A New York Times esete a menekültholokauszttal
2015. szeptember 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A New York Times esete a menekültholokauszttal

frolich_robert.jpg

A menekültválság egyik újabb mellékjelensége, ahogy az amúgy is rossz sajtójú Magyarországot jobbról-balról pofozzák a nemzetközi médiában. Mindezt nagyon sokszor úgy, hogy szó sem esik arról: a meglévő hazai, nemzetközi és uniós jogot próbálja alkalmazni hazánk a menekülthullám kontroll alatt tartására, miközben az internacionális politikai és médiaelit a van sapka-nincs sapka játszmát próbálja űzni velünk.

A minden mértéket elvesztett Magyarország-csicskáztatás egyik különösen aljas példáját szállította a New York Times, annak is a varsói tudósítója, Rick Lyman, akinek pár nappal ezelőtti cikke tulajdonképpen semmi másról nem szól, mint a mostani menekültválság és a holokauszt egymáshoz hasonlításáról. Az ordítóan féloldalas cikkben a tények, a háttér, az egymásnak ütköző nézőpontok és viták ismertetése helyett inkább a világháborús és holokausztos utalások hemzsegnek. Az NYT-cikkének ékköve az a bekezdés, amiben Frölich Róbert magyar országos főrabbi az egy betűre jutó csúsztatások és riogatások ritka súlyos példáját produkálja.

„Szörnyű volt látni azokat a képeket, amikor a rendőrség számokat írt fel az emberek karjaira” − mondta Frölich Róbert, Magyarország főrabbija. „Ez Auschwitzra emlékeztetett engem. És aztán embereket feltenni a vonatokra fegyveres őrökkel, hogy táborba vigyék és bezárják őket? Természetesen a holokauszt visszhangjai ezek” − idézi a New York Times Frölichet.

Nézzük röviden az állításait.

Hogy a rendőrség számokat ír fel a migránsok karjaira? Az történt, hogy Csehországban egy pályaudvaron filctollal felírtak számokat az ott sorakozó migránsokra. Hogy miért? Hogy valahogy azonosítani tudják a papírok nélküli migránsokat és hogy egyben tudják tartani a kisgyerekes családokat. Az embertelen cseh rendőrség ráadásul azért csinálja ezt, mert, mint a cseh idegenrendészet szóvivője elmondta, a menekültek a számokat rendszerint formanyomtatványokon kapják meg, ezektől azonban „igyekeznek megszabadulni”. Tényleg a holokauszt előszobája volt az akció.

Hogy embereket tesznek fel a vonatokra? Ki teszi fel őket? Maguk a migránsok akartak minden áron feljutni a vonatokra, hogy akár érvényes személyazonosító vagy úti okmányok nélkül lelépjenek onnan, ahol nem akarnak tartózkodni. Fegyveres őrök? Nem őrizte, nem zárta be őket senki, csak rendőrök voltak a vonatokon, hogy − ez is tiszta nácizmus! − fenntartsák a rendet (a bicskei állomáson pedig vizet és élelmet vigyenek a migránsoknak, hiába, hiszen a migránsok demonstratíve szétdobálták a nekik adott csomagokat).

És hogy táborokba zárnák őket? Hát nyitottak a táborok, akkor mennek be és jönnek ki onnan, amikor csak akarnak. Ha nem akarnak bemenni a táborba, nem hurcolhatják el oda és nem zárhatják be őket. A kilépésüket sem tiltja meg senki. Az egyes magyarországi helyszíneken kialakult áldatlan állapotok egyik oka pont az volt, hogy a migránsok különböző okokból nem kívántak magyarországi menekültszállásra menni.

Mindezt tudva most azt mondhatnám, hogy a magyar főrabbi felcsapott a jereváni rádió tudósítójának, ha lenne kedvem ironizálni. De nincs. Amerika egyik vezető lapjában Magyarország főrabbija a legteljesebb nyugalommal hasonlítja össze az illegálisan területünkre érkezett migránsok regisztrálásárólellátásáról és elhelyezéséről folytatott európai vitákat, a túlterhelt hatóságok jellemzően még mindig humánus tevékenységét a nácik szervezett népirtásával. És ezt a New York Times a legteljesebb nyugalommal, kétely és kritika nélkül lehozza.

Mintha tényleg népirtásra készülne a magyar és a cseh állam, meg a komplett Európa.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr717767382

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: A New York Times esete a menekültholokauszttal 2015.09.07. 15:13:02

A minden mértéket elvesztett Magyarország-csicskáztatás egyik különösen aljas példáját szállította a New York Times. A megszólaltatott Frölich Róbert főrabbinak a holokauszt jut az eszébe a menekültválságról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 19:25:16

@Bell & Sebastian:

"Mivel már mindenfélével magyarázzák a németek is az importot, nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy még ők sem tudják. Úgy vannak vele, ha nem jötn be a húzás, majd tovább passzolják."

ráhibáztál.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 19:39:07

@unionista᠍᠍: Ha az arrafelé megmaradt neandervölgyi -gént keresgéljük (az europoidák ismérvét), akkor a sémitákat gyanúsítanám először.

Igen ám, de Dawkins szerint egy mém is képes genetikus hajtóerőként viselkedni.

Egyébként a libsic kihaló fajta (mémileg), mert nem hajlandó se harcolni, se dolgozni, se szaporodni.

Itt haraptak vackorba.

kalbász 2015.09.07. 19:44:00

@Christopher Adam: Aham, te hulladék féreg, az egyetlen aki itt mindenből kivetkőzött az te vagy meg a gazdáid akik el akarják hitetni a világgal az abszurd baromságaitokat.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 19:51:36

@Herr Schnitzel Lutscher: Adolfina se esett messze a fájától, csak az Ahnenerbe Tibetben keresgélt. Ha elkezdett volna valódi indiánert importálni Adolf a Tekerőlevél jegyében, most tényleg lenne annyi informatikusuk, amennyi csak kell.

Csakhogy nem az kell, szakmunkás kell(ene), mert hol van már a német precizitás és szervezőtehetség?

Kivándorolt, meghalt, kidumálták belőlük. Pfúú, ezek olyan nácista dolgok, inkább lógázzuk a lábunkat és biztassuk a többit ugyanerre.

Átmentek libsicbe, még a pávatoll hiányzik a torkukba, zu Risiken und Nebenwirkungen lesten Sie nicht die Packungsbeilage.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.09.07. 19:52:18

A buta fasiszta magyarok ismerhetnék már a képleteket:

magyar hatóságok + vonat + tábor = fasizmus (csakis!)

Berlinből rajzolgatnák Európa etnikai-vallási térképét = humanizmus, haladás, demokrácia

Egy békemenet rendel. :)

apanna 2015.09.07. 20:00:07

@GNDL: "Köszönöm a bókot egy olyantól, aki szerint a „nemzeti” hírtévé egyébként tök hiteles... sokkal jobban fogok ma aludni, mint tegnap. :)"

Az egyetlen hírcsatorna, amelyik a helyszínekről élőben közvetít.
Tudom, te nézd a vaktv-t....
"magyarok százezrei is „menekülnek” a kedvenc posztkommunista bűnszervezeteitek által foglyul ejtett, és folyamatosan balkáni szintre amortizálódó Magyarországról." - Gondolom javasoltak már neked orvost, kár, hogy a tanácsot nem fogadtad jó szívvel.

"De ne aggódj, hamarosan már csak ti maradtok és rejtett erőforrás közmunkásaitok... kíváncsi leszek, akkor hogyan alakul majd a kommunista rezsiharcotok, ha nem lesz aki fizesse. :) "

Nem vagyok közmunkás ,és nem is leszek.
Rezsiharc...... Próbálj meg elvonatkoztatni attól, hogy ha valaki nem ért veled egyet, az csak fideszes lehet, és aki nyalja a segged az csak ideológiailag veled megegyező nézetet vall. Az ilyen mentalitás teszi tönkre a közéletet, és nem mellékesen az ilyen embernek beszűkült az agya, amivel nem igazán tudunk mit kezdeni. Azt is mondhatnám, hogy az ilyen ember előbb utóbb egy zárt pszichiátrián végzi....

Bell & Sebastian 2015.09.07. 20:08:42

@Holger Hartland: Haladunk, mert jegy nélkül utazni legalább már nem lehet.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 20:22:08

@Bell & Sebastian:

hochqualifiziertből a hipsterségbe

www.youtube.com/watch?v=RhlfIx7t46o

Furore Carcosa 2015.09.07. 20:30:25

Már Dániában is ugyanaz megy, mint nálunk Röszkén. Rødbyben a vonatról leszálló migránsok megtagadták a regisztrációt meg az ujjlenyomatadást, némi dulakodás árán áttörtek a rendőrökön és megindultak gyalog az autóúton Svédország felé. A rendőrök utánuk mentek, kocsival kísérték őket, és miután hosszasan magyaráztak nekik hangszóróból, végül sikerült őket visszaterelniük a gyűjtőpontra. A képek kísértetiesen emlékeztetnek a Röszkénél készültekre:

Tegnap: www.thelocal.dk/20150907/refugees-flee-from-police-in-danish-harbour-town
(A cikkből videolink is nyílik)

Ma: www.thelocal.dk/20150907/danish-police-stop-refugee-march-to-sweden-after-talks

Akkor ezek szerint Dániába is megérkezett a fasizmus és lehet rettegni az új holokauszttól? (A legnagyobb vicc különben az, hogy ezek az emberek _Németországból_ érkeztek vasúton Dániába – és _még mindig_ nincsenek regisztrálva.)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 20:33:44

@Christopher Adam:

"hogy ha ismét több mint félmillió embert érne szisztematikus üldözés Magyarországon,"

hmm... a vidéken tomboló "megélhetési bűnözés" szisztematikus ballib tolerálása jó példa erre

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 20:35:33

@Furore Carcosa: nincs más hátra, a dániai kompot new yorkba kell irányítani, a fasiszta ajrópában egyszerűen nincsenek biztonságban a menekültek

Bell & Sebastian 2015.09.07. 20:43:38

@Herr Schnitzel Lutscher: Maga olyasmi paraszimpatikus egyén lehet, mert éppen azt a Turmot látom, ami a finyúk hátterében van és még az első sor is betalált.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 20:50:04

Itt aszt írja az Ójság, hogy húú, Röszkénél már borsszórózták az ellenállókat a fasiszták. Csak nem rakják kondérokba őket, az mégiscsak túlzás lenne.
Továbbá szisztematikusan hozzányűlnak a magyar rendőrök a muzlim nőkhöz! Ha nem akar odébbmenni, mert csak, csalogassák medvecukorral?

2015.09.07. 20:54:55

@GNDL: "Hát azok a fideszes szavazók nem voltak túl közömbösek és némák, akik Orbán gyűlöletkeltő plakátkampányának hatására kimasíroztak a Keletibe és petárdákkal dobálták a menekülteket..."

Nézzük a bizonyítékaidat...nézzük csak...ja, h nincs?
Nem is lehet, te gyökér, hiszen pár ultra buzi próbálkozott, aki köztudott, h fideSSes, és plakatokról tájékozódnak, h kit kell gyűlölni.
Nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom önre, h zs kategóriás orrmány.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 21:00:40

@Bell & Sebastian: akkor már értem, miért épp ennek a linknek a posztolására utasított a bnd összekötőm veled kapcsolatban. mégis van német humorérzék, na sowas aber auch

Furore Carcosa 2015.09.07. 21:02:12

@Herr Schnitzel Lutscher: „a fasiszta ajrópában egyszerűen nincsenek biztonságban a menekültek…”

Malmőben még van remény, ezek is oda tartottak. Csak pár ilyen komprakomány hiányzik, és a város muszlim többségű lesz: akkor aztán megvalósítják Svédországon belül a Nagy Saría Utópiát, amelyben arany élete lesz minden liberálisnak, buzinak és pláne zsidónak. Ekképpen hárul el fejünk fölül az új holokauszt nyomasztó veszélye.

@Bell & Sebastian: „Továbbá szisztematikusan hozzányűlnak a magyar rendőrök a muzlim nőkhöz! Ha nem akar odébbmenni, mert csak, csalogassák medvecukorral?”

Úgy tudom, Röszkén egyes afgán férfiak a gyerekeiket maguk elé tartva mentek neki a rendőrsorfalnak. Nemsokára szintet lépnek szellemileg és a nőket tolják majd maguk előtt. Elvégre azokat csak nekik van joguk szájon vágni a muszlim törvény értelmében.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 21:06:10

@Furore Carcosa: Nyugodtabb körülmények közt meg is dugják, csak ez még nem publikus.

Furore Carcosa 2015.09.07. 21:09:14

@Bell & Sebastian: Igen, a nagyszámú purgyéból lehet következtetni a sub rosa aktusokra. Újabb kő esett le a szívemről: megoldódni látszik az öregedő Európa agysebész- és atomfizikus-utánpótlása.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 21:11:53

@Furore Carcosa: Mármint a túszul föltartott gyereket, nem is a veje nejét..

Bell & Sebastian 2015.09.07. 21:16:15

Nem hiszi? Pedig az a szabály, hogy ameddig szőrtelen, addig mehet, mert azé a kisszék, aki csinálta.

cca. 2015.09.07. 21:20:11

Frölich Róbert egy undorító féreg. De ezt eddig is tudtuk.

Furore Carcosa 2015.09.07. 21:22:01

@Bell & Sebastian: 'tschuldigung, lányos naivitásomban félreértettem a célzást. Közben épp arra keresek valamiféle statisztikát, hogy a muszlim világban élő 97 millió analfabéta milyen arányban képviselteti magát a schengeni határon átsétafikáló vendégeink körében. Ugyanis néhány ismerősöm szolgálatba állt délen tolmácsként, és az a hír jutott tőlük a fülembe, hogy a migránsok közül jópáran még a nevüket sem tudják leírni, semmiféle ábécével. Ami ugyebár kicsit hátráltatja az adminisztrációt, a németeknek még várniuk kell a sok jól képzett szakmunkásra.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 21:24:25

@Bell & Sebastian: weiße riese? az fehéren mos, pedig mutti buntwäsche programot gyömöszöl be éppen.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 21:27:04

@Furore Carcosa: úgy vélem időszerű lenne egy témába vágó riport barbara lerner spectre nénivel. youtube megosztási rekordokat döntögetne.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 21:28:08

Még mindig nem hiszi? A próféta a tanúm rá, akinek a személyes példamutatásán alapul ez kissé rendhagyó népszokás. Nagyon úgy látom, az iszlámmal kapcsolatos tapasztalatoknak még meglehetősen híján vannak a keresztények, de ez nemsokára elmúlik.

Gárdonyi Gejza nyitóképe meg-e van-e még?

Bell & Sebastian 2015.09.07. 21:31:22

@Furore Carcosa: Babilóniak lehetnek azok, ott minden digitalizált és mindenki programozó. Pont, pont vesszőcske, ezt ismerik.

Furore Carcosa 2015.09.07. 21:36:34

@Herr Schnitzel Lutscher: Mi ilyen elmaradott, balkáni ország vagyunk, kérem szépen, zsidóból is csak a felvilágosulatlanabbja jut nekünk. A jeles stockholmi akadémikus helyett be kell érnünk Gadó Jánossal, aki ilyeneket irkál a Szombatba:

>>Értékekről és elvekről majd akkor esik szó, ha már megnyugodtak Hamburgban és lassan feltárulnak előttük a perspektívák. Nem az idegen nyelv és az ismeretlen szakma megtanulása lesz számukra az igazi kihívás, hanem egy olyan kultúra és értékrend elfogadása, amely élesen ellentmond az ő hagyományaiknak. Vajon elfogadják-e, hogy a gyereket vagy az asszonyt nem lehet szájon vágni, amikor azt „megérdemlik”? Hogy a miniszoknyás lányok nem “kurvák”, akiket nyugodtan meg lehet erőszakolni? Sőt, esetleg egy ilyen nő lesz a főnökük? Hogy a melegek, akiket odahaza bebörtönöztek vagy kivégeztek, itt az utcán „parádéznak”? Hogy a zsidók, akikről azt hallották, hogy “arab gyerekek gyilkosai”, itt szabadon járnak-kelnek és egy ujjal sem lehet hozzájuk nyúlni? Hogy a szomszédban mindenféle más vallás templomai működnek zavartalanul, tele bűnös „bálványszobrokkal”?<<

www.szombat.org/politika/hogyan-allitsuk-el-a-vulkankitorest

Furore Carcosa 2015.09.07. 21:42:03

@Bell & Sebastian: "A próféta a tanúm rá, akinek a személyes példamutatásán alapul ez kissé rendhagyó népszokás."

Mohamed próféta és a kilencéves Aisha násza, ha nem csalódom? Bevallom, eddig nem nagyon olvasgattam a Koránt (bár itt a polcomon a magyar kiadása), de látom már, hogy ezt a hiányosságomat sürgősen pótolnom kell, ha boldogulni akarok az új Európában.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 21:44:58

@Furore Carcosa: Höhö, ebből a végén még nemzeti összefogás lesz. Szólunk a Ferinek is, vagy úgy marad?

Bell & Sebastian 2015.09.07. 21:47:59

@Furore Carcosa: Mohamed egy alfabéka volt, ezzel Nobel-díjból kizárva.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 21:53:03

@Furore Carcosa: jujj... nem véletlen, hogy nem a new york timesban publikálták, hanem ebben a szombat (szittya ország militáns bevándorlóellenes alakulatainak társasága) nevű, gyaníthatóan klerikális fasiszta uszító lapban.

hiszen minden valamire való igaz demokrata tudja, hogy a szívkitépő kannibál aztékokat is simán lehet integrálni, csak kell egy kis oktatási program. persze nem az aztékoknak, hanem a bűnös kirekesztő többségnek, amely azt képzeli, hogy a jövevényeknek kell alkalmazkodniuk, HÁT MÉG MIT NEM!

Furore Carcosa 2015.09.07. 21:53:16

@Bell & Sebastian: "Szólunk a Ferinek is, vagy úgy marad?"

A CNN adásából úgy értesültem, hogy ő már folytatott környezettanulmányokat. Én ennyire nem radikalizálódtam, bár zörgettek már be hozzám muszlim menekültek a szomszédból. Igaz, nem szállást és humanitárius segítséget kértek, hanem egy csík Marlbit kínáltak eladásra, cirill betűs zárjeggyel.

Furore Carcosa 2015.09.07. 21:58:59

@Herr Schnitzel Lutscher: @Bell & Sebastian: Bár mondandóm még akadna, közben lassan szólít az ágyikó, úgyhogy tisztelettel elköszönök: egy élmény volt, további jó eszmecserét!

Bell & Sebastian 2015.09.07. 22:28:45

Eszem megáll, civilek a német tévében „Toleráncs vagyok!” -feliratú pólókban bátran kiállnak a kirekesztés ellen, buzdítani a népet.

Mondjuk rájuk is fér, mert én is „Nemzetáruló vagyok!” -nak olvasom, ez egy ilyen nyelv.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.07. 23:14:52

@Bell & Sebastian:

"Eszem megáll, civilek a német tévében „Toleráncs vagyok!” -feliratú pólókban bátran kiállnak a kirekesztés ellen, buzdítani a népet."

ezzel az ég egy világon semmi gond, csak ne maradjon ki a nem éppen eurolib hagyományokat ápoló bevándorlók toleranciára buzdítása sem. például már a peronon ki lehetne osztani a muzulmán gyerkőcöknek ezt a könyvet: www.woman.at/a/kinderbuch-zwei-prinzen

sose lehet elég hamar megkezdeni a tolerancia oktatását, nemde? békés integrációra vágyó szüleik biztos hálásak lesznek. kizárt, hogy üvöltve allahakhbarozó tömegverekedésbe fulladna első német napjuk.

Arcade Macho 2015.09.08. 00:36:06

hat ez tenyleg mindennek a legalja
az a retardalt jobbikos legalabb a velt vagy valos ellensegenek a szobor-cipojebe kopott bele, de ez a sertes meg arconkopte a sajat nepet ezzel

Rudi Kató 2015.09.08. 04:58:57

Mondja mindezt a mocskos liberál fasiszta, rasszista, bolsevik zsidó akinek az országa kiváltotta az állandó bombázásaival, népirtásával a terroristák általi európa elözönlését! Ha újból életre híják a Nürnbergi bíróságot akkor frölich rabbi is ott lesz a vádlottak padján obama,perez, merkel, schulcz, junkers, hollanda és a többi patkány mellett!

annamanna 2015.09.08. 06:32:52

Nem pusztán a holokauszt állandósága lufi, hanem ez az egész migránsválság egy felfújt hisztéria, amit nagyon könnyen ki lehetne pukkasztani, ha bárkinek is érdeke fűződne hozzá.
Úgyhogy a rabbit Nenával semlegesítem, simán lenyomja: www.youtube.com/watch?v=W2D4joJF5xo
Bár Fröhlichnek ez a változat tuti izgalmasabb: www.youtube.com/watch?v=ZJIDWUQ_rNs

Furore Carcosa 2015.09.08. 07:22:01

@Herr Schnitzel Lutscher: "például már a peronon ki lehetne osztani a muzulmán gyerkőcöknek ezt a könyvet: http://www.woman.at/a/kinderbuch-zwei-prinzen"

Basszus, ezt a könyvet ismerem, most akarják lefordítani magyarra! :D A hazai progresszió élenjáró családjaiban szép ajándék lesz majd a karácsonyfa alá...

Bell & Sebastian 2015.09.08. 07:46:22

@Herr Schnitzel Lutscher: Mit szól a kerítés-mizériához? Hát nem megmondtuk, inkább bontott csirkét vegyenek?
___

Csak kettő? Keveslem, ebből még nem lesz vonulás.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 07:47:59

@Furore Carcosa: A Púnijós seggfejeknek pedig kiosztani az írást a falon, mer kell.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 07:56:58

Hehe, most már egész Irak szőröstől-bőröstől a Mutti szoknyája alá bújna, tüntetnek a kivándorlásért.

Iraker-drohen-mit-Ausreise-nach-Deutschland.html

annamanna 2015.09.08. 08:13:09

@annamanna: ja igen, elfelejtettem ideírni, hogy a migránslufit úgy lehetne kidurrantani, ha a migránsokat ZÁRT TÁBORBA vinnék, például Auschwitz még mindig igen sok embert be tud fogadni (na persze humánusan, és csak semmi buzulás)!

Furore Carcosa 2015.09.08. 08:39:34

@Bell & Sebastian: "Hehe, most már egész Irak szőröstől-bőröstől a Mutti szoknyája alá bújna, tüntetnek a kivándorlásért."

Mondott olyat valaha Merkel, hogy az iraki menekülteket is „unkompliziert” befogadja? Mert az írás tanúsága szerint ezek a szerencsétlen bagdadi tüntetők és telefonálgatók ezt hiszik.

A röhej az egészben, hogy a cikk még büszke is az egészre.

„A Németországból kapott üzenet, mint a saját kormányzatukra gyakorolt nyomás eszköze, perspektívát ad az [iraki] embereknek, hogy mégis kiutat fognak talákni a dilemmájukból.”

„Sukran, Almaníja” – köszönjük, Németország! A kérdés már csak az, hogy a németeknél lesz-é ebből „Danke, Angela!”

Bell & Sebastian 2015.09.08. 08:50:09

@annamanna: Nahát, milyen érdekes, most már a német hozzáértők is így látják, tessen csak megnézni a Die Welt mai címlapját.

@Furore Carcosa: Szerintem megröptetik a libát, hacsak lövetni nem kezd, mint a Feri, a rendkívüli állapot bevezetése céljából.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 09:02:36

@Furore Carcosa: Egyébként jó felvetés, mi a pék lapátjáért nem ad ki bevándorlási vízumot a német követség helyben és szállhatnának fapadossal, mint kecsesen ingó fecske.

Embertelenség végig gyalogoltatni őket, mert lekopik a lábuk, mire odaérnek, oszt nem érik el rendesen a C-Klasse pedálját.

Furore Carcosa 2015.09.08. 09:34:44

@Bell & Sebastian: Mai Die Welt fogyasztva, emésztés folyamatban...

Szóval a németek szerint Olaszországban, Görögországban és Magyarországon az EU által üzemeltetett hotspotokat kell létrehozni, ott bírálni el a menekültkérelmeket, aztán akik átmennek a szűrőn, azokat szétosztani az európai menekültkvóta szerint és közvetlenül a táborokból utaztatni a célországba.

Ebben az elképzelésben mindössze néhány hangyabokányi hézagot látok:

1) Mire (és ha) az uniós vezetésnek csúfolt gittegylet kiszenved magából valamiféle általános kvótát konkrét számokkal, a hotspotokban már kábé egy nagyságrenddel több migráns fog tolongani, úgyhogy rögtön lehet újrakezdeni az egészet.

2) Mi lesz azokkal, akik nem kapnak menekültstátust? Visszalökdössük őket Szerbiába, illetve a tengerbe? Esetleg repülőre rakjuk és hazaküldjük? De hová, ha nincsenek irataik? Háborús övezetbe ugye nem lehet, és legújabban már a feketék is szírnek hazudják magukat.

3) Hogyan reagálja le az egyszeri menekült, aki Németországba akar menni, hogy márpedig őt – mondjuk – Litvániába küldik? Tudom, majd az fogja őt ott tartani, hogy Németországban így nem kaphat legálisan munkát. És Litvániában talán kapni fog?

4) Mi történik, ha hotspotokban felgyűlt tömeg úgy dönt, márpedig ők tovább mennek innen? Bőségesen láttunk már példát, hogy nekik csak a német Kánaán lebeg a szemük előtt, az uniós szabályokat letojják. A katonai crowd control nem lesz szép látvány a fényképeken, és a drága jogérzékeny humanisták megint oxigénhiányosra óbégatják magukat az országunkban dúló nácifasizmus okán, miközben a Mutti mossa kezeit.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 13:12:24

@Furore Carcosa: Első blikkre ez egy jó nagy marhaság. Menekült-bankot -vagy bankokat minél közelebb a kibocsájtókhoz, oszt vigyen, aki akar, jelentkezés alapján.

A cinikus Emirátust pedig visszabombázni a kőkorszakba.

Mert megint az van, hogy a fölösleget kinyírja / kinyiratja mással vagy átpasszolná másnak a saját fajtája krémje.

Bezár a bazár, ennyi vót.

Helyes Írás 2015.09.08. 16:08:34

@GNDL:
Annyi marhaságot összehord itt, hogy kukázni sem lehetne. De magának is jár a szólásszabadság. Bár átmehetne észt osztani valamelyik komcsi oldalra is.

Egy súlyos kérdést azonban fel kell tennem: ha ön szerint a migránsok "tartanak tőle, hogy itt kell maradniuk ezen a balkáni koszfészken", ha az a véleménye a mi hazánkról, hogy koszfészek, akkor ön mi a lófaszt keres még itt?

Furore Carcosa 2015.09.08. 16:24:06

@Bell & Sebastian: „A cinikus Emirátust pedig visszabombázni a kőkorszakba.”

Ez már a vietkongokkal sem működött. Szárazföldi erőket pedig a gazdag nyugat nem fog Szíriába küldeni, mert abból nem az lenne, hogy Johnnyt / Jeant / Johannt tornazsákban küldik haza a gyászoló családnak (ami elég kínos, de valahogy még kimagyarázható), hanem az, hogy Johnny / Jean / Johann megnyúzása és handzsárral történő felhasogatása videón kikerül az internetre (amitől viszont automatikusan lőttek az újraválasztásnak).

„A cinikus Emirátust pedig visszabombázni a kőkorszakba.”

Ez már a vietkongokkal sem működött. Szárazföldi erőket pedig a gazdag nyugat nem fog Szíriába küldeni, mert abból nem az lenne, hogy Johnnyt / Jeant / Johannt tornazsákban küldik haza a gyászoló családnak (ami elég kínos, de valahogy még kimagyarázható), hanem az, hogy Johnny / Jean / Johann megnyúzása és handzsárral történő felhasogatása videón kikerül az internetre (amitől viszont automatikusan lőttek az újraválasztásnak).

Igazából még a bombázópilóták sem teljesen immunisak erre a veszélyre, bár alább ez a boldogtalan jordániai volt, az ő kínhalála nyugaton alacsonyabb ingerküszöbű (noha Jordániában megtorlásul kivégeztek egy fogságban tartott IS-terroristanőt):

leaksource.info/2015/02/04/jordanian-pilot-kaseasbeh-burned-alive-by-islamic-state-jordan-executes-is-requested-prisoner-rishawi-in-response/

Érdekes nüansz továbbá, hogy az IS vérdíjat tűzött ki a „keresztes pilóták” fejére. Franciaország nemrég jelentette be, hogy légicsapásokat fog intézni az IS ellen; a francia légierő tisztjei helyében én most elkezdenék fenemód körültekintő lenni. Nemcsak bevetésen, odahaza is, Charlie Hebdo-esetből kifolyólag.

GNDL 2015.09.08. 16:24:20

@Helyes Írás: „ön szerint a migránsok "tartanak tőle, hogy itt kell maradniuk ezen a balkáni koszfészken"”

Magyarország, minimálbér: nettó ~200 EUR/hó. Ausztria, Németország/Random nyugati EU tagállam: nettó ~600-1200 EUR/hó. Magyarok százezreit sem tudja megakadályozni a kormányzat, hogy nyugatra „meneküljenek”...

„akkor ön mi a lófaszt keres még itt”

Keresni már semmit nem itt keresek... ebből a szempontból már engem is elcsábított a „haldokló nyugat”. :) Az itthon maradó idősebb családtagok ellátását megszervezni pedig nehéz, sok esetben kicsit kegyetlen feladat, ez tart vissza jelenleg attól, hogy székhelyemet fizikailag is áttegyem nyugatra. Ha már kérded... :)

Furore Carcosa 2015.09.08. 16:35:51

@Helyes Írás: "...ha az a véleménye a mi hazánkról, hogy koszfészek, akkor ön mi a lófaszt keres még itt?"

Fél lábbal már külföldön van, saját bevallása szerint. Onnan tudom, hogy a múltkor én is megpróbáltam társalogni vele.

IdomitottFoka 2015.09.08. 17:05:39

@Bell & Sebastian:
"Mert megint az van, hogy a fölösleget kinyírja / kinyiratja mással vagy átpasszolná másnak a saját fajtája krémje."

Pedig tudhatnák Douglas Adamstől, hogy mi történik, ha az összes telefonmosót kilövik az űrbe.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 18:09:34

@Bell & Sebastian: kerítés körítés nélkül a továbbiakban sem fog érni fabatkát se. most is éppen önkéntes békemeneteseket toboroznak drótépítéshez, no de aztán határőr is kell majd mellé nem kevés, pláne ha az csak kézzel és nem kalasnikovval terítheti le a besurranókat, azaz: nem lesz ez sikersztori továbbra sem.

ui.: van valami kínai fal nevű bigyula, mennyiségben és minőségben túltesz a nemzeti csirkedróton, de történelmi tapasztalat szerint az sem tudta a mongol inváziót feltartóztatni

Bell & Sebastian 2015.09.08. 19:05:07

@Herr Schnitzel Lutscher: Erőszak nélkül nem fog menni, mert ha megrohamozzák a legális átjárókat kamerák kereszttüzében, pontosan ugyanitt vagyunk.

De mire ezt felismerik, megyünk krumplit vetni.

Csak az működik, amit mondtam, izolált, óriási gyűjtőtáborok és gyors pacifikálás, majd vissza mindenkit.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 19:06:48

@IdomitottFoka: Mosatlanok lesznek a telefonok - gondolom.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 19:10:15

@Furore Carcosa: Értem én. Értem én.

Csak nincsen más út, mert ez a fogócska csak bujkálás a harc elől.

Igazából nem tudnám megmondani, mi értelme volt élesztőt dobni a budiba, ha jól elvoltak magukban.

De az üzlet - az üzlet.

access denied 2015.09.08. 19:18:42

Csak úgy írkálok, gondolkodom:

Az a kerítés erről az oldalról is blokkol.
A tiltott határátlépés ránk is vonatkozik, illetve főleg ránk.
A határőr/kopó ezen az oldalon fog járőrözni.
Szóval mit is is építenek a békemenetesek?
Hogy is van az amikor az eu területéről bármikor hazahozzák a hadkötelezettséget nem teljesítőket?
Hogy is van az amikor érvénytelenítik valakinek a személyijét vagy útlevelét akkor haza toloncolják ide, mindenféle tárgyalás, védekezés, fellebbezés nélkül?
A nem létező hadkötelességről, 2013-ból:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300097.TV

gyalog.galopp 2015.09.08. 19:27:49

@Herr Schnitzel Lutscher:

persze, mert volt rajta kapu, meg kapuőr is, a többit meg tudod

Bell & Sebastian 2015.09.08. 19:42:57

Érdekes ez az angol - germán összecsapás.

www.welt.de/politik/article146144873/Deutschland-gibt-sich-wie-ein-gefuehlsgeleiteter-Hippie-Staat.html

Ha Izrael röhög a nyanyán, az oroszok kuncognak, az angolok lehippizik az országát, az olajállamok ingyen mecsetekkel cukkolják, Amerika elzárkózik a befogadástól, akkor mi a faszért csinálja?

Megbuggyantak a francia kerti törpéjével, vagy mi van itt?

Csak az új szavazókat számolja?

gyalog.galopp 2015.09.08. 19:55:43

@Bell & Sebastian:

és mi van , ha ez egy fékezett habzású polgárháború, elit csere?
nálunk is megy már 25 éve

Bell & Sebastian 2015.09.08. 19:56:10

Ja, és a német, mérgeszöld-komcsik (8% szavazattal) vörösterrort akarnak bevezetni a Facebook -on, mert erősen szervezkednek a másként gondolkodók, ami tulajdonképpen az államilag finanszírozott, mindent elárasztó tolerancia-kampány visszhangja.

Most akarnak törleszteni Adolfnak?

Bell & Sebastian 2015.09.08. 20:01:10

@gyalog.galopp: Azt már régen kicserélte az amcsi (üres) pénzeszsák, talán inkább most rakják a népet az új elt alá.

Mintha elhajtottak volna a Páholyból egy csomó elmehunytat, akik itt új birodalmat akarnak alapítani.
Csak előtte eltakarítják a régi romjait.

Ha ez így van, ebből a játékból sürgősen ki kell ugranunk, mert nagy gáz lesz.

Furore Carcosa 2015.09.08. 20:21:24

@Bell & Sebastian: „Ja, és a német, mérgeszöld-komcsik (8% szavazattal) vörösterrort akarnak bevezetni a Facebook -on, mert erősen szervezkednek a másként gondolkodók, ami tulajdonképpen az államilag finanszírozott, mindent elárasztó tolerancia-kampány visszhangja.”

A szép homlokzat azért kezd már repedezni a valóság nevű kellemetlen tényező nyomása alatt. A német sajtóba lassan átszivárog a felismerés, hogy ők se tudnak jobbat a menekültekkel, mint a harsányan lenácizott, emberjoggyalázónak kikiáltott Magyarország. Nem akarok floodolni, ide raktam ki a linket meg a lefordított szemelvényeket a szomszédba:

mandiner.blog.hu/2015/09/08/mennyorszag_tourist_migracio_es_mi_xix/full_commentlist/1#c28037240

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 20:45:21

@gyalog.galopp: a nagybötűs élet meg aszongya, hogy eddig egyszer sem lett igazad velem szemben a határzár ügyben, nemde :)

Bell & Sebastian 2015.09.08. 20:49:53

@Furore Carcosa: Attól, hogy miénk az erkölcsi győzelem, még Húgyos Józsi és Szaros Pisti dirigál a Púnijóban és messze még a messzi.

Csak úgy, eszembe jutott e poszt alatt, hogy eddig csak a franciák és németek látogatták meg Moszkvát szervezett turistaút keretében.

Most egy darabig nem fogják. Ukrajna is csak arra jó, hogy a fazékban tartson minket, öreg marhákat a puhuláshoz.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 20:51:36

@Herr Schnitzel Lutscher: H. Csaba, köztörvényes miniszter sem hitt benne eléggé és lám, hogy járt.

Furore Carcosa 2015.09.08. 20:52:05

@Bell & Sebastian: "Érdekes ez az angol - germán összecsapás."

Ez tényleg figyelemre méltó. Ilyen erős szavak angol-német relációban eddig még nem hangzottak el:

>>Anthony Glees brit politológus „nem-demokratikus”-nak kritizálta Németország eljárását a menekültválságban. A döntéssel, hogy beengedte a Magyarországon rekedt migránsokat, Berlin megsértette az uniós szabályokat – mondta kedden a német rádióban. Nagy-Britanniában az a benyomás uralkodik, hogy a németek elvesztették az eszüket.

Az üdvrivalgás a müncheni pályaudvaron nagyon meglepte őt, nyilatkozott a brit. Nem mintha úgy vélné, hogy a németek és a német kormány mentes a humanitárius érzelmektől, hanem mert Németország különösen a görög válság idejéén folyton az [uniós] szabályokra hivatkozott.

„Mindenki gondolhat Magyarországról, amit akar. Ám ha Németország nem tartja magát a szabályokhoz, az egész EU szétesik” – mondta Glees. A Bundesrepublik pillanatnyilag úgy viselkedik, mint „egy hippiállam, amit kizárólag az érzelmei vezetnek.” Nem csupán szívből kell cselekedni, legyen ebben szerepe az agynak is, hangsúlyozta a politológus – ahogyan előtte David Cameron brit miniszterelnök is.

Glees szerint Németország most valóságos talány a szakértőknek. Miközben Nagy-Britannia katonai lépéseket tesz Szíriában, hogy fölvegye a harcot az IS terrormilíciájával, Berlin ettől távol tartja magát. Ugyanakkor azonban a szövetségi kormány azt mondja a kétségbeesett embereknek Szíriában és Irakban, hogy jöjjenek csak Németországba. „Ezt sok angol ostobaságnak tartja.” nagyon sajnálja, hogy az elmúlt napok eseményei „rendkívül unszimpatikussá” tették a németeket Nagy-Britanniában.<<

A link, ahogy te fentebb már kiraktad:

www.welt.de/politik/article146144873/Deutschland-gibt-sich-wie-ein-gefuehlsgeleiteter-Hippie-Staat.html

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 21:02:03

@Bell & Sebastian: csak van egy olyan gond, hogy nincsenek meg a személyi feltételek. hiába rugóznak a kerítés magasságán, a kvóták/táborok számain, ha egyszer nincs elég őr és működtető személyzet. emlékeztetnék arra az apróságra, hogy egyetlen egy hétvége alatt érkezik annyi ügyfél, mint a honvédség teljes bevethető létszáma. és folyamatosan jön az utánpótlás, míg a rendvédelmi szervek kapacitása véges és nem növelhető tovább ugyanilyen ütemben, még a sorkatonaság pánikszerű bevezetése esetén sem.

ez olyan mint mohács: kiállhatsz emberkedni a sokszoros túlerővel szemben, csak épp borítékolható az eredmény, hiába szép ötlet önmagában véve, hogy most megállíccsuk az ellent, ihaj. itt bizony ahogy akkor is, most is összajrópai összefogás kell, csak éppen a rendpártibb fajtából és erre csak akkor lesz minél hamarabb hajlandó az idealizmusba belekábult nyugat, ha minél hamarabb kap sokkhatásszerű lavinát a nyakába.

szóval tartom, hogy szépen átinteni mindet, majd ha alig tudja beverekedni magát mutti a reichstagba az előtte csövező bevándorlóktól, lesz paradigmaváltás, előbb nem nagyon és addig (lásd napi hírek) szimplán nincs meg az önerőnk, hogy sikeresen hunyadiszimulátorozzunk.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 21:07:42

@Bell & Sebastian: szerintem meg a képességei korlátaival premier plánban szembesülő hendemaci jó érzékkel nem akarta elvinni a még nagyobb balhét, ha tovább durvulna a helyzet és akár mégis ki kéne adni a pukkantási engedélyt, oszt inkább kiprovokálta az előnyugdíjt

access denied 2015.09.08. 21:11:09

A harmadik birodalom egyik fő célja volt az iraki partnerség.
en.wikipedia.org/wiki/1941_Iraqi_coup_d%27%C3%A9tat
Majd most a negyediknek talán sikerül.
De mit fog szólni ehhez az brit-usa petroleum lobbi, mely eddig sikeresen távol tartotta a németeket minden közvetlen olajhozzáféréstől?

gyalog.galopp 2015.09.08. 21:16:26

@Herr Schnitzel Lutscher:

én már nem emlékszem milyen vita volt közöttünk kerítés ügyben, de ha neked volt igazad, akkor neked volt igazad

A kerítés technikai kivitelezésével kapcsolatban nekem akkor is az volt a véleményem, hogy azt nem magasba, hanem szélességében kell építeni, mint ahogy azt a németek már az I.VH-ban kitalálták.
ja, meg valami olyasmit mondtam, amint elkészül és működik máris fölösleges lesz.

Hát nem készült el, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen működésképtelen lenne.
Nézd akkor a kormány százezres tömegről beszélt, túlhaladtuk, ma milliósról beszél , nem kéne túlhaladni.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 21:24:08

@Herr Schnitzel Lutscher: Elképzelhető, mert a belépője szimpatikus vaolt a tartalékosokkal, meg fejlesztéssel, csakhogy a Nemzeti Gárdánál megálltak, a Seriff-rendőrségnél megálltak (nehogymá csendőrök legyenek), pénz nyista, átfegyverzés aluszik és határőrök nincsenek, a terepjáróikat (nagy rakás szar Navarák) a rendőrök törték hűvös halomba.

Szóval, guánóból tornyos kastélyt, de izibe!

Apró popó, hol az SS és a katasztrófális véderő?

Bell & Sebastian 2015.09.08. 21:27:02

@Furore Carcosa: Irigylem a gyorsaságát, én egy négysoros verssel három napot szoktam tökölni, mire már majdnem jó fordításnak tűnik.

Furore Carcosa 2015.09.08. 21:28:40

@Herr Schnitzel Lutscher: „…hiába rugóznak a kerítés magasságán, a kvóták/táborok számain, ha egyszer nincs elég őr és működtető személyzet.”

Továbbá nincs mélységi infrastruktúrájuk a határsávban, illetve megfelelő jogosítványaik a feladatuk ellátásához. Természetesen nem tűzparancsra meg ilyesmire gondolok, hanem a crowd controlhoz szükséges kényszerítő eszközök alkalmazására, amibe bizonyos szigorúan körülírt esetekben igenis beletartozik a fegyverhasználat is. Fegyvertelen katonaságot vezényelni a határra legfeljebb kommunikációs szinten hatásos, érdemleges haszna zérus.

„…egyetlen egy hétvége alatt érkezik annyi ügyfél, mint a honvédség teljes bevethető létszáma. és folyamatosan jön az utánpótlás, míg a rendvédelmi szervek kapacitása véges és nem növelhető tovább ugyanilyen ütemben, még a sorkatonaság pánikszerű bevezetése esetén sem.”

Ez teljes mértékben jól látod. Sajnos.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 21:30:55

@acces denied: Maga most csak vaktában lövöldöz. Amilyen könnyen lemondtak a teuton atomról, úgy kapják Puttykintól azt, amire csak rámutatnak.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 21:32:52

@gyalog.galopp: bizony nekem volt igazam, hisz - lásd hírek - nulla egész semmi hatása az eddigi erőfeszítéseknek, röszkénél meg már a napi 4 kitörésnél tart a számláló

ok ugyanaz: nincs meg a személyi feltétel. kijelölgethetsz itt nagy kegyesen szélességi védelmet, csak éppen hol a kerítéshez a körítés, értsd: kellő számú határőr. (minél hosszabb szakaszhoz minél több baka dukál, volt ezzel már gond a don kanyarban is, nemde). abban remélem nincs vita, hogy az akármilyen tuti kerítés sem hajtogat önmagából trans formerst, ami automatán elkapdossa az átsurranókat, jééé.

sőt, további rossz hír: a bevándorlók száma és nyomulásuk időtartama sem a nézőponty intézet felülről rendelt kimutatásához fog igazodni. benne van a pakliban akár a milliós buli is, oszt akkor mi lesz? kirakod a táblát, hogy a kerítés jobban teljesít, lécci-lécci higgyétek máááá el?

Furore Carcosa 2015.09.08. 21:33:52

@Bell & Sebastian: "Irigylem a gyorsaságát, én egy négysoros verssel három napot szoktam tökölni, mire már majdnem jó fordításnak tűnik."

Hát egy verssel én is, de az irodalmi prózát is hosszan szokásom csiszolgatni. Sajtótermék viszont megy csuklóból, szakmai ártalom. (Már a fordítás, nem a sajtó, mielőtt rosszat gondolna rólam.)

gyalog.galopp 2015.09.08. 21:35:40

@Bell & Sebastian:

II.Vili szerett volna kijutni a Közel-Keletre, rossz nyelvek szerint ennek köszönhetjük az I.VH-t, mert akkor csak a szerbek voltak útban.
Nincs kizárva, hogy a német látomásokban ,még mindig ott szerepelnek holmi birodalmi törekvések...

De ennek így akkor sincs értelme.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 21:36:32

@Bell & Sebastian: nincs mese, be kell vonultatni a mandiszerkesztőséget szögesdrótot horgolni a határon, ki ha nem ők állítják meg a progressziót meg a pastunokat?

gyalog.galopp 2015.09.08. 21:40:14

@Herr Schnitzel Lutscher:

úgy kéne működni mint a villanypásztornak, a marha hozzáér az orrával és tudja nem ez a kijárat.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 21:44:27

@Furore Carcosa: A Die Welt egy aranybánya, nem is tudom mi a faznak idéznek mást? Mondjuk a Völkischer Beobachter se volt rossz.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 21:46:15

@Herr Schnitzel Lutscher: Megmondtam, libsi nem harcol, nem dolgozik, nem szaporodik, két leszbi kap egy négert a banktól.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 21:49:46

@gyalog.galopp: A Mámka látomásaiban egészen biztosan nem szerepelnek birodalmi törekvések.

A buggyant főnöke a Goldman -nál biztosan fifikásabb nála, de ezt megmagyarázni még neki is kihívás.

Furore Carcosa 2015.09.08. 21:50:39

@Bell & Sebastian: "Mondjuk a Völkischer Beobachter se volt rossz."

Különösen a Thule Gesellschaft idejében, akkor még a fantasztikus irodalomhoz is szolgáltatott bőven muníciót. Világjég meg tibeti lámák meg okkult rítusok...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 21:53:30

@gyalog.galopp: már kifejtettem párszor, hogy az elektrodrótot majd legfeljebb gumikesztyűben vágják át egy kellően izolált metszővel, 5 perc alatt megoldható sufni tuning módra. bármilyen meglepőnek tűnhet számodra, de a kerítésnek nyomuló bevándorlók homo sapiens típusúak, van helyzetmegoldó képességük, alsó hangon is több mint a dresszírozott agitprop majomkáknak. arról nem is beszélve, hogy nincs az a rezscsöki ami benyelné pár száz kilóméter kerítés feszkósítását. de álmodozz csak tovább, csak ne lepődj meg, hogy a fránya realitásoknak nevezett bigyula nem ahhoz igazodik.

access denied 2015.09.08. 22:02:18

@Bell & Sebastian: @gyalog.galopp:

Csak eszembe jutott amikor irak került a szóba. Nem lőttem, ti gondoltok rosszra. Hogy nézne az ki hogy a németek a saját zsidójaikkal összefogva elfoglalnák a közel keletet? Hát nem volt elégszer mondva hogy holokauszt?
www.haaretz.com/news/israel/israel-navy-gets-fifth-dolphin-class-submarine-from-germany.premium-1.518239
www.liveleak.com/view?i=ac3_1440060540

Még a végén azzal jöttök hogy a 2vh újrajátszása folyik, ukrán fasiszta bábállam, meg iraki puccs(isis), meg észak afrikai hadművelet(líbia), meg hogyan lehetne az angolokat lenyomni, meg a franciákat igába fogni, az olaszokat partnerségbe venni, hogy aztán a görög ellenállók meg lázadjanak, etc...

nincs itt semmi látnivaló.....

Bell & Sebastian 2015.09.08. 22:04:27

@Herr Schnitzel Lutscher: Hámongyuk a mexikói elég monumentális, oszt az alá meg likat ásnak, mint a róka.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 22:08:59

@Furore Carcosa:

keep calm, az általam vázolt forgatókönyv optimistább része múúkodik:

index.hu/kulfold/2015/09/08/dania_elkezdte_visszakuldeni_nemetorszagba_a_menekulteket/

bezony minél több bevándorló kerül minél hamarabb a nyugat nyakába, annál gyorsabban csinálnak ott kijózanító galibát, szóval bon voyage átinteni őket a bohózatba illő hősködés helyett, ennyike.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.08. 22:10:19

@Bell & Sebastian: de a nagy spanyol armadát mégis visszatartja, nélküle már mehikó fele átigazolna egy hétvége alatt

Bell & Sebastian 2015.09.08. 22:12:26

@acces denied: Ez a link hozott be egy hívatlan migráncsot, de már agyoncsaptam Pufatoxszal. Csak mondom.

Bell & Sebastian 2015.09.08. 22:17:47

@Furore Carcosa: Na jó, nem készülhettek el teljesen az eredetmítoszukkal, pedig milyen pöpec kis vallást rittyentettek volna köré, bizonyára.

Csak megtekerünk egy egy dinamót, kigyullad a vellany és még minden meg is van bocsátva.

access denied 2015.09.08. 22:18:13

@Bell & Sebastian:

Linux.

gyalog.galopp 2015.09.09. 10:34:50

@Bell & Sebastian:

Nézzük ennek a káosznak a hozadékát, összerántotta a V4-t, az EU őslakók zsebében nyiladozik a bicska, a jelenleg uralkodó média egyre kétségbeesettebben fröcsög, egyre inkább szembe kerül a közönségével, a korábban tekintélynek örvendő politikusokról kiderül, hogy döntésképtelenek, semmi víziójuk a megoldásra, az EP nem működik, Merkel nagyasszony saját határkörbe vonta a problémát és külön utas tárgyalásokat folytat, amit rá szeretne kényszeríteni a 28 tagállamra, az EU tagállamok vezetői egymásnak és önmaguknak is ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, a mag EU kénye-kedve szerint rúgja fel a saját szabályait, miközben másokra mutogat...

Háború van itt kérem szépen, kőkemény ideológiai háború, az EU vagy megerősödik és végre lesz saját arca, vagy szétesik.

access denied 2015.09.09. 10:42:06

@Jean Sol Partre:

Uram.

Már 8 éve írom, csak az aktuális újabb információkkal újra összerakva újra kiírom. Részletekben, kis adagokban, úgy jobban hat.

Az angol-germán összecsapás régóta tart, az euró megjelenése és a hitelpapírok frankfurti forgalmazása megszüntette a city finanszírozási monopóliumát. Ezzel borult a családok közti egyensúly. Régen ilyenkor már lőttek volna.

kalhana 2015.09.09. 10:46:50

Nem kéne ezt a Frőlichet feljelenteni holokauszt-tagadásért? Ha a magyar hatóságok nem öltek meg senkit és ha szerinte ez a holokausztra és Oswiecimre emlékezteti, akkor holokauszttagadó.
süti beállítások módosítása