás. Aztán nyílt, esetleg keretmegállapodásos közbeszerzési eljárások, elektronikus árlejtéssel.
Nem kizárt, néhányak lelkesedése lelohadna.

Jakab.gipsz 2017.02.21. 20:45:45

Ugye milyen egyszerű, és helyre áll a renoménk.

Yorik 2017.02.21. 21:59:29

A posztoló persze téved abban is, hogy a nem aláírók mennyire becsapva éreznék magukat, ha a fideszes vezetés népszavazás nélkül vonná vissza a pályázatot. A fidesztálibok ugyanis pont azért szavaznak úgy, ahogy, mert a Kedves Vezetőtől várják, hogy mondja meg, mi a jó nekik. Ezért is volt elég nekik választási programnak annyi, hogy "folytatjuk". Ha egy népszavazás csorbát ejtene a Drága Miniszterelnök Úr tekintélyén, akkor ők bizony nem akarnak népszavazást.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 22:21:17

@bbjnick: ahogy a menekültes meg úgy, hogy nem is volt jó válasz.
Ha ebből népszavazás lesz, az igen mást fog jelenteni mint a nem, és nyugodtan szavazhatsz rá nemmel.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 22:22:38

@bbjnick: azért tőled piszkosul ciki, ha Bayer Zsolti szintjén írsz.

Benderik 2017.02.21. 23:22:11

@Duplaxiii: "Benderik, hát ezt miért kell..?
"majd az érintett választópolgárok kb. 20 százaléka kinyilvánította, hogy mégse legyen,"
NEM nyilvánította ki egyetlen sem!
Ne hazudj! Az aláírás arról szólt, hogy legyen-e NÉPSZAVAZÁS az ügyben!!!!"

Hát igazából én is ilyesmire akartam utalni, de talán félreérthetőre sikerült.

Benderik 2017.02.21. 23:24:04

@chrisred: "Szerintem még egyszerűbb olvasata a tényeknek az, ha valaki indít egy népszavazási kezdeményezést, azért teszi, hogy legyen népszavazás, és nem arra hajt, hogy okafogyottá váljon a kérdés. "

Ugye? És mégis milyen nehezen értjük meg... Ezt akartam kifejezni. De ez így tényleg velősebb.

Benderik 2017.02.21. 23:25:47

@Vödör: ""volt egy (kormány/városvezetés eredeti tudomása szerint) közmegegyezés arról, hogy mindenki szeretne olimpiát,"

Soha nem volt kozmegegyezes errol es ezt a varosvezetes, a kormany es Benderik is pontosan tudja. Innentol kezdve total bullshit a cikk. "

Igen, erre akart (ironikusan) utalni, hogy "tudomása szerint". Ha jóhiszeműnek feltételezzük őket...

GNDL 2017.02.21. 23:45:32

Azt tudjuk már mi történt múlt hét pénteken Svédországban?! :)

Bell & Sebastian 2017.02.22. 00:22:53

@GNDL: Föltámadt Palme, az Olaf? Pedig közmegegyezéssel nyírták ki a csávót, igazi multikuki létére.

Erről jut eszembe, Buzilimpia is volt már, arról se kérdeztek. Egy strómanozás, egy lebuzizás, szárnyal a törvényhozás, hordót a térdre, imához!

Scorpion Mecca 2017.02.22. 01:57:16

@GNDL:
A cia biztos elnezte a datumot, Tramfnak meg szoltak.:)

Veder1 2017.02.22. 07:36:32

@Benderik: ertem akkor az ironia nem jott at.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.22. 09:35:13

@Benderik: :)
Nem működnek frissen letett
Fehérvári úti sínek -
Jó sok közpénzt elnyelt e tett.
Ide Loplimpia? Minek?

Bell & Sebastian 2017.02.22. 10:45:31

@bbjnick: Érdekes, eddig arról volt szó, hogy népszavazást kezdeményeztek a fővárosban / -nak az Olimpiáról, írja alá az is, aki támogatja.

Ehhez képest aláírták 260 ezren (vidékiek és pestiek) a pályázat visszavonatolását.

Erre mondják, hogy teljes, kommunikációs zűrzavar, ami csak arra jó, hogy összezavarják még a normálist is csavaros eszűek.
___

Ezek után nincsen más, mint csendben elsunnyogni, semmi értelme tovább erőltetni. Nem lennék meglepve, ha a más férfi-strómanok szoknyája alá búvó Fidesznek ez a megoldás pont megfelelne.

Az úr kitalálta - az úr elvetette.

Jakab.gipsz 2017.02.22. 16:21:33

@Frady Endre: Volt a BKV-nek pálya építő részlege, ki mikor miért számolta fel, libsbikéim, mert ugyebár liberalizálni, privatizálni, deregurálni kellett mindent. Ekkor lehet a népeket könnyen kirabolni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.22. 16:44:43

@Jakab.gipsz: Érdekes, ha megjegyzem, hogy nálunk mostanában semmit sem tudnak normálisan megépíteni, akkor jön a libsizés.
Nem tetszik a véleményed, libsi vagy!
Szóvá teszed, hogy lopnk? Libsi vagy!
Nem tetszik, hogy hazudunk? Libsi vagy!
Zavar a csúti kisvasút? Libsi vagy!
Nem jössz békemenetre? Libsi vagy!
Nem szavazol a Fideszre? Libsi vagy!
;-)))

Bell & Sebastian 2017.02.22. 16:45:46

@Jakab.gipsz: A pályaépítés bonyolult dolog itthon csak egyetlen ember ért hozzá, vagy esetleg egy sógor. A karbantartás, az teljesen más tészta - mert ahhoz már senki sem ért. Szakemberhiány vanlett.

Bell & Sebastian 2017.02.22. 16:46:36

@Frady Endre: Ilyen névvel, mit csodálkozik? :D

Jakab.gipsz 2017.02.22. 18:05:35

@Frady Endre: Sajnos ez történik akkor, ha valaki pl. Soros György felkarol egy téves eleve elhibázott tudomány-filozófiai koncepciót ez a "nyitott társadalom és ellenségei", és elkezdi a demokrácia exportot, továbbá globalizálni szeretnék a világ-gazdaságot, egy "világ állam" létrehozásán fáradozva. Azaz, ez a balfasz Gyuri azt gondolta, hogyha sok pénze van (mert sok embert "manipulált és átbaszott") már bölcsessége is van és elkezdhet istent-játszani.
Észre sem vette de bele esett a kevélység bűnébe, "hübrisz", ha jól emlékszem, a bűn héber neve.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.22. 20:00:10

ugye mondtam: index.hu/belfold/2017/02/22/orbanek_eldontottek_magyarorszag_visszalep_az_olimpiai_palyazattol/

most pedig tartóztassuk le erre való hivatkozással az összes lopólimpia-eláruló-szabotáló norvégcivilt, teringette!

Jakab.gipsz 2017.02.22. 22:50:13

Köszönjük libsik, nyugi "MUK" márciusba újra kezdjük!
süti beállítások módosítása