Örömmel jelenthetjük, hogy Magyarországon elszabadulni látszik az urban fantasy-mozgalom. Egyre több, a hazai népmese-kincsből okosan merítő, magyar helyszíneken, magyar szereplőkkel dolgozó regény jelenik meg az elmúlt években. Külön szerencse, hogy egyiken sem érződik nagyon, hogy Neil Gaimen vagy China Miéville köntöséből bújtak volna elő. László Zoltán Egyszervoltjáról, Kleinheicz Csilla Ólomerdőjéről és Moskát Anita Bábeljéről már írtam korábban. Most Csurgó Csaba több száz oldalas opusza, a Kukoricza kerül terítékre.

A János vitézt valószínűleg minden magyar forgatta és olvasta valamikor. Petőfi Sándor verses meséjének hőse, Kukorica Jancsi, az árva juhászbojtár végigkalandozza a fél világot, megmenti a francia császárt, bejárja az alvilágot, végül Tündérországban rátalál halottnak hitt szerelmére, Iluskára, hogy aztán boldogan éljenek. A János vitéz nagyszerű alapanyag az újragondoláshoz, Csurgó Csaba pedig remekül teljesítette a feladatot.

A Kukoricza Magyarországa egyfajta disztópia, ahol a rossz király évtizedekkel ezelőtt megpuccsolta a jó királyt, s mostanra az állami elnyomógépezet, illetve a kutyafejű tatárok ellen folytatott kamuháború által keltett félelmek segítségével tartja vasmarkában az ország népét. Ebben a világban Kukoricza Jancsi, az árva srác nagyszerű munkát kap: neki kell őriznie és tanítania a kémhálózatot vezető Ezredes lányának plüssállatait, akik mesterséges sütnivalóval rendelkeznek. Időközben még a szerelemre is rátalál, amikor beléütközik a Margit-szigeten a kökényszemű Iluska.

Egy óvatlan pillanatban azonban a plüssök eltűnnek, Jancsi pedig az Ezredes pszichopata lányának köszönhetően a rendszer első számú ellensége lesz és menekülnie kell, miközben Iluska az Ezredes fogságába esik. Jancsi hirtelen egy teljesen más világban találja magát a rendszerellenes terroristák és botcsinálta forradalmárok között: hamar fel kell nőnie a feladathoz, hogy János vitézzé válva visszaszerezze szerelmét és megdöntse a zsarnok király uralmát.

Csurgó Csaba nagyszerű érzékkel emelte ki és ültette át egy teljesen más környezetbe a János vitéz legfontosabb motívumait. A könyv egyik legnagyobb erénye, hogy a Petőfi-féle történet legtöbb eleme valamilyen formában megjelenik: találkozunk óriásokkal, huszárokkal, kutyafejű tatárokkal, török basával, s végül járunk Tündérországban is – viszont ezek mind-mind szervesen kapcsolódnak a disztópikus Magyar Királyság totalitárius államának „realitásaiba”.

Jancsi a szemünk előtt érik vitézzé, segítői, barátai pedig élnek, lélegeznek és iszonyat jó szövegeket mondanak. A legcsodásabbak talán pont a mesterséges sütnivalóval (micsoda kifejezés!) rendelkező, világra állandóan rácsodálkozó plüssök. Ugyanígy a történet is olajozottan működik: külön jár a tisztelgés azért, hogy nincsenek nagy deus ex machinák. Még ha éppen nem is hőseink oldanak meg egy felmerülő problémát, egy tervük vagy elképzelésük mindig van arra, hogy mit csináljanak. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Kukoricza nem gyerekkönyv, de még csak nem is young adult regény. Csurgó keményen bánt a karakterekkel, csak úgy repkednek a pofonok, késszúrások és levágott ujjak, az utolsó szakaszban pedig egyenesen belecsöppenünk az 1984 utolsó, nem éppen szívderítő fejezeteinek világába.

Az utóbbi évek népmesei elemekkel dolgozó hazai urban fantasy könyvek egyik legjobbika lett a Kukoricza, amely mind feldolgozásként, mind önálló jogon fontos pont lehet a zsáner hazai történetében.

*

Csurgó Csaba: Kukoricza

Agave Könyvek, 2014