Benderik írása
Ritka jelenségek – üstökös, tatárjárás, működő kínai hajszárító – előfordulásakor a Tudomány bölcsen megvizsgálja a tanulságokat, érdemes-e esetleg igazítani azon a világképen, amit eddig gondoltunk róla. Tatárjárás után ilyenkor az ember kővárat épít, üstökösnél reszel picit képleteken, hajszárítóért leszalad még venni rokonoknak is.
Így most, hogy végéhez közeledik egy első ízben megtörténő esemény, érdemes levonni esetleges tanulságait.
Az esemény egy Budapest szintű népszavazás aláírásgyűjtése. Népszavazás volt már néhány, aláírásgyűjtés népszavazáshoz úgyszintén, és már ezek is elég ritkák ahhoz, hogy minden előfordulást érdemes legyen kicsit megvizsgálni.
De csak a fővárost érintő gyűjtés még nem is volt, így ha kellően bölcsen állunk a világhoz, mind egyedisége, mind pedig az érintett lakosság nagysága miatt is érdemes átgondolnunk, akad-e tanulság.
*
Nem félek én persze attól, hogy nem lesznek tízével-százával cikkek, mik elölről hátra, majd hátulról előre kielemzik. Ha sikerült, hogy miért; ha nem, hogy miért nem.
Nekem így elég most egyetlen önkényesen választott szempontra koncentrálnom.
Hogy jól van-e kitalálva a korlát, amit aláírás-darabszámban ilyenkor meg kell ugrani.
Mert amikor a törvényt írták, az asztal mellett eltöprengve nyilván nem volt rossz gondolat a minimum 10 százalék.
Egyrészt mert egy kisvárosban ez darabszámra sem olyan sok, másrészt ha 10 százalék sem akarja annyira, hogy aláírja, miért menne el 50 százalék a szavazásra?
Szóval törvényíró asztal mellett, meleg szobában gőzölgő tea gőzébe burkolva elfogadható, ha 10 százaléknál húzták meg a határt.
Most azonban itt egy élő példa, egy valódi aláírásgyűjtés itt húz el épp' a fejünknél, nézzük hát, tényleg jó-e ez a 10 százalék a gyakorlatban!
*
Nos, azt kell mondjam, a látottak alapján a fővárosban kicsit túlzónak tűnik.
És kérlek, kedves Olvasó, a kötelező felpattanás után süppedj vissza székedbe, és ne aszerint nézd, hogy ez most miről szólt, és szeretnéd-e, hogy legyen-e itt olimpia. Hogy örülsz-e vagy bánkódsz, ha meglett vagy nem lett meg.
Képzelj el egy olyan kérdést, amit te is népszavazásra vinnél (s szólhat ez most bármi elfojtott vágyadról, ha úgy könnyebb beleélned magad...), s pusztán arra koncentrálj, ha van egy olyan kérdés, amit érezhető mennyiség akar, mekkora az esélye, hogy össze tudja gyűjteni a szükséges aláíráskupacot.
S most pusztán a szürke tapasztalatok:
Mostanra aláírta az érintett lakosság kb. 10 százaléka. Hogy darabra meglesz-e, már csak azon múlik, mennyi érvénytelen ezekből, de nagyságrendileg összejött.
Az is látszik, hogy nem csak a gyűjtés ellenzői ellenezték ezt szenvedéllyel, de az aláírók is sokan belső tűz által hajtva írták alá. Ami azt jelenti, hogy volt bennük egy erős hajtóerő, ami akár még a gyűjtőhelyek utáni aktív keresgélésre is rávette őket.
És hát gyűjtőhelyből is van rengeteg szerte a városban, aki nem direkt csempészösvényeken jár munkába/boltba vagy tán már sehova, szinte biztosan beléjük botlott már valahol.
Az is látszik viszont, hogy a gyűjtést nem csupán a lelkesedés vitte el eddig: egy határidőre precízen megépített és működtetett gépezetre emlékeztet, ahogy mindez zajlik.
Induláskor a berobbanó hírverés, amitől már első nap a fél ország tudta a tévéből, önkéntesek folyamatos toborzása a neten, érdeklődés állandó fenntartása, a standok és a bennük dolgozó népek utánpótlási útvonalainak szervezése/működtetése -- egy szó jut eszembe: profizmus. Mintha egy új iPhone piacra dobását látnám, profin előkészített marketingkampánnyal, s aztán olajozottan működtetett ellátási lánccal a boltokhoz.
És kérlek, most ülj megint vissza a fotelba, ahonnan megint felpattantál, mert mindezt én kijelentő módban, szenvtelen leírásként mondom. Nem azért használtam a profizmus szót, hogy bárkit pozitívan minősítsek vele, és nem is azért, hogy egy Darth Sorvader nagyúr által mozgatott világhatalmi összeesküvésre utaljak általa.
*
Pusztán azt akarom mondani, hogy
ha egy láthatólag nagyon jól megszervezett aláírásgyűjtő – nem tudok jobb szót rá –gépezet teljes fordulatszámon, a törvényi határidő teljes kihasználásával épp' a határáig tud eljutni a törvényi minimumnak,
akkor létezhet-e esély arra, hogy egy olyan elképzelt állampolgári kezdeményezés, amivel a lakosság már érezhető része egyetért, s amire így józan paraszti ésszel úgy tekintenénk, mint szavazásra érdemes témára,
képes lehet-e begyűjteni a törvényben előírt minimum számú aláírást
pusztán attól az elszánástól hajtva, ami az ügy miatt az érintett lakosságban megvan,
ha az érintettek nem szerveznek a lebonyolításra külön egy professzionálisan működtetett logisztikai rendszert?
Szélsőséges esetként képzeljünk el egy erős lakossági vágyat, amit mondjuk kismamák indítanak önkormányzati rendeletek módosítására óvodák/bölcsődék témájában, vagy amit nyugdíjasok patikák/orvosi rendelők bármiféle dolgában – elképzelhető-e bármiféle valós esély a szükséges mennyiségű aláírás személyesen ívekre írt összeterelgetésére, leadásig való őrzésére, egyáltalán, megfelelő helyiség kiürítésére, ahol legalább a leadásig nem penészednek meg a papírok vagy eszik meg őket a csótányok.
De lehet szó aktív korú dolgozók által felkapott ügyről is: hányan tudnának mégoly puszta lelkesedésből munkaidőben hetekig az utcákon állni, papírhegyeket egy központi helyre rendszeresen eljuttatni és ott megbízhatóan vigyázni rájuk?
Mi több, még egy átlagosan szervezett párt sem képes ilyen hatékony aláírásgyűjtő gépezetet szervezni
*
Amit én tanulságként látok, az az, hogy a jelenlegi minimumszint a kívánt célhoz túl szigorú.
Mert a kívánt cél nyilván az, hogy komolytalan ötletelések, vicces trollkodások ne indítsanak be költséges adminisztratív gépezetet.
Hogy népszavazás akkor induljon, ha látszik, hogy a lakosság érezhető mennyiségű részét érinti, és érinti annyira, hogy tesz is érte.
De akkor induljon.
Ám a mostani tapasztalat azt mutatja, hogy ezek önmagukban kevesek – egy ipari módszerekkel működtetett professzionális logisztikai rendszer is szükséges hozzá. Amihez a momentumosoknak van lelkesedésük, értenek az internetes programozáshoz, adatbáziskezeléshez, fiatalok, mozgékonyak, és koruknál fogva az átlagnál több szabadidőt tudnak az ügyre fordítani.
De ha a törvényalkotó magánszemélyek egymással semmilyen vagy lazán kapcsolatban álló amatőr érdekcsoportjait szeretné a népszavazás intézményével támogatni, arra a jelenlegi szabály láthatólag alkalmatlan.
*
S persze tegyük hozzá halkan: mint minden egyéb, a népszavazás intézménye is csak úgy működhet jól, ha jóhiszeműen működtetik.
Vagyis nem feltétlenül egy jó minimum-darabszám a megfelelő megoldás a komoly kezdeményezések kiemelésére. Mert működhetnének kifinomultabb eszközök is, ha a mindenkori hatalom ténylegesen azt akarná, hogy az érezhető számú lakos által kívánt komoly kezdeményezések eljussanak egy népszavazásig.
Egy gyakorlatban teljesíthető darabszám után egyéb eszközökkel (pl. közvélemény-kutatás) felmérhetné szélesebb körben a várható támogatottságot, meghallgatásokat-párbeszédet tarthatna, a mai világ eszközeit is bevetve – ld. internet. Ügyfélkapu is létezik, amihez hasonló technikával ha éles szavazást nem is, viszonylag megbízható igényfelmérést lehetne tartani.
S ezek csak hirtelen ötletek. De kellően együttműködő jóakarat esetén lenne tér bőven jól működő, olcsó, hatékony szűrők kidolgozására.
Csak mifelénk túlságosan élesek a kések, így lazán körülírt megoldások nem tudnak működni.
Ha e mostaninál egyetlen érvényes aláírás végül hiányozni fog, a kezek széttáródnak, s tanulságként leszűrődik, hogy nincs igazi igény a szavazásra.
+1 darab esetén meg már van.
*
Ha az egymás iránti jó szándék nincs meg, a törvénynek kell utolsó betűig mindent apróra előírni, ami így mindig életszerűtlen lesz egy kicsit.
De akár tudunk rugalmas, akár kénytelenek vagyunk elvágólag-szemellenzős szabályokat hozni, az most példával bizonyítottan látszik, hogy a jelenlegi szabály – a fővárosra legalábbis – alkalmatlan arra, amire elvileg szánták.
S a bölcs ember ilyenkor igazít rajta. Ahogy tatárjárás után is kővárat épít.
