Hogyan működik a putyini Oroszország?
2015. március 25. írta: Redakció

Hogyan működik a putyini Oroszország?

sz_biro_zoltan_interju.jpg

Hogyan politizál és miként uralja Oroszországot Vlagyimir Putyin? Kik biztosítják a hatalmát és kik a szavazói? Miért vonzó mindez sokak számára Magyarországon? Milyen folyamatok húzódhatnak az ukrán válság és a Nyemcov-gyilkosság mögött? Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő válaszolt a Mandiner kérdéseire. Nagyinterjúnk a putyini Oroszországról.

„Az első két elnöki periódusban az ideológiai semlegesség avagy közöny jellemezte a putyini politikát. Ez ma már nincs így, de ez is jórészt a globális válság következménye. A válság 2008 nyarán érte el Oroszországot, és a G20-as csoport tagjai közül épp Moszkvát érintette a legsúlyosabban. Az orosz GDP visszaesése 2008 első fele és a következő év első fele között 10,9%-os volt. Ez rendkívül komoly kihívást jelentett, ami rövid időn belül egy újabbal egészült ki – mégpedig azzal, hogy a Kreml kénytelen volt a soros parlamenti, majd elnökválasztás lebonyolításakor a végeredmény kialakításába mélyen belenyúlni. Ahhoz ugyanis, hogy a 2011 decemberében megtartott dumaválasztáson a hatalompárt – a korábbi két ciklus idején megszerzett alkotmányozó többséggel szemben – legalább abszolút többséghez jusson, illetve ahhoz, hogy Putyint 2012 márciusában már a választás első fordulójában nagy fölénnyel elnökké válasszák, a korábbiakhoz képest is jóval durvábban és leplezetlenebbül kellett a választási eredményt elcsalni.

Az ez ellen tiltakozó városi középosztályt részben populista retorikával, részben pedig azzal a 2012-es nyári törvénymódosítási csomaggal próbálták lecsillapítani, illetve megfélemlíteni, amelynek keretében több új törvényt fogadtak el, illetve módosítottak. Többek között megszigorították az internet feletti ellenőrzést, a hazaárulás törvényi fogalmát újradefiniálták, módosították az NGO-kra vonatkozó törvényt, bevezetve az »idegen ügynök« fogalmát, egzisztenciákat megrendítő szintre emelték a tüntetéseken elkövetett kihágások büntetési tételét. Eközben az utcai tiltakozások bejelentésének és megszervezésének feltételein is szigorítottak, a homoszexualitás propagandájának tiltására hivatkozva kifejezetten homofób törvényt fogadtak el, a rágalmazással kapcsolatos eljárást pedig visszavezették a büntető törvénykönyvbe. Tehát az egyébként is autoriter rendszer 2012 nyarán egy látványos represszív fordulatot vett. De láthatóan Putyin ezt sem találta elegendőnek, és retorikájába olyan ideológiai elemeket kezdett beépíteni, amelyek korábban idegenek voltak tőle.”

Lándori Tamás interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr597303446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kentauri 2015.03.25. 17:11:01

Orbán Viktor egy Nostredamus.....már megint megmentett a zsenialitásával egy rakás pénzt.
Fiúk? Vélemény?

kentauri 2015.03.25. 17:11:42

.....gondoltam dumálok magammal.

Bloodscalp 2015.03.25. 19:57:03

Ennek az interjúnak legalább van értelme, de egy balog-félének?

Baldrick68 2015.03.26. 10:25:28

Érdemes ellátogatni az eredeti oldalra.
öröm nézni, ahogy a Putyinszopó hazaáruló férgek ajnározzák a ruszkikat.

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.03.26. 11:04:52

@Bloodscalp: Sz. Bíró evidenciaként kezel olyan dolgokat, amelyek amúgy nem azok. Ezen kívül sok új információt nem tudunk meg az interjúból.

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.03.27. 09:32:50

@Bloodscalp: Evidenciaként kezeli, hogy Putyinék elcsalták a legutóbbi választásokat, illetve azt, hogy a parlamenti ellenzék nem is igazi, csak a parlamenten kívüli liberálisok.

Bloodscalp 2015.03.27. 19:39:36

@hami: és milyen a parlamenti ellenzék szerinted?

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.03.27. 22:57:55

@Bloodscalp: Nem az a kérdés, hogy szerintem milyen, az a kérdés, hogy Sz. Bíró miért kezeli evidenciaként az állításait.

huKKK 2015.03.28. 23:29:54

Sz. Biro Zoltan velemenyet
a Nyemcov gyilkossagrol
csak a posztot zaro link tartalmazza?

Kizarolag LT valaszat fogadom el!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.11.28. 22:59:31

Esetleg a cári család zsidó rituális gyilkosságnak esett áldozatul?

www.dailymail.co.uk/news/article-5125545/Russia-investigates-tsar-killed-Jewish-ritual.html
"Russia is launching an investigation into whether Tsar Nicholas II and his family were killed by Jews as part of a 'ritual murder' in a move that has infuriated anti-Semitism campaigners.

Father Tikhon Shevkunov, the Orthodox bishop heading an investigatory panel, is among hardcore members of the church who claim the final Russian emperor was murdered in a Jewish ritual. "

Hacsak nem a Soros-terv áldozata volt a család.

tireless treehugger 2017.11.28. 23:21:58

@Doomhammer:

A zsidók már megint túlszaporodtak.

Az orthodoxok is.

Műsoridő következik, porleves vízszűrő és gázálarc készenlétben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.11.30. 11:27:49

@tireless treehugger:
Azon töprengek, ezek a projektek mennyire hasonlítanak a Cion bölcseinek jegyzőkönyve körül gerjesztett hisztériára a XX. század elején.

A zsidók beszivárognak az államszervezetekbe, hogy a szuverén nemzetállamok nemzeti érdekei ellen áskálódjanak.

Ez tisztára a Soros-terv sztorija.

tireless treehugger 2017.11.30. 19:33:08

@Doomhammer:

... de a népek nem hülyék és ezeket ellensúlyozandó nacionalista zsidókat választanak akik aztán addig ügyködnek a szuverén nemzetállam érdekében míg jöhet a csőd miatti végkiárusítás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.11.30. 21:49:51

@tireless treehugger:
Érdekes, hogy ezt mondja. Erről a lentebbi idézet jut eszembe.

Ebből a könyvből van:
www.amazon.com/Enemy-Euphrates-Battle-Iraq-1914-1921/dp/0863561705

És Mark Sykes-ről szól, akinek a Sykes-Picot megállapodást is köszönhetjük (ennek a megállapodásnak a késői terméke az Iszlám Állam) és aki a Balfour deklaráció mögött is állt (ennek a deklarációnak köszönhetjük az arab-izraeli háborúkat).

""His original anti-Semitism appears to have been primarily aimed at assimilated, ‘cosmopolitan’ Jews, a group of whom he described in a letter to his parents in 1900 as ‘these beasts’ and ‘Jews of the most repulsive type’.3 By now he was also convinced that what he conceptualised as ‘Great Jewry’ was a threat to Britain’s war effort. However, after meeting a number of Zionist leaders he became strangely convinced that they represented a different, traditional and conservative, kind of Jew – an individual more akin to his notion of those ‘conservative Muslims’.4 With this in mind he began to support the Zionists’ campaign for a ‘National Home’ in Palestine in the belief that this would win ‘Great Jewry’ to the Allies’ side. Therefore it was Sykes – in consultation with an important Russian Zionist – who was the author of the first draft of what became known as the ‘Balfour Declaration’ promising just such a Jewish ‘National Home’ in Palestine and which would eventually be published in the press in November 1917.5""

Vagyis ezek a "konzervatívok" lelki társat találtak a cionistákban, ezért támogatták Izrael megalapítását. Szemben a néptől idegen kozmopolita zsidókkal, akiket utáltak. Mivel úgy vélték, hogy a kozmopolitizmusuk veszélyezteti azt, hogy az országukat benne tartsák a háborús erőfeszítésben.

tireless treehugger 2017.12.01. 21:39:16

@Doomhammer:

Cionizmusra szükség van a sok bajkeverő zsidót ki kell szűrni a nyugati társadalomból, izrael tökéletes és aránylag humánus internáló tábor.

merkantilcionizmus vs atlanticionizmus
az előbbi nemzetközi zsidó kereskedő/bankár/üzletember libsi világpolgár
az utóbbi konzervatív csóró állami alkalmazott háborús héja.

Az előbbinek mindegy ő megél a képességeiből és kapcsolataiból, ha nemzetállam ha globalizmus ígyis-úgyis jó. Az utóbbi hatalma a hozzárendelt pecsétben van, 1pecsét=xshekel, eladó az egész nemzet.

kínkeservesen visszavásárolja a nép, hurrázik az állami felhalmozáson, de a forráselvonás miatt másik oldalról megzuhan a gazdaság aztán kiárusítanak. egy-két nemzedék élete megy pocsékba, mire feleszmélnének már meg is haltak. rinse and repeat

Okosabb országok privatizálnak amit csak lehet aztán akkor a zsiványnak már nehezebb dolga van, a nép meg jobban él.
süti beállítások módosítása