A Trump-ellenes hisztiről
2017. február 19. írta: dobray

A Trump-ellenes hisztiről

trumpellen2.jpg

Itthon, ha választások vannak, akkor a nyertes megállapítja, hogy őt akarják az emberek. A vesztes megállapítja, hogy a nyertes legitimációja megkérdőjelezhető, minthogy csak az ország népességének jóval kevesebb, mint fele (általában 30-40 százalék között) szavazott rá, amiből az következik, hogy a többiek mind ellenzik az új rezsimet. Minthogy pedig rendszerint a kampánylogika értelmében – és gyakran meggyőződésből is – az összes választás úgy van eladva, mint ami „több mint választás”, amin elválik a búza a korpától  új rendszerváltás lesz vagy a rendszerváltás befejezése, vagy a fasizmus/kommunizmus leváltása, a haladás folytatása, hogy behozzuk a lemaradást, esetleg múltba forduló visszakullogás –, szóval mindezek miatt rendszerint valaki kétségbe vonja az eredményt, esetleg tüntetnek egy keveset.

Ez a bevett ügymenet, aztán visszatér az élet a rendes kerékvágásba, aki pedig úgy politikafüggő, hogy épp a gyűlölt ellenfél osztja a lapot, az este popkornnal dobálja a híradó alatt a képernyőt, mutogatja a pártelnöknek a muszkliját, anyázik a feleségének (/férjének, bár ezt kevésbé tudom elképzelni, a nők általában ennél bölcsebbek), és hasonlók.

Az Egyesült Államokban is megvan mindez általában, de relatíve kisebb méretekben. Nem szokás komolyan kétségbe vonni az elnökválasztás eredményét, és főleg nem szokás óriási tüntetéssorozatokat rendezni az új rezsim ellen, olyan táblákkal, hogy „not my president”. Persze mindig van egy-két futóbolond, aki kétségbe vonja az eredményt, aki szerint összeomlik a demokrácia, mert megjöttek a komcsik vagy a fasiszták, de a váltás nagyjából simán szokott menni, és az élet visszatér az eredeti kerékvágásba, vagy többnyire ki sem lép onnan. Gondolom, mindenki örül, hogy végre vége a „panem et circenses” alapján szerveződő kampánycirkusznak.

Nem úgy a 2016-os Trump-buldózer megállíthatatlan menete után.

*

Rögtön a választások után egy nappal utcára mentek New Yorkban a hillarysta fiatalok, kábé olyan jelszavakat skandálva, mintha valami Rákosi által kiterelt tömeg tüntetne Budapesten az ötvenes években. Magukból kivetkőzött huszonévesek üvöltöztek az utcán, hogy az új kabinet reakciós, nőgyűlölő, fasiszta, rasszista, xenofób és hasonlók lesz. Washingtonban amerikai zászlót égettek a tüntetők, és sok más városban is utcára vonultak az elkeseredett hadak. 

Komolyan abban reménykedett egy rakat Hillary-párti választó, hogy az elektori kollégiumban talál elég félreszavazót, és mégsem Trump lesz az elnök. Aztán még megpróbáltak komolyan reménykedni ebben-abban, a CNN pedig perceket szentelt az ötletnek, hogy akár az is megtörténhet, hogy Trump ellen merényletet követnek el a beiktatáskor, és akkor Obama jelöltje lenne az elnök. Huh.

S akkor jött a Women’s March, amikor rengeteg nő vonult végig Washingtonon és New Yorkon. A New York-i vonulás úgy nézett ki, legalábbis amennyit láttam belőle, mintha tini punkcsajok lázadósdit játszottak volna. Ilyen lehetett a hangulat valami londoni punkkocsmában, amikor hatalomra került Thatcher, és a CBGB-ben New Yorkban, amikor hatalomra került Reagan.

A washingtoni vonulás még rosszabb volt: a felvonulók jórésze magából kikelve ordítozott, vállalhatatlanul volt felöltözve, semmi nőiesség (igen, van olyan), semmi méltóság, semmi egymás iránti tisztelet: lökdösődés, magából kikelt tüntetők. Olyan szutykot hagytak maguk mögött, mintha a Sziget táborozói laktak volna Washington utcáin egy hétig.

A hírek kevésbé szóltak az abortuszt minden tagállamban egy csapásra legalizáló legfelsőbb bírósági döntés, az 1973-as „Roe vs. Wade”-ügy évfordulóján megrendezett életpárti menetről, ami tele volt fiatal nőkkel (többen olyanok, akiknek volt abortusza, de megbánták), akik miatt nem kellett lezárni a várost, mert tudnak méltóságteljesen vonulni, és akik után nem kell takarítani. A szónokok sem mérges, frusztrált személyiségek voltak, hanem megértést tanúsító, értelmes emberek. (Amúgy tudták, hogy a Roe vs Wade egyik főszereplője, aki a pert elindította, hogy elvetethesse gyermekét, Norma Leah McCorvey azóta életpárti, abortuszellenes aktivista?)

A vereséget ki nem heverő, gyászmunkát végző radikális hillarysták minden pillanatban azt lesik, mikor és hogyan mondathatnák le Trumpot. Hol vét egy hibát, hol lehet beperelni, kirobbantani egy botrányt. Mintha nem tudnák, hogy ha lemond, akkor alelnöke, Mike Pence lép a helyébe, akit ők, mármint a hillarysták, ugyanúgy utálnak, ha nem jobban. Elnökválasztás nem lesz, csak szűk négy év múlva.

*

És akkor most elképzelem, hogy mi lett volna, ha Hillary nyer. Az lett volna, hogy a republikánus szavazók másnap dohognak egy kicsit. Néhányan rázták volna az öklüket. A republikánus szavazók valahogy könnyebben túlléptek volna azon, hogy elvesztették a választásokat. Túléltek eddig nyolc év Obama-kormányzást, akkor kibírnának még négyet.

Meg hát a világ ismert tökéletlenségéhez hozzátartozik, hogy nem mindig az van, amit mi szeretnénk. Ezt tudja Obama is, aki azzal magyarázta szavazói számára a vereséget, hogy a haladás nem egyenes vonalú, dinamikusan gyorsuló valami, hanem néha misztikus kacskaringókat vesz. Aha.

A demokrata párti választók azonban láthatóan nehezen emésztik meg, hogy nem úgy lett, ahogy ők elképzelték. Azt hitték, örökre marad a progresszív rezsim. Nos, ha a jobbosok kibírtak nyolc évet Obama alatt, ők is kibírnak másik nyolcat Trump-Pence alatt.

Amikor a progresszió épp csatát nyer, győzelmet arat, általában a következő, diadalmas, rövid üzenetet küldik a veszteseknek a nyertesek: get over it, nyugodjatok bele és lépjetek tovább. amikor vesztenek, akkor ők maguk ezt képtelenek megtenni. Kedves balosok! Donald Trump az Egyesült Államok elnöke. Get over it. Nyugodjatok bele, és lépjetek tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3612267190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 08:28:02

Értsd meg: a liberalizmus sose veszthet, mert ő a racionális, tudományos igazság. Így ha a liberálisok vesztenek, az nem fogadható el, mivel ez a demokráciával való visszélés és nem az igazi demokrácia. Lásd: Hitler is nyert választásokat.

dr Angyalföldy 2017.02.19. 08:57:35

Relatíve lehet, hogy így van, de azért az USA-ban sem kell a szomszédba menni egy kis zelóta gyűlölködésért.

Az, ami Bill Clinton és Obama ellen ment republikánus oldalon az ujságok komment szekcióiban, megkérdőjelezve legitimitásukat, nem volt semmi.

Demokrata oldalon Nixon óta persze talán még felfokozottabb a helyzet. George W. Busht is engesztelhetetlenül gyűlölték.

Az egész légkör emlékeztet arra, amikor Jeruzsálem ostroma közben a védők három pártra szakadtak (a zelóták Yohanan ben Levi vezetésével, egy másik párt Simon bar Giora alatt, valamint Eleazar ben Simon frakciója) és az ostrom szüneteiben egymást öldökölték.

Pelso.. 2017.02.19. 09:25:15

Hiszti az nálunk is volt, talán emlékszel.

GNDL 2017.02.19. 10:30:46

Ez is egy olyan téma amiben a fideszes vélemények szembe mennek a mainstream európai mérsékelt konzervatív- és liberális politikai elitek véleményével.

Ez is egy olyan téma amiben a fideszes vélemények tökéletesen egyeznek Európa moszkovita radikális/szélsőséges gittegyleteinek a véleményével.

puszt 2017.02.19. 11:11:37

Jó pofi szerző nem akar emlékezni semmire, csak löki a neki kiosztottat... Kérlek szerző, emlékezz 2002-re, a tömeg hisztikre, a híd lezárásra stb. Kérlek szerző emlékezz aIII/II-s hisztire (bár csak most is ennyi volt III/II lenne a kormányba!) ne felejts megemlékezni a bankár kormányra, a luxus milliárdosokra (bár csak ennyi lenne most is, és azok sem a politikából meggazdagodva!!! Emlékezz a kormányt buktatni akaró tüntetésekre! Bárcsak mostanság is csak annyit hazudnának... Emlékezz Orbán minden hazug szavára 2010 előtt ről, szinte évente mond mást és mást, nem is szégyellve!
Végül emlékezz majd saját szavaidra pár év múlva, és azért erősíts meg abban, hogy nekem nem kell egy níilvánvaló hülyének örülnöm Amerika élén, mint ahogy a Magyarország élén trónoló gazembernek sem örülök!

Sir Galád 2017.02.19. 12:57:58

Se a hisztit, se az örömöt nem értem. Ez egy bohóc, aki nem változtat semmin.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.19. 13:26:09

A politika: "háború". A Trump-ellenes hiszti (valójában nem egy esetben utcai erőszak) a baloldal hadviselésének a része, és ez még csak a kezdet. Dobray csodálkozása naiv. A nemzetközi baloldal elszánta magát a végső leszámolásra, az amerikai jobboldal tisztán látó része pedig eleve úgy ment neki ennek a választásnak, hogy győzelem vagy halál. A nemzetközi liberális-kommunista baloldal (a hozzájuk csapódó konzervatívokkal együtt) minden erejével neki fog menni a jobboldalnak, mindenhol. Készüljünk rá, hogy az idézőjelek eltűnhetnek.

Bell & Sebastian 2017.02.19. 13:41:09

A végső érv Amerikában az szokott lenni, hogy lám-lám, ezt már a Family Guy / Simpsons / South Park / Irma & Vilma / Bubu is megmondta, mint a kultúra és mindent tudás ősforrása. Mert ezek a rajzolt sorozatok már csak ilyenek. Tele vannak bölcsességgel, mint egy libsi feje a televízióból belé töltött imaginárius baromságokkal.

tireless treehugger 2017.02.19. 14:12:31

trumpot könnyedén beszorították egy sarokba, a migráncsozással kapcsolatos elnöki rendeletei lekötik őt és híveit.

ne mond hogy orbán hasonló túlméretes cipőben ácsorog, nem olyan jelentéktelen ő mint ahogy látszik,, ....

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.19. 16:48:39

@Pelso..: a mandi pár hónapja még élen járt a trump ellenes hisztiben, de PEPE nem felejt, muhahahaha

Robinzon Kurzor 2017.02.19. 18:23:40

Trump-párti hiszti egy magát keresztény-konzervatívnak gondoló közép-európai értelmisitől... nagyon komoly önértékelési és/vagy megélhetési gondok lehetnek, ha ez az írás megszületett.

És itt nem arról van szó, hogy a vesztes oldal egy része miért és hogyan nem tudja elfogadni a vereségét.

Még csak arról sem, hogy a szerző rövid memóriáját megcáfolva közismert, hogy pl. nálunk 2002-ben pont a "konzervatív" oldal egy része tombolt és hisztizett, amikor a nép kért belőlük.

Hanem arról, hogy ez mind másodlagos, sőt sokadlagos.

Ami számít, hogy Trump a valaha volt legfelkészületlenebb elnök, akivel szemben beiktatásának időpontjára példátlanul alacsonyra csökkent az emberek bizalma.
És ezt magának köszönheti, mert egy valójában nem más, mint egy notórius hazudozó, akinek fogalma sincs arról, hogyan kellene végeznie azt a melót, amit elvállalt.

És ezt sajnos mi (Magyarország) is szívni fogjuk, már középtávon is.
(Mondjuk aki orosz érdeket szolgál, az ezt nyilván másképp látja. Neki ez csupa jó hír.)

tireless treehugger 2017.02.19. 18:52:00

@Herr Schnapsidee Lieferant:

To leave office via impeachment or resignation before end of 1st term, 10:11
sports.ladbrokes.com/en-gb/betting/politics/american/specials/donald-trump-specials/222881036/

Will Trump be Impeached in his First Term? Yes 6:4
www.paddypower.com/bet/politics/other-politics/us-politics?ev_oc_grp_ids=2657726

de ez sem rossz:
Next Retailer to drop Ivanka Trump : TKMaxx 4:1

tikamax, ez már nagyon súlyos, az egy dolog hogy idióta de hogy közröhej tárgyává teszik, ez az elnökségének vége.

emlékszel még?:

"ps:
trumpot a trollok tették naggyá, ha meglesz a jelölése akkor ugyanők fogják lenyomni.

#justforfun "

Pelso.. 2017.02.19. 19:01:30

@Robinzon Kurzor: Aki bekerül a Kőrösi Cs.S. programba, néptánc szakértőként egyben mértékadó politikai elemzővé is avanzsálhat, nem tudtad?
Mondom, mérték és adó.
@Herr Schnapsidee Lieferant: Na és, ez a lázadás éve, polgári hagyományos paradigma váltás bőven belefér. Csak arra kell vigyázni, a darabszám vagy két nappal precízen kövesse a főnökségét.

Yorik 2017.02.19. 19:02:35

A liberális hiszti valóban rendkívüli, de azért ne tegyünk úgy, mintha Trump egy átlagos elnök lenne.

Szindbad 2017.02.19. 19:56:47

Trump egy celeb. Ennyi erővel Alekosz is lehetne Magyarország miniszterelnöke.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.02.19. 21:24:39

nekem nem lenne gyomrom, úgy szapulni a trump-elleneseket, hogy közben ne mondjam ki, hogy trump hazug, tolvaj és primitív

- az elit része, soros embere a pénzügyminisztere
- adócsaló, bevallása már megvan?
- tagadja a glob. felmelegedést.

dobraynak van gyomra hozzá. vagy nincs gerince? esetleg esze?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.02.19. 21:30:07

@Yorik: a liberális hisztinél is már kezd unalmassabbá válni, hogy még mindig a trump-ellenes liberálisok a téma.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.02.19. 21:30:47

@Yorik: trump-ellenes liberálisok hisztijén hisztiznek már sokadjára

GNDL 2017.02.19. 21:52:28

@Szindbad: Végül is... valami hasonló műsor megy 2010 óta... :)

Szindbad 2017.02.19. 21:58:12

@GNDL: Orbán rosszabb, egy nyomorult kultúrharcos.

GNDL 2017.02.19. 22:45:17

Ja, egyébként jut eszembe ha már megint Trump pöcsét szopogatják a fideszes zsúrpubik... arról van valami bővebb infó a „polgári” ökörkörökben, hogy mi történt Svédországban? :)

dr Angyalföldy 2017.02.19. 23:22:36

@Pelso..:

Van valami közel-keleti feeling ezekben a fanatikus zelóta hisztikben, amit aztán utánoznak minden oldalon.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.20. 05:46:40

@tesz-vesz:

szedd be mááá a gyógyszert, vazze

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.20. 05:51:19

@ki szelet vet vihart arat:

"tikamax, ez már nagyon súlyos, az egy dolog hogy idióta de hogy közröhej tárgyává teszik, ez az elnökségének vége."

bogyóka, a trump bácsinak sose azt volt a húzóereje, hogy komolyabb személyiség Clintonnénál, pont ellenkezőleg... elszabadult ágyúgolyó, de épp ezt rendelték az elitre zabos szavazók.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.20. 05:57:17

@Robinzon Kurzor:

"Mondjuk aki orosz érdeket szolgál, az ezt nyilván másképp látja. Neki ez csupa jó hír."

Le vagy maradva egy leckével. Az oroszok épp ezen a héten hivatalosan is kiszerettek Trump-ból az elmaradt szankciófeloldás, Flynn menesztése és a Krim-i beszólogatás miatt. A kágébélaista kakabéka blog Billy Milliganje már jóelvtársként nyomja is fullban a donaldfikázást :)

Szindbad 2017.02.20. 08:53:05

@Holger Hartland: Szép kis fasizmust tolt már ide megint basszameg :(

Pelso.. 2017.02.20. 08:54:39

@Herr Schnapsidee Lieferant: A bizonyos elitre zabos szavazók minden verzióban csak kárvallottak lesznek, kérdés, hogy s milyen mértékben lehet beadni számukra, hogy minden az ő érdekükben történik. Nem esélytelen a dolog, pl nálunk ma még egészen eredményes az ilyesmi.

@dr Angyalföldy: Azért ott vadabb állapotok voltak meg lesznek is még.

Jean Sol Partre 2017.02.20. 10:34:12

@Holger Hartland: megint sehol sincs a dolog értelme. A vezénylő tábornokok kiadták a harci parancsot, te lelkesen követed valamelyiket, gyakorlatilag teljesen mindegy melyiket, mert nem értékek mentén döntesz, csupán sérelmek (amelyik hülyének tart téged, azt utálod, akinél még te is okosabb vagy azt követed) vezérelnek, közben az, hogy a politika arra lenne való, hogy valami rendes életet biztosítson az embereknek, elveszett. Lepsénynél még talán megvolt, de mostanra csak a háborús hangulat maradt.

Conchobar 2017.02.20. 10:44:56

"A vereséget ki nem heverő, gyászmunkát végző radikális hillarysták minden pillanatban azt lesik, mikor és hogyan mondathatnák le Trumpot" - Egy szegény naiv pára azt találta írni a minap, hogy nekünk magyaroknak még tanulnunk kell a demokráciát. A jelen poszt arra világít rá, hogy nemcsak nekünk kell még tanulnunk a demokrácia alapjait. Merthát mi más lenne a demokrácia alapja, hogy méltósággal tudomásul vesszük azt, hogy nem a mi jelöltünk győzött. Nemcsak a jelöltünk, hanem mi magunk is kisebbségbe szorultunk, ennek ellenére lojálisak leszünk a megválasztotthoz, hiszen a választás következményeként egyben a mi előljárónk is lett a megválasztott. Semmi értelme a permanens választási kampánynak. Pláne, ha a megválasztott voltaképp még hozzá se kezdett a tevékenységéhez

Jakab.gipsz 2017.02.20. 10:45:43

A Trump ellenes hiszti túl van lihegve!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.20. 11:22:10

Vicces, hogy itt egy megmondó megmondja a magyar embereknek, mit gondoljanak egy amerikai politikusról.

Amikor pedig ebben a kérdésben csak az amerikaiak véleménye számít, mi, magyar emberek mondhatunk akármit Trump-ról, az nem számít.

Egyetlen megfejtésem az, hogy itt nem Trump-ról van szó, hanem Orbánról. Neki kellemetlen, hogy ekkora hülye a barátja, mint Trump. Orbán azt hitte, hogy mostantól kezdve együtt düböröghet Trump-pal, és lám, még nagyobb pária lett belőle. Ezen egy mandíneres megmondóember nem változtathat.

dr Angyalföldy 2017.02.20. 12:09:25

@Pelso..:

Valami miatt mégis eluralkodott ez a tempó Amerikában is, meg Magyarországon is. Lehet, hogy a médiáknak affinitása van rá?

Pelso.. 2017.02.20. 15:21:16

@dr Angyalföldy: Már hogyne lenne, mint mindig, akár előkészítő időszakban, akár forró fázisban. Kérdésként mindössze a média befolyásoltságának, közvetlen irányítottságának mértéke marad.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.20. 17:34:39

@Pelso..:

" A bizonyos elitre zabos szavazók minden verzióban csak kárvallottak lesznek"

ööö... akkor a momentum rendszerváltóiban se kéne bízni? :DDD

Pelso.. 2017.02.20. 18:51:52

@Herr Schnapsidee Lieferant: Nem hát, egyikben sem.
De inkább szóljon ez a szolid intelem azoknak, akik jövöre megint szemrebbenés nélkül behúzzák az ikszet a vekkerre vagy a táncosra. Sebaj, Mo.-nak nem kell jobb és nem érdemel jobbat.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.20. 20:30:58

@Pelso..: akkor rád hárul a zöldgárda, veterán blogkoma, itt más már nem segíthet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.02.20. 21:57:18

@Herr Schnapsidee Lieferant: mi a baj? elég konkrét voltam, enn i a reagálás te ostoba f*szkalap?!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.21. 04:14:57

@Szindbad: @Jean Sol Partre: Onnan így látszik, tudom, semmi baj. Nincs mit mondanom számotokra, hallgassatok inkább zenét:
hartland.blog.hu/2017/02/21/where_s_the_revolution_politikai_zenekritika

Pelso.. 2017.02.21. 20:36:23

@Herr Schnapsidee Lieferant: S ha már elit: vajon a szavazókban tudatosul, hogy nálunk bárkire ikszelnek, valójában a némileg ugyan változó összetételű, de két céljában fixen állandó elit nyer mindig és kizárólag..?

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.22. 05:15:01

@Pelso..: abszolúte tudatosult, ennek köszönhetően szűnt meg a "demokratikus ellenzék" alternatívának lenni és veri a plafont a "bizonytalan szavazók" és "kalandvágyó" külföldre tántorgók mértéke. Kereslet lenne normális politikára, csak a kínálattal van gond.

Pelso.. 2017.02.22. 14:20:12

@Herr Schnapsidee Lieferant: Nincs ezzel gond, nemnormális esetében a kereslet kínálat viszonya harmonikus, azért lettek a kétharmadok.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.22. 18:36:03

@Pelso..: teljesen normális harmónia miatt lettek a kétharmadok, nemdebár a fentebbiek szerint megszűnt alternatíva lenni a politikai piacon elérhető baloldali kínálat. A második kétharmad az már nehezebben és csak ideiglenesen jött össze, mert a piacon elérhető jobboldal is egyre kevesebb fogyasztó igényeivel találkozik. Persze mindig könnyebb a "birkanépet" hibáztatni...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.18. 22:51:40

Az IBM nem tud Trumppal együttműködni.

fortune.com/2017/08/16/ibm-ginni-rometty-trump-forum/
"Team:

By now, you’ve seen the news that we have disbanded the President’s Strategy and Policy Forum. In the past week , we have seen and heard of public events and statements that run counter to our values as a country and a company. IBM has long said, and more importantly, demonstrated its commitment to a workplace and a society that is open, inclusive and provides opportunity to all. IBM’s commitment to these values remains robust, active and unwavering.

The despicable conduct of hate groups in Charlottesville last weekend, and the violence and death that resulted from it, shows yet again that our nation needs to focus on unity, inclusion, and tolerance. For more than a century and in more than 170 countries, IBM has been committed to these values.

Engagement is part of our history, too. We have worked with every U.S. president since Woodrow Wilson. We are determinedly non-partisan – we maintain no political action committee. And we have always believed that dialogue is critical to progress; that is why I joined the President’s Forum earlier this year.

But this group can no longer serve the purpose for which it was formed. Earlier today I spoke with other members of the Forum and we agreed to disband the group. IBM will continue to work with all parts of the government for policies that support job growth, vocational education and global trade, as well as fair and informed policies on immigration and taxation.

Ginni"

tireless treehugger 2017.08.19. 08:14:39

@Doomhammer:

A zsidók egyrésze észbekapott és kivonulnak trump mögül.

Hosszabb távlatban: A politikai elitbe egyszerű bekerülni, elfogadod és támogatod a cionizmust máris tied a pálya. De ez azzal járt hogy felhígult a zsidó vezetők mezőnye, mára már jelentős kisebbségben vannak. És ez a kisebbség azt is jelentette hogy eltérült a cionizmus iránya, csak szlogan cionizmus maradt belőle, jaja megvédjük izraelt, aztán ennyi. (nem mondom hogy ez rossz, ....)

Trump elnöki esélye akkor lett meg amikor az aipac előtt vállata hogy kiáll izraelért. Csak mintahogy minden másban ebből az igéretéből sem lett semmi. Ez még nem jelent teljes szakítást a zsidókkal, a náci zsidók, a nacionalista zsidók és a pénzhatalom még mögötte áll és talán méginkább megerősíti a hatalmát. Viszont a merkentalisták-globalisták-cionisták nyílt ellenségeskedésbe kezdtek.

Politikai hatás - ellenhatás. Ahogy trump elkezdte tágítani a nacionalista/soviniszta/konzervatív mozgásteret úgy lett erősebb a szorítás rajtuk. ((Hasonló történt velünk, az orbáni 15milliós kárpát medencei álomból ránk záruló rács lett.))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.20. 21:09:45

@tireless treehugger:
Akkor már csak egy dolgot kell megmagyaráznia. Hogyan engedhették, hogy Obama 8 évig elnök legyen, amikor neki híresen rossz kapcsolata volt Izrael vezetésével, annyira, hogy még Iránnal is meg tudott állapodni?

A valóság az, hogy a "két ember, három vélemény", amit néha a magyarokról is mondanak, a zsidóktól ered.
www.beliefnet.com/columnists/virtualtalmud/2007/05/two-jews-three-opinions.html

Így aztán a "zsidók" nem egységes csoport és ugyan lehet, hogy Trump számára muszáj volt megszerezni egy vagy több zsidó hatalmi csoport támogatását, de hát ilyenjei voltak az ellenfélnek is. Vagyis a "zsidó befolyás" fontos ugyan az amerikai belpolitikában, de messze nem a legfontosabb.

Trump azért lett elnökjelölt, mert tudott szerezni 1 milliárd dollárt a kampányra. Obamának is ennyi volt ugyanis.

tireless treehugger 2017.08.20. 21:26:04

@Doomhammer:

Obamának többszáz fős zsidó csapat volt a segítségére, ők egyensúlyoztak az atlantocionisták és merkantilisták között. 11 főtanácsadója volt askenázi zsidó, ennek volt a legnagyobb szerepe a sikeres elnökségben.

obama aipac 2008
www.youtube.com/watch?v=0cOJNC2EuJw&spfreload=10

pro izrael kiemelések:
www.youtube.com/watch?v=033gCiurxbg

obama at aipac 2012
www.youtube.com/watch?v=TN__JbuPEYk

Mint mondtam mindenki igér, aztán nem tart be semmit. A zsidók meg fizetik a teljes cirkuszt mert ennél csak rosszabb lehetne.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.21. 12:07:24

@tireless treehugger:
"11 főtanácsadója volt askenázi zsidó, ennek volt a legnagyobb szerepe a sikeres elnökségben."

Ezt nem ellenőriztem, de visszakérdeznék, hogy ezek a főtanácsadók Izrael vagy az USA érdekeinek megfelelő tanácsokat adtak? Mert utóbbi esetben nem lényeges a származásuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.21. 12:09:13

Trump safe space-e állandóan zsugorodik.

www.washingtonpost.com/blogs/plum-line/wp/2017/08/08/this-brutal-new-poll-shows-that-trumps-safe-space-is-shrinking/
"In recent days, President Trump has escalated his assaults on the “Fake News” media and other institutions, in an increasingly frantic effort to carve out a kind of safe space that cannot be penetrated by accountability or factual reality. Inside this bubble, the truth is what Trump says it is, on Twitter and in his tirades before rally crowds, where Twitter replies (even by bots) and raucous cheers serve as confirmation of Trump’s versions of events in a kind of intensifying feedback loop.

But if the brutal new poll released Tuesday by CNN is any indication, that safe space seems perilously small.
...

55 percent say Trump has lowered the stature of the presidency, while only 17 percent say he has raised it, and another 25 percent say it is unchanged.
Only 31 percent say Trump’s actions have made them more confident in his ability to serve as president, while a staggering 62 percent say his actions have made them less confident.
A total of 73 percent have low trust in what they hear in official communications from the White House: 30 percent trust nothing at all, and 43 percent trust just some of it, while 19 percent trust most of it and 5 percent trust almost all of it — meaning only 24 percent trust much of what this White House tells them.
"

tireless treehugger 2017.08.21. 19:54:01

@Doomhammer:

Egy világelső hatalmat nem lehet nacionalista/önző módon körmányozni, mert usa akármit csinál az érinti a többieket is. Az obama elnökség egy folyamatos kompromisszum volt usa-izrael-europa-afrika-ázsia-délamerika érdekeit is figyelembe véve. (ebben a sorrendben) És ehhez olyan emberek kellettek akik képesek kötődéseiktől függetlenül dolgozni.

A közel-keletet, az arabokat és ukrajnát nem véletlenül hagytam ki, ez már az usa elnöke feletti szint.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.22. 20:26:48

@tireless treehugger:
"Egy világelső hatalmat nem lehet nacionalista/önző módon körmányozni, "

Tehát tökmindegy, hogy Obama főtanácsadóinak mi volt a származása, azt nem sokat juttathatták érvényre.

"A közel-keletet, az arabokat és ukrajnát nem véletlenül hagytam ki, ez már az usa elnöke feletti szint. "

Az imént azt mondta, hogy az USA elnökének kompromisszumokat kellett kötnie és ez így is van. Akkor mi ez az "USA elnöke feletti szint"? Pl. a Közel-Keleten is vannak az USA-nak érdekei (hej, de mennyire, ott van mindjárt Szaúd-Arábia) és ezeket az érdekeket is kompromisszumos döntésekben kell érvényesítenie. Nem látok semmiféle különbséget a világ más régiói és pl. a Közel-Kelet között.
süti beállítások módosítása