Mindörökké Antigoné − Merkel drámája
2015. szeptember 19. írta: Redakció

Mindörökké Antigoné − Merkel drámája

merkel_drama.jpg

Vendégszerzőnk, Balázs Zoltán írása

 

Sokan kételkednek abban, hogy a politikatudomány jó-e bármire is. Annyi biztos, hogy nehéz volna tőle szabadulni. Az európai önismeret ugyanis valahol ott kezdődik, ahol a görög zseni megírta ezt a fölülmúlhatatlan politikai drámát, amely elképesztő precizitással és erővel mutatja be és elemzi, hogy mi is a politika. A politikatudomány nem is javasol mást, mint hogy újra és újra olvassuk el. Most a bevándorlás okozta fölfordulás ad rá különös okot. Előre szólok: semmi új a nap alatt.

Van Európának egy – eddig – megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetője, a német kancellárasszony. Marine Le Pen egészen jó szemmel észre is vette benne a császárnőt. (A német császárság a francia történelemben persze nem éppen a legjobb hírű államalakulat, tudjuk; más kérdés, hogy a francia császárról meg a németeknek nincsenek kifejezetten kellemes emlékeik).

Nos, az uralkodói párhuzam az Antigonéban természetesen Kreón szerepével áll fönn. Olvassuk hát a darabot!

Amikor Kreón trónra lép, Théba éppen túl van egy meglehetősen, hm, turbulens történelmi időszakon, konkrétan a Labdakidák fölöttébb komplikált családi viszonyaiból következő polgárháborún − gyermekgyilkossági kísérlet, apagyilkosság, fiú-anya házassága, négy közös gyerek, közülük ketten egymás kezétől esnek el; szóval pszichológus legyen a talpán, aki ezzel bármit is kezdeni tud.

Kreón mindenesetre egy új, békés, erőszakmentes korszak hajnalát ígéri. Nem fiatal már, elég sokat megélt, túl van számos politikai hányattatáson, alig úszta meg, hogy Oidipusz, a sógora egy hisztérikus roham végén kivégeztesse. Tudja tehát, mi a zsarnoki hatalom, s azt is, hogy a hatalom mekkora kísértés. Hallgassuk csak: „De egy-egy emberről bizony mindig nehéz / Kitudni, lelkében mi gondolat lakik, / Míg nem mutatja meg törvény s uralkodás.”

Nincs is más vágya, mint morálisan kifogástalanul uralkodni, a jó és a rossz fennkölt és elvont elvei jegyében. „Ki egy egész város felett uralkodik, / S nem tart ki, bár az elhatározása jó, / Ha nyelvére a rettegés fékét veti, / Mindig hitványnak tartottam s tartom ma is.” Érthető: egy politikusnak ki kell tartania az elvei mellett. Főleg, ha azok helyesek.

S mi egyéb lehetne helyes, mint jó és rossz között különbséget tenni? A ma egyedül érvényes doktrína értelmében: az egyetemes emberi jogokat minden körülmények között maximálisan elismerni?

Ennek szellemében Kreón, tudjuk, meg is tiltja a város ellen támadó fivér eltemetését, mondván: „Hisz tűrhetetlen szóbeszéd, amit beszélsz, / Hogy oly halottal istenek törődjenek. / Talán meg is tiszteljék még, mint jótevőt? / Hogy eltemessék azt, ki oszlopcsarnokuk / S a szentély szobrait jött el felgyújtani, / A földjüket s törvényüket tiporni el? / Vagy istenek jutalmaznák a bűnöket? / Nem, nincs ez így.”

Itt hozzáteszem, hogy a legtöbb drámamagyarázó valamiért meg van róla győződve, hogy Antigoné képviseli az isteni törvényt, miközben az igazság az, hogy Kreón pozíciója teológiailag legalább ilyen erős. Ma Merkel kancellárasszony ugyanilyen erővel látszik meggyőződve lenni arról, hogy a legszentebb isteni és emberi törvényt képviseli, amikor az úgynevezett menekültek befogadásának egyetemes és fölülírhatatlan parancsát írja elő.

Persze tudja, ahogy Kreón is, hogy vannak más véleményen lévők: „régóta vannak itt / Oly férfiak, kik ellenem lázítanak, / Titkon rázzák fejük, s nem hajtották nyakuk / Törvényeim jármába engedelmesen.” Kreón a pénzérdekre gyanakszik, mint ami az engedetlenséget motiválja. A pénz csúnyaságáról mondott szavait („nincs a pénznél emberek között nagyobb / Gonosz”), ma is aláírná az emberiség kilenctizede, s a bevándorló-ügyben a kancellári álláspontot elutasítókat részben tényleg a pénz (értsd: a jólét féltése) hajtja.

De azért vannak itt egyéb körülmények is, amelyeket a drámában Antigoné ismertet. Ezek mindenféle helyi kulturális és vallási (temetési) szokásokból meg a fivér (honfitárs?) iránti speciális kötelezettségekből állnak össze, s amelyeket a morális abszolutista állásponton lévő Kreón/kancellár valahogy nem akar vagy tud méltányolni. Amikor először próbálják fölhívni a figyelmét rá, hogy esetleg gondolkozzon el, Kreón rögtön átvált az érzelmi hangra: „Hát nem tudod, hogy fáj nekem minden szavad?” Érzelmekkel, ugyebár, nem lehet vitatkozni, ha pedig kancellári/uralkodói érzelmekről van szó, akkor meg nem is szabad.

Aztán következik az egyetemes irodalom egyik legizgalmasabb, legpergőbb és legdrámaibb párbeszéde. Haimón, Kreón fia és Antigoné jegyese megpróbálja apját, az uralkodót jobb belátásra téríteni. Nehéz megállni, hogy az ember ne idézze az egészet. De elég lesz egy rész is.

Kreón: A rendbontók ügyében mersz emelni szót?

Haimón: Gonosztevők mellé evvel sem álltam én.

K: Gonosztevőnek nem mutatkozott e lány?

H: A nép a városban nem ezt rebesgeti.

K: Talán a nép határoz abban, mit tegyek?

H: Hogy ez mily éretlen beszéd, nem látod át?

K: E föld királya más, vagy én uralkodom?

H: Nem város az, mi egy ember tulajdona.

K: Kié a város? Nem királya birtoka?

H: Ám akkor légy király a puszta föld felett.

K: Nyilvánvaló: a nő pártjára állt ez itt.”

Íme, így lesz a morális abszolutizmusból politikai zsarnokság. A tökéletesen helyes kiindulópont éppen tökéletessége miatt löki Kreónt a lejtőre. S a nép, amelyet Kreón az egyedül helyes jó és rossz mércéjével kívánt kormányozni, morog. Szereti a szokásait, nehezen viseli, ha egyedül helyes mércékkel akarják kormányozni. Mert az ilyen mércéket nem lehet másként, mint zsarnoki módon használni. „E föld királya más, vagy én uralkodom?”

Megvallom, a Kreón-Merkel párhuzam éppen akkor jutott eszembe, amikor a kancellárasszony a következő – hangsúlyozottan emocionális – kijelentést tette: „Ich muss ganz ehrlich sagen, wenn wir jetzt anfangen, uns noch entschuldigen zu müssen dafür, dass wir in Notsituationen ein freundliches Gesicht zeigen, dann ist das nicht mein Land!” – azaz: „Egészen őszintén meg kell mondanom, ha most odajutunk, hogy elnézést kell kérnünk amiatt, hogy szükséghelyzetben baráti arcot mutatunk, akkor ez nem az én országom!”

Tetszik figyelni? Többes és egyes szám fölváltva használtatik, de a végén ott „az én országom” – amely jobban teszi, ha ért a szóból.

Számos lap kommentszekciójában (már ahol van) föl is figyeltek erre a megfogalmazásra, s visszaüzenték: nem, Frau Merkel, valóban nem az Ön országa, hanem a németeké. Nem, Küriosz Kreón, Théba nem a te országod, hanem a thébaiaké. S ha nem érted, hogy mit kíván Théba, nincs más választásod, mint zsarnokává válni.

Kreón jó ember és jó uralkodó akart lenni. Voltak tapasztalatai a zsarnokságról. S a dráma végén, amikor hatalma ugyan még megvan, de fia és felesége öngyilkosok lettek, s egész népe gyűlöli, már csak a magány borzalmát látja maga előtt: „Jaj, merre tekintsek? Az én kezemen / Minden, minden balul üt ki, / Énrám iszonyú sors méretett.”

Ma talán nem kéne megvárni a végét. Elég lenne elolvasni.

***

Az Antigoné sorait Trencsényi-Waldapfel Imre fordításából idéztem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr127795300

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balázs Zoltán: Mindörökké Antigoné − Merkel drámája 2015.09.19. 11:52:02

Ma Merkel kancellárasszony ugyanilyen erővel látszik meggyőződve lenni arról, hogy a legszentebb isteni és emberi törvényt képviseli, amikor az úgynevezett menekültek befogadásának egyetemes és fölülírhatatlan parancsát írja elő.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2015.09.19. 08:29:45

Na. Ez pont az, ti. az európai kultúra gyökerei, ami a bevándorlókat pont nem érdekli. Sem ez a gyökér, se a másik...

Faxni 2015.09.19. 09:15:03

Látszik, hogy a hiénák már lesik Merkel asszony bukását. Pedig nem fognak örülni annak a németek később, és az európaiak sem. Ebbe belekötni, hogy "nem az én országom" OMG az utóbbi hetekben számtalanszor mondtam ezt én is. Régebben fordítva is mondtam, "az én országom" és meséltem róla. Mondvacsinált számító belemagyarázás. De, Mutti országa is és a többi németé is.
A Kreón párhuzam persze jó, hatalommal bírni és embernek lenni egyszerre, az könnyen drámába torkollik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.19. 10:34:38

@Balázs Zoltán:

Minden remekmű antropológiailag-pszichológiailag hiteles emberi interakciókat ábrázol (többek között ezért remekmű, ezért maradandó). Ebből azonban még korántsem következik, hogy különböző korok, különböző kultúrák embereinek ugyanúgy értelmezik ezeket, ugyanazt jelentik ezek a művek.

Az Antigoné is, születése idején, teljesen mást jelentett a kor görögjeinek, mint ma számunkra jelent. A görögök számára a tragédia alapvetően nem különböző akaratok, vélemények (ad absurdum: igazságok) konfliktusáról szólt, hanem az ember önmaga élete feletti döntési képességek korlátosságáról (magyarán: nem én vagyok a magam ura, ki vagyok szolgáltatva az istenek szeszélyeinek). Mi értelmezhetjük az Antigonét a magunk szája íze, szemlélete, erkölcsei, világképe stb. szerint, alkalmas erre is a mű, csak ennek nem sok köze lesz (gyakorlatilag semmi) a mű eredeti "értelméhez".

Ami pedig Merkelt illeti: ő nem Kreón, nem egy hivatott uralkodó vagy akarnok despota, (kinek hogy tetszik jobban) hanem egy demokratikus politikus. Az ő "tragédiája" nem az, hogy konfliktusba kerültek az erkölcsi elvei szavazóinak akaratával, hanem az, hogy nem tudta kellő gyorsasággal követni az eseményeket és a közvélemény változását, nem tudott időben reagálni azokra, szándékai szerint befolyásolni azokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.19. 10:37:47

@bbjnick:

különböző korok, különböző kultúrák embereinek ugyanúgy értelmezik ezeket, ugyanazt jelentik ezek a művek.= különböző korok, különböző kultúrák emberei ugyanúgy értelmezik ezeket, ugyanazt jelentik számukra ezek a művek.

chrisred 2015.09.19. 11:00:19

Minden relatív. Az én nézőpontomban Antigoné-Merkel akart betartani és betartatni egy egyetemes erkölcsi parancsot, ami az emberi közöségek egyik alappillére volt, nevezeteen, hogy a rászorulton, a bajbajutottakon segíteni kell. És a német közvélemény-Kreón aki ezt felül akarja írni, mondván, hogy mi vagyunk a többség, ezért mi parancsolunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.19. 11:36:54

@chrisred:

Ha, mint állítod, "minden relatív", akkor mit értesz "egyetemes erkölcsi parancs" alatt? Vagy csak összevissza beszélsz?

chrisred 2015.09.19. 11:58:50

@bbjnick: A nézőpont relatív, te szerencsétlen. Tanulj meg szöveget értelmezni!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.19. 12:07:24

@chrisred:

"A nézőpont relatív" --- írod.

Ez még nagyobb hülyeség, mint amit az imént írtál. Ha egy nézőpont relatív, akkor az nem nézőpont.

chrisred 2015.09.19. 12:10:55

@bbjnick: Te tényleg reménytelen eset vagy. Nem egy azaz egy darab nézőpont relatív, hanem a nézőpontok különböznek, ezáltal relatív, vagyis nézőpont függvénye, hogy szemlélünk valamit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.19. 12:25:52

@chrisred:

Én lehet, hogy reménytelen eset vagyok, de te továbbra is összevissza beszélsz. Ha, mint állítod, "nézőpont függvénye, hogy szemlélünk valamit", akkor mit értesz "egyetemes erkölcsi parancs" alatt?

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.19. 12:35:36

@Faxni: ikonikus pillanata Merkel pályafutásának, amikor a színpadon a neki átnyújtott német zászlót undorodva dobta el.
A német vezetés Németországot már nem egy közösségként, hanem egy részvénytársaságként kezeli. Kivenni belőle a profitot, osztalékot lehet, de büszkének lenni rá nem. A melóst is le lehet cserélni, a németeket szépen lecserélik a világ söpredékére.
Coudenhove-Kalergi Plan.
Kezdetektől erre megy ki az európai integráció.

Tündér_Lala 2015.09.19. 12:57:35

Az egész egy nagy hülyeség.
Merkel nem Kreon, de mnégcsak nem is Antigoné. Merkel fogja az amik által terjesztett neoliberalizmusnak (amelyet ők maguk bármikor áthágnak és amelyet Merkel nem mert korlátozni eddig) és minden bizonnyal valamilyen személyes zsarolásnak. Az országa pedig betegesen fél a náci vádtól, ami a valodi megoldás keresésétől is vissza tartja.
Európa legerősebb gazdasági hatalma tehát béna kacsaként viselkedik és ez nem az a helyzet, amikor világos és egyértelmű állásfoglalás nélkül (csendben a saját érdekeink szerint cselekszünk, kifelé PC-k vagyunk) megoldást lehetne találni.
Európa bukása ilyen körülmények között elkerülhetetlennek látszik.

Ruzsa Söndör 2015.09.19. 13:13:19

Nem az a kérdés, hogy bukik-e a Ténsasszony? Hanem hogy mikor?

Alick 2015.09.19. 13:19:18

@chrisred: "a rászorulton, a bajbajutottakon segíteni kell"

A kiscserkész át akarja vezetni az öreg bácsit az úton, de az nem oda akar menni. :)

Krisz11 2015.09.19. 13:52:43

Én gyerekkoromban is Antigonét gondoltam a hülyének.
Szerintem Merkel Antigoné. Ha kiraknak egy hullát a köztérre, hát kiteszik, annak már úgyis mindegy. Vallási fanatikusként mindenek felett álló erkölcsre hivatkozva, keresztül vinni az akaratunk, ha beledöglünk is, szerintem őrültség.
A példa akkor lett volna tökéletes, ha a nép Kreón mellett áll, és Antigoné van hatalmon, + ha a hulla elriasztja az ellenséget egy újabb támadástól.

Amúgy meg szerintem a közösséget, az életet és a megmaradást kell szolgálni, Merkel meg nem ezt teszi.

Ad Dio 2015.09.19. 14:33:30

Merkel egy kiváló békeidős politikus. A békeiő politikiai stílusának talán legjobb ismerője.

Krízisben egyelőre úgy tűnik pont annyit é, mint az ilyen fent olvasott gondolatok...

Tartsuk hát meg ezt a stílt majd 5-6 év utánra..., ha még élünk. Addig meg beszéljünk inkább világosan, egyenesen, félreérthetetlenül, hogy ne mondjam akár nyersen is.

Merkel hibázott. A német nép levált róla. Az általa 2 hete képviselt álláspont nagyon látványos katasztrófába torkollott. Nincs mód puhán leválni a pozícióról, mert nincs idő.

Be kell jelentenie a tiszavirág életű willkommenskultur halálát, és 120 fokot fordulni. Az új stratégia lényege az Európa felé tartó tömegek beáramlási sebességének csökkentése. TÖK MINDEGY minek hívjuk őket. És ez nem embertelenség, hanem éppen hogy a humanitárius katasztrófa és alkalmasint a polgárháború (nemzetek közti háború lehetőségét sem kizárva) elkerülése.

Vagy belebukik, vagy a mennybe megy. De a békeidős stratégiák és stílus most nem fog működni. Nem politikai bukáshoz, hanem káoszhoz vezet.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 14:36:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Na igen. A német nemzet Bundesmuttijának igazi arca.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 14:39:12

@Ad Dio:
Nem ez volt Merkel első katasztrofális húzása. Ukrajna és Görögország is súlyos hiba volt, csak az a két plafon még nem szakadt le. De leszakadnak egyszer azok is.

Ad Dio 2015.09.19. 14:51:18

@Tudományos libsizmus:

Pontosan.

Azok a helyzetek épp úgy krízisek voltak és ott is látszott az általa képviselt stílus és kultúra tehetetlensége.

Görögország (tágan a 2008 után kialakult új gazdasági helyzet) problémája a szőnyeg alá lett söpörve és a lehetséges megoldás nettó belpolitikai haszonra lett becserélve.

Ukrajna pedig maga a biztonsági katasztrófa. Akkora kudarc, ami magában elegendő enne a bukáshoz.

Oroszországgal a kapcsolatok új alapokra helyezése alapvetően fontos ma. Oroszországon egyre nő a migrációs nyomás. Ha ők nem zárják le a határt, akkor nincs miről beszélni tovább Európával kapcsolatban. Százmilliók élnek arrafelé akik - esetleg - megoldásnak tarthatják ha ideutaznak. Nem mondom hogy gy lesz, de ha egyszer belendülnek, akkor már mindegy.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.09.19. 15:02:35

Egyre aggasztóbb Orbán gazdi szellemi állapota. Európa csak mint egy félázsia nácira tekint rá, aki gyülöli az egész világot, a suttyója teljesen el van szigetelődve.

Egyre aggasztóbb a magyarok szellemi állapotába. Orbán gazdijuk beültette őket az idegengyülölet és az EU utálat kerekébe, a barom magyarjai meg egyre nagyobb sebességgel pörgetik magukat. Remélhetőleg nemsokára ki is repülnek az EU-ból, úgyse voltak sose odavalók.

Egyre aggasztóbb a mandier szellemi állapota is. Az, hogy a nép egy szót sem tud a világról, már az is egy nemzeti katasztrófa. Dehogy erre a sötétségre még egy Mandinert is alapítanak, hogy ezt világgá kürtöljék, ez már betegség.

És persze egyre aggasztóbb, hogy miközben a Mandiner szerint Merkel mindent elkúrt, a valóság az, hogy Merkel menekültpolitikájának a támogatottsága a németek közt 60%-os és Merkelt az egész világban tisztelik és ünneplik az emberi magatartásáért.

Igaz, a felcsúti kishitler is elmondhatja, hogy van neki 60%-os hazai támogatottsága, csak a nagy különbség Merkellel szemben az, hogy Orbánt az egész világ egy utolsó senkiházi embergyülölő fajzatnak tartja. Csak a neonácik éltetik, de hát ez törpe agyú, törpe méretü társadalmi mocsok meg ki a francot érdekel?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.19. 15:06:12

Érdekes látni, hogy Merkelt is támadják bután az ottani kötekedők. Vagyis nem csakis Orbán körül gyűlik össze a fajtájuk. Az "én országom" (mein Land) valóban nem a birtoklást fejezheti ki egyedül, hanem azt az országot is, amelyet a saját hazámnak tekintem, amelynek én tagja, lakója, állampolgára vagyok.

Az már egy külön kérdés, hogy a kancellár, tehát lényegében Németország elnöke a közeljövőben várható belpolitikai civakodás egyik kimenetele esetén kész megtagadni a saját hazáját. Azt hinném, hogy ő Németország elnöke, és nem csak az egyik német politikai irányé.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.19. 15:08:56

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Ha valamivel kevesebb fröcsögés lenne abban, amit írsz, ha kevesebb szélsőséges jelző használatában lelnéd élvezetedet, talán meghallgatnának azok, akik így viszont messziről látják rajtad a beszámíthatatlanságot.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 15:19:46

@Börtönbe most már a fideszesekkel!:
A jelek szerint mintha a te szellemi és mentális állapotod lenne egyre aggasztóbb. Nem mondták még?

paráznabillegető 2015.09.19. 15:35:33

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: ne szedd tovább a pirulád, szűkíti a látótered, baszki!!! :D :D :D

hétköznapi libsizmus 2015.09.19. 15:47:09

Thébát nagyon utálták a többi poliszok, sőt mondhatni a görögök úgy általában. Nem véletlenül akartak ennyi sok fertelmes bűnt a nyakába varrni. A Théba-mítoszok tele vannak kiúttalan dramaturgiai helyzetekkel, amikből csak az egyik vagy másik gyalázaton keresztül lehet kiutat keresni

Németország hasonló helyzetben van, jó megállapítás a párhuzam a kettejük között. És sajnos ugyanúgy a végromlás felé sodródik megállíthatatlanul. Merkelért kár, hiszen éppúgy utálni fogják, mint a bajszos hivatali elődjét. Még mindig jobban jár, ha Orbánra hallgat, és ezért most szedik szét, mintha nem hallgat és akkor meg az utókor veti ki a hamvait a Pantheonból

Éhes ló 2015.09.19. 16:07:06

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: a saját és a bandád szellemi állapotáért aggódj te szerencsétlen hülye.
A többiek - beleértve magamat is - köszönjük jól vannak.

Éhes ló 2015.09.19. 16:11:16

Ez egy jó post.
Elolvasom most ismét a régi kötelezőmet, mert bár nekem Anno Antigoné volt a pozitív hős, de amit itt most olvastam, nos elgondolkodtatott alaposan, különösen az élők és a holtak(holt eszmék) közötti választás kapcsán...

Kandeláber 2015.09.19. 16:17:36

Merkel mami tragédia...
És ezt már a bajor miniszterelnök/CSU elnök is észlelte.
Csak az ottani cselédsajtó és az itteni libsik és a szócsöveik istenítik továbbra is a levitézlett keletnémet vénasszonyt, akit Európa nagy részén utálnak az emberek, és aki nem csak Németországot, hanem egész Európát a saját birodalmaként kezeli, és ebben partnere a francia szoci Hollande. Talán ezért verték el a rendőrök Athénban a Bayern szurkolókat.
propeller.hu/nagyvilag/3152622-horst-seehofer-biralta-merkelt-meghivta-orbant

Brix 2015.09.19. 16:37:40

Merkel tragikus hibát követett el, amely nem csak a saját politikia karrierje végét is fogja jelenteni, de talán az európai integráció bukását is. Ami most van : ex lex állapot, anarchia , káosz- nem tűnik felszámolhatónak , sőt napról napra addig fog romlani a helyzet , amíg véres eseményekbe nem torkollik a folyamat....Az is látható , hogy az agresszív , követelőző férfiak serege , nem beilleszkedni jött a kontinensre , hanem lerabolni azt...Már régen kriminalzálni kellett volna az illegális bevándorlást , és fegyveres erővel, határvédelemmel megvédeni az Európába határait
A németek most olyan csapdába estek , amelyből csak teljes paradigmavátással tudnának kikerülni, de az is lehet, hogy már ahhoz is késő , amikor napi tízerek lépnek illegálisan az EU területére....

Kandeláber 2015.09.19. 16:46:16

@Brix: Merkel és a legtöbb nyugati politikus egyszerű kollaboránsként működik közre a CIA által előidézett bevándorlóáradat Európára szabadításában.
Szinte borítékolható, hogy a legközelebbi választásokon Európa több államában is nemzeti pártok jutnak hatalomra.
Vagy kitör a forradalom, és elsöprik a bérenc kormányokat.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 16:52:19

@Brix:
A német paradigmaváltás sajnos nem lesz egyszerű, mert nincsenek meg a legális feltételei, mint a szabadságpárt Ausztriában vagy Le Pen Franciaországban. Esetleg talán a CSU, azonban ők egy kedélyes bajor lokálpatrióta egylet.

Németországban robbanásra kell számítani szerintem. Reméljük, 'Wir sind das Volk!' tüntetésekkel kezdődik Lipcsében és aknazárral végződik a balkáni határon. Nem lenne jó, ha a '30-as évek elejének totál káosza köszöntene most Németországra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.19. 17:22:51

@Tudományos libsizmus:

Egy radikális jobboldali fordulatnak azért meglenne az az előnye, hogy a már ott lévő senkiháziakat is kisöpörnék az országból, felszámolnák a no-go zónákat.

Persze Hollandiában, Svédországban, Franciaországban vsz. minden maradna a régiben.

Brix 2015.09.19. 17:25:07

@Tudományos libsizmus: Nem csak a németek lesznek egyre idegesebbek, a mindent elözönlő migránsáradat- és a saját kormányuk tehetetlensége miatt, hanem a pofáraeső százezrek is követelni fogják a jogaikat, hamarosan...A németek sunyi módon akarnak kihátrálni a problémából, és szigorítják a menekültellátás törvényeit, és vélhetően a menekültek 70%-át nem fogják befogadni. Hogy mi lesz a több százezer emberrel , azt még nem lehet tudni...Hogy nem tudják kiutasítani őket, az is biztos...
Vagy a Dublin 3 érvényesítik , és mégis visszaküldik ide őket?

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.19. 18:13:21

Merkel eddig olyan politikát folytatott, ahol kis lépésekkel ment előre úgy, hogy bármikor képes volt korrigálni, ha az irány nem lett megfelelő. Sose volt neki elhamarkodott kijelentése ami túlzottan nagy változásokat hozott volna az ország életében. Sajnos pont ez a menekültbefogadási kijelentése volt az egyetlen, ami olyan irányt mutatott, ahonnan arcvesztés nélkül nem tud korrigálni.

Ha csak azt mondta volna, hogy Németország a lehetőségeihez képest évente x ezer szír menekültet befogad a menekülttáborokból (mint ahogyan azt tette is eddig), de aki illegálisan érkezik, azt kitoloncolják, akkor még talán a menekültsimogatókon kívül is szerzett volna szimpatizánsokat, de innen már csak vesztesen kerülhet ki a csatából, és ez a politikai karrierjének a megtörését jelenti. Mostantól Merkel már úgy kerül be a történelemkönyvekbe, mint aki eladta az országát 5 perc pozitív hírnévért...

És igen, jövő hét csütörtökön bejelentik, hogy mindenki aki nem Németországban lett először regisztrálva, az kap egy jegyet és egy napi hideg élelmet vissza abba az országba, ahol regisztrálták, na majd akkor fog válságba borulni Németország.

Habár kizárhatja a menekülteket a német szociális juttatásokból, nagyon nehezen tudja őket az ország területéről kitenni. Én nagyon nem örülök annak, hogy ennyi ember itt lesz majd az otthonom körül, akinek semmi veszítenivalója nincs.

A másik, hogy még a szírek között is csak kb. 88%-os a pozitív menekült státusz odaítélése, szóval abból a kb. 60-70 ezerből aki csak augusztusban érkezett, vissza kellene küldeni 6-7 ezer embert. De hova? Szóval mindenki marad és semmi sem lesz megoldva.

Nem a menekültekkel van a bajom, biztosan iszonyatos körülmények közül érkeznek, de nem látom, mit tud majd a reményeikből, vágyaikból Németország teljesíteni. Minnél több érkezi, annál kevesebbet és én ezt látom nagy problémának.

Nekem magyarnak nincsenek nagy igényeim, tehát sok mindenben romolhat a német szociális ellátórendszer (egészségügy, nyugdíj, munkanélküli juttatások, közlekedés, oktatás, egyéb infrastruktúra), amíg arra a szintre jut, mint amin most a magyar van. De ez a minőségbeli romlás sokaknak valószínűleg nagyon fájni fog. És akkor majd a menekülteket fogják okolni, hogy jogosan-e, talán igen. De addigra Merkel már rég messze lesz a politikai pályától...

klacus 2015.09.19. 18:55:21

Sajnos arra a kötélre akasztják az európait, amit most fon magának lelkesen, vidáman, tapsikolva.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 19:40:16

@Brix:
Ettől magam is tartok. Elképzelni sem tudom, mi lesz, ha a németek elkezdik Magyarországra toloncolni ezt a népséget. Nem a bejövetel miatt aggódom, mert azt műszaki zárral meg lehet akadályozni. Nagyon félek attól, hogy a német kormány, hogy elkerülje a bukást, szépen visszairányít mindenkit keletre.

Wendriner Piroska sakál és balerina (törölt) 2015.09.19. 19:55:02

"Kreon: Talán a nép határoz abban, mit tegyek?"

Igen, vazze. Ezt hívják demokráciának.

Anti Liberal 2015.09.19. 20:06:14

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: takarodj már a kurva anyádba miggereket simogatni innen

tibita 2015.09.19. 20:21:12

Az a probléma, hogy innentől kezdve, ennek az egész menekült történetnek már nem lehet jó vége......a sok tököléssel, sunnyogással, a média és liberális visszhangoktól való rettegések miatt elhalogatott lépések hiányában, annyi bevándorló érkezett európába amit már nem lehet békés eszközökkel kezelni!
Az úton levőkről, akik mégtöbben vannak már nem is beszélve.

Így most már azok, akik majd esetleg maradhatnak sem fogják jól érezni magukat.....a hazaküldötteket meg ne is említsük.

Mit fognak majd kapni a befogadóktól, amikor majd jönnek az adóemelések a szociális rendszer növekvő kiadásai miatt, mert a kezdeti lelkesedés után már látható, a migránsok nagy része mégsem orvos, ügyvéd, svédmasszőr, de még csak nyelvet sem beszél a sajátján kívül, angolt se nemhogy a németet.
Az alacsonyabb tudást igénylő munkákhoz is több hónap tanfolyam kell majd. Ki finanszírozza majd ezt, nem százaknál, ezreknél, de százezreknél??

Mi lesz akkor, amikor az első németet kirugja a munkaadója a magas adókra hivatkozva és felvesz egy "frissenérkezettet", mert az 1000 eu-ért megcsinálja amit a német 3000-ért, és boldog, mert pénzt lát??? És ott toporog még kb egy millió?!

Családi és munka okokból is sokat járok Ausztriába és No-ba is....sok barátom is van ott, magyar is német is......
Higgyétek el nagy a gáz.....tény, hogy a nemzeti vonal arra felé politikai és média szinten jóformán nem létezik, mesterségesen elvan fojtva, de ettől még nagyobb a veszély......mert ha egyszer kitör, fusson ki merre lát!
És a közbeszéd egész más. Ott létezik a nacionalizmus. Nem hülyék, pontosan látják mi folyik és mekkora a baj. Látták már korábban is, de nekem úgy tünik, amig megy a szekér, nagy a jólét, benyelték mint járulékos veszteséget.....

Csak most ebbe tenyerelt bele a bundesmutti, óriási baklövést követve el.
Ez a bármiféle egyeztetés nélküli, meghívásos ballépés, alapjaiban veszélyezteti a németek biztonságát, jólétét és a jövőképét, mondom, ha begerjednek, borul minden. Nagyon tehetségesek, a szervezésben is....
Pillanatok alatt lesz nacionalista ellenzék, komoly támogatottsággal. És amikor a jólétéről és a gyereke jövőjéről lesz szó, a németeknek lövöldözhetik a morális meg humanitárius "szépen csillogó" petárdákat......kevés lesz.

pragmatika2 2015.09.19. 20:26:29

Egy igazi remekmű attól az, hogy örökérvényű, és minden kor emberének érthető.
Antigoné is ilyen,

Merkel pedig meg fog bukni. A Charlie Hebdo elleni merénylet megteremtett egész Európában egyfajta gyanakvást a bevándorlókkal kapcsolatban. A napokban Berlinben történtek, csak erősítik ezt a folyamatot. Ezzel megy szembe Merkel. A bevándorlók pedig türelmetlenek, követelőzők, többször agresszívek. Regisztrálni nem akarnak, de ellátás az kéne.

Megdöbbenéssel olvasom, hogy Finnország is gondban van. ???? Én eddig úgy tudtam, a Migránsoknál Svédország a végcél. Hova a f.szomba akarnak még menni ? Izlandra ? Szt.Pétervárra?

pragmatika2 2015.09.19. 20:33:55

Sajnos ez a dolog messzebb is mutathat, mint Merkel bukása.
Az inga átlendülhet egy olyan ponton amely a német közhangulat radikalizálódását eredményezheti.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 20:37:48

@Voznyák Pista:
Izlandra, igen. Utána Grönlandra. Onnan az USA-ba, majd Quantanamora.

Ad Dio 2015.09.19. 20:54:03

"És igen, jövő hét csütörtökön bejelentik, hogy mindenki aki nem Németországban lett először regisztrálva, az kap egy jegyet és egy napi hideg élelmet vissza abba az országba, ahol regisztrálták, na majd akkor fog válságba borulni Németország."

Ezt szerintem csak zsarolási alapul lengették be a keddi és a szerdai tárgyalások elé. Ha megtennék, akkor az migránsok tömegesen lázadnának fel ez ellen.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 21:06:53

@Ad Dio:
Az a baj, hogy a német kormány csinált már épp elég hülyeséget (Ukrajna, Görögország, most ez). Hogy elkerüljék a bukást, a liberálisokra jellemző itt és most mentalitás könnyen ráviheti őket a betolakodók visszaküldésére.

Ad Dio 2015.09.19. 21:08:40

@Tudományos libsizmus:

Ezt megpróbálni kapitális hiba lenne szvsz...

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 21:13:26

@Ad Dio:
A liberálisokat nem a józan ész irányítja.

tibita 2015.09.19. 21:26:10

@Ad Dio:

Szerintem is, ez egyenlőre csak egy belengetett " ösztönző" a kvóta lenyomásához a vonakodók torkán.

De ahogy manapság szinte óránként fordul a helyzet, még ezt is megléphetik.....bár ekkora fordulatra semmiképp sem tartom képesnek a bundestantit. De ki tudja ki jön utána???
Indulhat még Münchenből az Orient express.....

Ebben az esetben viszont a sunyi, aljas Kisantant országoktól kell majd tartanunk.
Horvátok, Szerbek egyből tudnák, hogy kell határt zárni

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 21:27:46

@Ad Dio:
Sajnos tartok tőle, hogy a felesleget vonatra rakják és elküldik keletre. Ezt hívják kvótának a németek és szemmel láthatóan a körmük szakadtáig ragaszkodnak hozzá.

Ad Dio 2015.09.19. 21:30:52

@Tudományos libsizmus: @tibita:

Én egy senki vagyok seholfalván, szóval a szavaim súlya ehhez mérendő, de azért nagyon meg lennék lepve egy ilyen húzáson. És nem azért mert nem értem meg a motivációt mögötte, hanem mert világosan látható, hogy _kivitelezhetetlen_. Minimum 50% az esélye az azonnali zavargásoknak.

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 21:39:32

Ez is Merkel drámája és a németeké is.

Kurvára nem irigylem őket: Erfurt, tegnapelőtt. Itt párszáz bevándorlónak úgy néz ki, nem ízlett az ebéd.

www.facebook.com/100002899099610/videos/727316884041608/

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 21:40:35

@Ad Dio:
A kvótázás arra megy ki, hogy a végén rásózzák a keletre a férgesét. Orbán nem hülye, jót tudja ezt ő is.

Európában az Elbától keletre fekvő országok számítanak még etnikailag homogén országoknak. Az Európát ma uraló szélsőséges liberalizmus elveivel ez nem összeegyeztethető.

Nem mondom, hogy a mostani migráns dili ezért van. Azt viszont állítom, hogy az Európát a kezében tartó szélsőséges liberalizmus ezt a helyzetet ki most akarja használni arra, hogy Közép-Európa etnikai egységét is felforgassa, ahogy ezt a nyugaton már megtette.

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 21:42:49

@Tudományos libsizmus: Kelet-európára tutira nem tudják rásózni ezt a csürhét. Ezeket max. visszaviszik repülőkkel ahonnét jöttek.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 21:47:02

@♔bаtyu♔:
Rájöttek az egyesítési elméletre és szaladnak a CERN-be, hogy kísérletileg is igazolják. Miért baj az?

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 21:47:15

@♔bаtyu♔: Egyetlen K-Európai politikus sem fogja vállalni, hogy örökre megbukjon. Azok vállalnák, akik már örökre megbuktak, mint pld. Gyurcsány.

tibita 2015.09.19. 22:04:31

@Tudományos libsizmus:

Hát igen, a józanész:

Németország védelmi minisztere egy nő
Németország külügy miniszterelnöke egy büszke homoszexuális
Németország miniszterelnöke egy NDK-s expártfunkcinő

Most min csodálkozik bárki is.......mi más történhetett volna, mint töketlenkedés, tétovaság, hezitálás, majd kapkodás!!!!

És még pc vagyok.....

tibita 2015.09.19. 22:06:42

Haha...most látom!
Szóval külügy minisztere

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 22:07:59

@tibita:
"Németország védelmi minisztere egy nő" - jó, mondjuk ez is egy vicc.

Remélem ezért csak a feministák haragszanak most meg, azok meg csak tegyék.

tibita 2015.09.19. 22:21:36

@Tudományos libsizmus:

Mond már......legfeljebb lemaradok Karafiát Orsiról!!!

Jaj wazze.....becéztem!!!! Most mi lesz?

tibita 2015.09.19. 22:31:13

@Tudományos libsizmus:

Bocs, elfelejtettem, hogy csere volt....az Westerwelle !

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.19. 23:19:23

A törvénymódosítási javaslatok nem kellenek a kvóta elfogadtatásához. Most már arról beszélnek, hogy a kvótát a teljes EU lakossági arányára vonatkozóan 60%-os többséggel kell elfogadni. Na jelen pillanatban a kvótát nagyon nyomják a németek, osztrákok, olaszok, görögök és franciák, így megvan nekik egy-két másik kisebb országgal a többség. A németeknek nem kell olyan jogszabálytervezet, amivel beilyesztik Orbánt meg a többi kvótaellenzőt. Valamit kell kezdeniük a tömegekkel, mert az egyes tartományok bármennyire menkültkedvelők is lehetnek, egyszerűen a teljesítüképességük határán lavíroznak, és egyszer csak túlcsordul minden.

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.20. 02:59:45

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Orbán egyre népszerűbb az európaiak körében. Én több nem európaival is beszéltem erről a migránsválságról. Egyszerűen nem értették, hogy mi az, hogy nincs határellenőrzés, mi az, hogy a németek rászabadítottak mindenkit Európára, miilye agybaj a kvótázás.
Tengeren túli nagyon liberális angolszászok, távol-keleti bezzegország lakói is ingatták a fejüket, hogy Európa a vesztébe rohan, náluk ilyen sose történhetne. Tapasztalatom szerint ez az öngyilkos multikulti csak Európában divat.
Amit Orbán tett, az a szemükben nem emberellenes rémtett, nem hőstett, hanem kutyaközönséges józan ész vezérelte cselekvés. Szerintük mindenki ezt tenné, akinek nem ment el az esze. Kerítés, fegyveres őrség, tűzparancs.

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.20. 03:07:42

@tibita: ja, a német hadügyminiszter picsa nyilatkozta, hogy küldenének harcoló csapatokat Szíriába... (ha az ENSZ erről dönt, ami az orosz vétó miatt sose fog bekövetkezni).
Belefosnának a ventillátorba rendesen. Mert nincs ott egy stabil célpont se, nincs ki mellé állni, nincs egy kikötő, reptér, talpalatnyi föld, ahonnan megindulhatnának. Mindenki mindenki ellen harcol. Ott vannak az irániak, a Hezbollah, az oroszok is. Az amerikaiak bombáznak.

Ahelyett, hogy pár tízezer német katona védené a schengeni határokat, a németek mennének az USA meg az oroszok mellé szart kavarni Szíriába. Ez az imperialista német kormány válasza a problémára.
Egy hazafias, európai gondolkodású német kormány inkább a hazáját védené és/vagy Európát az illegális muzulmán inváziótól.

gyalog.galopp 2015.09.20. 05:18:17

Antigoné ide, Antigoné oda a németek már két nagy háborút kezdeményeztek Európában, most alakul a harmadik.

A másik dolog , ami tisztán látszik, ami nálunk folyik belpolitikában kicsiben, ugyanaz megy Európában nagyban.
Egy csak a saját hatalmi pozícióit védelmező elit, amelyik a befolyás vesztéssel egyenes arányban fanatizálódik, egyre inkább ön és közveszélyessé válik.

Ad Dio 2015.09.20. 07:41:00

@Tudományos libsizmus:

Valószínűleg voltak ilyen ötletek. Mert hiszen mi lenne logikusabb annál, mint hogy a keleteurópai kivándorló százezrek helyére telepíteni a bevándorló százezreket. De azt hiszem már látják hogy ez mennyire kivitelezhetetlen. Jelenleg sokkal inkább szimbolikus a dolog.

Én azt hiszem ezt a szimbólumot el kellene fogadnunk. Sok gyakorlati hatása ránk nézve nem lenne.

Kandeláber 2015.09.20. 11:20:50

@Tudományos libsizmus: A legmurisabb, hogy Fico is a védelmébe vette Orbánt.
Pillanatnyilag a V4-ek képviselik a racionalitást migráns-ügyben Európában, a destruktív német-francia tengellyel és a tehetetlen Balkánnal szemben.
Talán Merkel is felfogja, hogy most nem lesz olyan könnyű lerohanni Lengyelországot, mint '39-ben, és Magyarország megszállása is keményebb dió lesz. És nincs már Cseh-Morva Protektorátus, továbbá Tiso vezette Szlovák állam sem.
És több mint valószínű, hogy az ő utálatát vetítették ki a görög rendőrök a Bayern-szurkolókra, amikor a héten megalázó módon meggumibotozták őket Athénban.
Ende, Mutti.

I_Isti 2015.09.20. 11:23:06

@Заграница нам поможет, запад с нами.: "Egy hazafias, európai gondolkodású német kormány inkább a hazáját védené és/vagy Európát az illegális muzulmán inváziótól. "

Nem kell ehhez különösebben hazafiasnak lenni, csak egy egész picit normálisnak...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.09.20. 18:05:41

Trenycsényi-Waldapfel Imre fordításában idézted - aki anno dacumál besúgó volt (lásd Faludy György: Pokolbéli víg napjaim), és embereket dobott fel latintudása révén.

Merkel nem Kreón, nem is Antigoné, hanem legfeljebb Antigané. Azt is csak periodikusan, mert Philogané és Antigané között vacillál. Ki kell mondani, hogy igazi női "intuitív" ostobasága volt, amikor kijelentette, hogy minden szírt befogadnak (Philogané-korszak). Amikor aztán erre tonnaszám kezdett érkezni a gané (nemegyszer a szó szaros értelmében, érdemes a kurucinfó vonatkfelvételeit végignézni...), akkor Merkel is rájött, hogy ezzel kimegy a többség alóla, és lezárta a határt. Nem törődve azzal, hogy az ő ostobasága miatt erősödött fel a hódító csorda áradata, és más országokban kénytelenek kínlódni velük - Merkel még arra is vette a bátorságot, hogy minősítgesse azokat, akik nem hívtak be arabokat, csak földrjazi balszerencse folytán Németország és Görögország közé esnek.

Merkelnek vége, a menekültügy miatt kotródnia kell, és a sok arab áldásos működése véget vet a német polkorrektségnek is. Hatékonyabban, mint bármilyen fasisztoid pártocska.

Bell & Sebastian 2015.09.20. 21:06:19

@bbjnick: Nem, hanem az ő tragédiája az, egy vödörrel többet akasztott a farkára. A meglehet, hogy ruháját rendszeresen megszaggató, fejére hamut szóró főnémetnek kiváló (mondjuk ez csak a fecsegő felszín), mégha mesterségesen kreáltnak is tűnik a politikai karrierje (fasorban sincs elődeihez képest), ám még a francia báb-párjával együtt sem adnak ki egy egészet, európai Führerből.

Csakhogy ezekkel nem az Olümposz istenei játszanak vitézlászlósat, hanem a Sötét Nagyúr Tűzzel-Vassal-Zöldhasúval Szekciója.

Görög drámákban általában a Kórus mondja a tutit (mondom az untergangos szerzőnek), amit azért fontos lenne tudni egy jó kis katarzishoz.

A németek agyformázása még nem befejezett tény. Most kicsit aluszik, de majd megint jő Királyfi Jenő, hogy megcsókdossa nagyonkánt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.21. 07:00:37

@Bell & Sebastian:

"Bölcs belátás többet ér
Minden más adománynál.
Az isteneket tisztelni kell,
Gőggel teli ajkon a nagy szavak
Nagy romlásra vezetnek
S józanná nem tesz, csak a vénség."

mek.niif.hu/00500/00500/00500.htm

:-D

annamanna 2015.09.21. 07:22:27

ha már költészet, akkor itt is van egy versike: www.youtube.com/watch?v=4gFeXQiot6I
süti beállítások módosítása