Tudta? A baloldal épp most hagyta ki az évtized ziccerét!
2016. augusztus 13. írta: Stumpf András

Tudta? A baloldal épp most hagyta ki az évtized ziccerét!

tudta.png

Tudta? Ma kezdődik a migránskvótás népszavazási kampány.

Mert bizony, hivatalosan ma kezdődik. A hiba nem az ön készülékében van, ha nem vett észre semmilyen változást tegnaphoz képest: hosszú hetek óta dübörög már plakátokon, rádió- és tévéhirdetések formájában, szóval sok újra nem kell számítani ezen a kellemes szombaton, meg ezután sem.

A hivatalos kampánykezdet egyvalamire mégiscsak jó. Apropónak arra, hogy átgondoljuk kicsit az elmúlt fél év történéseit és belássuk: a magyar baloldal már megint képtelen volt önérdekének megfelelő választ adni erre a nem túl bonyolult feladványra. Egyszerű és jó válasz helyett inkább ássa tovább saját, már most is elég mély sírját. Nem mintha nagyon megkönnyeznénk a dolgot, madártávlatból mégis megállapíthatjuk: az MSZP és az LMP az évtized politikai ziccerét hagyta ki az elmúlt hetekben.

*

A kezdet persze még nem volt kedvező egyik párt számára sem. A migránsügy tavalyi robbanásakor Kunhalmi Ágnes ugye álproblémáról beszélt, az LMP is migránssimis álláspontra helyezkedett − igaz, olyan oldalszárnyakkal, amilyen Schiffer András migránsnyomkövetős ötlete volt, de mégis.

A népszavazás év eleji bejelentése óta viszont történt egy s más: mindkét pártban tisztújítás volt. Új elnöke lett a szociknak is, az LMP-nek meg új társelnöke. Ez lehetett volna a pillanat, amikor újratervezik magukban a migriügyet és meghozzák az egyetlen racionális döntést.

Volt is mire alapozni egyébként. Mindkét pártban. Schiffer már korábban visszavett a simitempóból, Tusványoson Szél Bernadett még azt képviselte, hogy vagy nem mennek szavazni az LMP-sek, akik meg igen, azok nemet fognak mondani a kötelező kvótára. Aztán egy rosszul megírt MTI-tudósításra felkapta a fejét TGM, hirtelen felindulásból fatvát hirdetett az LMP ellen, amiért az beleállt a Fidesz népszavazási kampányába, erre az ökobalos formáció össze-vissza csinálta magát és felsorakozott a legbutább balos ötlet, a népszavazás bojkottja mögé.

S hogy miért elképesztően buta ötlet ez balos ellenzéki szempontból? Nos, elég csak ránézni a közvélemény-kutatásokra és látjuk, hogy még a szoci tábor is inkább elmenne és ha elmenne, nemmel szavazna a kötelező betelepítési kvótára. Az LMP sem véletlenül képviselte a „nincs álláspontunk”-álláspontot viszonylag sokáig: az ő aprócska táboruk is megosztott a kérdésben. Cseppet sem esélytelen tehát, hogy október másodikán így is, úgy is érvényes népszavazás lesz Magyarországon, ahol brutális győzelmet aratnak a Brüsszelnek küldött „nem”-ek. Az új LMP-s társelnök, Hadházy Ákos megválasztása jelképes pillanat lehetett volna ahhoz, hogy a szocikkal együtt kifogják a szelet a Fidesz vitorlájából. Elég lett volna hozzá, ha leülnek kávézni, akár suttyomban, és egyetlen kérdésben megállapodásra jutnak.

Alkalma most éppen az MSZP-nek is lett volna erre. Arra ugyanis, hogy kihátráljon saját bojkottfelhívásából. Ott is új elnök van Molnár Gyula személyében, ugye, a választmány vezetése meg Hiller Istváné lett. Azé a Hilleré, aki a szocik közül egyetlenként volt képes értelmes mondatokat kipréselni magán határkerítés-ügyben: nem szereti ugyan, de mondjon valaki jobb megoldást. Bőven lett volna hát mire alapozni az új emberrel megjelenő új politikát.

*

De mi is lehetett volna tehát az a bizonyos értelmes húzás, az új politika az MSZP és az LMP részéről? A bojkott kikukázása, természetesen. Még véletlenül sem úgy azonban, ahogy azt például Mellár Tamás vetette fel: hogy ugyanis az igenek mellett kell kampányolniuk.

Egyrészt: a magyarok többsége nem ért egyet az „igen” válasszal. Azt belemagyarázni aztán, hogy: de ez nem is igent jelent, hiszen a népszavazás Brüsszelt úgysem kötelezi semmire, tehát ez csak egy belpolitikai népszavazás; azaz menjen el, aki nem szereti a kormányt és húzzon be egy kormányellenes igent, akkor is, ha azzal egyébként egyáltalán nem ért egyet... Bonyolult és kivitelezhetetlen.

Ha a balos ellenzék elfogadja, márpedig elfogadja, hogy a népszavazás kiírása alapvetően a Fidesz belpolitikai térfogatnövelője, akkor a feladat nyilván nem lehet más ellenzéki szempontból, minthogy ezt a térfogatnövekedést megakadályozzák.

S azt hogy lehetett volna?

Ha nem tudod legyőzni, állj az élére! − szól a régi és bölcs mondás.

Hát úgy.

Úgy, ha az új vezetőkkel bíró két balos ellenzéki párt szépen beállt volna a nemek mögé. Sőt, élére állt volna a brüsszeli terv ellenzésének. A Jobbik már úgyis ellenzi, elmegy és nemmel szavaz, s ha az MSZP és az LMP is előállt volna azzal, hogy új vezetésük belátta az elődök hibáját, s hogy ez bizony nem pártpolitikai, hanem nemzeti és szuverenitási kérdés, abszolút támogatják tehát ők is a részvételt és a határozott nemeket − akkor a népszavazás belpolitikai jelentősége nagyjából nullára is csökkent volna. Ha érvényes és győznek a nemek, az bizony nem jobbos siker lett volna innentől. Maradt volna egy Gyurcsány, persze, aki bojkottálgatott volna, meg (ihhihhihh) Fodor Gábor, aki igennel szavaz. Na és?

A bojkottista, rasszistázó-xenofóbozó TGM persze egészen biztosan kiátkozta volna őket, ki tudja már, hanyadszorra. Amitől viszont valamiért még mindig nagyon félnek a baloldalon. Annyira, hogy még saját választóikat is inkább hagyják figyelmen kívül, mint az élemedett korú (vigyázat, édzsizmus!) ballib bölcseket. Pedig még itt sem lett volna olyan nagy a veszély: migránsügyben kivételesen még ők sem egységesek. Bizony, létezik olyan élemedett korú ballib bölcs, aki ellenzi muszlim tömegek Európába invitálását és szétosztogatását. Konrád Györgynek hívják. Ha már a baloldalnak mindig annyira nagyon kell a kóserpecsét a portékájára, hát tőle még azt is megkaphatta volna akár. Meg ha nem, hát nem.

*

A politika nem értelmiségi műfaj.

Értelmiségiként, íróként, gondolkodó emberként megengedhetjük magunknak, hogy a józan paraszti ész legyen az eszközünk, s a témáról magáról beszéljünk-gondolkodjunk. Sőt, ekkor járunk el helyesen. TGM is helyesen és tisztességesen jár el: teljesen legitim mindenféle morális ellenvetésekkel élnie a népszavazás kapcsán. Nekem meg másmilyenekkel (felesleges, nem vezet célra), ha éppen úri kedvem úgy tartja. Azért mégpedig, mert nem vagyok politikus.

A baloldali pártok tisztségviselői és vezetői viszont elvileg azok. Elvileg. Mégsem értik a politika logikáját.

Az ő feladatuk egyrészt övéik képviselete, másrészt az ellenfél legyőzése. Ha esélyük van hatástalanítani egy Fidesz által lefektetett politikai aknát, hát meg kell tenniük. Ilyen egyszerű. Ez a dolguk. Vannak persze határok itt is, saját alapelveikkel, értékeikkel ütköző ügyet nem képviselhetnek. Nem kell, nem szabad és nem is hasznos teljesen morállúgozni a politikát. Ebben az esetben azonban még csak erre sem lett volna szükség.

Mert hogy is szól az októberi kérdés?

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Így.

A plakátkampányt lehetne kritizálniuk továbbra is bőven, saját, ötletes kampányt is indíthatnának, amihez persze kellene némi kreativitás is, ami épp nincs náluk raktáron, de a fenti kérdésre adott „nem" mögé aztán nyugodtan odaállhatnának. Ebben a kérdésben aztán pont nincs semmi „idegengyűlölő”, „kirekesztő”, „rasszista”, stb. Még EU-ellenes sincs. A Fideszesek és az MSZP-sek túlnyomó része is EU-párti, ha meg jobbos-balos össznépi „nem”-re buzdítás lenne a fenti kérdésre, az egész bugyuta és politikailag amúgy hatástalan „Európa vagy nem Európa”-kérdéskör is értelmetlenné válna a népszavazás kapcsán.

Úgy az egyetlen konkrét kérdésről szólna. A fentiről. Brüsszelnek amúgy is teljesen mindegy, mi az eredmény; de bármi lenne is, belpolitikailag az is értelmezhetetlenné válna ezzel az egyszerű húzással.

No, ezt a lehetőséget szalasztotta épp el a nem jobbos parlamenti ellenzék, az LMP és az MSZP az elmúlt hetekben.

S mindezt miért?

A jelek szerint azért, hogy TGM szeresse őket. 

Bónusz: még ez sem jött össze nekik.

Őszintén gratulálunk mindehhez a népszavazási kampány hivatalos kezdetének napján.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6910407934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1000bocs 2016.08.15. 14:22:25

@kesztió:
"Fasza dolog, ha Mo. a szuverenitásra hivatkozva keresztbe tehet másoknak, de milyen szar, ha a románok és a szlovákok ugyanarra a szuverenitásra hivatkozva lehetnek kisebbségellenesek."

Mo. a szuverenitásra hivatkozva megpróbálja elérni hogy ne rá tolják mások a gondot és a problémát. Azt a problémát, ami józan ésszel elkerülhető, de mások nem akarják elkerülni. Ez az ő választásuk, de hadd legyen az itt lakóknak is választása.

Tehát nem Mo tesz keresztbe másoknak, hanem neki akarnak keresztbe tenni.

A románok és a szlovákok idekeverése azonban még tőled is üt. Hiszen ez azt jelentené, hogy az anyaföldjükre született magyarok valamilyen csodamód ugyanolyanok mint az a tömeg, akik most érkeznek idegen földre ingyenélni, mert csak. Nem tudom tudod-e követni az anyaföld és a betelepülés közötti eltéréseket? Valahol itt kezdődne a dolog.

Jó az a libsizmus, de nagyobb adagban fura hatása van. Az idea elvarázsol, a valóságot magad mögött hagyva ilyen baromságokat találsz állítani mint fent.

2016.08.15. 18:02:22

Túl van ez a migrációs hisztérika tolva de rohadtul! Meg már unalmas is mint a szar!
Nincs az az őrült migráncs aki itt akarna maradni ebben az országban ilyen fizetésekért meg ilyen jogrendszer mellett. Visszafogadják őket majd felveszik a sok eurót utánuk, majd dobbant az összes vissza németbe meg svédbe azt ámen!
Kb ez a menetrend!

poor 2016.08.15. 19:08:29

Töredék - Radnóti Miklós

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,

mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,

az áruló, a rabló volt a hős,

s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,

már azt is gyűlölték, akár a pestisest....

gyalog.galopp 2016.08.15. 19:21:36

@Diorella Queen:

Nem kívánok én neked semmi rosszat, csak annyi migránst, amennyi a nappalidban elfér élére állítva.

chrisred 2016.08.15. 20:48:27

@a BircaHang Média szerk.: Mi az a szélsőbal? A múlt század hetvenes éveiben vagyunk, vagy Dél-Amerikában? Európában nincs már olyan, hogy munkásosztály.

chrisred 2016.08.15. 20:50:21

@a BircaHang Média szerk.: A nagytőkének vagy az állam irányítóinak nem mindegy, a polgároknak egyik variáció sem jó. A polgároknak az kedvez, ha mindkettőt korlátozzák a szabályok.

chrisred 2016.08.15. 20:52:33

@Conchobar: Hát, ha nincs tudatában annak, amit Tusványoson össze szokott zagyválni, akkor lehet, hogy nem.

chrisred 2016.08.15. 21:01:55

@Conchobar: Nem szeszélyből, hanem mert Putyin csicskásaként ezt kell tennie.

Jenyei 2016.08.15. 23:07:34

Bizonyos mértékben ez a Stumpf még a normálisok közé tartozott - eddig. Aki egy "migránssimi" kifejezést leír, az egy utolsó mocskos véglény.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.08.15. 23:13:56

@Jenyei:
Normális? Persze, hogy normális, de ennek a kijelentésnek nincs sok értelme. Az egész "konzervatív" média egységes üzenetekkel dolgozik és ebbe a keretbe a Mandíner legalább 2012 óta teljes mértékben belesimul. Az ott dolgozó embereknek annyi szabadságuk van, hogy az előregyártott üzeneteket a hallgatóságuk szája íze szerint átszabják.

A Mandíner különösen rajta volt a migránsügyön, 2015 közepétől 2016 közepéig leginkább másról se írtak. A migránssimogatás szót először itt, ezen a blogon olvastam. Hogy ezek után Stumpf is leírja, az annyira mindegy már.

Jenyei 2016.08.15. 23:23:26

@Doomhammer: Az embernek vannak illúziói. De persze amikor a "vérkeresztyén" FIDESZ 5. számú párttagkönyve nyilvános blogon leírja, hogy a "telebaszott kurva anyád" akkor ott már nem szabadna lenni illúziónak, elismerem. Végtelenül szomorú, ami a magát konzervatívnak, meg keresztyénnek, meg a farok tudja minek nevező pártsajtóban megy.

BiG74 Bodri 2016.08.15. 23:52:46

Ó, basszus, persze, hogy vérbő fidesznyik!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 05:59:29

@chrisred:

Szélsőbal = a kapitalizmus eltörlését akaró irányzat.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 06:03:44

@chrisred:

A polgárnak az a jó, ha az állam az úr, ugyanis az államot képes befolyásolni, míg a tőkét nem.

Van bárhol a világon szavazás arról, hogy kié legyen x cég vagyona? Ugye nincs?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.08.16. 12:42:09

@Jenyei:
Csúnya szavak? Már fel se tűnik. Hanem ugyanaz a csúnyaszavas ezt hozta le nyilvánosan:
mandiner.hu/cikk/20130105_bayer_zsolt_ki_ne_legyen
Eredeti helyén már nem elérhető.

Szerintem letöltendőt érne, ő megúszta negyedmilliós bírsággal.
nol.hu/belfold/buntetes_a_bayer-cikkert-1385153

Mindez ugye egy szilveszteri buli WC-jében történt késelés miatt, amelyhez hasonlóból nagyjából hetente van egy. Az áldozatnak már volt egy rablási ügye, a rendőrség a nyomozás során érthetetlen hibákat vétett, a két gyanúsítottat - akiket Bayer simán leállatozott - felmentették és a valódi elkövető sohase került elő.
www.borsonline.hu/aktualis/szigethalmi-keseles-elmenekult-az-igazi-tettes/77353

De erről már Bayer nem írt semmit.

Ez az igazi botrány.

Anonimouse 2016.08.16. 13:52:54

"Azt gondolom, hogy minőségi, szeretetteljes és boldog életet csak olyan országban lehet élni, amely a tisztelet kultúráján alapszik, következésképpen a tisztelet hangján beszél. Magyarországnak annak a helynek kell lennie, ahol _mindenkit_ tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadják és az iszlámot, a muszlimok, arabok civilizációs gyökereit is rendkívül nagyra értékelik. Az iszlám egy nagy lelki és szellemi építmény, amely nélkül a világnak azon a részén sem béke, sem boldogság, sem kiegyensúlyozott emberi élet nem jöhetne létre. Ezért számunkra az iszlám világból érkezett emberek nem fenyegetést jelentenek, hanem egy magas civilizáció képviselőiként üdvözöljük őket. És nem szégyellünk időnként tanulni sem tőlük." www.facebook.com/agostonlaszloartist/videos/893320557438710/

gyalog.galopp 2016.08.16. 14:21:43

@Jean Sol Partre:

mért, mért? Mert szereti őket, akkor ne legyen hiányérzete. Remélem a nappalija nem ebben az országban van.

Jean Sol Partre 2016.08.16. 15:24:33

@gyalog.galopp: mondott ő ilyet? Ne beszélj már ostobaságokat, túl sok kék információt olvastál?

maroz 2016.08.16. 15:46:04

@gyalog.galopp: Az osztrákok de facto visszaállították a határellenőrzést. Kérdem ékes németségemmel a herr óbert, hogy vasztisztdasz, sengen kaput?, mire elkezdi kézzel-lábbal magyarázni, hogy dasziszt nikt coll, nur fűr pakik, meg szírek meg afgánok. Oké, de akkor mi a faszért állok én is itt már egy jó ideje?

Az egy precíz és remek megérzés, hogy ez a migránstéma túl van tolva. Nekünk ma tényleg nem a migráns a legnagyobb problémánk, és aki ezt nem hiszi, az kövesse a tanácsod: számolja meg, hogy hány migráns van élére állítva a nappalijában. Ha egy sem, akkor keresse meg bátran azt az öltönyös gecit, aki nem hagyja élni, mert ez az ő problémája, nem a migráns.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.08.16. 16:03:06

@maroz:
"Nekünk ma tényleg nem a migráns a legnagyobb problémánk, és aki ezt nem hiszi, az kövesse a tanácsod: számolja meg, hogy hány migráns van élére állítva a nappalijában. "

A migránstéma azért van túlhangsúlyozva, hogy visszavegyenek a túl sok szabadságból, ami ma Európát sújtja.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/11/nemzetstrategiai-szovetseg.html

A megoldás pedig tankönyvszerű: kell keresni egy témát, ami zsigeri félelmet generál (pl. hogy idegenek foglalják el az ember otthonát) és ezzel ijesztgetve venni rá az embereket, hogy saját érdekeik ellen szavazzanak. A magyarokat például arra, hogy nehezen megszerzett EU-hoz tartozásukat és szabad mozgásukat/munkavállalásukat kockáztassák egy olyan ügy miatt, ami minket nem is érdekel, hiszen a migránsok nem akarnak itt maradni, ha az EU ideszállítja őket, el fognak menni.

Már alig várom, hogy egyes állatoktól való félelmet is kihasználják politikai célra. És ha a migránsok ruhája mérges pókkal lenne tele?

gyalog.galopp 2016.08.16. 17:07:12

@Jean Sol Partre: @maroz:

Persze, hogy nekünk jelen pillanatban nem ez a legnagyobb problémánk, de miért nem ez?
Nekem, nekünk nem kell az a szar , amit ők kavartak, azt egyék meg ők.

Ötöd bérért dolgozunk a magországok vállalkozásaiban és akkor a nemkívánatos migránsaikat is mi tartsuk el?
Eszeteknél vagytok?
Nem látjátok, hogy ez semmi más, mint egy globális pénzügyi lufi?

272_1 (törölt) 2016.08.16. 17:40:07

@gyalog.galopp:

a magyar bérek nem a nyugati társadalom felelőssége.

külföldön pedig a senior pozíciók kivételével nincs nagy különbség a bevándorló vs őslakos jövedelmekben, ágazati iránymutató bérek, plusz jutalékok. a magyar képzés színvonala komoly negatív tényező, viszont minden cég biztosít felzárkózási lehetőséget, 2-5 év alatt igény szerint teljes értékű munkavállaló lehet akárki.

senior álláshoz már olyan feltételek kellenek amit megfelelő társadalmi háttér hiányában nem lehet teljesíteni.

>>Nem látjátok, hogy ez semmi más,
>> mint egy globális pénzügyi lufi?
most ez a rendszer, ha nem fújod akkor lemaradsz.

maroz 2016.08.16. 18:37:24

@Doomhammer: Nekem lett egy olyan meggyőződésem, hogy Európában pont hogy semennyi szabadság sincs, nem hogy túl sok. Ami annak tűnik az mindösszesen csak a kényszer szülte diverzitás egy szűk mezsgyén belül: bizonyos, a tőke szempontjából elengedhetetlenül fontos szereplők élményigényét ma már csak úgy lehet kielégíteni, hogy az eddigi korlátokat áthágjuk, de ez nem a szabadság, hanem egy olyan kényszerpálya, mint a trolibuszé: ha a villamoshoz hasonlítom, akkor megképezhető a szabadság illúziója, ideig-óráig legalábbis, pláne, ha ebben a szereplők is érdekeltek és hajlandóak illúzióban élni.

Én még azt sem látom, hogy mihez is tartoznák, pláne, hogy ezt nehezen szereztük volna meg. Azt viszont látom, hogy sokan valamiféle illúzióhoz rendelnének minket hozzá, egy olyan nyugati kultúrkör illúziójához, ami egyrészt valóságként soha nem is létezett, másrészt pedig mára már mint illúzió is elég szemcsésre fakult, és azt is gyanítom, hogy a felzárkózás, a nyugathoz tartozás illúziója helyett lett bevetve az ostromlott vár-forgatókönyv, immáron ne a vágyaink hajtsanak, hanem a félelmeink, mindegy is, a lényeg, hogy szolgáljuk az érdekeket és élvezzük, ahogyan ezért cserébe az elitünk két pofára zabál.

Fogunk mi még félni a bogaraktól is, majd a marslakóktól, és még ki tudja mi mindent bevetnek, csak hogy eszünkbe ne jusson a rohadék tőkésektől félni.

maroz 2016.08.16. 18:41:34

@gyalog.galopp: "Ötöd bérért dolgozunk a magországok vállalkozásaiban"

Ennyi bőven elég lenne. Óriásplakátra, majd mellé a megoldást is: nemzeti tulajdonba venni mindent! Aztán ehhez képest mondjuk egy 80-20 arány, természetesen a nyolcvan ide, akár kompromisszum is lehet. És ha ezzel megvolnánk, akkor megnézhetjük ezt a migránsizét is, de az ezredrangú ehhez képest.

272_1 (törölt) 2016.08.16. 18:59:35

@maroz:

európa szabadsága a választás szabadsága.

az vagy amit elérsz, a határ elég magasan van.

nem akarásnak nyögés a vége.

gyalog.galopp 2016.08.16. 19:28:03

@maroz:

Haggyuk má a hülyeséget! A magországok jólétét nem ők termelik meg , hanem részben mi is. A migránsok bejövetele egy igen szűk, de igen nagy hatalommal rendelkező gazdasági elit érdeke , senki másé, még a migránsoké se.

maroz 2016.08.16. 21:57:26

@gyalog.galopp: Mi a hülyeség, nem teljesen értelek...

annamanna 2016.08.17. 01:43:01

@Anonimouse: látom, már be lett másolva, nekem ez volt belőle a leginkább megdöbbentő: "Orbán kijelenti: „Újra kéne olvasni a Koránt, és ha a mi bankárjaink ismernék a sária szabályait, nem tartanánk itt."" nol.hu/belfold/ket-mondat-eleg-volt-hogy-elkezdjek-orbant-szidni-az-orban-rajongok-1628001

272_1 (törölt) 2016.08.17. 07:34:11

@annamanna:

az iszlám hitelezés a közös kockázaton alapul.

a zsidó hitelezés fedezeten és adós rabszolgaságon.

az előzőnél a hitelező (bank) részese a haszonnak, illetve veszteség esetén osztozkodás és lezárul az üzlet, az adós szabad ember.

az utóbbinál először a fedezet kerül bevonásra, ha nem elég akkor az adós fizetési kötöttségbe kerül, sőt még örökölhető is a tartozás.(régen 7 év után felszabadult, aztán a jótékony keresztények végtelenítették)

orbáni hazugságokkal már tele van a padlás, ma már elég azt idézni amikor igazat mond.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.08.17. 11:30:23

@maroz:
"Nekem lett egy olyan meggyőződésem, hogy Európában pont hogy semennyi szabadság sincs, nem hogy túl sok."

Maga tényleg elfelejtette azokat az időket, amikor az ember oda ment dolgozni, ahová mondták neki, elmenni meg nem lehetett, mert a határon nem lehetett átjutni?

Vannak Magyarországon, akik visszasírják ezeket az időket.

maroz 2016.08.17. 12:22:13

@Doomhammer: És?

Voltak a tatárok. Jártak. Azt is sokan elfelejtették.

Quod erat demonstrandum: Európa tökig van szabaccsággal, eeetársak, Európával semmi baj, eeetársak, a baj velünk vank, mink vagyunk amnéziásak, eeeefelejcsünk mindent, ez a baj.

annamanna 2016.08.18. 03:32:44

@az igazmodó juhász: Feltűnően sok a rossz hitel és bedőlt bank. Például hogy lehet, hogy Európa legrégibb bankja (egy olasz bank) tele van rossz hitelekkel? Ötszáz év alatt nem tanultak meg gazdálkodni? Hogy lehet, hogy az egész olasz bankszféra a csőd felé tántorog? Hogy lehet, hogy a 2008-as válságot a bankok robbantották ki? Ha a fenti szabályok szerint gazdálkodnának, akkor sem kéne, hogy a működésükben akkora kockázat legyen, mint amekkora van. Akarják egyáltalán a bankok, hogy az adósok visszafizessék a hitelt? Vagy inkább valami mást szeretnének elérni a hitelezéssel (mondjuk az örökös függőségben tartást, mert ez fontosabb, minthogy a pénzükhöz jussanak)?
Nem látom át a pénzügyi rendszer működését, de kiemelem ezt a mondatodat: "a zsidó hitelezés fedezeten és adós rabszolgaságon". Nekem tényleg úgy tűnik, mintha szándékosan osztogattak volna rossz hiteleket, és mi más okból tették volna, mint pont ezért? Mármint hogy nem a pénz kell nekik, hanem az, hogy az adósságba került ember egész élete fölött hatalmat szerezzenek. Egész országok fölött is átveszik az uralmat. Nem kell visszafizetni a hitelt, de egy bizonyos ponttól kezdve teljesen a bankárok diktálnak.

Orbán nem tudom, mire gondolt, és nem tudom, a Koránnak mi köze van a bankrendszerhez. Azt sem értem, miért mondta, hogy _újra_ kéne olvasni Koránt. Miért, ő már elolvasta? És ő már ismeri a saria szabályait? De neki mi köze van hozzá, és miért gondolja, hogy épp a saria szabályai szerint működik jól a világ? Akárhogy is, ez egészen hajmeresztő kijelentés.
Ahhoz nem kell semmiféle saria, hogy tudjam, ha én kölcsönadok a barátomnak pénzt, akkor azt csakis a saját felelősségemre tehetem meg, mert nekem kell meggyőződnöm arról, hogy a barátom nem akar becsapni, és képes lesz visszafizetni azt, amit tőlem kölcsönkért. Ha nem fizeti vissza, akkor így jártam. Ehhez nem kell saria. És nem kell hozzá állami garancia sem.
A bankoknak az állam jelent garanciát. A bankoknak nem kell annyira felelősségteljesen viselkedniük a kölcsönzés során, mint nekem; mert a banknak az állam inkább garantálja, hogy kipréseli az adósból a kölcsönvett összeget, mint nekem.
A saria jog is állami jog, amennyiben az iszlám államokban az iszlám államvallás. Tehát a saria jogrendszere sem az egyén felelősségvállalására apellál, hanem az állami biztosítékokra. Az egyén felelősségvállalása esetén nem volna szükség állami garanciára. Ha én eldöntöm, hogy kölcsönt adok vagy kölcsönt veszek fel, ahhoz tulajdonképpen nem volna szükség semmiféle állami beavatkozásra, csak a saját józan eszemre.

chrisred 2016.08.18. 05:31:30

@annamanna: Rossz a példa, mert a kereskedelmi bankok nem a saját pénzüket hitelezik, hanem a betétesekét. Vagyis arról van szó, hogy egy barátod megkért, hogy vigyázz a pénzére, te meg kölcsönadod egy másiknak. Ha nem fizeti vissza, akkor így járt a barátod. Az állam nem azt garantálja, hogy a bank kapja vissza a pénzt, hanem a betétesek.

gyalog.galopp 2016.08.18. 10:00:58

@maroz:

Te hiszel egy ideában, ami nem kifejezetten sikeres, én hinnék egy vezetési stílusban, amihez sajnos, nincs elég kompetencia.

Az ideológiát meg hagyjuk a picsába.

maroz 2016.08.18. 10:41:18

@gyalog.galopp: Milyen ideában hiszek én? Praktikus dolgokat mondtam, hol van ebben idea? Legfeljebb annyi, hogy ki mint vet úgy arasson. Mondtam én mást? A migránskérdés a centrumállamok problémája, a mi problémánk a centrumállamok nettó gyarmatosító viselkedése. Én csak annyit mondtam, hogy ésszerűbb lenne, ha mindenki a _saját_ problémájával foglalkozna, de nyilván, tisztában vagyok vele, hogy nem így lesz.

gyalog.galopp 2016.08.18. 11:18:24

@maroz:
Na, szépen elmondtad, mily ideában hiszel, praktikum, centrum felelősségvállalás, mondhattad volna tovább is.

A helyzet az, hogy fogalmunk sincs, kik hozzák a döntéseket és miért.
A migrációs probléma nem a centrum országok problémája, hanem a miénk is, akkor is, ha egyetlen migráns sem marad itt, mert a mi pénzünket is elszívja.
A másik dolog, nem igaz, hogy egyetlen migráns sem marad itt, nézd meg a sógorokat, ez a réteg szétterül mindenütt.
A migránsok Európa gazdasági, kulturális, etnikai, és nem utolsó sorban ivar arányát bomlasztják szét.
Rengeteg fiatal férfi , akik nőre vágynak, de az európai nőnek nem ők az ideáljuk, még alkalmi szexre sem.

Németek, osztrákok bekeményítenek, kiszorítják az egyébként is ellenőrizhetetlen migránsokat kelet felé. Megjelennek a cseheknél, szlovákoknál, lengyeleknél.
Csak úgy mellesleg, Zsigmond idejében bevándorló cigányok kevesebben voltak ...

maroz 2016.08.18. 11:32:21

@gyalog.galopp: De hát nem ez a helyzet! Nekem vannak fogalmaim.

Az én pénzemet nem szívja el, meg különben is, pont leszarom a pénzt, mert nekem nincs olyan célom, hogy még több pénzem legyen.

Az, hogy megnépszavaztatja egy kibaszott zsivány, hogy ne jöjjön migráns miért is jelentené azt, hogy nem is fog jönni? Amúgy meg: mondtam én bármikor is olyan hülyeséget, hogy _egyetlen_ migráns sem marad itt? Lám, én is egy ilyen hülye ittmaradó migráns vagyok, holott lehetett volna több eszem is...

Mi közöm nekem Európa gazdasági, kulturális, etnikai, és nem utolsó sorban ivararányához? Egyáltalán: mi az az európai kultúra, amit nekem féltenem kéne? A gyarmatosítás kultúrája? Az, hogy _nekem_ nincs gazdaságom, mert az európai elitet kell szolgálnom? Most őszintén: védjem a gazdijainkat?

Az osztrák velem keménykedik, engem szorít ki, már harmadjára történik meg, hogy állok a határon, mintha újból a kilencvenes évek eleje lenne. A migráns úgyis menni fog, kurvára mindegy, hogy ki mit ír óriásplakátra és ki mennyire lelkesen lengeti a wasp-buzogányt. A migráns azért fog menni, mert nem tud már megmaradni ott, ahol eddig volt. Azért nem tud megmaradni, mert a centrumállamok szétbaszták a szülőföldjüket a saját jólétük, a saját luxusuk érdekében.

Az, hogy ide is jut majd migráns ennek a következménye, és ez egy újabb érv az ellen, hogy a dühömet a centrumországok jólétben tespedő, elvtelen faszai ellen fordítsam, és ne hagyjam, hogy azt ők átirányítsák a migránsra. Mintha ésszerű lenne a kórokozó helyett a lázra haragudni...

gyalog.galopp 2016.08.18. 12:49:27

@maroz:

Gondold végig, amit te magad írtál. Az osztrák az rád keni, magyarra a szart, nem a központeu impotenciájára, mert ő, ők hárítanak.
Ki előtt hárítanak, hát a saját választóik előtt, igazából ők sem tudják, mért kell azt tenniük, amihez nekik sincs semmi affinitásuk, de valahonnan jön a hang, meg a pénz... A tehetetlenségüket rá kell kenni valakire, naná hogy kenik is.

nézzük ezt egy eredetiben. :

"."De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma...."

maroz 2016.08.18. 13:39:16

@gyalog.galopp: Osztrak banyaszvideken nyaraltam, fajdalmas latni ott is, hogy az alja mennyire elindult lefele, mikozben a teteje nem gyoz pavaskodni a luxusaval. En egyaltalan nem gondolom azt, hogy ez egy szimpla, ket szoban konnyen elmondhato tortenet lenne.

annamanna 2016.08.19. 04:58:51

@chrisred: tudtam, hogy semmit sem értek a bankrendszer működéséből.... :/

@gyalog.galopp: "A migránsok bejövetele egy igen szűk, de igen nagy hatalommal rendelkező gazdasági elit érdeke , senki másé, még a migránsoké se."

Ezen mit értesz? Összevetve ezzel: "a migránsok azzal utasították vissza a munkát, hogy ők Merkel vendégei, és „a vendégeknek nem kell dolgozniuk”." magyaridok.hu/kulfold/megtagadtak-munkat-merkel-vendegei-930199/

"az üzletember a migránsokat megillető minél több jog elérésén dolgozott, és ennek érdekében mintegy nyolcmillió dollárt, azaz 2,2 milliárd forintot utalt azoknak a szervezeteknek, amelyek aktívan részt vesznek a migráció sújtotta országok kormányainak befolyásolásában vagy adott esetben destabilizálásában."
magyaridok.hu/belfold/soros-milliardokkal-osztonzi-migraciot-928885/

"A fentiek alapján a migránsoknak épp a Soros György által finanszírozott szervezetekkel gyűlne meg a bajuk: az Amnestyvel, a homoszexuális mozgalmakkal. Pont azzal a hálózattal, amelyik a migránsok betelepítését segíti elő." magyaridok.hu/kulfold/soroseknak-lesz-legtobb-bajuk-migransokkal-927280/

"Európának sokkal inkább a liberális politikai célok miatt van szüksége a migránsokra, és főként azért, mert a migráció maga teremt munkahelyeket. Persze nem a menekülteknek, hanem a németeknek. Segélymunkások, egészségügyi alkalmazottak, tolmácsok, hivatalnokok, ügyvédek, gyógyszergyárak, biztonsági cégek, élelmiszeripari vállalkozók találják meg számításaikat a bevándorlásban. Üzletág ez is. Több mint egy millió migráns eltartása iszonyú pénzbe kerül és nem idénymunka. Évekre tervezhet az a vendéglátó-ipari cég, amely például a migránsokra főz. De az is, amelyik gondoskodik orvosi ellátásukról, vagy amelyik a menekülttábort felépíti, takarítja, őrzi. Kaszálnak a gyógyszergyárak is. Mivel a migránsok többnyire súlyosan fertőzött országokból jönnek, be kell őket oltani, kezelni kell a betegségeiket – például a köztük gyakori hepatitist. Az egészségügyi ellátásba belépő újabb 1 millió ember jelentősen megdobja egy gyógyszercég forgalmát. (Udo Ulfkotte A menekültipar című könyvében ír erről részletesen.)
Persze a migránsok gyógykezelését a német adófizetők állják, ami teljesen tönkre teszi a német ellátórendszert, hiszen a menekültek nem fizetnek egészségügyi járulékot, nem fizetnek adót. Illetve, bocsánat, 54-en közülük már igen." magyaridok.hu/kulfold/nem-munkara-kell-migrans-920776/

"Egy munkanélküli migráns eltartása a németeknek például Hamburgban 2100 eurójába kerül havonta. Összehasonlításul: egy átlagos hamburgi nyugdíjas járandósága 760 euró körüli, pedig egész életében fizette a járulékokat. A Hartz-IV segélyt igénybevevő migránsok, főleg, ha sok gyermekük van, sokkal több pénzhez jutnak munka nélkül Németországban, mintha a hazájukban dolgoznának. Nem éri meg tehát munkát vállalniuk. Csak Berlinben 200 millió eurót fizettek ki juttatásként a bevándorlóknak 2014-ben. A Nyfer intézet kutatásai szerint a segélyt igénybe vevők közül minden ötödik feleslegesnek tartja a német nyelv megtanulását, 75 százalékuknak semmilyen szakképzettsége nincs, sokuk, saját bevallása szerint három óránál nem tud többet dolgozni egy nap. A bevándorlók több generáción keresztül a szociális ellátórendszerben maradnak, magyarul segélyből élnek. Igaz ez még azokra is, akiknek a menedékkérelmét elutasítják, mert – a jogvédő szervezetek segítségével – mindig megfellebbezik a kiutasítást, és így évekig kapják a juttatásokat a német államtól: szállást, ételt, egészségügyi ellátást, tolmácsot, és költőpénzt. Van olyan tartomány, ahol egy-egy menekült havonta 300 euró feletti összeget kap. Ebből sokan vígan elvannak.
Mindezt Ulfkotte írja német lapokra hivatkozva A menekültipar című könyvében. (Kiadta a Hit Gyülekezetéhez közel álló Patmos Records kiadó.)"
magyaridok.hu/kulfold/segelyre-jatszik-migransok-nagy-resze-888940/

gyalog.galopp 2016.08.19. 07:02:59

@maroz:
A migráció az migráns egyedekből áll, van ötleted arra, hogyan lehet az egyikről beszélni a másik nélkül?

A kormánypropaganda az illegális migráció ellen szól, meg a migránsok kényszer ide-oda pakolgatásáról.
Szerinted az lenne a helyes propaganda, ha a kormány a centrum országok burzsujainak elűzésére buzdítana?

maroz 2016.08.19. 07:32:57

@gyalog.galopp: Ne vakíts már.

Az az álláspontom, hogy a migrációból ideológiai fegyver lett, amit a centrumállamok éceszgéberei arra használnak, hogy a borzasztóan túltolt egyenlőtlenséget még ideig-óráig leplezni tudják.

Az ideológiai fegyver része a kommunikáció, és igen, a mi kormányunk is beállt a centrumállamok éceszgéberei mögé, és ideológiai faszkorbácsként használja a migrációt. Propaganda, amelynek ráadásul lokális hatalompolitikai haszna is van. A kormánypropaganda annyira szól az illegális migráció ellen, mint az esőtáncolók ugrabugrája az aszály ellen.

Én nem a "helyes" propagandáról beszéltem, mindösszesen csak azt szerettem volna elmondani, hogy annak, aki akarja van lehetősége kilépni ebből a kényszerből, van lehetősége a kérdésről másként is gondolkodni, mint ahogyan azt a centrumállamok és hű pulikutyájuk azt ránk szeretné erőltetni. És igen, ennek a gondolkodásnak a sarokköve az, hogy a mi problémáinkat elsősorban a globális egyenlőtlenség túltolása okozza, és nem én vagyok az, aki Szíriában bombáz, de még csak meg se kérdeztek erről.

Ennyi lenne az én álláspontom, és ez nem zárja ki, hogy a migránsokról (én is az vagyok) valamint a migrációról beszélgessünk, de kizárja azt, hogy ezt a beszélgetést a hegemón szája íze szerint folytassam. Sajnálom, hogy nagyon sokan beveszik ezt a propagandát, hogy fél Magyarország beáll védeni valamiféle európaiértékeket, a civilizációt, a keresztény kultúrkört, és egyéb öblögetőszert. Nem haragszom rájuk, nem szeretném ledorongolni őket, mert megértem, hogy milyen kényszereknek engedelmeskedve szopják be ezeket az aljas propaganda-maszlagokat, de úgy sem szeretnék tenni, mint ha minden rendben lenne a viselkedésükkel.

Miért tartod te ennyire bosszantónak az álláspontomat, hogy már egészen furcsa érvelési technikákat is bevetsz a megingatásomra? ;)

Jean Sol Partre 2016.08.19. 10:38:28

@gyalog.galopp: "A migránsok bejövetele egy igen szűk, de igen nagy hatalommal rendelkező gazdasági elit érdeke , senki másé, még a migránsoké se."

Csakhogy a migránsok nagy része nem azért jön, mert ez valakinek érdeke. A migrációt sokan gerjesztik, egy részük valóban érdekből (Európa gyengítése például Putyinnak nagyon jó, ő többek között ezért bombáz Szíriában és ezért azokat akiket, de nyilván jó Amerikának is, bár neki emellett nagyon sok más érdeke is fűződik az ottani háborúkhoz), egy részük meg mellékhatásként.
De minden külső hatás nélkül is lenne háború és migráció, mert az éghajlati változások is gerjesztik.

A migráció "támogatói" szintén komplexebb okok miatt léteznek. Köztük is biztos vannak akiknek közvetlen érdeke, de bizony van olyan is, aki a keresztényi szeretetet vagy egyszerűen az emberséget így értelmezve segíti a menekülteket.

És persze akiket támogatónak meg migránssimogatónak neveznek, azok nem feltétlenül _támogatják_ a migrációt, hanem elgondolkodván a dolgokról úgy látják, hogy a javasolt megoldások rosszak és egyszerűen próbálnak jobb megoldást találni, ki így, ki úgy.

Túl primitív az egészet holmi Sorosok gonosz manipulációjára leegyszerűsíteni és szinte biztosan rossz megoldáshoz vezet, lásd a népszavazást a primitív uszító kampánnyal, de persze az EU töketlensége se sokkal jobb.

maroz 2016.08.19. 10:46:28

@Jean Sol Partre: Képzelj el egy olyan népszavazást, ahol az alábbi a feltett kérdés:

"Egyetért-e ön azzal, hogy átláthatatlan és ellenőrizetlen hatalmak pufferháborút folytassanak Szíriában és ennek következtében migrációs hullámot indítsanak el?"

igen/nem

Jean Sol Partre 2016.08.19. 11:01:28

@maroz: gyűjthetjük az aláírásokat :)

gyalog.galopp 2016.08.20. 07:07:44

@maroz:

Az első bekezdés rendben, a másodikat, harmadikat nem értem, nem találom a logikai összefüggést az elsővel.

Amit én hiányolok a hozzászólásodból, az egy ötlet, megoldási javaslat. A globális egyenlőtlenség az evidencia, de mi a fenét tehet a magyar kormány ez ügyben, és ha tesz, az mennyiben állítja meg a migránsokat?

maroz 2016.08.20. 09:49:08

@gyalog.galopp: Most akkor egy kis valóságellenőrzés. Beledugtam a mutatóujjamat a kávéscsészémbe, hirtelen kirántottam, és nem maradt a helyén lyuk, tehát nem vagyok egy különösebben pótolhatatlan egyede az emberiségnek. Honnan a redvás rossebből lenne, lehetne nekem ötletem, megoldási javaslatom???

És pláne, mi a franc értelme lenne annak, hogy én ide, a hatalom legalja versenyegereinek a blogjára, a kommentszekcióba megoldási javaslatokat írjak? Hát vagyok én klimaxos tanárnéni, aki három bekezdésben bárhol, bármikor képes bármilyen, akár galaktikus problémát is megoldani?

A magyar kormány ebben az ügyben pont annyit tehet, amennyit én: semmit. A migrációt nem lehet megállítani, soha senkinek nem sikerült, az én szülőföldemet állítólag hárommillió ember hagyta el, bízz bennem, a migráció olyan, mint a hasmenés: ha menni kell, menni kell.

Ne feledd, hogy honnan indult a beszélgetés: elmondtam, hogy ez a migráns-téma egy ránk erőltetett diskurzuskeretben zajlik, amit én nem vagyok hajlandó elfogadni, mert hamis.

chrisred 2016.08.20. 10:50:37

@maroz: A kormánynak némileg több nemzetközi kötelezettsége van, amint az indexen fórumozgató polgároknak.

maroz 2016.08.20. 10:57:55

@chrisred: És ebből mi következik rám nézve? A homlokomra kéne csapjak, óbazdmeg, hát tényleg, nátótagok vagyunk, és akkor már helyes is a mostani migráns-narratíva?

1990 előtt is voltak talán nem ennyire szigorú és nem ennyire egyoldalú "nemzetközi kötelezettségei", ami engem akkor sem akadályozott meg abban, hogy a diskurzusaimat ne az akkori mainstream keretekben folytassam.

Herr Stacheldraht Leger 2016.08.20. 11:14:24

@maroz: semmi gond, tökéletesen működik az unorthodox migránsvédelem: élhetetlen tuskómaffiaállamot kell építeni, ahonnan évi tízezrek vándorolnak ki és még a szíriaiak is csak átutazóban másznak át a kerítésen. ennyike.

chrisred 2016.08.20. 11:36:03

@maroz: A NATO mondjuk a legutolsó, ami a témakörben felmerülhet, és eddig a legkevésbé zavaró, ahol a magyar állam nem teljesíti a szerződéses kötelezettségeit.

1989-ben csatlakoztunk az 1951. évi genfi egyezményhez, előtte nekünk nem voltak ilyen kötelezettségeink, ellenben más országok egyoldalúan betartották a kötelezettségeiket a Magyarországról menekülőkkel kapcsolatban.

maroz 2016.08.20. 11:57:47

@Herr Stacheldraht Leger: Te is ugyanúgy része vagy a problémának, amikor lelkesen felkapod a témát, úgyismint gyöngy, de még inkább: gyöngysor.

maroz 2016.08.20. 12:00:11

@chrisred: Azannya. És? Emiatt nekem is öblögetnem kéne, hogy fújmigráns, vagy fújunorthodox?

Mondj már egy, egyetlen érvet, amiért nekem igazodnom kéne ehhez a ránk onktrojált migránstematikához. Ha multimilliárdos lennék, akkor igen, de amúgy?

Herr Stacheldraht Leger 2016.08.20. 12:04:54

@maroz: szívesen máskor is. Ugye a mutti néni pont az tette amit javasoltál: semmit, hagyta a természetes erejével besöpörni a hullámokat. nem vált be igazán.

maroz 2016.08.20. 13:41:35

@Herr Stacheldraht Leger: Ez így megy. Van, amikor ganz egál, hogy mit táncol az esőcsináló. Vagy hogy táncol-e egyáltalán. A mutti sem javasolhatja azt, hogy fejezzék be a pufferháborúkat és a periféria kizsákmányolását, mert a percen sauerkrautot csinálnak belőle.

chrisred 2016.08.20. 14:35:05

@maroz: Azt csinálsz, ami jólesik. Ebben a témakörben a polgárokat az égvilágon semmi nem kötelezi állásfoglalásra, lévén a nemzetközi jognak az államok az alanyai.

maroz 2016.08.20. 15:22:07

@chrisred: Beszartam a megkönnyebbüléstől.

De mit is akartál mondani, ha egyáltalán? Hogy jogfétisiszta vagy? És?

Herr Stacheldraht Leger 2016.08.20. 16:06:03

@maroz: sebaj, majd a kecskeméti új merci gyárat feltöltjük visszakvótázott rakétamérnök migráncsokkal, ebédet személyesen mutti viszi be nekik, zsákban meg ki a profitot. voldemort a kijáratnál kivesz belőle egy marékkal. alles in ordnung.

maroz 2016.08.20. 16:50:38

@Herr Stacheldraht Leger: kihagytad, hogy míg három órát állnak az osztrák nemhatáron addig gréczy zsolt kitünteti őket a bayerzsolt érdeméremmel...

blabla, blabla, és ha már unjuk akkor még egy kis blabla

chrisred 2016.08.20. 16:52:57

@maroz: Nem. Azt mondtam, nem csak akartam mondani, hogy az állam legyen jogfetisiszta, mert az a dolga. Csak mert éppen eljutottál odáig, hogy nem tudsz mást tenni, mint széttárni a karod a nagy tehetetlenségben, és a kormánynak is ezt javaslod.

maroz 2016.08.20. 17:13:33

@chrisred: Szegény kormány. Milyen szerencse, hogy van még rajtam kívül párezer bloghu-júzer, és majd azok megmondják szegény, szegény elanyátlanodott kormánynak, hogy mit kell csinálni.

Az, hogy te egy jogfetisiszta államot szeretnél minimum közvetetten nem arra utal, hogy te magad is jogfetisiszta vagy? Nincs azzal semmi baj, ártatlan hobbi, már ugye mindaddig, amíg valamiféle beadványban nem kezded el követelni, hogy tarcsákbea, vagy valamelyik másik csajt.

chrisred 2016.08.20. 18:00:18

@maroz: Nem. Az arra utal, hogy az államnak az a feladata, hogy a jogszabályokat érvényre juttassa. Akkor lennék fetisiszta, ha például tőled is megkövetelném, pedig rohadtul nem érdekel, betartod-e a jogszabályokat, és nem is fizetlek azért, hogy jogszabálykövető legyél. Vagy más példa, ha már így rárögzültél erre a különös elvárásra az állammal szemben: akkor lennék elektromosság fetisiszta, ha mindenkitől, például tőled is azt várnám, hogy állandóan elektromos kütyüket szerelgess. De nem várom el, csak a villanyszerelőtől, ha nekem dolgozik.

maroz 2016.08.20. 19:43:03

@chrisred: Na várj. A jogfetisizmus mondom, oké, elmegy, ha nem lesz belőle petíció.

De ha te arra is rá vagy csavarodva, hogy az állam neked dolgozik, az már veszélyes. Én a helyedben tekernék valami mást, valami kevésbé ütőset.

maroz 2016.08.21. 06:56:25

@gyalog.galopp: Optimista kutatók szerint a Perzsa Öböl térsége 2070-re melegszik úgy fel, hogy gyakorlatilag lakhatatlan lesz. A klímakutatások jellemzője az optimizmus töretlensége, doktor úr, mennyim van még hátra, kérdi a viccben Mari néni, öt..., válaszolja az orvos, na jó, de mi öt, év?, hónap??, hét???, értetlenkedik Mari néni, mire a doki: ...négy, három, kettő...

Nincs az a rossz helyzet, amin ne lehetne még tovább rontani. Ja, és erre mondják a kutatók azt, hogy "business as usual" forgatókönyv. Neohippi mozgalmat alapítok, make love, not business!

gyalog.galopp 2016.08.21. 09:25:55

@maroz:

Na, ugye, hogy ki tudsz csikarni magadból valami megoldásféleséget.

A lényegében baráti, NATO szövetséges országokkal körülvett görögök valami 400-at rendeltek ebből a tankból, Kuvait is rendelt egy rakást - gondolom, betúrnak némi homokot a tengerbe, hogy le tudják rakni valahova . Egy ilyen tank, nem egyszerűen néhány tucat tonnányi vasdarab, pár millió dollárért, hanem ehhez egy komplett ellátó, kiképző, karbantartó rendszer is kell.
Szóval hány évtizede lövetik egymással egymást azon a vidéken, mi is lenne , ha abbahagynák?
A fokozódó helyzetre tekintettel, az európai NATO országok is felülvizsgálják harceszközeiket, mert úgy tűnik már elavultak, beleértve bakancsot, lőszert, napszemüveget, alsógatyát is.

maroz 2016.08.21. 10:35:42

@gyalog.galopp: Én erről még posztot is írtam anno. Romániát egy Wess Mitchell nevű pofa gyakorlatilag uszította, többek között Magyarország ellen, és - nahát, ki hitte volna! - felfegyverkezést javasolt:

cepa.org/sites/default/files/documents/Wess%20Mitchell%20Romania%20Presentation%20FINAL---.pdf

Amit én ki tudok csikarni magamból azok viccek. Ma tényleg nincs megoldás. Nagyjából ezért:

"Nincs abban sem cinizmus, sem pesszimizmus, ha úgy hisszük, még ha tudatosulna is az emberi fajban az entrópia problémája, az emberiség nem lesz hajlandó feladni a jelen luxusait azért, hogy könnyítsen azoknak az életén, akik tízezer vagy akár csak ezer év múlva fognak élni. Ahogy egyszer az ember már kiterjesztette biológiai képességeit az ipari eszközök által, ipso facto nemcsak függővé vált egy igen szűkös életadó forrástól, hanem egyben függővé vált az ipari luxustól. Olyan ez, mintha az emberi faj arra lenne rendeltetve, hogy rövid, de izgalmas életet éljen. Legyen a kevésbé nagyra törő fajoknak hosszú, de eseménytelen létezésük."

Ez a megszokott ipari luxus, ez a probléma. A centrumállamok polgárainak egy jelentős része függő, és ha nem kapják meg a napi adagjukat akkor durciznak. Nem mellékesen egy roppant szűk réteg számára kifejezetten előnyös kiszolgálni ezt az amúgy gerjesztett luxusigényt. Ehhez pedig árutermelés kell, böffentővíz, tank, gyógyszer, étolaj, teljesen mindegy, a lényeg, hogy pörögjön és a haszna oda menjen, ahol a legerősebben jelentkeznének az elvonási tünetek.

Suttyomban 25 év alatt oda jutottunk, hogy ma már teljesen komoly fejjel is le lehet írni a helyzetünkről, hogy gyarmati. Minimumkompromisszum: félgyarmati. De ezt ma nem igazán lehet elmondani, mert az emberek nem értik. Ők csak annyit tudnak, hogy a nyugati befektetők a mi megmentőink, akik egyre nagyobb béreket adnak nekünk és abból mi csinálunk magunknak olyan államot, amelyik "nekünk dolgozik", hogy chrisred kollégát is idézzem, ha már felvetette.

Ma amit tenni lehet az annyi, hogy makroszinten megpróbálja az ember végiggondolni, hogy miként lehetne _makroszinten_ picit helyre tolni a rettenetesen túltolt individualizmust. Az ilyesmire voltak már modellek, kísérletek, de az idő azt mutatta, hogy azok meg azért buktak meg, mert szintén túltolták, az ellenkező végletbe. Az emberi pszichét mindkét véglet megviseli, az individualizmus kiüresedést hoz és elbizonytalanodást, a túltolt kollektivizmus pedig az alávetettség frusztrációit hozza elő, tehát ha valahol kereskedni lehet, az a közép.

Hogyan, milyen módon lehetne kitalálni olyan makrotársadalmi modelleket, ahol a két szélsőség nem elfogadott, és ahol az individuális vagy a kollektív, mint megoldási forma esetileg választódik ki, ésszerűségi kritériumok alapján. Szerintem ezt pusztán spekulatív úton nem lehet kideríteni, itt az intuícióra kell hagyatkozni, ezért ebben a kérdésben érdemi új tudást elsődlegesen az tud termelni, aki csinálja. Másodlagosan pedig az, aki figyeli azokat, akik csinálják. Szerintem ennél többet ma nem lehet tenni, de ezt is hiába mondom el, mert úgysem szokták elfogadni.

maroz 2016.08.21. 10:37:30

@maroz: mikroszinten, hogy a fene enné meg!

maroz 2016.08.21. 11:09:00

@gyalog.galopp: Egy érdekesség:

index.hu/gazdasag/2016/08/21/szarazsag_cukor_aremelkedes/

"A cukor árának esetleges további emelkedése érintheti Magyarországot is, mert az évi 375-400 ezer tonnára tehető belföldi cukorfogyasztásból csak 125 ezret fedez a hazai termelés."

1990-ben 12 cukorgyárunk volt, nyolcezer munkással termeltek évente 600 ezer tonna cukrot. A termőföld állami tulajdonban (vagy szövetkezeti) volt, a termelés szervezése nem profitorientáltan történt.

Ma nincs egyetlen cukorgyárunk sem. Ami van az a multié, mi csak a munkát végezzük el, és hasonló pályát futott be a termőföld is, csak ott még nem a multi a "tőkés".

Egy kibaszott nyikkanásnyi beleszólásunk nincs abba, hogy mennyi legyen a cukor ára Magyarországon, ezt majd a multik eldöntik és mi cuppogunk hozzá édes szájjal.

Kéne még ebbe a történetbe egy kis migráns, de hirtelen nem tudom hogyan lehetne belekölteni.

Jean Sol Partre 2016.08.21. 11:23:40

@gyalog.galopp: ez igaz, csak épp messze nem az egyetlen tényező, erről beszéltem.

gyalog.galopp 2016.08.21. 12:02:46

@maroz:

A cukorgyártás hadászati jelentőségére a migráns válság tekintetében majd később térjünk rá. Egyébként most kezdődik a befőzések időszaka, namegaztán hiába a nagy meleg a sok eső csökkenti a szőlőlé, magyarul must cukorfokát.

maroz 2016.08.21. 13:00:24

@gyalog.galopp: Keceli karamell sauvignonnal állítjuk meg a migránsokat. Meg tudja-e fickósan húzni az ötliteres kannát fél kézzel? Tud-e másnap egyig számolni? Aki vette a próbát az mehet az osztrák határ irányába.

gyalog.galopp 2016.08.21. 14:34:03

@maroz: @Jean Sol Partre:

Ne menjünk a messzi régenbe, csak Gorbi és Regan idejébe. Ezek valahogy összehaverkodtak, még családi bulit is rendeztek, ahol Gorbi az orosz rulett rejtelmeit tanította, Nancy pedig pókerezni tanította Raiszát.
Raisza kicsit sokat veszített, ezért férjecskéje fülébe súgta, baj van, segíts légyszi. Gorbi nem volt rest kapásból felajánlotta Roninak néhány atomrakéta leszerelését, Misikém megegyeztünk, volt a válasz.

Telt, múlt az idő, Raisza, meg Mihail is egy jobban megtanult pókerezni, igy aztán arra is rájöttek, hogyan csalt Nancy a zsugában, de akkor már késő volt.

Na aztán, miután a kitörő lelkesedéssel kitört világbéke utáni eufória elmúlt, az amcsi héják álla kezdett felkopni. Hát ebből mi nem élünk meg mondták, ezért szépen bevették a haveri brancsba a volt ellenségeket, nem győzve hangsúlyozni, hogy ez aztán úgy megvédi őket, hogy ihaj. A védelemhez természetesen új lokátorok, meg rakéták és egyebek kellenek, amit persze ki is kell fizetni.

Ne szaporítsuk tovább a szót, kiderült, hogy az orosz még mindig ellenség és tessék tőle félni de nagyon.
Mire a világbékében szendergő oroszok felébredtek, kiderült hogy ellenséges rakéták veszik körül, már megint, ráadásul a bazi nagy területüket, csak az ellenség által ellenőrzött kapukon keresztül tudják elhagyni, a haditechnikájuk meg már a béka segge alatt.

maroz 2016.08.21. 14:56:40

@gyalog.galopp:

I wrote 1984 as a warning not as a fucking instruction manual.

George Orwell

:))

Jean Sol Partre 2016.08.21. 16:07:13

@gyalog.galopp: érdekes sztori, szerintem nem pont így történt és a jelen sem így van.

gyalog.galopp 2016.08.21. 17:10:11

@maroz:
Frappáns, de minek a szmajli? Nincs szmajli, ez van!

maroz 2016.08.21. 17:28:03

@Jean Sol Partre:

„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”

gyalog.galopp 2016.08.21. 18:31:41

@gyalog.galopp: @maroz: @Jean Sol Partre:

Akkor folytatnám. Az ébredés okozott némi zűrzavart az oroszoknál, aztán eszükbe jutott az irattár, nosza nekiálltak leporolni, alvó , szendergő ügynököket ébresztgetni, meg persze újakat beszerezni.

Ezen cselekményükkel, csak azt igazolták, hogy nem lehet megbízni bennük, az igaz oldalnak résen kell lenni.
Az újdonsült igazhitűek persze tudták, hogy a medve nem játék az orosz meg pláne nem. D azt is tudták, hogy kellő táplálék fejében nem viszi el a szűzlányokat, és akár még jó üzletet is lehet vele kötni.
Az új nagytestvér viszont leszarta az újoncokat, fegyverzetük régi, harcértékük nulla, tessék bevásárolni nálunk.
A posztkommunista bagázs valami oknál fogva vonakodott bevásárolni, azt mondták, már elegük van.

Nagytestvér egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározta, hogy felszabadítja Észak-Afrikát. Ennek eredményeként az addig elnyomásban, viszonylag jólétben, békésen szendergő népek öntudatukra ébredtek és elkezdték gyilkolászni egymást. Eszméletlen mennyiségű hadianyagot elhasználva, még a mai napig sem siketült kideríteniük, hogy ki, kivel, vagy ellen van és miért.
Ilyen helyzetben természetesen tucatjával jelentkeznek a megváltók, de hogy ki lesz közülük sikeres, az majd a végén derül ki.

Ami pedig a permanens háborúskodást illeti a nagytestvér sógorai, unokaöcsikéi is vérszemet kaptak, elvégre nekik is volt egy rakás fölösleges hadianyaguk, meg a katonák is unták már a virtuális háborúskodást.

Nekiálltak tehát bombázni, lőni ők is, és létrehozták a XXI. század legnagyobb éles lőterét. A dolognak természetesen lettek mellékhatásai is, mint minden rendes gyógyszernek, a lőtér lakói megunták az izgalmakat, csomagoltak.
A csomagolás a lőtéri vadászkutyát kivételesen nem hagyta hidegen, hiszen meglátta benne az óriási üzletet, segített menekülni, persze jópénzé.

Nagytesóknak nagyon megtetszett a játék, már abba se akarják hagyni, hogy a fenébe hagynák, ingyen célpontok, otthon ezt előbb fel kellene építeni. Itt még emberek is mozognak, aztán fogadást is lehet kötni, hogy kórház volt, vagy katonai izé, a vesztes fizeti a sört.

Jean Sol Partre 2016.08.22. 09:54:30

@gyalog.galopp: mivel már az eleje is fals volt, nem csoda, hogy ez se stimmel :)

Jean Sol Partre 2016.08.23. 10:17:39

@gyalog.galopp: hehe. Épp a szerinted ártatlan patyolatfehér és szűzies Putyin bombázza őket :)

gyalog.galopp 2016.08.23. 15:45:56

@Jean Sol Partre:
akkor te is bontsá rá egy sört bazdmeg

Jean Sol Partre 2016.08.23. 16:04:46

@gyalog.galopp: csak nem értem, mit akarsz mondani.
Előadsz egy romantikus történetet a gonosz Amerikáról és az ártatlan Szovjetúnióról meg Oroszországról, aztán ez a link.
Mi lenne a mondanivaló?

gyalog.galopp 2016.08.24. 11:11:16

@Jean Sol Partre:

Te hol látsz itt romantikát, leszerelés ügyben az USA a SZU-val szemben egy virtigli hamiskártyás volt, ezt nem én találtam ki, erre ők még büszkék is.

A " csillagháború " egyébként nemcsak a ruszkikat tette padlóra, de megerősítette az USA hadiipari lobbit, ami máig ható iszonyatos államadósságot generált.
Az usákok azóta futnak a pénzük után, a hadiipar nélkül csődbe jutnak.

Aleppót nem a ruszkik kezdték el bombázni, ők csak tovább aprítják a romokat. Egyébként Aleppóban mindenki megtalálja a maga terroristáit, ezért mindenki felhatalmazva érzi magát, mindenre.

Nem tartod furcsának, hogy a fél világ többezer milliárdos haditechnikája, kiképzett parancsnoki gárdája nem bír pár ezer tojotára szerelt géppuskással?

El szoktál de gondolkodni azon, amit olvasol?

Jean Sol Partre 2016.08.24. 11:46:48

@gyalog.galopp: és ha az USA a gonosz farkas, akkor a SZU csak a széplelkű Piroska lehet? Ólszaft, a SZU a gonosz vadász, akinek ugyanúgy Piroskára fájt a foga. Még abba is belement volna, hogy édeshármasozzanak a farkassal, csak pechje volt és a nagymamát találta az ágyban.

Továbbra se világos azonban, hogy mit akarsz mondani.

gyalog.galopp 2016.08.24. 12:11:19

@Jean Sol Partre:

A történetben sehol nincs Piroschka, csak két ragadozó, ha meg nem érted, akkor nem érted.

Jean Sol Partre 2016.08.24. 12:15:39

@gyalog.galopp: "csak két ragadozó"

akkor miért akarod az egyikat bárányként beállítani?

gyalog.galopp 2016.08.24. 12:35:40

@Jean Sol Partre:

A bárány, csak a te kétbites gondolataidban jelent meg én egyiket sem tartottam, tartom báránynak.

Jean Sol Partre 2016.08.24. 13:22:46

@gyalog.galopp: ok, akkor mesélgessél csak tovább.

gyalog.galopp 2016.08.24. 13:38:37

@Jean Sol Partre:
Úgy gondolom, nem én élek a mesék világában, a többi meg a te dolgod.

Jean Sol Partre 2016.08.24. 13:45:39

@gyalog.galopp: a fenti történetet akkor minek gondolod, ha nem mesének?

Jean Sol Partre 2016.08.24. 13:56:02

@gyalog.galopp: akkor mit mérgeskedsz, hogy mesének nevezem? :)
Szerintem kicsit féloldalas mese, de ezt mi itt úgysem fogjuk eldönteni. Annak örülök, hogy ha csak én értelmeztem benne ártatlanabbnak az egyik szereplőt, mert akkor tulajdonképp egyetértünk.

maroz 2016.08.24. 14:16:24

@Jean Sol Partre: Nehéz téma ez az ártatlanság:

-De hölgyem, ez az 50 eurós hamis!
-Hamis???
-Hamis!!!
-Atyavilág, de hát akkor engem megerőszakoltak!!!

Jean Sol Partre 2016.08.24. 15:32:33

@maroz: és cserébe adott egy trippert is :)
süti beállítások módosítása