Néztem a MostMi! Operaház előtti, Új országot építünk! demonstrációjának közvetítését, hallgattam az egymást követő beszédeket, és nem értettem az egészet. Adott egy, a kormánnyal szembeni jelentős elégedetlenség, és ezek az emberek, akik az elmúlt 25 év meghaladásáról, új ellenzékről, új rendszerről, sőt új országról beszélnek, mindössze ennyit tudnak? Azt mondják, Európa, köztársaság, demokrácia meg még egy kis Európa, de ezt hallom: üresség, üresség, üresség. Az eddig látottak-hallottak alapján a néhai Millában is nagyobb intellektuális, politikai és szervezeti (haha) kraft volt, mint ebben a legújabb ellenzékben.

És itt tényleg nem arra gondolok, hogyan beszéltek a szónokok: nagyon nehéz kiállni néhány száz, pláne több ezer ember elé, nem lehet senkitől elvárni, hogy hozzá legyen szokva az efféle, ugyancsak stresszes helyzetekhez. De ha tartalom van, akkor előbb-utóbb az ember megtanulja, hogyan adja elő – itt a tartalom hiányzott, de teljesen. A cselekvő meggyőződés, az alapvető gondolatok.

„A mai tüntetés volt az egyik legfontosabb a 70 napja tartó tiltakozási hullámból. Talán először volt tényleg érdemes odafigyelni a szónokokra. Én speciel Udvarhelyi Tessza és Csízi Zsolt beszédén kívül, Takács Bori egyes megállapításait tartottam fontosnak, de a többit se nevezném kidobandónak. A mai tüntetés ugyanis pontosan azt nyújtotta, amire most szükség van, hogy megjelenjenek a különböző vélemények és stratégiai elképzelések, és lehetőséget biztosított arra, hogy ezekről vita induljon.” – ezt Jámbor András írja a Kettős Mércén, és kétszer is el kellett olvasnom, hogy tényleg az van-e oda írva, hogy stratégiai elképzelések. Ne hazudjatok magatoknak, András! Nem volt itt semmi elképzelés, nem hogy stratégiai, semmilyen sem.

Éppen Udvarhelyi Tessza, a New Yorkban egyetemre járó, II. kerületi felső-középosztálybeli kulturális antropológus, aktivista beszéde alatt éreztem azt végig, mintha a College Liberal mém elevenedett volna meg és lépett volna a színpadra:

Az egész demonstráció egyik legjellemzőbb jelenete volt, hogy amikor Csízi Zsolttal Lakhatást, demokráciát, szolidaritást! skandálásra akarták rávenni a közönséget, az lefagyott, és szinte teljes némasággal fogadta az újra és újra erőltetett jelmondatot.

Madarász Csaba, részvételidemokrácia-szakértő beszédéből nem sok minden maradt meg bennem, a zseniális titulusán kívül. Még Kálmán László mondta (akinek ELTÉ-s leépítését testvére szerényen Einstein elképzelt nyugdíjazásához hasonlította a Magyar Narancsban, mint arra anaphylaxiás sokk volt szíves felhívni figyelmünket) – a folytonos európázás és európaizás mellett – a legtöbb konkrétumot arról, miben hisznek, milyen is lenne a MostMi! új országa: mindenben éppen az ellentéte annak, amit a jelenlegi kormány csinál. Kétségtelen, ezzel aztán ki lennénk segítve.