Vendégszerzőnk, Balázs Zoltán írása
Sokan kételkednek abban, hogy a politikatudomány jó-e bármire is. Annyi biztos, hogy nehéz volna tőle szabadulni. Az európai önismeret ugyanis valahol ott kezdődik, ahol a görög zseni megírta ezt a fölülmúlhatatlan politikai drámát, amely elképesztő precizitással és erővel mutatja be és elemzi, hogy mi is a politika. A politikatudomány nem is javasol mást, mint hogy újra és újra olvassuk el. Most a bevándorlás okozta fölfordulás ad rá különös okot. Előre szólok: semmi új a nap alatt.
Van Európának egy – eddig – megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetője, a német kancellárasszony. Marine Le Pen egészen jó szemmel észre is vette benne a császárnőt. (A német császárság a francia történelemben persze nem éppen a legjobb hírű államalakulat, tudjuk; más kérdés, hogy a francia császárról meg a németeknek nincsenek kifejezetten kellemes emlékeik).
Nos, az uralkodói párhuzam az Antigonéban természetesen Kreón szerepével áll fönn. Olvassuk hát a darabot!
Amikor Kreón trónra lép, Théba éppen túl van egy meglehetősen, hm, turbulens történelmi időszakon, konkrétan a Labdakidák fölöttébb komplikált családi viszonyaiból következő polgárháborún − gyermekgyilkossági kísérlet, apagyilkosság, fiú-anya házassága, négy közös gyerek, közülük ketten egymás kezétől esnek el; szóval pszichológus legyen a talpán, aki ezzel bármit is kezdeni tud.
Kreón mindenesetre egy új, békés, erőszakmentes korszak hajnalát ígéri. Nem fiatal már, elég sokat megélt, túl van számos politikai hányattatáson, alig úszta meg, hogy Oidipusz, a sógora egy hisztérikus roham végén kivégeztesse. Tudja tehát, mi a zsarnoki hatalom, s azt is, hogy a hatalom mekkora kísértés. Hallgassuk csak: „De egy-egy emberről bizony mindig nehéz / Kitudni, lelkében mi gondolat lakik, / Míg nem mutatja meg törvény s uralkodás.”
Nincs is más vágya, mint morálisan kifogástalanul uralkodni, a jó és a rossz fennkölt és elvont elvei jegyében. „Ki egy egész város felett uralkodik, / S nem tart ki, bár az elhatározása jó, / Ha nyelvére a rettegés fékét veti, / Mindig hitványnak tartottam s tartom ma is.” Érthető: egy politikusnak ki kell tartania az elvei mellett. Főleg, ha azok helyesek.
S mi egyéb lehetne helyes, mint jó és rossz között különbséget tenni? A ma egyedül érvényes doktrína értelmében: az egyetemes emberi jogokat minden körülmények között maximálisan elismerni?
Ennek szellemében Kreón, tudjuk, meg is tiltja a város ellen támadó fivér eltemetését, mondván: „Hisz tűrhetetlen szóbeszéd, amit beszélsz, / Hogy oly halottal istenek törődjenek. / Talán meg is tiszteljék még, mint jótevőt? / Hogy eltemessék azt, ki oszlopcsarnokuk / S a szentély szobrait jött el felgyújtani, / A földjüket s törvényüket tiporni el? / Vagy istenek jutalmaznák a bűnöket? / Nem, nincs ez így.”
Itt hozzáteszem, hogy a legtöbb drámamagyarázó valamiért meg van róla győződve, hogy Antigoné képviseli az isteni törvényt, miközben az igazság az, hogy Kreón pozíciója teológiailag legalább ilyen erős. Ma Merkel kancellárasszony ugyanilyen erővel látszik meggyőződve lenni arról, hogy a legszentebb isteni és emberi törvényt képviseli, amikor az úgynevezett menekültek befogadásának egyetemes és fölülírhatatlan parancsát írja elő.
Persze tudja, ahogy Kreón is, hogy vannak más véleményen lévők: „régóta vannak itt / Oly férfiak, kik ellenem lázítanak, / Titkon rázzák fejük, s nem hajtották nyakuk / Törvényeim jármába engedelmesen.” Kreón a pénzérdekre gyanakszik, mint ami az engedetlenséget motiválja. A pénz csúnyaságáról mondott szavait („nincs a pénznél emberek között nagyobb / Gonosz”), ma is aláírná az emberiség kilenctizede, s a bevándorló-ügyben a kancellári álláspontot elutasítókat részben tényleg a pénz (értsd: a jólét féltése) hajtja.
De azért vannak itt egyéb körülmények is, amelyeket a drámában Antigoné ismertet. Ezek mindenféle helyi kulturális és vallási (temetési) szokásokból meg a fivér (honfitárs?) iránti speciális kötelezettségekből állnak össze, s amelyeket a morális abszolutista állásponton lévő Kreón/kancellár valahogy nem akar vagy tud méltányolni. Amikor először próbálják fölhívni a figyelmét rá, hogy esetleg gondolkozzon el, Kreón rögtön átvált az érzelmi hangra: „Hát nem tudod, hogy fáj nekem minden szavad?” Érzelmekkel, ugyebár, nem lehet vitatkozni, ha pedig kancellári/uralkodói érzelmekről van szó, akkor meg nem is szabad.
Aztán következik az egyetemes irodalom egyik legizgalmasabb, legpergőbb és legdrámaibb párbeszéde. Haimón, Kreón fia és Antigoné jegyese megpróbálja apját, az uralkodót jobb belátásra téríteni. Nehéz megállni, hogy az ember ne idézze az egészet. De elég lesz egy rész is.
„Kreón: A rendbontók ügyében mersz emelni szót?
Haimón: Gonosztevők mellé evvel sem álltam én.
K: Gonosztevőnek nem mutatkozott e lány?
H: A nép a városban nem ezt rebesgeti.
K: Talán a nép határoz abban, mit tegyek?
H: Hogy ez mily éretlen beszéd, nem látod át?
K: E föld királya más, vagy én uralkodom?
H: Nem város az, mi egy ember tulajdona.
K: Kié a város? Nem királya birtoka?
H: Ám akkor légy király a puszta föld felett.
K: Nyilvánvaló: a nő pártjára állt ez itt.”
Íme, így lesz a morális abszolutizmusból politikai zsarnokság. A tökéletesen helyes kiindulópont éppen tökéletessége miatt löki Kreónt a lejtőre. S a nép, amelyet Kreón az egyedül helyes jó és rossz mércéjével kívánt kormányozni, morog. Szereti a szokásait, nehezen viseli, ha egyedül helyes mércékkel akarják kormányozni. Mert az ilyen mércéket nem lehet másként, mint zsarnoki módon használni. „E föld királya más, vagy én uralkodom?”
Megvallom, a Kreón-Merkel párhuzam éppen akkor jutott eszembe, amikor a kancellárasszony a következő – hangsúlyozottan emocionális – kijelentést tette: „Ich muss ganz ehrlich sagen, wenn wir jetzt anfangen, uns noch entschuldigen zu müssen dafür, dass wir in Notsituationen ein freundliches Gesicht zeigen, dann ist das nicht mein Land!” – azaz: „Egészen őszintén meg kell mondanom, ha most odajutunk, hogy elnézést kell kérnünk amiatt, hogy szükséghelyzetben baráti arcot mutatunk, akkor ez nem az én országom!”
Tetszik figyelni? Többes és egyes szám fölváltva használtatik, de a végén ott „az én országom” – amely jobban teszi, ha ért a szóból.
Számos lap kommentszekciójában (már ahol van) föl is figyeltek erre a megfogalmazásra, s visszaüzenték: nem, Frau Merkel, valóban nem az Ön országa, hanem a németeké. Nem, Küriosz Kreón, Théba nem a te országod, hanem a thébaiaké. S ha nem érted, hogy mit kíván Théba, nincs más választásod, mint zsarnokává válni.
Kreón jó ember és jó uralkodó akart lenni. Voltak tapasztalatai a zsarnokságról. S a dráma végén, amikor hatalma ugyan még megvan, de fia és felesége öngyilkosok lettek, s egész népe gyűlöli, már csak a magány borzalmát látja maga előtt: „Jaj, merre tekintsek? Az én kezemen / Minden, minden balul üt ki, / Énrám iszonyú sors méretett.”
Ma talán nem kéne megvárni a végét. Elég lenne elolvasni.
***
Az Antigoné sorait Trencsényi-Waldapfel Imre fordításából idéztem.
